Szabad Föld, 1984. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1984-09-15 / 37. szám
1984. SZEPTEMBER 15. MEGÉRTÉS - GARANCIÁK NÉLKÜL? Focisták, bírák, újságírók... Két sokat szidott kollektíva társaságában töltöttem egy napot Tatán. (Ha jól meggondolom, egészen jól kiegészítettük egymást, igazán nem panaszkodhatunk mi újságírók sem, kijut jócskán nekünk is a szidalmakból.) A véletlen úgy hozta, hogy a futballválogatott tagjai és a labdarúgó-játékvezetők is a tábor lakói voltak. Az előbbiek az osztrákok elleni VB-selejtezőre készülve, az utóbbiak a bajnoki feladatok minél jobb megoldása céljából töltöttek el néhány napot a létesítményben. Kezdetben — azt hiszem — mindannyian ferde szemmel néztünk egymásra, ilyeténformán teljes volt a (disz) harmónia. Később természetesen föloldódott a feszültség, a közelség, a beszélgetések kiderítették: egyikőnk sem elvetemült gazfickó. Sőt végül azonos platformra kerültünk, megállapítván, mily nehéz ma focizni, játékot vezetni és újságot írni. Ez a megállapítás persze elsősorban épp hármunk viszonylatában igaz, mivelhogy érdekeink olykor homlokegyenest ellentétesek. A labdarúgóé azt diktálja, hogy a bíró úgy ítélkezzen, ahogy ő szeretné; a játékvezető azt kívánja, hogy a labdarúgó egyetlen ítéletével se ellenkezzék, s mindketten azt szeretnék, ha az újságíró mindent úgy látna, ahogy ők. Nem hiszem, hogy különösebben hangsúlyoznom kell: ily szerencsés találkozás, ily nagyszerű pillanat csak a legritkább esetben adódik. És mert ritkán azonnal érthetővé válik az örök ellentét. De lám, mihelyst egy asztal mellé kerülünk, kiderül, hogy lehet közelíteni egymáshoz, képesek vagyunk fölfogni a másik gondjait Például azt, hogy a futballista sem csupán a labdát tereli, ugyanolyan hétköznapi gondokkal küzd, mint más ember, s ezek a problémák bizony alaposan befolyásolják teljesítményét. Kétségtelen: ha fölülünk a lelátóra, aligha jut eszünkbe, hogy az egyik játékosnak tegnap még a gyermeke bölcsődei elhelyezése ügyében kellett rohangásznia, a másik a lakáshelyzetén próbált javítani, a harmadiknál beteg az aszszony ... Mondom nem jut eszünkbe, s nem is juthat. Nem pusztán azért, mert nem is tudunk róla, azért sem, mert ezek a sportolók arra vállalkoztak, hogy a nyilvánosság előtt mutatják meg, mire képesek, ha úgy tetszik, a szórakoztatásértszolgáltatásért kapják a pénzüket, mi pedig épp ezért fizetünk. A Hamletet játszó színész sem ejtheti le a koponyát a nagymonológ közepette, csak azért, mert odahaza lázas a gyerek ... Jut is eszembe: divatos és megszokott a színész-futballista, a színházlabdarúgó mérkőzés összehasonlítás, melyből rendre a színész kerül ki pozitívan, de azt hiszem, nem feltétlenül igazságosan. A művész ugyanis — ha gondjai vannak — legfeljebb alig észrevehetően hibázik, hisz megtanult, sokszor begyakorolt szöveget ad elő, míg a játékos minden pillanatban új helyzet előtt áll. Az összevetés tehát semmiképp sem állja meg a helyét, a sportolónál lényegesen nagyobb a hibalehetőség. És mégsem vagyunk hajlandók elfogadni mellékproblémáit. Ma is azt mondom, ne is tegyük. Ez a Tatán töltött nap sem erről győzött meg. Inkább arra késztetett: viseltessünk nagyobb toleranciával egymás iránt... Olybá tűnhet most, hogy a nagy megbékélés igéjét hirdetem, s pont én, aki oly sokat bíráltam ezt a sportágat, annak vezetőit, játékosait, kapitányait ... Nem erről van szó, attól tartok ezt a jövőben is meg kell tennem. A nagyobb türelem, megértés ugyanis csak bizonyos körülmények között „működik”. Akkor, ha tudom, mi miért történik, ha felnőtt emberként kezelnek, őszintén beavatnak „titkaikba”, s rajtam — rajtunk újságírókon — keresztül, a szurkolókat, olvasókat is. Mindaddig azonban, amíg ez nem történik meg, egyszerűen képtelenség a másik megértésére, türelmére apellálni. Másfél évtizede már, hogy „foglalkozom” a labdarúgással. Balszerencsémre épp e tizenöt év hozta a legsúlyosabb kudarcokat, a legnagyobb válságot Azóta sok vezetője volt a szövetségnek, válogatottnak egyaránt. Valamennyien úgy indultak útnak, hogy az újságírók és a szurkolók türelmét és támogatását kérték Ez igazában mégsem valósult meg soha, legalábbis tartósan nem. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva nem, mert amikor valami gond támadt a sportág körül, az első lépések arra irányultak, miként lehet azt a szurkolók, a sajtó elől eltakarni. A kölcsönösségi viszony tehát megszakadt, s előbb a nézők, később az újságírók is türelmüket vesztették. Hisz jól tudják ők, hogy baj van, s azt is pontosan látták: a szakemberek igyekeznek ködbe burkolózni. Mindez amiről most szólok, merőben teoretikusnak tűnhet Hiszem azonban, hogy az olvasó pontosan tudja, mire gondolok. Tudja akkor is, ha nem sorakoztatom föl az elmúlt évtized konkrét ügyeit, illetve az azok eltusolására tett kísérleteket. Hogy mégse maradjak teljesen elvi síkon, egyet megemlítek az utóbbi hónapok terméséből. A labdarúgást szerető olvasó sok cikket, nyilatkozatot olvashatott a Kardos-ügyről. Jelesül arról, hogy az újpestiek válogatott labdarúgója Győrbe készül, de szerződésszegése miatt nem mehet. Elmondta a véleményét Kardos, az Újpest, a Győr, a szövetség. Kiderült belőlük, hogy Kardos semmiképp sem marad Újpesten, hogy a Dózsa semmiképp sem engedi... Aztán az, hogy a dózsás játékos mindenképpen játszani akar, nem képes kivárni az egy évet... Végül, mint derült égből a villámcsapás, négy teljes esztendőre szerződött a volt klubjához. A szurkoló olvassa a hírt, s értetlenül áll előtte. Nézi, s nem érti, miként lett a semmiképpből négy év? Ugyanúgy az újságíró sem érti. Információt pedig nem kap. Ha érdeklődik , beleszalad a ködbe. Pedig mindannyian tudjuk: egy ilyen váratlan fordulat mögött megfelelő indokoknak is kell állniok... Mindez valóban csak egy a sok eset közül. Beszélhettem, volna a bundaügyről, a Kerekes-kérdésről és még sok másról. Valamennyinek egy közös jellemzőjét találunk, a megfelelő és elegendő információ hiányát. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk ezen a tatai napon. Teljes egyetértésben. El is jutottunk odáig, hogy ezen változtatni kellene. De, hogy így is lesz — erre senki sem mert garanciát adni... Németh Péter Tollba mondom... Barokság, EB, és egyáltalán: női foci... A Magyar Labdarúgó Szövetség ünnepélyesen és hivatalosan elismerte a hazai női futballt, ügyeinek gondozásával pedig a BLASZ-t bízta meg. Azok a lányok" (s asszonyok), akik több-kevesebb sikerrel eddig is kergették a labdát, ezentúl akár a válogatottba is bekerülhetnek, már persze saját nemüknél maradva, hiszen Magyarország hivatalosan is nevezett a jövőre esedékes Európabajnokságra. Tegyék félre az előítéleteiket, fenntartásaikat azok, akikben még volna, s ne biggyesszék a szájukat lekicsinylően, higygyék el, a labdarúgásban ugyanolyan fejlődésnek lehetnek majd szemtanúi, mint például a kézilabdázásban vagy kosárlabdában. Jómagam „testközelben” furcsa módon találkoztam először a magyar női labdarúgással külföldön. A spanyolországi világbajnokság idején egy éppen szabad délelőttömön leheveredtem az alicantei stadionban, unottan nézegetve a tömeget. Kifejezetten csinos lányokon akadt meg a szemem (s nem csak az enyém), akik a társaságukban levő fiúkkal focizni kezdtek, méghozzá meghökkentően ügyesen. A futballt kedvelő spanyolok már talán nem is női mivoltukat, hanem technikai képzettségüket kezdték csodálni. S mit tesz isten, a lányok magyarul beszéltek. Később összeismerkedtünk, s bár nevüket sajnos elfelejtettem, ma is szívesen emlékezem rájuk, meg arra, amilyen elkötelezetten beszéltek az eddig jobbára férfiak számára fenntartott sportágról. Most örömmel látom csapatunkat a nevezési listán, s ha szerét ejthetem, feltétlenül kimegyek a mérkőzésükre. A helyzetet bonyolítja ugyan, hogy a lányok egriek. Álljon hát itt az első hivatalosan is jóváhagyott magyar női labdarúgó-bajnokság résztvevőinek listája: Egri Lendület, László Kórház, Renova, Femina, Volánbusz, Csőszer és Óbuda Tsz, Vénusz. Bár igazában már egy bajnokságon túl van a mezőny, de hát az idei mégiscsak más ... Másfél évtizednek kellett eltelnie, hogy a női labdarúgás a gúnyos és lekicsinylő fogadtatástól eljusson a jogosítvány kiállításáig. Eleinte szinte ugyanolyan gyorsan szűntek meg a csapatok, ahogyan alakultak. Ebben anyagi és szervezési feszültségek egyaránt szerepet játszottak. Egészen természetes volt, s jobbára ma is az, hogy a játékosok maguk vásárolták felszerelésüket, saját pénzükön utaztak mérkőzésekre. Támogatásra nem nagyon számíthattak a pályabérlet megfizetéséhez, vagy a bírók tiszteletdíjának fedezéséhez. Nem is olyan érthetetlen ez. Melyik vállalat, intézmény vállalta volna szívesen egy olyan embrionális állapotban leledző sportág támogatását, amelyet még semmiféle hivatalos szerv nem ismert el. Kivált, amikor a gazdasági szabályozók is egyre szigorodtak... Minden elismerést megérdemelnek azok, akik kezdettől fogva segítették a női futballt, vagy akik játszottak, mert szerettek játszani és ezért anyagi, erkölcsi áldozatra egyaránt hajlandók voltak. Bizonyára különösnek hangzik, de a mostani bajnoki kiírás szerint a tornán részt vevő hét csapat közül ötnek kötelező ifjúsági együttest is indítani. Csupán azért érint öt csapatot a rendelkezés, mert kettőnekincs pályája. Tavasszal pedig megszervezik a serdülőbajnokságot is, nehogy az a vád érje a női labdarúgást, hogy más sportágaktól szippantja el a tehetségeket. Szóval nagyot lépett előre a női futball, s ez talán az anyagi támogatásban is jelent némi többletet. Nem arra gondolok, hogy ezután rendszeresen nyíljanak meg a vállalatok pénztárcái, s hiszem, a lányok sem ezt várják. De legalább, ahol volna szándék és mód az anyagi juttatásra, ott ne legyen fenntartása senkinek, mert valami illegális műkedvelő társulatnak nyújtanának segédkezet. Ilyenkor, amikor egy fiatal sportág hallat magáról, rögtön a nemzetközi összehasonlításra kíváncsiak az emberek, ugyan mit érünk a világban ? Erre gyorsan két példát! Itt járt nálunk az Egyesült Államokból amolyan turistaúton egy női csapat, és játéklehetőséget, azaz pályát és méltó ellenfelet kerestek. Találtak. A mieink nyolc góllal verték őket. Viszonzásul az amerikaiak meghívták a mieinket. Nem ez volt az első invitáció, ellenkezőleg, nagyon sok helyen fogadnának szívesen magyar női csapatot. Most nyáron kijutottak Olaszországba egy nemzetközi tornára, ahol sebtében meg isszerezték a csehszlovákok mögött a második helyet. Azóta készülhetnek ismét olasz földre, de már az EB-re. Hernádi József, a BLASZ immár nyugdíjas, de fáradhatatlan elnökségi tagja, a női foci talán legszorgalmasabb támogatója, elmondta a csoportbeosztást is: a mieink az olaszokkal, svájciakkal és a spanyolokkal kerültek össze. Tudom, ez nem sokat árul el az erőviszonyokról, mert nálunk alig tudja valaki, melyik csapat mire képes. Bezzeg, ha férfimezőnyről lenne szó! Remélem, a női Európa-bajnokság után bővülnek majd ismereteink. Ez persze feltételezi a mieink jó szereplését. Kiderül... Vass István Zoltán SZABAD FÖLD 21 Focikrónika Az utánpótláscsapatok találkozóján, Győrben — mintegy előmérkőzésen — a Videoton szinte „lemosta” a hazaiakat: 3-0-ás félidő után, 5-0-ra győzött. Az előjáték ilyenformán felpaprikázta a főmérkőzés résztvevőit: a vendégek abban reménykedtek, hogy végre megszakad az évek óta tartó rossz győri sorozatuk , a hazaiak pedig azt akarták bizonyítani, hogy az előmérkőzésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A győzelemnek alkalmasint a végelszámolásnál lesz igazán jelentősége a Rába számára, mert ma még a bajnoki táblázatból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen csupán a második fordulón jutott túl a labdarúgó nemzeti bajnokság első osztálya. Az élen a Fradi áll, Vincze Géza edző sok fiatallal megtűzdelt csapata sikerrel vette a második akadályt is: 1-0-ra verte a szombathelyi Haladást. A televízió jóvoltából az egész ország láthatta a szombathelyi összecsapást, s most nyilván sokan gondolnak arra, hogy a budapesti zöld-fehérek szereplésének nagyobb a füstje, mint a lángja: az nyilvánvaló, hogy a Haladás a látottak alapján nem érdemelt vereséget ezen a gyengécske mérkőzésen. Igaz, azt tudomásul kell venniük a hazaiaknak, hogy a foci pontozása az eredmény alapján történik, ezt a két pontot mindenképp hazavitte a Fradi. Két meccs ( két győzelem) elmondhatja magáról ezt a tavalyi bajnok, valamint az elmúlt szezon ugyancsak kétes hírű csapata, a Csepel. A Honvéd Szegeden vendégszerepelt, méghozzá mélyen a várakozás alatt. A közönség nem ok nélkül fütyülte ki a csapatokat már az első félidő közepe táján, ám ettől nemigen javult a színvonal. A 83. percben a budapestiekhez pártolt Fortuna, szerencsés góljukkal megnyerték a mérkőzést. Valamivel jobb mérkőzést játszott Újpesten a Csepel: Gélei József csapata e győzelemmel egy picikét törlesztett adósságából a közönségnek. Az újoncrangadón otthonában nyert a Békéscsaba a Debrecen ellen. Büntetővel kezdődött a találkozó, s a forduláskor már 2-0-ra vezetett a Csaba. A debreceniek a 75. percben rúgták szépítő góljukat. A harmadik újonc, az Eger 3-0-ra kapott ki Budapesten, az MTK-VM-től. A találkozó már az első félidőben eldőlt , a második negyvenöt percben nem született gól, ugyanis mindenki elhibázott minden helyzetet. (emes) Totőtippck (37. HÉT, SZEPTEMBER 15—16.) 1. Hamburg—Leverkusen 1 2. Frankfurt— Kaiserslautern 1 3. Düsseldorf— Braunschweig 1 x 4. Mannheim—Bielefeld 1 x 5. VfB Stuttgart—Eremen 1 6. 1. FC Köln—Uerdingen 1 7. Bayern München— Dortmund 1 8. Mönchengladbaoh— Bochum 1 x 9. Sclialke 04—Karlsruhe 1 x 10. Atalanta— Internazionale 1 x 11. Avcllino—Roma x 2 12. Verona—Napol! 1 x 13. Lazio—Fiorentina 1 Pótmtf rkőzések: 14. Milán—Udinese 1 15. Torino—Ascoli 1 16. Como—Juventus 2