Szabad Föld, 1983. július-december (39. évfolyam, 27-53. szám)

1983-12-31 / 53. szám

1983. DECEMBER 31. SPORT I­I •/■ ... 9 Új szerepben a világbajnok Vezeték nélküli telefonnal a kezében járkál fel s alá pará­nyi üzletében, s én, aki kissé földhözragadtan csak a filmek­ben láttam hasonlót, ámulok­­bámulok. Az ember sommásan ítél: hajlamos vagyok ezt a gaz­dagság jeleként fölfogni, pedig hát jól tudom, önmagában egy ilyen készülék még semmit sem jelent, kiváltképp annál, aki ál­landóan a külföldet járja. De míg ő telefonon beszél, látom az antik bútorokat, a régi és híres porcelánokat, s azt is: nem egy-két forintba kerülnek. Pedig az üzlet nem hivalkodó, kicsi és szerény, ugyanakkor íz­léses. Közben persze a beszélge­tést is hallom, illetve amit a vonal innenső végén mondanak, s arra gondolok, mennyire más ebben a környezetben Sallay András. Merthogy róla van szó, a világbajnok jégtáncospár fér­fi tagjáról. Hangja rendkívül határozott, fogalmazása rövid és logikus, azt is megkockáztatom: ökonomikus. Csak annyit mond, amennyit feltétlenül szükséges; nem fecseg, nem érdeklődik az időjárás felől. Amikor befejezi a telefoná­lást, velem is közli, rendkívül udvarias formában persze, hogy mindössze tíz perce van, sajnos oly sok a tennivalója, az is vé­letlen, hogy itt találtam az üz­letében. — Néhány nap múlva eluta­zom az Egyesült Államokba és addig minden függő ügyet le kell rendeznem. Kérem, ne ha­ragudjon, hogy ily szűkre szab­tam az idejét. Mit tehetnék egyebet: tudo­másul veszem az időkorlátozást, és megpróbálok célratörően kér­dezni. Aztán hamarosan rájö­vök, nem megy, hisz az egyik kérdés szüli a másikat, s még annyi minden érdekelne. Rápil­lantok az órámra: máris eltelt tíz perc, s jószerivel épp hogy csak „bemelegítettünk”. Sallay is ránéz az órára, majd egy megadó szempillantással jelzi: csináljuk, folytassuk. Hány éve is már annak, hogy Sallayék visszavonultak? Igen, már három esztendeje. Azóta, számunkra érdektelenné váltak a műkorcsolyázás világverse­nyei, nincs kikért szurkolnunk. Pedig talán maradhattak volna még, hisz Sallay ma is csupán harmincadik évében jár. Ám ők másként döntöttek. — Minden további világbaj­nokság, Európa-bajnokság ku­darccal fenyegetett volna — mondja. — Nem arról van szó, hogy féltünk az ellenfelektől, a vereségtől, hanem úgy éreztük, sikerült a maximumot nyújta­nunk. Nemcsak helyezésben, produktumban is. Ha pedig már nem fejlődünk tovább, minek folytatni? — A versenyek, az azokra való­­készülődés idegileg kimerí­tik a sportolót? — Természetesen minden fel­adat nagy-nagy erőfeszítést kö­vetel. A műkorcsolya rendkívül edzésigényes sportág, ráadásul a jég ugye csúszik ... Bármikor becsúszhat egy kis hiba, egy esés és oda az egész évi készü­lődés. — Úgy tudom, nem fejezték be a korcsolyázást, Regőczy Krisztinával együtt profiszerző­dést írtak alá. — Igen, egy amerikai jégrevü tagjai vagyunk. — Gondolom, a revüben is csúszik a jég ... Vagy oda ele­gendő a már korábban meg­szerzett tudás, a rutin? — Nem. Alapvetően persze a versenyzői pályafutásom alatt szerzettekből élek, de természe­tesen itt is mindennap készülni kell. Naponta két órát töltök a jégen. Ne feledje: egy páros esetében különösen fontos az edzés, a mozdulatokat össze kell csiszolni. Túlságosan egy­szerű lenne, ha pusztán a múltban tanultakból megélhet­nénk. — Olvastam, hogy már két­szer is megnyerték csapatukkal a profi-világbajnokságot. Ennek ellenére elég sok időt tölt itt­hon, idejének jelentős részét az üzleti ügyek kötik le. Miként lehetséges ez? ■— Egy évben mintegy két, két és fél hónapot tartózkodom külföldön, akkor amikor idénye van a revünek. Amikor nincs fellépés, nincs műsor, nem tar­tanak ránk igényt. — Akarva, akaratlanul „ki­hallgattam” a telefonbeszélgeté­sét, s végig a budapesti Európa­­bajnokságról volt szó. Itthon lesz az EB-n? — Persze, annál is inkább, mert én vagyok a technikai bi­zottság vezetője, így aztán van dolgom bőven. — Mivel foglalkozik a tech­nikai bizottság? — Az előkészítéssel, a lebo­nyolítás egy részével. Minden, amit a néző lát, a körülmények, az ha zökkenő- és panaszmente­sen mennek a dolgok, a mi munkánkat dicséri. És remé­lem dicsérni is fogja. Ehhez persze rengeteget kell szervez­ni, nem kerülheti el semmi a figyelmünket, minden lehetsé­ges problémára előre fel kell készülni... Tudja, egy kicsit önmagamért is dolgozom: ha már nem adatott meg nekünk, hogy világversenyen fölléphes­sünk saját közönségünk előtt, legalább így ajándékozzuk meg a nézőket. — Mennyit dolgozik egy nap? — Sokat. Reggel hattól éjjel tizenegyig. — Egy éve immár, hogy ke­reskedéssel foglalkozik, beindí­totta antikvitásüzletét. Elegen­dő volt ez az egy esztendő arra, hogy sínre kerüljön ebben a vi­lágban is? — Igen, azt hiszem nem pa­naszkodhatok. Rendkívül sokat segített az indulásnál, hogy sportoló voltam, hogy ismerik a nevemet, s éppen ezért meg­bíznak bennem. — Az üzleti élet tisztább, mint a sporté? — Hm, ez nehéz kérdés. Ta­lán úgy fogalmazhatnék: a ke­reskedelemben az ember jobban fölkészül a váratlan dolgokra, az esetleges inkorrektségre. Egyáltalán: tud ellene védekez­ni? A sportban ez csak ritkán sikerül. Bosszúság persze itt is akad: például ha nem pontos a szállító, s emiatt én sem tudom az ígért időpontot betartani. De azért igyekszem mindig a leg­precízebben eleget tenni vállalt kötelezettségeimnek. — Van ma Magyarországon érdeklődés az antikvitások iránt? Szóval meg lehet ebből élni? — Tapasztalataim szerint csakis az első osztályú antikvi­tások érdeklik az embereket. Természetesen jobban megné­zik, mire költik a pénzüket. Úgy látom, hogy ebben a műfajban jelentősen visszaszorult a spe­kuláció, elsősorban a gyűjtők vásárolnak. Ami a kérdés má­sodik felét illeti: nincs okom panaszra... De ne haragudjon, most már valóban mennem kell, így is jelentősen túlléptük a tervezett időt. Hiába no, egy üzletember nem vesztegetheti az idejét fe­csegésre... Németh Péter Tollba mondom... Aki időt nyer... Számos alkalommal foglalko­zunk még mi szurkolók, újság­írók a labdarúgó világbajnoki selejtezőkkel, mielőtt az első mérkőzésre kifutnának a csapa­tok a pályára. S ez nem is baj, mert a sajtó és a közönség han­gulata valamelyest befolyásol­hatja a labdarúgók lelkiállapo­tát is. Lehetnek kishitűek, vagy bizakodóak, sőt elszántak, attól függően, mit sugall­ a környeze­tük. Az persze egészen termé­szetes, hogy a technikai, takti­kai és fizikai felkészülést semmi sem pótolhatja, de hogy mind­ezt milyen kedvvel végzik a já­tékosok, az korántsem közöm­bös. Írom ezt annak tudatában, hogy a magyar labdarúgást ko­rántsem tartom magas színvona­lúnak. Ezt bizonyítja, a külön­böző kupákban szerepelt csapa­taink viszonylag korai búcsúja. (Tisztelet a kivétel Újpesti Dó­zsának.) De csak ezt tekinteni feltétlen értékmérőnek nem­ len­ne szerencsés, elvégre a dán klubcsapatok a mieinknél gyen­gébben szerepeltek, válogatott­juk mégis bekerült az EB döntő­jébe. Nem abban bízom most sem, hogy a magyar labdarúgó-baj­nokság színvonalasabb lenne, mint volt, mondjuk, akár csak három évvel ezelőtt is, hanem abban, hogy körültekintő mun­kával a gondos válogatás után kiszemelt kerettagokat klubkör­nyezetükből kiemelve sikerülhet ütőképes válogatottat formálni. 1978 előtt, majd a spanyolor­szági világbajnokságot megelő­zően is, gyakorlatilag ez történt, s amíg a bajnoki küzdelmek nem lesznek értékesebbek, addig csakis ez az út látszik járható­nak. És tegyük a kezünket a szí­vünkre: adtunk volna esélyt a magyar labdarúgásnak, hogy akár az argentínai, akár a spa­nyolországi világbajnokságra ki­­verekszi magát? Bevallom, kü­lönösen 1978 előtt — magam sem bíztam igazán benne. És kétszer is ránk cáfoltak a tények. Nem állítom, hogy most a cso­portelsőségre esélyesek lennénk, de ha így nem sikerülne kijut­nunk, még mindig maradna két lehetőségünk. És ez nagyon jó. Hollandia labdarúgása vitán felül jobbnak tűnik a mienknél, de ne feledjük, az aranykorszak­­nak náluk is leáldozott. A leg­utóbbi selejtező mérkőzések so­rán az a Belgium ütötte el a na­­rancsszín-mezeseket a továbbju­tástól, amelyiket a magyar válo­gatott később hajszál híján meg­vert Spanyolországban. Ezekben a napokban az a benyomásom, hogy a hollandokat kissé túl, az osztrákokat valamelyest alábe­csüljük. Pedig érdemes lenne visszalapoznunk az utóbbi évek osztrák—magyar mérkőzéseinek krónikáját, s egyszeriben kide­rülne: a mérleg feléjük billen. Nagyon sok múlhat azon, mi­lyen sorrendben sikerül leját­szani a mérkőzéseket. Meggyő­ződésem, hogy a legutóbbi világ­­bajnoki selejtező eredményes megvívása jórészt az MLSZ ve­zetőinek sportdiplomáciai sikere is volt: úgy játszottuk a szá­munkra fontos találkozókat, hogy vetélytársaink eredményeit már ismertük, pontosan tudtuk tehát, mikor mi elegendő a ver­­senyben maradáshoz. Ha ezt most is sikerül megkártyáznunk, az nagyon so­kat jelentene. Például kifejezetten örülnék, ha Ciprus­sal nem mi játszanánk először, hiszen a még „tiszta lappal” in­duló, esélytelennek tartott kis­csapat feltehetően okozhat egy pont elvétele erejéig meglepe­tést. Roppant örülnék, ha ezt nem épp ellenünk tenné. Sok múlik azon is, hogy vajon az osztrák—holland párharc ho­gyan alakul. Elvégre nekünk a második hely mindenféleképpen kell, csak ez lehet az esetleges továbblépés záloga. És valami azt súgja, hogy ez nem feltétle­nül és kizárólag a budapesti vagy a bécsi magyar—osztrák párviadalon dől el. S még min­dig továbblépve, ha csoportmá­sodikként végeznénk, egyáltalá­ban nem mindegy, melyik két csapat lesz a másik két csoport­ban második. Erőinket mindenesetre rendez­ni kell. Nem tűnik rossznak az a váz, amit a Görögországban ven­dégszerepelt csapat kínál. De az bizonyos, hogy befejező,­­ azaz gólra törő csatárunk továbbra sincs. S őket okvetlenül meg kell találnunk, legrosszabb eset­ben is egy éven belül. Ha lesz rá ennyi haladékunk. Aki időt nyer, életet nyer — tartja a mondás. Hát nekünk, mint már annyi­szor, most is időt kell nyernünk. Hogy aztán mérkőzéseket is nyerhessünk. Vass István Zoltán Totótippek (53. HÉT, DECEMBER 31.) 1. Arsenal—Southarapton 1 Z. Aston Villa— Queen’s Park x, 2 3. Everton—Covcntry 1 4. Leicester— West Broimvich 1, x 5. Nottingham—Liverpool x, 2 6. Wátford—Birmingham 1, x 7. West Ham—Tottenham 1 8. Wolverhampton— Norwich 1 S. Avellino—Juventus x, 2 10. Genoa—Fiorentina x 11. Intemazionale—Verona 1 12. Pisa—Milán x, 2 13. Torino—Sampdoria 1» x PÖTMÉRKÖZÉSEK: 14. Sunderland—Luton 1 15. Padova—Varese 1 16. Empoli—Campobasso 1 SZABAD FÖLD 21 SAKK SZABAD FÖLD KUPA Indul a feladványverseny Amint cikkünk címéből is ki­derül, a hozzánk érkező kérdé­sek többségére máris megadtuk a választ. Az utóbbi hónapok­ban ugyanis egyre-másra érkez­nek a kérdések: igaz-e, hogy a Sakk Szabad Föld Kupa beveze­tésével — ami a labdarúgó MNK rendszeréhez hasonló , országos versenynek tekinthető, megszűnik a közel két évtizedes felad­vány verseny? Még többen kérdezik, hogy a Felszabadulási Sakk Szabad Föld Kupa meg­rendezését vállalta-e valamelyik győztes csapat? Mások a nem­zetközi szereplés lehetőségéről érdeklődnek. Válaszunk mindhárom eset­ben kedvezőnek mondható. A következő héten ugyanis Flórián Tibornak, a Magyar Sakk Szö­vetség főtitkárának vezetésével „Londoni Logika” címmel meg­kezdődik az öthetes sakkfelad­vány. Itt az alkalom tehát, hogy öt héten át ismét együtt kutas­suk az érdekesnek ígérkező sakktörténeti feladványok meg­fejtését és a világbajnoki páros mérkőzések bonyolult állásai­nak megoldását. Díjazásunk majdnem azonos a korábbi évekével, csupán any­­nyiban tér el — ugyancsak ol­vasóink kérésének megfelelően —, hogy a sakk-készletek és egyéb tárgydíjak helyett min­den győztes és helyezett vásár­lási utalványban részesül. Így kívánjuk elkerülni, hogy egy­­egy versenyző vagy csapat eset­leg szükségtelen díjban része­süljön. Természetesen a győzte­sek — egyéniben és csapatban — változatlanul megkapják a Szabad Föld Kupát. Ezenkívül a győztes csapat 2000 (kettőez­er), a 2. helyezett 1600, a 3. helyezett csapat pedig 1400 Ft-os vásárlá­si utalványt kap. Egyéni versenyzőink nyertese ugyancsak serleget és 1200, a 2. helyezett 1000, a 3. helyezett pe­dig 800 Ft-os vásárlási utal­ványban részesül. Ezenkívül a legjobb versenyzők között még 10 darab 300 Ft-os vásárlási utalványt sorsolunk ki. Termé­szetesen a serlegeket személye­sen adjuk át, és mindkét helyen szimultán játékkal és ankéttal igyekszünk ünnepélyesebbé ten­ni a díjátadást. A Felszabadulási Sakk Szabad Föld Kupa győzteseinek torná­ját 1984-ben is megrendezzük. Színhely: Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola. A korábbi évekhez hasonlóan a hazai ku­pagyőztesek mellett csehszlová­kiai testvérlapunk hasonló ver­senyének 1983. évi győztese is indul. Most folynak a tárgyalá­sok arról, hogy lengyelországi csapat is bekapcsolódhasson a játékba. Tehát nemzetközi rang­ját nemcsak megtartja, bizonyá­ra növeli is a szegedi verseny, ahol minden eddiginél színpom­­pásabb rendezésre készül a ta­nárképző főiskola. Erre utalnak az előkészületek eddigi tapasz­talatai is. Úgy véljük, fentiek már sej­teni engedik, hogy tovább széle­sedik majd a nemzetközi sze­replés lehetősége is. Erről azon­ban csak a későbbi hetekben, hónapokban adhatunk teljesebb információt. Addig azonban a feladványversenyben kell gyűj­teni az erőt és tudást, mert ezek az eredmények befolyásolhatják a további szereplés lehetőségeit is. K­árdi Ferenc

Next