Szabad Föld, 1981. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-30 / 35. szám

/ 1981. AUGUSZTUS 30. SZERKESZTŐI ÜZENETEK Sz. Gábor, Orosháza: Jelenleg is érvényes az a szabály, hogy egy gyermek után családi pótlék csak meghatározott esetekben jár, például, ha a gyermek rokkant vagy a szülő egyedülálló. Azt a szülőt azonban, akinek másik gyermeke is van, nem lehet egygyermekesnek tekinteni. A megváltozott jogszabályok szerint ugyanis a családi pótlékra jogosító gyermekek számának a megállapításánál a dolgozó háztartásában levő gyermeken kívül a máshol elhelyezett — tehát a különváltan élő, másik szülő háztartásában levő — vér szerinti és örökbe fogadott gyermekét is figyelembe kell venni. Olvasónk tehát nem egygyermekes családapának számít, hanem kétgyermekesnek. Ezért a családi pótlék a saját háztartásában eltartott gyermeke után megilleti. „Mivel védekezzek a szú ellen” — jeligére: Nagyon nehéz munka, amire vállalkozni akar. Van ugyan biztos szárítószer, a MIKOTOX, de ez csak méregvásárlási engedélyre kapható. Méregvásárlási engedélyt a helyi tanács adhat, de csak akkor adnak, ha biztosított az erősen mérgező vegyszer körültekintő és szakszerű használata. A méregvásárlási engedély birtokában a MIKOTOX Budapesten, a IX. kerület Vaskapu u. 38. szám alatti TÜZÉP Vegyianyag-telepen szerezhető be. A háztartási (festékes) boltokban kapható XYLAMON nevű vegyszert azonban bárki megvásárolhatja. Ez a vegyszer az új faanyagok kezelésére alkalmas, a faanyagot megvédi a szúfertőzés ellen, de a férget már nem irtja. Ha az új épület gerendái még nem túlságosan fertőzöttek és kaparással el tudná távolítani belőlük a kártevőt, utána a gerendákat XYLAMON-nal levédheti. LELKI levelesláda „AJÁNLAT” — jelige. „Néhány éve leszázalékolt, negyvenegy esztendős férfi vagyok. Tizenhét éve házas. Van egy második gimnazista leánygyermekem. Leszázalékolásomig tulajdonképpen jó házaséletünk volt. Eleinte többet söröztem ugyan a kelleténél, de beláttam, hogy ez se az egészségemnek, se a házasságunknak nem tesz jót. Így azzal fölhagytam. Ha van káros szenvedélyem, akkor az egyedül a dohányzás. Abba kellett volna régen hagynom, az orvosok is tiltanak tőle, de mostani családi körülményeim között tulajdonképpen a cigaretta jelenti számomra az egyetlen boldogságot. Mi is nálunk a baj? Feleségem ugyan csak négy esztendővel fiatalabb nálam, de még mindig rendkívül jóalakú, elegánsan öltözködő, olyan teremtés, akin megakad a férfiak szeme. Házasságunk kezdeti szakaszában még tetszett is nekem, hogy annyian próbálnak legyeskedni körülötte. Bár engem se faragtak fából és én is nőkkel dolgoztam egy munkahelyen, a szóbeli széptevésen kívül én nem keveredtem kapcsolatba a másik nemmel házasságkötésemtől kezdve. Mindig arra gondoltam: egy kaland után haza is kell menni, szemébe is kell nézni a másiknak, mondani is kell valamit — én pedig képtelen vagyok arra, hogy két életet éljek. A feleségem pedig képes erre. Nem tudom, hogy túl a harmincötödik évén, mi tette egyre szabadosabbá. Eleinte még magyarázatokat adott elő arról, hogy most azért jött később haza, mivel egy munkatársnőjét helyettesítette; most azért, mivel szakszervezeti értekezlet volt; most azért, mivel a főnökének valami nagyon sürgős jelentést kellett készítenie és az öreg nem nélkülözhette nejem segítségét. Később ezek a magyarázatok elfogytak, használhatatlanná váltak. Egy napon, amikor reggel közölte velem, később jön haza, mivel valamelyik munkatársnőjének az édesanyját temetik és a temetés után még toron is látják vendégül a gyászolókat, föltámadt bennem a kíváncsiság. Már csak megnézem, hogy milyen az a temetés, ami után a feleségemnek még toron is részt kell vennie! Bár ne néztem volna meg! Az egész délutánt eltöltöttem kisvárosunk temetőjében, míg végre egy olyan gyásznép gyűlt össze, melynek soraiban ott volt az én párom is. Ott volt, szorosan egy férfi mellett. Úgy viselkedtek, mint akik összetartoznak. Én messziről néztem az egészet és még azt is alkalmam volt megfigyelni, hogy valóban elment a jelenlévők egy része egy házhoz, ahol halotti tér felére került sor. Érdeklődtem a szomszédban, ki volt a megboldogult. Rögtön tisztázódott, hogy a feleségem által közölt dolgoknak semmi közük az igazsághoz. Egy hatvankét éves özvegyasszony halt meg, akinek a fia állt a feleségem mellett a temetésen. A fiú egyébként együtt lakott a mamával, feleségemet az elmúlt évben rendszeresen látták nagy óvatosan bemenni a néni házába. Többnyire olyankor, amikor a néni vagy a szomszéd helységben lakó rokonságnál volt, vagy pedig a templomban segített a takarításban az egyházfinak. Ezt már nem nyelhettem le. Elmondtam a páromnak, hogy mindent tudok, ő nem is jött túlságosan nagy zavarba, mindössze csitított, nehogy a gyerek megtudjon valamit a történtekből. Nyugodtan a szemembe mondta: igen, ezt az embert kinézte magának, mivel leszázalékolásom óta igazából nem vagyok férfi. Kétségtelen, betegségem sokat rontott erőállapotomon. Továbbá nyilvánvaló az is, hogy ebben a helyzetben nem tudtam annyival hozzájárulni megélhetésünkhöz, mint korábban. De éppen annak vagyok a betege, hogy kíméletlenül hajtottam magamat, csakhogy szép házunk, jó autónk , mindenünk meglegyen, amit csak ma egy család megszerezhet. Ezt el is mondtam a feleségemnek. Ő pedig azt mondta erre, hogy nincs még negyven éves, felőrlődik a házimunka és a kenyérkereset malomkövei között. Nem tud öröm nélkül élni. És ha én nem vagyok képes neki megszerezni az örömet, odafordul, ahol azt megkapja. Az a bizonyos férfi elvált ember, két gyermek után fizet gyermektartást, így el sem akarja venni nejemet. Viszont vonzódnak egymáshoz és fenn akarják tartani ezt a kapcsolatot. Akkor én erre a bejelentésre elképedten azt válaszoltam: No de itt vagyok én is, én csak nézzem, hogy megcsalsz? Erre a feleségem nyugodtan, de végtelen határozottsággal így felelt: Keríts magadnak valakit te is! Mi már mindent tudunk egymásról, egyikünk se tud újat nyújtani a másiknak. Egy friss kapcsolatban talán te is megnyugszol, visszanyersz sokat a férfiasságodból és attól még nyugodtan együtt maradhatunk. Én ezt az ajánlatot sátáninak találom. Néha már az jár az eszemben, hogy öngyilkos leszek. De azzal se oldanék meg semmit, hiszen a férfi nem veszi el feleségül a páromat. És mi lesz a gyermekünkkel? Elmondtam ezt az egész dolgot a legjobb barátomnak, ő azt mondta, vannak manapság úgynevezett nyitott házasságok. Ezekben a férfi is, a nő is azt tesz amit akar, nem köti szexuális hűség a párjához. Én viszont azt tapasztaltam, a legtöbb állat is ragaszkodik ahhoz, akit párjául kinézett magának. Nem vagyok képes beleélni magam a gondolatba, hogy az az ember, akivel otthont teremtettünk magunknak; akivel boldog reménykedve vártuk közös gyermekünk megszületését; akivel hosszú időn keresztül minden gondolatunk és tervünk közös volt, az most már csak lakótársam legyen. Viszont büszke ember vagyok és nehezen tudnám elképzelni azt, hogy valaki úgy éljen mellettem a szánalomból. Mit tegyek?” Levele olyan kérdést érint, melyekről sokaknak lehet mondandójuk. Éppen ezért levelét ■vitára bocsátom. Kérem e rovat kedves olvasóit, írják meg, véleményük szerint milyen lépést volna legajánlatosabb választania levélírónknak és kérjük leveleiket az úgynevezett nyitott házasság kérdéseiről is. A legérdekesebb hozzászólásokból összeállítást közlünk egy későbbi számunkban. Leveleiket „Nyitott házasság” jeligére kérem. JOGTANÁCSOSUNK ÍRJA Szülők és gyermekük közötti, tulajdonképpen két ellentétes esetről lesz szó. Íme, az első. — Tegnap megdöbbentett hallgattuk leányunk szavait — kezdi a beszélgetést S. Lászlóné olvasónk. — Váratlanul, a késő délutáni órákban,állított be hozzánk Marika, olyan kedélyesen és kedvesen, mintha semmi komoly közlendője nem lett volna. Mi pedig a férjemmel semmi rosszra nem gondoltunk. Ez a jó hangulat nem tartott sokáig. Egy pillanat alatt megszűnt, amikor a leányom elmondotta, hogy a tegnapi nappal otthagyta a férjét. Egy férfi miatt elköltözik családjától, két kis gyermekétől. Adöbbenettől és a csodálkozástól nem tudtunk hova lenni, eleinte egyáltalán nem értettük, amit a leányom mondott. Soha nem gyanítottuk, hogy a férjével rosszul él és gyerekei az ő számára közömbösek. Próbáltuk észretéríteni. Nem sikerült. Aztán kiutasítottuk a lakásból. Szemmel láthatóan ez nem érintette őt tragikusan. Mi nagyon szeretjük a kis unokákat és a vejünket. Miután már nem vagyunk fiatalok, azzal a gondolattal foglalkozunk, hogy családi házunk és a berendezés ne legyen a leányunké. Mit tehetünk? Vajon helyes-e, ha a házat az unokáknak ajándékozzuk már most, remélhetőleg jóval halálunk előtt. Természetesen fenntartanánk magunknak a haszonélvezeti jogot, hogy biztosítva legyen mindkettőnk, illetve bármelyikünk részére élete végéig a jelenlegi használat. Erre az elgondolásra kérünk jogi tanácsot. Ez valóban súlyos probléma. Mielőtt azonban a szülők elhatározzák magukat, hogy lebonyolítják a tulajdonjog átírását, talán helyes lenne, ha még egy kicsit várnának. Ezenkívül beszélniük kellene a férjjel is. Remélem nem tévedek, amikor azt mondom, hogy a fiatalaszszonynak ez a lépése esetleg nem végleges, mindössze átmeneti elhidegülésről, érzelemváltozásról, meggondolatlanságról van szó. Ez bizonyos idő múlva kiderülhet. Jogi szempontból azonban van az éremnek egy másik oldala: vajon hajlandó-e a férj a feleségnek ezt a ballépését megbocsátani? Tudniillik az a helyzet, hogy nem kötelezhető, mégpedig elsősorban azért nem, mert az anya két kiskorú gyermekét elhagyta. Tehát akkor fogjanak hozzá az ajándékozás lebonyolításához a nagyszülők, amikor az előbbiek szerint már minden egyértelműen tisztázódott. Ha a fiatalasszony nem megy vissza a családjához, akkor tényleg indokoltan marasztalhatják el őt, ami szükségképpen nem jelenti azt, hogy vele kapcsolatukat megszakítsák, ám ez már nem jogi kérdés, hanem belső családi ügy. A másik eset. — Nagyobb összegű pénzt szeretnék adni a fiunknak és családjának — mondja F. Lajos olvasónk. — Tudom, hogy százezer forintra most éppen szükségük van, mi pedig nem tudjuk a pénzt mire felhasználni. Elképzelésünk az, ha majd megöregszünk és a pénzre szükségünk lesz, akkor fiunk és felesége visszaadja nekünk az öszszeget. Legfeljebb az aggaszt engem és a feleségemet, hogy mi történik akkor, ha a házaspár egymással összevesz, elválnak? Erre az eshetőségre gondolva azt hiszem, az lenne a legjobb, ha kölcsön címén adnánk oda a pénzt és ez magába foglalná azt a feltételt, hogy a kölcsönt vissza kell adni. Azt szeretnénk tudni, hogy helyes-e az elgondolásunk? Hadd mondjam meg, hogy nem kell feltétlenül rosszra gondolni. Hiszen a szülő ismeri a gyermekét, megbízik benne és tudja azt, hogy számíthat-e rá. Természetesen hibáznánk, ha azt mondanánk, hogy csalódás nem érheti őket. Ezért valóban jónak tűnik egy kölcsönszerződés. Csakhogy ennek az a problémája, vajon hogyan szabályozzák, hogyan jelölik meg a kölcsön visszaadásának időpontját? Esetleg nem lenne rossz, ha kikötnék a megállapodásban, hogy a kölcsönösszeg visszafizetése a házaspár részéről akkor esedékes, amikor az apa eléri a nyugdíjkorhatárt. Tehát a visszafizetés időpontját egy jövőbeni eseménytől tehetik függővé. Sőt, ahhoz is joguk van, hogy amikor az apa eléri ezt a nyugdíjkorhatárt, a kölcsön visszafizetésének időpontját meghosszabbítsák. Helyes, ha a megállapodást írásba foglalják, jóllehet az írásbeliség ebben az esetben nem kötelező. Remélem, jól érzékelhető a két eset szembeállításával az egyik szülő csalódottsága, a másik segítőkészsége. Dr. Perl István SZABAD FÖLD 15 ír at VK&aMP „Bánatos asszony” levelét szó szerint idézem: „Azt szeretném kérdezni, hogy ha a méhszájseb elrákosodik, lehet-e azon segíteni úgy, hogy nem kell meghalni miatta?” No lám! A méhszájsebről már hallott olvasónk, de azt még nem tudja, hogy az még nem rák, és nem is kell megvárni, azt, amíg a méhszájseb elrákosodik. De nem ám! Mert hiszen a méhszájseb, az úgynevezett erosió gyógyítható és ezzel az elrákosodása megelőzhető. Tehát: ne várja meg senki azt, amíg a méhszájseb elrákosodik, hanem már akkor gyógyíttassa meg, amikor még nem rák. Mert gyógyítható. Sőt, a méhszájvagy méhnyakrák is gyógyítható, amíg nem képzett áttételeket. Tehát: minél hamarabb. „Régi olvasó” magas vérnyomás betegségben, érelmeszesedésben és külön a koszorús erek elmeszesedésében szenved és azért elkeseredett, mert — ahogy írja — „ ... mindenünk van, csak egészségem nincs”. Panasza indokolt és éppen azért azt merem tanácsolni, hogy ami még megmaradt, azt őrizze, arra nagyon vigyázzon. No de hogyan? Az orvosi utasítások megtartásával, kíméletes életmóddal, kevesebb izgalommal, kisebb betegségtudattal és több hittel a nyugalomban, a javulásban. „Egy aggódó fiatal édesanya” észrevétele gondosságra vall. No de ne izgassa magát feleslegesen. Hatéves kisfiúnál nem rendellenesség az, hogy nem lehet a bőrt a hímvessző makkjáról visszahúzni. Ez a természetes. Próbálgatni kell és ha sehogyan sem sikerül, vigyék a fiút urológus szakrendelésre, mert a fitymaszűkület kis műtéttel fiatal korban könnyen megoldható. „Lada Combi” a jeligéje annak a tizennégy éves, megszédült kislánynak, aki abba a harmincéves férfibe szerelmes, akinek szerencsére több esze van, mint neki, mert felháborodott és — becsületes férfi módjára — kijelentette, hogy „nem vagyunk összeillők, gyorsan tűnjön el és ne háborgasson” — írja levelében. Tessék! örüljön, hogy ilyen rendes emberrel hozta össze a sors, aki megmondta az igazságot. Felnőtt korban tizenhat év korkülönbség talán nem is olyan szörnyű, de egy érett férfi és egy még csak alig érőfélben levő csitri között igen komoly. A gyermekkori „szellemi váltólázon” mindenki átesik. Az okos könnyebben. Tehát: valóban sürgősen kopjon le és szerezzen fiatal fiút magának. „70 éves falusi néni” üdvözletét köszönöm, és kérem, hogy ne háborogjon a fiatalok furcsa kérdésein. Változik a világ. Most ilyen. Nem adok rá 8—10 évet, hogy a mai „nagymenők sületlenségei” is megöregszenek és kimennek a divatból. „Kímélet nélkül" felelek annak az ■asszonykának, aki két évvel ezelőtt első terhességét megszakíttatta, mert... — szóval — megvolt rá az oka, ahogyan írja. A baj ott kezdődik, hogy még azóta sem jött rendbe, mert hormonális zavarai még most is vannak. Sajnos, az első terhesség megszakítása a későbbieknél sokkal veszedelmesebb. Még az Ovidon szedését is hagyja abba. Helyi fogamzásgátlót és hormonvizsgálatot kérjen.