Szabad Föld, 1983. július-december (39. évfolyam, 27-53. szám)
1983-07-02 / 27. szám
2 SZABAD FÖLD EMBER A VÖLGYBEN A völgy Maglód tájékán, a 31-es műút közelében fekszik. Először csak futó pillantást vetettem rá a kocsiból, aztán észrevettem, hogy a sűrű bozóttal benőtt nyárfás rét, egy akollal és karámmal beépített nyári szállást rejteget. Továbbmenve a birkákat is megláttam, összebújva deleltek a hasig érő fűben. A regényes hangulatú vidéken, afféle magánjuhász birodalmát sejtve, rákanyarodtunk a hepehupás bejáróútra. Közelről azonban a kép már korántsem tűnt olyan romantikusnak. Bárhová néztem, mindenütt piszkot és enyészetet láttam. — Hahó! Van itt valaki? — kiáltottam bele a csendbe. Valamelyik sötét zúgban egy kutya vonítani kezdett. Aztán valaki álmosan megszólalt: — Itt vagyok! A hang irányába néztem. A birkák közelében, a kaszálónak is beillő fű közül egy szutykos rongyokba bújt emberi alak tápászkodott fel. Egyik kezében botot, a másikban Sokol rádiót szorongatott. — Jó napot! A magáé ez a falka? — Csak a baja. — Ki a gazda? — Az agronómus. — A legelő is az övé? — Azt csak úgy béreli. — Kitől?. — A téesztől. — S magát ki fizeti? — Az agronómus. — Mennyi a bére? — Havi kétezer. Meg a koszt. Néha pia is. Minden este jön az autóval. .Akkor hozza ki a himmihummit. — Mióta csinálja ezt? — Amióta a hajót otthagytam. Mert hajós voltam én egy dunai gőzösön. Jól ment a sorom. Még avanzsáltam is: az utolsó esztendőben már fedélzetmester lettem. — Miért hagyta ott azt a jó helyet? — Az asszony miatt. Mert családos ember vagyok én, kérem, feleségem, meg három gyerekem van. Aztán, hogy az asszony takarítani járt a vendéglőbe, összeszűrte a levet a pincérrel. Azonnal beadtam a felmondást, hazajöttem, de már hiába, nem tudtuk visszacsinálni a dolgot. A gyerekek is nála vannak. — S maga most hol lakik? Fejével egy kiszuperált, rozzant lakókocsi felé intett: — Abba, ni! Megnézi? — Engedelmével... Két rozoga lépcsőn kaptattunk fel a bejárati ajtóhoz. Amikor kinyitotta, a kiáramló bűztől hátrahőköltem, de azért erőt merítve, elszántan léptem be a lakájosnak egyáltalán nem nevezhető helyiségbe. A berendezés — heverő, asztal, szék — ragadt a mocsoktól. Az egyik sarokban egy gyapjúval kitömött zsák, a másikban, egy láda mélyén három árva, rántani való csirke bűzlött. A fedélzetmesterből lett juhász buzgón magyarázta: — Itt tartok mindent, a gyapjút is, a csirkét is. Szabad időmben nyírom a birkákat. A csirkéket meg az agronómus hozta, hogy főzzek belőlük, amikor megkívánom. — Ma mit evett? — Kenyeret, szalonnát, zöldhagymával. — Olvasni szokott-e? — Ritkán. Ha az agronómus régi újságot hoz. — A faluban mikor járt? — Szombaton. Akkor szokott hazavinni az agronómus. Ilyenkor találkozom a gyerekekkel. Elmegyek velük sétálni. Ha van nálam pénz fizetek nekik egy fagylaltot. Aztán jön értem az agronómus, visz vissza a birkákhoz. — Árulja már el, melyik téesz agronómusa a gazdája? Vonakodott a válasszal: mondja, ne mondja? — Aztán legyintett: — Hiszen éppenséggel megmondhatom. Most már úgy is mindegy, mert nemsokára itthagyom. Inkább visszamegyek a hajóra. Vagy beállok péknek. Mivelhogy pék az én másik tanult mesterségem. És — mintha féltve őrzött titkot közölne — halkan megnevezte a gazdáját. Ari Kálmán NEM TIPIKUS, DE ELŐFORDUL... (Mészáros András rajza) TÖRVÉNYTÁR A Minisztertanács rendeletet adott ki a magyar állampolgárok külföldön történő munkavállalásáról. Magyar állampolgár csak munkavállalási engedéllyel vállalhat külföldön munkát. Nem tekintendő munkavállalásnak az ösztöndíjas tanulmányút, valamint a külföldi kiküldetés, illetve a tartós külföldi szolgálat. Az engedély iránti kérelemhez a külföldi munkáltatónak a keresményre is kiterjedő ajánlatát, valamint a sorkatonai szolgálatot nem teljesített, sorköteles korú dolgozó esetében a külföldi utazáshoz a honvédelmi jogszabályok szerint szükséges engedélyt csatolni kell. Az engedély megadására — a meghatározott kivételektől eltekintve — a dolgozó belföldi munkahelye felett felügyeletetgyakorló minisztérium, illetve országos hatáskörű szerv jogosult. Engedély csak munkaviszonyban álló vagy kereső foglalkozást folytató személynek, nyugdíjasnak, illetőleg tartós külföldi szolgálatot teljesítővel vagy a külföldön munkát vállalóval együttélő családtagnak adható, aki arra magatartásánál fogva alkalmas. A kérelem elbírálásánál figyelembe veszik, hogy az egyéni külföldi munkavállalás feleljen meg társadalmi céljainak és gazdasági, tudományos, kulturális szempontból hasznos, valamint annak tapasztalatai a belföldi munkáltatónál hasznosíthatók legyenek. Egyéni külföldi munkavállalás általában a dolgozó szakképzettségének vagy hazai munkakörének megfelelő munkakörben engedélyezhető. Az engedély határozott időre szól, amely meghosszabbítható. A folyamatos külföldi munkavégzés ideje azonban a hosszabbításokkal sem haladhatja meg az öt évet. Még hányat találjak? Idős agronómus ismerősöm arról panaszkodott a minap, hogy túl a nyugdíjkorhatáron egész egyszerűen nem meri otthagyni a tsz-t, mert fiatal munkatársai közül egyet sem tart képesnek arra, hogy az ő munkáját folytassa. A mai fiatalok a munka könnyebbik végét fogják meg és amilyen gyorsan csak lehet, el is engedik. Én tudom, keserűsége mögött az is munkál, hogy három fiából egy sem maradt otthon, földközelben. — Én, ott tartok — mondja —, ahol a jóisten, áld már egy igaz emberrel is megelégedett, volna. Ha mutat nekem csak egy fiatal agrárértelmiségit, aki szenvedélyesen, színes lélekkel dolgozik, hát én magának kezet csókolok. Kedves Mihály bácsi! Most jelentkezem a kézcsókért. Magam sem hittem, hogy ilyen hamar találok magának ellenpéldát, nem is akármilyet. A fiatalember 26 éves, Tamásnak hívják. Budán látta meg a napvilágot egy értelmiségi családban, csupa humán beállítottságú ember között, akiknek a vidékkel való kapcsolata abban állt, hogy évente két hétig nyaraltak a Balatonnál. Tamás ilyenkor öszszeszedett tücsköt-bogarat, egész nap állatokkal bíbelődött. Egy ilyen nyaraláson lovagolt először és ez az Adorján nevű ló döntötte el további életét. Nagyon megszerette a lovakat, és a sikeres érettségi után az agrárra jelentkezett. Két évig nem vették föl, harmadszorra jutott be a Kaposvári Főiskolára, ahol természetesen „csodabogár” volt a pesti fiú. Tréfálkoztak is vele, de szelíden, mert szorgalma tiszteletet váltott ki mindenkiből. Egy vizsgáján például a tanár nem tudott olyat kérdezni a borjúnevelésről, amire ne felelt volna. Jól van, fiam, rendesen felkészült, jelest kap, ha idehozza nekem a tejtükröt — mondta a professzor. Tejtükör, tejtükör — morfondírozott Tamás és szétnézett a laboratórium tisztaságú istállóban, de tükörnek nyomát sem látta. „Nem volt a tananyagban, az biztos, de tudnom kellene” — mondta Tamási . Végül a tanár elnevette magát. .. „Ha nem látnám az indexéből^-! hogy pesti, tanácstalanságából 9 rájönnék. A tejtükör nem vala- I mi szerszám, hanem egy te- * nyémi tőgyrész. Ha falusi lenne, tudná, de maga behozza azt ■*£ a hátrányt, hogy Pesten nevel- ■-'flkedett.” Tamás ma egy állami gazdaság ló- és szarvasmarha-^ telepének irányítója. Sok tíz-... millió forint értékű állományt , bíztak rá. Hajnalban kel és nem teszi le a munkát négykor, hanem körüljárja az istállókat. Tudja, melyik ló, melyik kiscsikó gyengélkedik, hol várható ellés. Ellenőrzi, hogy kivették-e Ramszesz patájából a kavicsot, megigazították-e Sudár lötyögő patkóját... Tamás zsebében mindig ott lapul a jegyzetfüzet és a toll. Kartotékrendszere, saját, részletes nyilvántartása van a lovakról, mert egyszer majd könyvet ír öröklődési tulajdonságaikról. Óriási munkabírására nemcsak fiatalsága és lelkiismeretessége a magyarázat. Ahol dolgozom, ott legyen az eredmény — ez a jelszava. Tamás pályakezdő, hiszen 26 éves, fizetése 4 ezer forint. Munkásszállón lakik, mégis otthon van a pusztán. Lehetőségeit nem behatárolnak, hanem korlátlannak érzi, és magát sem gúzsbakötöttnek, ha nem szabadnak. Beosztottjai körzött vannak 70 évesek is, de egy® olyan sincs, aki ne ismerné el TM szakmai tudását. „300 ló és mind az enyém” — mondja Tamás és már porzik utána az út, töménytelen dolog várja. Úgyis sok idő ment el a beszélgetéssel. Hát Mihály bácsi! Találtam egy igaz embert és hozzáteszem, hogy máshol is vannak Tamások, ne keseredjen el. Ami pedig a kézcsókot illeti: elengedem. Nekem is öröm, hogy egy boldog embert felmutathattam. Ungváry Ildikó 1983. JULIUS SZABAD FÖLD A Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának hetilapja Főszerkesztő: Eck Gyuli Főszerkesztő-helyettes: Söptei János Szerkesztőség: Budapest, Somogyi Béla u. 6. 1978 Telefon: 138-821 Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959 Telefon: 343-100, 336-130 Felelős kiadó: Till Imre igazgató. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI, Budapest V . József nádor tér 1. 1900) személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással 9 KHZ 315—96 162 pénzforgalmi jelzőszámlára. Előfizetési díj 1 nőnapra 12 Ft, negyedévre 36 Ft Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza Index: 25 777 83—2904. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató ISSN 0133—0930