Szabad Föld, 1985. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-06 / 27. szám
ly SZABAD FÖLD Gyógyfürdő: sokrétű hatás A fürdők gyógyhatását már évszázadok óta ismerik és használják is. A komoly tudományos vízgyógyászat, illetve fürdőgyógykezelés, mint a gyógyítás egyik szakágazata, mindössze a múlt század közepe táján alakult ki, amikor már kezdték vegyelemezni a vizeket és különbséget tettek az egyes gyógyhatások között. Régebben sok fürdőzőt meglepett, sőt egyeseket félre is vezetett az a — egyes esetekben váratlan — tapasztalat, hogy a fürdőkúra első hetének végefelé a fürdőző fáradékonnyá, bágyadttá vált, álmatlanságról, fejfájásról panaszkodott, sőt fokozódtak, esetleg kiújultak azok a mozgásszervi és egyéb panaszai is, amelyek miatt megkezdte a fürdőkúrát. „Jól megjártam, nem használt nekem, hanem ártott a fürdő” — mondták egyesek. Még az a szerencse, hogy ilyen esetben — elég gyakran — tévedett a beteg és feleslegesen izgatta, keserítette magát. Az orvosok jól ismerik ezt a jelenségcsoportot és összefoglalva, szakkifejezéssel élve, elnevezték „fürdőreakciónak”. Az orvosok azt is tudják, hogy csak néhány napig tart, mert az átmeneti rosszabbodás után az alapbetegség tünetei enyhülni fognak, és a beteg aránylag felüdülve, megújulva, jobb állapotban hagyja el a fürdőt. A tapasztalt fürdőzők már tudják, hogy a fürdőkúra igazi jótékony hatása, a mozgásszervi betegség enyhülése, elmúlása rendszerint csak a kúra végén, sőt máskor csak néhány héttel vagy hónappal a fürdő befejezése után tapasztal- Iható, aminek az idegrendszeri hatás is az oka. A gyógyvizek fizikai és kémiai hatásáról már mint tényről beszélhetünk. A meleg, a közömbös és a hideg fürdő, a víz felhajtó ereje, a súlycsökkenés, a víz súlya által gyakorolt hidrosztatikai nyomás csök-kenti az izmok munkáját, tehermentesíti a mozgásszerveket, növeli a mozgáskészséget és ezzel a beteg önbizalmát megerősíti. Közben a meleg víz csökkenti az izmok és ízületek fájdalmát, oldja az izomgörcsöt, a szövetek vérkeringésének és áteresztő képességének fokozásával pedig javítja a szervek tápláltságát a gyulladásos termékek eltávolításával együtt. A gyógyvizek kémiai alkotó részeinek hatása komplex ingerhatás, amely előnyösen befolyásolja az egész szervezet működését. Ezek a vegyi anyagok főleg a bőrön, de belélegzés formájában a tüdőn keresztül is bejutnak a szervezetbe. A bőrön főleg a jód, a kén, és a rádiumsók szívódnak fel, de csak igen kis mennyiségben, ezért szükséges a gyógyfürdők sorozatos, kúraszerű alkalmazása. Újabb vizsgálatok bebizonyították, hogy a bőrön át bejutott radioaktív víz már 10 perc múlva kimutatható a vizeletben. A kén a szervezetet áthangoló ingeranyag. Jelentékeny szerepe van az ízületi betegségek gyógyításában. A gyógyvíz radioaktív hatását folyamatosan vizsgálják, mert bár a forrásvíz ilyen hatása szállítás közben csökken, ez mégsem magyarázza azt a nagy különbséget, ami az elszállított és a helyszínen felhasznált radioaktív víz között van. A fürdőkúra a mozgásszervi előnyökön kívül az idegrendszernek a belső szerveket és az ezeket ellátó vegetatív tevékenységét is kedvezően befolyásolja. Így a nyári fürdők az egész tél folyamán jótékonyan hatnak az emberre. Kedvezően befolyásolják az emésztést, a vérkeringést, a közérzetet is. A gyógyfürdőkúra általános jó hatása ellenére számolni kell azzal is, hogy bizonyos betegségek esetén ellenjavalltak lehetnek. Ezért nem győzzük hangsúlyozni, hogy a fürdőkúra megkezdése előtt mindenki kérje ki az orvos tanácsát és csak úgy alkalmazza, ahogyan számára az orvosi javaslat pontosan előírja. Buga doktor Összecsukható strandparaván A könnyen elkészíthető paraván több célt is szolgálhat: véd a széltől, a túlzott napsütéstől és a kíváncsi pillantásoktól. Az összecsukható strandparaván, amelyből tetszőleges függöny állítható fel, öt falécből és erősebb vászonból van felépítve. A vászoncsík (1) végeire széles szegeseket (2) készítünk, ezekbe bújtatjuk a léceket (3). A belső léceket (4) a duplán rávarrott bújtatókba (5) csúsztatjuk. A bújtatók felső végeit elvarrjuk, így a kelme nem tud lecsúszni a léceikről. A (3) és (4) lécek teb. 12 cm-rel hosszabbak, mint az anyag szélessége és alul ki vannak hegyezve. A lécek leszúrását megkönnyíti a rájuk szegezett bütyök (6), amelyet lábbal is le tudunk nyomni. A vászon egyik külső falára tartófület (7) és szalagokat (8) varrunk, amelyek a paraván összecsomagolásához szükségesek. A paraván anyagának belső falára több kis zsebet varrhatunk fel, amelyekben az apró felszerelések vagy kozmetikai cikkek elférnek. Nyári blúz és kánikularuha A blúz is, a ruha is 92 cm-es mellbőségre, 100-as csípő- és 68-as derékbőségre méretezett. A szabásmintán egy kocka* 10X10 cm. Az egyszerű ujjatlan, sárgalléros blúzhoz bármilyen nyári anyag (puplin, selyem, piké, zefír, karton stb.) megfelelő, a jellegénél fogva mindig szoknyán vagy nadrágon kívül viseljük. Derekában karcsúsító varrások vannak, felső végükön nyitva, így laza bőséget adnak. A varrások hátul egyenesen, elöl ferdén, az oldalvarrástól a mellpont irányába helyezkednek el. A blúz sárgallérját 30 cm széles ferde pántból szabjuk. A nyakra varrt széles pántot félbehajtva, gallérszerűen igazítjuk a nyak közé, a hoszszú, dupla pántból pedig nyakkendőt vagy masnit kötünk. A kánikularuha — mivel ki van vágva a háta —, üdüléskor is, de utcán is viselhető a nagyi melegben, esetleg bolerót is varrhatunk hozzá kiegészítésként. Ha hosszúra szabjuk, anyagától függően még esti alkalomra is megfelel. A legkülönfélébb anyagból készülhet, ha gallérral tervezzük, mintás kelmékhez jól illik a fehér gallér, övvel. A ruha egybeszabott, lefelé bővülő, s az oldalrész derékvonalából kezdődik a mellvarrás. Háta mélyen kivágott, nyakánál csak egy keskeny, szabott pánt rögzíti. A húzózárat a háta középvarrásába állítjuk be. Díszíthető elütő színű paszpallal, farkasfoggal, de hímzett pánt vagy elütő anyagból rátétes motívum is szépen mutat rajta. !/■ anyó Balázs Rimócz, Temető út 6. sz. alatti lakos kérdésére a következő választ adhatjuk. A Skoda típusú személygépkocsik tartozékait a Mobil Járműalkatrész Áruházban szerezheti be, Budapest VI., Jókai u. 26. sz. alatt Természetesen előfordulhat, hogy a keresett alkatrész nem található a szaküzletben. Ugyanis az alkatrészek Csehszlovákiából érkeznek, és érkezési időpontjuk nem alkalmazkodik a napi kereslethez. Ezért azt tanácsoljuk: fővárosi ismerősét kérje meg a szükséges alkatrész beszerzésére. Megeshet, hogy éppen nincs, de másnap vagy harmadnap már kapható Végső soron pedig levélben érdeklődhet a bolt vezetőjétől, aki remélhetőleg megfelelő tájékoztatást tud adni a vásárlás lehetőségéről. Sokkal nehezebb Jády Sándorné, Veszprém, Viola u. 8. sz. alatti lakos kérése, aki Siesta nevű gázkályhát keres, a hozzá való palackkal. Amint írja: egyik üzletben sem kap biztató választ. Sajnos, mi sem írhatunk reményt keltő üzenetet. Ezek a készülékek csak alkalomszerűen kaphatók, de akkor is sokkal több a vásárló mint az eladásra váró kályha. Még csak tanáccsal sem szolgálhatunk. Legfeljebb azt javasolhatjuk, kérje, hogy vegyék előjegyzésbe. Bár tudomásunk szerint ez a megoldás sem ígér sokat. "Tóth István, Balástya, PI. 56/1885. sz. alatti lakos módosítja korábbi levelét, amelyből nem derült ki egyértelműen, hogy vulkanizálható főtengelyszimering gumi alapanyagra van szüksége. Tehát nem használt nyersgumit és hasonlót kér. Egyébként ezúton kíván köszönetet mondani Jurancsics Lajos söjtöri lakosnak, aki rendkívül gyorsan igyekezett segítségére sietni. Leveléből tehát arra következtethetünk, hogy olvasónk gondja megoldódott. Aláh Ibolya, Dunavarsány, Arany János út 84. sz. lakos írja, hogy az ETA 414-es típusú porszívójához nem tudja beszerezni a gégecsövet, a hosszabbító zsinórt, a szőnyeg-, illetve a kárpitszívó fejet. Abban reménykedik, akad valahol ilyen feleslegessé vált alkatrész, amit szívesen átvenne. Mellesleg azt tanácsoljuk olvasónknak és mindazoknak, akik hasonló gonddal viaskodnak, hogy érdemes megkeresni a Keravill szaküzleteit, esetleg a javítóüzleteit. Temeshaló falvédő után ■** nyomoz Palotai László- né, Tápiószecső, Zalka M. u. 35. sz. alatti lakos. Mivel a szaküzletekben nem talál, az olvasótársak segítségében reménykedik. Ez a reménykedés — úgy véljük — reménytelen. Akinek van, aligha adja át, mivel a beszerzése egyre nehezebb. Tájékoztatásul hadd mondjuk el, hogy az ÁPISZ- boltokban kapható, amikor van. Helyette pedig a lemosható tapétát ajánlhatjuk. Igaz, ez valamivel drágább, de azért nem jelent anyagi megrázkódtatást.Valószínűbbnek tűnik Dudás Bertalan, Harsány, Kossuth u. 148. sz. alatti lakos kérésének teljesítése. Igaz ugyan, hogy a környéken üzemelő Tüzép-telepek egyikén sem találta meg azt a három darab 180x150-es, háromszárnyas ablakredőnyt, amit keresett, ám lehetséges, hogy más telepen vagy magániparosnál beszerezhető. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a helybéli Tüzép vezetője megrendeli olvasónk számára a keresett ablakredőnyöket 1985. JÚLIUS 6.