Szabad Föld, 1986. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-04 / 40. szám
1986. OKTÓBER 3. A közlekedéslélektan — az emlékezetről Hétköznapi értelemben általában azt tartjuk emlékezetnek, amikor régi dolgokat, történeteket meg tudunk őrizni és fel tudunk idézni. Ez is emlékezet, ám annak csak egyik formája! A járművezetésben sokszorosan fontosabb az ún. rövid lejáratú emlékezet, amellyel a pillanatnyi helyzetek előzményeire, a változás irányaira emlékezünk, miközben magunk is ehhez igazítjuk cselekvésünket. Amikor meglátunk valamit, tapasztalunk egy-egy helyzetet a közúton, ez a kép az ún. engramok — emlékezetnyomok — formájában bevésődik, és jellegétől, fontosságától függően hosszabb-rövidebb ideig megőrződik, felidézhetővé válik. Vannak olyan dolgok, amelyekre csak nagyon rövid ideig van szükségünk, ezeket nagyon gyorsan ki is töröljük az emlékezetünkből. Egy példa: a viszszapillantó tükörből észleljük, hogy valaki belekezdett az előzésünkbe, mi változatlanul nézünk előre, közben azonban ott van az emlékezetünkben az előzést végrehajtó gépkocsi is .. . Amaz elhalad mellettünk, besorol elénk és máris töröltük ezt az emléknyomot, hiszen a továbbiakban erre nincs szükségünk. Ezt nevezik tehát rövid lejáratú emlékezeti működésnek. Természetesen ez is lehet hibás! Ha közben törlődik az emlékezeti kép, akkor a megelőzött autós könnyen megkezdi pl. a balra kanyarodást! Ez pedig már balesetveszélyes lehet. Az emlékezeti működést az tudja leginkább lerontani, ha észlelünk valamit, ám a következő pillanatban fontosabb történik, s az előző képet elfelejtjük! A feledékeny, nem koncentráló vezető ezért kerül igen sokszor bajba. A gyakorlat persze kialakítja az emberben a több információ egyidejű megőrzését. KÖZLEKEDÉSI ÉRDEKESSÉGEK Érdekes nemzetközi összeállítás jelent meg az autók és kerékpárok összeütközéseiről. Az európai átlag kifejezetten a kerékpárosokra nézve kedvezőtlen: a balesetek 70—80 százalékát ők okozzák, s nem a gépkocsivezetők! A vizsgálat, amely ennek nyomán több országban is megkezdődött, rámutat arra, hogy a leggyakoribb baleseti ok (s így van ez hazánkban is!) az, hogy a kerékpáros a gépjármű elé kanyarodik. A kerékpáros sajnálatos módon csaknem mindig a személygépkocsik legveszélyesebb sérüléseket okozó részeihez ütközik, s ezért körükben a fejsérülés aránya igen magas. Legtöbbször az ablaktörlő lapátok okozzák ezeket a sérüléseket. Az esetek egyharmadában akkor történik a súlyos sérülés, amikor a kerékpáros az ütközés után az úttestre zuhan. Maga a kerékpár csak igen ritkán okoz sérülést, mivel általában a gép másfelé sodródik, mint a rajta ülő személy. A vizsgálat megállapította, hogy egész Európában a kerékpárosok a legképzetlenebb közlekedők. ISMERKEDÜNK A LENGÉSCSILLAPÍTÓVAL A lengéscsillapítók túlnyomó többsége ma hidraulikus elven működik, folyadék van bennük, amelyet a belső hengerben lévő dugattyú mozgása kis réseken, furatokon kényszerít keresztül. A folyadék ekkor felmelegszik, vagyis a mozgási energia egy része hővé alakul át. Az átpréseléshez persze erő kell — ez végeredményben a lengést csillapító erő. Ugyanezen elvekre épül a gáztöltésű lengéscsillapító is, de mivel ebben a folyadék el van választva a gáztól, kisméretű mozgásoknál is megtartja a csillapító erejét. Előnye még, hogy a beépítési helyzete közömbös, akár fejjel lefelé is állhat, a hidraulikus típussal ellentétben. Petress István CAKÓD, OTTHON, SZABADIDŐ JÓT & JÓL VÍZSZINTES: 1. Chesterfield, angol Államférfi és író így ír egyik levelében (zért betűk: I, I, E). 14. Ugyanabba a korosztályba tartozó. 15. Az egyik ördögfióka Vörösmarty ,Csongor és Tünde” c. mesedrámájában. 16. Kiejtett betű. 17. Kezdetleges cipő. 19. Ész, értelem. 20. Idegrendszerével felfog. 22. Tibeti háziállat. 24. Könnyedén ide-oda mozog. 25. .. River (több folyó neve az USA-ban). 26. A Szovjetunió egyik népe. 29. SIV. 30. Vályú. 31. Félkör alakban áthalad. 33. Soma egynemű betűi. 34. ÉEM. 35. Azonos római számok. 37. Női név. 38. Azonos betűk. 39. Február 24-én van a névnapja. 41. Savanyú folyadék. 42. Súgó egynemű betűi. 43. Nem ismerős. 45. Lásd a 33. sz. sort. 46. Régi súlymérték. 47. Előadó, röv. 49. Szervezet 51. Már előre. 52. GVC. 55. Aga betűi, keverve. 56. Zeneszerző és zongoraművész (György). 58. A rénium és az oxigén vegyjele. 59. A tárgyak mögött látható sötétebb felület. 60. Saját energia. 62. Hegycsúcs. 64. YV. 65. Jugoszláv város a Dráva mellett. 67. Hirtelen futni kezd. 69. Francia forradalmár. FÜGGŐLEGES: 1. A víz az. 1. sz. sor folytatása (zért betűk: M, E, O). 2. Reményekre jogosító. 3. Az egyik égtáj rövidítése. 4. Ékesség. 5. ... Gardner (filmsztár volt). 6. Tömlöc. 7. Nagyhatalom (fordítva). 8. MU. 9. Nagy írónk névjele. 10. Róma modern városrésze. 11. Legendákban szereplő csodatevő kehely. 12. Hang jelzője lehet. 13. Lett forradalmi költő (1865—1929). 18. Keleti női név. 21. Sajtjáról híres holland város. 22. A zsák anyaga. 23. Patkolással foglalkozó mesterember. 26. A vízsz. 1. és függ. 1. sz. sor befejező része. 27. Kiejtett betű. 28. Mikes ... 32. Az olasz líra rövidítése. 36. Leküzd, úrrá lesz rajta. 39. Férfinév. 40. Teljes odaadással végző. 42. Uborkát eltesz. 44. Verne kapitánya. 46. Shakespeare királya. 48. Közlekedési eszköz (névelővel). 50. Megszólítás. 53. Az üzletkötés legrégibb formája. 54. A Duna mellékfolyója. 57. Földünk egyik legnagyobb tava a Szovjetunióban. 59. Nyilával még önmagát is megsebezte. 61. Nagyon régi. 62. . . . grófja (Rossini vígoperája). 63. Alma, tájszóval. 66. Két zenei hang. 67. Igazgató, röv. 68. Orosz helyeslés. Beküldendő a vízszintes 1., függőleges 1. és 26. számú sor megfejtése. A megfejtéseket kérjük október 10-ig levelezőlapon beküldeni. A nyertesek névsorát a Szabad Föld október 17-i számában közöljük. A szeptember 19-én megjelent keresztrejtvény helyes megfejtései / Nem hal meg ez, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múlt / ötvenforintos könyvutalványt nyertek: Babos Edit, Szeged; Bodonyi Józsefné, Kazincbarcika; Bíró Sándorná, Mezőberény; Bucskó Zoltánná, Oroszlány; Erdei Kriszti, Gyula; Földessy Antal, Budapest; Gönye Éva, Mihályi; Kovács István, Debrecen; Magyar László, Soltvadkert; Makó János, Ercsi; Mikodl József, Lovasberény; Nagy Marianna, Heves; Szalay József, Győr; Szegő Józsefné, Pécs; Papp Bertalan, Kaba. A könyvutalványokat postán küldjük el. Leveleznének Vas megyéből: Bakucz Andrea, 7. oszt. Szentpéterfa, Lenin út 26. 9799 Wágner Beáta, 7. oszt. Szentpéterfa, Bajcsy-Zs. út. 1. 9799 Veszprém megyéből: Fürst György, 7. oszt. Bakonynána, Ady E. u. 16. 8422 Sipőcz Tünde, 5. oszt. Mindszentkálla, Kereki major. 8282 Beráth Beatrix, 8. oszt. Várpalota, Pálinka ház 1. 8103 Szolnok megyéből: Balogh Judit, 6. oszt. Jászfelsőszentgyörgy, Temető u. 25. 5111 Nyitrai Anikó, 8. oszt. Jászapáti, Gábor Áron út 18. 5130 Tóth Julianna, 7. oszt. Kungyalu, Temető út. 10. 5449 Szabolcs-Szatmár megyéből: Dancs Zita, 7. oszt. Aranyosapáti, Bercsényi út 26. 4634. Szabó Gyöngyi, 7. oszt. Penészlek, Táncsics M. 121. 4267 Pest megyéből: Kis Zoltán, 6. oszt. Túra, Puskin tér 13. 2194 Katona János, 6. oszt. Túra, Szövetség út 53/b. 2194 Nyika Sándor, 8. oszt. Budapest, Széchenyi u. 6. VIII. 24. 1191 Kancsár Péter, 8. oszt. Délegyháza, Petőfi S. u. 37. 2337 Koczkás Krisztina, 8. oszt. Tápiószele, Tulipán út 13. 2766 Komárom megyéből: Tóth Balázs, 7. oszt. Tata, Kakas út 17. 2890 Fejér megyéből: Sípos Andrea, 7. oszt. Sárszentmihály, Május 1. út 44/a. 8143 Győr-Sopron megyéből: Wachtler Hajnalka, 7. oszt. Abda, Híd u. 8. 9151 Takács Andrea, 5. oszt. Újkér, Hetyei utca 1. 9472 Hajdú-Bihar megyéből: Mészáros Anikó, 7. oszt. Nagyrábé, Dózsa Gy. u. 18. 4173 Silling Erzsébet, 5. oszt. Balmazújváros, Kilián György u. 15. 4060 Diószegi Beáta, 5. oszt. Balmazújváros, Kossuth utca 85. 4060 Fésűs Judit, 6. oszt. Debrecen, Nyári Pál u. 34. 4225 Kovács Zsófia, 7. oszt. Hadháztéglás, Sugár út 3. 4242 Veres Anikó, 6. oszt. Hadháztéglás, Irinyi J. u. 10. 4242 Mintás körök A nyolc kör közül csak kettőben vannak azonos ábrák. Melyik ez a kettő? Beküldési határidő: október 10. Címünk: Szabad Föld szerkesztősége, Gyermekvilág, Budapest, Somogyi Béla u. 6. 1978. A szeptember 19-i megfejtés: (lásd az ábrát!) A sorsoláson negyvenforintos könnyvásárlási utalványt nyertek: Török Mónika, Budapest. Sebők Krisztián, Kőröstetétlen. Kormányos Anikó, Dunapataj. Talabér Péter, Ajka. Nyúl Miklós, Körmend. Tóth Lajos, Mezőcsát. Domokos Julianna, Békés. Farkas Bence, Sátoraljaújhely. Horváth Erzsébet, Göngyöspata. Sóki Tamás, Apátfalva. Czinke Ibolya, Semjén. Varga Gábor, Szombathely. Kovács Erzsébet, Kisdombegyház. Tanács Rita, Olaszliszka. Hankó Ágnes, Békéscsaba. A harkály odúja Nyáron Terka igen sokat üldögélt az udvarukon lévő diófa alatt a kis lócán. Egyszer kopogást hallott, amely a fa lombjai felől jött. Felnézett, vajon ki kopog, mi kopog odafenn. Az ágak között kereste, s meg is pillantotta a fa egyik legvastagabb ágán munkálkodó harkályt. Ült Terka a lócán mozdulatlanul. A madár hol elrepült, hol visszajött és folytatta a kopácsolást. Másnap, a legnagyobb meglepetésére a kopácsolás ugyanazon az ágon folytatódott, és már egy kerek lyukacska is láthatóvá vált. Ezután azt igyekezett kerekíteni, mélyíteni, így ment ez a harmadik napon is, de most már gyorsabban haladt. Terka tudta már, hogy a harkály odútfészket csinál magának. Erre a titokra azonban nemcsak Terka jött rá, hanem két kíváncsi veréb is, mert amikor a mester elrepült, birtokba vették az odút. Hordani kezdték bele a fűszálakat, pamutdarabokat. Kezdtek berendezkedni a harkály sok fáradsággal kifaragott odújába. A kislány megsajnálta kedvenc madarát, és kergetni kezdte a verebeket, de azok rá se hederítettek. — Majd kikaptok a harkálytól! Ha megjön! — fenyegette a szemteleneket Terka. Másnap reggel már ott is volt a harkály. Azzal kezdte a napot, hogy a verebek limlomját kidobálta az odúból, s már folytatta is a munkát. Sietnie kellett, mert bizony ő még nem fért be a nyíláson. Mikor elment, ismét megjelentek a verebek, hordták a fészeknek valót, másnap a gazda megint kidobált mindent. Végül befejezte a munkát a harkály, s kezdte a fészkét otthonossá tenni. A legközelebbi látogatáskor pórul jártak a verebek, mert otthon volt a gazda. Megtámadták a szemtelenek, de verekedés közben jól megragadta az egyiknek a farktollát, mire gyorsan elmenekültek. Három kis tojást rakott a harkály a fészkébe. Telt-múlt az idő, és a tojásokból Terka legnagyobb örömére két kis harkály kelt. Örömmel mutogatta a barátnőinek: — Látjátok, nekem harkályaim is vannak! Szné Bodnár Mária SZABAD FÖLD 19