Szabad Föld, 1982. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-12 / 37. szám
1982. SZEPTEMBER 11. Tóth Károlyné, Gyöngyös: A kérdezett, fizetés nélküli szabadnap kiadható. A Munka Törvénykönyve minisztertanácsi végrehajtási rendeletének 56. paragrafusa mondja ki: „Annak a dolgozó nőnek és gyermekeit egyedül nevelő apának, aki legalább két, tizennégy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza — kérelmére —, a háztartás ellátása érdekében havonként egy fizetés nélküli szabadnapot kell engedélyezni.” Ez a rendelkezés tehát két előfeltételt követel: két gyermek legyen a családban és a gyermekek tizennégy éven aluliak legyenek. Tatár András, Siklós: A katonai szolgálatban töltött idő a 17/1979. (XII. 1.) MVM. sz. rendelet értelmében munkaviszonyban töltött időnek számít. Ezt az időt tehát a jubileumi jutalomhoz szükséges 25, 40, illetve 50 év kiszámításánál is figyelembe kell venni. Baranyai Gáborné, Tolna: Kötelezően csak a gyermek ápolásával kapcsolatos — rendeletileg meghatározott esetekben — jár fizetés nélküli szabadság. Levele alapján úgy látjuk, hogy olvasónk esetében nem erről van szó. Így elsősorban a vállalaton múlik, hogy családi körülményeire való tekintettel engedélyezik-e olvasónknak a fizetés nélküli szabadságot, vagy sem. Sándor Rózsa, Hajdúszoboszló: A budapesti Római-fürdő forrásainak vizét már a római korban hasznosították. A 20-22 fokos forrásvizet felduzzasztva a mai Római út—Szentendrei út vonalában haladó vízvezetékkel az aquincumi polgárváros és katonaváros épületeibe is elvezették. A fából és égetett agyagból készült forrásfoglalások maradványa az Aquincumi Múzeumban, néhány kőből épült vízelvezető vályú pedig az eredeti helyén, a Római strandfürdő területén látható. H. Mária, Debrecen: Élettársi kapcsolat címén — az egyéb feltételek fennállása esetén — az a nő kaphat özvegyi nyugdíjat, aki élettársával annak haláláig, legalább 10 év óta megszakítás nélkül együtt él. A 10 évnél kevesebb, megszakítás nélküli együttélés hiánya esetén, az a nő részesülhet élettársi kapcsolat címén özvegyi nyugdíjban, aki élettársával annak haláláig legalább egy évig együtt élt, és az együttélésükből gyermek származott. # SZERKESZTŐI ÜZENETEK „BECSAPVA” — jelige. „Két éve csinos, elvált aszszony került szövetkezetünkhöz anyagbeszerzőnek. Szinte naponta volt vele hivatalos dolgom. Egyszer együtt kellett Budapestre utaznunk, s a fővárosi tartózkodásunk során összemelegedtünk. Én akkor már hoszszabb ideje különváltan éltem a feleségemtől. Kialakult kapcsolatunk késztetett arra, hogy lebonyolítsam végre a válópert, pedig nagyon húzott vissza a szívem a két gyermekhez. Az anyjukat viszont már nem szerettem, s arra gondoltam, mégiscsak jobb lesz nekem azzal a bizonyos asszonnyal. Miért tagadnám, ebben a döntésben szerepe volt annak is, hogy új választottam mindig hangoztatta, neki nincs szüksége a keresetemre. -Szép házat építettek neki a szülei. Autót is vettek számára, összeházasodtunk. Odaköltöztem az új asszonyhoz Boldogságunk nyolcadik napján idős asszony állított be hozzánk vasárnap délelőtt egy ötéves forma kislánnyal. Nejemé volt a gyermek, de a bíróság — el sem tudom képzelni hogyan — a férjnél helyezte el. Ez nagyon meglepett. Kiderült, hogy feleségem tartásdíjat is fizet a kicsi után. Én persze nem fogtam be a számat, mert ezt igazán illett volna tudatnia velem. A veszekedés azzal zárult, hogy megkaptam: „Neked aztán szavad se lehet, mert két srác után adod le a pénzt minden hónapban”. Úgy, ahogy elviseltem ezt a dolgot. Hamarosan kiderült, hogy a ház, amelyikben élünk, OTP-kölcsönre épült. A tetejében száznyolcvanhatezer forintot szedegetett össze a párom a rokonságtól, hogy be tudják fejezni a szülei az építkezést. És a família engem kezdett nyúzni a kölcsön visszafizetése végett. Ez már nagyon elmérgesítette köztünk a viszonyt. Ha ezt tudom annak idején, jaj dehogy veszem el ezt a nőt! Százszor inkább akkor a régi feleségem, akivel csupán az volt a baj az igazat megmondva, hogy nem kívántam már. Idősebb munkatársaimtól tudom, hogy a hosszú együttélés amúgyis megöli a szexet a házastársak között. Node még mindig az új aszszonyról! Tomboltak nálunk a nagy adósságok miatt a viharok, midőn valamiért fölkerestem Egerben lakó unokanővéremet. Ezt be sem jelentettem otthon, mert tőlünk motoron csak egy ugrás a megyeszélesi hely. Kegyetlen hírrel fogadott a rokonasszony. Elmondta, már második házasságkötésem idején tudott arról, hogy az én választottam egy utcájukbeli agglegénynek a szeretője. Azt hitte, az esküvőnkkel annak az ügynek vége lesz. Most már kénytelen megmondani, hogy az én nőm minden héten fölkeresi lakásán azt a férfit. Most is ott van nála. Tanúnak vettem magam mellé unokanővéremet és annak az embernek a lakására siettem. Csöngetés és dörömbölés után nyílt csak meg az ajtó. Feleségem harciasan fogadott. Valahogy így, ,Ha nem tetszik, mehetsz! Költözz szállodába!’ A vita alkalmával a nagyerejű férfi úgy taszított ki az ajtón, hogy eltörött az orrcsontom, a bordám pedig megrepedt. Most csönd van otthon. De a történteket nem tudom elfelejteni. Válaszoljon nekem, hogy mit tegyek!” Nem képes eldönteni? Vagy annyira szeretné mindmáig azt a nőt, hogy a leírtak ellenére is hajlandó vele együtt élni? Arra kell gondolnom, hogy nem az utóbbiról van szó. Félő, hogy önt elsősorban az anyagiak igézete bírta rá a házasságkötésre. És most kiderült se pénz, se posztó. Csak egy ágy az adósságok alatt roskadozó házban, ahová hazatérhet. Meg az autó, melyhez a benzint nem is tudom, ki vásárolja. Az önérzetével kell megbeszélnie, hogy túl tud-e jutni azon, ami történt. Leveléből csak arra gondolhatok, hogy egyiküket se ölni-halni kész szerelem vitte ebbe a házasságba. Úgy tetszik, érdekek találkoztak itt és voltaképpen mindketten rosszul jártak. Az a kérdés, hogy ezek után maradt-e egyáltalán valamiféle kötőanyag mind önben, mind pedig a feleségében , mely kötőanyag mégiscsak együtt tartja kettőjüket. JOGTANÁCSOSUNK ÍRJA — Bonyolult ügyem van, ezért kérem a segítségét. Az első férjemtől elváltam és az 1971. augusztus 26-án született kislányomat 1974 óta egyedül nevelem. Tavaly megszerettem egy falubeli fiatalembert és érzelmeimet ő viszonozta. Boldogok voltunk. Tapasztalatom szerint a fiatalember rendes, intelligens és szorgalmas. Én az édesanyámmal közös családi házban lakom, itt önálló lakásom van, a fiatalember november óta szinte minden szabad idejét nálunk töltötte. Ennyit mondott bevezetőjében az előzményekről a nagyon szimpatikus Baranya megyei fiatalasszony. A folytatás ez volt: — A fiatalember összebarátkozott a kislányommal és a gyerek nagyon megszerette őt, mert úgy érezte, hogy kedves hozzá és jóindulattal van iránta. Végül is olyan szoros érzelmi kötelék alakult ki közöttünk, hogy Gyuri hozzánk költözött. Mind a ketten úgy gondoltuk, hogy életünkben most már semmi probléma nem lesz, hiszen nemcsak az én első házasságom nem sikerült, Gyuri is erre a sorsa jutott; elvált a feleségétől, azzal a különbséggel, hogy nekik gyermekük nem született. Én azt hiszem, ezek után nem lehetett akadálya, hogy a fiatal pár házasságot kössön. — Mi mindent szépen elterveztünk egymással, de Gyuri szülei hallani sem akartak arról, hogy fiúk nemcsak elvált menyecskét vegyen el feleségül, hanem egy olyan asszonyt, akinek még gyermeke is van. De mi ezzel nem sokat törődtünk és tavaly karácsony előtt megtartottuk az esküvőt. Én igyekeztem mindent megtenni, hogy anyósommal, apósommal békesség legyen, többször meglátogattuk őket és kértük férjem szüleit, hogy jöjjenek el hozzánk. Sajnos, csak néhányszor találkozhattunk. A fiatalasszony sajnálkozását egy rendkívül szomorú és utóbb már megváltozhatatlan esemény érthetővé teszi. — Január utolsó napjaiban a férjem otthon a koraesti órákban hirtelen meghalt. Semmit nem tudtunk érte tenni. És tulajdonképpen az, amiben a segítségét kérem, már ezután következett be. A férj szülei ugyanis az özvegy fiatalasszonnyal szemben öröklési igényt kívánnak érvényesíteni. Arra hivatkoznak, hogy fiúk szobabútora, televíziója, Trabant gépkocsija, egy fényképezőgépe, valamint különböző kertészeti felszerelései az övék, mert ezek a házasság előtt, mielőtt még fiúk második feleségével az ismeretséget megkötötte volna, megvoltak. — Még el sem temettem a férjemet, amikor anyósomék megjelenteka lakásban és kijelentették, hogy semmi nem illet meg engem. Közben elárulták azt is, amiről nekem nem volt tudomásom, mert én soha nem kutattam, hogy a férjemnek mije van. Egy motorkerékpár is volt a tulajdonában és az a szülők házában megtalálható. Nem tudtam és most sem tudok a fájdalomról a szülőkkel vitatkozni, de azért mégis szeretném tudni, hogy mihez van jogom? Szerintem a szülők azt hiszik, hogy elhalt gyermekük vagyontárgyai ági vagyonnak minősülnek. Ez azonban — jogi szempontból — merőben téves álláspont. Hiszen az ági jelleg megállapításának — a többi között egyik legfontosabb feltétele, hogy a vagyontárgy meghatározott személyektől kerüljön az örökhagyó tulajdonába. Így ági öröklésnek van helye, ha a vagyon felmenőtől — szülőtől, nagyszülőtől — illetőleg testvértől, vagy a testvér gyermekétől származott. Természetesen minden esetben az ingyenes juttatás feltétele az ági jelleg megállapításának. A mi esetünkben azonban arról van szó, hogy mindaz, amit a fiatal férj a házasságba bevitt, különvagyonának minősül. Különvagyona volt minden, mert a felmolt holmik a házasságkötés előtt és a házasságkötéskor a tulajdonában már megvoltak. Éppen ezért, mert különvagyonról és nem ági vagyonról van szó, minden vagyontárgynak, örököse a fiatalasszony még akkor is, ha sajnálatosan egészen rövid ideig tartott a házasságuk. A fentiek értelmében én csak azt tanácsolhatom, hogy semmit ne adjon ki, mindenhez ragaszkodjék és legfeljebb saját legjobb meggyőződése szerint, esetleg pusztán emberségből és jóérzésből — jogi szempontokat mellőzve — bizonyos holmikat a szülőknek visszaadhat, mert őket is érzelmileg fájdalmasan érinthette fiúk elvesztése. És talán ezen az alapon, nem feltétlenül anyagi okok miatt, ragaszkodnak egy-egy holmihoz. Dr. Perl István LEVELEZNÉNEK Negyvenhat éves, leszázalékolt, de még mindig tevékeny szakmunkás, aki bár vidéki származású, de átmenetileg Budapesten él, keresi levelező ismeretségét olyan szolid, egyszerű asszonynak, aki a bizalomra bizalommal felel. Jeligéje: „Szerencse”. Vidéki kisvárosban lakó, megállapodott korú asszony, lelkileg, idegileg sérült, becsületes, nyugdíjas férfi levelét várja „Kell egy kis napfény” jeligére. Fővárosi otthonában élő, ötvenkilenc éves szakmunkás, otthont szerető, egyszerű asszonynyal szívesen váltana levelet „Négylevelű lóhere” jeligére. Romániában élő, huszonnyolc éves matematikusnő, aki nagyon szereti a klasszikus táncot, a művészetet, a kulturális programokat, művelt, a tartalmas élet iránt fogékony férfi levelét várja. A cím: Nagy E. Valéria, Str. Gradinarilor 67. Bloc X5. apt. 7. ORADEA — Románia. A Német Demokratikus Köztársaságban élő bélyeggyűjtő német nyelven szeretne levelezni magyar bélyeggyűjtőkkel. Címe: Bernd Ratzke DDR — 4020 Halle, Glauchner str. 17. „Fiatal házasok vagyunk, egy gyermek szülei. Húsz-huszonöt év közötti, szintén fiatal házasok levelét várjuk. Címünk: ifj. Kató Istvánná, SU 296 505 Szolnecsnoje, Kárpátalja, Beregszászi járás, Szovjetunió.’’ SZABAD FÖLD 15 BUGA DOKTOR ^ ÜZENI______ J „Kisvárosi gazdaasszony” azt kérdezi: „hogyan is állunk az ételek fűszerezésével? Milyen fűszereket engedélyez a diétetika?” Az egészséges ember a hagyományos, a tájjellegű, sőt a különleges fűszereket is nyugodtan használhatja, ízlése szerint. Talán még hiba is az, hogy a fűszerek jó része kiment a divatból. A legtöbb háziaszszony ma csak a sót, a paprikát, a borsot esetleg a köményt, az ecetet és az olajat ismeri és teszi különféle díszedényekben az asztalra. Pedig ennek négyszeresét, ötszörösét említi a „Fűszerek könyvé”-ben Romváry Vilmos. Tehát az egészséges ember étele bátran ízesíthető a jóízlésen belül. Más a helyzet a betegek étrendjében. A savtalanoknak a savnövelő fűszer előnyös, de a túlsavasnak ártalmas éppen úgy, ahogyan a máj betegnek a zsíros, a fűszeres vagy a hasnyálmirigyműködést panasztónak a megszokott módon fűszerezett rostos étel. No, de ilyen esetben sem lehet a beteg étele ízetlen, étvágyrontó. Ilyenkor javasol a dietetikus ízesítésre reszelt sajtot, gombát, befőtt gyümölcsöt, vagy egyebet. Ezért szükséges a dietetikus meghallgatása és tanácsának megszívlelése. „Hervadt liliom” nem írja,’ hogy milyen betegségben szenved, de határozott formában kérdi: .......mit nevez az orvostudomány bódulatnak?” Nem tökéletes eszméletvesztés, mert hiszen nem szűnik meg a kapcsolat a környezettel, de erősen csökken. Okozhatja mérgezés, idegbetegség, nagyfokú kimerülés, hosszú alváshiány. Lélekgyógyászatban például a hipnózis. Sebészetben kifejezetten „bódítás” a neve. Nem téveszthető össze az eszméletvesztéssel, ami teljes öntudatzavarral és a környezettel való kapcsolat tökéletes megszakadásával jár. „Hulló falevél” jeligét választotta az az idős olvasónk, akit az aszthma kínoz. No, de az „aszthma” azt jelenti, hogy „nehéz légzés”. Szó szerint, hogy a beteg „nem kap levegőt”. Oka lehet a tüdőben, de lehet a szívben is. Hogy hol van, azt dönti el a beteget megvizsgáló és kezelő orvos, aki egyben előírja a szükséges orvosságot is. Javaslatom és üzenetem az, hogy kedves remegő kezű öreg olvasónk nyugodtan használja azokat a gyógyszereket, amiket orvosa felír, mert hiszen bőven van szív és tüdőlégzésjavító orvosságunk. „Féltékenység” ver éket egy szerencsétlen, egymást szerető emberpár közé. Pedig a féltékenység veszedelmes. Nagyon szomorú és hihetetlenül kényes még a gyanúja is. Tönkreteheti a házasságot és boldogtalanná a házastársat. Számos esetben tapasztalja az orvos, hogy a féltékenység idegfeszültsége kifejezett neurózisnak, kézzelfogható tünetekkel járó károsodásnak az okozója. Ezt kell megérteni mindkettőnek: a féltőnek és a féltettnek egyaránt, ha a párját valóban szereti. „Pavone 94” feltehetően roszszul írta le a gyógyszer nevét. Áztassa le a címcédulát, vagy a dobozfalat. „öreg asszony” kérdése: „... annak a nőnek, akinek kivették a méhét, lehet-e még élvezni az élet örömeit?” Válaszom: Igen!