Szabad Föld, 1986. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-01 / 9. szám

24 SZABAD FÖLD Vilmos császár ezresei és egy vándorló útlevél Ez aztán a valutaéhség! Egy Pest környéki csárdás, húszezer forintért, kéz alatt megvásárolt két darab német ezermárkást. Mindkettő még 1910-ben, II. Vilmos császár uralkodása alatt került ki a bankóprés alól. Amikor a fenti, rossz emlékű uralkodót 1918-ban elkergette a forradalom, a két bankóért legfeljebb már csak egy pohár sört mértek valamelyik német sörözőben. Biztatták is a húszezer forinttal dobálódzó magyar csárdást, hogy vegye csak szemügyre azzal a szuperintelligens nézésével a bankó kibocsátási dátumát, s nem lesz kétséges a szomorú felismerés: ócska pénzzel verték át. Erre a csárdás elment a rendőrségre. — Egy fiatal embertől vettem — vallotta jegyzőkönyvbe. — A nevét nem tudom. Középtermetű, elegánsan öltözködő, halk, udvarias beszédű, bajuszos volt. Kézfogáskor éreztem, hogy nedves a tenyere. Nekem gyanús volt, hogy a fehér Zsigulijával jó messze állt le a csárdától. Amikor ezt a pénzt eladta nekem, sikerült a kocsi rendszámát feljegyezni: ZR 55-92 ... E szálon jutottak el a nyomozók II. Vilmos császár pénzének hazai forgalmazójához, a 30 éves, keszthelyi, foglalkozás nélküli Horváth Nándorhoz. No de az ápolt külsejű, nemes arcélű Horváthon mégsem a császárkoribankók miatt lett csuromvizes a finom anyagú, szépen vasalt ing, amikor őrizetbe vették. Gyanúsítani kezdték — egy szombathelyi fiatalember vallomása alapján — egy olyan útlevélcsalási ügygyel, ami példátlan eset is lehet. A szombathelyi — együtt volt Horváthtal egy bécsi lágerben — hat fénykép közül választotta ki a keszthelyit: — Ez a srác, az a bizonyos Ambrus Zoli... Ambrus — alias Horváth Nándi — rögtön összeomlott a bizonyítási eljáráson és olyan őszinte vallomást tett, amelylyel példaképe lehetne a világ minden szélhámosának. — Ambrus Zolit — vallotta ■—, a pesti Omnia eszpresszóban ismertem meg. Ahogy nézegettem, arra gondoltam, külsőleg úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás. Amikor megismerkedtem vele, mondtam neki: haver, akarsz velem kötni egy jó üzletet? Kérj egy nyugati útlevelet és ha megkaptad, én megveszem tőled. — Mennyi pénzt adott maga az útlevélért? — Harmincezer forintot! Eladtam az öreg Zsigulimat. Ebből vettük meg a valutát és a vonatjegyet is a Wiener Walzerra. Ambrus útlevelével simán átjutottam Bécsbe, ahol egy napot töltöttem és utána utaztam a nyugatnémet határhoz. Horváth a büntetett előélete miatt — szeretett lopni, de még jobban munkát kerülni —, nem kapott útevelet. Különösebb oka nem volt a disszidálásra — a bátyja nyakára akart menni, aki az NSZK-ban él. Útlevelében azonban nem volt vízum, és a nyugatnémet határőrök visszaküldték. Csakhogy Nándi nem jött zavarba — rövid csellengés után a következőket cselekedte: — Az óriás kamionok között szépen átsétáltam a határon gyalog. Kit érdekel ott egy gyalogos? Odaát autóstoppal akartam továbbutazni, de pont egy egyenruhás palihoz kéredzkedtem fel, ez meg bevitt a rendőrségre. Hívtak egy tolmácsnőt, aki azt mondta: „Fiacskám, magát szépen visszadobják Ausztriába.” Jött is értem egy osztrák minibusz. Horváth így jutott el a bécsi lágerbe: azt tapasztalta a pár hónap alatt, hogy ebben a fővárosban munkanélküliség is van — ami őt sajátos módon lehangolta. Ha nincs munka, nincs mit kerülni — hazavágyott! Egy jószívű, hozzá ugyancsak hasonlító osztrák fiatalember neki ajándékozott útlevelével, tavaly márciusban hazaérkezett, őszig, őrizetbevételéig — egy napot sem dolgozott, élettársa nyakán élt Újbóli feltűnése az itthoni közveszélyes munkakerülők között bizonyára mélyen megdöbbentette a gödi Ambrus Zoltánt — az útlevél kiváltóját —, aki 32 éves és az egyik üdülő képesített kertésze. Végül Horváth, már nem is tudta sokáig kerülni a munkát mert őrizetbe vették, mint Ambrust az útlevélügylet másik gyanúsítottját. Az „Igaz-e, hogy maga eladta útlevelét Horváth Nándornak?” — megfogalmazású nyomozói kérdés, nála egészen más választ váltott ki, mint amit reméltek Horváth beismerése után. Ambrus ijedtében először azt vallotta, életében nem volt az Omniában és az útlevelét elveszítette. Na de, ezt miért nem jelentette a rendőrségen? Kezdett úgy módosulni a vallomás, hogy nem vesztette el, hanem Horváthnál felejtette — ami még homályosabb. Horváth jó fél évig odavolt és ilyen hosszú ideig sem jutott eszébe az útlevél...? „Keresztre” feszítő keresztkérdés: midőn postán megkapta az I busztól az útlevelét, de azzal el nem utazott, miért vette meg a valutát és a vonatjegyet? Ott az aláírása minden papíron — ezt már csak nem lehet letagadni! Magyarázat: a valutát az NSZK-ban élő testvérének adta át megőrzésre azzal, ha majd kiutazik hozzá, lesz mit felhasználni. A vonatjegyre nincs magyarázat — azt megvette, de nem váltotta vissza, mert elfelejtette. A bírósági tárgyalásokon is, ugyanígy beleveszik a tagadás labirintusába — sose tudja, hol bukkan ki és milyen kérdésekkel kénytelen szembenézni. Pedig egy kézzel írt vallomásában, már kezdte szárnyait próbálgatni az igazság. — A súlyos kártyaadósságom kifizetésére vettem át Horváthtól — írta és vallotta élőszóban —, tizenhatezer forintot. Horváth nem érti a másik „tojást” — vagyis a hozzá hasonló cimborát, aki makacsul tagadja a történteket. — Szemedbe mondom — szembesül vele —, hogy harmincezret kaptál az útlevélért és tudtad, hogy hová utazok vele. Hiszen együtt vettük, az én pénzemért a vonatjegyet és a valutát. Ez így volt A kártyaadósság kicsit hihetően hangzik. De hol játszott? Címeket, neveket sorolt. Világos, hogy a megnevezetteket mindenhová beidézték. Könynyű elképzelni, mit vallottak ezek a tanúk. Azt nem, hogy „az én lakásomban rendeztük a kártyapartikat, ahol Ambrus vesztett és kölcsönkért Horváthtól”. Ki az a fejre ejtett, aki ily módon azt is bevallja, lakása kártyabarlang, ahol tízezreket lehet nyerni, vagy veszíteni? Akadt olyan, kártyabarlangtulajdonosnak megnevezett tanú, aki az állampolgári jogait is áruba bocsátó fiatalemberre pillantva ezt mondta: — Hát, vakuljak meg, ha én ezt valaha is láttam! — Ismeri, vagy nem? — szóltak rá szigorúan. — Ezt én most látom életemben először. Pedig látszott rajta, hogy nem most látja életében először, de egy kártyahelyet perbe keverni a hazardírozók világában — a legnagyobb balfogások egyike. A bíróságok — egyik ítélkezési fokon sem — fogadták el azt a vallomásváltozatot, hogy kártyaadósság fejében — az útevés csupán a zálog szerepét játszotta, amellyel Horváth cudarul visszaéltt. Hiába tagadott mindenhol Ambrus , Horváth részletes, mindvégig őszintének látszó, életszerű történésekkel megerősített vallomását mindegyik bíróság elfogadta. Első fokon a Mosonmagyaróvári Városi Bíróság hirdetett ítéletet, másodfokon pedig a Győri Megyei Bíróságon dr. Laczó Gáborné vezette büntetőtanácsa mondta ki a döntést. Horváth Nándort kétrendbeli tiltott határárlépés, közokirat-hamisítás és csalás (német bankóik) elkövetésében találták bűnösnek, amiért kétévi börtönbüntetést kapott. Ambrus Zoltán bűncselekményét, mindkét bíróságon embercsempészésnek minősítették, s ezért őt másodfokon tizennyolc havi szabadságvesztéssel sújtották. Az ítélet jogerős. fe. 1986. MÁRCIUS 1. Tony Curtis. 09 éves, magyar származású hollywoodi filmsztár („Minden lében két kanál”), aki nem is olyan régen még azt mondta, hogy elege van a nőkből (négyszer vált el, hat gyermek apja), úgy látszik módosította véleményét. Milánóban, olasz újságíróknak elárulta, hogy rövidesen újra megnősül. Választottja: a frankfurti, 23 éves Petra Scharmbach. „Még egyetlen asszony sem bánt velem olyan gyengéden, mint ő. Mellette megtalálom a nyugalmamat, amire olyan nagy szüszségem van” -- jelentette ki Joseph P. Kennedy. Az 1968-ban meggyilkolt amerikai igazságügyi miniszter fia (33 éves) szeretné követni a családi hagyományt: belevetette magát a „nagypolitikába”. Egyelőre parlamenti képviselő kíván lenni , a bostoni választókerület kezdte meg a harcot. Jelszóv. 1 „Washingtonban szükség van valakire, aki rendbeteszi a dolgokat!” A gondolat nem ros , csak az a baj, hogy ellenjelölt sem akárki. A neve: Jam Roosevelt és nem más, mint az egykor nagyon eredményes és népszerű elnök, Franklin D. Roosevelt unokája. Lehet, hogy kettejük közül valamelyikre nagy jövő vár? ABBA A szétvált, nagynevű együttes tagjai, Annafrid (40 éves), Agnetha (35), Benny (39) és Björn (40) egyetlen napra „békét kötöttek” és ismét elfoglalták helyüket a stúdióban. Hajdani menedzserük, Stig Andersson kedvéért öltötték fel a régi mundért. Sikereik kovácsa ugyanis önálló műsort rendezhetett a svéd televízióban. Egyébként ABBA-ék már régóta külön utakon járnak. Benny, aki 1981-ben vált el feleségétől, Annafridtől, ugyan még készített egy közös musicalt („Chess”) Björnnel, de különben egyedül gyártja szerzeményeit saját stúdiójában. Agnethe, a barna hajú, aki 1979-ig Björn felesége volt, szólókarriert kíván elérni. Anyagi gondja egyik ABBÁ- nak sincs. Eladott lemezeik soksok millió dollárt hoztak, ami tovább „fiadzik”, így nyugodtan „átugorhatták saját árnyékukat” és fellépésükkel hozzásegíthették Anderssont a babérkoszorúhoz. Bob Edmund. Az USA Michigén államában élő, 40 éves üzletember feltalálta a lábon álló nadrágot. Az általa készített farmerek — szilárd kötőanyag segítségével — egybeépülnek a cipővel, s minden támaszték nélkül állhatnak a kirakatban vagy otthon a padlón, mint a bútor. A „cipősített” farmer kerek hatvanezer forintba kerül, de a feltaláló nem panaszkodhat, portékája szépen fogy. Sőt, újabban speciális kívánságra, egyedi példányokat is gyárt. Egy baloldali érzelmű ügyvédnek például olyan cipőnadrágort készített, amely balra hajlik.