Szabad Föld, 1985. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-09 / 10. szám

1985. MÁRCIUS 9. Sakk Szabad Föld Kupa: indul az országos verseny Negyedik alkalommal indít­juk el a sakkórákat, hogy újabb amatőrök hódolhassanak a ver­senyszerű sakkozásnak, s minő­sítéssel léphessenek előbbre, vagy csak az ismeretlenségből kerüljenek a nyilvánosság elé. Ezzel el is árultuk, hogy a tö­rekvésünk összetett. Közel húsz esztendőn át foly­nak a feladványversenyeink, amelyeken évről évre ezrek is­merkednek meg a szellemi sport varázsával. A sokéves munka eredményeként lépett elő az az igény, hogy ne csak a feladvá­nyokkal, hanem játékkal mér­jék össze tudásukat a kezdők, gyakorlók és a különféle mi­nősítést nyert sakkozók egy­aránt. Célunk tehát, hogy asztal­hoz üljenek mindazok, akik egyébként egyáltalán, vagy csak alkalomszerűen juthatnak ilyen játékhoz. Ugyanakkor a maga­sabb minősítéssel és nagyobb játéktudással rendelkezők, meg­szerezhetik a jogot, hogy ran­gos nemzetközi versenyeken mérjék össze tudásukat, s eköz­ben barátságokat köthetnek más országbeli fiatalokkal. Az elmúlt három év tapaszta­latai ezúttal is arra intettek bennünket, hogy tovább módo­sítsuk, finomítsuk a bajnokság szabályait. Mivel a csehszlová­kiai Arany Bástya nemzetközi versenyére jogot szerezhet az egyéni győztes női és férfisak­kozó, feltétlenül fontos, hogy a minősítési határt részben kiszé­lesítsük. Ezért a férfi egyéni bajnokságban­ a mesterjelöltek jelentik a legmagasabb minősí­tést. A nők mezőnyében viszont nincs korlátozás. Akár a meste­rek is indulhatnak. A nemzet­közi versenyen a szovjet, NDK, lengyel és csehszlovák nők is ha­sonló minősítéssel rendelkeznek. Változás történt a tömeges sakkozást jelentő csapatverse­nyeken is. Most már a négyfős csapatban két I. osztályú ver­senyző indulhat. A másik két csapattag és a tartalék II. és III. osztályú vagy minősítés nélküli lehet. Ugyanekkor, hogy a ki­sebb települések is nevezhesse­nek, a csapatban férfiak és nők vegyesen is szerepelhetnek. A helyi, területi és megyei versenyeket a megyei sakkszö­vetségek rendezik. A részvétel minden szinten önköltséges, a rendezők viszont igyekeztek ol­csó ellátásban részesíteni a sak­kozókat. A Magyar Sakkszövet­ség kéri, ahol arra mód kínál­kozik, a területi és megyei ver­senyeken tartsanak népszerű­sítő előadásokat, esetleg sakk­szimultánokat. Versenyek lebonyolítása a sakkszövetség által kiadott for­gatókönyv alkalmazása szerint történik. Egy játszmára fordít­ható idő 30 perc. A sorsolást svájci rendszer szerint végzik, lehetőleg minden fordulóban az egyforma pontszámúak kerülje­nek össze. A győzelmet a leg­több pontszámot elérők szerzik meg és juthatnak tovább. Országos döntőbe juthat a 19 megye­ és Budapest győztes csapata, továbbá a női és férfi győztesek. Amennyiben egyik vagy másik megyéből — külön­féle ok miatt — nem indulhat a Szabad Föld Kupa országos döntőjén a megye legjobbja, ak­kor a 2. vagy 3. helyezett csa­pat, illetve egyéni sakkozó ne­vezhet. Az országos döntőre a nevezéseket május 15-ig kell megküldeni a következő címre: Solymosi László Dunakeszi, Hu­nyadi u. 20. Irányítószám: 2120. Kérjük, hogy ezt a határidőt feltétlenül tartsák be, mert a szálloda — Hotel Dunakeszi — csak így tudja biztosítani jú­nius 15-én éjszaka a szállást. Ezzel máris eljutottunk a döntő helyéig, ez időpontjáig. A szín­hely tehát Dunakeszi. A ver­seny kezdési időpontja: 1985. június 15-én 9 óra. Befejezés június 16-án 16 órakor. A neve­zési díj — étkezéssel és szállo­dával — összesen (egy fő részé­re) 550,— Ft. Az egyéni és csapatgyőztesek kapják a Szabad Föld Kupát, és természetesen a dobogós helyen végzett egyéni és csapatver­senyzők külön díjazásban is ré­szesülnek, akárcsak a legjobb termelőszövetkezeti és városi csapat, valamint a legifjabb és legidősebb sakkozó. Az or­szágos döntő valamennyi részt­vevője emléktárgyat kap. Amint már említettük, az egyéni győz­tesek a következő évi csehszlo­vákiai Arany Bástya versenyére nyernek jogot, a győztes csa­patot pedig a Felszabadulási Szabad Föld Kupa győztesek nemzetközi tornájára nyer meg­hívást. Kérjük, hogy a versenyekkel kapcsolatos — esetleg gondok­ról, teendőkről, sőt a megyei döntők helyéről és időpontjáról e sorok íróját — szerkesztősé­günk címén — szíveskedjenek tájékoztatni. Minden sakkbarátunknak gaz­dag élményt, jó versenyzést kí­vánunk. Sárdi Ferenc Amikor még kis­srác voltam ... Bár nem tegnap történt, mégis mindenre pontosan emlék­ezem. Az iskolában kitört a gombfoci­­járvány, egymás után vásároltuk a csapatokat. Az is­kolai takarékbetét­könyv májusra ala­posan felduzzadt bélyegekkel és a ki­váltás után szüleim legnagyobb csodál­kozására minden pénzt gombfocivá tettem. Mindez miért is jutott eszembe? Mert a jelek szerint a vér nem válik vízzé. Nyolcéves, Krisztián nevű fiam, tőlem függet­­ t gombfoci lenül, egyik napról a másikra szenve­délyes gombfocira­jongóvá vált. Mint annak idején az ap­ja, iskolai takarék­bélyegét átszámí­totta gombfocivá, és egy bajnokságra va­ló gárdát vásárolt össze. Természetesen a hajdanvolt kétszáz darab régi játéko­saim fele megma­radt az utókornak. Ám a gyereknek nem voltak elég korszerűek, úgy­hogy azokkal nem is játszott. Viszont az inggombok szá­ma feltűnően meg­szaporodott a föl­dön és az íróaszta­lon, amelyet pá­lyának nevezett ki. Így érthetően sok­sok labdának szájít inggomb hiányzott az ingemről. Ha vendég érke­zett hozzánk, a ko­rábban szokásos „mit hoztál" kér­dést felváltotta a „tudsz gombfociz­ni? ... Mert akkor játszunk!” Számos vendég, barát csak úgy tudott gyerme­kem szeme előtt megállni, ha meg­mérkőzött vele. Krisztián pedig éj­jel-nappal gyako­rolt, hol egyedül, máskor alkalmi partnerrel. Én sem kerülhet­tem ki a végzete­met. Poros, régi já­tékosaimat ismét tréning alá vettem, de bizony az elején a rutin döntött és mi tagadás, alulma­radtam a fiammal szemben. Aztán fordult a kocka és győztem. Krisztián gratulált és hozzátette: — Apu, jó hogy győztél. Hunalmas volt nekem mindig nyerni, s tőled meg­tanultam, hogyan kell a vereséget sportszerűen elvi­selni. Dániel Tamás Tollba mondom... Közös érdekünk Meg nem erősített hírek sze­rint, a magyar Labdarúgó-válo­gatott valamikor a tavasz fo­lyamán rövid kis műsorra hív­ja meg­­ a sportújságír­ókat, melyben parodizálják a tollfor­­gatókat, valamint a rádió- és tévériportereket (Nagyon vá­rom és előrebocsátom, eszem ágában sem lesz megsértődni.) Két okból írom le mindezt: egyrészt, mert jelzi, hogy a sportolók és az újságírók kö­zött nincs ellenségeskedés, másrészt pedig, mert elég so­kan kérdezik tőlem, milyen a szakma és a sporttársadalom kapcsolata. Kevéske iróniával és jókora egyszerűsítéssel azt mondha­tom, a sportolóik várják, sőt elvárják, hogy a sajtó foglal­kozzon velük, de túlzás lenne állítani, hogy örülnének a bí­rálatnak.. Sőt ez utóbbi esetben tüstént a szakértelmet firtat­ják. Felvetődik a kérdés, va­jon igazuk van-e? Engedtessék meg, a kérdésre kérdéssel felelni: vajon a szín­házi kritikus képes lenne-e akár csak egy epizódszerepet is el­játszani? Kötve hiszem. De attól még minősítheti az elő­adást. Ugyanakkor a sportúj­ságírók közül nagyon sokan be­lekóstoltak a versenyzésbe. Borbély Pál, a Népsport mun­katársa válogatott kosárlabdá­zó volt, Knézy Jenő ugyaneb­ben a sportágban az ifjúsági válogatottságig vitte. Gyulai István az atlétaváloga­tot­t tag­ja volt, Radnóti László első osztályú, vívósként szerzett ta­pasztalatokat. Mások a Testne­velési Főiskola padjait koptat­ták: Gulyás László, Vibrai Ta­más és jómagam is. Végül: ver­senyeken, edzéseken nagyon sok felhasználható tapasztalatot szereztünk, az edzőktől és ver­senyzőktől pedig megannyi ér­dekes véleményt hallottunk. Mindez nem múlt el nyomtala­nul. S ennek ellenére úgy vé­lem, csak póruljárhat az újság­író, a riporter, ha nagyon okos, vagy túl szakszerű akar lenni. Érdekes módon a bírálatért a legkevésbé azok a verseny­zők orrolnak meg, akik álta­lában klasszisok, s akik telje­sítménye nem a társakétól függ, vagy csak részben múlik azo­kon. (Jónyer, Taróczy, Wich­­mann még soha nem tett szemrehányást, amikor veresé­géről szólva megpróbáltuk az okokat is elemezni.) Igaz, fel­tétlenül tudnia kell a sportoló­nak, hogy a sportújságíró nem rosszindulatú vele szemben és a bíráló szavak mellett a ko­rábbi ered­mén­yekről sem fe­ledkezik meg. Úgy vélem, csak magának árthat az a kolléga, aki rosszhiszemű, vagy esetleg elfogult valakivel szemben, hi­szen a mi munkánk szinte tel­jességgel a sport mindenkori eredményességétől függ, a ver­senyző sikere kicsit a mienk is. A diadalok idején többen kap­csolják be a tévét, a rádiót a sportműsorok kedvéért, többet forgatják az újságokat. Ugyanakkor személyes tapasz­­talataim alapján a sportolók egy része gyerekes örömöt ta­lál abban, hogy alkalmasint gúnyos megjegyzéseket tegyen­­ riporterekre, tollforgatókra. De ugyan ők szemtől szemben már roppant szerények, elő­zékenyek tudnak lenni. Felte­vésem szerint ez valamilyen gátlást takar, talán úgy vélik, akkor nagy fiúk, ha gunyorosak az újságírókkal szemben. Azt viszont megint csak személyes tapasztalataim alapján állítha­tom, hogy akárhonnan is jöt­tem vissza sportolókkal kül­földről, a repülőgépen első kér­désük az volt, van-e kéznél na­pilap, különös tekintettel a Népsportra. Nálunk szokatlan a vehemens támadás, ami a nyugati bul­vársajtót jellemzi. Képesek egyetlen vereség alapján a leg­szélsőségesebb kirohanásokat megengedni maguknak. A teg­nap még istenített játékost vagy edzőt ma már gúnyosan fricskázzák vagy egyenesen a fejét követelik. Magyarországon jóval mértéktartóbb, következe­tesebb és megkockáztatom: tisztességesebb az újságírás. A dolog másik oldala, hogy míg a külföldi újságírók korántsem riadnak vissza a sztárok ma­gánéletének pletykaízű taglalá­sától, addig nálunk valami ösz­tönös riadalmat érezni minden személyes természetű kérdés után. Pedig nem hiszem, hogy a közönség csak valami agyon­retusált, kozmetikázott képet lenne hajlandó elfogadni a sportolóról. A versenyző is em­ber, akinek magánéleti konf­liktusai nyomot hagyhatnak a sportpályán is. Nem tudom, miért kellene szégyellni, ha va­laki éppen szerelmes, ha ösz­­szeveszett az edzőjével, vagy ha esetleg a válópere zajlik. Azt viszont nagyon erkölcste­lennek tartom, amikor a sport­újságíró a sportoló megkérdezé­se nélkül nyilvánosság­ra hoz olyasmit, aminek igazáról nem győződött meg. Tass István Zoltán TotóHppek *0. HÉT, MÁRCIUS 9—10.) 1. Mannhelm—Eremen 1, x L1 FC Köln—Bayern M. 1, x L Ulm—Wattenscheld 1 4. Hertha ESC— Offenbach 1 K. Hannover— Saarbrücken L x i. Solingen—Aachen & 7. Bologna—Empoli 1 *. Cagliari— Sambenedettese S, X •. Campobasso—Pisa 1 10. Genoa—Perugia 1* x 11. Monza—Bari x 12. Parma—Triestlna x, 2 13. Pescara— Cesena 1, x POXMÉRKÖ ZÉSEK l 14. Arezzo—Varese 1 15. Catania—P ad óva 1 IC. Léccé—Taranto & SZABAD FÖLD 21 Pocikfónfiia Befejeződött a labdarúgók téli szünete: a 16. fordulóval folytatódott a játék a labdarúgó Nemzeti Bajnokság első osztá­lyában. Néhány meglepő ered­mény is született a tavaszi nyi­tányon — ezek közül feltétlenül az élre kívánkozik, hogy győz­ni tudott a Vasas, méghozzá idegenben, az őszi csodacsapat, a Debrecen ellen. A jó iramú mérkőzésen Illovszky Rudolf csapata — az idős mester Mé­szöly Kálmánt a télen váltotta fel az edzői poszton — maga­biztosan játszott, 0-0-ás félidő után 2-1-re verte a hajdúságia­kat. Meglepetésre kikapott az ősz egy másik sikercsapata, az MTK-VM is. A kék-fehérek Szombathelyen vendégszerepel­tek , nem mutattak valami jó já­tékot, inkább a sok szabályta­lanság jellemezte őket, s éppen egy ilyen fordulat következté­ben alakult ki a végeredmény . Nagy buktatásáért a játék­vezető büntetőt ígért, s ezzel 1-0 arányban győzött a hazai csapat. A papírformának megfelelően kikapott a Ferencváros, szintén idegenben. A békéscsabai tár­sulat az első félidőben megsze­rezte a vezetést, a zöldeknek a második játékrész elején még sikerült az egyenlítés­­, de ,a hazaiak feljavultak, s végül 3-1-es győzelemmel hagyhatták el a pályát. A zöldek szerencsé­jére kikapott az Eger is (a Vi­deotonnal játszott a hevesi csa­pat , a találkozó 3-1-re végző­dött), így a Fradi megőrizhette a biztonságosnak azért semmi esetre sem nevezhető pozíció­ját, a 14. helyet. Ugyancsak 3-1-re végződött az Újpesti Dózsa és a SZEOL AK összecsapása a Megyeri úton. A találkozón három gól esett ti­zenegyesből. A jó ideig legalább egy pontra esélyes vendégcsapat inkább a rutintalansága miatt veszítette el a mérkőzést — mindez azonban nem vigasz a szegediek számára: reményte­len helyzetben, nyolc ponttal le­szakadva, az utolsó helyen áll­nak. A tavalyi bajnok Bp. Honvéd imponáló játékkal győzött 3-0 arányban Tatabányán a hazai csapat ellen. A tartalékosan felálló Tatabánya meglehetősen jól állta a Honvéd támadásait, de azért a fővárosiak győzelme feltétlenül megérdemeltnek ne­vezhető. Döntetlenül végződött Pécsen a Csepel vendégjátéka, s bár a hazai gárda jobban játszott a rendkívül rossz talajú pályán, a vendégek kapusa, Gelei, ki­egyenlítette a színvonalkülönb­séget: valójában csakis neki kö­szönheti a fővárosi társaság, hogy a találkozó gól nélkül ért véget. A Rába ETO otthon játszott a Zalaegerszeg ellen, s 2-1-es győ­zelmével alighanem megkezdte azt a folyamatot, amelynek vé­gén az első három hely vala­melyikének megszerzése lesz az eredmény: ma a Debrecen és a Rába egyaránt húszpontos, a Videotonnak 24, a Honvédnak 22 pontja van. BT—b—gae— b—aa——a—aw—mmmu

Next