Szabad Föld, 1981. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-17 / 20. szám

24 SZABAD FÖLD A mezőőr utolsó útja: tolvajok a kukoricásban Szőlőhegyről a siófoki Hideg­völgybe indult életének utolsó, ellenőrző körútjára a szövetke­zeti mezőőr. Mint utóbb kide­rült, „szőlőszomszédjával a he­gyen italozott”, majd ezt köve­­tően folytatta számára végze­tessé váló szolgálatát. A Hideg­völgyben, szőlőszomszédja kí­séretében, kissé emelkedett hangulatban érkezett a hatal­mas kukoricatáblához, amelyre sűrű homállyal, letelepedni ké­szült a késő őszi este. — Ilyenkor itt — mondta a szomszédnak — könnyen kuko­ricatolvajba botlik az ember. Sajnos igaza lett. A kukoricásból ordítozás, ló­nógatás hallatszott, alighanem egy szekér merült kerékagyig a sárba. A szomszéd zseblám­pával rávilágított, a mezőőr pedig felszólította a tolvajokat: — Jöjjenek elő! Fegyver van nálam, figyelmeztetem magu­kat. Először két nő tűnt elő: a 18 éves Kocsándi Ilona és a 45 éves Babai Mária. Mindketten „hízelgően kérlelni kezdték a mezőőrt, hogy ne csináljon az esetből ügyet”. Miután férfi­hangok is hallatszottak a táb­lából , a vagyonőr őket is elő­hívta. A díszes társaságot, a közeli majorba szerette volna beterelni. Erre a nők, mint valami fú­riák, rárontottak a mezőőrre. A magasra tartott, kétcsövű vadászfegyverből ekkor dördült el az első, figyelmeztető lövés. A fúriák azonban nem ijedtek meg. Elérték az idős embert. Egyik a cipőjével ütötte, másik a hajába kapaszkodott. Szoron­gatott helyzetében ismét fegy­verét használta: „...estében, másodszorra 45 fokos szögben a földbe lőtt”. Vesztére! A tol­vajbanda két férfitagja — a 25 éves Sipos József és a 38 éves Peller Lajos — ezután csörte­tett elő a kukoricásból. Sipos kezében volt a kocsi­­ülésdeszka. — ...anyádat! Most megdög­­lesz, agyonverlek — ordította. A deszkával leütötte az idős embert. Ez a Sipos — fiatal kora el­lenére — annyit ült már bör­tönben lopásért, rablásért, ga­rázdaságért, hogy ezzel még a bűnözők körében is elismerés­re tarthat igényt. Hirtelen hara­gú, garázda, indulatait csak ütéssel képes levezetni. Hosszú hajú, körszakállas, középterme­tű. Veszedelmességét csupán vak, mezősége múlja felül. Társáról, Peller Lajosról hasonlót lehet elmondani, aki ez esetben a mezőőr kísérőjére , a gyilkos­ság szemtanújára támadt. Ugyanis Sipos ütésétől a mező­őr olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a kórházi be­avatkozás sem segített rajta. Pedig még menthető lett vol­na. Szomszédja a segítségére sietett, de látva, hogy saját maga is életveszélybe került — a puska ugyanis Sipos tolvaj­bandájának kezébe került — menekülésre fogta a dolgot. Szerencséjére­ Peller még egy darabig ül­dözte ... Az elvetemült társaság — sorsára hagyva a súlyos álla­potban levő mezőőrt — kocsi­ra ült és a szó szoros értelmé­ben, lóhalálában távozott a helyszínről. Kalapot, sapkát, ostort, puskát elhajítva oldot­tak kereket, abban az együgyű hiszemben, hogy galádságuk miatt így nem kerülnek rend­őrkézre. Tévedtek. Pár óra leforgása alatt, a környék valamennyi cigánybű­nözőjénél megjelentek a rend­őrök, egy rendőrkutya pedig csalhatatlanul Siposék közelébe vezette a nyomozókat. Hanem a vizsgálati fogság alatt a cellatársak „felokosí­tották” az észcsiszolásra jobb értelemben valóban rászoruló Kocsándi Ilonát. A fiatalkorú leány balga lépésre szánta el magát. Levelet írt Síposnak — élettársának —, hogy ő min­dent magára vállal. Szép a sze­relem ... de levelét elcsípték és bírósági akta lett ebből is. A saját hazugságainak útvesz­tőibe került Ilona ezt állította a tárgyaláson: — Másodszor én ütöttem meg a deszkával az öreget. Si­pos küldött hozzá, hogy nézzem meg, mi van vele. Amikor a deszkát felvettem, odavágtam vele én is. A mesét nem hitte­ el a bíró­ság. Az orvosok megállapítot­ták, hogy a kötelességét ezút­tal is híven, bár talán nem telje­sen szakszerűen teljesítő mező­őrt, csak egyszer érte ütés. Ez pe­dig Sipos kezétől ered — mi­ként ezt a támadást nem is tudta letagadni. Ámbár azzal védekezett — a megbánás és a bűntudat legkisebb jele nélkül —, hogy ijesztésül szánta az ütést. — Féltem a puskájától. Noha Síposból sosem lesz — kis túlzással szólva — szellem­nagyság, azt azért jól tudhat­ta, hogy két dörrenés után a kétcsövű puska már nem ellen­felük. Főleg úgy nem, hogy a két nő, mint a pióca, úgy ra­gadt rá, s a csimpaszkodóktól már lerogyni készült a mezőőr. Sipos erre úgy gondolta, ha­tásosabb és hihetőbb lesz, ha azt állítja: a nőket féltette és ezért rohant elő az ülésdeszká­val. A bíróság részleteiben vizs­gálja a lezajlott eseményeket, s megállapította, hogy a har­cias két nőnek, a sikoltozó, szi­dalmazó amazonoknak a leg­kisebb mértékben sem volt szükségük segítségre. Gyerme­teg védekezését Sipos szemreb­benés nélkül adta elő. Ha va­lakin segíteni kellett volna, az éppen a mezőőr volt, így látta ezt kísérője, szőlőszomszédja is, akit Peller akadályozott meg a segítségadásban. Tulajdonképpen a tolvajok nem kukoricáztak. Kocsándi Ilona egyszer az igazat vallotta: — Amikor Sipos az öreg mezőőrt leütötte, a bácsi ösz­­szeesett rögtön. Nem segítet­tünk neki, nem is mentünk oda hozzá, mert Sipos azt mondta, nagyon hörög és biztos meghal. Hát én szóltam mindenkinek, hogy gyorsan menjünk el, amíg nem késő. Egyikük arról is elszólta ma­gát, hogy Sipos a tett után ijedtében ezt mondta: „Ezért kötelet kaphatok”. Hát... ha­mar eljutott rablástól az em­berélet kioltásáig. Legutóbb ugyanis rablásért csaknem hat évet ült. A környéket gyakran nyugtalanító Sipos, szabvány bűnügyei között említésre mél­tó egy lótolvajlás. Létezik — tessék elhinni — ilyen múlt századi betyárkodás manapság is. Sőt! Még a lótolvaj „agya­fúrtsága” sem hiánycikk: ez a Sipos a lopott lovat útközben, míg másik városba tartott, át­festette hajfestékkel vörös szí­nűre. Csakhogy egy lókupec oda­súgta a rendőrnek: — Látja azt a lovat ott? — kérdezte. — Nézze meg majd eső után. Ez egy festett állat, uram, az én szememet nem le­het becsapni. A hidegvölgyi négytagú tol­vaj­, s egyben gyilkos bandát első fokon elítélte a bíróság. Cselekményüket — aljas indok­ból elkövetett emberölésnek minősítették — mivel Sipos a gálád támadásával akarta elhá­rítani a tolvajlásért járó fele­lősségre vonást. Három társát társtettesnek nyilvánította az ítélet A vád képviselője a különö­sen veszedelmes Síposra élet­fogytiglani szabadságvesztés ki­szabását kérte. A bíróság „mér­legelve a körülményeket, arra a megfontolásra jutott — külö­nösen fiatal korára tekintettel —, hogy ellentétben az ügyészi indítvánnyal, mellőzi vele szemben az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést. Si­pos Józsefre tizenöt évi fegy­házbüntetést mértek. Peller Lajost hat, Babai Máriát nyolc évi fegyházzal sújtották, Ko­csándi Ilona pedig a fiatalko­rúak börtönében lesz nyolc évig. Az elsőfokú ítélet nem jog­erős: az ügyész súlyosbításért, az elítéltek enyhítésért felleb­beztek a Legfelsőbb Bírósághoz. (g) — Sohasem fogom megérteni, miért magasabb a nők átlagos életkora, mint a férfiaké? — Milyen furcsa, a napok egyre hosszabbak, a munkaidő meg egyre rövidebb! W bAm percek — Az építkezést határidőre be kell fejezni. Értik?! 1981. MÁJUS 17. Mandy Rice-Davies. A londo­ni 36 éves szőkeség, aki 1968- ban barátnőjével a Profumo­­botrány egyik főszereplője volt (a hadügyminiszter — szerelmi játékai következményeként — kénytelen volt megválni a bár­sonyszéktől) sokáig semmit sem hallatott magáról. Mint vendég­lősnő váltakozó sikerrel, de­­ csendben élte napjait Most azonban „felragyogott a csilla­ga”. Testére szabott szerepet ka­pott az egyik színház rendező­jétől. Ő játsza Maddy Gotodeb két lányt Tom Stoppard „Piszkos ruhák” című színdarabjában. Mandy mint Maddy minden es­te megmutatja, hogyan lehet rossz útra vinni magas rangú brit politikusokat. Csak nehogy megint kedvet kapjon hozzá va­laki ... Kari Carstens. Az NSZK nöke (66 éves) kicsit elha­l­godottan küldött távirato­­t „Németország Alapítvány” ú. vezetőjének, Kurt Zeiselnek­­ születésnapja alkalmából. A előző napokban ugyanis a mü­cheni tartományi legfelsőbb bí­róság ítélete megállapította, he­­ ez az alapítvány „azon demo­k­ráciaellenes csoportosulásb­a tartozik, amelyek a valóságba’­­ demokrácia szétzúzásán fára­d­nak.” Mire az elnök értesült TM ítéletről, a gratuláció már rs elment... Janet Cooke. A „Washington Post” című tekintélyes amerikai lap (cikke kavarta fel a Water­­gate-botrányt és ásta alá Nixon politikai karrierjét) 23 éves ri­porternője tavaly Pulitzer-díjat nyert egy másik szenzációval. „Jimmy” című írása egy nyolc­éves kisfiút mutatott be, aki rá­szokott a heroinra, borzalmas helyzetbe került és nincs szá­mára kiút. A leleplezés olyan átütő erejű volt, hogy a közvé­lemény szinte ünnepelte az új­ságírónőt. Most viszont ő leple­­ződött le: kiderült, hogy az a bizonyos Jimmy nem létezik, történetét a szerző találta ki. Vagyis: kacsa. Amitől a kolle­ganőnek ezentúl kevesebb telik majd kacsára ... Edson Arantes do Nascimento. A 40 éves futballcsillag (közis­mert nevén: Pelé), akit a ,,L’ Equipe” című francia lap sza­vazással az évszázad játékosá­nak minősített, átruccant Dél- Amerikából Hamburgba, ahol május 5-én megünnepelte vi­szontlátását „Cosmos”-beli kol­légájával, Franz Beckenbauerrel, aki most a HSV-ben rúgja a labdát. A találkozóra azonban nem csupán a barátság hozta el a labdarúgó bálványt, hanem üzleti érdek is. No, nem, Pelé nem óhajt a Hamburgban fociz­ni. Csak arról van szó, hogy az árupropaganda szakmában tevé­kenykedő brazil gólgyáros az NSZK-ban több cég termékeit reklámozza: a „Puma”, a „Pep­­si” portékáit, továbbá egy USA- beli vállalat tv-párbaj (lásd: Lehet egy kérdéssel több?) elekt­ronikus játékait. Mert valamiből élni is kell...

Next