Szabad Föld, 1982. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-23 / 21. szám
14 SZABAD FÖLD Lányok, a város peremén Rákospalotán, a Pozsonyi úton modern vonalú TATRA-villamosok fürgén suhanva követik egymást. Szokatlan látvány tárul elém. Magas kőfal tetején szögesdrót. Tanácstalanul megállok a hatalmas zöld kapu előtt A kerítésen fekete tábla, s rajta a felirat: Művelődési Minisztérium 4. sz. Leánynevelő Intézete. Óvatosan figyelem a járókelőket, amint mellettem elhaladnak, gyanakvóan néznek rám, s a magas kőfalra. A tekintetekből kimondatlanul is olvasni lehet, vajon kik lehetnek a kőfal mögött? A választ szinte hallom: rossz lányok! Valóban rosszak-e ezek a lányok? És ha igen, akkor mennyire rosszak? Csengetésemre a távműködtetésű ajtó kattan egyet és kinyílik. Megkaptam a bebocsátási engedélyt. A központi épületben fehér köpenyes, kedves mosolyú fiatal nevelő-tanárnő zárja ki előttem az ajtót, és miután beléptem, visszazárja. Az irodában Szász Pálné intézeti igazgatónő és helyettese, Nagy Istvánná fogad. Nem volt könnyű összehozni ezt a találkozást, mert az igazgatónőnek alig-alig akad néhány percnyi szabad ideje. A tájékoztatást szinte tőmondatokban kezdi. — Az intézet létesítése Szilágyi Dezső miniszter nevéhez fűződik, aki 1890-ben építtette javító-nevelő célzattal. Nyolc katasztrális hold területen fekszik. Kilenc épületből áll, pavilonrendszerű. Ez azt jelenti, hogy valamelyest oldja a bezártság hangulatát, mert a lányok más és más épületben étkeznek, tanulnak és megint máshol dolgoznak. Az intézet 170 személy elhelyezésére alkalmas, jelenlegi létszáma 130 fő. „Telt ház” csak jó évtizede, az 1970-es években volt. Negyvenhét szakképzett pedagógus végzi itt munkáját. Jelenleg folyik az épületek rekonstrukciója és korszerűsítése. — Milyen környezetből és hogyan kerülnek ide a lányok? — Kizárólag bírói ítélet alapján lehet idejutni. Hátrányos környezetből, veszélyeztetett gyermekeket kapunk. A rendezetlen családi körülmények, a szülők nemtörődömsége, az ital, a kettétört házasság — legtöbbször ez játssza a főszerepet Az intézetben 14-től 19 éves korukig tartózkodhatnak a lányok. Ez az a korosztály, amely még nagyon is igényelné a szülői szeretetet, törődést. Az intézet lakóinak nagyobbik része a fővárosból és annak környékéről, valamint a nagyobb ipartelepülésű városokból jött. Kis településekről, apró falvakból lényegesen kevesebb gyerek kerül ide. — Mi a véleménye, valóban rosszak ezek a lányok? — Huszonnégy esztendeje vagyok igazgató ebben az intézetben, ezt megelőzően is pedagógus voltam. Tapasztalatból mondom: ezekről a lányokról a kívülállóknak furcsa elképzelésük van. A valóságban a hibát alapvetően a felnőttekben, a környezetben lehet megtalálni. A szülők nem úgy törődtek gyermekükkel, ahogy ez elvárható lenne tőlük. Javarészüket a pedagógusok nevelhetőnek tartják. (Az igazgatónő jó édesanya módján, összességében és egyenként is szeretettel beszél az intézeti lakókról. Szavaiból kicseng hivatásszeretete, a gyerekek sorsáért érzett aggódása.) — Hogyan élnek itt a lányok? — Zárt intézethez méltóan, szigorú a házirend az épület falain belül, amihez alkalmazkodniuk kell. A napszaknak megfelelően azt kell csinálniuk, amit éppen a házirend előír. Azok számára, akik nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát, kötelező a tanulmányok folytatása. Lehetőség nyílik a továbbtanulásra is, 15 fős gimnáziumi osztályuk van. A kiadott, meghatározott munkát el kell végezniük. A jó munka jutalmául kaphatnak költőpénzt, hathetenként egésznapos kimenőt, ezenkívül évenként négy alkalommal, összesen 30 napig terjedő szabadságot. Levelezhetnek hozzátartozóikkal, akik csomagot is küldhetnek. Minden hó első vasárnapján látogathatják az itt lakókat hozzátartozóik. Az intézet gondoskodik a lakók díjmentes ruházatáról és napi négyszeri étkeztetéséről. A lányok ötezer kötetes könyvtárat használhatnak és televíziót is nézhetnek. Szervezünk részükre üzemlátogatásokat és kirándulásokat. Nagyon jó partneri kapcsolatunk van az Újpesti Ruházati Szövetkezettel, nagy-nagy segítőszándékkal patronálnak bennünket. (Dicsérően említi Szemák Lászlóné elnök nevét, aki különös figyelemmel és gondoskodással irányítja kapcsolatukat Közben csörög a telefon. Míg folyik a beszélgetés, Nagy Istvánné igazgatóhelyettest faggatom önmagáról. Megtudom: tizenhét éve került az intézetbe, Hajdú megyei származású. Szegeden a tanárképző főiskolán szerzett diplomát. — Mennyire eredményes az oktató-nevelő munka? — Intézetünk, mint ahogy elnevezése is mutatja, a nevelést tartja fő céljának — mondja Szász Pálné. — Legfőbb feladatunk, hogy az itt eltöltött idő meghatározó legyen a lányok életében, s ha kikerülnek innen, megállják helyüket. — Kérem, engedje meg, hogy egy intézeti lakóval is beszéljek. — Semmi akadálya. P. A. tisztelettudóan jelentkezik. A jólöltözött lány szép, nagy barna szeme rám szegeződik. Ma van a 16. születésnapja. 1981. augusztus 27-e óta van az intézetben. Őszintén beszél. — Anyám 38 éves, apámtól elvált. Most egy 68 éves férfival kötött házasságot aki engem nem szeret. Zsugori és nem adott pénzt. Anyám dísznövény-termesztő. Elég gyakran csavarogtam az otthoni körülmények miatt, nem találtam a helyem. Volt rá eset, amikor ismerős fiúnál aludtam. Nyolc osztályt végeztem, szerettem volna dolgozni és szépen öltözködni, mint sok más lány. Miskolcon egy áruházban körömlakkot loptam. Szerettem volna zöld színű bársony kosztümöt is venni, de nem volt pénzem. Felpróbáltam egy diszkóblúzt és magamon felejtettem. Valahogy kilátszott, és egészen biztos, már figyeltek is engem, így a kijáratnál elkaptak és átadtak a rendőrségnek. Hát ez történt. Sorra járom a lakószobákat, ahol a legnagyobb rend és tisztaság fogad. Tágas, világos, nagyablakos helyiségek. A másik épületben komoly munka folyik. Tihanyi István gyakorlatvezető elmondta, hogy a háziipari szövetkezet részére dolgoznak. Jelentős a szőnyegszövés, a könyvkötészet, és a konfekciókészítés. A decsi „Sárközi” népi iparművészeti szövetkezet elégedett az intézeti lányok munkájával. Az egyik terem szegletében M. O.-val beszélgetek, aki Komlóra való. 1980-tól az intézet lakója. Megszakítással. M. O. ugyanis megszökött. Nem könnyű ez, de társa segédletével mégis kijutott. A rendőrség elfogta és viszszahozta. Mindössze három hónapig volt szabad. Hat osztálya van. — Miért került intézetbe? Lesüti fejét és a padlót nézi. „Nem dolgoztam” — válaszolja. Betöréses lopást követtek el csoportosan Balaton környéki víkendházakban. Hozzátartozóival most nem tart kapcsolatot Ballagok a tavaszi napsütésben az intézet udvarán a kijárat felé. Csodálom a sok évtizedet megért, derék vastagságú akácokat. Valamelyiken vadgalamb turbékol A zöld kapu ismét bezárul mögöttem. Újvári József Még egyszer az apostagi „válásról” Levelet kaptunk Dunaegyházáról, amely elítéli és korrigálni óhajtja április 25-i számunkban megjelent „Apostag: válás magyar módra” című riportunkat. A levelet kilencvenhatan írták alá, de nincs szerzője, akinek válaszolni lehetne. Ezért kénytelenek vagyunk az újságban visszatérni a kérdésre. Mi szerintünk a lényeg a levél tartalmában található. A szöveg ugyanis mindent elutasító, egyoldalú. Aki olvasta annak idején a riportot, az talán még emlékszik rá, hogy a Szabad Föld alapvető magatartása éppen az óvatosság,a tapintat volt. Nem véletlenül vártunk egy esztendőt, hogy a frissen adott és kapott sebek behegedjenek. Nem véletlen, hogy az írásban egyetlen személy neve sem szerepelt. A felelősség kérdését persze nem kerültük meg, igyekeztünk rámutatni az okokra, de úgy, hogy ezzel senki becsületébe ne gázoljunk bele. A reklamáló levél írója éppen erről feledkezett meg. Ha a levelet leközölnénk, vagy a riportot a — számunkra ismeretlen — szövegező ízlése szerint újra kezdenénk, akkor lerombolnánk mindent, ami azóta felépült Éppen az a személyeskedés, az a nevekre, tisztségviselőkre irányuló harc indulna meg, amit a feleknek még a válási hercehurca kellős közepén is sikerült elkerülniük. És akkor óhatatlanul felszakadnának az azóta begyógyult, vagy már hegedő sebek. Ezt akartuk elkerülni a riportanyag gyűjtése, szövegezése, és közlése idején. Más visszhangok azt mutatják, hogy sikerült. Ennek örülünk, és a másik — a levélben javasolt — útra most sem kívánunk rátérni. Az apostagi ügyet a magunk részéről lezártuk, mindkét félnek nyugalmas építő munkát, boldogulást kívánunk. LEVELEINKBŐL Jogos-e a követelés? Hetvenöt éves, nyomorék aszszony vagyok. Egy házam van, amiben lakok. Eddig évek óta rendszeresen 425 forint adót fizettem. Most 167 forint adópótlékot is kivetettek. Tudomásom szerint nem tartozom adóval. Egyedül élek, férjem 20 éve meghalt, családom nincs, így mindent nekem kell fizetnem kis nyugdíjamból, melynek öszszege havi 1960 forint. Már eddig is sokalltam az adómat, most pedig, hogy még pótlékot is kérnek, nehezen fogok tudni megélni. Nem tudom, jogos-e a tanács követelése? Csik Józsefné Szelevény A szerkesztőség megjegyzése: Annak tisztázására, hogy Olvasónk esetében helyesen történt-e az adó megállapítása, illetőleg az adópótlék kivetése, valamint, hogy van-e mód a kivetett öszszeg mérséklésére a lakhely szerinti adóhatóság illetékes. Ezért levélírónknak is panaszával a helyi tanácsadóügyi csoportjához kell fordulnia. Döntésüknél minden bizonnyal méltányolják majd körülményeit. Csak javítgatnám... Mint nyugdíjas, a helyi Kossuth tsz lószerszámait javítgatom. Azaz, csak javítgatnám, mert a lószerszámhoz szükséges csatokat, karikákat, vereteket és a szíjgyártó szakmához szükséges kéziszerszámokat sehol sem tudjuk beszerezni. Szövetkezetünk anyagbeszerzője hiába kutatott olyan állami üzlet után, amely ezek árusításával foglalkozna. Valamikor Budapesten, a VI. kerületi Szondy utcában volt egy lószerszámszaküzlet,de ezt már régen bezárták, és helyette másikat sehol nem nyitottak. Pedig szükség lenne — az országban legalább egy — lószerszám-szaküzletre, mert igáslovakkal még mindig dolgoznak a mezőgazdaságban. .. id. Mártha Zoltán Nyírbogdány és a „Kis Bice-Bóca” című színművekkel itt, a községünkben is nagy sikert aratott. Borbiró Lajos Füzesgyarmat Sokszínű a közművelődés Nagyközségünk művelődési házában több olyan kör, klub működik, amely az érdeklődőknek segítséget nyújt a tanulásban, a művelődésben és lehetőséget ad a szórakozásra is. Megtalálható itt az eszperantó és képzőművész kör, a nyolcadikosok klubja, valamint német nyelvtanfolyam, ez utóbbit még a tanév elején indították az általános iskolások részére. A csaknem egyéves nyelvtanulás az NDK fővárosában ér majd véget. Július 3-án tizenöt kisiskolás utazik Berlinbe, hogy az ottani vendéglátók otthonában, hasonló korú gyermekek társaságában tovább tökéletesítsék nyelvtudásukat. A füzesgyarmati művelődési ház vezetői és az egyik berlini lakótelep közössége az elmúlt hónapban kötötték meg azt az egyezséget, amelynek alapján létrejöhet ez a kéthetes nyelvtanulásos üdülés. Jövőre majd a berlini gyermekek jönnek el a községünkbe. Még más dicsekedni való is akad nálunk: egy éve alakult meg az a színjátszó csoport, amely a májusi seregszemlén a járást és a megyét is képviselte. A csoport irányítója Zolnai Pálné amatőr-rendező. A „Bajusz” 1982. MÁJUS 23. Nem is olyan „kicsi ország" Hosszú , ideig voltam kormányos matróz a szovjet Hingán halfeldolgozó hajón. Családom kedvéért most egy időre szakítottam a tengerészélettel. Azért nagyon sokat gondolok azokra az időkre, amelyeket a tengeren töltöttem; mindez ma már felejthetetlen emlék. Amíg a Hungán vígan szerte a hullámokat — szabad időnkben — könyveket, újságokat olvastunk. A Szabad Földnek — melyet feleségem rendszeresen utánam küldött — nagy volt a hallgatótábora. (Hallgatótábora, mert tengerésztársaim nem tudtak magyarul.) Így hát én voltam a felolvasó, és tolmács is egyszemélyben. A Szabad Földön kívül a Füles című hetilapot „olvastuk” így közösen. Egyszer egyik kollégám azt mondta: Magyarország kicsi ország. Ez igaz, viszont többen úgy véltük, egy ország nagyságát nemcsak területe nagyságáról kell megítélni, hanem arról is, hogy az általa termelt árukkal milyen mennyiségben találkozunk a nagyvilágban. Márpedig Made in Hungary feliratú árukkal igen gyakran találkoztunk tengeri útunk során is. Hajónkon a délutáni teához magyar gyártmányú alma- és barackdzsemet kaptunk. A kikötőbe tartva útunk egy részét a Petropavlovszk nevű utasszállítón tettük meg. Ennek étterméhert kétfajta bort árusítottak. Ebből az egyik Nemes Kadar volt. A kikötőben Ganz feliratú daruk egész hada sorakozott. Újságoskioszkjában a Budapest, a Nők Lapja és a Látóhatár című magyar lapok és folyóiratok is kaphatók, orosz nyelvű betéttel — fordítással — ellátva. A kikötőváros üzleteiben magyar gyártmányú lábbeliket, ruhaneműket és Hungarofruct, Hungarocap feliratú konzerveket is vásárolhattunk. Moszkvában, Novgorodban és a Balti államokban is sok magyar gyártmányú áruval találkoztunk. Az Ikarusokról nem is beszélve... Végül, mindezeket figyelembe véve arra a megállapodásra jutottunk, hogy — az országban termelt áruk mennyiségét és minőségét figyelembe véve — Magyarország nem is olyan „kicsi ország”. ifj. Vass István Harazgyivka Kárpátalja Tanácstalan vagyok ! A vízbekötési engedélyt megkaptam a főváros XXI. kerületi kirendeltségétől. Amikor a 4000 forintot befizettem, azt mondták, legyek kicsit türelemmel, ahogy a szükséges anyag megérkezik, kijönnek és elvégzik a munkát. Hiába várakoztam, ezért április 20-án érdeklődtem ... Ekkor azt mondták, hogy szükséges anyaguk, 100/20-as csőbéklyójuk nincs, de ha én beszerzem ezt a hiányzó anyagot, akkor bekötik a vizet. Én szívesen megvenném, de bárhol keresem, mindenütt azt mondják: ez az áru szabad forgalomban nem kapható. Nem értem ezt az egész dolgot és tanácstalan vagyok. Csörköly Lászlóné Budapest, Kalamár 3. a. 100.