Szabad Föld, 1983. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-05 / 6. szám

1983. FEBRUÁR 5. ■ MBBHHHMnnKanBIHBKHHBHUi SAKK SZABAD FÖLD KUPA Eredményhirdetés a jövő héten Befejeződött a Luzerni sakktáblák című sakkfeladvány­­sorozatunk, amelyre a várakozásnál többen küldték el meg­fejtéseiket. Elsősorban az egyéni fejtők száma növekedett, de a csapatok között is több új névvel ismerkedett meg a zs­űri. Hadd mondjuk el nyomban, ezúttal a festők kerültek elő­nyösebb helyzetbe, mivel jó ideig úgy tűnt, hogy a zsűri meg­oldhatatlan feladat előtt áll. Mi okozta a gondot? Előbb csak úgy véltük a nagy szá­mú levél feldolgozása, a megfejtések értékelése. Ám hama­rosan kiderült, hogy nemcsak a résztvevők száma növekedett, hanem a feladványokkal is jobban megbirkóztak a sakkozók. Ebből fakadt, hogy a díjak száma kevésnek bizonyult. A ver­senyzők ugyanúgy nemcsak a sakktáblák nehéz hadállásait ol­dották meg a kiegészítő kérdések helyes megválaszolását is új ismeretekkel gazdagították. Ez a gazdag információs anyag sugallta számunkra; bizony akkor is szűkösen tudnánk díjaz­ni, ha duplájára növekednének a jutalmak, amire ekkor kilá­tásunk sem volt. Szerencsére jelentkezett Hajtun Klára festőművész, aki a legjobb versenyzők részére sakkot ábrázoló művészi linómet­szeteket ajánlott fel. Az eredményhirdetéssel, a nyertesek ismertetésével, a február 12. számunkban találkozhatnak a sakkbarátok. S. F. Tollba mondom... Az előkészületi túrákról Levélben és személyesen egy­aránt gyakran kérdezik tőlem: mi szükség van labdarúgó-válo­gatottunk alkalmasint tekintélyt csorbító portyáira. Vannak, akik a jelentéktelennek tűnő ellen­feleket vitatják ha győzünk, mások az eredményességet ké­rik számon, ha veszítünk. Először is szeretném leszö­gezni: labdarúgásunk általános nemzetközi értékítélete az utób­bi időben nem nevezhető éppen­séggel hízelgőnek. És ezen alig javított valamicskét az a tény, hogy a spanyolországi világbaj­nokság 24-es döntőjéig sike­rült eljutnia válogatottunknak. (Klubcsapataink varázsa még jobban megkopott, s ez a kupa­szereplések alapján egyáltalán nem meglepő ...) így aztán nem dúskálhatunk az ajánlatokban. Márpedig játékra szükség van. A bajnoki szezonban sok­kal nehezebb összeszoktató ed­zéseket tartani — minthogy a versenynaptár elég sűrű prog­ramot foglal magába —, arról pedig nem is beszélve, hogy a különböző sérülések, amelyek a fordulók során sajnálatosan gyakoriak, bizony megnehezítik a mindenkori szövetségi kapi­tány munkáját. Másrészt ilyen­kor télen­­nincs mindig a mos­tanihoz hasonló tavaszias idő­járás) elég nehéz megfelelő ta­lajú pályát találni. Amelyik pe­dig kellően gondozott, azt joggal félti a tulajdonos. Emlékezzünk csak vissza, 1981-ben a sűrített és nyújtott programú őszi idény végén hány egyesület panaszko­dott, mivel a gyepszőnyeget tönkretették a mély talajon le­bonyolított mérkőzések . Ha kedvező klím­ású országo­kat kereshetünk fel, s anyagilag sem veszítünk az úton, nem tu­dom, mért ne mennénk el. Az­zal persze teljesen egyetértek, hogy csak a szakmailag gondo­san előkészített túráknak lehet hasznuk. Más kérdés, hogy milyen já­téktudású ellenfeleket sikerül lekötnünk. Nem pusztán arról van szó, hogy tekintélyünk csök­kent. Általában a nemzetek kö­zötti barátságos mérkőzések száma is gyérült. És ez érthető. Hajdan, még 20-25 évvel ezelőtt is nem volt ennyi szervezett, rendszeresen ismétlődő nemzet­közi torna. Mostanság szinte va­lamennyi kontinensnek megvan a maga nemzeti válogatottakat megmozgató tornája, hasonlóan a mi Európa-bajnokságunkhoz. S lám Európában is jó eszten­dőn át selejtezőket vívnak a döntőbe jutásért. Amint azt le­játszották, már következnek a labdarúgó világbajnoki selejte­zők, s ha az is sikerült, maga a Mundial. S az olimpiai selejte­zőkről még nem is beszéltem. No meg persze az egyesületek számára kiírt különböző nem­zetközi kupákról, amik zömmel a válogatott játékosokat adó legjobb klubokat szólítják pá­lyára. Ilyen zsúfolt műsorba be­iktatni egy-egy barátságos vá­logatott meccset, bizony nem könnyű. És mivel nincs igazi tétje (bár én ezt személy sze­rint vitatom, hiszen a nemzeti színek mindig köteleznek), iga­zában nehezen is lehet part­nert találni effajta mérkőzés­hez. Végül, ha sikerülne, nem valószínű, hogy közönségsikerre számíthat. Száz szónak is egy a vége, időpontot egyeztetni, ellenfelet szerezni jórészt szerencse kér­dése is. És ezen még az sem vál­toztatna nagyon sokat, ha lab­darúgásunk rangja valamelyest emelkedne. Ugyanakkor a játé­kosok — de általában a sporto­lók — többnyire halálosan un­ják a tatai edzőtábort, ahol szinte minden zugot ismernek, s ahol az összezártság idővel in­gerlékennyé teszi őket. A túrán legalább a környezet jelent né­mi változatosságot, ha az ösz­­szezártság az alkalmazkodási kényszer marad is. Persze azon lehet vitatkozni, hogy melyik út látszik előnyösebbnek. Kivált, ha akad ,több ajánlat is. Vass István Zoltán Sportoló, anya és csapattárs — Miért foglalkoznak mos­tanság magával olyan keveset? — Talán, mert megszokták, hogy vagyok. — Ezért lepődött meg annyi­ra, amikor felkerestem azzal a szándékkal, hogy írni akarok magáról? — Igen. Tudja, elég régen el­kerülnek engem az újságírók. Igaz, a múltkor megjelent egy cikk rólunk, de az amolyan csa­ládi fotó volt. — Zavarja ez a mély csönd? — Nem. Jó, ha írnak rólam, persze, hogy jó, de nem érzem magamat háttérbe szorítottnak, ha nem. így indult a beszélgetésünk Bárdi Gyöngyi válogatott röp­­labdázóval. Vagy Gerevich Pál­­néval? Mindegy — mondja,rám bízza, melyik nevét használom. És amint asszonyneve kerül szóba, gonosz gondolat jut az eszembe ... — ... ÚgY rémlik, hogy azóta feledkeztek meg magáról, ami­óta férjhez ment... — Hát lehet, éppenséggel ez is előfordulhat. Igazában még nem jutott eszembe ez a variá­ció. Valószínűleg nem is igaz. Egyszerűen — azt hiszem —, nincs miért írni rólam. A játé­kom ugyanazon a szinten mo­zog, a magánéletem, pedig az enyém. — Ugyanazon a szinten? Vagyis stagnál? — Ha úgy tetszik, igen, bár úgy is fogalmazhatnék, tudom tartani a szintet. — Az ön feltűnésében és nép­szerűségében, azt hiszem, nagy szerepet játszott az a kétségbe­vonhatatlan tény is, hogy csinos nő. Nem fél attól, hogy a ma­gas szinten való sportolással együtt járó, rendkívül leterhelő edzések esetleg — elnézést a ki­fejezésért — megcsúnyítják? — Ugyan, miért? Nem hi­szem, hogy a sport jelentős mér­tékben változtat a külsőmön. És úgy vélem, ez nem is külö­nösebben érdekes téma. — Nem törődik vele? — Hogyne törődnék, hisz hiú vagyok, mint minden nő. •— Mióta sportol válogatott szinten? — Már tizenhat éves korom­ban tagja voltam a válogatott keretnek... — Most pedig huszonöt, ha nem tévedek? — De téved, mert csak leszek huszonöt. — Mikor? — Februárban . 11 — Jó, akkor maradjunk még­is csak abban, hogy most hu­szonöt. Vagyis idestova tíz éve él úgy, hogy naponta kétszer edz. Ami egyben azt is jelenti, hogy kimaradt a „lánykor", a szórakozás, szóval a bakfis­, majd az azt követő, már-már felnőttkor sok-sok kicsapongása, kalandja... Nem érzi ennek hiányát? — De, feltétlenül. Olykor vá­gyakozva gondolok vissza ezek­re az évekre, de aligha hinném, hogy bármit is másként csinál­nék. Ez a hivatásom és szere­tem is. Ráadásul három éve anya vagyok, s a lányom min­dennél fontosabb. Egy nő életé­ben ennél szebb és fontosabb dolog nem is lehet. — Ha már a gyereknél tar­tunk, jól tudom, hogy egy válo­gatott sportolónak rengeteg a kötelezettsége, sokat van távol otthonától. Edzőtáborok, külföl­di versenyek, vidéki utazások. Ráadásul a férje, Gerevich Pál, a válogatott kardvívó hason­lóan elfoglalt. Ilyen körülmé­nyek között lehet egyáltalán családi életről beszélni? — A hivatásunk valóban sok nehézséget jelent. De jól tudjuk, hogy mit vállaltunk, felnőtt, gondolkodó emberekként dön­töttünk így. És jól tettük. Per­sze, hogy kevesebbet vagyunk együtt, mint szeretnénk, de le­het-e egyáltalán eleget? Ami szabad időnk van, azt a gyerek­kel töltjük. — Vagyis szórakozásmente­sen ... — Nem akarok túlságosan ér­zelgős hangot megütni, de a gye­rek is szórakozás__Jó, jó, tu­dom, szükség van más jellegű kikapcsolódásra, de higgye el, ennek is megtaláljuk a módját. A klubtársakkal közösen szil­veszterezünk, lakásavatókat tar­tottunk ... tehát akad azért ilyen mulatság is az életünkben. — A beszélgetésünk során már kétszer használta azt a szót, hogy hivatás ... — Miért, talán nem az? Ne­kem a röplabda a hivatásom. Ez tölti ki a napom legnagyobb ré­szét, ezért fizetnek, ez a sport­ág a munkám. — Soha nem­ érezte úgy, hogy elég, abba kéne hagyni az egé­szet, csömöre van már a labdá­ból, hálóból, leütésből, sánc­ból ... — Dehogynem. Előfordul, hogy úgy érzem, mindent utá­lok. Tudja, igenkor kellene leg­alább két hét kikapcsolódás. — És ez lehetetlen? — Igen, sajnos. Mert nem ke­zelik felnőttként az embereket Szerintem bizonyos szinten fö­lül már mindenki el tudja ma­ga is dönteni, hogy mikor mire van szüksége. — Szóvá tette ezt már „ille­tékes" helyen is? — Hogyne. Általában én min­dig mindent szóvá teszek ... — Vagyis, afféle hangadó? — Hát, úgy is mondhatjuk. — Volt már ebből kellemet­lensége? — Előfordult, többször is. Egyszer például el is tiltottak. Na látja, az például nagyon csú­nya dolog volt. Bajnoki mérkő­zésen a bíró kifejezetten csalt ellenünk. Egyszercsak elfogyott a türelmem, és bizony elküld­tem. Féltem, hogy baj lesz be­lőle, de nem lett az. Illetve hosz­­szú idő múltával, amikor már jócskán terhes voltam, előszed­ték az ügyet, és eltiltottak hat hónapra, felfüggesztve. Nevet­séges, nem? Hát úgy is tudták, hogy a gyerek miatt nem játsz­hatok. Mondja, mi szükség van az ilyenekre? — Ezt ne tőlem, kérdezze ... Egyébként jellemző ez az epi­zód a sportágra? — Nem, ez amúgy elég tiszta sportág, nincsenek manipulá­ciók, nagy összefonódások. — Csapaton belül sincsenek klikkek, harcok? Azt mondják, hogy általában a nők nagyon nehezen jönnek ki egymással, önökre nem áll ez a megállapí­tás? — Kisebb baráti társaságok, apró súrlódások vannak. De jól megvagyunk egymással. Hosz­­szú-hosszú éveket töltöttünk el együtt, ismerjük már a másik gondolatát is. — Erről jut eszembe: huszon­­öt évesen már kétszáznyolcvan­­szoros válogatott. Meddig lehet ezt így bírni? — Jaj, erre még nem gondo­lok. És ne is kérdezzen ilyet, erről az öreg játékosok szoktak nyilatkozni. És hol vagyok még én az öregségtől? Ez igaz, szerencsére messzire. Németh­ Péter (Geleta Pál felvétele) ­ Csökkentse a borjúnevelés önköltségét! Használjon újra tejszeparátort! Alkalmazza a tejszeparátor használatát még gazdaságosabbá tevő borjúnevelési technológiát! Részletes tájékoztatásért forduljon: az AGROBER Innovációs Irodához Budapest, Budafoki út 59. 1117V SZALAD FÖLD 21 Totót­ippek (6.­ HÉT, FEBRUÁR 6.) : Ascoli—Roma végeredmény 1 2. Cagliari—Avellino végeredmény 1 3. Cagliari—Avellino 1. félidő 1 x 4. Fiorentina—Inter. végeredmény 1 x 5. Fiorentina—Inter. I. félidő 1 x 6. Napoli—­Ju­ven­tus végeredmény 1 7. Napoli—Juventus I. félidő 1 x 1. Verona—Genoa végeredmény 1 9. Verona—Genoa I. félidő 1 10. Sampdoria—Pisa végeredmény 1 x 11. Sampdoria—Pisa 1. félidő 1 x 12. Torino—Udinese végeredmény 1 13. Torino—Udinese 1. félidő 1 x PÓTMÉRKŐZÉSEK 1 14. Cesena—Catanzaro végeredmény x 15. Cesena—Catanzaro 1. félidő 1 16. Ascoli—Roma 1. félidő X

Next