Szabad Föld, 1984. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1984-11-03 / 44. szám

1984. NOVEMBER 3. Tollba mondom... Legnagyobb sikerünk, hogy még vagyunk A húszas évek elején a nem­­zetközi szövetség alapítói kö­zött voltunk mi, magyarok is. Jóllehet a világ gyeplabdaéleté­ben sem akkor, sem azóta nem játszottunk és nem is játszunk meghatározó szerepet. Csak­hogy a többi tagország fejlő­dött, visszaesett, majd újra fej­lődött, nálunk viszont a hely­zet változatlan. Épp, hogy va­gyunk. Talán két-háromszáz ember bolondul a gyeplabdáért, időt és áldozatot nem kímélve, fittyet hányva a szinte teljes érdektelenségnek. Halljuk hát két csodabogár (?) véleményét, s szavaik nagyjából a magyar gyeplabdázás helyzetjelentése­ként kezelhetők. Masa István, az Auras SE edzője: — Edzője és játékosa is, ha a helyzet úgy kívánja. Márpedig gyakorta úgy kívánja, hiszen a csapat tagjai közül jó néhányan nem mindig érnek rá kibumliz­­ni a pályára, Cinkotára, s olyan­kor én is beszállok. De e­z egy­általán nem panasz, így kell elfogadni a körülményeket. Amikor vagy huszonöt eszten­deje Konoráth Gyula bácsi az István Gimnáziumban elcsábí­tott a futballtól a gyeplabdázás­­hoz, sejtettem, hogy nem a hír­név, az anyagi és erkölcsi sike­rek felé menetelek. Nem lett belőlem sztár, nem csoda, hiszen a sportág sem aratja a sikere­ket De aki csinálja, az élvezi, itt valóban csak a sportszeretet a mozgatóerő, mondanom sem kell, hogy egy fillér juttatásra sem számíthat a játékos, sőt többnyire ő maga kénytelen áldozatot hozni. Hogy én ho­zok-e? Igen, persze. Legfeljebb nem érzem annak. Edző létem­re szívesen veszem a kezembe a botot, amennyiben a csapat ér­deke úgy kívánja, s az ellen­­em berzenkedem, ha edzés előtt nekem kell kimeszelnem a pályát, átadnom a felszerelé­seket. Az viszont fáj, hogy csa­patunk nevetségesen kis anyagi fedezettel, évi 30 ezer forinttal számolhat, ami a felszerelés be­szerzésére sem elég. Pedig nem olyan méregdrága a gyeplabdá­zás. A mez, a cipő, a bot, össze­sen talán kétezer forintból ki­jön játékosonként. Igaz, ebben nincs benne a melegítő, de az már szinte fölösleges fényűzés­nek is tűnik. Szinte a csodával határos, hogy a mostoha körül­mények ellenére megújulnak a csapatok, már ami a generáció­váltást illeti. De állandóan fenn­áll a veszélye, hogy egy-két együttes meg is szűnik. A XVI. ker. Tanács csapata például, mint hallom, most éppen vál­ságos állapotba került, ki tud­ja, a tavaszt megéri-e? Az egészben az a különös, hogy a gyeplabda olimpiai sportág, így tán érdemes lenne kicsit többet áldozni rá. Egyál­talán nem vagyunk mohók, csak éppen a fejlődésünkhöz szükséges minimális többletet áhítjuk. Tudniillik a sportveze­tés álláspontja az, hogy előbb mutassunk fel valamilyen érté­kelhető eredményt, s akkor majd kapjuk a további támoga­tást. A baj csak ott van, hogy a lét-nemlét határán tengődő sportágtól nehéz lenne bravúrt várni. Azt hiszem, valamivel több hírverésre lenne szüksé­günk. Puskás György tavaly az „Év Játékosa” volt , az Építők SC csapatának kapusa és egyben az ifik edzője. — Hogy mit ér nálunk az „Év játékosa” cím? Anyagilag per­sze semmit, de ezt nem is vár­tam. Emlékszem, édesapám ki­vágta az újságból a cikket, mely szerint György Anna, Va­­nyek Zsuzsa és jómagam jutal­mat vett át az államtitkártól e nevezetes alkalomból. Nosza, az ismerősök szolidan firtatták is az ajándékot, s nem nagyon hit­ték, hogy az egy kerámiaváza volt és semmi több. De nem akarok én panaszkodni, nem engem, a sportágamat taksálták ennyire. S beismerem, amikor először mint jégkorongkapus nyári kiegészítő sportágat ke­resve szemügyre vettem a gyep­labdát, első látásra sírtam a röhögéstől. Hogy ott 11 ember rohangál egy esernyőnyéllel a kezében, az akkor valóban ko­mikusnak tűnt De amikor a technikai alapokat kezdtem kóstolgatni, rájöttem, milyen bonyolult továbbítani vagy megszelídíteni a labdát. A bot­nak csak az egyik fele lapos, az­az ütésre alkalmas, tehát fonák oldalról a bot forgatása után üthető a labda. S mindezt futás közben kell csinálni. Nem vár­hat az ember látványos fejlő­dést a kezdőktől egy-két évnél hamarabb. Nem tudom, meny­nyire ismeri a nagyközönség a szabályokat, feltehetően semeny­­nyire. Bár roppant egyszerűek. A pálya mérete nagyjából azo­nos a labdarúgópályáéval, 2X35 percen át ezt is 11 játékos játsz­­sza gólokra, amelyeket csak a kapu előtti 14,6 méter sugarú körön belülről lehet elérni. Nálunk most összesen hét csa­pat, pontosabban egyesület van (az Építők SC, a Pedagógus, a Gödöllő, a Volánbusz, az Auras, a Sörgyár és a XVI. ker Tanács). Két klub kivételével minden egyesület két csapatot indít, így két csoportra osztva zajlik a bajnokság. Kiesni gyakorlatilag nem lehet, s ez jobb is így, mert akkor az egyesület esetleg meg­szüntetné a csapatát. Márpedig ezt senki sem akarja. Hogy tá­mogatásra különösebben nem számíthatunk, azt jól tudjuk. Valahogy úgy vannak ezzel, akik hivatva lennének istápolói bennünket, hogy „az a kétszáz hülye úgyis csinálja, mert ked­vét leli benne”. Végül is igazuk van. Lám, én is lassan két évti­zede sportolok. Most hagyjam itt a gyeplabdát, ami a szórako­zásom, és cseréljem fel mond­juk a tenisszel? Megtehetném, de minek? Játszom, amíg tu­dok, meg amíg szükség van rám a csapatban. Közben edzői ké­pesítést is szereztem, tanulva hasznosat és kevésbé hasznosat egyaránt. Mi volt haszontalan? Képzelheti, milyen komikus a mi esetünkben kiválasztásra oktatni? Könyörgöm, kik között válogathatunk mi? Azok a srá­cok, akik hozzánk letévednek, a legjobb indulattal sem nevezhe­tők atlétatermetűnek. S belőlük kell játékost faragni. Tesszük is, ha megmaradnak nálunk. Álta­lában azért nem lesznek hűtle­nek, ami valóban a csapatszel­lemnek köszönhető, a baráti légkörnek. Elég kevesen va­gyunk ahhoz, hogy jól ismerjük egymást, s nagyon is kevesen, hogy lemondhatnánk egymás­ról. Azt kérdi, mi a magyar gyeplabdázás igazán számottevő eredménye az elmúlt három év­tizedben? Hm. Az, hogy még vagyunk. Vasa István Zoltán Laudac jön, megy, győz Az osztrák „sógo­rok” büszkesége, Niki Lauda har­madszor szerezte meg a Forma–1-es győzelmet: ezúttal csapattársával, a szintén McLaren „istállóban” ver­senyző Prosttal az utolsó pillanatig ri­valizált. Az utolsó futamot története­sen Prost nyerte meg, ám Lauda számára a második hely is elegendő volt a korábban megszerzett előny tartásához. A világ első szá­mú autósa 26 esz­tendősen (Ferrari­­színekben) szerezte meg az első győzel­mét, ezt két eszten­dővel később meg­ismételte, mégpedig úgy, hogy 1976-ban — a két győzelem közötti évben — olyan súlyos baleset érte, amilyennél más egy életre ab­bahagyta volna a versenyzést. Laudát persze nem olyan fából faragták: életveszélyes sérü­léseiből felépülve — a baleset mara­dandó nyomokat hagyott rajta, ezért visel állandóan sapkát — azonnal rajthoz állt. Egyszer már azért visszavonult: a het­venes évek végén rövid időre —,hogy átmenetileg az per­sze csak utólag de­rült ki — abba­hagyta a verseny­zést, ám 1982-ben a McLarennek si­került megnyerni őt. Prost, aki szin­tén ugyanezen szí­nekben fut, tavaly is csak a második helyen végzett —, akkor sem mond­hatta el magáról, hogy szerencséje volt. Hogy Fortuna asszonnyal meny­nyire hadilábon áll, azt bizonyítja az is, hogy az idei futa­mok közül hiába nyert kettővel töb­bet, mint Lauda — mégis vesztett. Lauda is, Prost is jövőre folytatja. Bár... Lauda egyik nyilatkozata sze­rint ez a folytatás nem egészen biztos, mert meglehet, hogy az egyik pillanatról a másikra abba­hagyja. (Minden­esetre a felesége, Marlene asszony a baleset óta nem­csak a versenyeket hagyja ki, de nem is beszél a sportról férjével.) Prost re­ménykedik, „hogy én vagyok a jobb — nyilatkozta —, azt a győzelmeim­mel be tudtam bi­zonyítani, talán jö­vőre nekem lesz szerencsém, s ak­kor én is lehetek világbajnok.. Podkrastikot A hét hőse — kupaszereplése miatt — a Videoton volt, így az NB I-es bajnoki tabellát ve­zető fehérváriak megengedhet­tek maguknak egy kis lazítást is: otthon fogadták a Debre­cent, s 2-2-es döntetlent ját­szottak. Előnyük a második he­lyezett Pécs és a harmadik Bp. Honvéd előtt így is két pont. A javuló formát mutató Új­pesti Dózsa gondoskodott a Fradi újabb vereségéről: a népstadionbeli kettős rangadón a lilák 2-0-ra győztek, mégpe­dig éppen egykori fradisták — Ebedli és Kerekes — góljaival. A Vasas végre megemberelte magát és — igaz, az eredmény számít — pontot szerzett a Bp. Honvéd legénységétől. A piros­kékek e ponttal ugyan egy ta­podtat sem jutottak előrébb, változatlanul az utolsó előtt he­lyen állnak, ám úgy­űnik, meg­kezdhetik a pontszerzést, s­­ előbb-utóbb elkerülnek a ki­eső — s számukra megalázó — helyről. A Pécs nagy lehetőség előtt állt: ha győz, akkor pontszá­mait tekintve behozza a Video­tont­­— úgy viszont a Rába egy időre leszakadt volna az ére­mért folyó versenytől. Az ered­mény pedig végül 1:1 arányú döntetlen lett, s alkalmasint a jelen helyzetben ezzel mindkét gárda elégedett lehet. A jól induló Csepel már nem bírja a tempót, most az újonc Egertől kapott ki — 1-0-ra — a fővárosi gárda. A hevesi csa­pat a tizenharmadik helyen áll, de számukra nyilván hízelgőbb a másik megfogalmazás, misze­rint pótszámban beérték a Fe­rencvárost Gólzáporos meccset játszott egymással a házigazda Zala­egerszeg és a SZEOL AK. A ta­bella sereghajtója, a Szeged, mint annyiszor, most is jól kez­dett: megszerezte a vezetést, az­tán 4-1-re elhúzott a ZTE. A hajrában ismét a Tisza-partiak játszottak jobban, feljöttek 4-3- ra, s nem sok hiányzott az egyenlítéshez. Így viszont­ a legközelebbi NB I-es hely pilla­natnyilag öt pontnyira van a szegediektől.. Az MTK VM otthon játszott, s 2-1-re legyőzte a Tatabányát. Úgy látszik, Palicskó edző jól összeszedte fiait: a jelek szerint nem kirobbanó teljesítményre törekednek, hanem inkább az egyenletes játékra.­­ A kékek sok-sok év után az idén először nevezhetők „megbízható közép­csapatnak”, sőt talán egy kicsit jobbnak is. Az idei eredmények után nem lenne meglepő, ha a Hungária körúti társaság a kö­vetkező bajnokságban az első öt hely valamelyikét pályázná meg. (emes) Totótippek (M. HÉT, NOVEMBER 3—4.) 1. Bielefeld—Leverkusea x 2 L Braunschwelg— Karlsruhe I x L FC Köln—Schalke M 1 x 4. Bayern München— Hamburg 1 x B. Dortmund— Kaiserslautern 2 C. St. Pauli—Freiburg 1 7. Homburg—Darmstadt x 2 8. Biau Weiss—Fortuna Kőin 1 t. Wattenscheid— Hannover x 10. Bürstadt—Saarbrücken 2 11. Arezzo—Perugia x 12. Empoli—Bárt x 2 12. Menza—Taranto x PÓTMÉUKÖZÉSEK: 1,1,1 SZABAD FÖLD 21

Next