Szabad Föld, 1985. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1985-05-18 / 20. szám
1985. MÁJUS 18. u @Tf wSSSt ég mindig: Videoton... " Már egy hete, hogy elbúcsúztatjuk a Videotont az UEFA Kupától, s azóta tán szóba sem került a csapat teljesítménye. Hiába, a sport már csak ilyen szerencsére. Új feladatok, új programok jönnek, nincs idő hosszasan elidőzni egy-egy esemény fölött. A téma most a válogatott VB-es rejtező mérkőzése, a hollandok elleni összecsapás. IV-re e sorok megjelennek, már túl leszünk a zárótalálkozón is, és vele még távolabbra kerül a Videoton kupaszereplése. Pedig érdemes visszatérni rá, mert éppenséggel nem volt tanulság nélkül való. Ha figyelemmel kísérték a lapok tudósításait, értékeléseit, akkor nyilván föltűnt: a visszavágóról alig-atig esett szó bennük. Érthetően: a madridi öszszecsapás már csak formalitásnak tűnik. A spanyol csapat túl jó ahhoz, hogy akár egy cseppnyi illúziónk is lehessen. Vagy mégsem? Az állítás egyik felét szívesen visszavonom. Már tudniillik azt, hogy a Reál túl jó ... Ez a mai Reál ugyanis egyáltalán nem olyan jó. Szurkolókkal, szakemberekkel beszélgetve egyaránt arra a következtetésre jutottunk, hogy a Videoton erősebb csapattal is megbirkózott a kupasorozat után. Félreértés ne essék: nem azt állítom, hogy ez a spanyol együttes gyengécske, s csak szerencsével jutott el a döntőig. Hogyan is mondhatnék ilyet egy ilyan gárdáról, amelyik kiejtete a Tottanhamet, az Anderlechtet, az Internazionalét... Ám azem lehet véletlen, hogy a madidiak a legtöbb idegenbeli mérkőzésüket elvesztették. Ráadául úgy, hogy gólt is alig-alig éttek. (Más kérdés, hogy otthonukban aztán mit produkáltál... nem egyszer bírói segédlettel, persze. Hiába a Reál azdag, befolyásos egyesület...) Mindez pedig azt igazolja, hogyan sebezhető pontja, védelme önnyen zavarba hozható. Bármily furcsa, ezt a székesfehérári találkozón is láthattuk, az néhány perc, amit a Videoton támadással töltött el, pánikot keltett a vendégek védelmében. Rögtön nem tűntek könnyednek és elegánsnak, ellenkezőleg: görcsösnek, kapkodónak. Tudom, furcsán hatnak e szavak egy 3-0-ra elvesztett mérkőzés után, ám a reális képhez, az értékeléshez ez is hozzátartozik. Akkor viszont a kérdés is adódik: mindaz, amit korábban a Videotonról írtunk, hamis volt, és szó sincs arról, hogy kialakult volna egy nemzetközi mércével is ütőképes klubcsapat ? Nem, azt hiszem, nem volt hamis. A Videoton valóban érett, tekintélyes csapattá nőtte ki magát, s más körülmények között, a Reál ellen is lett volna esélye. Minden futballszurkoló tudja már, milyen hátrányt jelentett a fehérváriak számára a három kulcsjátékosuk — Csongrádi, Májer, Szabó — hiánya. Ezért is volt türelmes és megbocsátó a múlt szerdán a közönség, pontosan tudta, hogy lehetetlent kíván, ha győzelmet vár, így tehát e ténnyel nemis érdemes már foglalkozni, sokkal inkább azzal: miért szükségszerű, hogy kulcsjátékosai távollétében kudarcra van ítélve a csapat? Nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyzetet a világ bármelyik futballgárdája megsínylene. Legfeljebb az a kérdés: milyen mértékben? Jobban, kevésbé mint a Videoton? Érzem, hogy a felvetés így merőben teoretikus, a választ a gyakorlatnak kellene megadnia. Mégis: feltételezem, hogy a nagy nyugati profiklubok sokkal könnyebben vészelnék át legjobbjaik hiányát. Egyszerűen azért, mert van helyettük más, ha nem is pont olyan értékű, de még mindig a nemzetközi szintnek megfelelő. A Videotonnak viszont nincs ilyen játékosanyaga. Nemhogy nemzetközi, de még a hazai mércénél is alacsonyabb képességekkel megáldott labdarúgókat kell csatasorba állítania. Olyanokat, akik olykor-olykor önmagukat messze felülmúlva produkálnak, de tartósan képtelenek erre. De vajon miért nem tud például a Videoton is fölvonultatni megfelelő tudású tartalék játékosokat. Miért veszti el oroszlánkörmeit valamennyi magyar csapat, ha egy-két nagytudású játékost kiveszünk belőle. Alighanem átigazolási rendszerünk hibája okán. " Emlékszem, még a kupasorozat kezdetén panaszkodott Kovács Ferenc, a Videoton mestere, hogy mily lehetetlen a helyzet: képtelenek voltak számottevő labdarúgót igazolni. Az élvonal mozgása rendkívül nehézkes, csak a legritkább esetben tudnak klubot cserélni a pályájuk csúcsán levő focisták. Ez pedig semmiképp sem egészséges, s ameddig nem változtatunk rajta, ne is számítsunk jelentős kupasikerre. De lám, mit produkált az élet: a szakvezető ezen szavai után a Videoton nagyszerű bravúrt hajtott végre az UEFA Kupában. Olybá tűnik tehát, hogy az edző szavait épp saját csapata cáfolta meg. Azaz mégsem. A Real Madrid elleni döntő első felvonása ugyanis — sajnos — látványos módon húzta alá Kovács Ferenc igazságát. Különösen azért sajnálatos ez, mert pont ezt az öszszecsapást láthatták Európa tévénézői, ebből a találkozóból szűrhették le maguknak: gyenge csapat a Videoton. Pedig nem az. Akkor tehát az átigazolási rendszerben volna a hiba? Miféle átigazolás? — kérdezhetnék vissza, hisz az élvonalban szerződés köti a labdarúgókat egyesületükhöz, s ha az lejár , szabad a vásár. Látszólag ez is igaz, ám akkor mivel magyarázható a viszonylagos állóvíz? Nyilván valahol hiba van a rendszerben, elakad a gép, nincs folyamatos vérátömlesztés. Pedig szükség lenne rá, hisz egy-egy új játékos megjelenése a nézőszámra is hatna. Természetesen nem ismeretlen, alacsonyabb osztályból érkező labdarúgókra gondolok ... A Videoton példája mindenesetre újra fölhívta a figyelmet e káros jelenségre. Nem tudok, s nem is feladatom, hogy kivezető utat mutassak. Vannak erre illetékesek, olyanok, akiknek — többek közt — ez is dolguk. Jó lenne tehát megtalálni azt a bizonyos porszemet, s beindítani a gépet. Majdnem azt írtam: újra indítani, csak hát közben rájöttem: ez a gép még stílem működött. Illetve sosem működött jól. Németh Péter Santillana befejeli a Real Madrid második gólját Tollba mondom••• I. év legkülönösebb ersenye A hűvös május eleji vasárnp délelőttjén egy furcsa veraiy fölöttébb vegyes összetetlű mezőnye gyülekezett a BAC kelenföldi sporttelepén. jelentkezőket három társaalmi munkás fogadta, s a hűs széllel dacolva szorgalmain írta az adatokat. Sebtében iderült, hogy a legidősebb két ■lentkező egy híján nyolcvanfés, de jócskán akadnak hármasok, ötvenesek is. Senki ne indolja, hogy sakkviadalra tololták a jelentkezéseket. A szakszervezetek VIII. és XI. sületi szakmaközi bizottsága, Magyar Atlétikai Szövetség stefánbizottságával karöltve,gynevezett nyílt atlétikai vernyt rendezett, tehát független 11 attól, hogy valaki igazolt így műkedvelő, fiatal vagy ős, jöhetett futni, ugrani, dob-Miért olyan érdekes ez? Azért, ért a hazai versenyéleteliséggel figyelmen kívül hagyazokat, akik már koruknál,oglaltságuknál fogva nemznek pályára többé hivatalos vetélkedéseken, s végleg leadták az egyesületi szerelést. Ez azonban még nem jelentette volna azt, hogy a mozgás, a versenyzés fölöslegessé vált volna számukra. Inkább fordítva: ők nem kellettek senkinek. Magyarországon mindmáig hiányzik a negyvenen felüliek korosztályos versenyeztetése, amikor az ötveneseknek nem a negyvenesekkel, a hatvanasoknak nem az ötvenesekkel kell mérkőzniük, hanem a közel egyívásúak állnak rajthoz. Ezen — a maga kemében páratlan — versenyen kilenc korosztályt soroltak kategóriákba, így egyenlítve ki az esélyeket. Ugyanakkor a rendezők arra is kíváncsiak voltak, mint Dögei János, a VIII. kerületi szakszervezeti sportbizottság sportszervezője, valamint Tesch Ferenc, a szövetség veteránbizottságának vezetője elmondta, hogy vajon lehet-e annyira vonzó az atlétika, hogy tömegsportversenyeket rendezhessenek. A válasz: nyolcvan-száz részvevő érkezett, közülük sokan vidékről, több száz kilométert utaztak ide. Akadtak ismerős arcok, mint például Bognár Judit, az egykori válogatott súlylökő. Meglepően karcsú, mint mondta, csaknem tizenöt kilót adott le versenysúlyából (jól áll neki!), s kétségbe volt esve, vajon képes lesz-e csak tíz métert is elérni, minthogy vagy évtizednyi ideje nem volt súlygolyó a kezében. Képes volt. Nyolc centi híján tizenkét métert teljesített, és ezzel győzött, igaz, Babai Editet, egykori versenyzőtársát sem kell sajnálni, aki tizenegy méter tizenhattal lett második. (Érdekesség: külföldön a különböző kategóriákban már nyilvántartják az egyes korosztályok eredményeit, tehát létezik korosztályos világranglista). De szóljunk a fiatalabbakról is: a gödöllői gimnáziumból négy lány és egy fiú jött el Szörényi István testnevelő tanár kíséretében. A tanár úr ugyan az Agrártudományi Egyetem testnevelési tanszékének oktatója, de mellesleg a gimnázium atlétáival is foglalkozik. Nem sajnálta vasárnap délelőttjét feláldozni a gyerekek kedvéért, akik ily versenyzési alkalmat és sikerélményt kaphattak. Az egészben csak az a különös, hogy míg ők újsághír alapján értesültek a versenyről, addig jó néhány neves fővárosi gimnáziumot hivatalosan is értesítettek — ám mindenféle visszhang nélkül. Külön színfolt volt a két csaknem nyolcvanesztendős részvevő, már csak azért is, mert mindkettejük napbarnított arca bizonyította, rendszeresen edzenek, fittyet hányva az időjárás viszontagságainak. Monori Kovács Jenő eredményei világra szólóak (persze saját korosztályában), s kiegyensúlyozott lénye a sport megtestesült reklámja. S Kosztka Emil vajon nem? Épp a születésnapjára esett a verseny. S hogy ezt megérte, kizárólag a sportnak köszönheti. Csaknem húsz esztendeje az orvos utolsó figyelmeztetésként azt mondta neki: ha a poharat nem teszi le, a dohányzással nem hagy fel, búcsúzhat az életétől, s jobb esetben is nyomorék lesz. Erre ön nemcsak káros szenvedélyeivel szakított, hanem belekóstolt a sportba is. Igaz, akkor még nehézkesen, hiszen aki csoszogva járt, hogyan is tudott volna 400- 500 méternél többet lefutni. Ma már minden különösebb nehézség nélkül teljesít húsz-harminc kilométert. Arcok egy rendkívüli verseny forgatagából. Egy jó hangulatú délelőtt tablóképe is lehetne ez. Vajon nagyon bonyolult lehetett életre hívni ezt a viadalt? Mert ilyenkor szokás a költségeket firtatni. Végül is hozzávetőleg tizenötezer forintból kihozták az egészet. (Ezt különben a szakszervezet állta.) Igaz, az FLTE sporttelepén kedvezményes órabért fizettek a rendezők.) Mégis úgy vélem, korántsem lehetetlen hasonló versenyeket szervezni, akár a fővárosban, akár megyeszékhelyeken, nagyobb városokban. S akkor már nem lesznek ezek rendhagyó viadalok ... Vass István Zoltán SZABAD FÖLD 21 Pocskrónika Mindhárom éremvárományos győzött a labdarúgó Nemzeti Bajnokság másodosztályának 30. fordulójában: a 43 pontos Bp. Volán a 13. helyezett Szekszárdot verte 3-0-ra, a 42 pontos Siófok a 14. Baját győzte le (1-0), a Váci Izzó pedig idegenben diadalmaskodott (szintén 1- 0-ra) a 17. Nagykanizsai Olajbányász ellen. Tudnivaló: az NB II- ben a bronzéremnek nem sok értéke van, hiszen csak az első két helyezett léphet felsőbb osztályba. A pontok és az erőviszonyok tekintetében szinte már biztos feljutó a Volán, ám a Siófok és a Vác még komoly csatát kell, hogy vívjon az elkövetkezendő nyolc fordulóban. Elvileg nincs reménytelen helyzetben sem a Szolnok (30 pont), sem a Nyíregyháza, sem a Salgótarján, sem pedig a Debreceni Kinizsi (35—35 pont), ám a hat, illetve a hét pontos lemaradás a gyakorlatban már aligha hozható be. A mostani hétvégén egyébként az említettek a következőképp szerepeltek: Szolnok—Salgótarján 1-0, Nyíregyháza—Keszthely 2-0, Debreceni Kinizsi—Dunaújváros 4-1. Biztos kiesőnek tekinthető a mostani állás szerint a Tapolca és a 22. sz. Volán. (A héten a Tapolca otthon kapott ki 2-0-ra a Kazincbarcikától, a 22. sz. Volán p pedig 2-1-re idegenben — Hódmezővásárhelyen —, a Metripond SE-től. Veszélyes helyen áll a Bakony Vegyész (21 pont), a Nagykanizsa (22 pont), a Szekszárd (23 pont), a Keszthely (24 pont), a Baja (25 pont) és az Ózd (20 pont).★ A magyarok számára félidejéhez érkezett az ifjúsági Európa Bajnokság selejtezője: csapatunk Petry — Krizsán, Márton, Kovács E., Szalma — Mundi, Horváth A., Oravecz (Kiss F.), Vincze — Süle (Vojtikovszky). Jónás összeállításban Bulgária és Ciprus válogatottja után most Görögországot győzte le 2-9 arányban. (Góllövők: Szalma és Jónás.) Az eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó ifjúsági válogatott végig óriási mezőnyfölényben játszott — e fölényre jellemző a 13-1-es szögletarány is —, ám gól csak a 30. és a 44. percben esett. (emes) Sakkozók figyelem! Kérjük az érintetteket, hogy a Sakk Szabad Föld Kupa országos döntőjére való nevezéseket május 20-ig adják postára. Cím: Solymosi László, Dunakeszi, Hunyadi u. 20. 2120. Azt is jelezték, hány személy részére vérnak szállást a június 15-i éjszakára. Azokat a nevezéseket, amelyeket május 20-a után adtak postára, a rendezőség nem fogadhatja el, illetve szállást biztosítani nem tud. T otótippck <20. HÉT, MÁJUS 18—19.) 1. Mannheim—Hamburg x, 2 2. Vl'B StiUtg.—Möncheng. 1 3. Darmst.—Hertha BSC x 4. Oberh.—Stuttg. Kick. * 5. Solingen—Nürnberg 1 0. St. pauli—Saarbrücken 1, x 7. IJIm—Duisburg 1, x 8. Bürstadt—Kassel x, 2 9. FC Homb.—Hannover x, 2 10. Como—Milán x 11. Lazio—Juventus 1, x 12. Cesena—Pisa x 13. Parma—Pescara 1 PÖTMÉRK tfZÉSEK 14. Campobasso—Catania x lő. Monza—Gcnoa 1 16. Taranto—Bologna 2