Szabad Föld, 1982. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-31 / 5. szám
1982. JANUÁR 3. olsult-e a TT? Megkértek, ne írjam meg, hol találkoztam velük. Röstellik ugyanis, hogy kudarcaik sorozatáról beszéltek nekem. Az ellen viszont nincs kifogásuk, hogy a társaság elnevezését nyilvánosságra hozzam. Mondják pedig magukat TTT-nek, ami teljes terjedelmében így volna írandó: Talányfejtők Tanyasi Társasága. Ez annyit jelent, hogy ők kilencen minden olyan tévéműsorra odaülnek Z. F. termelőszövetkezeti gépkocsivezető színes készüléke elé, amiben csak vetélkedő van. Z. barátjuk is tanyasi ember, a másik nyolc is majd három kilométerre él a kövesúttól. De izgatja őket a Lehet egy kérdéssel több, a Fele se igaz, de még az Életet az éveknek rejtvényrésze is. Nem nyerni akarnak, hisz nincs telefonjuk, így ki vannak zárva a Rózsa György vezetésével a tízezer forintért folyó versengésből. Kisebb „halra” viszont nem pályáznak. Inkább pénzükbe került eddig a közös szellemi erőfeszítés, mert közösen vásároltak egy sorozatot az Új magyar lexikonból, beszereztek zsebenciklopédiát, értelmező szótárat. Szóval nem szűkölködnek segédeszközben, amikor a vetélkedőket nézik. És mégis ... — Kétségbeejtő — veri le cigarettájáról a hamut F. M. szövetkezeti takarmányos. — Eddig csak fölsülés, fölsülés után. Egy-két jó válasz mindig összejön, de aztán se a lexikon, se más könyv nem segít! Sógora, aki egyébként a Füles számtalan keresztrejtvényét megfejtette már, még hozzá is tesz a panaszhoz: — Kevés ide a nyolc általános. Csak röhögnek rajtunk, hogy ricit játsszuk meg az eszünket. Nem tanyasiaknak csinálják az ilyesmit. Ha nem kéne attól tartanom, hogy még azt hiszik a káröröm szól belőlem, nevetnék bánatukon. De jobbnak vélem megjegyezni: — Magam sem jutok túl messzire az ilyen megfejtésekben. R. néni, a társaság nőtagja, kiérdemesült bábaasszony évődve kérdez: — Csak nem ugyanúgy nyolc osztálya van, mint nekünk? Megvallom, többet koptattam az iskolapadot, mint ők. De a szélesebb körű műveltség sem ad megfelelő támasztékot az ilyen elmepárbajokhoz. Nem hinném, hogy a Tudományos Akadémia elnöke szilárd győzelmi reményekkel vívhatna meg bármely hasonló szellemi akadályverseny résztvevőivel. Szívesen föltenném például a következő tíz kérdést egy átlagos egyetemi tanárnak, aki teszem azt a magyar irodalom huszadik századi történetével foglalkozik: 1. Milyen mérgező hatása van a nátrium-karbonátnak? 2. Mit nevezünk szubjektív közgazdaságtannak ? 3. Milyen szobrászati kompozíciós elv az úgynevezett frontalitás? 4. Hogyan nevezték az egyiptomi mitológiában a balzsamozás védnökének tekintett sakált vagy kutya alakú istent? 5. Hol beszélik az úgynevezett andomán nyelvcsalád nyelveit ? 6. Melyik ország pénzneme a leone ? 7. Ki volt az ókori olimpiai játékok első ismert bajnoka? 8. Mikor csatolták vissza az országhoz a Zsigmond által elzálogosított tizenhárom szepesi várost? 9. Hol kezdte el ágyúk öntését Gábor Áron? 10. Mikor és hol alakult Magyarországon az első mezőgazdasági termelőszövetkezet? ... Tudom, mire eddig jut az olvasó, lehangoltan állapítja meg: sajnos, alig egy-két kérdésre tudja a helyes választ. Vigasztalásul hadd írjam le: az átlagos egyetemi tanár sem boldogulna könnyebben egy ilyen reázáporozó kérdésregimenttel. És ezen nincs csodálkozni való. Mára oly mértékben szétparcellázódtak a tudományágak, oly mérhetetlenül sok a közhasznú ismeret, hogy az már ijesztő. Még a tudósoknak is gondot jelent, hogy akárcsak a maguk szakterületének újdonságaival lépést tartsanak. Hogy el ne feledjék azt, amit tíz-húsz vagy harminc éve megtanultak. Attól, hogy valaki Egri János harmadik kérdése után a játék abbahagyására kényszerül, attól még irigylésre méltón művelt, bámulatot keltőn eszes lehet. Mint ahogy az egyetemi vagy főiskolai felvételi vizsgák sikertelen résztvevőiből is gyakran válik nagyon is figyelemre méltó művelője annak a szakterületnek vagy művészeti ágnak, ahonnét korábban egy felelős bizottság eltanácsolta őt. Minap került a kezembe egy könyv, melyben Somló István Kossuth-díjas színművész megvallotta: csak többszöri nekifutással boldogult az érettségivel. Ha a Színművészeti Főiskola egyszer összeállítaná azok névsorát, akiket ott mint alkalmatlant kirostáltak, ám azok mégis híres színészekké váltak — fényességes összeállítás kerekednék abba. Sőt a későbbiekben is ... Komlós Aladár, a nagy kritikus, öregkorában megrendítő visszaemlékezést írt arról, hogy — jóllehet közeli barátok voltak — nem ismerte föl József Attila költői nagyságát... Van Gogh-ról, a modern festészet egyik csillagáról írják életrajzírói: képei a kutyának se kellettek. ... No de messze szaladtam a kérdéstől, hogy fölsülésnek tekinthető-e vagy sem, ha a Talányfejtők Tanyasi Társasága nem boldogul a fejtörőkkel ... Engem felvidít, majdnem azt írtam némi túlzással, hogy elbűvöl egy ilyen társaság létrejötte. Higgyék el, az ő esetükben százszorosan érvényes, amit az olimpiákkal kapcsolatban hirdetnek, a részvétel a fontos. Bámulom a becsvágyukat, hogy legalább önmaguk előtt bizonyítani kívánják — attól, hogy tanyasiak, még nem kevesebbek azoknál, akik az egyetemek tövében élnek. Magam sokszor bosszankodom egyik-másik szellemi vetélkedőn. Hisz bőven akad félreérthetően fogalmazott kérdés. Adódik játékvezetői ügyetlenség. Gyakorta pirulok önmagam előtt is: no, most nem jöttem rá valamire, aminek megfejtése egy tizenötéves srác számára nagyon is könnyű volt... De rengetegedmagammal érzem ugyanezt. Mesebeli méretű társasjátékok résztvevőivé válik révükön az ország. És ez nem csupán kellemes időtöltés. Több annál. Azt juttatja eszembe, hogy néhány évvel ezelőtt milyen nagy hatással volt rám egy szöveg ... Szöveg ? ... Egyetlen szó. Pest egyik utcáján akaratlanul bepillantottam egy kis gépműhely nyitott ablakán. A masinák már álltak. Valaki takarította a fémforgácsokat. Egyetlen pirosbetűs fölirat „dekorálta” a helyiséget. Mindössze eztolvashattam le róla: „Gondolkozz!” Remekműnek találtam az egyszavas kiáltványt. A legfontosabbra figyelmeztette az ott dolgozókat. Arra, ami nélkül se emberséges létkörülmény, se haladás, se derűs jövő nem képzelhető el. A TTT tagjai — és kívülük még milliók —, akaratlanul is e fölhívásnak tesznek eleget, midőn próbára teszik szellemük rugalmasságát és előkeresik — akár emlékezetük valamelyik zugából, akár a lexikonból — azt, amire a kérdező választ vár. Ezért nyer az is, aki nem győz. B. N. E. A KÉPERNYŐN: ......... 1 . mm • Műsorok menetrend szerint A címben nem rejtőzködik semmiféle kétértelműség. Csupán azt kívántuk kiemelni, hogy kiegyensúlyozott műsorhetet hagytunk magunk mögött, amelyben a programok sora kellő hangulati árnyalatok szerint váltakozott. Mindenki megtalálhatta a magáét. S hogy a két műsor közötti válogatás lehetőségét is gondosan megteremtették, arra szintén felfedezhettünk néhány jó példát. Említsük meg mindjárt a kedd esti kaviársorozattal szemben elhelyezett FILMGYÁRTÁS VAGY FILMMŰVÉSZET? című érdekes vállalkozást. A 2. programba szerkesztett műsorokról ma már nem mondhatjuk egyértelműen, hogy „rejtve” jelentkeznek, hiszen — a beiktatott teléállomások segítségével — az utóbbi években örvendetesen gyarapodott, s mind tovább növekszik a tévé „Petőfi adója” nézettségének eshetősége. Visszakanyarodva az említett sorozathoz: a filmkészítésnek pontosan azokba a „titkaiba” vezetett be, amelyek iránt örök kíváncsiság él a kívülállókban. Árvai Jolán riporterként ,ügyesen, arányosan építette fel a film szerkezetét. Igyekezett minél többet mutatni, látványos műsort kerekíteni. Munkáján meglátszik, hogy jó iskolában nevelődött. Szerdán késő este az ország férfi lakosságának zöme izgatottan telepedett a képernyő elé, a GRAND BALLET DE MARTINIQUE együttes bemutatkozására várakozva. Híre ment ugyanis — s ennek igazát előzetes fotók is bizonyították —, hogy a produkció tévérögzítésének napján a Budai Parkszínpadon olyan magas volt a hőmérséklet és a levegő páratartalma, hogy a távoli ország táncosai csak fedetlen kebellel voltak hajlandók a szereplést elvállalni. A vitákat elkerülendő, a forgatócsoport végül beleegyezett ebbe a feltételbe is , ahogyan a látvány tanúsította. A csaknem egyórás előadás sok ismétlődő elemmel adott életképet a múltbeli gyarmatról, kiszolgáltatottságáról. (Nem ártott volna, ha az egyes táncszámok előtt legalább néhány magyar szóval vagy felirattal utaltak volna a produkció értelmére.) Ami pedig a várva-várt kebelbeli mutatványt illeti, egy ismerősöm így foglalta össze a lényeget: „szinkronizálva jobban tetszett volna”. Arról azonban, hogy kikre osztotta volna a szinkronszerepet, nem volt hajlandó nyilatkozni. Ebből is következik, hogy ehhez hasonló látványért nem kell a szomszédba mennünk, nem szorulunk importra, az igények hazai kielégítése zavartalan. Következett csütörtök este, az időnként meg-megjelenő TEREFERE című kabaré, összeállítása színházi szakember látásmódjára valló. Villámtréfák (ezt a kifejezést az utóbbi időkben két értelemben is használják. Egyrészt a mű rövidségére utal, másrészt a néző mérgére, midőn azt mondja: „Csapjon belé a mennykő!”), jelenetek, versek, énekszámok, riportok stb. váltogatták egymást, merthogy így megy ez a kabarészínpadok őskora óta. Konferanszié is van, mert ha már megírták az öszszekötő szöveget, azt el kell mondani, s ha törik, ha szakad, a műsorszámokhoz kell hajlítani, igazítani. Ahogyan a kovács idomítja a kerékabroncsot, azzal a különbséggel, hogy se fémek megmunkálásának mestere előbb lángvörösre izzítja, s csak azután hajlítja. A műsor összeállítását elsősorban a sokféleség törvénye szabályozta. Tulajdonképpen minden a helyénvalónak látszott, ám hol a tartalom, hol pedig a megjelenítés fogyatékosságai miatt nem érte el a kellő hatást. Ismét bebizonyosodott, hogy a kabarészínpadot igazán jól e műnek klasszikusai ismerték. Tetszettek a riportok, az epigrammák (keresett előadásmódjuk ellenére), szellemes volt Hajdú Júlia zongoraszáma, „változatok egy telefonkönyvre” jeligével, emlékezetes Őze Lajos „temetni jöttem, nem dicsérni” hangszerelésű Latinovits-búcsúztatója. Ha a műsort egészében rangsorolnunk kellene,azt mondanánk: Liska Dénes szerkesztő bizonyosan tudja, mikor, miben érdemes változtatni, újítani. BRAZÍLIA! BRAZÍLIA! Okos filmet készített brazíliai útján Sugár András. Nemcsak bemutatta, amit látott, de kitűnően tolmácsolta is a nézőknek a hatalmas ország földrajzi, néprajzi, politikai jellemzőit. Ilyen idegenvezetővel, azt hiszem, bárki szívesen utaznák. Még mindig, és még sokáig RIPORTER KERESTETIK zsűri-helyezéssel és közönségszavazással. Ez utóbbi hőfoka valamelyest kihűlt, hol vannak már a tízezreket megmozgató tévéakciók! Ki tehet róla? Talán azok, akik a műsor formáját meghatározzák? Még miben kereshetjük az okot? A kezdettől hasonló feladatokban, vagy a hagyományos lebonyolításban? S vajon arról is megfeledkeztek volna, hogy ha már 90 percet „béreltek ki” a képernyőn erre a célra, azt nem elegendő csupán versenylázzal kitölteni. Ami a második forduló eredményhirdetését illeti: feltehetően ritka esetnek vagyunk tanúi, a zsűri és a közönség véleménye alighanem megegyezett. Ne hallgassuk el: csodálkoztunk is egy sort némely jelölt elődöntőbeli szereplése láttán. Főként, ha arra gondoltunk, hogy a képernyőn megjelenőket mintegy hétszáz vállalkozóból „rostálták ki”. Reméljük, hogy Ács Zoltán és Tárkányi Adrien idők folyamán „személyes ismerősünkké” növi ki magát, s lassan kint elfelejti azokat a modorosságokat, amelyeket példaképeitől kölcsönzött. I. M. SZABAD FÖLD . Város közelében levő tömegszövetet pályázatot hirdet főkönyvelőhelyettesi állás betöltésére A beosztáshoz megfelelő, felsőfokú végzettség szükséges. Kezdő szakember pályázatát is elfogadjuk. Fizetés megegyezés, illetve a kategória szerint. A pályázatokat „Gazdasági szemlélet, 141 125” jeligére, a hódmezővásárhelyi hirdetőbe kérjük.