Szabad Föld, 1985. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-14 / 50. szám
12 SZÁZAD FÖLD Gyalog a baloldalon Szeszélyes és hálátlan valami a történelem. Kiváltképpen ez a legújabbkori, a negyvenöt utáni. Úttörői és formálói közül még sokan itt élnek közöttünk. Téblábolnak az utcán, a piacon, sorban állnak a péknél, a zöldségesnél, néha perlekednek is; a valós, vagy vélt viszszásságok láttán ,mondják a magukét, miközben mi, a felgyorsult tempójú élet hajszoltjai ingerülten szólunk rájuk, s nem is sejtjük róluk, hogy kicsodák, hogy nem is olyan régen a közelmúlt közéletének jeles szereplői és mozgatói voltak. Ilyen ember az én régi ismerősöm, Gém Ferenc is, akit negyven évvel ezelőtt a Hortobágy mellékéről sodort Budapestre a történelem. Most, túl a hetedik ikszen, a Krisztinaváros egyik ódon bérházában, nyugdíjasként pergeti napjait, szobája ablakából, vagy a környéken sétálgatva szemléli a körülötte zajló, lüktető életet, amit mi szocializmusnak írunk, mondunk, ám tőle, a nagy idők tanújától és harcosától senki sem kérdezi meg: Feri bátyám, ilyennek álmodtad-e, akartad-e az új világot? Én sem ezzel a nyilvánvaló kérdéssel kezdtem, amikor bekopogtattam hozzá. Az előzményekről faggattam. Arról, hogy az egykori napszámos, tanyai cseléd, kubikos, miként csöppent bele a nagy politikába negyven évvel ezelőtt? Életútját döntően meghatározta az a körülmény, hogy balmazújvárosi agrárproletárként, Veres Péter környezetében, élt, s eszmélkedett. Még pelyhedző állú fiatalember volt, amikor beiratkozott a helyi Földmívelő Egyletbe, majd a szociáldemokrata pártba. Itt, az idősebb szocialisták között vált olyan gondolkodó, olvasgató, politizáló emberré, akit Fehér Lajos „így történt” című könyvében a Szabad Szó parasztlevelezői között említ, s aki a háború alatt a szocializmus eszméit és a Függetlenségi Front antifasiszta röpiratait terjesztette kubikos társai között, amiért is a hatóságok felfigyeltek rá és csendőri felügyelet alá helyezték. A 44-es őszi sorsfordulót muszáj katonaként érte meg, harmadmagával átszökött a szovjet csapatokhoz, ahol hadifogolyként kezelték őket, majd az ideiglenes kormány megalakulása után jelentkezett az akkor szerveződő új, demokratikus hadseregbe. Debrecenbe került, nevelőtiszti tanfolyamra. Az előadások után szabadon mozoghatott a városiban, ahol felkereste régi elvbarátait, Veres Pétert, Erdei Ferencet, akik tájékoztatták az ország politikai helyzetéről, a demokratikus pártok, köztük a Nemzeti Parasztpárt szervezésének állásáról. Ezután egy kis ausztriai kitérővel a hadosztály nevelőtörzséhez helyezték át Balatonalmádiba, ahol a szociális ügyek előadója lett, s mint ilyen, figyelmét már az elkezdődött földreformra irányította, azon munkálkodott, hogy a katonákat ki ne hagyják a földosztásból. Veres Péterhez, az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökéhez fordult megnyugtató válaszért, aki megígérte, hogy gondja lesz az új demokratikus hadsereg honvédeire. Erről 1945. június 20-án a Honvéd Híradó hasábjain számolt be. Ettől kezdve az események felgyorsultak vele. Leszerelt, mert pártja, a Nemzeti Parasztpárt kikérte politikai munkára. A parasztpárt Hajdú megyei titkára, majd a 45-ös választások után , annak országgyűlési képviselője lett. Hamarosan beválasztották a párt országos elnökségébe is, később pedig, Erdei Ferenc főtitkársága idején Nánási László mellett a párt másik főtitkárhelyettese volt. 1946-ban költözött fel a fővárosba, de lélekben megmaradt falusinak, szíve mindig a dolgozó parasztokért dobogott. Akkor is, amikor a parasztpártot belső harcok emésztették, s akkor is, amikor az 50-es évek elején mind riasztóbb hírek érkeztek vidékről, a beszolgáltatással, rekvirálással és más törvénysértő intézkedésekkel gyötört parasztság köréből. A lelki vívódás évei voltak ezek. Szabad-e, hasznos-e ilyen körülmények között továbbra is a kijelölt poszton, az országgyűlésben maradni? Erről az időszakról írja Nánási László emlékezésében: „Visszagondolva az 1950-es évek elején történtekre, bizony elég nehéz időszak volt az, nem csupán a szünet nélkül zaklatott parasztok, hanem a mi számunkra is. Többször felvetődött a gondolat bennünk, parasztokból lett közéleti emberekben, politikusokban, Szabó Paliban, Gém Feriben, Czéh Jóskában, de még az első termelőszövetkezetet 1944 végén megalakító Boros Gergelyben is, hogy mondjunk le mandátumunkról, menjünk vissza szülőföldünkre, s vállaljuk a parasztsorsot. Ezt legtöbbször Gém Feri barátom vetette fel. Végül minden esetben úgy határoztunk, hogy maradunk. Lemondásunkkal nem segítenénk, hanem inkább ártanánk mindazoknak, akik bizalmukkal megtiszteltek és a magyar törvényhozás házába küldtek. Maradunk tovább a fővárosban, s védjük a dolgozó parasztok érdekeit úgy, ahogy lehet.” Gém Ferenc 1967-ig, huszonkét esztendeig volt tagja az országgyűlésnek. Időközben — a pártok megszűnése után — munkakörei, megbízatásai önhibáján kívül gyakran változtak. Volt a DÉFOSZ (Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége) főtitkárhelyettese, az Állami Gazdaságok Minisztériumának főelőadója, a Termésbecslési Hivatal osztályvezető-helyettese. A Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője, miniszteri biztos Borsodban, majd 1974-ig — nyugdíjaztatásáig — a MÉM Növényvédelmi Szolgálatának vezetője. Közben persze tanult is, igyekezett bepótolni mindazt, amitől mostoha sorsa annak idején megfosztotta: Erdei Ferenc unszolására levelezőn elvégezte a zsámbéki mezőgazdasági szakiskolát, később — immár ötvenéves fejjel — a gödöllői agráregyetemet. Számára az aktív politizálás korszaka a parasztpárt megszűnésével, illetve a DÉFOSZ főtitkárhelyettesi tisztséggel lezárult. De nem vonult sértődötten belső emigrációba, mint oly sokan. Megértette, hogy most más idők jönnek, új, felkészültebb, dinamikusabb vezetők kellenek az élre, hiszen ők, a kasza-kapu mellől jött parasztpolitikusok már teljesítették mindazt, amire a történelem kijelölte őket. Végül mégis megkérdeztem tőle: Feri bátyám, ilyennek álmodtad-e, akartad-e az új világot? Meggyőződéssel mondta: hibái ellenére is szép kornak tartja a mi korunkat, s örül, hogy akár tisztként, akár gyalogosként, részt vehetett formálásában, hogy egy téglát ő is letehetett a szocializmus épületéhez. Ő maga ugyan anyagilag nem sokra vitte. Nincs saját háza, telke, autója, de családját a társadalom hasznos polgáraivá nevelte, mind a három lánya tanult, művelt ember lett, a vőkkel és az unokákkal együtt összesen tizenöten ülték körül a minap a Ferenc-napi asztalt, s fogyasztották el jó étvágyával Róza mama hajdúsági töltöttképosztáját... Ari Kálmán (Geleta Pál felvétele) Kanizsa József: ANYÁD Tegnap, S ma, tegnap még értem gyöngyözött arca, anyám csak bottal jár. Ma, félve, ma keze ráncban, haja ősz, mint ki már s gyűri köténye szélét, annyiszor elesett, mint gyermek, ki szégyenlős. Szorítja kezem. Igen, keze hideg, még tegnap én fogtam így a kezét. Melegsége csak a hitben van, mint a fogja most Szemébe röpke őszi fény gyülekezett, az enyémet. Igen örül s én örülök, még tegnap én bámultam rá a világra, hogy még velem lehet, bátortalanul léptem s a hét öröm egy-kettőt előre s hátra, forrón összeölelkezett. Népfrontban a jövendőn (1940-1945) Vallomással kezdem. Mindenekelőtt azzal, hogy cikkünk címét Erdei Ferenc fogalmazta meg, egyik 1940-ben elhangzott előadásában. A találóan tömör mondatot akkor piros ceruzával húztam alá jegyzetfüzetemben, ami néhány nappal ezelőtt került elő iratszekrényem mélyéről. A vallomást azzal folytatom, hogy 1937-ben faluról kerültem fel Budapestre, egyenesen az ellenzéki politika sodrásába. Közelebbről abba a közösségbe, amit a demokratikus szellemben szerkesztett Kis Újság képviselt. Ez azonos volt a Márciusi Front törekvéseivel. A szerkesztőségen belül Barankovics István volt a front első számú szószólója. Darvas József és Bihari Nagy Lajos pedig a mozgalom fronton belüli ellenzéke. Ők ketten azt hajtogatták,amit Kállai Gyula korábban már élőszóban, majd pedig a Népszava hasábjain is kifejtett: azt a mozgalmat, amely a fasizmus térhódítását igyekszik gátolni, nem szabad egy viszonylag szűk szellemi csoportra, az értelmiség haladó szellemű elitjére korlátozni. Velük együtt vallottam: széles körű összefogásra, a munkásság és a parasztság koalíciójára, sőt minden rendű és rangú becsületes ember mozgósítására szüksége van a Márciusi Frontnak. Mi Bihari Nagy Lajossal és Vörös Vincével hármasban az arany- és ezüstkalászos gazdák egy táborba tömörítését szorgalmaztuk. Negyvenezer olyan fiatal paraszt hordta gomblyukában a kettős kalászjelvényt és részükre a lapban külön vasárnapi mellékletet szerkesztettünk, Magyar kalász címmel. Viszonylag gyorsan elértük, hogy azok a gazdák, akik a középfokú gazdasági szakiskolákban, vagy éppen a téli kalászos tanfolyamokon gyarapították ismereteiket, a falu napilapja, a Kis Újság mögött sorakoztak fel. Dessewffy Gyula főszerkesztő különben is olyan munkatársakat gyűjtött maga köré, mint Darvas József, Balogh Edgár, majd pedig Fehér Lajos, Sipos Gyula, Cséry Dezső és Szentkirályi János, akik valamenynyien a baloldali szellemet képviselték. Nagy örömöt jelentett számunkra, hogy sikerült egy táborba gyűjteni a kalászosokat, akiknek az ország legtöbb településén, sőt a tanyaközpontokban is volt helyi szervezetük. A gazdakörök többségében ők irányították a munkát. ★ A szervezés kezdeti sikerén felbuzdulva, úgy éreztük, hogy sikerül kimozdítani berozsdásodott sarkából ,a mozdulatlan paraszti világot. Tévedtünk! A kormányzat ugyanis visszavonta azt a korábbi ígéretét, hogy a zöld utat biztosítanák az Arany- és Ezüstkalászos Gazdák Országos Szövetségének megalakításához. Engedély híján le kellett mondani az alakuló közgyűlést, aminek időpontját és színhelyét már az előzetes szóbeli engedély alapján közöltük a meghívottakkal. Ez az eset negyvenezer kalászos gazdában erősítette meg a „csakazértis” szellemét, s a jól működő gazdakörökben még jobban rákapcsoltak a rendszerrel szembehelyezkedő politikára. Kállai Gyula a Népszava 1941. április 13-i számában a Márciusi Front hiányosságait kidomborító cikkében népfrontmozgalmat sürgetett és többek között így írt: „Mi szocialistái: tudjuk, hogy az ipari munkásosztály az egyetlen társadalmi osztály, amelynek létfeltételei szorosan találkoznak a szocializmus célkitűzéseivel... A falukutatóknak radikális követeléseik hangoztatása közben látniok kellett volna azt is, hogy az agrárkérdés polgári demokratikus megoldásáért folyó harcban is a város vezeti a m Emlékszem a Kölyökre. Alig húszéves rockördög, angyal képében. Színpadra lépésének pillanatában lett a Kedvenc. Zenekara, a Generál friss légáramként úszott be a rock langyos levegőjű világába. A csapat vokális megszólalása a Mikroloid lányokkal a mai napig élmény, méltó követőjük nem akadt. A Kölyök színpadra született: a természet és az akarat boldog találkozása. A Generál generáljavítás nélkül még hosszú ideig a hazai könynyűzene élvonalában maradhatott volna ha . .. Emlékszem Sanyikéra. A Piramis és az ország első számú sztárja az egy és utánozhatatlan. Mindent tud, amit a reflektorok előtt és Závodi Jankó vibrálása mellett tudnia kell egy énekesnek a színpadon. Sanyika néha nyilatkozik, néha dühös, rakoncátlan. Egy kollégám a mai napig őrzi egy cikkre írt,, nem épp kedves hangú válaszlevelét. Egyszer azt énekelte, hogy ő a szerelem ördöge, nem hazudott. Barátom egyszer barna csíkos zakóban látta Sanyikat valamelyik diszkóban. Utána hetekig ő is csak ilyenben volt hajlandó közlekedni, még a gimnáziumban sem cserélte fel egyen kék köpenyre, vállalva az osztályfőnöki, majd az igazgatói intendiumát. Aztán öt esztendővel ezelőtt egy koncerten, az NDK-ban Sanyika bejelentette: utoljára játszott a zenekarral. Azóta csak felbukkanó pletykákból tudhattuk meg merre van, mit csinál, vagy mit nem csinál. Most találkoztam Révész úrral, aki lemezzel tért vissza öt év hallgatás után a hazai színpadokra. Vörös Sárkány étterem, Révész Sándor szólóalbumának sajtóbemutatója. Az előadó legutolsó divat szerint öltözve várja a terem közepén a kérdéseket, amelyek nemigen érkeznek. A sajtó emberei inkább csak magukközött beszélgetnek például arról, hogy milyen Révész autója, vagy hogy lesz-e valamilyen keleti édesség a kínai étkek után. Mikor Révész végre kérdést kap, hosszan, választékosan, s úgy tűnik őszintén válaszol. Mi az, amit megtudtunk a hosszú, csendes öt évről? Ó, bár a IX. kerületben, a Ferencvárosban nőtt fel, most vidéken lakik, déli határunk közelében. Kérte ne írjuk meg pontos lakhelyét, már a rajongók miatt. Televíziója nincs, zenét is ritkábban hallgat, mint régebben, inkább sokat olvas, gondolkodik. A Generál, majd a Piramis frontembere először keleti, mnt Révész: visszatérés szólólemi