Szabad Föld, 1983. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-30 / 18. szám
1983. ÁPRILIS 3®. Hogyan érzi magát Raquel Chumpitaz? Már a szeme is más, mintha örökké mosolyogna. Temperamentuma, pergő — spanyol — beszéde, mozgása, mind-mind a latinos könnyedséget idézi. Pedig hát — ki ne tudná — a 21 éves Gálné Raquel Chumpitaz lassacskán fél éve Budapesten él. Bámulatos gyorsasággal szokott hozzá a fővároshoz, a közlekedéshez, az emberekhez. Csak a nyelvvel vannak egyelőre gondjai. — Nehéz, nagyon nehéz a magyar — mondja természetesen spanyolul; a tolmács szerepét férje, Gál András, az MTI sportrovatának munkatársa látja el. •— Hetente kétszer jár hozzám egy lány, ő tanítgat, cserébe én a spanyolra oktatom. Lassan haladok, de hát végül is van időm. Ami feltétlenül fontos, azt, ha kézzel-lábbal is, de el tudom mondani, szóval megértetem magam. Csunga — így hívják társai — hamarosan teljesen magyar lesz, e hó végére várható, hogy megkapja az állampolgárságot. A válogatott szakvezetői nagyon várnak már e pillanatra, szeretnék, ha Csunga mihamarabb magyar címeres mezben léphetne pályára. Óriási erősítést jelentene játéka a röplabda-válogatottnak. Egyelőre azonban más gondjai vannak: mindkét térdében ínhüvelygyulladást állapított meg az orvos. . Talán pihentetnie kellene, ő azonban az ellenkezőjét tervezi. — Nagyon kevés az a munka, amit itt végzek, Peruban egészen más intenzitású edzésekhez szoktam. • Keveset dolgoznak a magyar röplabdás lányok? — A klubokban talán nem, de a válogatottban feltétlenül. Otthon — most még így mondom — a válogatottal napi négy órát edzettünk, a világbajnoki felkészülési időszakban pedig napi nyolcat. 41 Ezek szerint csalódást jelentett a magyar röplabda? — Igen. Elsősorban a játékosok hozzáállása. Túl nagy szerepet kap a pénz. Nem beszélnek a pályán, mintha nem is nagyon tudnának örülni. Egy kívülálló képtelen lenne eldönteni, hogy vesztésre vagy győzelemre áll a csapat... És ami a legmeglepőbb, ez alapvetően a válogatottat jellemzi. Lejártam én is a legjobbak közé, mit tagadjam, nem éreztem túl jól magam. Elhatároztam, hogy különórázni fogok, s velem tart a klubtársam, a dózsás Feketéné Csapó Gabi is.„ Fél éve, amióta Magyarországon van, visszafejlődött a tudásban ? — Igen, sajnos. Most legalább két hónap megfeszített intenzív munkára lenne szükségem, hogy utolérjem régi önmagamat. Egészen elvékonyodtak a végtagjaim, legyengültem, s nem az életmódváltozás miatt, egyszerűen hiányzik a munka. Peruban is csupán röplabdázni kellett? — Nem, volt munkahelyem, a csapat bázisvállalata, egy bank, dolgoztam napi hat órát, sportszervezőként. Természetesen a felkészülési időszakban vagy a versenyek idején felmentést kaptam. A fizetésében, vagy juttatásokban azért csak érzékelhető volt, hogy élsportoló? — Nem, egyáltalán nem. Ugyanannyit kaptam, mint az a kolléganőm, aki nem sportolt. • Váratlanul érte, hogy Magyarországon elegendő csak röplabdáznia? — Miért ért volna váratlanul? Hallottam már korábban is, férjem mesélte. Na meg, mit gondol, a sportolás nem munka? • Én tudom, hogy az, de ön mégiscsak máshoz szokott... — Az ember könnyen átáll a jóra... • Ha most egy magyar—perui mérkőzést rendeznének, vállalná a játékot hazája csapata ellen? — Azt hiszem, igen ... — Nocsak, ez váratlan fordulat — szól közbe a férj, a kolléga —, néhány hónappal ezelőtt még kijelentette: soha nem játszana honfitársai ellen. — Most már igen — válaszol Raquel —, látod ilyen sokat számít az idő... • Nem félt áttelepülni Európába, az ismeretlen Magyarországra? — Számomra már nem volt ismeretlen, hiszen a Savaria Kupán ismertem meg a férjem is. Tudtam, hogy jó helyre jövök. Egyébként is: a perui ember nem fél a helyváltoztatástól. Már csak azért sem, mert elég rosszul él, rosszak a körülményei. • Társai, barátnői mit szóltak az elhatározásához? — Először meglepődtek, aztán irigykedtek ... Egyébként sokan mennek külföldre ... Két lány például most azt forgatja a fejében, hogy követi példámat, és Magyarországra jön. 9 Nem zavarja, hogy léptennyomon újságírókba botlik? — Nem. Otthon sokkal kellemetlenebb a népszerűség, percenként megállítanak, hátba veregetnek. Peruban egy közismert élsportolónak kétszer is meg kell gondolnia, ha kilép az utcára. 9 A röplabdán kívül mindennel elégedett? Erre számított, vagy netán jobbra? — Hát van egy dolog: sokat isznak a magyarok. Pálinka, sör, meg pezsgő borral... Hogy találhattak ki ilyet? 9 Kóstolta már? — Igen. És tudja mi az érdekes: ízlett. De, hát azért mégiscsak furcsa: pezsgő és bor egy pohárban? — Hadd kérdezzek valami intimet is: otthon kilencen voltak testvérek, ön hány gyereket tervez? — Kettőt — mondja, s Gál András egyetértően bólint. — Szép dolog a nagy család, a kilenc testvér, de a gyerekeket fel is kell nevelni. És ennyivel egyszerre képtelenség foglalkozni. • Lát esélyt arra, hogy a magyar válogatottal eljusson Los Angelesbe? — Feltétlenül. Aztán halkan hozzáfűzi, ha komolyabban edzenek. Németh Péter Fót: téeszpálya jubileummal Veszélyeztetettség miatt be kell zárni a fóti termelőszövetkezet labdarúgópályáját. Ezt vallották a szurkolók és az autósok egyaránt. Az utóbbiak azért méltatlankodtak, mert megesett, hogy a — foci pályáról kirepült — tartaléklabdát is elvitte az úton elrobogó teherautó Ugyanekkor az autósok attól féltek, hogy egyszer csak a szélvédőjükön repül be — közvetlenül az út mentén elterülő podpályáról — a bőrgolyó. Ezen kívül még számos észrevételt hallottunk, de azok hitelességéről nem sikerült meggyőződnünk. Ezért is fogadtuk el inkább Bánhegyi József ügyvezető elnök okfejtését. — Hetven évvel ezelőtt, pontosabban 1913 áprilisában határozták el a fóti fiatalok, hogy sportegyesületet alapítanak. A megalakulás hivatalos ceremóniájára két hónappal később, június 15-én, került sor. Nos, abban az időben, a sportolók „honfoglalására” csak itt az út mentén kínálkozott lehetőség. Az első labdarúgó-mérkőzésre egy évvel később került sor. Vendégünk az Újpest volt és döntetlen eredményt ért el ellenük a fiatal fóti csapat. Hetven év telt el azóta, és számos esemény. Évről évre növekedett a sportolók és a sportköri tagok száma. Miközben egyesültek a kisalagi sportegyesülettel, a többi közötti népes női kerékpár-szakosztály növelte a fóti sportkör jó hírnevét. Természetesen a labdarúgók neveit is hamarosan megtanulták a környéken, sőt a fővárosban is. Azon túl, hogy több kitűnő játékos került innen magasabb osztályba, Kupi Károly személyében profi labdarúgót is adtak egy magyar élcsapat számára. Bánhegyi József sportköri elnök azonban, szívesebben beszél a jelenről. — Labdarúgóink és sakkozóink a megyei bajnokságban, kézilabdázóink pedig az NB I B-s bajnokságban szerepelnek. Ugyanakkor több százan a tömegsportban keresnek kikapcsolódást, felüdülést. Legdinamikusabban cselgáncsozóink és természetjáróink tábora növekszik. Jóleső érzés tudni, hogy nagyközségünk fiataljai nemcsak felismerték a testkultúra jelentőségét, tevékenyen részt vesznek a fejlesztésben is. Igénylik az új szakosztályok megalakulását és a feltételek megteremtésében is részt vállalnak. Következésképpen április 30-án felavathatjuk az új, minden igényt kielégítő sportkombinátot, aminek elkészítéséhez sok millió forint értékű társadalmi munkával járul a sportolók és sportbarátok népesedő tábora. Befejezésként a sportkör elnöke némi büszkeséggel mondta: nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az ünnepélyes létesítményátadás és az egyéb sportesemény mellett a rendezvény fénypontjaként a fóti öregfiúk ladarúgócsapata a magyar öregfiúk válogatottjával játszik és már nemkell félni attól, hogy a pályáról kirepülő labdát elviszi egy teherautó... Nagy Péter Totótippek (lg. HÉT, MÁJUS 1.) PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Reggiana— Cremonese 1 15. Udinese—Catanzaro 1 16. Varese—Lazio 2 1. Ascoli—Torino x, 2 2. Cesena—Verona 1 3. Juventus— Internazionale 1, x 4. Napoii—Fiorenlina 1 5. Pisa—Genoa 1 6. Sampdoria—Cagliari 1, x 7. Arezzo—Catania 1, x S. Atalanta—Monza 1 9. Bari—Campobasso 1 10. Foggia—Uecce 1» x 11. Milán—Como 1 12. Palermo—Pcrugia 1, x 13. Pistoiese— Sambcnedettese 1, x SZABAD FÖLD 21 Tollba mondom... Reptéri beszélgetés fődről, Belgiumról A véletlen úgy hozta, hogy a válogatottat Portugáliából hazaszállító repülőjáratra már nem kaptam jegyet, más útvonalat kellett választanom, s míg a csapat már csütörtökön reggel kiment a repülőtérre, nekem csak délben kellett jelentkeznem. Nem egyedül utaztam ki, mert a Brüsszelbe tartó Martos Győző és Kocsis István gépe táblán fél órával később indult az enyémnél, így a repülőtér éttermében a Népszava sportrovatának vezetőjével, Vándor Kálmánnal négytagúra bővült kis társaságunk, s sör meg kávé mellett tereferéltünk. ■k Győző persze még az előző napi mérkőzést emlegette: — Túl sokat cifráztuk. Állítom, ezzel a lendülettel az angolok ellen nem sokra megyünk. Mindig legalább eggyel többet toltunk a labdán, mint kellett volna. S az sem vigasztaló, hogy a portugálok is hasonló felfogásban játszottak. A nyugati csapatok ellen ez nem nagyon megy. Nálunk is, Belgiumban, ha csináltál egy cselt, azonnal adnod kell a labdát, mert mégegyszer nem tudsz trükközni, egyszerűen elsodornak. Pedig nem jobb futtballisták ők sem, mint a mieink. Emlékszem, amikor odakerültem a Waterscheihez, az első edzésen megpróbáltam találgatni, vajon kik lehetnek a csapat kulcsemberei? Nem ismertem én még akkor közülük senkit. No, volt egy srác, kinézetre is hasonlított valamicskét Ebedli Zolira, meg stílusát tekintve is. Tette-vette a labdát, öröm volt nézni, meg voltam győződve, hogy ő a játékmester. Azután jött az első meccs és ő nem játszik. A másodikon sem! Mit mondjak, fél év alatt tán kétszer, ha bekerült a csapatba, akkor is csereként. Kocsis: — Rohanni viszont rohannak megállás nélkül és csuda keményen odalépnek, ha kell. Néha már az a benyomásom, szinte másodlagos, hogy technikailag képzett-e valaki vagy sem, a lényeg, hogy ütközni, futni tudjon. — De honnan ez a remek kondíció? — Egy biztos, az edzések nem hosszabb időtartamúak, mint nálunk, de roppant erőteljesek. Nincs is súlyfölöslege egyetlen játékosnak sem. Akinek lenne, megnézhetné magát — Mindenkinek van szerződése? Martos: *— Nem. Nálunk talán a csapat felének. A többiek dolgoznak úgy, mint bárki más. És tévedés lenne azt hinni, hogy munkaidő-kedvezményt kapnak. A mi egyesületünk főnöke például építkezési nagyvállalkozó, helyi viszonylatban jókora vállalat ura. De tudtommal egyetlen játékos sem dolgozik nála, pedig éppenséggel alkalmazhatná őket. Kocsis: Akinek nincs szerződése, az persze igyekszik úgy játszani, hogy egyszer vele is kössenek. Aztán már csak a futballnak és csak a futballból élhet. Vannak azért kivételek. Aki például egyetemet végez, az a megélhetését biztosítottabbnak látja civil pályán. Martos: És a szerződéssel nem rendelkező játékosok roppant megbecsülik a munkahelyüket, ami érthető is, mert Belgiumban elég nagy a munkanélküliség. Senki sem kockáztatja az állását a sportért, bármennyire szeresse is. Edzésre csak munkaidő után jön, amikor ráér. Már csak ezért se megyünk például edzőtáborba. Most a kupamérkőzések előtt kétszer-háromszor úgy adódott, hogy közös ebéden vett részt a csapat délben, egy és két óra között, ennek már afféle összetartás jellege volt, hiszen közvetlenül utána indultunk ki a pályára. De ezeken az ebédeken is hiányzott a fél csapat. A távollevők még dolgoztak ... Sokszor gondolok arra, bár otthon is mindenki így megbecsülné magát a munkahelyén. — És a külföldi mérkőzések? — Amikor utazunk, a szerződés nélküli játékosok a szabadságuk terhére jönnek velünk. Az ünnepnapokat is beszámítva, általában harminc nap szabadságuk van a srácoknak. Annak egy részét a focira áldozzák. Ezt azonban az egyesület is figyelembe veszi, mert például legutóbb Skóciában is csak az utolsó pillanatban indultunk ki, kedden. Ha az UEFA szabályzata elő nem írná, hogy huszonnégy órával a mérkőzés előtt már a helyszínre kell érkezni, biztos vagyok benne, hogy még később indulnánk. — Elfogadtak benneteket? Kocsis: Igen, azt hiszem, elfogadtak. De ez elsősorban a nyugodt időszakokra igaz. Amint jön egy balsikeres sorozat és feszültebbé válik a hangulat, már hajlamosak elsősorban a külföldi vendégjátékosokban a keresni a hibát. Persze, nem kizárt, hogy mi is így gondolkodnánk a helyükben. Azért általában rendesek, ha nem is mondhatnám, hogy puszipajtások vagyunk. Martos: A pályán viszont nem hajtanak senki helyett. Érdekes, ha ellövöd a labdát húsz méterről, és messze a kapu fölé megy, megtapsolnak. Ha viszont leállsz cselezni és szeretnek, tüstént megkapod a szemrehányást. Egyszerűen, gyorsan, az angolokhoz hasonlóan: rúgd és fuss! — Megtanultatok már Camandut? Martos: Igen, azt hiszem, ha nem is tökéletesen, de meg. Kocsis: én csak a legszükségesebbet. Tudod, az ember ilyenkor már nehezebben kezd el nyelvet tanulni, ráadásul a flamand közismerten nem tartozik a világnyelvek közé. Tóth Andris például németül beszélt itt is, igaz, nagyon jól, és tökéletesen meg is értik. Furcsa dolog ez. Amikor még diák voltam, nem éreztem közvetlen szükségét a nyelvtanulásnak. Aztán, amikor először külföldön jártam, már örültem volna, ha tudok néhány szót. Igaz, a csapat mellett ilyen alkalmakkor tolmács dolgozik. Mikor azonban az ember egyedül kerül idegen környezetbe, már szinte létkérdés a nyelvtudás. Ha újra diák lennék, biztos másképp csinálnám. Közben szólítják a zürichi gép utasait, így aztán elbúcsúzunk. Találkozunk Londonban. S vajon onnan milyen hangulatban jövünk majd vissza?... Vass István Zoltán