Szabad Föld, 1985. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1985-10-12 / 41. szám

1985. OKTÓBER 12. Új időszaki kiállítások A múzeumi és műem­léki hónap minden év­ben a kulturális élet je­lentős eseménye, amikor nemcsak új múzeumokat avatnak és állandó kiál­lításokat hoznak létre, hanem — szinte vala­mennyi múzeumban — új időszaki kiállítást rendeznek. Ez utóbbiak­ból válogattunk ezúttal; az országjárók számára éppúgy érdekes és érté­kes élményt ígérnek, mint a helybélieknek. A pécsi Janus Panno­nius múzeum a toruni múzeum gyűjteményét „A lengyel papírkivágások” címmel október 1-től tár­ja a látogatók elé. Ugyanitt a „Mesterségek és mesterművek az avar korban” című kiállítás október 4-től tekinthető meg. A baranyai termé­szetvédelmi területek — a Mecsek, a Zselic, a Szársomlyó , valamint a barcsi ősborókás — iránt érdeklődők figyelmét az október 9-én, 16-án, 23- án és 30-án este 6 óra­kor kezdődő előadásokra hívják fel. A kecskeméti galériá­ban október 4-től láto­gatható a „Szecesszió a református egyházművé­szetben” című kiállítás, október 18-tól pedig ugyanitt Földi Péter fes­tőművész mutatkozik be. Baján, a Türr István mú­zeumban Kunkovács László fotói láthatók a „Hagyományos halászat” című tárlaton. Kiskunfél­egyházán a Kiskun mú­zeum október 4-én nyí­lott kiállítása a kunok magyarországi emlékeivel ismerteti meg a látogatót. A békéscsabai Munkácsy Mihály múzeum a népi textilművesség megyei emlékeit vonultatja fel a november 3-ig látható ki­állításán. Gyulán októ­ber 28-án délután 4 órai kezdettel előadást tarta­nak a gyulai török dzsá­mi és a gyulafövényesi körtemplom régészeti feltárásáról. Az orosházi Szántó Kovács János mú­zeumban népi kerámiákat állítanak ki november 18-ig, a­ Somogy megyei kézművesség tárgyi em­lékei a szarvasi Tessedik Sámuel múzeumban lát­hatók október 28-ig. Jugoszlávia népművé­szete vendégkiállításon mutatkozik be a miskol­ci Hermann Ottó mú­zeumban, október 11-től. Ugyanitt egy ma már rit­ka mesterség: a kádár­­ság egyik jeles képvise­lője, ifj. Hudák János to­kaji kádármester tart be­mutatót október 18-án délután 4 órától. Egy ma­gángyűjtemény féltett kincsei: szőnyegek, sze­lencék, miniatűrök kerül­nek a nyilvánosság elé október 25-től a Borsod- Miskolci múzeumban. A gömörszőlősi Kisgalériá­­ban október 6-tól látható kiállítás Holló Barnabás emlékére. A mezőkövesdi Matyó múzeum gyűjteményét mutatják be tárlatveze­téssel október 25-én, ugyanitt a mezőgazdasá­gi gépek gyűjteményével október 29-én ismertetik meg az érdeklődőket. Az ózdi kohászati gyártörté­neti múzeumban Gömör néprajzi emlékeiből ren­deznek kiállítást október 14-től. „Múlandóság szobrai” címmel a teme­tők művészetét mutatja be Kunt Ernő fotókiállí­tása október 18-tól a sá­rospataki Képtárban. A szegedi Képtárban de­cember 1-ig tekinthető meg az a kiállítás, amely Afrikát tárja a látogatók elé — úgy, ahogyan egy magyar szűcsmester, Gaj­dács Mátyás látta. Duna­újváros múltját mutatja be az a kiállítás, amely október 25-én nyílik az egykori Dunapentele In­­tercisa múzeumában. Az idei országos mú­zeumi és műemléki hó­nap alkalmából rendezett időszaki kiállításokról (az itt fel nem sorolt bemu­tatókról is), a Tourinform 179-800-as telefonszá­mán kaphatnak bővebb felvilágosítást az érdek­lődők. Csukalánc Áldott jó, buta hal a csuka, az utolsó darabig ki lehet irtani a vízből Amíg egy van, az rákap a felkínált csalihalra. So­kan ebből azt a követ­keztetést vonják le, hogy ez esetben különösebb finomkodásra nincs szük­ség, csak arra kell vi­gyázni, hogy el ne harap­ja az élőket. Tehát a csukahorgászok minden­féle vastag zsinórral, sőt drótelőkével vonulnak ki. Nem árt pedig egy ki­csit finomkodni, mert még a csuka is képes a tanulásra. Ezért a külön­legesen erős élőkét in­kább csak olyan helyen használjuk, ahol kapitá­lis példányra lehet szá­mítani. Akkor se a szá­zas zsinórt, vagy az acél­­drótot, mert ezeken eset­lenül, nehézkesen mozog a kishal, felkelti a rabló gyanúját. Sokkal jobb az úgynevezett csukalánc, amely szintén acéldrót ugyan, de legalább hajlé­kony. A köznapi csukahor­gászatban én még a lán­cot sem használom. In­kább kockáztatok. Soká­ig azt csináltam, hogy harmincas, sőt húszas élőkével horgásztam olyan helyeken, ahol rit­ka vendég volt a kroko­­dilpofája. Lehet, hogy kettőből eg­y elment, de a többieknek, a „lánco­soknak” még kapásuk sem volt. Később aztán kitanítottak. Először is arra, hogy a csuka nem harapja a zsinórt, tűhe­gyes fogaival erre nem is volna képes. Ellenben va­lóban fennáll az esélye annak, hogy a fogak ol­dalán, vagy éles pofale­mezein elfűrészeli a gyengére szabott élőket. Ebből származik a re­cept. Huszonötös, vagy még vékonyabb zsinórt négyszeresen egymás mellé kell fektetni, erre kötni egyik végén a fü­let, másik végén pedig a horgot. A kishal játéka közben az élőké szálai elválnak egymástól, tehát a csak­ élethűen utánoz­hatja a sérült kishalat csábító mozgást. A ho­rog beakadása után vi­szont az élőké megfeszül, a négy szál együttes ere­jével dolgozhatunk, és ha a csuka fűrészel, ennek legfeljebb a szálak vala­melyike esik áldozatul. Még külön izgalmat is je­lent, hogy nem tudjuk, hány szálon fárasztjuk áldozatunkat. Gorombás­­kodni tehát nem ajánla­tos. Szerintem ez a leg­jobb módszer a csuka gyanakvásának leküzdé­sére, és viszonylag biz­tonságos zsákmányul ej­tésére. A horgász tennivalói azonban ezzel még nem értek véget. Az elfogott csuka fogságban tartása ugyanis talán kockázato­sabb, mint a kiemelése. Ez a nagyon szép, jó ízű hal ugyanis nemcsak­ a zsinóron küzd harcosan, vág gyönyörű szaltókat, hanem fogságban is. Szákba tenni nem aján­latos, mert fogai bele­akadhatnak. Inkább bi­lincsre kell fűzni, és ki­kötni. De a bilincs legyen erős és megbízhatóan zá­ródó. A zsinór pedig strapabíró. Itt már nem árt a százas dami.1, az ej­tőernyős zsinór, de nem szégyen még az sem, ha villanydrótot használunk. Nem javaslom, hogy a kötés másik végét csak úgy sima hurokkal ráerő­sítse valaki egy kőre. A tornamutatványok során a zsákmány a hurkot le­emelheti a kőről, és az lesz a nevető harmadik, akinek horga véletlenül az elszabadult hal száj­bilincsébe akad. Tehát erős karóhoz hurkoljuk, vagy kővel több oldalról biztosítsuk a ponyvát. " F. B. Ahol nem látják a járművünket Az autósok rossz szo­kása, hogy megállnak va­lahol, ám azt egyáltalán nem veszik figyelembe a megállási helyük megvá­lasztásakor, hogy vajon az ő járművük — mások számára — kellő távol­ságból észlelhető-e, nem okoz-e nehezen elkerül­hető akadályt vagy ve­szélyt azoknak, akik fe­lé közelítenek. Ahhoz tudniillik, hogy egy eset­leges ütközés elhárítható legyen, cselekvési időre van szükség, hiszen az álló jármű felé közeledő másik vezetőnek vagy ki kell kerülnie, vagy — ha a szembejövő forgalom miatt nem teheti — meg kell állnia. Mindkét eset feltételezi a megfelelő tá­volságot. Ezért mondja ki a KRESZ is tételesen, hogy be nem látható kanyar­ban, bukkanóban vagy más helyen — ahol a jár­művet a többi jármű ve­zetője kellő távolságból nem tudja észlelni —, ti­los a megállás. Rendkívül fontos előírás ez, mivel lényegében az autósra bízza, hogy kellő körül­tekintéssel válassza meg megállási helyét. Ezt táb­la külön nem jelzi, de az út vonalvezetéséből, a különféle útmenti tár­gyak elhelyezkedéséből a vezetőnek meg kell tud­ni állapítania. Ilyenkor voltaképpen annak, aki megállt, a másik vezető fejével, becslésével kell mérle­gelnie. Ez a fajta körül­tekintés a közlekedési morál igénye is, de leg­főképpen a biztonságé. Nem hozhatunk másokat olyan helyzetbe, hogy az adott szituációban már nem képesek megfelelően cselekedni. Mindenkiben van annyi gyakorlati ér­zék, hogy ezt az „álló” pozícióból meg tudja ítél­ni. Olyan figyelmességről van tehát szó, amelyre mindenki képes, még a kezdő vezető is, s ha ez elmarad, annak oka mindig a személyes mu­lasztás, a nemtörődöm­ség. KÖZLEKEDÉSI ÉRDEKESSÉGEK A helyes követési tá­volságot igen sok gyakor­lott járművezető nem méterekben, hanem idő­­ben határozza meg. En­nek lényege, hogy min­dig pontosan két másod­perccel számolunk. Fel­veszünk egy általunk he­lyesnek ítélt követési tá­volságot, és ellenőrizzük, hogy a kocsink — ehhez képest — két másodperc alatt mennyi utat tesz meg. Ha éppen annyit, amennyi a próbaképpen beállított követési távol­ságunk, akkor minden rendben van, ha ettől el­tér, akkor tudhatjuk, hogy a távolságon korri­gálnunk kell A két másodperc meg­határozásához természe­tesen korántsem kell stopperóra, elég, ha las­san, tagoltan kimondjuk azt a számot, hogy har­­minc­ket­tő. Ennek a ki­mondása pontosan két másodpercig tart. Vagyis menetközben megvárjuk, amíg az előttünk haladó jármű hátsó sarka éppen valamilyen jól azonosít­ható pont — pl. stilomé­­terjelző oszlop — mellett halad el. Ebben a pilla­natban kezdjük kimon­dani a 32-es számot. Így elmúlik két másodperc. Ha a kocsink orra a ki­jelölt * pontnál van — megfelelő a követési tá­volságunk, ha még nem ér oda — túl nagy a távolság, ha pedig túlfu­tott rajta, akkor tudhat­juk, hogy ha az előttünk haladó kocsi vezetője hirtelen megállna, csak nagyon nehezen tudnánk elkerülni az ütközést, vagyis a követési távol­ságunkat növelnünk kell Petress István SZALAD FÖLD 17 Párásodást gátló bevonat Számos anyag felhasználása — elsősorban az üvegé és más csiszolt felületeké —, sokszor e két követel­ményen fordult meg: hogyan lehet őket a sérüléstől is a párásodástól megóvni. A legmegfelelőbbnek a felüle­tek bizonyos bevonatokkal való kezelése ígérkezik. A párásodást gátló bevonat nem újkeletű. De az ed­dig kifejlesztett rétegek nem voltak tartósak, így ha­tásuk csak korlátozott volt. Japán kutatók új anyagot kísérleteztek ki, amelyből hosszú ideig hatékony film­bevonat készíthető. Ez a réteg a kopásnak, szakítás­nak ellenáll, és a felületről sem lehet könnyen eltá­volítani. Az új anyag szilikon- és vinilvegyületekből áll, amelyeket gammasugarakkal kezelnek. A bevonatot képező szilikonvegyület nagyon kemény, kopásálló és tépésszilárd, a vinilvegyület pedig erősen tapad. A múltban nem tudtak a két anyagból tartós elegyet előállítani. Ezt a kérdést oldották meg besugárzással. Sugárkezeléssel ugyanis a szilikon- és vinilvegyületek­ből könnyűszerrel képezhető homogén — egyöntetű — és tartós elegy Ugyancsak sugárkezeléssel tudják el­érni, hogy a célnak megfelelő vastagságú bevonat előállításához szükséges viszkozitású — sűrűségű — legyen az elegy. Furcsa patkányszokások Nyugatnémet kutatók kimutatták, hogy a patkány­hímek sikeres párosodás után hosszú, az ultrahang­tartományba (22 kHz) tartozó füttyhangokat hallat­nak, amelyek a nőstényeket minden további közele­dési kísérlettől visszariasztják. A fütyülést csak akkor hagyják abba, ha ismét párosodni készülnek. Az ult­rahangfüttyök — úgy látszik — általánosságban a „hagyj békén”-t jelentik náluk, mert ilyen hangokat a nőstények is hallatnak; ők is jelzik a párosodástól való idegenkedésüket. A kutatók azt remélik, hogy ezt a fölfedezést a patkányok irtására lehet majd felhasználni. Elképzelhető ugyanis, hogy ha egy pat­kánytelepet 22 kilohertzes utrahanggal árasztanak el, meg lehet akadályozni a további szaporodást. A fiatal patkánykölykök születésük után 10-12 na­pig anyjuk közelében tartózkodnak, így — amikor megéheznek — könnyen megtalálhatják az emlőbim­bót. Később felkutatják közvetlen környezetüket, de meglehetősen nagy kirándulások után is könnyen visszatalálnak az anyjukhoz. Két amerikai kutató fog­lalkozott a patkánykölykök hihetetlenül megbízható navigáló képességével, és úgy találták, hogy az álta­­luk „maternális feromon”-nak nevezett vegyianyag segíti a kölyköket a tájékozódásban. Kísérletképpen egy kétkijáratú helyiségbe helyez­tek patkánykölyköket. Az egyik kijáratnál, ketrecben, szoptató nőstényt, a másik kijáratnál tejet nem kivá­lasztó nőstényt helyeztek el. A kísérleti állatok kifo­gástalan biztonsággal mindig a szoptató nőstény felé indultak, sőt, ha a ketreceket már kiürítették, akkor is: 80 közül csak egy indult azon ketrec felé, amely előzőleg nem szoptató anyát foglalt magába. A két kutató bebizonyítottnak tekinti, hogy a szop­tató nőstény speciális vegyianyagokat, feromonokat bocsát ki, amelyek a kölykök szaglószervére hatnak. Amikor ugyanis az illatnyomokat eltávolították, a kölykök eltévedtek. A lavinák sebessége A lavinaképződés a legérdekesebb meteorológiai je­lenségek közé tartozik. Egy jellegzetes, jól kifejlett lavinának a következő két része különböztethető meg: az úgynevezett mag, amely sűrű hótömegből áll és a talaj mentén folyadékhoz hasonlóan folyik, a má­sik egy hóporból álló felhő. Ez a hóporfelhő külö­nösen jól fejlődik ki a száraz hóból álló lavináknál, és kevésbé fejlett a nedves hóból álló lavináknál. Bár a hóporfelhő alkotja a lavinának a látványos részét, mégis a lavina tömegének túlnyomó többségét a lavinamag teszi ki. Ennek sűrűsége legalább húsz­szor, olykor ötvenszer is nagyobb, mint a kőpor­felhőé, és azért a rombolások legnagyobb részét ez végzi. A legnagyobb mozgási sebességek a magban lépnek fel. Még a lavina magjában megfigyelt legkisebb se­besség is másodpercenként 10 méter, de kivételesen 60-80 méter/másodperc sebesség is előfordulhat. Nem csodálhatjuk ezek után, hogy a lezuhanó lavina még repülő madarakat is utolérhet és elpusztíthat. E se­bességi adatok Kanadában és Svájcban végzett vizs­gálatokból származnak. Kanadában a lavinák kuta­tására azért fordítanak különösen nagy figyelmet, mert a Trans-Canada Highway műút áthalad az 1320 méter magasságú Rogers Pass hágón, ahol évente 1300 milliméter csapadék esik le, és ebből ke­reken 1000 milliméternyi mennyiség havazásból szár­mazik. A hágón átvezető 50 kilométeres útszakaszon 86 jól ismert lavinapálya fut keresztül, elképzelhető tehát, hogy mennyire veszélyes.

Next