Szabad Föld, 1982. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)

1982-11-07 / 45. szám

1982. NOVEMBER 6. SPORT Mi a gondja Mezei Györgynek Mezei Györgyöt szerény, nagy tudású labdarúgóedzőnek is­mertem meg. Tiszteletre méltó elszántsággal, hittel és szak­mai háttérrel tevékenykedett a BVSC-nél. Majd egy évtizedet töltött a vasutasklubnál, s el­lenállt minden kísértésnek: nem vállalt munkát a fölsőbb osztályban. Aztán mégiscsak meggyőzték őt, így hát följebb lépett: az első osztályú MTK csapatának mestere lett. Ráter­mettségét ott is bizonyította: a hosszú évek óta mély válság­ban levő, kiesés ellen küzdő Hungária úti társaságot a do­bogó harmadik fokára vezette. Mezei volt akkoriban az élvo­nal sikeredzője. Talán a szeren­cséje, talán a balszerencséje, mindenesetre a növekvő nép­szerűsége és szakmai tekinté­lye következtében útja szinte előre meghatározható volt: a válogatott mellé került. Mészöly segítője, a keret edzője lett. Most újabbat lépett: kinevez­ték az utánpótlás, illetve az olimpiai válogatott kapitányá­vá, sőt az edzőbizottság elnö­kévé is. Negyvenegy éves kor­ban — azt hiszem — ez karrier­nek számít. — Talán az... — mondja. — Bár egyáltalán nem biztos. — Mennyit öregedett, amióta a válogatott mellett, pontosab­ban: az élvonalban dolgozik? — Nem is tudom ... Azt hi­szem, nem öregebb, inkább fá­­sultabb lettem. Beletörődtem a megváltoztathatatlanba. Régen sokkal jobban tudtam harcolni az igazamért. — Nem gondolta, hogy ez a beosztás ennyi bajjal, kínnal jár? — Még ha számítottam is, vannak dolgok, amelyek min­dig váratlanul érik az em­bert ... — Ne haragudjon, de miért vállalta el vagy a sok csalódás után miért nem mondott le? — Egy-egy döntés — kell-e magyaráznom — sok mindentől függ. Például anyagiaktól, szak­mai megítéléstől, tán’ még a hiúságtól is. Természetesen az egyéni érdekek is motiváltak, amikor igent mondtam. — Úgy emlékszem, nehezen vették rá erre az igenre, vagy tévedek? — Nem, nem téved. Kétség­kívül kecsegtetőnek tűnt, hogy a legmagasabb szinten dolgoz­hatok, ugyanakkor a szakmai meggyőződésem azt sugallta: maradj távol. — És igaza lett a sugallat­nak? — Bizonyos szempontból fel­tétlenül. — Mi ez a szempont? — Nézze, egy szövetségi ka­pitány szinte teljes mértékben kiszolgáltatottja a játékosok­nak, az őt körülvevő klubed­zőknek, olykor egyszerűen kép­telen kibontakoztatni igazi kvalitásait. — Ön viszont a háttérben te­vékenykedett, ha úgy tetszik, másodhegedűsként, nemde? Az a munka, amit ön végzett, ta­lán nem is nevezhető valóságos edzői feladatnak? — Dehogynem, csak rendkí­vül behatárolt módon. Hogy mennyire valóságos munka volt, azt az a tény is mutatja, hogy kétszázötven napot töltöt­tem távol az otthonomtól, ön­nek annyiban varr i­gaza, hogy csak igen szoros korlátok kö­zött mozoghattam, hisz’ a válo­gatotthoz végül is a legképzet­tebb, legrutinosabb labdarúgók kerülnek. Olyan játékosok, akik­nek kialakult elképzeléseik van­nak — amelyek lehetnek rosz­­szak is —, ám a rendelkezésre álló idő alatt lehetetlen őket megváltoztatni, átprogramozni. Ezek után természetes, hogy ez a munka nem elégített ki.­­ Viszont kétségkívüli elő­nye a válogatott edzői szerep­körnek, hogy meg lehet húzód­ni a háttérben, a felelősség sem nyomja úgy, mint mondjuk a szövetségi kapitányt... — Így igaz, sokan éreztették is velem — szakmabeliek —, hogy én nyugodtan beszélhe­tek: nincs közvetlen felelőssé­gem. Pedig mindent, amit tet­tünk vagy éppenséggel nem tet­tünk, éppúgy vállalok, mint Mészöly. — Mikor érezte utoljára iga­zán jól magát? Mikor volt elé­gedett a körülményekkel? — A BVSC-ben. Az ott eltöl­tött kilenc esztendő mindig ked­ves marad számomra. Az egye­sület vezetői olyan miliőt te­remtettek, ahol nyugodtan le­hetett dolgozni, csakis a szak­mai szempontok döntöttek, s nem engedték meg, hogy a sportág néhány civil, de magas beosztású vezető passziójává váljon. — Másutt nem talált ilyen légkörre? — Nem, sajnos. És ez az én nagy csalódásom. Tudtam per­sze, hogy a BVSC-nél átéltek nem általánosíthatók, de hogy ennyire nem? — Az MLSZ munkatársa­ként több klub belső életébe is bepilanthatott, hasonlóak a ta­pasztalatai, mint az MTK-nál. — Engem elsősorban az ed­zői féltékenykedések, intrikák, a sokszor borzasztóan hazug légkör döbbentett meg. Sosem gondoltam volna, hogy egyesek­nek csak az a céljuk, hogy le­járassák a másikat, hogy fur­­kálódjanak, hogy alapok nél­kül törtessenek. Mint az MLSZ edzőbizottságának elnö­ke, talán a testület nevében is fogalmazhatok: elsőrendű fel­adatunk, hogy ezeket megszün­tessük. — Mit remélhet egy olyan bizottság, amelyiknek igazában semmilyen hatásköre nincs? — Miért, az MLSZ-nek van? Ugye, nincs. Egyet tehetünk, bi­zakodunk. Mégpedig abban, hogy a kezünkben levő eszkö­zök — külföldi és hazai edzői működések kiadása, kategorizá­lása — elegendőek lesznek. Higgye el, addig is igyekszem tudásom legjavát adni. Én sze­retnék végre úgy dolgozni — utánpótlás-kapitányként is —, hogy ne állandó céltáblaként, a tömegharag levezető szerepe­ként üldögéljek a kispadon. Németh Péter Mészöly Kálmán és Mezei György (Geleta Pál felvételei) TOLLBA MONDOM Vérmes remény az érmes remény? Ismét egy világverseny a Bu­dapest Sportcsarnokban (és két vidéki helyszínen) ismét csak érmes igényekkel. Mert ha a szurkolók megnyugodva vették tudomásul, hogy az Asztalite­nisz Európa-Bajnokságon férfi és női csapatunk egyaránt első helyen végzett, akkor most a december 2-án kezdődő női ké­zilabda-világbajnokság előtt ha­sonló eredményt várnak a ma­gyar válogatottól. Nagyjából ál­talános vélemény szerint a bronzérem megfelelő, az ezüst jó teljesítménynek számítana, az igazi sikert azonban hazai környezetben a világbajnoki cím jelentené. Csík János szövetségi kapi­tány vezetésével eközben foly­nak az előkészületek, a 22-es keretből 21 lány és asszony töl­ti napjainak zömét gyakorlás­sal. A hiányzó Sterbinszky Amália igazoltan van távol, minthogy Dániába ment férj­hez, s csak néhány nap múltán csatlakozik a társasághoz. A mieink gyakorlatilag már janu­ár óta erre a feladatra összpon­tosítanak, szinte mindent az eredményes világbajnoki szerep­lésnek rendelvén alá. Ha a baj­noki küzdelmek egy részét ép­pen ezért a Budapest Sportcsar­nokban bonyolították le, hogy a játékosok megszokják „belő­lék” a pályát. Az intézkedés nem váltott ki osztatlan rokon­­szenvet, s kivételes szerencsé­nek mondható, hogy éppen a viszonylag hátrányos helyzetből induló vidékiek szerepeltek jól ezeken a mérkőzéseken, így az­tán a tökéletes megértéssel nem is, de legalább túl nagy viták­kal sem zárult a sorozat. S milyen jó, hogy ezeket a mérkőzéseket a világbajnokság színhelyén rendezték, hiszen jó­formán azóta sem sikerült az edzéseket az eredeti helyszínen megtartani. Az új monumentá­lis létesítmény vezetősége ugyan megérti a válogatott gondjait, és igyekszik segíteni is, ugyanak­kor azonban az intézmény bevé­teli tervét is teljesíteni kell, az­az a legkülönbözőbb rendezvé­nyeket kell összehangolni a ké­zilabdázók igényeivel. Ha törté­netesen például kedden késő éj­szakába nyúlt a beat-koncert, másnap reggel kilenckor bizony még bent álltak a széksorok a játéktéren, így a kézilabdások az (egyébként szép) edzőterem­be szorultak. Csík János egy percig sem neheztelt a sportcsarnok veze­tőire, ő is megérti őket, ugyan­akkor azonban kénytelen mér­legelni, hogy esetleg Tatán foly­tassák a felkészülést. Ami pedig az esélyeket ille­ti : a vezető­edző egyáltalán nem olyan derűlátó, mint azt sokan hinnék. Az imént említett okok miatt a hazai pálya gyakran emlegetett előnye csak részben valósulhat meg. Másrészt a ma­gyar női kézilabdázás kétségte­lenül tiszteletre méltó hagyomá­nyai és sikerei ellenére is tudo­másul kell venni, hogy váloga­tottunk teljesítményét egy-két kulcsjátékos pillanatnyi formá­ja, hangulata határozza meg a többieket is ők mozgatják, irá­nyítják, s remélhetőleg ragad­ják magukkal. Rágondolni is rossz, mi történik, ha Sterbinsz­ky vagy Gódorné rossz napot fog ki, esetleg megsérül. (Emlé­kezzünk csak vissza a gyakorta emlegetett kínos emlékű olim­piai szereplésre, amikor éppen Sterbinszky volt képtelen igazi vezéregyéniségként irányítani — bár Csík sietve hozzáteszi, hogy számos egyéb oka is volt az ak­kori kudarcnak.) A jelenlegi helyzetben a ma­gyar válogatott kulcsembereit nélkülözve is képes lehet le­győzni a csehszlovák, a jugo­szláv, a román vagy a dán válo­gatottat, ahhoz viszont, hogy a Szovjetunió vagy az NDK ellen a győzelem reményében lépjen pályára, okvetlenül szükséges kulcsjátékosaink jelenléte, mi több tökéletes formája. Könnyű a szovjeteknek — ke­sereg Csík János — ahol hozzá­vetőleg 500 ezer igazolt felnőtt játékosból válogathatnak. Ha­sonlítsuk ezt össze a mi lehető­ségeinkkel ! Magyarországon összesen 5 ezer felnőtt kézilab­dázó nőt tartanak nyilván. En­nél tízszer többen játszanak az NDK-ban is. A szovjetek pél­dául nem nevezték első számú kapusukat Selcsukot, valamint a nagyon gólerős Kocserginát, de az utóbbit felváltó Szafina már két nemzetközi tornán is szerepelt, és mindkétszer gólki­rály lett. Persze a reményt nem szabad feladni, mégis jó, ha a realitá­sokat tökéletesen fölmérve ké­szülni a világbajnokságra, ahol egyben az olimpiai részvétel jo­gát is biztosíthatnánk. A felté­teles mód ellenére mindenki tudja, számunkra a sikert csak­is a dobogós helyezés jelentené, mert ennyi mindenképpen ben­ne van ebben a csapatban... Vass István Zoltán TIPPJEINK A 45. FOGADÁSI HÉTRE: (NOVEMBER 7.) 1. Ferencváros—Rába ETO 1 x 2. Siófok—Dorog 1 x 3. Bauxitb.—SZEOL AK X 2 4. Olajbányász—Szekszárd 1 5. Ascoli—Verona 1 6. Cagliari—Catanzaro 1 x 7. Cesena—Internazionale 2 8. Fiorentina—Torino 1 9. Genoa—Avellino 1 x 10. Napoli—Sampdoria 1 11. Udinese—Roma 1 12. Como— Bologna x 2 13. Cremonese—Campobasso 1 x Pótmérkőzések: 1, x, 1. SZABAD FO D 21 FOCIKRÓNIKA Küzdelmes mérkőzések, hu­szonkilenc gól, tizenkilenc sár­galapos figyelmeztetés és né­hány meglepő eredménnyel zá­ruló találkozó részesei voltak a szurkoló az NB I 10. forduló­jában.★ Le a kalappal a Csepel előtt! Ritkán fordul elő, hogy idegen­ben játszó csapat 3 gólos hát­rányt kiegyenlít. Nos, a vasgyá­ri gárda ezt tette a Budapesti Honvéd ellen. A kispestiek ért­hetetlen második félidei játéka alapos elemzést igényel... (3-3). Zalaegerszegen is meglepő eredmény született, ahol az elég rapszodikusan játszó MTK-VM megszerezte mind a két pontot. A ZTE nagyon akart, a mérkő­zés nagy részében szinte egy ka­­pura játszottak, ám a szerencsé­vel is hadilábon álltak. Az MTK a 90. percben rúgta a győztes gólt. (1-2)­­ A Debrecen először győzte le a Békéscsabát. A hazai csapat ötletesen, szellemesen szőtte tá­madásait, váratlan húzásokkal operáltak és így jó néhányszor zavarba hozták a békéscsabaiak védelmét. Kerekes György, a hazaiak csatára végre jól ját­szott és két gólt lőtt. (2-1). Változatlanul sok sérültje van az Újpesti Dózsának. Temesvári edző ezért több fiatal játékost is szerepeltetett. Közülük tán a leg­boldogabb a 17 éves Karácsonyi volt, hiszen az ő fejesgóljával nyert a csapat a hosszú hetek óta gyengélkedő Tatabánya el­len. (2-1). Jó formában van a Szombat­­helyi Haladás. Az utóbbi négy találkozón megszerzett hét pont önmagáért beszél. A vasi csapat most a Diósgyőr ellen diadal­maskodott, mégpedig úgy, hogy a vendégek kétszer is vezettek. (3-2). Csalódottan hagyta el a sóstói stadiont a fehérvári publikum. A Videoton a Vasas elleni meccsen rendkívül mérsékelt teljesít­ményt nyújtott. A hazaiak kö­zéppályás sora feltűnően indisz­ponált volt, s többekből hiány­zott az akarás. A Vasas szoros emberfogása sem ízlett a hazai­aknak. A Videotonra jellemző, hogy a kapusuk nyújtotta a leg­jobb teljesítményt. (0-0). Tizenötezren voltak a győri stadionban a Rába ETO—Nyír­egyháza mérkőzésen. A bajnok­csapat — bár mezőnyfölényben játszott —, csak nagyon nehezen kényszerítette megadásra a nyírségi gárdát. A vendégcsapat tagjai végig derekasan küzdöt­tek. Ezért a győriek edzője az utolsó 10 percben csatárt cse­rélt be védőjátékosra ... (2-1). Későn eszmélt a Ferencváros. A pécsiek már 3-0-ra vezettek, amikor észbekaptak a zöld-fe­hérek. Ekkor rendkívül izgal­mas, színvonalas küzdelem ala­kult ki, ám a hazaiak is tudtak újítani, s ez döntött. (4-2). A 11. forduló (november 6. és 7.) műsora: szombat: Csepel— Pécs, Vasas—Debrecen, Diós­győr—Honvéd, Békéscsaba— MTK-VM, Nyíregyháza—Hala­dás. Vasárnap: FTC—Rába ETO, Tatabánya—Zalaegerszeg, Videoton—Újpesti Dózsa. (dépé) Kozmának (jobbra), a Honvéd csatárának a Csepel ellen nem ment a játék (Kápolti Katalin felvétele)

Next