Szabad Föld, 1984. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1984-09-15 / 37. szám

1984. SZEPTEMBER 15. MEGÉRTÉS - GARANCIÁK NÉLKÜL? Focisták, bírák, újságírók... Két sokat szidott kollektíva társaságában töltöttem egy na­pot Tatán. (Ha jól meggondo­lom, egészen jól kiegészítettük egymást, igazán nem panasz­kodhatunk mi újságírók sem, kijut jócskán nekünk is a szi­dalmakból.) A véletlen úgy hoz­ta, hogy a futballválogatott tag­jai és a labdarúgó-játékvezetők is a tábor lakói voltak. Az előb­biek az osztrákok elleni VB-se­­lejtezőre készülve, az utóbbiak a bajnoki feladatok minél jobb megoldása céljából töltöttek el néhány napot a létesítményben. Kezdetben — azt hiszem — mindannyian ferde szemmel néztünk egymásra, ilyeténfor­­mán teljes volt a (disz) harmó­nia. Később természetesen föl­oldódott a feszültség, a közel­ség, a beszélgetések kiderítették: egyikőnk sem elvetemült gazfic­kó. Sőt végül azonos platformra kerültünk, megállapítván, mily nehéz ma focizni, játékot vezet­ni és újságot írni. Ez a megál­lapítás persze elsősorban épp hármunk viszonylatában igaz, mivelhogy érdekeink olykor homlokegyenest ellentétesek. A labdarúgóé azt diktálja, hogy a bíró úgy ítélkezzen, ahogy ő sze­retné; a játékvezető azt kívánja, hogy a labdarúgó egyetlen íté­letével se ellenkezzék, s mind­ketten azt szeretnék, ha az új­ságíró mindent úgy látna, ahogy ők. Nem hiszem, hogy különö­­­­sebben hangsúlyoznom kell: ily szerencsés találkozás, ily nagy­szerű pillanat csak a legritkább esetben adódik. És mert ritkán­­ azonnal érthetővé válik az örök ellentét. De lám, mihelyst egy asztal mellé kerülünk, kiderül, hogy lehet közelíteni egymáshoz, ké­pesek vagyunk fölfogni a másik gondjait Például azt, hogy a futballista sem csupán a labdát tereli, ugyanolyan hétköznapi gondokkal küzd, mint más em­ber, s­ ezek a problémák bizony alaposan befolyásolják teljesít­ményét. Kétségtelen: ha föl­ülünk a­­ lelátóra, aligha jut eszünkbe, hogy az egyik játé­kosnak tegnap még a gyermeke bölcsődei elhelyezése ügyében kellett rohangásznia, a másik a lakáshelyzetén próbált javítani, a harmadiknál beteg az asz­­szony ... Mondom nem jut eszünkbe, s nem is juthat. Nem pusztán azért, mert nem is tu­dunk róla, azért sem, mert ezek a sportolók arra vállalkoztak, hogy a nyilvánosság előtt mu­tatják meg, mire képesek, ha úgy tetszik, a szórakoztatásért­­szolgáltatásért kapják a pénzü­ket, mi pedig épp ezért fizetünk. A Hamletet játszó színész sem ejtheti le a koponyát a nagymo­­nológ közepette, csak azért, mert odahaza lázas a gyerek ... Jut is eszembe: divatos és megszokott a színész-futballista, a színház­labdarúgó mérkőzés összehason­lítás, melyből rendre a színész kerül ki pozitívan, de azt hi­szem, nem feltétlenül igazságo­san. A művész ugyanis — ha gondjai vannak — legfeljebb alig észrevehetően hibázik, hisz megtanult, sokszor begyakorolt szöveget ad elő, míg a játékos minden pillanatban új helyzet előtt áll. Az összevetés tehát semmiképp sem állja meg a he­lyét, a sportolónál lényegesen nagyobb a hibalehetőség. És­ mégsem vagyunk hajlandók el­fogadni mellékproblémáit. Ma is azt mondom, ne is te­gyük. Ez a Tatán töltött nap sem erről győzött meg. Inkább arra késztetett: viseltessünk na­gyobb toleranciával egymás iránt... Olybá tűnhet most, hogy a nagy megbékélés igéjét hirdetem, s pont én, aki oly so­kat bíráltam ezt a sportágat, annak vezetőit, játékosait, kapi­tányait ... Nem erről van szó, attól tartok ezt a jövőben is meg kell tennem. A nagyobb türe­lem, megértés ugyanis csak bi­zonyos körülmények között „mű­ködik”. Akkor, ha tudom, mi miért történik, ha felnőtt em­berként kezelnek, őszintén be­avatnak „titkaikba”, s rajtam — rajtunk újságírókon — ke­resztül, a szurkolókat, olvasó­kat is. Mindaddig azonban, amíg ez nem történik meg, egysze­rűen képtelenség a másik meg­értésére, türelmére apellálni. Másfél évtizede már, hogy „foglalkozom” a labdarúgással. Balszerencsémre épp e tizenöt év hozta a legsúlyosabb kudar­cokat, a legnagyobb válságot Azóta sok vezetője volt a szö­vetségnek, válogatottnak egy­aránt. Valamennyien úgy indul­tak útnak, hogy az újságírók és a szurkolók türelmét és tá­mogatását kérték Ez igazában mégsem valósult meg soha, leg­alábbis tartósan nem. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva nem, mert amikor valami gond tá­madt a sportág körül, az első lé­pések arra irányultak,­­ miként lehet azt a szurkolók, a sajtó elől eltakarni. A kölcsönösségi viszony tehát megszakadt, s előbb a nézők, később az új­ságírók is türelmüket vesztet­ték. Hisz jól tudják ők, hogy baj van, s azt is pontosan lát­ták: a szakemberek igyekeznek ködbe burkolózni. Mindez amiről most szólok, merőben teoretikusnak tűnhet Hiszem azonban, hogy az olva­só pontosan tudja, mire gondo­lok. Tudja akkor is, ha nem sorakoztatom föl az elmúlt év­tized konkrét ügyeit, illetve az azok eltusolására tett kísérlete­ket. Hogy mégse maradjak tel­jesen elvi síkon, egyet megem­lítek az utóbbi hónapok termé­séből. A labdarúgást szerető ol­vasó sok cikket, nyilatkozatot olvashatott a Kardos-ügyről. Je­lesül arról, hogy az újpestiek vá­logatott labdarúgója Győrbe ké­szül, de szerződésszegése miatt nem mehet. Elmondta a vélemé­nyét Kardos, az Újpest, a Győr, a szövetség. Kiderült belőlük, hogy Kardos semmiképp sem marad Újpesten, hogy a Dózsa semmiképp sem engedi... Az­tán az, hogy a dózsás játékos mindenképpen játszani akar, nem képes kivárni az egy évet... Végül, mint derült ég­ből a villámcsapás, négy teljes esztendőre szerződött a volt klubjához. A szurkoló olvassa a hírt, s értetlenül áll előtte. Nézi, s nem érti, miként lett a semmiképpből négy év? Ugyanúgy az újságíró sem érti. Információt pedig nem kap. Ha érdeklődik , beleszalad a ködbe. Pedig mindannyian tud­juk: egy ilyen váratlan fordu­lat mögött megfelelő indokoknak is kell állniok... Mindez valóban csak egy a sok eset közül. Beszélhettem, volna a bundaügyről, a Kere­kes-kérdésről és még sok más­ról. Valamennyinek egy közös jellemzőjét találunk, a megfele­lő és elegendő információ hiá­nyát. Ilyen és ehhez hasonló kér­désekről beszélgettünk ezen a tatai napon. Teljes egyetértés­ben. El is jutottunk odáig, hogy ezen változtatni kellene. De, hogy így is lesz — erre sen­ki sem mert garanciát adni... Németh Péter Tollba mondom... Barokság, EB, és egyáltalán: női foci... A Magyar Labdarúgó Szövet­ség ünnepélyesen és hivatalo­san elismerte a hazai női fut­ballt, ügyeinek gondozásával pedig a BLASZ-t bízta meg. Azok a lányok" (s asszonyok), akik több-kevesebb sikerrel ed­dig is kergették a labdát, ezen­túl akár a válogatottba is be­kerülhetnek, már persze saját nemüknél m­­aradva, hiszen Ma­gyarország hivatalosan is neve­zett a jövőre esedékes Európa­­bajnokságra. Tegyék félre az előítéleteiket, fenntartásaikat azok, akikben még volna, s ne biggyesszék a szájukat lekicsinylően, higy­gyék el, a labdarúgásban ugyan­olyan fejlődésnek lehetnek majd szemtanúi, mint például a kézi­labdázásban vagy kosárlabdá­ban. Jómagam „testközelben” fur­csa módon találkoztam először a magyar női labdarúgással­­ külföldön. A spanyolországi vi­lágbajnokság idején egy éppen szabad délelőttömön lehevered­tem az alicantei stadionban, unottan nézegetve a tömeget. Kifejezetten csinos lányokon akadt meg a szemem (s nem csak az enyém), akik a társasá­gukban levő fiúkkal focizni kezdtek, méghozzá meghökken­tően ügyesen. A futballt kedve­lő spanyolok már talán nem is női mivoltukat, hanem techni­kai képzettségüket kezdték cso­dálni. S mit tesz isten, a lányok magyarul beszéltek. Később összeismerkedtünk, s bár nevü­ket sajnos elfelejtettem, ma is szívesen emlékezem rájuk, meg arra, amilyen elkötelezetten beszéltek az eddig jobbára fér­fiak számára fenntartott sport­ágról. Most örömmel látom csa­patunkat a nevezési listán, s ha szerét ejthetem, feltétlenül ki­megyek a mérkőzésükre. A hely­zetet bonyolítja ugyan, hogy a lányok egriek. Álljon hát itt az első hivata­losan is jóváhagyott magyar női labdarúgó-bajnokság részt­vevőinek listája: Egri Lendület, László Kórház, Renova, Femi­­na, Volánbusz, Csőszer és Óbu­da Tsz, Vénusz. Bár igazában már egy bajnokságon túl van a mezőny, de hát az idei mégis­csak más ... Másfél évtizednek kellett el­telnie, hogy a női labdarúgás a gúnyos és lekicsinylő fogadta­tástól eljusson a jogosítvány kiállításáig. Eleinte szinte ugyanolyan gyorsan szűntek meg a csapatok, ahogyan ala­kultak. Ebben anyagi és szerve­zési feszültségek egyaránt sze­repet játszottak. Egészen ter­mészetes volt, s jobbára ma is az, hogy a játékosok maguk vá­sárolták felszerelésüket, saját pénzükön utaztak mérkőzések­re. Támogatásra nem nagyon számíthattak a pályabérlet meg­fizetéséhez, vagy a bírók tisz­teletdíjának fedezéséhez. Nem is olyan érthetetlen ez. Melyik vállalat, intézmény vállalta vol­na szívesen egy olyan embrio­nális állapotban leledző sport­ág támogatását, amelyet még semmiféle hivatalos szerv nem ismert el. Kivált, amikor a gaz­dasági szabályozók is egyre szi­gorodtak... Minden elismerést megérde­melnek azok, akik kezdettől fogva segítették a női futballt, vagy akik játszottak, mert sze­rettek játszani és ezért anyagi, erkölcsi áldozatra egyaránt haj­landók voltak. Bizonyára különösnek hang­zik, de a mostani bajnoki kiírás szerint a tornán részt vevő hét csapat közül ötnek kötelező if­júsági együttest is indítani. Csupán azért érint öt csapatot a rendelkezés, mert kettőnek­­­incs pályája. Tavasszal pedig megszervezik a serdülőbajnok­ságot is, nehogy az a vád érje a női labdarúgást, hogy más sportágaktól szippantja el a te­hetségeket. Szóval nagyot lépett előre a női futball, s ez talán az anyagi támogatásban is jelent némi többletet. Nem arra gondolok, hogy ezután rendszeresen nyíl­janak meg a vállalatok­­ pénz­tárcái, s hiszem, a lányok se­m ezt várják. De legalább, ahol volna szándék és mód az anya­gi juttatásra, ott ne legyen fenn­tartása senkinek, mert valami illegális műkedvelő társulatnak nyújtanának segédkezet. Ilyenkor, amikor egy fiatal sportág hallat magáról, rögtön a nemzetközi összehasonlításra kíváncsiak az emberek, ugyan mit érünk a világban ? Erre gyorsan két példát! Itt járt ná­lunk az Egyesült Államokból amolyan turistaúton egy női csapat, és játéklehetőséget, azaz pályát és méltó ellenfelet ke­restek. Találtak. A mieink nyolc góllal verték őket. Viszonzásul az amerikaiak meghívták a mieinket. Nem ez volt az első invitáció, ellenkezőleg, nagyon sok helyen fogadnának szíve­sen magyar női csapatot. Most nyáron kijutottak Olaszország­ba egy nemzetközi tornára, ahol sebtében meg is­­szerezték a csehszlovákok mögött a máso­dik helyet. Azóta készülhetnek ismét olasz földre, de már az EB-re. Hernádi József, a BLASZ im­már nyugdíjas, de fáradhatat­lan elnökségi tagja, a női foci talán legszorgalmasabb támo­gatója, elmondta a csoportbe­osztást is: a mieink az olaszok­kal, svájciakkal és a spanyo­lokkal kerültek össze. Tudom, ez nem sokat árul el az erővi­szonyokról, mert nálunk alig tudja valaki, melyik csapat mi­re képes. Bezzeg, ha férfime­zőnyről lenne szó! Remélem, a női Európa-bajnokság után bő­vülnek­ majd ismereteink. Ez persze feltételezi a mieink jó szereplését. Kiderül... Vass István Zoltán SZABAD FÖLD 21 Focikrónika Az utánpótláscsapatok talál­kozóján, Győrben — mintegy előmérkőzésen — a Videoton szinte „lemosta” a hazaiakat: 3-0-ás félidő után, 5-0-ra győ­zött. Az előjáték ilyenformán felpaprikázta a főmérkőzés résztvevőit: a vendégek abban reménykedtek, hogy végre megszakad az évek óta tartó rossz győri sorozatuk , a ha­zaiak pedig azt akarták bizo­nyítani, hogy az előmérkőzés­­ből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A győzelemnek alkalmasint a végelszámolásnál lesz igazán jelentősége a Rába számára, mert ma még­ a bajnoki táblá­zatból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hi­szen csupán a második fordu­lón jutott túl a labdarúgó nem­zeti bajnokság első osztálya. Az élen a Fradi áll, Vincze Géza edző sok fiatallal meg­tűzdelt csapata sikerrel vette a második akadályt is: 1-0-ra verte a szombathelyi Haladást. A televízió jóvoltából az egész ország láthatta a szombathelyi összecsapást, s most nyilván sokan gondolnak arra, hogy a budapesti zöld-fehérek szerep­lésének nagyobb a füstje, mint a lángja: az nyilvánvaló, hogy a Haladás a látottak alapján nem érdemelt vereséget ezen a gyengécske mérkőzésen. Igaz, azt tudomásul kell venniük a hazaiaknak, hogy a foci ponto­­­zása az eredmény alapján tör­ténik, ezt a két pontot minden­képp hazavitte a Fradi. Két meccs ( két győzelem) elmondhatja magáról ezt a ta­valyi bajnok, valamint az el­múlt szezon ugyancsak kétes hírű csapata, a Csepel. A Hon­véd Szegeden vendégszerepelt, méghozzá mélyen a várakozás alatt. A közönség nem ok nél­kül fütyülte ki a csapatokat már az első félidő közepe tá­ján, ám ettől nemigen javult a színvonal. A 83. percben a bu­dapestiekhez pártolt Fortuna, szerencsés góljukkal megnyer­ték a mérkőzést. Valamivel jobb mérkőzést játszott Újpes­ten a Csepel: Gélei József csa­pata e győzelemmel egy picikét törlesztett adósságából a közön­ségnek. Az újoncrangadón otthoná­ban nyert a Békéscsaba a Deb­recen ellen. Büntetővel kezdő­dött a találkozó, s a forduláskor már 2-0-ra vezetett a Csaba. A debreceniek a 75. percben rúgták szépítő góljukat. A harmadik újonc, az Eger 3-0-ra kapott ki Budapesten, az MTK-VM-től. A találkozó már az első félidőben eldőlt , a második negyvenöt percben nem született gól, ugyanis min­denki elhibázott minden hely­zetet. (emes) Totőtippck (37. HÉT, SZEPTEMBER 15—16.) 1. Hamburg—Leverkusen 1 2. Frankfurt— Kaiserslautern 1 3. Düsseldorf— Braunschweig 1 x 4. Mannheim—Bielefeld 1 x 5. VfB Stuttgart—Eremen 1 6. 1. FC Köln—Uerdingen 1 7. Bayern München— Dortmund 1 8. Mönchengladbaoh— Bochum 1 x 9. Sclialke 04—Karlsruhe 1 x 10. Atalanta— Internazionale 1 x 11. Avcllino—Roma x 2 12. Verona—Napol! 1 x 13. Lazio—Fiorentina 1 Pótmtf rkőzések: 14. Milán—Udinese 1 15. Torino—Ascoli 1 16. Como—Juventus 2

Next