Szabad Föld, 1985. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-07 / 36. szám
1985. SZEPTEMBER 7. Országjárók figyelmébe Előző számunkban az őszi—téli hónapokban külföldre készülődök számára válogattunk az utazási irodák ajánlataiból, most pedig az országjárók figyelmét hívjuk fel néhány utószezoni üdülésiéti túralehetőségre. Debrecenben, a Hajdúság fővárosában ajánl üdülést — szállást és teljes ellátást — az Ulastours. Az egyhetes turnusokat október 1-től december 18-ig, illetve január 2-től április 2-ig szervezik. A Göcsejben Nován kínálnak hasonló üdülőprogramokat október 1. és november 28., valamint február 15. és március 31. között. Híres gyógyfürdőink közelében: Zalakaroson, Hajdúszoboszlón és Gyulán — teljes vagy félpanziós ellátással — október elejétől december közepéig és január közepétől március elejéig gyógyüdülésekre lehet jelentkezni. Hétvégi, háromnapos kirándulások szintén szerepelnek kínálatunkban. Hétvégi programokat ajánl a Nógrád Tourist is. Ők a Salgó vár lábánál, az eresztvényi Salgó szállóban helyezik el a vendégeket, akik kellemes sétákat tehetnek és megismerkedhetnek Salgótarján nevezetességeivel is. A Magyar Kempingklub Harkányban kínál egyhetes üdülést. A vendégek péntektől péntekig a Hunor Bőrruházati és Kesztyűgyár üdülőjében, kétágyas, pótágyazható, fürdőszobás, teakonyhás, központi fűtéses lakrészekben pihenhetnek. Az üdülés fél- vagy teljes penzióval is kérhető, de az önellátásnak sincs akadálya. Itt a 6 éven aluli gyermekek — ha nem kérnek számukra külön szállást — ingyen üdülhetnek. A Magyar Autóklub utazási irodája, az Autótours az őszi hónapokban hegyvidéki kirándulásokat és gyógyüdüléseket ajánl Harkányban és Bükfürdőn. Extra kedvezményt nyújt a nyugdíjasoknak az IBUSZ az őszi hónapokban. Hétnapos üdüléseket szerveznek — félpanziós ellátással — Zalakaroson, a Termál Szállóban október 4. és november 1. között. És még a kedvezményes árnál is kevesebbet fizetnek itt azok, akik november 1-től december 20-ig veszik igénybe a szállodát. Hévizen október 1-től december 27-ig, Bozsokon pedig a Sibrik-kastélyban, teljes ellátással várják a vendégeket október 31-től december 19-ig. A gasztronómiai élmények iránt érdeklődőket Parádra, Zircre, Nagykőrösre, Pilissszentivánra, Egerbe, Zsámbékra, Vácra, Tökre, Gyöngyösre, Piliscsabára hívják ingenctúrákra. Szerveznek kétnapos kirándulásokat is, például november elején Szilvásváradra és a Bükkfennsíkra, illetve Fertődre és Sopronba. A közeljövőben megnyíló Hőforrás üdülőszövetkezet összkomfortos lakosztályaiban, Gyulán szeptember 17-től hétnapos, félpanziós üdüléseket szervez a Cooptourist. Hasonló a zalakarosi üdülési ajánlatuk, itt már most fogadják a vendégeket a Napfény üdülőszövetkezet lakosztályaiban. A szépnek ígérkező nyárutón a Balatonnál is lakosztályokba várják a pihenni vágyókat. Balatonföldvárott már meg is kezdődött az üdülés. Az itt ismertetett és egyéb belföldi utószezon üdülési, utazási ajánlatokról bővebb felvilágosítást a Tourinform 179- 800-as telefonszámán kaphatnak az érdeklődőik. Kutyaposta V. Jánosné Máriakéméndről a többi között ezt írja levelében: „A nagy melegben erősen izzad a kutyám. Sokat vakaródzik. Olykor a ház falát végigdörgöli az oldalával, aztán megfordul és a másikat is erősen odanyomva, végigvonul rajta. Megfigyeltük, ha a háta viszket, nyilván a nagy melegtől, a dróthuzalos szőlőskertbe megy és a dróttal szánkáztatja a hátát. Tessék valami gyógyszert javasolni erre a bajára.” — Semmi baja a kutyájának. Sőt, nagyon is egészséges! A félreértések elkerülése végett: a földkerekség egyetlen kutyája sem izzad — sem télen, sem nyáron, sem a trópusokon, sem a mérsékelt égöv alatt —, mivel a kutyának nincsenek izzadságmirigyei. A kutya a fölösleges hőt — például ha a nagy melegtől, a sok futástól felhevül — a száján, helyesebben a nyelvén át adja le. A kutya a falhoz, karóhoz, dróthoz vagy egyéb tárgyakhoz dörgölődzésével egyrészt bőre viszketését szünteti meg, másrészt a felszedett szennyeződésektől akar szabadulni. A levelében leírt cselekvésmódok, jó ösztönű kutyára vallanak. Z. István technikumi tanuló Fehérvárcsurgóról kérdezi aggodalmaskodó levelében: „Hároméves kuvasz szukánk, amely törzskönyvezett és országos szülőktől származik, elfajzottnak tekinthető-e a következő eset miatt. Tüzelési periódusában jól elkerített udvarunkba beszabadult egy farkaskutya (német juhász — A szerk. megjegyzése) és bizony párosodott a mi féltve őrzött kuvaszunkkal, amelynek mi egy kitűnő kuvasz kanapát, vagyis „férjet” szántunk. Kuvasz szukánk rövidesen kölyközni fog. Szégyelltünk állatorvost hívni, hogy elvétessük tőle a kölyköket, meg aztán, gondoltuk, későn is van már. Most, hogy a farkaskutyától lesznek kölykei, kihat-e ez a mi szukánk fajtatisztaságára? — Nem. A kuvasz szuka marad, ami volt. A kölyköket majd világra hozza. Bizonyosan kedves, jó küllemű és kitűnő ösztönű keverék kutyák lesznek belőlük. A kuvasza fajtatisztaságán ez mit sem változtat. Labódi Eszter olvasónk (6600, Szentes, Marx tér, I. ép. 1 lépcsőház, III. em. 10. ajtószám) leveléből idézünk: „Sok szakkönyvet elolvastam, amíg arra az elhatározásra jutottam, hogy nekem egy chow-hhow (csau-csau: A szerk. megj.) kutyafajta lenne a legmegfelelőbb. Kérem, ha valakinek ilyen fajta kutyája van, de 2 hónaposnál nem idősebb, írjon nekem. A levélben az árát is közölje. Nem ajándékba kérem. Igaz, csupán az állat- és kutyabarát olvasók leveleit várom, mivel 3 ezer forintnál többet nem tudok fizetni egy ilyen kiskutyáért. Fiatal vagyok, most kezdtem el dolgozni. Bízom a chowcow tulajdonosok jó szívében.” — Szívesen közöltük olvasónk levelét és bízunk abban, hogy választ és ajánlatot kap. Ha sikerült hozzájutnia a csau-csau kiskutyához, értesítsen bennünket és írjon nekünk erről a fajtáról. M. Kamilla: — A városi nagyáruházban vásárolhat pórát és nyakörvet, sőt, szájkosarat is. Kutyája sétáltatásakor — dog fajtáról van szó — a szájkosár kötelező! Bíró András Megállás kétkerekűvel A szabályos megállás alapkövetelménye — a gépjárművek számára, sőt kiterjesztve: valamennyi — jármű számára —, hogy az úttest jobb szélén, a menetiránnyal párhuzamosan álljanak meg. Az autókkal pl. tilos két sorban megállni! Ezek a szabályok másként érvényesülnek azonban a kétkerekűek esetében. Kétkerekű motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral egymás mellett két sorban, vagy az úttest széléhez viszonyítva ferdén is meg szabad állni. Ennek az engedménynek az van a hátterében, hogy a szabad területeket minél jobban ki lehessen használni, s egy kétkerekű ne vegyen el többet az út szabad felületéből, mint amennyire az feltétlenül szükséges. A kétkerekűek helyigénye kisebb, ezért az ilyen megállási módok valóban lehetségesek. Viszonylag kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Sokan úgy gondolják, hogy a motor, a kerékpár ilyen elhelyezése miatt esetleg annak teszik ki a gépüket, hogy feldöntik, nekimennek mások. A gyakorlat azonban nem ezt mutatja. Nem kevesen egyszerűen szabálytalannak tartják ezt az elhelyezési módot, mert látszatra kirí a megszokott megállási formákból ... Mindenesetre az ilyen megállásnál figyelembe kell venni egy-két szempontot. Így például az így elhelyezett járművek sem foglalhatnak el az úttestből egy személygépkocsinál (annak a szélességénél) többet! Amennyiben a kétkerekű kilógna a forgalomba, természetesen a járdával párhuzamosan kell elhelyezni. KÖZLEKEDÉSI ÉRDEKESSÉGEK Közismert tény, hogy a gyógyszereknek lehet olyan mellékhatása, ami a járművezetést, a figyelmet, a döntések meghozatalát vagy egyáltalán a járművezető reakcióidejét befolyásolja ... A szakemberek szerint bonyolítja a helyzetet az, hogy egy-egy gyógyszernek más gyógyszerekkel való kölcsönhatása is van, ha egyidejűleg kerülnek a szervezetbe, így pl. két gyógyszernek a bevételekor mindkét öszszetevő hatása csökkenhet vagy növekedhet! Sőt, a kölcsönhatás következményeként még újabb mellékhatások is mutatkozhatnak, amelyek különben sem az egyik, sem a másik gyógyszerre nem jellemzőek . .. A gépjárművezetőnek tanácsos tehát azt is megfigyelnie, hogy az általa szedett gyógyszerek milyen hatást váltanak ki benne. Általános útmutatást az orvos adhat, illetve sok gyógyszer dobozán ma már ott szerepel az arra utalás, hogy a járművezetést befolyásolja-e vagy sem. Ezeket igen komolyan kell venni. Az óriási egyéni különbségek miatt bizony az is elképzelhető, hogy az egyik ember ugyanazt a gyógyszert szedve minden gond nélkül tud vezetni, míg más egyenesen alkalmatlanná válik a vezetésre. A gyógyszerhatásokra vonatkozó tanulmányok kivétel nélkül kiemelik azt a tényt, hogy a gyógyszerek jelentős része az alkohollal is kölcsönhatásba lép, így pl. a nyugtató, altató hatású szerek és az elfogyasztott alkohol (már igen kis mennyiségben is!) fokozzák egymás hatását. Nemegyszer az történik, hogy a gyenge nyugtató és az alkohol közösen olyan következményeket vált ki, mintha az illető erősen alkoholos befolyásoltság alatt vezetne. Fetress István : TECHNIKA ^ ■- •. SZABAD FÖLD 17 TUDOMÁNY 1 A nyárfáról — mellette és ellene A fűzfafélék családjába tartozó nyárfáink — a fehér és a fekete, a rezgő és a jegenye nyárfa — őshonosak, hazánkban mindenütt fellelhetők. Nemcsak sík vidékeinken, vizek mellett, hanem más fafélék számára kedvezőtlen körülmények között is jól fejlődnek. Gyors növekedésükkel jelentős fatömeget adnak. Hosszú, lecsüngő virágzatai — a barkák — lombfakadás előtt virítanak. Hatalmas lombkoronájukkal díszes környezetünknek. Legmagasabbra a jegenye nyárfa nő, akár 30-35 méterre is. Külföldi változatai — például a kanadai, a virginiai — sokkal értékesebbek, mint a hazaiak. Ipari felhasználásuk tervszerűen és nagymértékben a felszabadulás utáni időre esik. Fájukból ma már gyufát, enyvezett lemezt, fűrészárut, papírt és farostlemezt készítenek. Telepítésük folyamatosan, évről évre történik, az összes erdőterületünknek 3-4 százaléka nyárfa. A szükségleteket azonban még ez sem elégíti ki. Ellenük szól, hogy fájuk puha; ha száraz, ellobban a tűzön, ezért tüzelőfaként nem jöhet számításba. A múltban iparilag csak kevéssé hasznosították, főleg kanalakat, disznóforrázó és dagasztóteknőket készítettek belőle. Robusztus koronájával a nyárfa a legnagyobb viharnak is ellenáll, mert gyökérzete messze terjed, néha 40-50 méterre is. Nagy melegben, nyáron egyetlen nagyobb fa is több hektoliter vizet párologtat el naponta, amit a talajból más gazdasági növénytől von el. Házikertekben öntözhet faután a gazda, ha csak egy nyárfa is van közelben, mert attól a többi növény csak sínylődik. Levélzetén először jelennek meg a zöld levéltetvek, itt gyorsan kifejlődve és elszaporodva indítják rohamaikat a gyümölcsfákra, amelyeket néhány nap alatt ellepnek. Nagyszerű menedéket nyújt a nyárfa a cserebogaraknak is. A pajorok a gyökerei között szaporodnak el. Jó búvóhely a lepkék számára is, jellegzetes lepkéje a tarka nyárfalepke, amely júniusban és júliusban repül. Mindnyájunk előtt ismeretes az a súlyos csapás, melyet a pajzstetvek gyors elszaporodása mérhet gyümölcstermesztésünkre. Nemcsak a vesszőkön, ágakon és gallyakon, hanem a törzsökön is megjelennek a különböző pajzstetűfajták, vastag, egy-két milliméter, piszkos színű bevonatot képezve. Valóságos anyatelepek ezek, amelyekről a szaporodási időszakokban a pajzstetvek milliárdjai jutnak hasznos növényeinkre. Hiába is gondolnánk arra, hogy ezeket az anyatelepeket megsemmisítsük. Mindezek alapján két ellentétes szemlélet alakult ki a nyárfákkal kapcsolatban. Vajon, hol a megoldás? A válasz egyértelmű: lakott településeinken, azok utcáin, házaink udvarán, gyümölcskultúráinkban nyárfákat ne ültessünk, a meglevőket vágjuk ki és helyükre olyan fákat — platánfát, diófát, akácfát, szilfát, hársfát stb. — telepítsünk, amelyek kisebb fertőzési veszélyt jelentenek. A nyárfa zárt üzemi telepítésére viszont az iparnak továbbra is szüksége van. Bulyovszky Béla hormonok az anyatejben Az anyatej hormontartalmának tanulmányozása során kiderült, hogy az meglepően sok hormont és hormon hatású anyagot tartalmaz. Sikerült kimutatni, hogy a tiroxinon kívül számos egyéb hormon is van benne (inzulin, nemi hormonok, mellékvesehormonok, hipofízis-, sőt az agyalapi mirigy működését szabályozó hipotalamuszhormonok is). Megállapították, hogy az anyatejben levő hormonok mennyisége és összetétele lényegesen különbözik a tehéntejben levő hormonok mennyiségétől és összetételétől. A felnőttek esetében e hormonok némelyike nem szívódik fel az emésztőszervekből, illetve, hatástalan marad, a csecsemők szervezetében viszont bejutnak a vérkeringésbe és megőrzik biológiai aktivitásukat. Azt még nem sikerült tisztázni, hogy milyen szerepet játszik e hormonok jelenléte a tejben. Az kétségtelenné vált, hogy az anyatejben levő hormonok elválasztása megterhelést jelent az anya szervezetére, ugyanis a belső elválasztású mirigyek a szoptatás ideje alatt fokozott működésre kényszerülnek. Másrészt az is igaz, hogy a tejmirigyek lehetővé teszik az anya szervezetének az esetleges hormonfölöslegtől való megszabadulást. A tej hormonjai ugyanakkor befolyásolhatják a csecsemő azon enzimatikus rendszereinek kifejlődését, amelyek nélkülözhetetlenek az emésztéshez. Több kutató feltételezi, hogy a tejben levő hormonok hatással vannak a bélfal működésére, és bizonyos tápanyagok felszívódására. Úgy vélik, hogy a tej hormontartalma valószínűleg pótolja a csecsemő fejletlen belső elválasztású mirigyeinek hiányos működését vagy legalábbis befolyásolja azt. A tej összetételének a hormontartalom szempontjából történő kutatása ismét csak azt bizonyítja, hogy az anyatej valóban egyedülálló, nehezen helyettesíthető táplálék a csecsemő számára. Ezért annyira fontos, hogy az anyák komoly ok nélkül ne hagyják abba a szoptatást, ne igyekezzenek mesterségesen táplálni a csecsemőt, legalábbis élete első hat hónapjában.