Szabad Föld, 1982. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-23 / 21. szám

14 SZABAD FÖLD Lányok, a város peremén Rákospalotán, a Pozsonyi úton modern vonalú TATRA-villamo­­sok fürgén suhanva követik egy­mást. Szokatlan látvány tárul elém. Magas kőfal tetején szö­gesdrót. Tanácstalanul megál­lok a hatalmas zöld kapu előtt A kerítésen fekete tábla, s rajta a felirat: Művelődési Miniszté­rium 4. sz. Leánynevelő Intéze­te. Óvatosan figyelem a járókelő­ket, amint mellettem elhaladnak, gyanakvóan néznek rám, s a ma­gas kőfalra. A tekintetekből ki­mondatlanul is olvasni lehet, vajon kik lehetnek a kőfal mö­gött? A választ szinte hallom: rossz lányok! Valóban rosszak-e ezek a lányok? És ha igen, ak­kor mennyire rosszak? Csengetésemre a távműködte­tésű ajtó kattan egyet és kinyí­lik. Megkaptam a bebocsátási engedélyt. A központi épületben fehér köpenyes, kedves mosolyú fiatal nevelő-tanárnő zárja ki előttem az ajtót, és miután be­léptem, visszazárja. Az irodában Szász Pálné inté­zeti igazgatónő és helyettese, Nagy Istvánná fogad. Nem volt könnyű összehozni ezt a talál­kozást, mert az igazgatónőnek alig-alig akad néhány percnyi szabad ideje. A tájékoztatást szinte tőmondatokban kezdi. — Az intézet létesítése Szilá­gyi Dezső miniszter nevéhez fű­ződik, aki 1890-ben építtette ja­vító-nevelő célzattal. Nyolc ka­­tasztrális hold területen fekszik. Kilenc épületből áll, pavilon­rendszerű. Ez azt jelenti, hogy valamelyest oldja a bezártság hangulatát, mert a lányok más és más épületben étkeznek, ta­nulnak és megint máshol dol­goznak. Az intézet 170 személy elhelyezésére alkalmas, jelenle­gi létszáma 130 fő. „Telt ház” csak jó évtizede, az 1970-es években volt. Negyvenhét szak­képzett pedagógus végzi itt mun­káját. Jelenleg folyik az épüle­tek rekonstrukciója és korszerű­sítése. — Milyen környezetből és ho­gyan kerülnek ide a lányok? — Kizárólag bírói ítélet alap­ján lehet idejutni. Hátrányos környezetből, veszélyeztetett gyermekeket kapunk. A rende­zetlen családi körülmények, a szülők nemtörődömsége, az ital, a kettétört házasság — legtöbb­ször ez játssza a főszerepet Az intézetben 14-től 19 éves koru­kig tartózkodhatnak a lányok. Ez az a korosztály, amely még nagyon is igényelné a szülői szeretetet, törődést. Az intézet lakóinak nagyobbik része a fő­városból és annak környékéről, valamint a nagyobb ipartelepü­lésű városokból jött. Kis telepü­lésekről, apró falvakból lénye­gesen kevesebb gyerek kerül ide. — Mi a véleménye, valóban rosszak ezek a lányok? — Huszonnégy esztendeje va­gyok igazgató ebben az intézet­ben, ezt megelőzően is pedagó­gus voltam. Tapasztalatból mon­dom: ezekről a lányokról a kí­vülállóknak furcsa elképzelésük van. A valóságban a hibát alap­vetően a felnőttekben, a kör­nyezetben lehet megtalálni. A szülők nem úgy törődtek gyer­mekükkel, ahogy ez elvárható lenne tőlük. Javarészüket a pe­dagógusok nevelhetőnek tartják. (Az igazgatónő jó édesanya módján, összességében és egyen­ként is szeretettel beszél az in­tézeti lakókról. Szavaiból ki­cseng hivatásszeretete, a gyere­kek sorsáért érzett aggódása.) — Hogyan élnek itt a lányok? — Zárt intézethez méltóan, szigorú a házirend az épület fa­lain belül, amihez alkalmazkod­niuk kell. A napszaknak megfe­lelően azt kell csinálniuk, amit éppen a házirend előír. Azok számára, akik nem végezték el az általános iskola nyolc osztá­lyát, kötelező a tanulmányok folytatása. Lehetőség nyílik a továbbtanulásra is, 15 fős gim­náziumi osztályuk van. A ki­adott, meghatározott munkát el kell végezniük. A jó munka ju­talmául kaphatnak költőpénzt, hathetenként egésznapos kime­nőt, ezenkívül évenként négy al­kalommal, összesen 30 napig ter­jedő szabadságot. Levelezhetnek hozzátartozóikkal, akik csoma­got is küldhetnek. Minden hó első vasárnapján látogathatják az itt lakókat hozzátartozóik. Az intézet gondoskodik a la­kók díjmentes ruházatáról és napi négyszeri étkeztetéséről. A lányok ötezer kötetes könyvtá­rat használhatnak és televíziót is nézhetnek. Szervezünk ré­szükre üzemlátogatásokat és ki­rándulásokat. Nagyon jó part­neri kapcsolatunk van az Új­pesti Ruházati Szövetkezettel, nagy-nagy segítőszándékkal pat­ronálnak bennünket. (Dicsérően említi Szemák Lászlóné elnök nevét, aki külö­nös figyelemmel és gondosko­­dással irányítja kapcsolatukat Közben csörög a telefon. Míg folyik a beszélgetés, Nagy Ist­vánné igazgatóhelyettest fagga­tom önmagáról. Megtudom: ti­zenhét éve került az intézetbe, Hajdú megyei származású. Sze­geden a tanárképző főiskolán szerzett diplomát.­ — Mennyire eredményes az oktató-nevelő munka? — Intézetünk, mint ahogy el­nevezése is mutatja, a nevelést tartja fő céljának — mondja Szász Pálné. — Legfőbb felada­tunk, hogy az itt eltöltött idő meghatározó legyen a lányok életében, s ha kikerülnek innen, megállják helyüket. — Kérem, engedje meg, hogy egy intézeti lakóval is beszél­jek. — Semmi akadálya. P. A. tisztelettudóan jelentke­zik. A jólöltözött lány szép, nagy barna szeme rám szegeződik. Ma van a 16. születésnapja. 1981. au­gusztus 27-e óta van az intézet­ben. Őszintén beszél. — Anyám 38 éves, apámtól elvált. Most egy 68 éves férfival kötött házasságot aki engem nem szeret. Zsugori és nem adott pénzt. Anyám dísznövény-ter­mesztő. Elég gyakran csavarog­tam az otthoni körülmények mi­att, nem találtam a helyem. Volt rá eset, amikor ismerős fiúnál aludtam. Nyolc osztályt végez­tem, szerettem volna dolgozni és szépen öltözködni, mint sok más lány. Miskolcon egy áruházban körömlakkot loptam. Szerettem volna zöld színű bársony kosz­tümöt is venni, de­ nem volt pén­zem. Felpróbáltam egy diszkó­blúzt és magamon felejtettem. Valahogy kilátszott, és egészen biztos, már figyeltek is engem, így a kijáratnál elkaptak és át­adtak a rendőrségnek. Hát ez történt. Sorra járom a lakószobákat, ahol a legnagyobb rend és tisz­taság fogad. Tágas, világos, nagyablakos helyiségek. A má­sik épületben komoly munka fo­lyik. Tihanyi István gyakorlat­­vezető elmondta, hogy a házi­ipari szövetkezet részére dolgoz­nak. Jelentős a szőnyegszövés, a könyvkötészet, és a konfekció­készítés. A decsi „Sárközi” né­pi iparművészeti szövetkezet elégedett az intézeti lányok munkájával. Az egyik terem szegletében M. O.-val beszélgetek, aki Komlóra való. 1980-tól az intézet lakója. Megszakítással. M. O. ugyanis megszökött. Nem könnyű ez, de társa segédletével mégis kiju­tott. A rendőrség elfogta és visz­­szahozta. Mindössze három hó­napig volt szabad. Hat osztálya van. — Miért került intézetbe? Lesüti fejét és a padlót nézi. „Nem dolgoztam” — válaszolja. Betöréses lopást követtek el cso­portosan Balaton környéki ví­­kendházakban. Hozzátartozóival most nem tart kapcsolatot Ballagok a tavaszi napsütés­ben az intézet udvarán a kijárat felé. Csodálom a sok évtizedet megért, derék vastagságú aká­cokat. Valamelyiken vadgalamb turbékol A zöld kapu ismét bezárul mö­göttem. Újvári József Még egyszer az apostagi „válásról” Levelet kaptunk Dunaegyhá­­záról, amely elítéli és korrigál­ni óhajtja április 25-i számunk­ban megjelent „Apostag: válás magyar módra” című riportun­kat. A levelet kilencvenhatan írták alá, de nincs szerzője, akinek válaszolni lehetne. Ezért kénytelenek vagyunk az újság­ban visszatérni a kérdésre. Mi szerintünk a lényeg a levél tartalmában található. A szöveg ugyanis mindent elutasító, egy­oldalú. Aki olvasta annak ide­jén a riportot, az talán még em­lékszik rá, hogy a Szabad Föld alapvető magatartása éppen az óvatosság,­a tapintat volt. Nem véletlenül vártunk egy eszten­dőt, hogy a frissen adott és ka­pott sebek behegedjenek. Nem véletlen, hogy az írásban egyet­len személy neve sem szerepelt. A felelősség kérdését persze nem kerültük meg, igyekeztünk rámutatni az okokra, de úgy, hogy ezzel senki becsületébe ne gázoljunk bele. A reklamáló levél írója éppen erről feledkezett meg. Ha a le­velet leközölnénk, vagy a ripor­tot a — számunkra ismeretlen — szövegező ízlése szerint újra kezdenénk, akkor lerombolnánk mindent, ami azóta felépült Éppen az a személyeskedés, az a nevekre, tisztségviselőkre irá­nyuló harc indulna meg, amit a feleknek még a válási herce­hurca kellős közepén is sikerült elkerülniük. És akkor óhatatla­nul felszakadnának az azóta begyógyult, vagy már hegedő sebek. Ezt akartuk elkerülni a ri­portanyag gyűjtése, szövegezése, és közlése idején. Más vissz­hangok azt mutatják, hogy sike­rült. Ennek örülünk, és a másik — a levélben javasolt — útra most sem kívánunk rátérni. Az apostagi ügyet a magunk részé­ről lezártuk, mindkét félnek nyugalmas építő munkát, boldo­gulást kívánunk. LEVELEINKBŐL Jogos-e a követelés? Hetvenöt éves, nyomorék asz­­szony vagyok. Egy házam van, amiben lakok. Eddig évek óta rendszeresen 425 forint adót fi­zettem. Most 167 forint adópót­lékot is kivetettek. Tudomásom szerint nem tartozom adóval. Egyedül élek, férjem 20 éve meghalt, családom nincs, így mindent nekem kell fizetnem kis nyugdíjamból, melynek ösz­­szege havi 1960 forint. Már ed­dig is sokalltam az adómat, most pedig, hogy még pótlékot is kérnek, nehezen fogok tudni megélni. Nem tudom, jogos-e a tanács követelése? Csik Józsefné Szelevény A szerkesztőség megjegyzése: Annak tisztázására, hogy Olva­sónk esetében helyesen történt-e az adó megállapítása, illetőleg az adópótlék kivetése, valamint, hogy van-e mód a kivetett ösz­­szeg mérséklésére a lakhely sze­rinti adóhatóság illetékes. Ezért levélírónknak is panaszával a helyi tanács­adóügyi csoportjá­hoz kell fordulnia. Döntésüknél minden bizonnyal méltányolják majd körülményeit. Csak javítgatnám... Mint nyugdíjas, a helyi Kos­suth tsz lószerszámait javítga­tom. Azaz, csak javítgatnám, mert a lószerszámhoz szükséges csatokat, karikákat, vereteket és a szíjgyártó szakmához szükséges kéziszerszámokat se­hol sem tudjuk beszerezni. Szö­vetkezetünk anyagbeszerzője hiába kutatott olyan állami üz­let után, amely ezek árusításá­val foglalkozna. Valamikor Bu­dapesten, a VI. kerületi Szondy utcában volt egy lószerszám­szaküzlet,­de ezt már régen be­zárták, és helyette másikat se­hol nem nyitottak. Pedig szük­ség lenne — az országban leg­alább egy — lószerszám-szak­­üzletre, mert igáslovakkal még mindig dolgoznak a mezőgaz­daságban. .. id. Mártha Zoltán Nyírbogdány és a „Kis Bice-Bóca” című szín­művekkel itt, a községünkben is nagy sikert aratott. Borbiró Lajos Füzesgyarmat Sok­színű a közművelődés Nagyközségünk művelődési házában több olyan kör, klub működik, amely az érdeklődők­nek segítséget nyújt a tanulás­ban, a művelődésben és lehető­séget ad a szórakozásra is. Meg­található itt az eszperantó és képzőművész kör, a nyolcadiko­sok klubja, valamint német nyelvtanfolyam, ez utóbbit még a tanév elején indították az ál­talános iskolások részére. A csaknem egyéves nyelvtanulás az NDK fővárosában ér majd véget. Július 3-án tizenöt kisis­kolás utazik Berlinbe, hogy az ottani vendéglátók otthonában, hasonló korú gyermekek társa­ságában tovább tökéletesítsék nyelvtudásukat. A füzesgyar­mati művelődési ház vezetői és az egyik berlini lakótelep közös­sége az elmúlt hónapban kötöt­ték meg azt az egyezséget, amelynek alapján létrejöhet ez a kéthetes nyelvtanulásos üdü­lés. Jövőre majd a berlini gyer­mekek jönnek el a községünkbe. Még más dicsekedni való is akad nálunk: egy éve alakult meg az a színjátszó csoport, amely a májusi seregszemlén a járást és a megyét is képviselte. A csoport irányítója Zolnai Pál­né amatőr-rendező. A „Bajusz” 1982. MÁJUS 23. Nem is olyan „kicsi ország" Hosszú , ideig voltam kormá­nyos matróz a szovjet Hingán halfeldolgozó hajón. Családom kedvéért most egy időre szakí­tottam a tengerészélettel. Azért nagyon sokat gondolok azokra az időkre, amelyeket a tengeren töltöttem; mindez ma már felejthetetlen emlék. Amíg a Hungán vígan szerte a hullámokat — szabad időnk­ben — könyveket, újságokat ol­vastunk. A Szabad Földnek — melyet feleségem rendszeresen utánam küldött — nagy volt a hallgatótábora. (Hallgatótá­bora, mert tengerésztársaim nem tudtak magyarul.) Így hát én voltam a felolvasó, és tol­mács is egyszemélyben. A Sza­bad Földön kívül a Füles című hetilapot „olvastuk” így közö­sen. Egyszer egyik kollégám azt mondta: Magyarország kicsi ország. Ez igaz, viszont többen úgy véltük, egy ország nagysá­gát nemcsak területe nagyságá­ról kell megítélni, hanem arról is, hogy az általa termelt áruk­kal milyen mennyiségben talál­kozunk a nagyvilágban. Márpedig Made in Hungary feliratú árukkal igen gyakran találkoztunk tengeri útunk so­rán is. Hajónkon a délutáni teá­hoz magyar gyártmányú alma- és barackdzsemet kaptunk. A kikötőbe tartva útunk egy részét a Petropavlovszk nevű utasszállítón tettük meg. Ennek étterméhert kétfajta bort áru­sítottak. Ebből az egyik Nemes Kadar volt. A kikötőben Ganz feliratú daruk egész hada sora­kozott. Újságoskioszkjában a Budapest, a Nők Lapja és a Látóhatár című magyar lapok és­­ folyóiratok is kaphatók, orosz nyelvű betéttel — fordí­tással — ellátva. A kikötőváros üzleteiben magyar gyártmányú lábbeliket, ruhaneműket és Hungarofruct, Hungarocap fel­iratú konzerveket is vásárolhat­tunk. Moszkvában, Novgorod­­ban és a Balti államokban is sok magyar gyártmányú áruval találkoztunk. Az Ikarusokról nem is beszélve... Végül, mindezeket figyelem­be véve arra a megállapodásra jutottunk, hogy — az ország­ban termelt áruk mennyiségét és minőségét figyelembe véve — Magyarország nem is olyan „kicsi ország”. if­j. Vass István Harazgyivka Kárpátalja Tanácstalan vagyok ! A vízbekötési engedélyt meg­kaptam a főváros XXI. kerületi kirendeltségétől. Amikor a 4000 forintot befizettem, azt mond­ták, legyek kicsit türelemmel, ahogy a szükséges anyag meg­érkezik, kijönnek és elvégzik a munkát. Hiába várakoztam, ezért április 20-án érdeklődtem ... Ekkor azt mondták, hogy szükséges anyaguk, 100/20-as csőbéklyójuk nincs, de ha én beszerzem ezt a hiányzó anya­got, akkor bekötik a vizet. Én szívesen megvenném, de bár­hol keresem, mindenütt azt mondják: ez az áru szabad for­galomban nem kapható. Nem értem ezt az egész dolgot és ta­nácstalan vagyok. Csörköly Lászlóné Budapest, Kalamár 3. a. 100.

Next