Szabad Föld, 1986. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-02-01 / 5. szám

1986. FEBRUÁR 1. Tájházak Az ország különböző ■vidékein berendezett táj­házakban ízelítőt kapha­tunk az ott élő embereket körülvevő környezetből, egykor volt és mai vise­letükből, használati tár­gyaikból, a népi rtvűvé­­szetből. Ezúttal a csak­nem félszáz hazai tájház közül mutatunk be né­hányat. A Decsen található táj­ház a XIX. századi fo­lyamszabályozások hatá­sára meggazdagodott sár­közi parasztpolgár ízlés­világát, lakáskultúráját tárja a látogatók elé. A kiállítás legértékesebb ré­­­­sze az eredeti tárgyaikkal berendezett első szoba és konyha. Itt nemcsak a használati tárgyak, esz­közök szépségét csodál­hatja meg az érdeklődő, hanem képet kap a lak­­berendezés hagyományai­ról, a tárgyak egymáshoz való viszonyáról is. Meg­győződhet arról is, hogy a különböző műhelyekben készült darabok hogyan alkotnak tökéletes egysé­­get, tekintet nélkül arra, hogy a népművészet me­lyik ágát — az asztalos­ipart, a fazekasságot vagy a textilművészeteit — kép­viselik. (A tájházat — hétfő kivételével — októ­ber 1. és április 30. kö­zött délelőtt 9-től 12-ig és délután 1-től 6-ig, május 1. és szeptember 30. kö­zött pedig 9-től 19 óráig lehet felkeresni.) A Komlóskán — és ál­talában a Zempléni hegy­ség területén — levő há­zak a néprajztudomány­ban északi magyar ház­vidéknek nevezett háztí­pushoz tartoznak; e típus a Kelet- és Középkelet- Európában elterjedt lakó­kamrás ház helyi válto­zata. A lakóházak beosz­tását természetesen nagy­mértékben befolyásolták a gazdasági-társadalmi viszonyok. A legszegé­nyebbek, a zsellérek, pél­dául kamra nélküli há­zakat építettek, a pitvart az istálló követte. A la­kóház fő helyisége a ház­nak nevezett szoba, amely az épület egyetlen lakó­tere, de egyben fő mun­katere is volt. (A kom­­lóskai tájház — hétfő ki­vételével — 10-től 16 óráig tart nyitva.) Kalocsán, a Tompa Mi­hály utca 1—3. sz. alatt található a Népművészeti Szövetkezet tájháza. A nádfedeles, régi paraszt­ház jellegzetes kalocsai berendezéssel várja a lá­togatókat, akik — segít­ségével — megismerhetik a vidék népművészetét. A kalocsai népművészet az egyik legismertebb — és egyben legújabb — hajtása a magyar nép­művészetnek. Legfonto­sabb ágai a népi falfes­tés és a hímzés. Fő jel­lemzői a növényi eredetű, naturalisztikus díszítőele­mek és — XX. századi fejleményként — a sok szín alkalmazása. (Nyit­va hétfő kivételével 10- től 18 óráig.) Az 1938-ban alapított békési múzeumban fő­ként néprajzi jellegű gyűjteményt láthatunk. A múzeum épülete — köz­­használatú néven a „Nagyház” — XVIII. szá­zadból való, barokk stí­lusú. Pincéjében hangu­latos vendéglátó üzemel. (Nyitva: hétfő kivételé­vel 10-től 16 óráig, no­vembertől márciusig elő­re bejelentett csoportok­nak.) A tájházakról bővebb felvilágosítást a Tourin­­form 179-800-as telefon­számán kaphatnak az ér­deklődők. Kutyaposta Több olvasónk, köztük B. József tanuló (Eger), H. Jánosné (Heves), Sz. István (Drégelypalánk), szakkönyv beszerzésének lehetőségéről érdeklődik.­­ Több mint másfél év­tizeddel ezelőtt jelent meg dr. Sárkány Pál szer­,­kesztésében és a Mező­­gazdasági Kiadó gondo­zásában A kutya tenyész­tése, tartása, kiképzése című szakkönyv 528 oldal terjedelemben, 144 kép­pel, 10. ábrával. A sike­res kézikönyv azóta több­­ kiadást ért meg. Azt ta­nácsoljuk olvasóinknak, hogy az említett könyvet keressék valamelyik álla­mi­ könyvesboltban. (Eset­leg forduljanak közvetle­nül a kiadóhoz: Bp. V. ker., Báthory u. 10. 1054.) L. Mihályné (Csaba­csűd) régi olvasónk sze­retné kiképeztettn a ku­tyáját. Mint írja, szívesen elvinnék a kutyát kikép­ző iskolába, ott is hagy­nák és meg is fizetnék a kiképzési díjat, csak az iskola címét adjuk meg. — Úgy véljük, sokan fél­reértik a kutyakiképzés mibenlétét és kedves ol­vasónk sem mentes ettől a félreértés­­től. A kikép­zés ugyanis az országban mindenütt ,társadalmi alapon, az egyesületek­ben történik. Országosan mintegy harminc ilyen kiképződés­­ről tudunk. A kutyatulajdonosok meg­adott időben — általában hétvégeken — összejön­nek kutyáikkal a ki­képzőterepen, ahol egy szakképzettség­gel rendel­kező oktató foglalkozik a kutyagazdákkal és a ku­tyákkal. Tulajdonképpen elsősorban magát a gaz­dát „képezik ki”, hogy adott esetben hogyan bánjon ebével, milyen fe­gyelmező parancsokat ad­jon stb. A tulajdonos ezeken a foglalkozásokon elsajátíthatja a kutyával való helyes bánásmódot, kutyájában ugyanakkor kialakítják közösen — a feltételes és fel­tétlen­ ref­­lexek alapján — a meg­felelő viselkedésformát, a gazdától vezényszóra ka­pott parancs végrehajtá­sát stb. Ha mindezekkel a tudnivalókkal a gazda — mivel távol van — nem rendelkezik, a ki­képzés semmit sem ér. Nos, a földkerekségen se­hol nincsen — éppen a fentiek miatt — ilyen „bentlakásos a kutyaisko­la.” Azt tanácsoljuk, hogy szerezzen be egy szak­könyvet és próbálja meg maga kiképezni kutyáját. H. József (Dunavar­­sány) olvasóink részlete­sen tájékoztatott levelé­ben kutyájának évek óta tartó , makacs betegségé­ről. Több állatorvos­­vizs­gál­­a, gyógyszerekkel is ellátta. A baj oka: bel­ső élősködők (bél- és egyéb férgek) bánthatják az állatot.­­ Mivel hosz­­szú levelében a „népi gyógyszert” a fokhagymát nem említette, próbál­kozzék meg ezzel is. Ku­tyájának termetét, test­súly-kilogrammját figye­lembe véve, 3-4 gerezd fokhagymát vágjon felé­be és dugja le az állat torkán. A kutya egy órán belül üríteni fog. A ke­zelést ismételje meg más­nap és harmadnap is. Ha ez sem használ, akkor Budapesten, az Állatorvos Egyetem Kisállat-rende­lőjében (Bp. VII., Landler Jenő u. 2.) kivizsgálják az állatot, s ha tudnak, bizonyosan segítenek. A Budapesti XIV. Ker. Tanács figyelmébe ajánl­juk Barta Lászlóné (1144 Bp. Zsivora park 2—4.) olvasónk panaszát. Olva­sónk tavaly, szep, 9-én postán feladta az 458— 14001—0859 csekkszámra a 800 forintnyi ebadót a 148-as postahivataliban. Ezt az összeget mégis le­vonták október havi nyugdíjából. Telefonon a tanácselnöknél kívánt pa­naszt tenni: a titkárnő elutasította, miszerint az elnök nem foglalkozhat ebadó-panaszokkal. A tit­kárság viszont megtehet­te volna, hogy az adócso­port figyelmét felhívja a nyilvánvaló tévedésre. Bíró András Személyek szállítása A gépjárművekkel min­idig csak annyi személyt szabad szállítani, ameny­­nyit a jármű hatósági engedélyében feltüntet­tek. Értelemszerűen a szállítható személyek szá­mába bele kell érteni a járművezetőt is. Ezzel kapcsolatosan három ti­lalmat lehet külön is ki­emelni. Az egyik az, hogy a személygépkocsi első ülésén — életkortól füg­getlenül — csak egy sze­mély utazhat. A másik: a személygépkocsi első ülé­sén 6 éven aluli gyerme­k­ét szállítani tilos. A harmadik: a motorkerék­pár pótülésén csak egy gyermek szállítható. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert egyébként két, 10 éven aluli gyermeket egy személynek lehet tekin­teni — ez az engedmény azonban a motorkerékpár esetében nem érvényes. Főiként a személygép­kocsiban utazó gyerme­kek biztonsága érdekében tilos az első ülésen gyermeket úgy szállítani, hogy őt egy felnőtt az ölébe veszi. Az életkori megkötöttségen túl azon­ban a járművezető köte­les — felelősséggel —­­mérlegelni azt is, hogy a nagyobb gyermek, tehát akit már nem ti­lt ki a Kresz az első ülésből, ténylegesen kényelmesen és biztonságban el tud-e helyezkedni az első ülé­sen. Vagyis: a biztonsági öv al­kalmas-e a védel­mére, s a gyermek egyéb adottságai is lehetővé tesztik-e úgy a szállítását. Ezt egyébként felnőttek eset­ében (pl. ki­s­kor stb.) is köteles a vezető meggondolni, s ilyenkor akár a biztonsági övét is megfelelő szorosságára kell átállítani. Ami a motorkerékpár sétülését illeti: azon csak a saját biztonságára ügyelni képes olyan egyént szabad szállítani, akinek lába a lábta­rtót eléri. KÖZLEKEDÉSI ÉRDEKESSÉGEK Dániai szakközlemé­nyek szerint a balesetező gépkocsivezetők között 16 százalékban volt kimutat­ható valamilyen gyógy­szer hatása. Az Egyesült Államokban a kutatók 10-11 százalékos arányról számolnak tanulmányaik­ban. Egyes nemzetközi statisztikák szerint, ha minden esetben meg­vizsgálnák a balesetező vezetőket ilyen, szempont­ból is, 50 százalékos len­ne ez az arány! Hazai vizsgálatot is végeztek már, igaz, nem balesete­­ző, hanem éppen munká­jukat megkezdő gépkocsi­­vezetők körében. Azt ta­pasztalták, hogy 500 ve­zető közül mintegy negy­vennek a szervezetében olyan mértékű gyógyszer­­mennyiség vagy gyó­gy­­szermaradvány volt talál­ható, amely már befolyá­solja a vezetési képessé­geket. A gyógyszertartás ter­mészetesen nemcsak a járművezetőiket, hanem a gyalogosokat is érinti. Ugyancsak magyar vizs­gálat szerint 238 halálos balesetet szenvedett gya­logos szervezetében talál­tak 39 százallékban alko­holt, 31 százalékban gyógyszert, 11,4 százalék­ban pedig alkoholt és gyógyszert — együtt! Egé­szen bizonyos, hogy a gyógyszerek, főként az altatók, az erősebb ideg­csillapítók, sőt még a fájdalomcsillapítók is csökkentik a gyalogosok mozgási biztonság­át, befo­lyásolják észlelésüket, fi­gyelmüket. A gyógyszert szedő gyalogos helyzet­­felismerése kimutatha­tóan rosszabb az átlagos­nál. Különösen az idő­sebbekre vonatkozik ez a megállapítás. TÉLI TANÁCS Télen, ha hosszabb idő­re állunk le a kocsival, lehetőleg ne húzz­uk be a kéziféket. A felcsapódott víz és hólé megfagy az állás, közben, s nehéz lesz az elindulás. A kézifék erőszakos kiengedése, rángatása a hátsókerék­­fékek sérülését okozhat­ja. Időszakosan be kell zsíroztatni a kézifék hu­zaljait. Petress István SZABAD FÖLD 17 Hui. jt' I *X°TT T • ixAJPu­ll A fáraók gyógyszerei Az ókorból reánk maradt orvosi leírások közül a legjelentősebbek közé tartozik az, amelynek fellelése Georg Ebers német utazó nevéhez fűződik (1873). A 108 paragrafusra oszló, több mint 20 méter hosszú Ebers-papírusz, amely Hérodotosz előtt egy évezred­del készült, valószínűleg orvosi tankönyv volt. Rend­szerbe foglalva tárgyalja az orvostudomány különböző ágazatait, és mintegy 900 orvosságot ír le. Jó néhányat nemcsak azonosítani tudunk, hanem mai gyógyszer­­kincsünkben is megtalálhatunk. Megemlíthetjük, közülük a görcsoldó ánizst, a has­hajtó ricinust, a szamárköhögés elleni kakukkfüvet, az izzadásgátló maszlagos redőszirmot és a vizelethajtó borókát. Az Ebers-papírusz említést tesz az érzéstele­nítésre is használható mákról, amelyből a modern far­makológia olyan nélkülözhetetlen gyógyszereket állít elő, mint például a morfiumot, a kodeint, az ópiumot és ezek számos származékát. E gyógyszereken kívül az ókori egyiptomi orvosok számos ásványi eredetű, a modern gyógyítási gyakorlatban már nem alkalmazott orvosságot is használtak. Ezek között a malachitet, az alabástromport és az antimont is megtalálhatjuk. Ez utóbbi még a múlt században is a lepra, a malária, mellbasok és a fertőző betegségek általánosan hasz­nált orvossága volt. Az Egyiptomban nem található malachitet és anti­mont messze földekre járó karavánok hozták az or­szágba. A Csád-tó környékéről az említett ásványo­kon kívül gyantát és a trópusi fák gyökereit szállítot­ták az egyiptomi papok részére. Núbiából a bélhuru­tok gyógyítására hoztak tannint. Abesszíniából pedig a bélférgek irtására bizonyos tökfélék magvait impor­tálták. Hűtéssel a kígyómarás ellen Egy amerikai orvos úgy találta, hogy a kígyómarás után jeges hűtéssel jobb eredményt lehet elérni, mint a megmart rész elkötésével. A hűtés kevesebb kárt okoz, mint a seb hosszabb ideig való elkötése és mély kimetszése. A kígyómarással szemben általános és minden esetben hatásos szert még nem sikerült elő­állítani. A jelenlegi szérumok csak bizonyos kígyófajok marása esetében hatásosak, nem beszélve arról, hogy nem egy esetben maga a szérum is súlyos melléktüne­teket okozhat. Az említett orvos egy, a lábán megmart kisfiún al­kalmazta a jeges hűtést. A megmart lábat azonnal zú­zott jéggel vették körül, és két óra múlva a gyereknek szérumot is adtak. Négy napig cserélgették a jeges borogatást, közben a gyermek jól érezte magát. Mi­vel négy nap múlva gyógyultnak látszott, a kezelést abbahagyták. Egy óra múlva azonban heves fájdalom és láz lépett fel. Az orvos ezek után azt ajánlja, hogy a kígyómarás helyét legalább hat napig tartsák „je­gelve”, a test többi részét azonban nem szükséges hű­teni. A jegelés szűkíti az ereket, és így meglassítja a méreg felszívódását, vagyis­ a szérumnak, illetve a szervezetnek nem kell egyszerre nagy adag méreggel megküzdenie. A hosszabb ideig csekély mennyiségben jelenlevő mérget a szervezet könnyebben hatástalanít­ja. Hogyan keletkeznek a hullámok? Ha a víz és a vele érintkező légréteg között — szél­áramlás következtében — megbomlik a­ nyomásegyen­súly, a víz egy helyen felemelkedik, máshol lesüllyed. Így alakul ki a hullámfelszín. Úgy tűnik, mintha ma­ga a víztömeg futna tovább a hullám sebességével. Valójában azonban a víztömegek eredeti helyükön maradnak, csakhogy egyszer magasabb, másszor mé­lyebb szintbe kerülnek. Heves szélviharok, hurrikánok alkalmával a nyílt óceánon gyakran 15-20 méteres hullámóriások is ki­alakulnak. Ha a hullámok egymásra torlódnak, akkor néha a 30-35 méteres magasságot is elérhetik! Nemcsak a szelek, hanem más természeti jelenségek is kelthetnek hullámokat, és ezek méretei nemegyszer messze meghaladják a „közönséges” hullámokét. Pél­dául 1883 augusztusában az indonéziai Krakatau-vul­­kán felrobbanásakor a környező szigetekre 36 méter magas hullámóriások zúdultak. Kamcsatka déli szegé­lyét, a Lopatka-fokot 1737-ben földrengés keltette szö­kőár borította el. A hullámhegy 63 méter magas volt! 1936 szeptemberében a norvégiai Loen-tóba egy, kö­rülbelül egymillió köbméteres szikla zuhant, mégpe­dig több száz méteres magasságból. A tóban keletke­ző és a túlsó partra csapódó, elsöprő erejű hullám 69 méteres magasságot ért el. Végül megemlíthetjük az eddig észlelt legmagasabb hullámot is. 1958 júliusá­ban az alaszkai Lituyat-öböl környékén földrengés pattant ki. Ennek következtében egy 90 millió tonnás szikla zuhant le 900 méter magasságból és becsapó­dott a vízbe. Az ott keletkező gigantikus hullámok egyenként 90—120 méter magasak voltak. Az összetor­lódott víztömeg 520 méter magasságra csapott fel, és a szó szoros értelmében leborotválta a hegyoldalon zöldellő erdőt. ­..“V ■ ■ •. . X*­. TECHNIKA *.

Next