Szabad Föld, 1981. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-30 / 35. szám

/ 1981. AUGUSZTUS 30. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Sz. Gábor, Orosháza: Jelenleg is érvényes az a szabály, hogy egy gyermek után családi pót­lék csak meghatározott esetek­ben jár, például, ha a gyermek rokkant vagy a szülő egyedül­álló. Azt a szülőt azonban, aki­nek másik gyermeke is van, nem lehet egygyermekesnek tekinteni. A megváltozott jog­szabályok szerint ugyanis a családi pótlékra jogosító gyer­mekek számának a megállapítá­sánál a dolgozó háztartásában levő gyermeken kívül a máshol elhelyezett — tehát a különvál­­tan élő, másik szülő háztartásá­ban levő — vér szerinti és örök­be fogadott gyermekét is figye­lembe kell venni. Olvasónk tehát nem egygyer­mekes családapának számít, hanem kétgyermekesnek. Ezért a családi pótlék a saját háztar­tásában eltartott gyermeke után megilleti. „Mivel védekezzek a szú ellen” — jeligére: Nagyon ne­héz munka, amire vállalkozni akar. Van ugyan biztos szárító­szer, a MIKOTOX, de ez csak méregvásárlási engedélyre kap­ható. Méregvásárlási engedélyt a helyi tanács adhat, de csak akkor adnak, ha biztosított az erősen mérgező vegyszer körül­tekintő és szakszerű használata. A méregvásárlási engedély bir­tokában a MIKOTOX Budapes­ten, a IX. kerület Vaskapu u. 38. szám alatti TÜZÉP Vegyi­­anyag-telepen szerezhető be. A háztartási (festékes­) boltokban kapható XYLAMON nevű vegy­szert azonban bárki megvásá­rolhatja. Ez a vegyszer az új faanyagok kezelésére alkalmas, a faanyagot megvédi a szúfer­­tőzés ellen, de a férget már nem irtja. Ha az új épület ge­rendái még nem túlságosan fer­tőzöttek és kaparással el tudná távolítani belőlük a kártevőt, utána a gerendákat XYLA­­MON-nal levédheti. LELKI levelesláda „AJÁNLAT” — jelige. „Néhány éve leszázalékolt, negyvenegy esztendős férfi va­gyok. Tizenhét éve házas. Van egy második gimnazista leány­­gyermekem. Le­százalékolásomig tulajdonképpen jó házaséletü­nk volt. Eleinte többet söröztem ugyan a kelleténél, de belát­tam, hogy ez se az egészségem­nek, se a házasságunknak nem tesz jót. Így azzal fölhagytam. Ha van káros szenvedélyem, akkor az egyedül a dohányzás. Abba kellett volna régen hagy­nom, az orvosok is tiltanak tőle, de mostani családi körül­ményeim között tulajdonkép­pen a cigaretta jelenti számom­ra az egyetlen boldogságot. Mi is nálunk a baj? Feleségem ugyan csak négy esztendővel fiatalabb nálam, de még mindig rendkívül jóalakú, elegánsan öltözködő, olyan te­remtés, akin megakad a férfiak szeme. Házasságunk kezdeti szakaszában még tetszett is ne­kem, hogy annyian próbálnak legyeskedni körülötte. Bár en­gem se faragtak fából és én is nőkkel dolgoztam egy munka­helyen, a szóbeli széptevésen kívül én nem keveredtem kap­csolatba a másik nemmel há­zasságkötésemtől kezdve. Min­dig arra gondoltam: egy kaland után haza is kell menni, sze­mébe is kell nézni a másiknak, mondani is kell valamit — én pedig képtelen vagyok arra, hogy két életet éljek. A feleségem pedig képes erre. Nem tudom, hogy túl a harminc­­ötödik évén, mi tette egyre sza­badosabbá. Eleinte még magya­rázatokat adott elő arról, hogy most azért jött később haza, mivel egy munkatársnőjét he­lyettesítette; most azért, mivel szakszervezeti értekezlet volt; most azért, mivel a főnökének valami nagyon sürgős jelentést kellett készítenie és az öreg nem nélkülözhette nejem segít­ségét. Később ezek a magyará­zatok elfogytak, használhatat­lanná váltak. Egy napon, ami­kor reggel közölte velem, ké­sőbb jön haza, mivel valame­lyik munkatársnőjének az édes­anyját temetik és a temetés után még toron is látják ven­dégül a gyászolókat, föltámadt bennem a kíváncsiság. Már csak megnézem, hogy milyen az a temetés, ami után a fele­ségemnek még toron is részt kell vennie! Bár ne néztem volna meg! Az egész délutánt eltöltöttem kisvárosunk temetőjében, míg végre egy olyan gyásznép gyűlt össze, melynek soraiban ott volt az én párom is. Ott volt, szo­rosan egy férfi mellett. Úgy viselkedtek, mint akik össze­tartoznak. Én messziről néztem az egészet és még azt is alkal­mam volt megfigyelni, hogy valóban elment a jelenlévők egy része egy házhoz, ahol ha­lotti tér felére került sor. Érdeklődtem a szomszédban, ki volt a megboldogult. Rögtön tisztázódott, hogy a feleségem által közölt dolgoknak semmi közük az igazsághoz. Egy hat­vankét éves özvegyasszony halt meg, akinek a fia állt a felesé­gem mellett a temetésen. A fiú egyébként együtt lakott a ma­mával, feleségemet az elmúlt évben rendszeresen látták nagy óvatosan bemenni a néni házá­ba. Többnyire olyankor, amikor a néni vagy a szomszéd hely­ségben lakó rokonságnál volt, vagy pedig a templomban segí­tett a takarításban az egyházfi­nak. Ezt már nem nyelhettem le. Elmondtam a páromnak, hogy mindent tudok, ő nem is jött túlságosan nagy zavarba, mind­össze csitított, nehogy a gyerek megtudjon valamit a történtek­ből. Nyugodtan a szemembe mondta: igen, ezt az embert ki­nézte magának, mivel leszáza­­lékolásom óta igazából nem va­gyok férfi. Kétségtelen, betegségem sokat rontott erőállapotomon. Továb­bá nyilvánvaló az is, hogy eb­ben a helyzetben nem tudtam annyival hozzájárulni megélhe­tésünkhöz, mint korábban. De éppen annak vagyok a betege, hogy kíméletlenül hajtottam magamat, csakhogy szép há­zunk, jó autónk , mindenünk meglegyen, amit csak ma egy család megszerezhet. Ezt el is mondtam a felesé­gemnek. Ő pedig azt mondta erre, hogy nincs még negyven éves, felőrlődik a házimunka és a kenyérkereset malomkövei között. Nem tud öröm nélkül élni. És ha én nem vagyok ké­pes neki megszerezni az örö­met, odafordul, ahol azt meg­kapja. Az a bizonyos férfi el­vált ember, két gyermek után fizet gyermektartást, így el sem akarja venni nejemet. Viszont vonzódnak egymáshoz és fenn akarják tartani ezt a kapcsola­tot. Akkor én erre a bejelen­tésre elképedten azt válaszol­tam: No de itt vagyok én is, én csak nézzem, hogy meg­csalsz? Erre a feleségem nyugod­tan, de végtelen határozottság­gal így felelt: Keríts magadnak valakit te is! Mi már mindent tudunk egymásról, egyikünk se tud újat nyújtani a másiknak. Egy friss kapcsolatban talán te is megnyugszol, visszanyersz sokat a férfiasságodból és attól még nyugodtan együtt marad­hatunk. Én ezt az ajánlatot sátáninak találom. Néha már az jár az eszemben, hogy öngyilkos le­szek. De azzal se oldanék meg semmit, hiszen a férfi nem ve­szi el feleségül a páromat. És mi lesz a gyermekünkkel­? El­mondtam ezt az egész dolgot a legjobb barátomnak, ő azt mondta, vannak manapság úgy­nevezett nyitott házasságok. Ezekben a férfi is, a nő is azt tesz amit akar, nem köti szexuá­lis hűség a párjához. Én vi­szont azt tapasztaltam, a leg­több állat is ragaszkodik ahhoz, akit párjául kinézett magának. Nem vagyok képes beleélni ma­gam a gondolatba, hogy az az ember, akivel otthont teremtet­tünk magunknak; akivel boldog reménykedve vártuk közös gyermekünk megszületését; aki­vel hosszú időn keresztül min­den gondolatunk és tervünk közös volt, az most már csak lakótársam legyen. Viszont büszke ember vagyok és nehe­zen tudnám elképzelni azt, hogy valaki úgy éljen mellettem a szánalomból. Mit tegyek?” Levele olyan kérdést érint, melyekről sokaknak lehet mon­dandójuk. Éppen ezért levelét ■vitára bocsátom. Kérem e rovat kedves olvasóit, írják meg, vé­leményük szerint milyen lépést volna legajánlatosabb választa­nia levélírónknak és kérjük le­veleiket az úgynevezett nyitott házasság kérdéseiről is. A leg­érdekesebb hozzászólásokból összeállítást közlünk egy ké­sőbbi számunkban. Leveleiket „Nyitott házasság” jeligére ké­rem. JOGTANÁCSOSUNK ÍRJA Szülők és gyermekük közötti, tulajdonképpen két ellentétes esetről lesz szó. Íme, az első. — Tegnap megdöbbentett hallgattuk leányunk szavait — kezdi a beszélgetést S. Lászlóné olvasónk. — Váratlanul, a késő délutáni órákban,állított be hozzánk Marika, olyan kedélye­sen és kedvesen, mintha semmi komoly közlendője nem lett volna. Mi pedig a férjemmel semmi rosszra nem gondoltunk. Ez a jó hangulat nem tartott sokáig. Egy pillanat alatt meg­szűnt, amikor a leányom elmon­dotta, hogy a tegnapi nappal otthagyta a férjét. Egy férfi miatt elköltözik családjától, két kis gyermekétől. A­­döbbe­nettől és a csodálkozástól nem tudtunk hova lenni, eleinte egyáltalán nem értettük, amit a leányom mondott. Soha nem gyanítottuk, hogy a férjével rosszul él és gyerekei az ő szá­mára közömbösek. Próbáltuk észretéríteni. Nem sikerült. Az­tán kiutasítottuk a lakásból. Szemmel láthatóan ez nem érintette őt tragikusan. Mi na­gyon szeretjük a kis unokákat és a vejünket. Miután már nem vagyunk fiatalok, azzal a gon­dolattal foglalkozunk, hogy csa­ládi házunk és a berendezés ne legyen a leányunké. Mit tehe­tünk? Vajon helyes-e, ha a há­zat az unokáknak ajándékozzuk már most, remélhetőleg jóval halálunk előtt. Természetesen fenntartanánk magunknak a haszonélvezeti jogot, hogy biz­tosítva legyen mindkettőnk, il­letve bármelyikünk részére éle­te végéig a jelenlegi használat. Erre az elgondolásra kérünk jogi tanácsot. Ez valóban súlyos probléma. Mielőtt azonban a szülők elha­tározzák magukat, hogy lebo­nyolítják a tulajdonjog átírását, talán helyes lenne, ha még egy kicsit várnának. Ezenkívül be­szélniük kellene a férjjel is. Remélem nem tévedek, amikor azt mondom, hogy a fiatalasz­­szonynak ez a lépése esetleg nem végleges, mindössze átme­neti elhidegülésről, érzelemvál­tozásról, meggondolatlanságról van szó. Ez bizonyos idő múlva kiderülhet. Jogi szempontból azonban van az éremnek egy másik ol­dala: vajon hajlandó-e a férj a feleségnek ezt a ballépését megbocsátani? Tudniillik az a helyzet, hogy nem kötelezhető, mégpedig elsősorban azért nem, mert az anya két kiskorú gyer­mekét elhagyta. Tehát akkor fogjanak hozzá az ajándékozás lebonyolításához a nagyszülők, amikor az előbbiek szerint már minden egyértelműen tisztázó­dott. Ha a fiatalasszony nem megy vissza a családjához, ak­kor tényleg indokoltan marasz­talhatják el őt, ami szükségkép­pen nem jelenti azt, hogy vele kapcsolatukat megszakítsák, ám ez már nem jogi kérdés, hanem belső családi ügy. A másik eset. — Nagyobb összegű pénzt szeretnék adni a fiunknak és családjának — mondja F. Lajos olvasónk. — Tudom, hogy száz­ezer forintra most éppen szük­ségük van, mi pedig nem tud­juk a pénzt mire felhasználni. Elképzelésünk az, ha majd meg­öregszünk és a pénzre szüksé­günk lesz, akkor fiunk és fele­sége visszaadja nekünk az ösz­­szeget. Legfeljebb az aggaszt engem és a feleségemet, hogy mi történik akkor, ha a házas­pár egymással összevesz, el­válnak? Erre az eshetőségre gondolva azt hiszem, az lenne a legjobb, ha kölcsön címén ad­nánk oda a pénzt és ez magába foglalná azt a feltételt, hogy a kölcsönt vissza kell adni. Azt szeretnénk tudni, hogy helyes-e az elgondolásunk? Hadd mondjam meg, hogy nem kell feltétlenül rosszra gondolni. Hiszen a szülő ismeri a gyermekét, megbízik benne és tudja azt, hogy számíthat-e rá. Természetesen hibáznánk, ha azt mondanánk, hogy csaló­dás nem érheti őket. Ezért valóban jónak tűnik egy kölcsönszerződés. Csakhogy ennek az a problémája, vajon hogyan szabályozzák, hogyan jelölik meg a kölcsön vissza­adásának időpontját? Esetleg nem lenne rossz, ha kikötnék a megállapodásban, hogy a köl­csönösszeg visszafizetése a há­zaspár részéről akkor esedékes, amikor az apa eléri a nyugdíj­­korhatárt. Tehát a visszafize­tés időpontját egy jövőbeni ese­ménytől tehetik függővé. Sőt, ahhoz is joguk van, hogy ami­kor az apa eléri ezt a nyugdíj­­korhatárt, a kölcsön visszafize­tésének időpontját meghosszab­bítsák. Helyes, ha a megálla­podást írásba foglalják, jóllehet az írásbeliség ebben az esetben nem kötelező. Remélem, jól érzékelhető a két eset szembeállításával az egyik szülő csalódottsága, a má­sik segítőkészsége. Dr. Perl István SZABAD FÖLD 15 ír at VK&aMP „Bánatos asszony” levelét szó szerint idézem: „Azt szeret­ném kérdezni, hogy ha a méh­szájseb elrákosodik, lehet-e azon segíteni úgy, hogy nem kell meghalni miatta?” No lám! A méhszájsebről már hallott ol­vasónk, de azt még nem tudja, hogy az még nem rák, és nem is kell megvárni, azt, amíg a méh­szájseb elrákosodik. De nem ám! Mert hiszen a méhszájseb, az úgynevezett erosió gyógyít­ható és ezzel az elrákosodása megelőzhető. Tehát: ne várja meg senki azt, amíg a méhszáj­seb elrákosodik, hanem már akkor gyógyíttassa meg, ami­kor még nem rák. Mert gyó­gyítható. Sőt, a méhszáj­vagy méhnyakrák is gyógyít­ható, amíg nem képzett átté­teleket. Tehát: minél hamarabb. „Régi olvasó” magas vérnyo­más betegségben, érelmeszese­désben és külön a koszorús erek elmeszesedésében szenved és azért elkeseredett, mert — ahogy írja — „ ... mindenünk van, csak egészségem nincs”. Panasza indokolt és éppen azért azt merem tanácsolni, hogy ami még megmaradt, azt őrizze, arra nagyon vigyázzon. No de hogyan? Az orvosi utasítások megtartásával, kíméletes élet­móddal, kevesebb izgalommal, kisebb betegségtudattal és több hittel a nyugalomban, a javu­lásban. „Egy aggódó fiatal édes­anya” észrevétele gondosságra vall. No de ne izgassa magát feleslegesen. Hatéves kisfiúnál nem rendellenesség az, hogy nem lehet a bőrt a hímvessző makkjáról visszahúzni. Ez a természetes. Próbálgatni kell és ha sehogyan sem sikerül, vi­gyék a fiút urológus szakren­delésre, mert a fitymaszűkület kis műtéttel fiatal korban könnyen megoldható. „Lada Combi” a jeligéje an­nak a tizennégy éves, megszé­dült kislánynak, aki abba a harmincéves férfibe szerelmes, akinek szerencsére több esze van, mint neki, mert felhábo­rodott és — becsületes férfi módjára — kijelentette, hogy „nem vagyunk összeillők, gyor­san tűnjön el és ne háborgas­son” — írja levelében. Tessék! örüljön, hogy ilyen rendes em­berrel hozta össze a sors, aki megmondta az igazságot. Fel­nőtt korban tizenhat év kor­különbség talán nem is olyan szörnyű, de egy érett férfi és egy még csak alig érőfélben le­vő csitri között igen komoly. A gyermekkori „szellemi váltó­­lázon” mindenki átesik. Az okos könnyebben. Tehát: va­lóban sürgősen kopjon le és szerezzen fiatal fiút magának. „70 éves falusi néni” üdvöz­letét köszönöm, és kérem, hogy ne háborogjon a fiatalok furcsa kérdésein. Változik a világ. Most ilyen. Nem adok rá 8—10 évet, hogy a mai „nagymenők sületlenségei” is megöregszenek és kimennek a divatból. „Kímélet nélkül" felelek an­nak az ■asszonykának, aki két évvel ezelőtt első terhességét megszakíttatta, mert... — szó­val — megvolt rá az oka, aho­gyan írja. A baj ott kezdődik, hogy még azóta sem jött rend­be, mert hormonális zavarai még most is vannak. Sajnos, az első terhesség megszakítása a későbbieknél sokkal veszedel­mesebb. Még az Ovidon szedé­sét is hagyja abba. Helyi fo­gamzásgátlót és hormonvizsgá­latot kérjen.

Next