Szabad Föld, 1982. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-21 / 8. szám

14 SZABAD FÖLD Box: Zeusnak is sok lenne Irigylem Zeust. A görög mitológia fő­­istenének annyi felesége volt, hogy akár­hányszor számolják a­­szakírók, az ered­mény mindig más. Irigységem magán­ügy. De azért öreglegény létemre sem tudok az asszony kérdésben napirendre térni. Képtelen vagyok nyugodtan ma­radni, ha azt is hozzászámolom, hogy a főistennek még csak kudarcai sem vol­tak. Nekem pedig ilyen-olyan esetekért még botrányokat is kellett vállalnom. Túléltem. Egyébként Zeus többnejűsége (több­ ba­­rátnőjűsége) volt az ógörögöknél a leg­enyhébb skandalum. Engem ugyan nem zavar, de a mi erkölcseink­­szerint elfo­gadhatatlan dolgok voltak abban a vi­lágban. Eszem ágában sincs a görög mitológiá­ról írni, nem is az én dolgom. Amire vállalkoztam az egy vadonatúj együttes, a Pandora’s Box bemutatása. Csupán azért tanulmányoztam át a kor történe­tét, Zeus magánügyeit és Pandora éle­tét. Pandora ugyanis e mitológia alakja volt. Évával kezdődött: már ő is bajt kevert! Pandora is a későbbi kor egyik szépsége volt. Prométheus tanácsolta neki, ne fogadjon el Zeustól ajándékot, mert abból baj lesz. (Prométheusról csak annyit, hogy ő lopta el az emberi­ség számára a tüzet, ezért kipányvázták a sziklához, s keselyűk marták a má­ját ...) Persze Pandora nő volt, s nem tudott a kíváncsiságának ellenállni: el­fogadta Zeus ajándékát, a szelencét — kinyitotta — és ezután jött­­a mindenféle baj. A Pandora's Box nem más, mint Pan­dora szelencéje. A történetet már meg­énekelte az 1967-ben alakult Procol Ka­rúm együttes is. De az igazsághoz tar­tozik, hogy a Procol Karúmnak tulaj­donképpen egyetlen sikeres slágere volt, az viszont bejárta az egész világot. (Mindenféle rosszindulat nélkül, a „Hal­ványnál is haloványabb árnyék” című számnak az alapötlete Johann Sebastian Bachtól származik, így a barokk kor ze­neszerzője, nem is először, sikeresen mutatkozott be a rockvilágban.) A két alapító tag Cserháti és Bencsik a P. Mo­bilból vált ki, s az új „banda” P. Box néven szerepel. Hogy van némi hason­lóság az elnevezések közt? Ez csak a véletlen műve ... A P. Box koncert hallgatói megismer­kedhetnek Pandora történetével, mert egyáltalán nem biztos, hogy mindenki jártas a görög mitológiában. Az együt­tesnek egyébként hamarosan megjelenik az első nagylemeze,, mert a kiadó a várt­nál is korábban döntött a Box javára. A leendő korong anyaga szerkesztősé­günk birtokában van. Erről is lesz szó, de előbb egy koncertről kellene írni, ami Óbudán volt. A terem akusztikájáról jobb nem beszélni, s ne firtassuk a né­zőszámot sem. Mitagadás: jócskán volt ok akkor még a kételkedésre, mert ma­napság már igazán ritkaság angol dalo­kat hallani, ez esetben megbocsátható. Ha másért nem, akkor­ azért, mert lehet, hogy az az angol mégiscsak magyar volt, bár a Beatles együttes számát még az ilyen rossz hanghatású körülmények kö­zött is fel lehetett ismerni. Aztán, mi­ként a Procol Harum, a Box is előke­resett egy klasszikust: Beethoven Für Elise feldolgozására leltünk. Bencsik ze­néjét, játékát csak dicsérni lehet mind­ezek ellenére. Szólhatnánk a „Bolond” című dalról, amitől még Óbudán is borsódzott az em­ber háta (ez dicséret!), mint a Dödölé­­ről — ez egy zenekari szám, felszaba­dult játék, s ehhez kéznél volt vagy egy mázsa ütőhangszer. És teljesen véletle­­nül kiderült, hogy a dal bekonferálása­­kor az énekes egy platina szőkéről me­sél. (Vajon milyen színű lehetett Pando­ra haja?) E két dal ugyan rajta lesz a lemezen, de valójában koncertszámok. Az album kritikája nem lehet a feladatunk. Ezt majd a rajongók, a lemezvásárlók úgyis elvégzik. (Rengeteg haragos lesz — miért ne? — és növekszik a Box tábor száma.) Ám, ha már idő előtt hozzájut­hattunk a majdani albumhoz akkor hadd írjunk néhány számról. Például a levélről. A megszólaló névtelen levélről, amely „hatalmas nagy úr, sebez, gyó­gyít — mi több birodalmak úsztak raj­ta el”. Aztán egy másik, hogy némiképp emlékezhessünk az ógörögökre, hisz ne­kik még nagy szerelem istennőjük is volt: „nagyon jó, szép dolog a hűség, ne gondold, hogy raboddá teszel,­ nyugtalan vér hajt egyre tovább.” Kétségtelenül jó a zene, egyébként nem kezdők műve. Miért lenne kifogásunk a „nyugtalan vé­­rűek” szövege ellen? A már említett „Bolond” című dalban arról is dalolnak, hogy a bolond közöttünk jár. Erről any­­nyit, hogy a néhai dr. Gartner Pál (Bu­ga doktor régi ismerőse volt) mondta egyszer, természetesen akkor, amikor még főorvos volt, ha jól emlékszem 1973-ban a Korányi Kórház idegosztá­lyán. — Szerkesztő úr azt, hogy ki a bolond, egyikünk sem döntheti el. Most nálunk van a kulcs ... Van dal a Szupergépről, hiszen abban a korban élünk, amikor egy ilyen ma­sina igazán nem elképzelhetetlen. Elég a „félszuper” komputerre gondolni ... És egy kérdés: „Ne kérdezd, hogy meddig élsz?’ Természetesen örökké, főleg akkor, ha 1982-ben olyan dal szerepel egy nagyle­mezen, hogy „Hölgyválasz”. Tényleg, mi­kor is volt divat utoljára a hölgyválasz? Talán a húszas-harmincas években? Így az öröklét számunkra igazán nem is len­ne csoda! (mészáros) 1982. FEBRUÁR 21. A Paksi Atomerőmű kivitelezéséhez FELVESZÜNK villanyszerelőt, lakatost és csőszerelőt szakmunkásokat és betanított munkásokat. Az elérhető havi kereset: 5000-8000 Ft A munkarend: 8+6 napos. Jelentkezés: a VERTESZ munkaügyi osztályán Budapest XI., Fehérvári út 108. (Telefon: 252-285) vagy a VERTESZ paksi kirendeltségén. 13[3 EJ13 13 El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El El Igényes könyvgyűjtőknek ajánljuk . . . pld. Jan Bialostocki: BERNINI. A művészet világa sorozat Corvina—Arkady—Henschelverlag, 1980 ................................... 82 Ft . . . pld. Bodrogi Tibor: TÖRZSI MŰVÉSZET. 1. Ausztrália, Óceánia,­­ Afrika. 2. Amerika, Ázsia. Corvina, 1981 . . . . . . . . 560 Ft . . . pld. Castiglione László: HELLENISZTIKUS MŰVÉSZET Corvina, 1980 ........................................................................................85 Ft . . . pld. CIRKUSZ. Alekszandr Kuprin, Thomas Mann, Karinthy Frigyes írása. Európa, 1979 ............................................................­ . 125 Ft . . pld. Garas Klára: A XVIII. SZÁZAD NÉMET ÉS OSZTRÁK RAJZMŰVÉSZETE. Válogatott mesterművek a Szépművészeti Múzeum rajzanyagából. Corvina, 1980 .................................... 210 Ft . . . pld. Gink Károly: MAGYARORSZÁG. Színek, tájak, városok sorozat Corvina, 1979 92 Ft . . . pld. Hofer Tamás-Fél Edit: MAGYAR NÉPMŰVÉSZET Corvina, 1981................................................................ . . 430 Ft . . . pld. HOGYAN ÉLTEK ELŐDEINK? Fejezetek a magyar művelődés történetéből. Gondolat, 1980 ..................................................... 67 Ft . . . pld. Kelemen Pál: RÉGI AMERIKAI MŰVÉSZET. Ősi indián és spanyol gyarmati kor. Corvina, 1981 ................................... 150 Ft . . . pld. Láncz Sándor: EGRY JÓZSEF. Képzőművészeti Alap, 1980 . . 300 Ft . . . pld. László Gyula: MEDGYESSY FERENC Képzőművészeti Alap, 1981............................. . . . . . 115 Ft . . . pld. Rácz Endre—Rúzsa György: NOVGOROD, PSZKOV ÉS AZ OROSZ ÉSZAK. Corvina, 1981..................... . . . 196 Ft . . . pld. Aeneas Silvius Piccolomini: PÁPA VAGY ZSINAT? Válogatott levelek. Magyar Helikon, 1980 ....... 135 Ft . . . pld. A KÉPZŐMŰVÉSZET ISKOLÁJA 1-2. kötet. I. A festészet, a grafika, a szobrászat technikai eljárásai. II. A rajz, a festészet, a grafika és a szobrászat újabb eszközei és eljárásai, a restaurálás, a térábrázolás, a fény- és színtan, a művészeti anatómia. Képzőművészeti Alap, 1979 .................. 89 Ft . . . pld. Szentkirályi Zoltán: AZ ÉPÍTÉSZET VILÁGTÖRTÉNETE. 1-2. kötet Képzőművészeti zsebkönyvtár sorozat Képzőművészeti Alap, 1980 ...................................................... 151 Ft A felsorolt kötetek egyenként is megrendelhetők a kitöltött, kivágott és címünkre borítékban beküldött hirdetés alapján. Postán utánvéttel szállítunk, 400 Ft felett 4 havi, 600 Ft felett 6 havi részletfizetési kedvezményt adunk, a 3%-os kezelési és portaköltséget felszámítjuk. Tekintettel a korlátozott példányszámokra, a megrendeléseket beérkezési sor­rendben teljesítjük. ■ . . Címünk: j yiX I Állami Könyvterjesztő Vállalat Részletkönyvszolgálat Budapest, Pf. 103. 1364­­ ^ 1 A megrendelő neve:................................ * ........................... Pontos címe (irányítószámmal): Munkahelye: .....«•••*• • Részletfizetésnél: Anyja neve: ...••••«••« .»«•«•»*•••••••»••• Születési helye, ideje: ..•••«. . • • •••••• • ••••••• Személyi ig. száma: • . • • •......................• • ■.............................

Next