Szabad Föld, 1982. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)

1982-09-12 / 37. szám

1982. SZEPTEMBER 11. Tóth Károly­né, Gyöngyös: A kérdezett, fizetés nélküli sza­badnap kiadható. A Munka Törvénykönyve minisztertanácsi végrehajtási rendeletének 56. paragrafusa mondja ki: „An­nak a dolgozó nőnek és gyer­mekeit egyedül nevelő apának, aki legalább két, tizennégy évesnél fiatalabb gyermekét gondozza — kérelmére —, a háztartás ellátása érdekében ha­vonként egy fizetés nélküli szabadnapot kell engedélyez­ni.” Ez a rendelkezés tehát két előfeltételt követel: két gyer­mek legyen a családban és a gyermekek tizennégy éven alu­liak legyenek. Tatár András, Siklós: A ka­tonai szolgálatban töltött idő a 17/1979. (XII. 1.) MVM. sz. ren­delet értelmében munkaviszony­ban töltött időnek számít. Ezt az időt tehát a jubileumi juta­lomhoz szükséges 25, 40, illetve 50 év kiszámításánál is figye­lembe kell venni. Baranyai Gáborné, Tolna: Kötelezően csak a gyermek ápolásával kapcsolatos — ren­deletileg meghatározott esetek­ben — jár fizetés nélküli sza­badság. Levele alapján úgy látjuk, hogy olvasónk eseté­ben nem erről van szó. Így el­sősorban a vállalaton múlik, hogy családi körülményeire va­ló tekintettel engedélyezik-e ol­vasónknak a fizetés nélküli sza­badságot, vagy sem. Sándor Rózsa, Hajdúszobosz­ló: A budapesti Római-fürdő forrásainak vizét már a római korban hasznosították. A 20-22 fokos forrásvizet felduzzasztva a mai Római út—Szentendrei út vonalában haladó vízveze­tékkel az aquincumi polgár­város és katonaváros épületeibe is elvezették. A fából és ége­tett agyagból készült forrás­foglalások maradványa az Aquincumi Múzeumban, né­hány kőből épült vízelvezető vályú pedig az eredeti helyén, a Római strandfürdő területén látható. H. Mária, Debrecen: Élettársi kapcsolat címén — az egyéb feltételek fennállása esetén — az a nő kaphat özvegyi nyug­díjat, aki élettársával annak haláláig, legalább 10 év óta megszakítás nélkül együtt él. A 10 évnél kevesebb, megszakítás nélküli együttélés hiánya ese­tén, az a nő részesülhet élet­társi kapcsolat címén özvegyi nyugdíjban, aki élettársával annak haláláig legalább egy évig együtt élt, és az együtt­élésükből gyermek származott. # SZERKESZTŐI ÜZENETEK „BECSAPVA” — jelige. „Két éve csinos, elvált asz­­szony került szövetkezetünkhöz anyagbeszerzőnek. Szinte na­ponta volt vele hivatalos dol­gom. Egyszer együtt kellett Bu­dapestre utaznunk, s a fővárosi tartózkodásunk során összeme­legedtünk. Én akkor már hosz­­szabb ideje különváltan éltem a feleségemtől. Kialakult kap­csolatunk késztetett arra, hogy lebonyolítsam végre a válópert, pedig nagyon húzott vissza a szívem a két gyermekhez. Az anyjukat viszont már nem sze­rettem, s arra gondoltam, mégiscsak jobb lesz nekem az­zal a bizonyos asszonnyal. Miért tagadnám, ebben a döntésben szerepe volt annak is, hogy új választottam min­dig hangoztatta, neki nincs szüksége a keresetemre. -Szép házat építettek neki a szülei. Autót is vettek számára, összeházasodtunk. Odaköltöz­tem az új asszonyhoz Boldog­ságunk nyolcadik napján idős asszony állított be hozzánk va­sárnap délelőtt egy ötéves for­ma kislánnyal. Nejemé volt a gyermek, de a bíróság — el sem tudom képzelni hogyan — a férjnél helyezte el. Ez na­gyon meglepett. Kiderült, hogy feleségem tartásdíjat is fizet a kicsi után. Én persze nem fog­tam be a számat, mert ezt iga­zán illett volna tudatnia ve­lem. A veszekedés azzal zárult, hogy megkaptam: „Neked az­tán szavad se lehet, mert két srác után adod le a pénzt min­den hónapban”. Úgy, ahogy elviseltem ezt a dolgot. Hamarosan kiderült, hogy a ház, amelyikben élünk, OTP-kölcsönre épült. A tetejé­ben száznyolcvanhatezer forin­tot szedegetett össze a párom a rokonságtól, hogy be tudják fe­jezni a szülei az építkezést. És a família engem kezdett nyúz­ni a kölcsön visszafizetése vé­gett. Ez már nagyon elmérgesítette köztünk a viszonyt. Ha ezt tu­dom annak idején, jaj dehogy veszem el ezt a nőt! Százszor inkább akkor a régi feleségem, akivel csupán az volt a baj az igazat megmondva, hogy nem kívántam már. Idősebb mun­katársaimtól tudom, hogy a hosszú együttélés amúgyis meg­öli a szexet a házastársak kö­zött. Node még mindig az új asz­­szonyról! Tomboltak nálunk a nagy adósságok miatt a viha­rok, midőn valamiért fölkeres­tem Egerben lakó unokanővé­remet. Ezt be sem jelentettem otthon, mert tőlünk motoron csak egy ugrás a megyeszélesi hely. Kegyetlen hírrel fogadott a rokonasszony. Elmondta, már második házasságkötésem ide­jén tudott arról, hogy az én vá­lasztottam egy utcájukbeli agg­legénynek a szeretője. Azt hit­te, az esküvőnkkel annak az ügynek vége lesz. Most már kénytelen megmondani, hogy az én nőm minden héten fölke­resi lakásán azt a férfit. Most is ott van nála. Tanúnak vettem magam mel­lé unokanővéremet és annak az embernek a lakására siettem. Csöngetés és dörömbölés után nyílt csak meg az ajtó. Felesé­gem harciasan fogadott. Vala­hogy így, ,Ha nem tetszik, me­hetsz! Költözz szállodába!’ A vita alkalmával a nagyere­jű férfi úgy taszított ki az aj­tón, hogy eltörött az orrcson­tom, a bordám pedig megre­pedt. Most csönd van otthon. De a történteket nem tudom elfelej­teni. Válaszoljon nekem, hogy mit tegyek!” Nem képes eldönteni? Vagy annyira szeretné mindmáig azt a nőt, hogy a leírtak ellenére is hajlandó vele együtt élni? Arra kell gondolnom, hogy nem az utóbbiról van szó. Fé­lő, hogy önt elsősorban az anyagiak igézete bírta rá a há­zasságkötésre. És most kide­rült se pénz, se posztó. Csak egy ágy az adósságok alatt ros­kadozó házban, ahová hazatér­het. Meg az autó, melyhez a benzint nem is tudom, ki vá­sárolja. Az önérzetével kell megbe­szélnie, hogy túl tud-e jutni azon, ami történt. Leveléből csak arra gondolhatok, hogy egyiküket se ölni-halni kész szerelem vitte ebbe a házasság­ba. Úgy tetszik, érdekek talál­koztak itt és voltaképpen mind­ketten rosszul jártak. Az a kér­dés, hogy ezek után maradt-e egyáltalán valamiféle kötőanyag mind önben, mind pedig a fe­leségében , mely kötőanyag mégiscsak együtt tartja kettő­jüket. JOGTANÁCSOSUNK ÍRJA — Bonyolult ügyem van, ezért kérem a segítségét. Az első fér­jemtől elváltam és az 1971. augusztus 26-án született kislá­nyomat 1974 óta egyedül neve­lem. Tavaly megszerettem egy falubeli fiatalembert és érzel­meimet ő viszonozta. Boldogok voltunk. Tapasztalatom szerint a fiatalember rendes, intelligens és szorgalmas. Én az édes­anyámmal közös családi házban lakom, itt önálló lakásom van, a fiatalember november óta szin­te minden szabad idejét nálunk töltötte. Ennyit mondott bevezetőjében az előzményekről a nagyon szimpatikus Baranya megyei fia­talasszony. A folytatás ez volt: — A fiatalember összebarát­kozott a kislányommal és a gye­rek nagyon megszerette őt, mert úgy érezte, hogy kedves hozzá és jóindulattal van irán­ta. Végül is olyan szoros érzel­mi kötelék alakult ki közöttünk, hogy Gyuri hozzánk költözött. Mind­ a ketten úgy gondoltuk, hogy életünkben most már sem­mi probléma nem lesz, hiszen nemcsak az én első házasságom nem sikerült, Gyuri is erre a sorsa jutott; elvált a feleségétől, azzal a különbséggel, hogy ne­kik gyermekük nem született. Én azt hiszem, ezek után nem lehetett akadálya, hogy a fiatal pár házasságot kössön. — Mi mindent szépen elter­veztünk egymással, de Gyuri szülei hallani sem akartak ar­ról, hogy fiúk nemcsak elvált menyecskét vegyen el feleségül, hanem egy olyan asszonyt, aki­nek még gyermeke is van. De mi ezzel nem sokat törődtünk és tavaly karácsony­ előtt meg­tartottuk az esküvőt. Én igye­keztem mindent megtenni, hogy anyósommal, apósommal békes­ség legyen, többször meglátogat­tuk őket és kértük férjem szü­leit, hogy jöjjenek el hozzánk. Sajnos, csak néhányszor talál­kozhattunk. A fiatalasszony sajnálkozását egy rendkívül szomorú és utóbb már megváltozhatatlan esemény érthetővé teszi. — Január utolsó napjaiban a férjem otthon a koraesti órák­ban hirtelen meghalt. Semmit nem tudtunk érte tenni. És tu­lajdonképpen az, amiben a se­gítségét kérem, már ezután kö­vetkezett be. A férj szülei ugyanis az öz­vegy fiatalasszonnyal szemben öröklési igényt kívánnak érvé­nyesíteni. Arra hivatkoznak, hogy fiúk szobabútora, televí­ziója, Trabant gépkocsija, egy fényképezőgépe, valamint kü­lönböző kertészeti felszerelései az övék, mert ezek a házasság előtt, mielőtt még fiúk második feleségével az ismeretséget megkötötte volna, megvoltak. — Még el sem temettem a férjemet, amikor anyósomék megjelentek­­a lakásban és ki­jelentették, hogy semmi nem il­let meg engem. Közben elárul­ták azt is, amiről nekem nem volt tudomásom, mert én soha nem kutattam, hogy a férjem­nek mije van. Egy motorkerék­pár is volt a tulajdonában és az a szülők házában megtalálható. Nem tudtam és most sem tudok a fájdalomról a szülőkkel vitat­kozni, de azért mégis szeretném tudni, hogy mihez van jogom? Szerintem a szülők azt hiszik, hogy elhalt gyermekük vagyon­tárgyai ági vagyonnak minősül­nek. Ez azonban — jogi szem­pontból — merőben téves állás­pont. Hiszen az ági jelleg meg­állapításának — a többi között egyik legfontosabb feltétele, hogy a vagyontárgy meghatáro­zott személyektől kerüljön az örökhagyó tulajdonába. Így ági öröklésnek van helye, ha a va­gyon felmenőtől — szülőtől, nagyszülőtől — illetőleg testvér­től, vagy a testvér gyermekétől származott. Természetesen min­den esetben az ingyenes juttatás feltétele az ági jelleg megálla­pításának. A mi esetünkben azonban ar­ról van szó, hogy mindaz, amit a fiatal férj a házasságba bevitt, különvagyonának minősül. Kü­lönvagyona volt minden, mert a fel­m­olt holmik a házasságkötés előtt és a házasságkötéskor a tulajdonában már megvoltak. Éppen ezért, mert különva­gyonról és nem ági vagyonról van szó, minden vagyontárgy­nak, örököse a fiatalasszony még akkor is, ha sajnálatosan egé­szen rövid ideig tartott a há­zasságuk. A fentiek értelmében én csak azt tanácsolhatom, hogy sem­mit ne adjon ki, mindenhez ra­gaszkodjék és legfeljebb saját legjobb meggyőződése szerint, esetleg pusztán emberségből és jóérzésből — jogi szempontokat mellőzve — bizonyos holmikat a szülőknek visszaadhat, mert őket is érzelmileg fájdalmasan érinthette fiúk elvesztése. És ta­lán ezen az alapon, nem feltét­lenül anyagi okok miatt, ra­gaszkodnak egy-egy holmihoz. Dr. Perl István LEVELEZNÉNEK Negyvenhat éves, leszázalé­kolt, de még mindig tevékeny szakmunkás, aki bár vidéki származású, de átmenetileg Bu­dapesten él, keresi levelező is­meretségét olyan szolid, egysze­rű asszonynak, aki a bizalomra bizalommal felel. Jeligéje: „Szerencse”. Vidéki kisvárosban lakó, megállapodott korú asszony, lelkileg, idegileg sérült, becsü­letes, nyugdíjas férfi levelét várja „Kell egy kis napfény” jeligére. Fővárosi otthonában élő, öt­venkilenc éves szakmunkás, ott­hont szerető, egyszerű asszony­nyal szívesen váltana levelet „Négylevelű lóhere” jeligére. Romániában élő, huszonnyolc éves matematikusnő, aki na­gyon szereti a klasszikus tán­cot, a művészetet, a kulturális programokat, művelt, a tartal­mas élet iránt fogékony férfi levelét várja. A cím: Nagy E. Valéria, Str. Gradinarilor 67. Bloc X5. apt. 7. ORADEA — Románia. A Német Demokratikus Köz­társaságban élő bélyeggyűjtő német nyelven szeretne leve­lezni magyar bélyeggyűjtőkkel. Címe: Bernd Ratzke DDR — 4020 Halle, Glauchner str. 17. „Fiatal házasok vagyunk, egy gyermek szülei. Húsz-huszonöt év közötti, szintén fiatal háza­sok levelét várjuk. Címünk­: ifj. Kató Istvánná, SU 296 505 Szolnecsnoje, Kárpátalja, Be­regszászi járás, Szovjetunió.’’ SZABAD FÖLD 15 BUGA DOKTOR ^ ÜZENI______ J „Kisvárosi gazdaasszony” azt kérdezi: „hogyan is állunk az ételek fűszerezésével? Milyen fűszereket engedélyez a diéte­­tika?” Az egészséges ember a hagyományos, a tájjellegű, sőt a különleges fűszereket is nyu­godtan használhatja, ízlése sze­rint. Talán még hiba is az, hogy a fűszerek jó része kiment a divatból. A legtöbb háziasz­­szony ma csak a sót, a papri­kát, a borsot esetleg a köményt, az ecetet és az olajat ismeri és teszi különféle díszedényekben az asztalra. Pedig ennek négy­szeresét, ötszörösét említi a „Fűszerek könyvé”-ben Rom­­váry Vilmos. Tehát az egész­séges ember étele bátran íze­síthető a jóízlésen belül. Más a helyzet a betegek étrendjé­ben. A savtalanoknak a savnö­velő fűszer előnyös, de a túl­­savasnak ártalmas éppen úgy, ahogyan a máj betegnek a zsí­ros, a fűszeres vagy a hasnyál­mirigyműködést panasztónak a megszokott módon fűszerezett rostos étel. No, de ilyen eset­ben sem lehet a beteg étele ízetlen, étvágyrontó. Ilyenkor javasol a dietetikus ízesítésre reszelt sajtot, gombát, befőtt gyümölcsöt, vagy egyebet. Ezért szükséges a dietetikus meghall­gatása és tanácsának megszív­­lelése. „Hervadt liliom” nem írja,’ hogy milyen betegségben szen­ved, de határozott formában kérdi: .......mit nevez az orvos­tudomány bódulatnak?” Nem tökéletes eszméletvesztés, mert hiszen nem szűnik meg a kap­csolat a környezettel, de erő­sen csökken. Okozhatja mérge­zés, idegbetegség, nagyfokú ki­merülés, hosszú alváshiány. Lé­lekgyógyászatban például a hip­nózis. Sebészetben kifejezetten „bódítás” a neve. Nem téveszt­hető össze az eszméletvesztés­sel, ami teljes öntudatzavarral és a környezettel való kapcso­lat tökéletes megszakadásával jár. „Hulló falevél” jeligét vá­lasztotta az az idős olvasónk, akit az aszthma kínoz. No, de az „aszthma” azt jelenti, hogy „nehéz légzés”. Szó szerint, hogy a beteg „nem kap levegőt”. Oka lehet a tüdőben, de lehet a szívben is. Hogy hol van, azt dönti el a beteget megvizsgáló és kezelő orvos, aki egyben elő­írja a szükséges orvosságot is. Javaslatom és üzenetem az, hogy kedves remegő kezű öreg olvasónk nyugodtan használja azokat a gyógyszereket, amiket orvosa felír, mert hiszen bőven van szív és tüdőlégzésjavító or­vosságunk. „Féltékenység” ver éket egy szerencsétlen, egymást szerető emberpár közé. Pedig a félté­kenység veszedelmes. Nagyon szomorú és hihetetlenül ké­nyes még a gyanúja is. Tönkre­teheti a házasságot és boldog­talanná a házastársat. Számos esetben tapasztalja az orvos, hogy a féltékenység idegfeszült­sége kifejezett neurózisnak, kézzelfogható tünetekkel járó károsodásnak az okozója. Ezt kell megérteni mindkettőnek: a féltőnek és a féltettnek egy­aránt, ha a párját valóban sze­reti. „Pavone 94” feltehetően rosz­­szul írta le a gyógyszer nevét. Áztassa le a címcédulát, vagy a dobozfalat. „öreg asszony” kérdése: „... annak a nőnek, akinek ki­vették a méhét, lehet-e még él­vezni az élet örömeit?” Vála­szom: Igen!

Next