Szabad Föld, 1982. július-december (38. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-21 / 47. szám
2 SZABAD FÖLD őszi határ. Fiatal koromban úgy éreztem: a tavasz a nagy, lázas készülődés, vágyak kitárulkozása, vagyis a születés. A minden, az élet értelme. Az is persze. Hiszen, ahogyan nyílik az idő, igyekszik az ember, hogy vessen, irtsa a gazt, csirkéket, kacsákat neveljen, vagyis segítsen az időnek, hogy szebb, teljesebb legyen, s vele és benne a létezésünk. De az is igaz, hogy most nem is annyira nézem, mint minden idegszálammal érzem az őszi határt. A színét, fényét, lázát, gazdagságát, s benne és vele a letarolt földek olyanok, mint a vajúdó asszony. Igen, most születik az élet tulajdonképpen, a tavaszi vágyak, tervek, reménységek — a munkánk eredménye. Traktor dohog arról, amarról is, a dohogásuk nem tud visszhangot vetni, mert összeér, keményen gomolyodik előttem, mellettem, mint összekuszált dróthalmaz. Szántanak, szerte a határban. Vadlibák húznak északról délre, ami azt jelenti: hidegre fordul az idő. De most még a nap melege itt kóvályog a gazok, fűzbokrok, az elszórt nyárfaerdők között. A dűlőn kerékpárküllőkön villan a haladó fény, ahogyan a csapat asszony, úgy... hatan, karikáznak a falu felé. — Mire végeztétek? — kiáltom eléjük. — Tengerit szedtünk! Tengerit törtünk! Készen vagyunk! — rövid mondatokat küldenek felém, míg nevetgélve, egymást is elhagyva igyekeznek. Mögöttük, a dűlőn a vontató már hozza is a megszedett tengerit Háztáji a föld, de a téesz segít Átlátszó, tiszta a világ. A piros színnek egy csodálatos, áttetsző árnyalatában fürdik a délután. A kiáltások, zörejek, traktordohogások bukdácsolnak ebben a hígpirosban. Ezt lehetetlen szóval kifejezni, csak érezni lehet. S ebben az érzésben ballagok, bukdácsolok én is, mint a neszek, színek a szántáson, a határ mélyén. Egy lucernatáblához érek, aminek a harsogó zöldje szinte kiszakad a pirosból. Érdekes. Most a harsogó zöld hidegnek, ridegnek tűnik. A tábla mellett egy ismerős ember áll, s hogy meglát engem, elébem köszön. Bérelt föld ez, mint nyugdíjas, két tehénnel, borjúkkal „foglalkozik” s most lucernáért jött. S hogy a harsogó zöld mező mellett megszedett tengeri van, nem is annyira kérdem, inkább csak megállapítom: — Ti is megszedtétek... — Hallod, aki most nem tudja, hát az már... — Elnyeli a nem éppen finom jelzőket. — De tudod, mit mondok! Jó hallani, hogy ennyi meg ennyi termést betakarítottunk. Azt jelenti ez, hogy odafigyelnek fent is a munkánkra. Volt idő, te se tudsz róla, ugye ? Nem is olyan régen — míg mondja, nagy kézlegyintéssel átölel egy határrészt, amit ismerek persze. — Volt ott a téesznek egy olyan ... százholdas tengeri táblája. Képzeld, el is felejtették, hogy van. Na, jött a tél, nagy hó volt még akkor, aztán... egy ember megsúgta a vezetőségnek, hogy: elvtársak, hát ott van szedetlenül az a tábla! Hű! Azt mondták. Gyerünk! De a nagy hótól csak úgy, a tetejét tudták leszedni, le is vágták a kóróját, megint csak félig, igen ám, de amikor elolvadt a hó, ottmaradt a vágatlan, szedetlen alsó fele. Azt aztán mi szedtük meg, márhogy az élelmesek. Én éppen tíz zsák tengerit hordtam haza! Tudod, sokszor elgondolkodom rajta. A régi paraszti életformákat évszázadok alakították, formálták, a munkáját, erkölcsi magatartását. Az ember olyan volt benne, amilyen, de az íratlan törvényeket be kellett tartani. Most, amikor elértük azt, amit olyan nagyon akartunk, ezt az újat, hát most meg nem tud kialakulni ebben az újban az ember? Az az ember, aki olyan, amilyen, de más, mint tegnap volt. Mert a mi fiatal korunkban nem maradt a határban egy cső tengeri se. Egy szál kóró sem. Na, most már megint nem marad, úgy látszik, de a hézagot magyarázd meg nekem! A „hézagot” nem tudom megmagyarázni. Én csak beszélgetést, betűivel tudok rögzíteni. Bertalan Ágnes Tiszanána: forró kút és szegfű Az a település, amelynek az idők folyamán folyton újabb és újabb tűzhelyet kellett választania vagy létrehoznia — mondogatta sokat tudós szomszédunk, Ignác bácsi, ha vasárnaponként átkönyökölt a kerítésen, s mi a betonoszlopokra telepedtünk, hogy kivezesse fantáziánkat a faluvégi legelőmezőkig nyúló világunkból —, ritkán jutott el oda, hogy járdája legyen, emeletes háza, abból a településből nem fognak kiemelkedni gyárkémények. Akkor jutottak eszembe Ignác bácsi szavai, bölcs fejtegetései, amikor azért ültem asztalhoz, hogy híradást írjak Tiszanánáról. Próbáljunk csak bekukkantani múltján keresztül jelenébe, s talán jövőjébe is.. Hiszen az itt lakó, itt élő emberek mai erőfeszítései egyben a jövő előkészületei is. Hányszor kellett falutűzhelyet választaniuk? Sokszor. Egykori annalesekben minduntalan az olvasható a változó évszámok mellett, hogy elpusztult, elnéptelenedett, lakói elmenekültek. De ... ha többször is változtatnia kellett a falutűzhelyet, azért mégis van ma járdája, emeletes háza. S ha nem is emelkednek ki a településből gyárkémények, azért lassan itt is gyökeret eresztett az ipar. Izmos hajszálgyökér ez, de gyökér! Az Egri Cipőipari Szövetkezet éppen tíz éve létesített üzemet Tiszanánán, 1972-ben. Eleinte cipőalkatrészeket készítettek itt, majd mindinkább komolyabb termékek gyártására tértek át (talp, felsőrész, ráma stb.). Százötven ember talált kenyérkeresetre, 90 százalékban nők, fiatal asszonyok. És 50 bedolgozót is foglalkoztatnak még. Az a termelési érték, ami a tiszanánai üzemből kikerül, a felét teszi ki az egri szövetkezet évi termelésének. Ez 30-40 millió forint. A hajdani üzem tavaly feljebb lépett a rangsorban. Zárt üzemmé szervezték át, s immár szalagrendszerben végzik itt a komplett cipőgyártást, amiből exportra is szállítanak. Ki gondolta volna ezt még 15 éve is...? A Pest megyei Műanyagipari Vállalat is jelen van immár Tiszanána életében. A helyi Petőfi Termelőszövetkezet szerződést kötött a vállalattal, bérmunkára. Ez a vállalkozás amellett, hogy 60-70 nőnek biztosít állandó munkát, foglalkozást, már 1981-ben két és fél millió forint nyereséget hozott a téesz konyhájára is. Ha már a Petőfi Tsz portájánál tartunk, hadd idézzünk néhány jellemző adatot gazdálkodásunk bemutatására. Az elmúlt évben egy tehéntől évi átlagban 6200 liter tejet fedtek, s egy liter tej előállítási költsége 6 forint volt, magasabb, mint 1980-ban. Kedvező képet mutat a borjúszaporulat alakulása. Szociális alapjukból 43 nyugdíjas tagoknak nyújtottak segítséget. Tizennégymillió forintot költöttek épületek felújítására, mintegy tízmillió jutott gépek vásárlására és egyéb beruházási feladatok megvalósítására. Mindent summázva, 1981-ben elért nyereségük 6 millió forint. Ez azt jelenti, hogy az eredményes munka jutalma nem maradt el. Még év elején, 1981-ben, béremeléseket hajtottak végre azokon a területeken, ahol alacsonyak voltak a keresetek. De térjünk vissza tiszanánai híradásunk címéhez: forró kút és szegfű. Miről is van itt szó? Tiszanánán vízgondokkal küzdött a téesz, a III. tanyaközpontban artézi kutat fúratott hát. És olyasmi történt, amire senki gondolni se mert. 1400 méter mélységből 57 fokos hévíz tört fel. Sokáig nem tudtak mit kezdeni a kincset érő vízzel. Aztán a „forró kút” egyszerre hasznos ötletek és kezdeményezések forrásává lépett elő. Az olcsó energiát a termelőszövetkezet végre immár többféleképpen is hasznosíthatja. A leghidegebb télben sem kell attól tartaniok, hogy amit elkezdtek arra „ráfáznak”. Először is: a pesthidegkúti Rozmaring Tsz-szel együttműködve a múlt őszén létrehoztak egy szegfűtelepet 300 négyzetméternyi területen. Nyolcvanezer tövet tettek földbe, fólia alá, a piros örömű égővörös, és a csillagszemű, hófehér színű szegfűből. A termést sikerrel értékesítették és értékesítik. A leghidegebb télben a több színben pompázó, illatozó szegfűvirágokat dupla falú fóliasátor védi, ennek a sátornak a légterét és a terület talajának fűtését pedig a „forró kút” szolgáltatja. A virágkertészet, a fóliás szegfűtelep létrehozása után újabb kezdeményezésként: forró égövi díszhaltenyészet kialakításába fogtak. Jelenleg 55 000 darab díszhal nevelésével foglalkoznak. Tiszanánán van tehát ma Közép-Európa első és egyetlen forró égövi díszhaltelepe! Gondolhatott erre valaha valaki...?! Pataky Dezső TÖRVÉNYTÁR A Magyar Közlöny 64. számában kormányrendelet jelent meg az egyes kereskedelmi egységek úgynevezett jövedelemérdekeltségű üzemeltetéséről. Ezzel egy időben megjelent a belkereskedelmi miniszter végrehajtási rendelete is. E rendeletek anyagilag az eddiginél nagyobb mértékben érdekeltté teszik az érintett kereskedelmi dolgozókat abban, hogy jobb munkát végezzenek a lakosság ellátását illetően. A jövedelemérdekeltségű üzletet a gazdálkodó szervezet vezetője — szövetkezetben az igazgatóság — jelöli ki. Jövedelemérdekeltségbe vonható: az üzlet vezetője; az üzletvezető helyettese; az üzlet kollektívája. A jövedelemérdekeltségbe vont dolgozókkal a gazdálkodó szervezet legfeljebb öt évre írásban megállapodást köt. A megállapodás a munkaszerződés részét képezi. A jövedelemérdekeltségű dolgozók alapbérben és az üzlet eredményes működésétől függően prémiumban, továbbá az eredménykövetelmény túlteljesítése esetén annak meghatározott hányadában részesülnek. Az eredménykövetelmény tartalmát és számítási módját a megállapodásban rögzíteni kell. Az eredménykövetelmény teljesítésekor a dolgozók részére a megállapodásban meghatározott összegű prémiumot kell kifizetni. A prémium bérjellegű juttatás. Ha az eredménykövetelményt az üzlet nem teljesíti, a prémium arányosan, a megállapodásban meghatározott mértékben csökken. Az eredménykövetelményt meghaladó többletnek a megállapodásban rögzített hányadát a dolgozók jövedelemként kapják meg a munkabéren felül. Ezt az összeget a dolgozók az adózott nyereségből kapják, anélkül, hogy azt további, úgynevezett részesedési, illetve bérfejlesztési különadó terhelné. A falu megtartó ereje „Megszépült a falu arca, de a szemetet még szertehordják ...” Bősárkányon hallottam a méltatlankodástól sem mentes véleményt. S akit arra vet az útja, Csornáról iparkodván Mosonmagyaróvár irányába, tapasztalhatja, igazsága van ennek a tapasztalatnak, véleménynek, ám inkább első része tűnik legelőbb szembe. " Járom én is utcáit, a görbe főutcát, az országút szalagját, betekintek oldalsó utcákba, Rábcakapi és Acsalag irányába. Szép ez a falu, gondozott kis parkja, tisztán, frissen tartott középületei, lakóházai maradásra hívnak. Azt hiszem, ezek a házak, ezek a fák réges-rég elfelejtették már azt a hirdetményt, amelynek szövegét egyszer — talán Csornán — jegyeztem föl. Azt a plakátot — hirdetményt — 1849-ben nyomtatták, és aláírója neve így szerepel rajta: „Haynau báró, cs. k. táborszernagy és hadi főparancsnok”. És a szöveg? Az így szól: „Hirdetés. Miután Bő-Sárkány helység lakosai a néhai Wysz brigádnak a lázadók általi megtámadásakor a cs. k. seregek törvényes királyok seregei iránt ellenségesen viseltettek... az általam rendelt átjárások helyreállításának erőszakosan ellene szegőjének, az országbeli lakosok garázda merényeiknek véget vetendő kényteleníttettem nevezett helységet eléggé megérdemelt büntetésül fölgyujtani és megsemmisittetni, a mi e parancs következtében f. hó 21-én végre is hajtaték ...” A faluégető Haynaut túlélte és réges rég elfelejtette Bősárkány. A mostani falu friss, eleven, fiatalos. Mondják, az sem újdonság már, hogy a közeli város helyett itt igyekszik valaki otthont teremteni. Nem mindig az itt épített otthon forgott a bősárkányi fiatalok gondolataiban. A korábbi, kedvezőtlen éveknek ötszáz lakos az „áldozata”, ennyivel fogyott a korábbi esztendőkben a község népessége. Most már talán megállt az elvándorlás, máshova tekingetés, már nem fogy a lakosság. Nőtt a népességmegtartó erő — mondják a hivataliak. Aki maga is benne él a „megtartásban”, az a jó ivóvíznek (van már vízvezeték), a jó közlekedésnek, a jól ellátott boltnak tulajdonítja mindezt. Ahol Csorna felől a községbe érkezik most az út és az utas, még tavaly is nádas-mocsaras faluszél, afféle fiók-Hanság fogadta az érkezőt. Most azon a részen éppen gépek dolgoznak, elsimul a korábbi vadon. Mondják, oda épül majd a nagyközséget kiszolgáló egészségügyi központ. Gyógyszertár, két rendelő, szolgálati lakás lesz majd benne. Ez lesz a mostani évek egyetlen beruházása. — Vitatkoznunk is kell: nincs pénzünk drágább megoldásra. Hétmillió, ennyibe kerül... — Németh Miklóst hallgatom erről, úgyis, mint tanácselnököt, de úgyis, mint ezt a tájat, falut ismerő, szerető patriótát. Szépül Bősárkány: már nem válogatnak a faültetésben, mint tették tíz-tizenöt éve. Akkor a gömbakác volt a sláger. Most: a fa legyen fa, fa, amit tisztességgel gondoznak, ápolnak, s ami majd lombjával őrzi az itt még őshonos jó levegőt, csöndet. No és a szemét? Igaza van, aki emlegeti: kár csúfítani erre-arra kihordott szemétkupacokkal a tájat. — Beszélgettünk — meséli Németh Miklós —, sok mindenkit megkérdeztünk, ne vezessük-e be az intézményes szemétkezelést? Nem volt teljes az egyetértés. De végül is a falu szép arcának szeretete, az új körülmények keltette új igények csak kimondatták: megszervezik a szemétszállítást, a hulladékkezelést. A helye ott lesz, ahova a fürdőszobás házak emésztőgödreinek tartalma kerül, ott gondosan lehet kezelni. Bősárkányban tehát elfoglalja majd helyét a házaknál az addig csak városon látott „kuka”, jelezvén újuló életmód új igényét.. „Megszépült a falu arca ...” — a korábbi, méltatlankodástól sem mentes vélemény második részét le sem írom. A falu majd kezdi temészetesnek érezni: óvni kell a tájat, megőrizni környezetének épségét, tisztaságát — a maga örömére, szolgálatára. (vincze) 1983. NOVEMBER 20. SZABAD FÖLD A Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezeteit Országos Tanácsának hetilapja Főszerkesztő: Eck Gyula Főszerkesztő-helyettes: Söptei János Szekesztőség: Budapest, Somogyi Béla u. 6. 1978 Telefon: 138-821 Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat. Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1939 Telefon: 343-100, 336-130 Felelős kiadó: Till Imre Igazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI. Budapest, V.. József nádor tér 1. 1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hónapra 12 Ft, negyedévre 36 Ft. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk viszsza. Index: 25 777 82—56. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató ISSN 0133—0950