Szabad Föld, 1986. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-11 / 2. szám

12 SZABAD FÖLD „Álmokról már nincs szó..." Kyri, még a bécsi szörnyűség előtt Vagy húsz esztendővel ezelőtt becézték magyar Rita Pavoné­­nak, hasonlították Brenda Lee­­hez. Azt nem tudom, hogy mondjuk a tüzes kis Rita mos­tanában hol van, mit csinál, de arról pontos információkkal szolgálhatunk, hogy akit az olasz énekesnő talentumával jellemeztek, hol él, s mivel töl­ti az idejét. Ambrus Kyri pa­saréti lakos — ami nem a sze­gények negyede — Budapes­ten. Háromszobás, tágas villa­lakásában melegbarna koló­niás garnitúrák szolgálják a kényelmet. A lakás színei, a torok elrendezése, harmóniáról árulkodik. — Mikor beléptem ide, meg­jegyezte, hogy eszébe jutott, talán a megbeszélés ellenére sem jövök el... — Igen, mostanában nemigen kényeztetnek el az újságírók látogatásai, de ez érthető is, nem az R-Go-ban vagy a Dol­ly Rollban énekelek. — Hát hol? — Mindenütt, ahová hívnak, úgy huszonöt és negyven kö­zött van a fellépéseim száma egy hónapban. Én ugyanúgy dolgozom, mint akár ezerki­­lencszázhatvanötben. Csak er­ről a rádió, televízió nem vesz tudomást. Ugye, nem úgy, mint a hatvanas években. Pedig ak­kor sem tudtam többet, sőt__ — Gondolom, úgy kezdődött a pályája, hogy énekelni tanult, majd felfedezték.. .­ Nem, szó sincs erről, nem tanultam énekelni, engem szó szerint belöktek a színpadra. Persze, ennek sztorija van. Történt, hogy kaptam másodi­kos koromban egy Terra mag­nót, amivel nem mindegyik gyerek dicsekedhetett akkori­ban. Megtanultam egy Brenda Lee-számot, persze, csak olyan halandzsa angolsággal. Aztán egy házibulin megismerkedtem a Nebuló együttessel — itt ját­szott a későbbi Bergendy-sztár, Latzin Norbert —, akik meg­hívtak a Népstadionba május elsejére, ahol a felvonulóknak adtak műsort. Persze, ne gon­dolja, hogy énekelni hívtak, csak azért invitáltak, hogy könnyebben autogramhoz jus­sak. Koós meg Németh Lehel is fellépett ott. A suliban azt mondtam, hogy szívizomgyul­ladásom van, azért nem mo­zoghatok, nem mehetek felvo­nulni. Be is vittek a fiúk a művészbejárón, de valaki nem jött el, ezért csúszott a műsor. Erre a nebulósok szóltak a kon­feransziénak, dr. Hegedűs Györgynek, hogy az a sárga pulóveres lány tud énekelni — merthogy hallottak egyszer. Hegedűs erre kiszólt, én meg mondtam, hogy dehogy tudok én énekelni. Erre egyszerűen bevonszolt, mire" én sivalkod­­tam, s mindez a mikrofonok előtt. Később kiderült, hogy az iskolám már kiment a stadion­­ból. Végül is elénekeltem azt az egy számot halandzsául és angolul, óriási siker lett. Négy­szer kellett elénekelnem. — Parádés kezdés után pa­rádés folytatás? — Igen. Bár én magyar-tör­ténelem szakra akartam jelent­kezni a gimnázium után, de abból nem lett semmi. Ezen az ominózus bulin ott volt Bánki László, aki akkoriban az ORI- ban dolgozott, ő elkért apámtól egy koncertsorozatra, amit a Bartók-teremben rendeztek, íratott nekem számokat, kiad­tak néhány kislemezt, és elin­dult a verkli, ami szerencsé­re a mi napig is jár. — Mennyi volt a gázsija ak­koriban ? — Százötven forint, és a hatvanas évek rendelkezései szerint a­ megállapított gázsi­hoz öt évig nem nyúlhattak, vagyis nem emelhették. De a pénz miatt nem panaszkodtam, és ma sem panaszkodom. Ab­ból a pénzből, amit akkoriban kerestem, vettem egy „nyolc­ötvenes” Fiatot meg később egy lakást. — Ha jól számolom, akkor a gázsija már ezer forint fö­lött van, és ahogy mondta, nincsenek megélhetési gondjai. — Így van. — A legutolsó pletyka akkor látott napvilágot magáról, ami­kor férjhez ment, a Juventus zenekar orgonistájához, Pápai Faragó Lászlóhoz ... — Igen, az 1968-ban volt, és két és fél évig tartott. Utána Pápaiék cakumpakk, a zene­karral disszidáltak, én pedig férjhez mentem az angol légi­­forgalmi társaság , egyik tiszt­viselőjéhez. Az a házasság öt évig tartott, vége lett, gyerme­kem nincs, és úgy tűnik, most már nem is lesz. Most egyedül élek, ami elég szomorú dolog, de tulajdonképpen jól megva­gyok. Barátaim, haverok van­nak, dolgozom, nem panaszko­dom. — Visszatérve a munkájá­hoz, mettől számítja a „ha­nyatló” korszakot? — Azt hiszem, 1970-től. Csú­nya magyarsággal­ kezdték nem játszani a dalaimat, el­tűntem a televízió képernyő­jéről, ahol régebben nemcsak énekeltem, de vezettem a slá­gerkupa vagy a ,,Halló, fiúk” műsorát. Szerencsére a rádió­ban megmaradtam, mint a „Könnyűzenei híradó”, majd a „Magnósok, figyelem!” műsor­vezetője. Ahogy a pályatársaim közül sokan, Toldy Mari, Ba­­kacsi, Izsmán Nelly, Magay kiérni, kimentünk a divatból. Legalábbis, úgy tűnik. Pedig hát nagyrészt a mai napig dol­gozunk. — Rajongók vannak még? — Jóval kevesebben. De van még egy fiú Lébénymiklósról, aki mindig ír, telefonál kará­csonykor meg a születésnapo­mon, már vagy húsz éve. Az­tán Törökszentmiklós mellől a Pásztor család. Egyik gyerme­küknek én vagyok a kereszt­anyja. — Mi lenne az álma az el­következendő években? — Álmokról itt már nincs szó. Nekem minden nap aján­dék, amit színpadon tölthetek. ★ És ajándék az is, ami be­szélgetésünk után történt: el­kerülték­ a golyók a bécsi re­pülőtéren, a szörnyű terrorak­ció idején. Szerencsésen hazaér­kezett. Menyhért Mészáros László AZ ÁLSÁGOS Fészkelődött az asszonyság, piszkálta belülről a szó, s, hogy nem tudott nyugton maradni, megkérdezte: — Meddig lesz? — Budakalász — bökkent rá a férfi, aki az Árpád hídnál szállt fel a helyiérdekűre. — Én is odáig megyek — vil­lant az asszony szeme az arany­keretes üveg mögött —, akkor úgy lehet mondani, egyfele tartunk, egy az útunk, meg azon felül is, a halál felé is egyformán haladunk — sóhaj­tott s kezét homlokára tette. A­ merev tekintetű férfi, alig hallhatóan: — Igaz. Az asszony felélénkülve kons­tatálta a fiatalember szavát; igen, ez maga az érdeklődés, s lám, állapította meg derűsen, nincs még veszve a mások irán­ti érdeklődés, a törődés, még ha ezerszer mondják is, hogy mi­lyen gyors lábakon rohan ez a mai világ. — Mindennap erre tetszik járni ? — Igen — felelt a férfi vissza­fogottan. — Én ritkán járok erre. A fiamékhoz megyek, tudja, ál­dott egy jó gyerek, de hisz’ mindig is az volt, mert ő az én aranyos kisfiam, bárha negyven­éves is, olyan feketerigó forma, bogárszemű, vasgyúró fajta, pont olyan, mint megboldogult uram volt, isten nyugtassa sze­gényt haló porában is. És tud­ja, fiatalember, úgy van az, hogy egy asszony, ha fiúgyer­mekében a szeretett párja vo­násait látja, annál jobban és to­vább szereti azt a másikat, aki már nincs is. Úgy bizony , ki­csi rémület suhant át az arcán, s kezét ijedten szája elé kapta; lám, már megint nem tudott vigyázni magára, úgy kiszaladt belőle a szó, de mit lehessen tenni, háromhetente mozdul ki onnan hazulról, így hát megbo­csátható, ha úgy éhezi a beszé­det, mint ébredés után a fa­lánk gyerek a barackízes ke­nyeret. Minő rosszhiszeműség s mi­nő kishitűség. Semmi ok rájuk. A fiatalember nagyon is figyel, karó nyakát kiegyenesíti s sze­mének fehérje villan. — Nem zavarom? — az asz­­szony tekintetét a másikra sze­gezte. — Ugyan. Éppen, hogy jót tesz. Folytassa, legalább odafi­gyelek. Ez igen, húzta ki magát az asszony, bár ilyen volna min­den ember. — Tudja, aranyos fiatalem­ber — tompította bizalmasra a hangját, s előrébb hajolt az ülésen —, nálunk is megvan ám a baj. Mert az én menyem, no, hej, hogyis mondjam csak, abban száz hatóság veszett el, úgy le tudja gorombítani az ember lányát. De még ha csak legorombítaná. Hanem, ha nem is vesz észre, mintha ott se len­nék, átnéz rajtam, semmibe vesz. Hát persze, mert nem ad­tam neki oda a múlt újévkor a tizenkét személyes ezüstkészle­tet. Ja, mert nálunk úgy van, hogy minden esztendő első napján adok valamit nekik, és arról nevezzük el az évet. Leg­utóbb arany láncot kaptak, utána jött az arany év. De mondja meg, a magam ellen­sége vagyok? Adjak el mindent, adjak oda mindent, hogy ha majd már semmim nincs, a te­metőbe kívánjanak? És le is út, meg fel is út. . — Még csak a Rómaifürdő — állapította meg bánatosan a férfi. Az asszony úgy értelmezte a megjegyzést, hogy a férfi túl gyorsnak találja a vonatot, te­hát, hogy gyorsabban célba vi­szi őket, mint sem, hogy ő mondandójának végéhez ér. — És persze — folytatta az asszony nagyobb szósebességre kapcsolva —, nincs is nyuga­lom. Ha felmegyek hozzájuk, az fogja magát és leballag bevá­sárolni. Maguknál hogy van ez? A férfi, izzadtságtól fénylő homlokkal, feszesen zárt com­bokkal, s merev derekát simít­va válaszolt: — Nálunk rend van. Hol já­runk? — fejét sem mozdította, hogy kinézzen. — Csillaghegy — olvasta az asszony készségesen a megálló betűit, mert feltűnt neki a fér­fi görcsös tartása. — Pár perc és ott vagyunk. De ha ennnyire érdeklem, még az aranyhörcsö­göt elmesélem. A férfi tekintetével adta be­leegyezését. — Vettem egy kedves kis hörcsögöt, hogy más élőlény is legyen rajtam kívül abban a lakásban. És mit gondol, mi lett a nóta vége? Az, hogy eljön az én dölyfös menyem, és azt mondja, micsoda patkányszag van magánál, mama — az asz­­szonyt elönti az indulat, a fér­fi combjára üt, mire az meg­­vonaglik, sápad, ám az asszony ezt is a felfokozott kíváncsiság­nak tudja be. — Szóval, hogy patkányszag. Becsületsértés. Re­mélem, igazat ad? A férfi alig észrevehetően bó­lint, s hogy a HÉV megáll, gyötrődve, mint akinek min­dene fáj, feltápászkodik, de görbedt marad, s úgy vánszo­rog a kijárathoz. Az útitársnő utolsónak szállt le, s feltűnt neki, hogy az ér­deklődő fiatalembert egy vas­utas mellett, állni látja. — Húsz lépés — hallotta, amint a vasutas biztatóan szólt, kulcscsomóját nyújtotta s meg­értően somolygott a másik után. A beszédes asszonyság fejé­ben megpördültek a gondola­tok, a zöld ajtóra nézett, ami­nek zárjával volt úti társa bab­rált, s mivel hogy mindent megértett, azt a nagyfene ér­deklődést és a kíváncsiságot, kibukott belőle hangosan is, amire gondolt: — Az ilyen álságos ember megérdemelné, hogy beletörjön a kulcs a zárba. Mielőtt be­menne. Kívánsága, a jó sorsnak há­la — nem teljesült. Varga S. József Gergely Sándor: ÉL Hajszálétágú nyír hajából csomót tép a decemberi szél vashideg marokkal — szemét a hókorbács könnyel veri teli De égre nyargaló hó alatt A búzamagzat és MEGMARAD 1985. november 1988. . FESTŐ A DUNA-PARTOS Bölcsőnk Hogyan is kezdődői monstre angliai, amerika koncert után szárnyra hír, hogy itthon is lesz sa­aid-ünk, ha már az impe sem sikerült nagyon jól. Mert kiötlője egy törékeny név­ szerint Molnár Már Presser és Zorán pedig vészett kivitelező Szerep lajta. Később hírek jöl föl egy lehetséges elleni­ről, amiben azok vettek részt, akik nem fértek nagy csapatba. De a na­pat a napok múlásárt nagyobb lett, úgy tűnt, teli vég nélkül tágítható gal kialakult a két fellé­ga mezőnye, a koncert il­letve napjai is rögződt ezen nem volt vita, hisz ez a két nap volt idén Budapest Sportcsaj Azaz novemberre is ak­­na dátum, de az a Lo GT legénységének nem eszembe jut, mi történ Philadelphiában, ha a Eric Claptonnak nem­­ a fellépés dátuma, való­ kimaradt volna ... ■ Most január elején lapítható, hogy örülhet koncertek létrejöttének, segély eljuttatható , ezenkívül nemcsak egy lom volt ez a megmozd­va, hogy akik még nem­ ték, feltérképezzék roc­ketünket. A koncertsorozat legsa­ját, a V’Moto Rock kis Demjén Ferenc, azaz R­ta elő. Bölcsőnk a Fél kicsit meghízott, de eg­y régi, a legjobb hazai­­ szövegírók, zeneszerzők Kár, hogy ritkán rá Nélküle nem teljes a könnyűzene. Az első koncert, a te fellépése a közkeletűbb nem értik, miért a P. Bi közkedvelt, egyre ,mini muzsikát produkáló , sztárénekessel. A mai egyszerű. Vikidál még aznap a Nemzetiben, igazodnak. Vikidál eg

Next