Szabad Föld, 1985. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1985-04-20 / 16. szám
dók és Könyvecsülés által felen tízezer forint jutalványból az sültek: tos utalványné, Hatvan, özv. né, Hódmezővá- István, Kecske- Lajos, Kőtelek. Tatabánya. Bérse, Abádszalóké, Kondoros. Borszesgyarmat. Bu, Cserépváralja.n, Alattyán. Csö- Mágocs. Donkó ény. Durkó Gátorray Józsefné, e Istvánné, So- Horgosné Banilvás. Joó István, i János, Kiskőánné, Budakeszi, Komárom, Seneged. Nagy Imre, Uth Lászlóné, Kert, Csorvás. Lánamási. Tar Miklós, Tóth Judit, ■ga Pálné, Jászstván, Tiszasüly os utalvány Igyné, Kiskőrös. Balmazújváros, Rozália, Baja. lé, Bakonyszom- I/i Sándorné, Bu- Margit, Buda- Ignácné, Tarna- Szanik Gyuláné, Csikai Miklós, Jaran Istvánné, Jánosné, Ozora. lé, Gyönk. Horiszántó, Horváth i. Jászné Polgár r. Jeneiné Hó- Mezőtúr. Kiss szt. Körösi Már, Mártonná Ho- Verseg. Meny- Szegvár. Merczy és utalványzocialista brigád, Rákóczi Ferenc tos utalvány orras szocialista . Volán szocialiskáknek hét kötetét Jást István özvevő jutalmazása-i rgit, Budapest. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat összesen harminc szépirodalmi tartalmú hanglemezt ajánlott fel a résztvevőknek. Ebből három-három lemezt kaptak: Ambruszt Mihályné, Budapest Bencze Julianna, Mázaszászvár. Dorogi Józsefné, Zsira. Gyuricza Gézáné, Gyomaendrőd. Kiss Józsefné, Győr. Madocsainé Abari Júlia, Kerepestarcsa. Pajor Ferenc, Keszthely. R. Kalocsa Edit, Nyergesújfalu. Tömör Valéria, Mezőfalva. Vancsura Györgyné, Budapest. Emléklapban részesültek: Antalóczi Mónika, Budapest. Balogh Lajosné, Nagyrécse. Bárkányi Sándorné, Sándorfalva. Bellákné Oláh Zsuzsanna, Mezőkovácsháza. Bod Péterné, Ajka. Bodó Irén, Szamoskér. Bojcsuk Veronika, Szovjetunió, Halábor. Bordás Józsefné, Mezőkeresztes. Czékus Mihályné, Hódmezővásárhely. Csábi Ferencné, Szeged. Császár Tiborné, Nárai. Csetényi Anikó, Csépa. Csirke Lászlóné, Jászboldogháza. Csűr Pálné, Kunhegyes. Dancs Andrea, Kaposkeresztúr. Dani Irén, Abádszalók. Dankó Jánosné, Budapest. Fekete Istvánné, Dunaújváros. Fitos Lajosné, Hajdúnánás. Gémes Sándorné, Tiszavasvári. Györgyné Karker Emília, Tés. Halász István, Monorierdő. Halász Sándorné, Tengelic. Hídvégi István, Cséve. Hlavacska Ferenc, Szirák. Homonnainé Püspöki Júlia, Kisújszállás. Hugyeczné Nedeliczki Mária, Vanyarc. Kajosné Polónyi Ilona, Monor. Kalmár József, Mátételke. Kámánné Ilocki Mária, Bakonszeg. Keller Mihály, Foktő. Keresztesi Lajosné, Csemő. Kerezsi Istvánné, Hernád. Kiss István, Kisújszállás. Kiss József, Pécs. Kiss Mihály, Eger. Kisteleki Szilvia, Székesfehérvár. Kiszel Mihályné, Szarvas. Kovácsné Hámori Györgyi, Horvátlövő. Kővári Anna Szűcsné, Újszász. Kulcsár Erika, Zalaegerszeg. Lampert Mária, Szombathely. Lovas Margit, Kunfehértó. Lőrincz Ibolya, Békés. Lukács Mária, Szekszárd. Molnár Ilona, Lovászpatona. Nagy ■Istvánné, Dunaújváros. Nemes József, Ököritófülpös. Odor Júlia, Hódmezővásárhely. Osztopáni Mihály, Kiskunfélegyháza. Ökrös Jánosné, Karcag. Ötvös Sándor, Csongrád. Ötvös Sándorné, Csongrád. Paál Ferenc, Fűzfőgyártelep. Pálfi Lászlóné, Boglárlelle. Petrics Jánosné, Mezőberény. Pongrácz Józsefné, Dombóvár, özv. Rácz Józsefné, Pátroha. Rizmann Józsefné, Dévaványa. Schauer Lajos, Orosháza. Simon Ibolya Katalin, Nagykörű. Soltész Zoltán, Erdőhorváti, ifj. Strom Gyuláné, Szovjetunió, Halábor. Szathmáry tamás és Szathmáry Tamásné, Szekszárd. Szeles Edit, Szovjetunió, Halábor. Szomenauer Zsuzsanna, Szentgáloskér. Takács Irén, Almásneszmély. Telekes Zoltánná, Tápiógyörgye. Tigyi Istvánné, Tiszaug. Tóth Antal, Hódmezővásárhely. Tóth Tihamérné, Budapest. Ugray Árpád, Veszprém. Ujlaky Éva, Budapest. Ungváriné Tóth Sarolta, Tardona. Varga Jánosné, Geszteréd. Varga Józsefné, Szikszó. Varró Ferenc, Kiskundorozsma. Vasné Tóth Valéria, Székesfehérvár. Vécsei Istvánné, Edelény. Visnyiczki Zoltánné, Edelény. Zsédely Teréz, Kisbér. Bagi Ilona szocialista brigád, Szolnok. Bolyai János szocialista brigád, Debrecen. Edison szocialista brigád, Gyöngyös. Fortuna szocialista brigád, Budapest. Jahn Ferenc szocialista brigád, Szombathely. József Attila szocialista brigád, Keszthely. Mozgáskorlátozottak irodalmi köre, Győr. Petőfi Sándor szocialista brigád, Szentes. Tanácsköztársaság szocialista brigád, Szeged. Zaja szocialista brigád, Tokod. ★ Szívből köszöntjük a fölsoroltakat. De mindenkit, aki — bárha csak egy hónapra is — csatlakozott kezdeményezésünkhöz. Hálánkat fejezzük ki azok iránt, akik szándékunk valóra váltását bármi módon, akár adománnyal, akár közönségtalálkozó létrehozásával segítették. S további munkánkat támogatná mindenki, aki levélben véleményt nyilvánítana erről az akciónkról, és tanácsot adna számunkra, rendezzünk-e még hasonlót. S ha igen, milyen legyen az. Bajor Nagy Ernő *» • (Takács Zoltán rajza) A KÉPERNYŐN Auschwitz árnyékában Húsvét hétfő. Az ünnepi hetedik adásnap műsorának szerkesztése a televíziósok derűlátását bizonyította. Reggeltől estig válogatott „csemegékkel” igyekeztek (volna) készülékük elé láncolni mind a fiatalabb, mind az idősebb nézőket. Sajnos — a tapasztalatok mutatják — nagy részben feleslegesen. Mert a locsolás napján az emberek vándorolnak, isznak, a lehető legkevesebb időt töltik tévénézéssel. A válogatásban bizonyára az a cél is ihlette a műsor szerkesztőit, hogy megkíséreljék a régi hagyomány erejét megtörni, az e napon szinte kötelező alkoholfogyasztást megelőzni, csökkenteni. Hát ez az idén sem sikerült, tartunk tőle, hogy a műsorok java része csak úgy elveszett az űrben. Nemes szándék vezérelte a Sztárok a gyermekekért című összeállítás kezdeményezőit. Meg kell azonban mondanunk, hogy a néző csalódott. A műsoron óhatatlanul kiütköztek a „jótékony célú” szokásos jelei: a fellépőknek természetesen senki sem mondhatta, hogy ennél feszesebb, érdekesebb produkciót is bemutathatott volna, hiszen elsősorban az volt fontos, hogy minél több pénz gyűljön a gyermekfalu számára. Legjobban, persze, azok csalódhattak, illetve bosszankodhattak, akik a Budapest Sportcsanokba drága belépőjegyet váltottak. Vitákat váltott ki az est fő műsora, a bővérű olasz komédia. Megoszlottak a vélemények azon, hogy egyáltalán kitűzhető-e még a Kaviár és lencse, ez az agyonkoptatott, fordulataiban erőltetett, csinált, avítt színdarab. Nos, annyi biztos, hogy nem a világ legjobb darabja, s szerzői sem törekedtek Shakespearehez hasonlítható magasságokba. De kétségtelenül jól szórakozhattunk, nagyokat nevethettünk, kikapcsolódhattunk. Élvezhettük Málnay Levente rendező humorérzékét, s a nagyszerű szereplőgárda teljesítményét. Elfogadhattuk a túlzásokat is. Emlékezetes alakítással örvendeztetett meg Sinkovits Imre, a nagy szélhámos, Szilágyi Tibor, Almási Éva, Körmendi János, aki a hihetetlen professzor-szerepet is csaknem elhitette velünk — és mind a többiek. Soha rosszabb estét! Kék fény. Alkohol, kábítószer, gyilkosság, öngyilkosság, bűnözés — összefüggő fogalmak. Egyik a másiknak egyenes következménye. Előfordulásuk gyakoriságának szomorú bizonyítékait tárta elénk a műsor, őszinte tárgyilagossággal. S ez így volt jó. Szerencsére, láthattunk ellenpéldákat is, fiatalokat, akik időben ráébredtek a semmibe vezető út veszélyeire, és megálltak a szakadék peremén. Sajnálatos, persze, hogy ma még ők vannak kevesebben, s nagyobb számban azok, aki a család, az iskola „szemeláttára” szipuznak, narkóznak. A társadalom érdeke pedig a legszigorúbb fellépést kívánja. Nem szabad izgalmat gyakorolni azokkal, akik a tudatlan fiatalokat kábítószerhez segítik, és szigorúan felelősségre kell vonni azokat is, akik hanyagságból, közömbösségből nem veszik észre egy-egy fiatal eltévelyedését. Magukra hagyva... Az utóbbi idők legmegrázóbb, legérdekesebb dokumentumfilmjét láthattuk pénteken este. Szerencsére, nem éjszakára tűzték ki, s így remélhetőleg sokan megnézhették. Auschwitzról volt szó, nem a hagyományos megközelítésében — vagyis az ott lezajlott szörnyűségek közvetlen bemutatásával —, hanem annak bizonyításával, hogy milliók élete megmenthető lett volna, ha — és most tessék megkapaszkodni —, ha az akkori világ vezetői hisznek a szemtanúknak, és tudomásul veszik, hogy Auschwitzban emberirtás folyik! A történelemben ritkán érvényesíthető a „mi történt volna, ha ...” elve. Ebben az esetben azonban bizonyíthatóan több millió ember életben maradhatott volna, ha a haláltábort legalább megzavarják gátlástalan működésében. Elképesztő közöny, szinte az emberirtókéval azonos felelősség! A megszólaltatott szemtanúk, a felsorakoztatott dokumentumok fehéren-feketén, cáfolhatatlanul megerősítik: bűnös mulasztás volt! A film egyik fő érdeme, hogy megrázó erővel tárta fel az eseményeket, hogy továbbgondolkodásra késztetett, hogy a közömbösökben is felkelthette a „soha többé!” tiltakozásának gondolatát. Telepódium. A televízió létezése óta ugyancsak megnőtt a kabarécsinálók kockázata. Hol vannak már azok a szép idők, amikor az tért be a kabaréba, akit e mű nem érdekelt, akit becsalogatott kedvelt szerzőjének vagy színészének neve. Elmúlt. Ma két- vagy négymillió felnőtt és gyerek leül a készülék elé, s azt mondja: tessék engem megnevettetni! És, bizony, ebben a sok millióban van könnyen kacagásra ingerelhető, van komplikáltabb lelkivilágú, s talán még igényesebb humorra éhező is. Van, akit megnevettet, ha a szereplők a nyílt színen hasra esnek, ha a színészek arról beszélgetnek, hogy ők hogyan csinálják az ágyban, és akadnak olyanok is, akik — másban is, ebben is — igényesebbek. Ez utóbbiak, érthetően, kevésbé népszerűek a kabaréelőállítók körében, hiszen az igényesebb humorhoz több befektetés szükségeltetik, azaz több gondolat, elevenebb csattanók, fürgébb észjárás, korszerűbb humor Mivel pedig a szerzők és a szereplők névsora számról számra ugyanaz (illetve: alig-alig változó), ezen az estén is körülbelül sejthettük, mit várhatunk — és azt meg is kaptuk. Már a bevezető konferansz szigorúsága figyelmeztetett, hogy nem illik bírálni az elhangzottakat, a régi vicceket, az ismert fordulatokat, mivel amit itt látnihallani fogunk, az az arra hivatottak csúcsteljesítménye, amely előtt csak főt hajtani szabad. Az első kovács-jelenet (Mikó—Tahi Tóth) még ezt nem erősítette meg, ám kétségtelen, hogy Szuhay Balázs — tartalmában és előadásmódjában Komlós Jánoséra emlékeztető — konferanszában voltak szellemes pillanatok. Hosszan unatkoztunk viszont Szilágyi Tibor—Harsányi Gábor—Moór Mariann— Schubert Éva áruházjelenetén. Rövidebben jobb lett volna az engedélyre várakozó nők humora is, néhány ízlésficamra valló szövegrész kihagyásával. (Csala Zsuzsa, Schubert Éva, Máthé Erzsi.) A humánus betörők meg a szegény tanár találkozása annyifélét markolt, hogy zavarba hozta a nézőt: mulattatják, avagy melodrámát nézetnek vele? A befejező, könnyesbús dal aztán végképp betette a kaput. Hogyan került a csizma az asztalra? (Mikó István, Harsányi Gábor, Tahi Tóth László, Horváth Tivadar.) A kacsa közbeszóló kitalálható szövege nem derített különösebb jó kedvre. Nagy Bandó András naplóötlete sem vadonatúj. Kétségtelen, sok szellemes csattanóval ajándékozott meg, ám ezt a műfajt sem lehet sokáig azonosan csinálni. Sürgősen meg kell újulnia! Szórakoztatott Miklósy György és Gera Zoltán jelenete a demokrácia értelmezéséről. Különösen a színészi játék volt szellemes. Aztán láthattuk ismét Mikót és Tahi Tóthot a kovácsműhelyben. Ismét meggyőztek arról, hogy ez a fajta „munkáshumor”, a termelők ilyesféle ábrázolása régen elavult. S aki nem tud jobbat, ajánlatosabb, ha a „szent fát” félreteszi. (Ahogyan Petőfi ajánlotta költő-kortársainak.) Bocsánatot kérünk a kabaré tudóitól, de nekünk csak ennyire sikerült felvidulnunk, pedig — esküszünk — nem fájt a fogunk, nem voltunk eleve rossz hangulatban, nem tápláltunk előítéleteket sem. Ennek ellenére elismerjük, hogy nyilván bennünk volt a hiba. Az áldozat ára. Érdekes dokumentumfilm egy nem mindennapi emberről. Orbán Ottó csornai állomásfőnök kultúrház építésébe fogott a saját megtakarított pénzéből. Kifogyva aztán az anyagiakból, a tanács arra kényszerült, hogy az építkezést befejezze, miáltal nem kívánt, nem tervezett célra fordította amúgy is kevés beruházási keretét. Az ötven perces film bemutatott egy megszállott, a közösség javáért mindenre hajlandó embert, feltárta a közös tanácsú községek lakóiban rejtőző elégedetlenséget, sürgetve az e téren szükséges intézkedések mielőbbi megtételét. Nem foglalt állást, de bizonyára állásfoglalásra késztette azokat, akiknek kötelességük a tanácsok munkájának szervezése, irányítása. A néző — noha elismerte Orbán munkásságát — nem mindenben tudott igazat adni eljárásának. Egy biztos: fontos film volt a tekintetben, hogy rávilágított a tanácsok munkáját gátló, a demokratizmus érvényesülése ellen ható tényezőkre. I. M. SZABAD FÖLD 13