Szabad Föld, 1981. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-03-22 / 12. szám

24 SZABAD FÖLD Illegvan Ausztrália Eldorádója ? Sydneyből jelentették, hogy egy négytagú kutató expedíció megtalálta a csodálatos ausztráliai „El­­dorádót”, amiről az egyko­ri kutató, Lasseter beszélt. Az expedíció vezetője, a 70 éves Deloraine, az ás­ványtan professzora le­szögezte, hogy Ausztrália nagy sivatagában, ame­lyet „Holt szívnek” ne­veznek, egy 550 négyzet­­méter földnyi területet kutattak át, és ott jutot­tak a nyomára Lasseter legendás arany telérjének (kőzet hasadékát kitöltő érc tömeg.) A kutatók először aranykvarcra találtak, de nem tudtak mintákat ven­ni, mert éjszaka állig fel­­fegyverzett őslakók tá­madták meg őket. Veze­tőjük egy fehér ember volt. A professzor kije­lentette: „Nem vitatkoz­tunk velük, bár volt kor­mányengedélyünk a kuta­tásra, biztos, hogy azt ta­láltuk meg, amit olyan régen kerestünk. Minden egybevágott azzal, amiről Lasseter annyi évvel ez­előtt adott hírt.” Ha rossz az „ételrecept”... Hogyan főzzünk madártejet? A szakácstudomány főleg akkor nem mellőzhető ismeretanyag, ha valaki sok ember táplálékát készíti a konyhában. A csongrádi perben megszüle­tett a bírósági ítélet. Sokak számára, de a nagyüzemi konyhák dolgozói számára min­denképpen tanulságos lesz a per anyagának felelevenítése. A gyermekotthonban, egy for­ró augusztusi nap délutánján madártejet készítettek a gondo­zottaknak. A vacsorára szánt madártej végül is nagy bajt oko­zott: ötvenhat gyermek és öt felnőtt a vacsorát követő éj­szakán belázasodott. Az első vizsgálat megállapította, hogy szalmonella mérgezés történt. A lázas betegséget előidéző bakté­riumok, pár óra leforgása alatt a tojás fehérjében szaporodtak el. Negyvenhárom gyermek és öt felnőtt betegsége nyolc na­pon túl gyógyult Büntető eljárás indult a sza­kácsnő és a konyhalány ellen: azzal vádolták őket, hogy tö­megszerencsétlenséget okozó, gondatlan veszélyeztetésben bűnösök. Az elsőfokú bírósági tárgyaláson enyhe ítélet szüle­tett: a szakácsnő megrovásban részesült, a konyhalányt pedig felmentették a vád alól. Kide­rült ugyanis a következő: egyik sem szakképzett a nagyüzemi sütésben, főzésben. Ráadásul az ételek elkészítésének módját szabályozó „ételkatalógus”-t sem ismerték. Ez a könyv, csak a tömegszerencsétlenség után került a kezükbe. Az ügyész törvényességi óvással, súlyosbításért fellebbe­zett — hangsúlyozva, hogy a bűncselekmény — független a szakképzetlenségtől, valamint az Ételkatalógus ismeretének hiányától — a két asszony ha­nyagságából következett be. Már a tojások gyanúsak vol­tak — bizonyos jelek arra mu­tattak, hogy némelyik nem friss. A szakértő rámutatott: „csak a lámpázott tojásoktól re­mélhető” az egészségügyi biz­tonság. De ennél is súlyosabb volt, hogy a készítményt — a háziasszony hideg vízbe te­szi! — nem részesítették elő­­hűtésben. A madártej csaknem három óráig nem került hűtő­szekrénybe, s a tojásfehérje habjában szaporodtak el a kór­okozó baktériumok. De a habot sem készítették úgy, ahogy azt egy háziasszony teszi. „A madártejet — állapítja meg, a törvényességi óvásit fe­lülbíráló másodfokú bíróság — előírás szerint, aként kellett volna készíteni hogy a tojás­fe­hérjéből készült habot forró tej­ben megfőzik galuska formájá­ban és ezáltal a baktériumok túlnyomó részben elpusztultak volna. Ez esetben igen csekély a fertőzés veszélye. Azonban még így sem nélkülözhet a hűtőberendezésben történő táro­lás, mert a főzés önmagában nem szavatolja a baktériumok teljes és tökéletes pusztulását.” A madártej habját — a ko­rábbi gyakorlat alapján — so­sem főzték át forró tejben, „holott minden háziasszony tudja”, hogy ez alapvetően fon­tos. A szakácsnő még annyira sem volt gondos, min­t egy há­ziasszony. A­ Szegedi Járásbíróságot, is­mételt eljárásra kötelezte a Legfelsőbb Bíróság, s ennek so­rán megszületett az újabb íté­let. Ebben a tömegszerencsét­lenséget okozó, gondatlan ve­szélyeztetés vétségében talál­t­át­ bűnösnek a 37 éves szakácsnőt, s ezért hat -hiónap­ szabadság­vesztésre ítélték. Az ítélet vég­rehajtását azonban egyévi pró­baidőre felfüggesztették. A konyhalányt ezúttal is felmen­tették a vád alól. (..) Újsághirdetésre jelentkezett­­ az „enyveskezű albérlő” Hosszabb ideig nem lesz gond­ja albérletre a debreceni lakosú Krisztián Évának, akit 1980. szeptember 8-án körözés alapján fogtak el Debrecenben. A fiatal lány albérletről-albérletre „ván­dorolva” élvezte az életet, no és a főbérlők keservesen megtaka­rított pénzét, amit Éva egy ma­gányos „otthonlét” alkalmával egy-két napi albérleti „élet” után magával vitt. Nem volt váloga­tós. Volt olyan albérlete, ahol jó húzás kínálkozott a számára, de volt olyan is, ahol elpártolt tőle a tolvaj szerencse. Lopott arany nyakláncot medállal, pecsétgyű­rűt és farmer nadrágot, külföldi fizetőeszközt és magyar forintot. Szegényebb helyeken is megfor­dult Az egyik lakásból például egy napos ottléte „emlékéül” tö­rülközőket, ágyneműt és női ru­hát vitt magával, amiket a Bizo­mányi Áruházban értékesített. Módszere mind Debrecenben, mind Budapesten azonos volt. Újsághirdetésre jelentkezett és beköltözött, majd az első adandó alkalommal zsákmányával együtt távozott. Főbérlői közül sokan soha többé nem látták viszont — néhányan pedig a rendőrségen találkoztak vele ismét. Krisztián Éva már korábban is összetűzésbe került a törvénnyel. 1979-ben javító-nevelő intézetbe került, majd amikor 18 éves lett, kiengedték. Rövidesen ismét hal­­ t látott magáról. Ekkor a bíróság lopásért 4 hónap szabadságvesz­tésre ítélte — egy év próbaidőre felfüggesztve. Később „apróbb” ügyei miatt pénzbírságot kapott. Ezt a szülei fizették ki helyette Éva igyekezett is a szülői szere­­tetet „honorálni”. Távollét­ükben őket is meglopta. Ügyében a vizsgálat befejező­dött­ Tízrendbeli lopás — közü­lük kettő budapesti — terheli Krisztián Éva számláját, ezért őt a debreceni Városi Járási Bí­róságon dr. Demeter Károly ta­nácsa egy év hat hónap szabad­ságvesztéssel sújtotta, s a ko­rábban felfüggesztett 4 hónap büntetés letöltésére is kötelezte. Farkas János Krisztián Éva (Nagy Gábor felvétele) — Most pedig mesélje házasságát? el asszonyom, mi zavarja a — Hidd el, nem csináltam semmi mást, csak néztem a szerelmes filmeket a tévében... RÜHES IDAM PERCEK VETÉLKEDŐ (Gerse László karikatúrája) 1981. MÁRCIUS 22. Bo Derek. A 24 éves, hirtelen felragyogott amerikai filmcsillag sorra aratja sikereit. Legutóbb a „Egy házasság évszakjai” (ké­pünk) című film főszereplője volt, most pedig egy Tarzan­­sztorit forgat Sri Lankában. A művésznő azt kérte, hogy mint eddig mindig, ezúttal is építse­nek be a történetbe néhány olyan jelenetet, amelyben nincs rajta semmi ruha. A rendező haj­lott is volna erre, a férfiálmok asszonyáénak férje és mened­zsere, John Derek fotóművész azonban szigorúan megtiltotta. Az ok­ neje az utóbbi időben kis­sé elhízott. A művésznő most el­határozta, hogy karrierje és há­zassága érdekében fogyókúrába kezd. Éppen itt az ideje, mert Richard Lang rendező szerint: „Erről a színésznőről mondha­tunk ezt is, azt is, csak azt nem, hogy tehetséges”. Akkor legalább vonzónak kell lennie... Franc Beckenbauer. A nyugat­német futballcsászár (35 éves) nemcsak az amerikai Cosmos­nak fordított hátat, hanem az angol BP-dlajtár 3..sá?'’''^^JB c ' B H '-ij.it ( y.. HS8gj in vn '• 1 - A c.^Bgg mm aut '.t ne­m ve­zethet, csak . szerzeményt. A reklámnak 1 ^B r­s megvan a hatása. A nyug 1B német Lancia-kereskedők utóbbi két hónapban kétszer an­nyi autót adtak el, mint az előz év hasonló időszakában. Még a­­ császár különélő felesége, Brigit­­te is Lanciát vásárolt.­­, Mivel, hogy a férjáét már nem használ­hatja, Amy Cartar. A volt amerikai elnök 12 éves lánya témát adott a „Washington Post” című lap­nak. A szerkesztőség ugyanis felderítette a következő esetet. A­­kislánynak egyszer iskolai dol­gozatot kellett írnia az ipari for­radalomról. Mivel nem boldo­gult, anyukájától kért segítséget, de kiderült, hogy neki is gyenge oldala az ipar. Rosalynn asszony ekkor felhívta a munkaügyi mi­nisztériumot, ahol azt hitték, hogy az elnöknek van szüksége a tanulmányra és lázas sietség­gel hozzáfogtak a feladat elvég­zéséhez. A hét végén, két napon át szakembercsoport dolgozott a minisztériumban és végül vasár­­nap délután átküldték az anya­got a Fehér Házba. Amy ebből elkészítette a dolgozatot, s taná­ra ezt írta rá: „Megfelelő”. Még szép! Charlie Hívd. A 85 éves egy­kor világhírű bohóc („Akrobat­oh!”) ebben a hónapban lép fel utoljára. Búcsújátékát a mün­cheni Krone cirkuszban tartja A mai idősebb nemzedék ifjúko­rának nagy szórakoztatója a jö­vőben csendes pihenéssel kívánja idejét tölteni. Ha csak rá nem beszélik emlékiratok kiadására.

Next