Szabad Föld, 1985. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-14 / 50. szám
1985. DECEMBER 14. Az irodalom barátainak Budapesten három cukrászdában tartanak rendszeresen szerzői és előadói esteket. Közülük a legismertebb a budai Várhegyen lévő Korona cukrászda, amelynek pódiumán színészek, opera- és operetténekesek lépnek fel. December 10-én Paudits Béla, 13-án Pitti Katalin, 16-án Oszwald Marika, önálló estje látható az este 7 órakor kezdődő előadásokon. A patinás hangulatú Angelika cukrászdában — amelyet a Bathyány téren találunk — a december 10-i sarokasztal-beszélgetés vendége Boldizsár Iván; ez a program este 8 órakor kezdődik. A Rákóczi úton lévő Hauer cukrászda kabaréestjeinek decemberi vendége Sándor György humoralista, aki minden alkalommal egy-egy művészbarátját hívja meg vendégül. A következő előadás december 13-án, este 3 - 9-kor kezdődik. A fiatalok vendéglátóhálózatát, a diáktanyákat ebben az évben kezdték kialakítani. Jelenleg három olyan étterem van már az országban, ahol a diákok olcsón étkezhetnek, esténként pedig kulturális, szórakozható programokkal várják őket. Budapesten a VIII. kerületi Badacsony étteremben található diáklánya, ahol keddi és csütörtöki napokon hangulatos irodalmi esteket rendeznek. Decemberben például 17- én a miskolci Keleti Irodalmi Kör bemutatkozására, 19-én pedig Bertalan Ferenc szerzői estjére kerül sor. • Az irodalom kedvelői természetesen nem csupán a fővárosban találnak olyan vendéglátóhelyeket, ahol a kultúra is otthonra lelt. Hiszen rendszeresen szerveznek szerzői és előadói esteket Dunaújvárosban a Hangulat eszpresszóban, Salgótarjánban a Pécskő kávéházban, Tatán a Berta-malomban, Szentendrén , a Nosztalgia kávéházban és a Miniatűr Színpadon, Pécsett a Borostyán étteremben, januártól kezdve pedig már az egri Platán étteremben is. A magyar írók, költők műveit olvasva, sokunkban feltámad a kíváncsiság életük, életmódjuk iránt. Téli országjáró útjainkat arra is felhasználhatjuk, hogy felkeressünk kevésbé ismert irodalmi múzeumokat, emlékházakat. Az alábbiakban ezek közül hívjuk fel néhányra a figyelmet. A Békés megyei Geszten a Tisza családnál volt nevelő Arany János. A nádfedeles házban, ahol egykor lakott, ma emlékkiállítás van. A Somogy megyei Nikla irodalomtörténeti szerepe bizonyára közismert, hiszen itt élt és dolgozott a „niklai remete”, Berzsenyi Dániel. Egykori lakóházában — amely ma műemléki védelem alatt áll — emlékmúzeumot rendeztek be, ahol a költő számos használati tárgya, munkásságának dokumentumanyaga látható. A közeli temetőben pedig megtekinthető a Gerenday Antal tervei szerint 1859- ben felállított síremlékobeliszk. Esztergomban, a költő nevét viselő utcában található Babits Mihály egykori nyaralója, amelyben emlékmúzeumot rendeztek be. Az emléktárgyakon kívül érdekes böngésznivaló a tornácon látható aláírásgyűjtemény, ugyanis az 1920-as, 30-as évek írói, művészei a ház falán, kézjegyükkel örökítették meg látogatásukat. Az irodalom kedvelőinek a műsorosestek programjairól, a múzeumokról, emlékházakról a Tourinform 179-800-as telefonszámán adnak bővebb felvilágosítást. A Balatonban sokkal több a hal, mint a horgászok általában gondolnák! — jelenti ki dr. Tahi Béla, a Horgászkalauz 1986-os kiadásában. Ezt azzal támasztja alá, hogy a Balatoni Halgazdaság fogását évi 120 vagonra korlátozták. A gazdaság azonban — különösen az őszi hónapokban — foghatna annyit, hogy elérje a 200 vagont. És ezt elsősorban nem a törvény korlátozza, hanem a gazdasági adottságok. Ősszel ugyanis a mainál több halat nem lehet elhelyezni a piacon, a BHG-nak pedig nincs annyi hűtőháza, hogy a fogást eltegye jobb napokra. Egyébként pedig a magyar tenger adja hazánkban a halászfogás kilenc, a horgászfogásnak pedig a 10 százalékát. De ha ilyen sok a hal, akkor ez miért nem mutatkozik meg a horgászok fogási naplóiban? A szerző szerint ennek két oka van. Az egyik, hogy túl sok az orvhalász és orvhorgász, de a „rendes” horgászok se írják be minden fogásukat. A másik ok, hogy ebben a nagy vízben ma már túl sok a dévér, ami eleszi a táplálékot a ponty elől. A Horgászkalauz 1986- os kiadása a szokottnál kicsit később jelent meg, de a megszokott szerkezetben. A 160 oldalas kiadvány kalendáriumként is használható, de elsősorban kézikönyv. Az igényeknek megfelelően elsősorban horgászvizeket mutat be, így például az észak-magyarországiakat, a felső-nógrádiakat, Kiskörét, a Rábát, a Mosoni Dunát stb. A másik nagy hányadot a horgászmódszerekre, barkácsolásra vonatkozó tanácsok töltik ki. Emellett találni benne konyhai recepteket, történelmi visszapillantásokat és élvezetes vízparti szépirodalmat. A szerkesztő most is Vigh József, a szerzők pedig a jól ismert nevek, mint például dr. Hunyadi Attila, dr. Zabos Géza, Molnár Aurél, Örley Dénes, de szerepel már a jótollú, fiatal Montskó Éva is. Az évkönyv ismét közli az úgynevezett örökranglistát, amelynek öszszeállítására csak néhány évenként kerül sor. Ezek szerint a Magyarországon horgászok által fogott és igazolt legnagyobb halak (zárójelben a fogás éve): ponty 25 kg (1983), harcsa 78 kg (1984), süllő 14 kg (1981), csuka 17,5 kg (1983), balin 8,36 kg (1981), márna 6,65 kg (1974), kecsege 5,64 kg (1975), amur 28,30 kg (1976), angolna 3,76 kg (1972), compé 2,86 kg (1984), dévér 5,46 kg (1981), domolykó 3,32 kg (1976), pisztráng 5,50 kg (1977). Általában megfigyelhető, hogy a ponty, harcsa, süllő és csuka abszolút rekordját még mostanában is megmegdöntik, a kényesebb halak esetében azonban a rekordok már meglehetősen régiek. Az a furcsa, hogy még az amur esetében is, pedig ez a vendéghal egyre növekszik, szakértők szerint már 40 kilós példányoknak is úszkálni kell vizeinkben. Valószínű azonban, hogy ezek a harcos, vad halak, egy bizonyos testsúly felett már minden zsinórt széttépnek, tehát nem kerülnek szákba. Végül egy jó tanács. A kalauzból elég kevés példány került a hírlapárusokhoz, ezért a nagy horgászegyesületekben könnyebb megvásárolni. F. B. A tompított fény A KRESZ előírja, hogy a forgalomban részt vevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. Külön paragrafusban foglalkozik a motorkerékpárosokkal, nekik kötelező tompított fényt használni nappal és jó látási viszonyok között is. Ami az autósokat illeti, számukra az éjszaka nem jelent gondot, a kivilágítás szükségessége nyilvánvaló, eltérőek azonban az egyéni vélemények arról, hogy ki mikor kapcsolja be a világítását, illetve mikor ítéli úgy meg, hogy valóban korlátozott látási viszonyok között közlekedik. Ebből a gyakorlatban megmutatkozó különbségből elég sok probléma lesz aztán a közúton. A sötétedés első jelentkezésekor „tarka” az úti kép: vannak, akik korábban bekapcsolták a tompított fényeket, s vannak, akik változatlanul sötét kocsival haladnak továbbra is. A forgalomban ez becslési tévedéseket okoz, a sok tompított fény között a lámpák nélkül haladót alig lehet észrevenni, hiszen őt valóságos fényfüggöny takarja. A biztonság megkívánja, hogy amennyiben a járművek túlnyomó többsége már lámpát használ, akkor mindenképpen be kell kapcsolni a saját lámpáinkat is. Az elv: jobb előbb, mint csak kicsivel is később! A tompított fénynek a szerepe a sötétedés első időszakában sokkal inkább az, hogy másoknak jelezze a saját jelenlétünket, hogy kellő távolságból megláthassanak bennünket. Korántsem lehet tehát a bekapcsolás kritériuma, hogy attól mi még „nem látunk” jobban! A korai bekapcsolás a láthatóságot teremti meg, amely döntő eleme a közlekedésbiztonságnak. KÖZLEKEDÉSI ÉRDEKESSÉGEK Aki a kormánykerék mellett elalszik, vagy csak talán elbóbiskol, biztosan veszélyes helyzetbe kerül. Az álmosságot — mint azt a legújabb vizsgálatok is kimutatták — mindig megelőzi a szem elfáradása. A feszült figyelés — különösen nehéz vezetési körülmények között — olyannyira terheli a látásunkat, hogy egyre nehezebb lesz szemünket az úttestre irányítani. Ilyenkor leszűkül a látómező, s elsősorban azokat a tárgyakat, akadályokat nem vesszük észre, amelyek oldalról bukkannak fel. Az elfáradt szem hibázik a távolságbecslésben is. Kevesen tudják, hogy nem egyformán teherbíró a két szemünk; az egyik gyorsabban fárad el, mint a másik. Így aztán bekövetkezhetnek olyan percek, amikor csak egy szemmel (az erősebbikkel) látunk. Mindezt azonban nem érzékeli közvetlenül a gépkocsivezető, s ezért métereket tévedhet. Gyakorlatilag arról beszélhetünk, hogy ilyenkor a vezető csak egy szemmel néz, ami pedig nyilvánvalóan rontja, sőt, roszszabb esetben meg is szüntetheti a rendkívül fontos térlátást. Különösen meggyorsítja a szemek elfáradását a merev, előrevetett figyelem. Ezért kell megtanulni azt, hogy vezetés közben a tekintetünket vándoroltassuk, a lehető legkevesebbet rögzítsük egy irányba. Mindemellett szükséges lehet az is, hogy időszakonként félreálljunk, s szemünket néhány percre lehunyjuk. Erre a felfrissítésre hoszszú téli utakon, sötétben bármikor szükség lehet. Petress István : ________________________________ A Fehérít vagy sárgít a napfény? A háziasszonyok gyakran tapasztalják, hogy a napfénynek kitett gyapjúholmik egyes esetekben fehérednek, máskor pedig sárgulnak. Hogy melyik változás következik be, az attól függ, milyen hullámhosszúságú napfény érte a gyapjút. Kaliforniában végzett kutatások arra mutattak, hogy a látható fény fehéríti a száraz gyapjút, míg az ibolyántúli fény megsárgítja. A sárgulásra azért kerül sor, mert a 31,5 nanométer körüli hullámhosszú fénysugárzás fotonjainak energiája elegendő ahhoz, hogy áttörjék a gyapjú vegyi kötéseit. Ezzel megnövekedik azoknak az anyagoknak a mennyisége, amelyek kék fényt nyelnek el. Ha viszont a látható fényből a kék fény elnyelődik, a visszavert fény sárgásnak látszik. A fehéredés egészen más módon jön létre. A nagyobb hullámhosszú fény fotonjainak energiája nem eléggé nagy ahhoz, hogy megbontsa a gyapjú vegyi kötéseit, de ahhoz igen, hogy megváltoztassa. Ez a változás abból áll, hogy hatástalanítják a fehér fényt elnyelő anyagokat, ily módon a fehér fény fotonjai, miközben elnyelődnek, egyúttal megsemmisítik az elnyelőt (abszorbeálót). Ebből a tényből az egyik kutató arra a következtetésre jutott, hogy ez a jelenség minden hullámhosszon érvényes, tehát a kék fény kékebbé teszi a gyapjút, a zöld fény pedig zöldebbé. A további kísérletek igazolni látszanak, ezt a feltevést, mégpedig nemcsak a gyapjúszál, hanem a gyapjúhoz hasonló felépítésű anyagok esetében is. Téli álmot alvó madár Ismeretes, hogy némely emlősállat az olyan éghajlatú vidékeken, ahol az alacsony hőmérsékletet és a táplálék hiányát másképp átvészelni nem képes, valamilyen védettebb helyen téli álmot alszik. A téli álom, helyesebben a téli alvás — tudományos néven a hibernáció — hetekig, hónapokig is eltarthat, és lényegbevágóan eltér a szokásos napi alvástól. A téli álom idején a szervezetben végbemenő életfolyamatok lassúbbak lesznek, a test hőmérséklete nagymértékben alászáll, és a szervek működése a legcsekélyebbre csökken. A légzés és a szívverés alig észrevehető, így vészeli át a mostoha téli hónapokat többek között a barnamedve, a sün, a pete, a vakondok, a borz stb. Azt azonban még senki sem hallotta, hogy valamely madár tenné ugyanezt! Legalábbis sokáig nem tudtak ilyesmiről még a madártan szakemberei, az ornitológusok sem. Megszoktuk, hogy a madarak egy része a zord, téli idő elől melegebb tájakra vonul és onnan csak tavaszszal tér vissza. Nem a hideg, hanem a táplálékhiány űzi őket délre. Annál meglepőbb volt, sőt szinte hihetetlennek hatott az a híradás, amely néhány évtizede kapott szárnyra egy téli álmot alvó madárról. Eleinte nem is vehették teljesen komolyan a hírt, mert egy fajnak egyetlen példányáról volt szó, és ki tudhatta, milyen egyéni véletlen körülmények tartották vissza ezt az egyetlen madarat attól, hogy a rossz idő beköszöntével elvándoroljon. Ám az első, hihetetlennek látszó híradást sok szerencsés megfigyelés, több türelmesen gyűjtött adat és sok évre kiterjedő, gyűrűzéssel egybekötött vizsgálat követte. Az Egyesült Államok délnyugati részében fekvő Colorado-sivatag sziklás vidékének apró kőfülkéiben találtak rá a téli álmot alvó sivatagi lappantyúra, amely a mi lappantyúnkkal, vagy más néven kecskefejővel közeli rokonságban álló faj, hozzá nagyon hasonlít, de valamivel kisebb. A Colorado-sivatag, ahol ez a madár tavasztól őszig otthonos, nem teljesen sivatag. Télire azonban a növények, akárcsak nálunk, lehullatják a levelüket és látszólagos élettelenségbe dermedve várják az új tavaszt. A rovarok elpusztulnak vagy elrejtőznek, és a hideg, viharos évszakban a kis lappantyú nem találhatja meg az este és éjjel repülő rovarnépességből álló táplálékát. Ez a sajátságos madár azonban nem vonul el, nem megy délre, hanem valami megfelelő sziklarepedésbe húzódik, és ott valóságos téli álomba, hibernációba merül. Nagyon meglepő volt, hogy az üregek, amelyekben az éveken át megfigyelt lappantyúk aludtak, alig fél méter magasan voltak. Az alattuk fel-alá járkáló farkasok nyoma igazolta; ez a madár nemcsak tökéletesen álcázta magát, de még áruló szaganyagot sem választott ki. A megfigyelt, téli álomba merült állatkák testhőmérséklete csupán 18 Celsius-fok volt. Oly gyengén és ritkán vettek lélegzetet, hogy azt alig lehetett megállapítani. Szívműködésüket még sztetoszkóppal sem sikerült kimutatni, meghallgatni. Életműködéseik tehát csaknem teljesen szüneteltek. A téli álom alatt súlymérések mutatták, hogy az állatkák testsúlya — bár az anyagcseréjük csaknem szünetelt — állandóan csökkent. Éjszakai látogatáskor az alvó madár kézbe véve kinyitotta a szemét, de még olyan durva ingerre, mint a felvillantott zseblámpa fénye, sem hunyta be, tehát nyilvánvalóan nem látott semmit. A dühöngő hó- és szélvihar sem ébresztette föl, ámbár olyan kis üregben aludt, amelyet éppen csak betöltött a teste. A kis sivatagi lappantyú esete azzal a tanulsággal szolgál, hogy még az első pillanatra valószínűtlennek látszó megfigyelésekkel is érdemes foglalkozniuk a kutatóknak. TECHNIKA | " SZABAD FÖLD 17