Szabad Föld, 1984. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)

1984-02-11 / 6. szám

1984. FEBRUÁR 11. Tollba mondom... Mi jut eszükbe az egerszegieknek ? Kezdetben volt a „Zete” (csak így), frissen felkerülve a legnép­szerűbb sportág első osztályába. Mérkőzésenként legalább tízezer ember buzdította az újonc csa­patot, s amikor már hozzászo­kott a város és környéke az NB I-es részvételhez, akkor sem csökkent különösebben az ér­deklődés. A sport iránti vonza­lom egyben — hála a labdarú­gás jótékony hatásának — álta­lánosabbá lett, amit számos or­szágban is újkeletű kezdemé­nyezés jelzett; láthatóan átgon­doltabbá vált a város és a me­gye testkulturális programja. Egyelőre ugyan még a labdarú­gás jegyében hozták létre Pa­­csán a gyermekfocisták kollé­giumát, majd nem sokkal ké­sőbb Nagykapornakon a kosár­labdázók diákotthonát. Sokat írtak erről a­kkoriban, s azóta is a lapok, dicsérve a megye legnagyobb sportegyesületének kísérletező kedvét Közben a zalaiak már keres­ték a továbblépés lehetőségét. Felismerték milyen nehéz együtt tartani az általános iskolából kikerülő ígéretes tehetségű fia­tal sportolókat, ha azok tanul­mányaikat folytatva különböző középfokú intézetekbe kerülnek, s különféle kollégiumok lakói­ként igyekeznek látogatni az edzéseket Második lépcsőként,­­ ez megintcsak úttörővállalko­zás volt, kísérleti jelleggel a kö­zépiskolások számára is létesí­tettek sportkollégiumot a me­gyeszékhelyen. De a sportszeretet jele az új városi sportcsarnok felépítése is, továbbá, hogy országos jelentő­ségű rendezvények lebonyolítá­sát váltották. Kétségtelen, az eddig felsoroltak majd’ mind a versenysport céljait szolgálják — még az utánpótlásra összpon­tosítva is. Nemrégiben viszont híre jött, hogy Zalaegerszeg va­lamennyi általános iskolájában kötelező tantárgyként bevezetik az úszásoktatást. Mondanom sem kell, az országban elsőként! Tudom jól, képtelenség lenne elvárni ugyanezt olyan nagyköz­ségtől, vagy kisvárostól, ahol nincs fedett, vagy fedhető uszo­da. Ám nagyobb városainkban, hála az utóbbi éveik nem túl látványos, de kétségtelen fejlő­désének, már nem lehet pusz­tán létesítményhiányra panaszt­kodni. Zalaegerszegen sem bő­vült az uszodahálózat, a sport­vezetők és pedagógusok azon­ban rájöttek, hogy a meglevő lehetőségekkel ügyesen gazdál­kodva valamennyi általános is­kolást megtaníthatják úszni. Azaz legyünk pontosak! Az idén kezdődő háromhónapos kurzus során a város általános iskolái­nak valamennyi másodikos kis­diákja rendszeresen leckéket kap az úszásból. Aztán ősszel, az akkor már harmadikos gye­rekek újabb három hónapig fej­lesztik frissen szerzett tudo­mányukat. Majd következnek a most még elsős kisfiúk, kislá­nyok és így tovább. Egyáltalán nem állítom, hogy a zalaegerszegiek három-négy év múltán sorra nyerik majd a korosztályos úszó versenyeket. De hálistennek nem is ez a legfon­tosabb. Tudtommal nem is ez a céljuk. Egyszerűen csak meg akarják tanítani a gyerekeket úszni. Márpedig ez olykor lét­fontosságú lehet, gondoljanak csak arra, hány gyermek fullad vízbe a nyári kánikula idején. Hogy aztán milyen úszó lesz a növendékekből, az már más kér­dés. Sajnos az országos gyakorlat még nem ilyen. Az esetek több­ségében a szülő, ha szeretné megtaníttatni gyermekét úszni, s felkeresi valamelyik sport­egyesületet, vagy gondosan tit­kolja a versenyzés iránti ellen­szenvét, vagy felkészülhet az el­utasításra. Persze némi fenntartásaim azért vannak az iskolai úszás­­oktatás mostani rendszere iránt. S ez nem feltétlenül a zalaeger­szegieknek címzett fanyalgás. Egyszerűen csak kétlem: meny­nyire lehet eredményesen fej­leszteni a vízbiztonságot a kis méretű és sekély vizű tanme­dencékben. Ha pedig sikerül is — éppen a méretek miatt — a már úszni tudó gyerekek vajon visszajárhatnak-e csupán kedv­telésből róni a hosszakat, élvez­ni a vizet? Aligha. Érthető: aki már tud úszni, ne vegye el a he­lyet azoktól, akik nem csekély szervező munka árán épp elkez­dik az ismerkedést a vízzel. Ez pedig kedvét szegheti a gyere­keknek. Milyen érdekes, ha felnőttől halljuk, hogy megy az uszodá­ba, nincs kétségünk, hogy kedv­telésből úszik. Ha gyerekről mondják, úszni jár , azonnal edzésekre gondolunk. Pedig miért ne nyújthatná az uszoda ugyanazt a gyerekeknek, amit a felnőtteknek? Persze a válasz egyszerű: a felnőttek közül is csak keveseknek adatik meg a fényűzés, hogy egészségük meg­őrzését szem előtt tartva úszkál­janak napi egy-két órát. Több­nyire ugyanis nincs hol. Ugyan­akkor épülnek azok a tanme­dencék, amik az oktatáshoz ta­lán elégségesek, de a rendszeres úszáshoz nevetségesen kicsik. Így konzerválódik egy felemás állapot. Tudom, a tanmedencék építé­se is milliókba kerül. De ha egyszer csinálunk ilyeneket, né­hány millióval megtoldva az összeget érdemes lenne nem pusztán a mának építkezni. A szülők is szívesen használnák az iskolához tartozó tanmedencét, ha az nagyobb lenne. S ha egy­­egy környék lakói számára ez többé-kevésbé rendszeres fel­frissülést kínálna, bizonyára tár­sadalmi munkától vagy anyagi áldozattól sem riadnának visz­­sza. Érdemes lenne megpróbál­ni. Lehet, hogy ez is a zalaeger­szegieknek jut eszébe? Vass István Zoltán Duna Kupa Gödöllőn Két napon át pattogott a kézi­labda Gödöllőn, az agrártudo­mányi egyetem sportcsarnoká­ban és a Légszesz utcai Általá­nos Iskola tornatermében. A két helyszínen rendezte meg a TÓT, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Pest megyei Területi Szövetsé­ge és a 20 éves jubileumát ün­neplő csepeli Duna Termelőszö­vetkezet sportköre, a Duna Ku­pa országos termelőszövetkezeti kézilabda teremtorna-bajnoksá­gát. A viadalon 10 női és 11 férfi csapat mérte össze tudását. A megnyitó ünnepségen Kiss P. László, a csepeli Duna Tsz el­nöke mondott beszédet, egész­séges küzdőszellemre biztatta a fiatalokat. A mérkőzések megkezdése előtt a résztvevőknek a házi­gazda termelőszövetkezet veze­tősége kiállításon mutatta be termékeit, sőt meg is kóstolták a különböző szemeket. „Akárhogy is fáj. Itt Kun­­majsa a sztár” — zúgott a biz­tatás a lelátókon, s népes szur­kológárda biztatta csapatát. Bi­zonyság, hogy a női csapatok közül ők lettek az elsők. A má­sodik helyezést a csepeli Duna Tsz, harmadikat a tiszaszöllősi Petőfi Tsz érte el. A férfiaknál első a kunhegye­­si Kunság Népe Tsz, második a kerepes tarcsái Szilasmenti Tsz, harmadik az alapi Arany János Tsz. A legjobb női kapusnak járó érmet Rancsák Gizella (csepeli Duna Tsz), a legjobb férfikapus címet őri Antal (kerepestarcsai Szilasmenti Tsz), a legeredmé­nyesebb férfijátékos kitüntető címet Bagyánszky György (ke­repes­tarcsai Szilasmenti Tsz) nyerte el. A legsportszerűbb női csapat a ruzsai Népszabad­ság Tsz együttese, míg a leg­sportszerűbb férficsapat a győri Kossuth Tsz együttese lett. A találkozó végén választot­ták meg a Duna Szépét, Pető Etát, a kisbéri Virágzó Tsz ad­minisztrátorát. Nagy Péter Valamennyi építőipari szak-, betanított és segédmunkára, csak budapesti munkahelyeinkre vidékieket felveszünk Különösen jó kereseti lehetőség, személyi besoroláson alapuló, teljesítménytől függő bérezés. 40 órás munkahét, pénteken a munkaidő 6 óra. Felemelt különélési pótlék: a korszerű munkásszálláson elhelyezett dolgozóinknak munkanaponként 50 Ft, havonként 1200—1440 Ft, a vidékről naponta bejáróknak munkanaponként 40 Ft, havonként 800—960 Ft különélési pótlékot fizetünk. Egyéb kedvezmények és szociális juttatások: hazautazási költségtérítés (havonként egyszer 100%-os, a többi alkalommal 86%-os), albérleti hozzájárulás (Budapesten havonként 500 Ft, Budapest környékén 350 Ft)­­Üdültetés. Érdeklődni lehet a 182-055-ös telefon 278-as mellékén. Jelentkezni lehet a következő címen: Budapest V., Molnár u. 19. 1373 Várja önt: a Középületépítő Vállalat SZABAD FÖLD 21 Utazni jó , de ennyire? Ügyet szimatoltam a levegő­ben, gondoltam, utánaeredek. Azaz, így ez nem igaz, hiszen az „ügy” tulajdonképpen tálal­va volt, mégpedig a rádió által. Elhangzott egy riport, amelyből az derült ki, hogy hiába edzi Kutas Bálint a kitűnő váloga­tott, a most Szarajevóiban ver­senyző gyorskorcsolyázó Hu­­nyady Emesét, a nagy viadalon nem lehet ott, Kovács József utazik a téli olimpiára. A tizen­hét éves sportolónő — ha sze­rényen is — hangot adott nem­tetszésének, sőt azt is hozzáfűz­te: őt bizony alaposan befolyá­solja minden versenyen edzője hiánya. A műsor elhangzott, majd néhány nap múlva a ked­vező fordulatról is beszámolt a rádió Sportvilág című adása, vagyis arról, hogy a Magyar Jégsport Szövetség vezetői meg­változtatták döntésüket, mégis­csak Kutas Bálint vehet részt az olimpián — Hunyady Emese kísérőjeként. Nagyszerű — mondhatnánk, az ügy lezárult. Ám ez mégsem lehet ilyen egyszerű — tűnőd­tem —, mert vajon miért szü­letett meg egyáltalán az első, rossz döntés. Miért akarta a szövetség itthonhagyni Kutas Bálintot, amikor — Hunyady szavai alapján — egyértelműen ő a felelős szakmai irányítója az MTK sportolójának. Szóval, ezt éreztem „ügynek”,­­ ezért is hívtam föl Studniczky Fe­rencet, a Magyar Jégsport Szö­vetség főtitkárát. Aki viszont azonnal „lecsendesített”, mond­ván, tévedés áldozata leszek ak­kor, ha azt hiszem, hogy a rá­dióriport alapján változtatták meg véleményüket. — Amikor az első műsor el­hangzott, már akkor biztos volt, hogy Kutas Bálint utazik az olimpiára. — Nem tudom, hogy mit akar írni az esetről, de én azt tanácsolnám, ne foglalkoz­zon vele, mert ott kavar vihart, ahol egyébként szélcsend van. A rádióriport elkészültekor már Kutas Bálint volt az olimpiai küldöttség tagja. — Ezek szerint az egész vak­­lárma? Szó se esett a Kutas— Kovács cseréről? — Valamikor, talán január elején még bizonytalan volt minden. Akkoriban szó esett arról is, hogy esetleg Kovács József utazzon. De ez nem je­lentett döntést, legfeljebb han­gos gondolkodást. Amikor vi­szont már határozni kellett, ak­kor Kutas mellett voksoltunk. — Hadd kérdezzem meg ak­kor: miért gondoltak egy pilla­natig is Kovács Józsefre? — Hogyhogy miért? — Úgy értem, mi indokolta volna az ő jelölését? — Egyszerűen az a tény, hogy ő a gyorskorcsolya szakbi­zottság vezetője a szövetségen belül, s mellesleg a válogatott olimpiai felkészítésének szak­mai irányítója volt. Amolyan szövetségi kapitány. — Most viszont én nem értek valamit: Kutas irányítja Hu­­nyadyt, vagy Kovács? — Mint minden ilyen, lénye­gében ez is közös munka ered­ménye. A szakmai vezetés fele­lőse Kovács József. — Már ne haragudjon, Sza­rajevóba, tudomásom szerint, csak Hunyady Emese utazott, ő az egyszemélyes válogatott. Ne­ki lenne a szövetségi kapitánya Kovács József? Kicsit luxusnak tűnik egy versenyző mellé edző is, meg szövetségi kapitány is, vagy tévedek? — Nézze, azt a szövetségi ka­pitányságot csak úgy mondtam, hogy pontosabban értse, miről is van szó. Hozzá is tettem, hogy amolyan ... Persze, hogy nevet­séges lenne... De azért az ő feladata nem csupán Hunyady Emese szakmai irányítása ... — Hunyady Emese szavaiból mellesleg arra is lehetett követ­keztetni, hogy a jelentősebb ver­senyekre többnyire más utazik vele, például a nyugat-berlini nemzetközi viadalra sem Kutas Bálint kísérte el. — Mi ebben a meglepő? Ez mindenütt így van: nem csu­pán egy ember, mások is utaz­nak. De nehogy azt gondolja, hogy az út miatt. Nem. Én is megyek, más is megy, ahogy a helyzet megkívánja. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy egy-egy ilyen versenyen egy sor más feladat is van. Tár­gyalni, egyeztetni, előkészíte­ni... — Mondja, kellemetlen volt önöknek ez a rádióriport? — Módfelett. Erinlítettem márt ott kavart vihart, ahol nincs. — Elmarasztalták érte Hu­­■yadyt? — Nem, miért tettük volna? Teljes béke és nyugalom van. Hunyady a rádióriportban ag­gódott az edzőjéért, és kész. Vé­gül is érthető, nem? — Igen, én úgy gondolom, érthető. Eddig tartott beszélgetésünk a főtitkárral. És mondhatnám: meggyőzött, itt valóban nincs semmiféle ügy. Egy gondom azonban még mindig van, igaz viszont, ez már túllép a gyors­korcsolya keretein. A múltkori­ban beszélgettem egy másik vá­logatott sportolóval, s ő elmond­ta: elképesztő harcok dúlnak a vezetők között az utazásokért. Egyáltalán nincs tisztázva, ki­nek mikor kell mennie. Nem mondom — Móricz után szaba­don —, utazni jó. És utazni kell. Ám aligha hiszem, hogy az ilyen ügyek tisztázatlansága segítené a magyar sportot. Sok­kal inkább megzavarja a ver­senyzőket, torz képet alakít ki bennük veztőikről Mint ahogy a szurkolóban is, amikor azt hallja: egy-egy túrára csaknem annyi kísérő utazott, mint spor­toló. Németh Péter Tolőtippek <6. HÉT, FEBRUÁR 11—12.) 1. Bochum—Mán uhuim 1 2. 1. FC Köln—Eremen 1 3. Frankfurt—Bielefeld 1 4. Kaiserslautern— Uerdingen 1, z 5. Nümberg—Düsseldorf z, S 6. Darmstadt—Karlsruhe 1, z 7. Duisburg—Aachen 1 8. Avellino—Napoli z, 2 9. Catania—Milán z, 2 10. Genoa—Pisa 1* z 11. Roma—Torino 1 12. Verona—Udinese 1 13. Padova—Como 1, z PÖTMÉRKÖZÉSEK: 14. Hannover—Fortuna Köln 1 15. Pescara—Arezzo 1 16. Perugia—Triestina 1

Next