Szabad Föld, 1985. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-27 / 17. szám

12 SZABAD FÖLD Egy könyvtár gazdákra lelt Nem mintha korábban gaz­dátlan lett volna. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat ajánlot­ta föl az ötszáz kötetet az Esti olvasmányok résztvevőinek ju­talmazására. Áttekintve a havi beszámolókat, szerkesztőségünk úgy döntött, a Sarkadi Cukor­gyár Leninről elnevezett szo­cialista brigádja bizonyult a legérdemesebbnek a szép biblio­tékára. Budapesten, alkalmi kis ün­nepség keretében került sor a könyvtár átadására. Sarkadról a fővárosba utazott erre az al­kalomra Kölüs Imréné, a bri­gád vezetője és helyettese, Szol­noki Ambrusné. Ott volt a csa­ládias hangulatú eseményen dr. Török Ottó, az Állami Könyv­­terjesztő Vállalat igazgatója és Eck Gyula, a Szabad Föld fő­­szerkesztője is. Csomagoló brigádban dolgoz­nak a sarkadi asszonyok. Mint elmondották, előző este tízig dolgoztak, de reggel fél hat­kor már autóba ültek, hogy dél­előtt tizenegyre a pesti Belvá­rosban legyenek. Magukkal hoz­ták brigádnaplójukat is, hadd ismerjük meg közelebbről is, mit jelent mindennapjaikban a jelszó: „Szocialista módon dol­gozni, tanulni, élni!” A tizennégy munkásnő közel két évtizede szövetkezett e ne­mes cél szolgálására. Mostani naplójukat csak 1981-től veze­tik. De annak áttekintése is so­kat elmond a kívülálló számá­ra, mire futja egy olyan asz­­szonycsapat erejéből, amelyik a gyári munkában is helytáll, az otthon „üzemben tartásáért” is mindent megtesz. Az 1. sz. Napközi Otthonos Óvoda vezetőjének négy év előtti bejegyzéséből: „ ... Ra­gyogó tisztává varázsolta dol­gos kezük minden helyiségün­ket és az épület külső falait...” Egy másik beírás azt igazol­ja, hogy a brigádtagok meg­látogatták hat beteg munkatár­sukat ... Három alkalommal vettek részt a sporttelep talajá­nak kapálásában ... Vért ad­tak ... Közösen megtekintették Koszta Rozália festőművésznő kiállítását... Derekasan kivet­ték részüket a gyár exportter­vének megvalósításából stb., stb. ... És az Esti olvasmányok dolga? Az elsők közt jelentkez­tek annak idején. És hónapról hónapra becsülettel küldték az egyes brigádtagokra „lebontott” beszámolókat is. Krúdy tizen­három különböző művének cí­me szerepelt a levelezőlapokon. Fekete Imréné például azt írta A vörös postakocsi elolvasása után: „Krúdyt még nem olvas­tam, igaz, fiatal olvasó vagyok. De ettől a regénytől megkap­tam, amit vártam ...” Paksi Károlynét Anatole Franco Szí­nésztörténet című kötete egye­bek közt ilyen mondatok le­írására késztette: „...Nagyon nehéz volt elolvasni ezt a re­gényt. Ilyen sokat egyfolytában még nem olvastam ... örülök, ha nehezen is, de belejövök a szép vállalás teljesítésébe ...” Lengyel József — ha élne — bizonyosan megilletődötten ol­vasná, amit a brigádtagok a műveivel való találkozásról pa­pírra vetettek. Még az olyan egyszerű vallomás is vigasztal­ta volna, mint Görög Sándorné beszámolójának zárószavai: „ ... Nem olyan híres az író, pedig szép könyveket írt és én szeretem a könyveit...” Illő, hogy végezetül ide ír­juk a brigádtagok teljes névso­rát. Kölüs Imréné, Szolnoki Ambrusné, Czeglédi Istvánná, Debreceni Gáborné, Fekete Im­réné, Görög Sándorné, Gurzó Imréné, Híró Sándorné, Ken­der Ildikó, Keresztúri Lajosné, Komlósi Mihályné, Medve Já­­nosné, Paksi Károlyné, Ungor Lajosné és Vigh Lajosné. ... Reméljük, későbbi ak­cióinkban is találkozunk szor­galmas, derék közösségükkel! A két sarkadi küldött belelapoz az első könyvbe Dr. Török Ottó átadja Kölüs Imrénének a könyvtárat (Celeta Pál felvételei) A KÉPERNYŐN A régi kerékvágásban A beavatkozó televízió. Az ismert és közéletileg kívánt jelenségből a héten két példát is láthattunk. „Ha per, úgymond, hadd legyen per!” címmel egy ház lakói­nak átkozott torzsalkodásáról kaptunk elszomorító képet, az Aki a virágot sze­reti című riportfilm azt próbálta kiderí­teni, mitől drága a világ, miért emel­kednek az árak ünnepek előnapján. Ha szakmai szempontból bíráljuk ezeket a műsorokat, igazán semmi kifogásolni­valót nem fedezhetünk fel bennük. Tár­sadalmi hasznukat tekintve viszont le­hetnek kétségeink. Miről is van szó? A néző, a közvélemény igényéről. Ha már ott járt a televízió, ha már feltárt egy káros jelenséget, ha már megmutatta az ügy sötét oldalát, ha már bebizonyította tarthatatlanságát, történnie kell valami­nek. Ám úgy látszik, semmi sem történt. A filmben „fenti lakóként” nevezett hölgy továbbra is bosszantja a többieket, ezután is lezárja azt az ajtót, amelyet a közösség szempontjából nyitva kellene tartani, és kinyitja azt, amit be kellene zárni. A hatóságok pedig széttárják a ke­züket, eljárás eljárást követ, valaki bele­rokkan, többen évek óta nyugtalanok, összeszorul a gyomruk, ha az otthonukra csak gondolnak. És hogy meddig mehet ez így? Gondoljuk, a világ végezetéig. Ha pedig a beavatkozás semmit sem vál­toztathatott meg, önkéntelen a kérdés: mire volt jó az egész? Tudjuk, persze, hogy a jogszabályok, törvények nem úgy születnek és módosulnak, hogy valaki gondol, egy merészet, és megváltoztatja az addigiakat. Hosszú, megfontolt folya­matok végén születnek meg a döntések. Lehetnek azonban égető esetek, amikor valaki tűrhetetlen magatartásával egy közösség békéjét fenyegeti, folyamatosan rosszindulatból. Müller Magda szerkesz­tő-riporter alaposan körüljárta az ügyet, a csattanó azonban elmaradt. Vagyis a legfontosabbat nem tudtuk meg, mi lett a tévé látogatásának kézzel fogható kö­vetkezménye. Vagy nézzük a világpiacot. Komikum­ba fordult az ügy, amikor Juszt László riporter a haszonkulcsról faggatózott. Ki­derítették, hogy ezt a bűvös számot más­ként kell értékelni, s nem úgy, ahogyan bárki gondolná. Mind a KISOSZ-ban, mind a minisztériumban bizonygatták, hogy a közvélemény téved ebben a do­logban. Példájuk szerint, ha valaki a termelőtől 20 forintért megvesz egy szál szegfűt, és azt 40-ért adja tovább, akkor a haszna nem 100 százalékos, hanem csak 50, mivel a hasznot nem a vásárlási ár­hoz, hanem az eladási árhoz kell viszo­nyítani. Ám akárhogyan nézzük is, a ke­reskedő ténylegesen 20 forintot keresett szálanként, ami nem megvetendő­ összeg, főként, ha több százról vagy ezerről van szó! Okosabbak, és reménykedőbbek ez­után sem lettünk, tudomásul vettük, hogy a virágárak a jövőben is a naptár­hoz igazodnak. És nem kell félniük a magántermelőknek, kereskedőknek, a nagy szövetkezetek nem erőltetik a vi­rágtermesztést, mivel energiaigényesség miatt ez az ágazatunk nem kifizetődő. Vagyis: beavattak valamibe, megosztot­ták velünk a gondot, aztán magunkra maradtunk. Májdír emlékiratai. Megszoktuk már, hogy közelmúltunktól nevetve búcsúzko­­dunk. Láthattuk ennek jegyeit a képer­nyőn is, nem egy szatírában. Markos Miklós filmje tovább bővítette ezt a vá­lasztékot, méghozzá csaknem teljes si­kerrel. És hogy mivel magyarázzuk a csaknem közbeiktatását? Úgy láttuk, hogy a film nagyszerű törekvéseit a túl­zsúfoltság rontotta el — némileg. Vagyis az a szándék, hogy Markos mindent el akart mondani, be akart mutatni, ami abban a korszakban megtörtént vagy megtörténhetett volna. Lehet, persze — sőt, valószínű —, hogy meg is estek ezek a dolgok, csakhogy mindezt egy ember sorsába sűríteni túlzásnak bizonyult. Szó esett a koalíciós idők verekedésig fajuló vitáiról, a pártszervezés fonákjairól (a faluban mindössze két párttag van, s amikor a házaspár lánya és veje is be­lép, jelentik, hogy a növekedés — kettő­ről négyre — százszázalékos), hallhat­­tunk-láthattunk példázatokat a hitről, az ügyért mindenre kész buzgalomról, a vallásosság és antiklerikalizmus kevere­déséről, általában arról a zűrzavarról, amely a fejekben kóválygott. Akik átél­ték azt a kort, bizony téli Markos ötleteit, főr­déseit, mint akik csal Természetesen a film­­ nélkül is élvezhető vol áttekinthető gerince se fékozódásában. Kár, naplója érdemtelenül i­rott a történetben — erre volt „kihegyezve” a szál nem bizonyult e róék esete is inkább — szóval a rövidítés­e a filmnek. Nagy nyereségként Máté Gábor érett alak azonosult a szereppel, tette az író-rendező ki­léseit. El is hittük for­rásait, kalandjait, a­ szerelmi páston zajlót két formált Sinkó Lá­nai Tamás. (Mindkettő hasonlót!) Ez alkalom Madarász Ivánt is, a­ fejező, élvezetes muzi Szeszélyes évszakok magazin — ebben a fi az elképzelésekkel —­­­lenné válik. Készítői a színvonalból. Külön hatott volna elő, hog­yek, mint a szerelő ,, mint a tanácselnököt bán iratokat halmozó hetik ezt a műsor gazi nek a jelenetek közöt­teni cirkusszal, am­iá ha fel is csillan a rém most történnie kell­­ történik semmi. Bejöl és tisztelt Körmendi ,­sen eljátssza kétszáz hámos, betörő figurát rá, akár az egész­et hatná. Ám őrajta is fáradt, hogy a néző ii előre kitalálható főre ugyanazt. Mostanában divat is, hogy eleddig éneklései kívánják in­dítani. E műsorban egy sanzont, immár Nem tudjuk, jót tett-á­ld­ás, már bocsánat többen is „kis” Kari Mindezeket összegező sabbat ajánlani: szig­­ogatásban. Néhány szó az égi és pénteken vetítette halálos lövés című fiú­­érdeme, hogy dokum­­él ábrázolta északi i­nak ellenére, hogy esetet dolgozott fel, meggyőződhet róla, a az útja. Egyébként lassú kibontakoztatá­st, tartalmas, gond­ volt, hiteles figurák! A filmhez kapcso felhívni az érdekelte íróságra. Aki kedden részt, nyilván szánda a pénteki N­-ikat is, hogy a szórakoztató­ben a 2. programra­­ tettek, valódi válasz­om nincs rendben a a szembeállított film egy korábbinak befe tett volna tenni? A szereplőinek további hagyva a Szeszélyes a tévéműsor nem va mindig minden csa­­sodpercre kiszámít, egy esetben ajánlat ilyesfajta igényére­­ Troilus és Cressid­­enebb volna Shakes médiáinál. Ám a nap bűvkörébe vonta a s a dráma költő más kevésbé ismert. Ame­lünk az előadásról, mondanunk a magy zőit”, önálló műves szinkron, kitűnő m tettek. 1985.

Next