Szabad Föld, 1982. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)

1982-11-14 / 46. szám

24 SZABAD FÖLD A szörnyűség percei a tanyaudvaron Ezzel a fiatalemberrel — ép­pen itt a bíróságon — úgy rém­lik már találkoztam. Bár akko­riban nem írtam a fiatalkorú „T. Tibi autólopási ügyéről”, miként szerepel e címszó alatt valahol ma is jegyzetemben. Talán édesanyja feszélyezett. A kisfái tanyáról érkezett asszony összetörtén, csendes szomorú­sággal ült fia mellett a bírósági folyosón. Anyák ilyenkor rend­szerint esdeklő, megkínzott pil­lantásokat vetnek a tárgyalóte­rem ajtajára, mint egy feszület­re. Tibiből azóta huszonhét éves fiatalember lett, s ezúttal a bí­rónő így szólítja: — Tormási Tibor álljon fel. Bűnösnek érzi magát? Kinn, az édesanyja szoborsze­rű fájdalom. Tanúskodni akar fia bűnperében. Várja a beszó­­lítást. Odabenn a gyerek apjá­ról vall. Nehéz, nyűgös termé­szetű ember volt. Nyugdíjas egy éve. A kisfái tanyán lakatos­műhelyt rendezett be, saját idő­töltésére. Kicsinyes irigykedés­sel szemlélte felesége törekvé­seit, aki mindent megtett azért, hogy felnőttkorú gyermekei bol­doguljanak. Az apa kedvenc szavajárása Tibor fia láttán: „Na, te döglenivaló csavargó, már megint itt vagy?” Odáig szítja a gyűlölködést, hogy felesége elköltözik a ta­nyáról. „Sokszor kibírhatatlan volt. Egyszer levágta a kisma­lacok farkát, hogy ne tudjuk el­adni a jószágokat. A ruhásszek­rénybe egereket rakott. Ezzel ijesztgette anyámat. Egyszer még a ruháit is beolajozta, hogy a tanyáról ne tudjon bejárni a városba. Sose tudtuk, min töri a fejét, hogyan akar rajtunk valamiért bosszút állni.” Különben nem­ volt iszákos ember. „ Egyéniségét nem az ital határozta meg”, hanem va­lami olyan, mélyre lerakódott sérelem, amit nem volt képes megmagyarázni. Amikor Tibor — saját keresményéből kölcsö­nökből, anyai hozzájárulással — megvette a vadonatúj „TF 78— 40” rendszámú Ladát, szinte magán kívül volt a dühtől. — Amikor én olyan fiatal vol­tam, mint ez a döglenivaló csa­vargó — panaszolta sorsát —, hadifogságban éltem. Bizony ám! A puszta fenekemen kívül semmim se volt. Éheztem, nyo­morogtam annyit, mint tíz más ember együttvéve. Ez a dögle­nivaló csavargó pedig már au­tóval flancol. Minek? Csak a pénzt hordja el a háztól ben­zinre. A gyerek hegesztő volt egy kecskeméti építővállalatnál: szorgalmas, megbízható, átlagos képességű legény, akinek az au­tófeltörési eset után alighanem benőtt a feje lágya. Kinn lakott a tanyán, pontosabban — apja miatt — a garázzsá alakított fé­szerben. — Féltem az apámtól — vall­ja. — Egyszerűen nem értettem, hogy miért üldöz. Miért nincs hozzám soha egy jó szava. Min­den áron azt akarta megtudni, hogy hová költözött az anyám. Nem mondhattam meg a címet. Anyám arra kért, hogy ne ad­jam őt ki. Talán emiatt is ál­landóan feszült volt a viszo­nyunk. Egyszer a fiú esküvője volt hivatalos, összefogott két tyú­kot az udvarról. Az apja rátá­madt: — Benzinre kell a pénz, te csavargó? — állta el a gyerek útját az udvaron. — Tedd le a tyúkokat, mert agyonverlek! Örökösen csak vinni akarsz va­lamit, de hozni semmit se ho­zol a házhoz. Valószínűleg az anya tragé­diája a legteljesebb most is. Férje, akivel 32 évi házasság után szakította meg kapcsolatát, kinn van a temetőben. A fia miatt, aki ezért most a vádlot­tak padján ül. Bár nem látszik annyira elcsigázottnak, mint anyja. Sőt! A gyerek azt mond­ja, hogy vizsgálati fogsága alatt megszűnt az állandó gyomor­­remegése, idegfeszültsége. Job­ban alszik a cellában, mint a ta­nyai fészerben. Az étvágya is visszatért valamelyest. Kicsit sápadt, szeme fénytelen, beesett, de azért biztató pillantásokat vet anyjára. „Nem tudok rajtad se­gíteni kisfiam.” „Nem is kel anyám, csak ne sírjon.” Beszólítják az anyát. — A férjem szeme — vallja riadtan és idegesen a bíróság előtt — nagyon csúnya volt, amikor meglátott engemet a fi­ammal. Előbb még azt mondta, „Szia anya!” De aztán kiabálni kezdett, hogy minek vitetem magamat ezzel a döglenivaló­­val, mármint a fiammal. Tessék elhinni, borzasztó percek vol­tak. Nincs olyan ellenségem a világon, akinek hasonló perce­ket kívánnék. Tétova és zavart egy másik kérdésre: — Irigykedett a gyerekére? Nem tudom, mert ezt nem is értem. Egy szülő hogyan iri­gyelheti azt, ha a gyereke viszi valamire? Hát nem ezért dol­gozunk, küszködünk? Istenem, miért is élünk, ha nem a gye­rekeinkért? Azt sem képes felfogni mi­ért volt ez a Lada olyan, mint egy vörös posztó előtte. „Hát megdolgozott ezért az a gyerek, nem adták neki ingyen!” Szo­morú, hogy milyen kárörömmel figyelte, ha fia riadozott a ko­csija miatt. Egyszer a disznó neki dörgölődzőit. Vakarta ma­gát a Lada valamelyik kiálló részével. Ez csaknem örömteli perceket okozott neki: „Félted ezt a vacakot, mi?” — kérdezte a gyerektől. Pedig a gépnek sosem volt el­lensége. Sőt! Ügyes kézzel sa­ját maga is épített egy kerti gé­pet — jobbára csak dísznek. Nem járult hozzá, hogy dolgoz­zék a gép. Feltehetően azért, mert a fia ült volna rá, akit fel­nőtt korában semmire nem be­csült. Míg kisebbek voltak a gyerekek, nem volt velük külö­nösebb baja. önállósult koruk­ban meg­irigyelte életmódjukat Elfordult tőlük. Különösen Ti­bortól. A tragédiát a délelőtti esemé­nyek készítik elő: apa és fia vi­tázik. Az anya városi címét kel­lene elárulni. De a gyerek erre nem hajlandó. Az apa késsel hadonászik, Tibor még kitér a tettlegesség elől. — Hátra mentem a kertbe en­ni — vallja. — Nem akartam hallani, hogy miket mond. Mert mindig ugyanazt hajtogatta. Kí­vülről tudtam a szövegét de aznap nem akartam veszeked­ni. Délben a klubban ebédel a fiú, har apja ezt sejtené, bizony­nyal megvádolná: „szórja a pénzt”. De erről nem tud sem­mit, csak a látvány idegesíti fel délután, amikor a gyerek mel­lől a kocsiból kiszáll felesége. Rövid szóváltás után a fiúra tá­mad lapáttal. A „borzasztó per­ceket” , mint majd látjuk, még borzasztóbb órák követik, már ami az édesanyját illeti. A lapátos ütés elől a fiú elhajol. A fém az autóablakon csattan. Tompa puffanás, a szélvédő üvegen. A vezető ülése előtt kis lyuk támad, s ezernyi apró üvegszilánk. " — Kicsavartam a kezéből a lapátot — vallja a fiú —, és hátráltam. Utánam jött, egy ka­róval, a kezemre csapott. Ekkor ütöttem meg először a vaslapát­tal. Az anya sikoltozó, zokogó szemlélője a szörnyűségnek. Kí­sérletet tesz arra, hogy közbe­avatkozik, de a fiát már nem tudja megállítani. A lapát sok­szor lecsap, mindaddig, amíg élet van az apában. Az orvosok szerint a fiú a­ hosszú ideje fennálló ideges és feszült álla­pota után a tett elkövetésekor „tudatbeszűkült állapotban volt” Amikor rádöbbent arra, hogy mit tett, két kezébe temetve ar­cát, felindultan szaladgált az udvaron. „Nem tudott egy szót sem szólni”. Majd beült az au­tóba, elment testvéréért. Az anya pedig a tanyakapuban várt rájuk. A percek után borzasz­tó órákat élt át. S nem lesznek könnyűek az elkövetkezendő évek sem. Tormási Tibort em­berölés bűntettének elkövetésé­vel marasztalták el, s hatévi börtönbüntetésre ítélték. Az ügyész tudomásul vette az íté­letet, a vádlott pedig belenyu­godott a büntetésbe, így az nyomban jogerőssé vált. te­­ BBBSBBBBSB8SBBSEOBHBmBmiBB9ME­SSQ­BIMUMJk/J — Mondd, anyu, ha férjhez megyek, nekem is olyan jó dolgom lesz, mint neked? — Néha az az érzésem, hogy nem szerelemből jöttél hozzám... I f­ vidám percek SZ 33 BB 3 os KEsaeoas. NOVEMBER: FOGÁSZATI HÓNAP Hálapénz — csak stílszerűen (Krenner István rajza) 1982. NOVEMBER 13L Isabella Rossellini Ingrid Bergman 30 éves lánya (édesap­ja Roberto Rossellini filmren­dező) abbahagyta a tv-riporter­­kedést. Indok: „Kövér vagyok és rosszul öltözöm.” Ezzel együtt nincs baj, áttért a fotómodell­­szakmára és jól keres. Egy francia kozmetikai gyárral­ öt­éves szerződést kötött, amely kétmillió dollárt garantált „Isa­­bellissimá”-nak (így nevezte el a „L’Espresso” című olasz lap.) Ráadásul az amerikai „Revlon" cég is fantáziát lát a molett lányban, főszerepet szánt neki most induló nagy szépségápolási reklámhadjáratában. Úgy lát­szik, nem mindenkinek érdeme* takarékoskodni a kilókkal... Elisabeth Tessier. A 40 éves komputeres csillagjósnő (lásd a Százoldalas Szabad Föld leg­utóbbi számát) „szörnyűsége* novembert” jövendölt a nyugat­németeknek. Például: földren­gés lesz Bajorországban és újabb válság Bonnban. Kollégái most össztüzet indítottak ellene. A de­rék asztrológusok harapós kér­déseket tesznek fel: Szabad-e rémlátomásokkal izgatni az em­bereket?! Egyáltalán ki lehet-e ilyesmit olvasni a csillagokból?! És, ha igen, pont madame Tes­­sier tudja ezt megtenni?! Lám, a csillagjósok, ha méregbe gu­rulnak, elárulják, milyen „tudo­mány” is az, amit művelnek ... Menachem Begin, Izrael bete­geskedő miniszterelnöke (69 éves) bejelentette: politikai pá­lyájának folytatását felesége egészségi állapotától teszi függő­vé. A 62 éves Alisa asszony je­lenleg kórházban van (férje na­ponta látogatja), ahol asztmáját és vérkeringési zavarait kezelik. A miniszterelnök a „Maariv” című lap munkatársával folyta­tott beszélgetésben elmondta: ha felesége nem gyógyul, akkor a jövő év elején lemond tisztsé­géről és visszavonul. Politikai él­­ellenfelei szerint ez a szép nyi­latkozat éppen arra való, hogy még sokáig megtartsa a bár­sonyszéket ... Ronald Reagan. Az USA 71 éves elnöke megbízta munka­társait, hogy járjanak el néhány rádiótechnikus ellen, akik „meg­sértették az elnök magán-érdek­körét”. Az történt, hogy miköz­ben a Fehér Ház ura kalifor­niai birtokán pihent, rádióbe­szédben óhajtott állást foglalni „a lengyel helyzet fejleményei­vel” kapcsolatban. A rádiósok lehozták műszereiket Santa Barbarába, s az elnök előbb mikrofonpróbát tartott. Miután minden rendben volt, elmond­ta beszédét A napokban meg­lepetés érte: a rádióállomás le­játszotta hallgatóinak a mikro­fonpróba szövegét. Ebben szinte idézhetetlenül — ahogy mon­dani szokták — "útszéli han­gon” beszélt a lengyel vezetők­ről. Vagyis „bemelegít^**"

Next