Szabad Föld, 1983. július-december (39. évfolyam, 27-53. szám)
1983-12-31 / 53. szám
1983. DECEMBER 31. SPORT II •/■ ... 9 Új szerepben a világbajnok Vezeték nélküli telefonnal a kezében járkál fel s alá parányi üzletében, s én, aki kissé földhözragadtan csak a filmekben láttam hasonlót, ámulokbámulok. Az ember sommásan ítél: hajlamos vagyok ezt a gazdagság jeleként fölfogni, pedig hát jól tudom, önmagában egy ilyen készülék még semmit sem jelent, kiváltképp annál, aki állandóan a külföldet járja. De míg ő telefonon beszél, látom az antik bútorokat, a régi és híres porcelánokat, s azt is: nem egy-két forintba kerülnek. Pedig az üzlet nem hivalkodó, kicsi és szerény, ugyanakkor ízléses. Közben persze a beszélgetést is hallom, illetve amit a vonal innenső végén mondanak, s arra gondolok, mennyire más ebben a környezetben Sallay András. Merthogy róla van szó, a világbajnok jégtáncospár férfi tagjáról. Hangja rendkívül határozott, fogalmazása rövid és logikus, azt is megkockáztatom: ökonomikus. Csak annyit mond, amennyit feltétlenül szükséges; nem fecseg, nem érdeklődik az időjárás felől. Amikor befejezi a telefonálást, velem is közli, rendkívül udvarias formában persze, hogy mindössze tíz perce van, sajnos oly sok a tennivalója, az is véletlen, hogy itt találtam az üzletében. — Néhány nap múlva elutazom az Egyesült Államokba és addig minden függő ügyet le kell rendeznem. Kérem, ne haragudjon, hogy ily szűkre szabtam az idejét. Mit tehetnék egyebet: tudomásul veszem az időkorlátozást, és megpróbálok célratörően kérdezni. Aztán hamarosan rájövök, nem megy, hisz az egyik kérdés szüli a másikat, s még annyi minden érdekelne. Rápillantok az órámra: máris eltelt tíz perc, s jószerivel épp hogy csak „bemelegítettünk”. Sallay is ránéz az órára, majd egy megadó szempillantással jelzi: csináljuk, folytassuk. Hány éve is már annak, hogy Sallayék visszavonultak? Igen, már három esztendeje. Azóta, számunkra érdektelenné váltak a műkorcsolyázás világversenyei, nincs kikért szurkolnunk. Pedig talán maradhattak volna még, hisz Sallay ma is csupán harmincadik évében jár. Ám ők másként döntöttek. — Minden további világbajnokság, Európa-bajnokság kudarccal fenyegetett volna — mondja. — Nem arról van szó, hogy féltünk az ellenfelektől, a vereségtől, hanem úgy éreztük, sikerült a maximumot nyújtanunk. Nemcsak helyezésben, produktumban is. Ha pedig már nem fejlődünk tovább, minek folytatni? — A versenyek, az azokra valókészülődés idegileg kimerítik a sportolót? — Természetesen minden feladat nagy-nagy erőfeszítést követel. A műkorcsolya rendkívül edzésigényes sportág, ráadásul a jég ugye csúszik ... Bármikor becsúszhat egy kis hiba, egy esés és oda az egész évi készülődés. — Úgy tudom, nem fejezték be a korcsolyázást, Regőczy Krisztinával együtt profiszerződést írtak alá. — Igen, egy amerikai jégrevü tagjai vagyunk. — Gondolom, a revüben is csúszik a jég ... Vagy oda elegendő a már korábban megszerzett tudás, a rutin? — Nem. Alapvetően persze a versenyzői pályafutásom alatt szerzettekből élek, de természetesen itt is mindennap készülni kell. Naponta két órát töltök a jégen. Ne feledje: egy páros esetében különösen fontos az edzés, a mozdulatokat össze kell csiszolni. Túlságosan egyszerű lenne, ha pusztán a múltban tanultakból megélhetnénk. — Olvastam, hogy már kétszer is megnyerték csapatukkal a profi-világbajnokságot. Ennek ellenére elég sok időt tölt itthon, idejének jelentős részét az üzleti ügyek kötik le. Miként lehetséges ez? ■— Egy évben mintegy két, két és fél hónapot tartózkodom külföldön, akkor amikor idénye van a revünek. Amikor nincs fellépés, nincs műsor, nem tartanak ránk igényt. — Akarva, akaratlanul „kihallgattam” a telefonbeszélgetését, s végig a budapesti Európabajnokságról volt szó. Itthon lesz az EB-n? — Persze, annál is inkább, mert én vagyok a technikai bizottság vezetője, így aztán van dolgom bőven. — Mivel foglalkozik a technikai bizottság? — Az előkészítéssel, a lebonyolítás egy részével. Minden, amit a néző lát, a körülmények, az ha zökkenő- és panaszmentesen mennek a dolgok, a mi munkánkat dicséri. És remélem dicsérni is fogja. Ehhez persze rengeteget kell szervezni, nem kerülheti el semmi a figyelmünket, minden lehetséges problémára előre fel kell készülni... Tudja, egy kicsit önmagamért is dolgozom: ha már nem adatott meg nekünk, hogy világversenyen fölléphessünk saját közönségünk előtt, legalább így ajándékozzuk meg a nézőket. — Mennyit dolgozik egy nap? — Sokat. Reggel hattól éjjel tizenegyig. — Egy éve immár, hogy kereskedéssel foglalkozik, beindította antikvitásüzletét. Elegendő volt ez az egy esztendő arra, hogy sínre kerüljön ebben a világban is? — Igen, azt hiszem nem panaszkodhatok. Rendkívül sokat segített az indulásnál, hogy sportoló voltam, hogy ismerik a nevemet, s éppen ezért megbíznak bennem. — Az üzleti élet tisztább, mint a sporté? — Hm, ez nehéz kérdés. Talán úgy fogalmazhatnék: a kereskedelemben az ember jobban fölkészül a váratlan dolgokra, az esetleges inkorrektségre. Egyáltalán: tud ellene védekezni? A sportban ez csak ritkán sikerül. Bosszúság persze itt is akad: például ha nem pontos a szállító, s emiatt én sem tudom az ígért időpontot betartani. De azért igyekszem mindig a legprecízebben eleget tenni vállalt kötelezettségeimnek. — Van ma Magyarországon érdeklődés az antikvitások iránt? Szóval meg lehet ebből élni? — Tapasztalataim szerint csakis az első osztályú antikvitások érdeklik az embereket. Természetesen jobban megnézik, mire költik a pénzüket. Úgy látom, hogy ebben a műfajban jelentősen visszaszorult a spekuláció, elsősorban a gyűjtők vásárolnak. Ami a kérdés második felét illeti: nincs okom panaszra... De ne haragudjon, most már valóban mennem kell, így is jelentősen túlléptük a tervezett időt. Hiába no, egy üzletember nem vesztegetheti az idejét fecsegésre... Németh Péter Tollba mondom... Aki időt nyer... Számos alkalommal foglalkozunk még mi szurkolók, újságírók a labdarúgó világbajnoki selejtezőkkel, mielőtt az első mérkőzésre kifutnának a csapatok a pályára. S ez nem is baj, mert a sajtó és a közönség hangulata valamelyest befolyásolhatja a labdarúgók lelkiállapotát is. Lehetnek kishitűek, vagy bizakodóak, sőt elszántak, attól függően, mit sugall a környezetük. Az persze egészen természetes, hogy a technikai, taktikai és fizikai felkészülést semmi sem pótolhatja, de hogy mindezt milyen kedvvel végzik a játékosok, az korántsem közömbös. Írom ezt annak tudatában, hogy a magyar labdarúgást korántsem tartom magas színvonalúnak. Ezt bizonyítja, a különböző kupákban szerepelt csapataink viszonylag korai búcsúja. (Tisztelet a kivétel Újpesti Dózsának.) De csak ezt tekinteni feltétlen értékmérőnek nem lenne szerencsés, elvégre a dán klubcsapatok a mieinknél gyengébben szerepeltek, válogatottjuk mégis bekerült az EB döntőjébe. Nem abban bízom most sem, hogy a magyar labdarúgó-bajnokság színvonalasabb lenne, mint volt, mondjuk, akár csak három évvel ezelőtt is, hanem abban, hogy körültekintő munkával a gondos válogatás után kiszemelt kerettagokat klubkörnyezetükből kiemelve sikerülhet ütőképes válogatottat formálni. 1978 előtt, majd a spanyolországi világbajnokságot megelőzően is, gyakorlatilag ez történt, s amíg a bajnoki küzdelmek nem lesznek értékesebbek, addig csakis ez az út látszik járhatónak. És tegyük a kezünket a szívünkre: adtunk volna esélyt a magyar labdarúgásnak, hogy akár az argentínai, akár a spanyolországi világbajnokságra kiverekszi magát? Bevallom, különösen 1978 előtt — magam sem bíztam igazán benne. És kétszer is ránk cáfoltak a tények. Nem állítom, hogy most a csoportelsőségre esélyesek lennénk, de ha így nem sikerülne kijutnunk, még mindig maradna két lehetőségünk. És ez nagyon jó. Hollandia labdarúgása vitán felül jobbnak tűnik a mienknél, de ne feledjük, az aranykorszaknak náluk is leáldozott. A legutóbbi selejtező mérkőzések során az a Belgium ütötte el a narancsszín-mezeseket a továbbjutástól, amelyiket a magyar válogatott később hajszál híján megvert Spanyolországban. Ezekben a napokban az a benyomásom, hogy a hollandokat kissé túl, az osztrákokat valamelyest alábecsüljük. Pedig érdemes lenne visszalapoznunk az utóbbi évek osztrák—magyar mérkőzéseinek krónikáját, s egyszeriben kiderülne: a mérleg feléjük billen. Nagyon sok múlhat azon, milyen sorrendben sikerül lejátszani a mérkőzéseket. Meggyőződésem, hogy a legutóbbi világbajnoki selejtező eredményes megvívása jórészt az MLSZ vezetőinek sportdiplomáciai sikere is volt: úgy játszottuk a számunkra fontos találkozókat, hogy vetélytársaink eredményeit már ismertük, pontosan tudtuk tehát, mikor mi elegendő a versenyben maradáshoz. Ha ezt most is sikerül megkártyáznunk, az nagyon sokat jelentene. Például kifejezetten örülnék, ha Ciprussal nem mi játszanánk először, hiszen a még „tiszta lappal” induló, esélytelennek tartott kiscsapat feltehetően okozhat egy pont elvétele erejéig meglepetést. Roppant örülnék, ha ezt nem épp ellenünk tenné. Sok múlik azon is, hogy vajon az osztrák—holland párharc hogyan alakul. Elvégre nekünk a második hely mindenféleképpen kell, csak ez lehet az esetleges továbblépés záloga. És valami azt súgja, hogy ez nem feltétlenül és kizárólag a budapesti vagy a bécsi magyar—osztrák párviadalon dől el. S még mindig továbblépve, ha csoportmásodikként végeznénk, egyáltalában nem mindegy, melyik két csapat lesz a másik két csoportban második. Erőinket mindenesetre rendezni kell. Nem tűnik rossznak az a váz, amit a Görögországban vendégszerepelt csapat kínál. De az bizonyos, hogy befejező, azaz gólra törő csatárunk továbbra sincs. S őket okvetlenül meg kell találnunk, legrosszabb esetben is egy éven belül. Ha lesz rá ennyi haladékunk. Aki időt nyer, életet nyer — tartja a mondás. Hát nekünk, mint már annyiszor, most is időt kell nyernünk. Hogy aztán mérkőzéseket is nyerhessünk. Vass István Zoltán Totótippek (53. HÉT, DECEMBER 31.) 1. Arsenal—Southarapton 1 Z. Aston Villa— Queen’s Park x, 2 3. Everton—Covcntry 1 4. Leicester— West Broimvich 1, x 5. Nottingham—Liverpool x, 2 6. Wátford—Birmingham 1, x 7. West Ham—Tottenham 1 8. Wolverhampton— Norwich 1 S. Avellino—Juventus x, 2 10. Genoa—Fiorentina x 11. Intemazionale—Verona 1 12. Pisa—Milán x, 2 13. Torino—Sampdoria 1» x PÖTMÉRKÖZÉSEK: 14. Sunderland—Luton 1 15. Padova—Varese 1 16. Empoli—Campobasso 1 SZABAD FÖLD 21 SAKK SZABAD FÖLD KUPA Indul a feladványverseny Amint cikkünk címéből is kiderül, a hozzánk érkező kérdések többségére máris megadtuk a választ. Az utóbbi hónapokban ugyanis egyre-másra érkeznek a kérdések: igaz-e, hogy a Sakk Szabad Föld Kupa bevezetésével — ami a labdarúgó MNK rendszeréhez hasonló , országos versenynek tekinthető, megszűnik a közel két évtizedes feladvány verseny? Még többen kérdezik, hogy a Felszabadulási Sakk Szabad Föld Kupa megrendezését vállalta-e valamelyik győztes csapat? Mások a nemzetközi szereplés lehetőségéről érdeklődnek. Válaszunk mindhárom esetben kedvezőnek mondható. A következő héten ugyanis Flórián Tibornak, a Magyar Sakk Szövetség főtitkárának vezetésével „Londoni Logika” címmel megkezdődik az öthetes sakkfeladvány. Itt az alkalom tehát, hogy öt héten át ismét együtt kutassuk az érdekesnek ígérkező sakktörténeti feladványok megfejtését és a világbajnoki páros mérkőzések bonyolult állásainak megoldását. Díjazásunk majdnem azonos a korábbi évekével, csupán anynyiban tér el — ugyancsak olvasóink kérésének megfelelően —, hogy a sakk-készletek és egyéb tárgydíjak helyett minden győztes és helyezett vásárlási utalványban részesül. Így kívánjuk elkerülni, hogy egyegy versenyző vagy csapat esetleg szükségtelen díjban részesüljön. Természetesen a győztesek — egyéniben és csapatban — változatlanul megkapják a Szabad Föld Kupát. Ezenkívül a győztes csapat 2000 (kettőezer), a 2. helyezett 1600, a 3. helyezett csapat pedig 1400 Ft-os vásárlási utalványt kap. Egyéni versenyzőink nyertese ugyancsak serleget és 1200, a 2. helyezett 1000, a 3. helyezett pedig 800 Ft-os vásárlási utalványban részesül. Ezenkívül a legjobb versenyzők között még 10 darab 300 Ft-os vásárlási utalványt sorsolunk ki. Természetesen a serlegeket személyesen adjuk át, és mindkét helyen szimultán játékkal és ankéttal igyekszünk ünnepélyesebbé tenni a díjátadást. A Felszabadulási Sakk Szabad Föld Kupa győzteseinek tornáját 1984-ben is megrendezzük. Színhely: Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola. A korábbi évekhez hasonlóan a hazai kupagyőztesek mellett csehszlovákiai testvérlapunk hasonló versenyének 1983. évi győztese is indul. Most folynak a tárgyalások arról, hogy lengyelországi csapat is bekapcsolódhasson a játékba. Tehát nemzetközi rangját nemcsak megtartja, bizonyára növeli is a szegedi verseny, ahol minden eddiginél színpompásabb rendezésre készül a tanárképző főiskola. Erre utalnak az előkészületek eddigi tapasztalatai is. Úgy véljük, fentiek már sejteni engedik, hogy tovább szélesedik majd a nemzetközi szereplés lehetősége is. Erről azonban csak a későbbi hetekben, hónapokban adhatunk teljesebb információt. Addig azonban a feladványversenyben kell gyűjteni az erőt és tudást, mert ezek az eredmények befolyásolhatják a további szereplés lehetőségeit is. Kárdi Ferenc