Szabad Föld, 1986. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-06 / 49. szám

1986. DECEMBER 5. A műemlék Wenckheim-pince bejáratánál SÁRRÉTI PANTHEON ÉS TÖRTÉNELMI EMLÉKHELY — Ismerte őket? — szólalt meg mögöttem a napfényes őszi dél­után nagy csendjében egy nem várt férfihang, miközben elme­rengve álltam a Vésztő melletti Mágori-domb hajlatában. Abban a szoborkertben, melyet ez év au­gusztus 18-án avatott Sárréti Pan­­theonná Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A középtermetű, hetvenedik évéhez közelgő, sok mindent meg­élt, de még mindig keménykötésű idős ember azonban válaszra nem várva folytatta mondandóját: — Én ismertem őket. Olyan magyar emberek voltak ők, akik rászolgáltak erre a tisztességre Erdei Ferenc is, meg Szabó Pál is... Ettől kezdve együtt sétálgat­tunk jó ideig találkozásunk színhe­lyén, a szoborkertben. Ott, ahol augusztus óta a vésztői emberek, a nagyközségi tanács, a helyi párt­vezetés, a népfrontbizottság hagyományőrző hazaszeretetét már két szobor hirdeti: a Kossuth­­díjas Erdei Ferenc, nem sokkal ar­rébb az ugyancsak Kossuth-díjas Szabó Pál bronzba öntött mell­szobra. Az Alföldhöz kötődő népi írók, neves személyiségek szoborkertjé­ben még csak az őket ábrázoló szobrok láthatók. Komáromi Gábor, Vésztő nagy­község tanácselnöke azonban már augusztusban, a Sárréti Pantheon avatásakor azt mondotta: egy év múlva itt láthatjuk Németh László és Veres Péter mellszobrát is. Ké­sőbb pedig a tíz esztendőn át Vésztőn élt Sinka István teljes alakú szobrával akarják gaz­dagítani a pantheont. Az említett történelmi személyiségek szobrait követi még további öt. Stílszerű építmények a bejáratnál De lépjünk vissza az időben né­hány évet. Mert a Sárréti Panthe­­on már folytatása volt annak a minden elismerést és tiszteletet ki­érdemlő vállalkozásnak, mely Vésztő nagyközség valamennyi rendű és rangú vezetőjét megilleti. Amikor így fogalmazok, azokra a próbaásatásokra, feltáró munkála­tokra gondolok, melyek a Holt-Se­­bes-Körös bal partján elterülő Má­­gori-dombon 1968-ban kezdetüket vették. Jóllehet a domb település­­története úgy igazán az 1970. és 1978. évi ásatások után lett a me­gyehatáron túl is ismertté. Ezek­ben az esztendőkben már leletek sokaságával bizonyították a Ju­hász Irén irányításával jó hírben álló régészeink, hogy a Vésztő melletti Mágori-domb csodálatos középkori kincseket őriz. Ezek az ásatások vezettek el oda, hogy ki­mondják régészeink: ezen a vidé­ken élt az Árpád-kori Csőll nem­zetség, s ezen a dombon állt egy­kor Békés megye első kisbirtokos nemzetségének, a Vatától szárma­zó Csőit nemzetségnek monostora. A Csolt-monostor feltárt falai­nak műemléki konzerválására 1976-ban már program készült, melyet Istvánfi Gyula, a műegye­tem elméleti építészeti tanszéké­nek adjunktusa munkált ki. E program ismeretében kezdhette meg Vésztő nagyközség tanácsá­nak költségvetési üzeme 1979-ben a Csolt-monostor megmaradt és feltárt falrészeinek helyreállítá­­sát.1980-ban pedig már kezdetét vette a Mágori-domb alatt a Wenckheim-pince olyanná alakítá­sa, hogy az alkalmas legyen egy állandó kiállítás befogadására. A különböző korokban többször átépített, majd feltárt, most pedig gondosan konzervált Csolt-monos­tor maradványai között azonban Juhász Irén régész kis füzete segí­tett eligazodni. Ő írja: „A Mágori-dombon feltárt kolostoregyüttes jelentősége a munkálatok előreha­ladtával egyre emelkedett... Az is bizonyossá vált, hogy olyan ran­gos díszítményekkel ellátott épü­letek álltak itt a dombon, melyek­hez hasonlóak az ország más ré­szében csak a királyi építkezése­ken, vagy azok hatósugarában voltak. Művészettörténeti jelentő­sége az adott korszakban a legna­gyobb az Alföldön.” Hogy mit láthat itt az ideérkező? Azt hiszem, ismét Juhász Irént kell segítségül hívnom, aki „Vész­tő Mágori-domb” című kiadványá­nak befejező részében erről a kö­vetkezőket írja: „A kiállítás három részre tagolódik. A pince középső részében megépített vitrinek egyik oldalán, a kiállítás első har­madában az őskori leleteken ke­resztül nyerünk betekintést az egymást követően megtelepedett népek, népcsoportok mindennapi életébe és hiedelemviágába. A második harmadban mutatjuk be a 10. században megtelepedett, s a megye első birtokos nemzetsé­gének, a Vatától származó Csoltok nemzetségi monostorát. Mindkét kiállításrészt oldalt elhelyezett, át­világított színes diasor kíséri, mely az ásatás folyamatába engedi a lá­togatót bepillantani. A pince belső végében hat építészeti rekonstruk­ció felépítésével, eredeti faragvá­­nyok felhasználásával mutatunk be épületrészleteket... A pince előteréből sétálóutak vezetnek fel a dombra, ahol a monostor helyre­állított épületeit tekinthetik meg a látogatók.” Majd egy másik he­lyen így fogalmaz: „Kiállításunk­ban egy egyedülálló leletegyüttest mutatunk be: az újkőkori szen­télyt és a benne talált vallási vo­natkozású leleteket.” ... És nemcsak a pantheon ne­vét viselő szoborkert gyarapodik már a közeljövőben neves szemé­lyiségek bronzportréival. Az ősko­ri leletek feltárása sem fejeződött be. Az idén nyáron tovább folyta­tódtak a feltárási munkálatok. En­nek eredményeit hamarosan lát­hatják a Mágorra látogatók. Mint mondják: hazánkban itt lesz majd látható az őskor, az újkor, s a réz­kor tárgyi emlékeinek egyedülálló együttese. A vésztőiek nagy örömére már az idén nagyon sokan látogattak Mágorra hazánk megannyi részé­ből. Balkus Imre Hajdúböszörményben két esz­tendővel ezelőtt adták át a Sillye Gábor Művelődési Központot. A 130 millió forintos létesítmény létrehozásához a város üzemei, termelőszövetkezetei, munkáskol­lektívái és maga a lakosság is te­vékenyen, több ezer munkaórával­­járult hozzá. De vajon az ünnepi pillanatok elmúltával látogatják-e a böszörményiek a közművelődés otthonát? A kezdeti lelkesedés, az újdonság erejével ható érdeklődés tart-e továbbra is? Ezek a gondola­tok foglalkoztattak, amikor az igen szép művelődési ház felé közeled­tem Hajdúböszörmény központjá­ban. De még inkább arra voltam kívácsi: mennyiben szolgálja a művelődési központ a lakossági igényeket? Miyen szerepet kap a Hazafias Népfront a programok összeállításában? A művelődési központ tervező­je, Gara Zsigmond és Mohácsi Pé­ter belsőépítész igen szép munkát végzett, sőt első pillantásra úgy­ tű­nik, hogy túlságosan is tágasra, nagyméretűre sikeredett a ház. Hi­szen nem egy vidéki városunkban, községünkben hallani panaszként, hogy gyakorta üresen tátong a művelődési ház; túlméretezték; sem tartalommal, sem közönség­gel nem sikerül megtölteni, valójá­ban nehezen tudnak bensőséges hangulatot teremteni. Hajdúbö­szörményben — szerencsére — nemcsak a város polgárai, hanem a közeli települések — elsősorban Hajdúvid, Bodaszőlő, Hajdúnánás — lakói is „használhatják” a kul­túra otthonát. Erről is szólt Mónus Imre igazgató, valamint két mun­katársa: Szálkai Lajos és Juhász László népművelő. — A négyszáz személyes szín­háztermünk egyik legkorszerűb­ben felszerelt az országban. Fájna a szívünk, ha kihasználatlanul áll­na. Ezért színházi előadásainkra többféle felnőtt- és ifjúsági bérle­tet hirdettünk; a közeli települések lakóit ezekre az előadásokra autó­busszal hozzuk be. Hajdúnánásról például a gimnázium tanulói rend­szeres színházlátogatók. — Milyen együttesek látogat­nak Hajdúböszörménybe? — A Népszínház társulata, a nyíregyháziak, a békéscsabaiak, a debreceniek együttese rendszeres vendég nálunk. Kéthetenként egy-egy színházi előadást tekint­het meg a közönség. Ezek mellett pódium jellegű és zenés műsorok is vannak. Azt már máshonnan tudom, hogy bizony nem minden színházi előadással elégedett a böszörmé­nyi közönség. Az elmúlt évad so­rán volt olyan produkció, amely — finoman fogalmazva — nem nyer­te meg a közönség tetszését. A kö­zönség „nemtetszését” a társulat is észlelte, és a színház igazgatója személyesen jött le Hajdúböször­ménybe, hogy leengesztelje a mű­velődési ház vezetőit, de legfőkép­pen a közönséget. Tehát már itt is érzékelhető az országos gond: lá­tatlanba kell „megvenni” előadá­sokat a művelődési­­ ház vezetői­nek. — A Hazafias Népfront helyi szervezete részt vesz a közérművelő­­dési munkában? Milyen a művelő­dési ház és a népfront kapcsolata? — Most már túlvagyunk a kez­deti próbálkozásokon — mondja Szálkai Lajos — és példát mutat­tunk, hogy érdemes velünk part­neri kapcsolatot teremteni. A nép­­­­frontbizottság képviselői részt vesznek a hosszabb távú közmű­velődési tervek kialakításában, te­hát javaslatuk közvetlenül érvé­nyesül. Emellett külön rendezvé­nyeket is kezdeményeznek, ame­lyeket közösen bonyolítunk le. — A közönség szórakozási igé­nyein túl milyen vonzó progra­mokkal sikerült „becsalogatni” a lakosságot? — A felnőtt kiscsoportos foglal­kozások közül a kertbarátkor elis­merést és hírnevet szerzett — vá­laszolja Mónus Imre igazgató. .— Mindig az aktuális munkákkal kapcsolatosan, tehát tavasszal a vetőmagokról, majd a metszésről, később a permetezésről tartunk előadásokat. Az agrártudományi egyetemről, kutatóintézetekből rangos szakelőadók tájékoztatják az érdeklődőket. Nyugdíjasklu­bunk Fekete Janka vezetésével a közélet iránt aktívan érdeklődők rétegét gyűjtötte egybe. A felnőtt és gyermek képzőművészkar, va­lamint a népművészeti kör a mű­vészetek iránt fogékony réteget tö­möríti egybe. A tánccsoportunk az országos minősítőversenyeken is eredményesen szerepelt. Hajdúböszörményben nehezen hallani gondokról, nem szívesen panaszkodnak. Említem, hogy a művelődési házak vezetőinek „vesszőparipája” a nevezetes 118-as rendelet, amely nyereségér­dekeltté tette a művelődési ottho­nokat, és azóta csak a bevétel le­beg a szemük előtt. Itt nem ború­látóak, 8 millióval gazdálkodnak, ebből közel 5 és fél milliót állami támogatásként kapnak, a többit pedig saját bevételből teremtik elő. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a panaszkodás helyett leleménye­sek Hajdúböszörményben. Már a városban szembetűnt, hogy sze­rény, de ízléses plakátok tájékoz­tatják a közönséget a havi műso­rokról. Bizony, ez a mai nyomdai költségeket figyelembe véve elég költséges lehet. Itt együttműköd­nek a moziüzemi vállalattal: a pla­kátokat ők nyomatják, cserébe vi­szont a moziműsor szerepel a mű­velődési ház programjában. Von­zóvá, érdekessé tenni a „házat” jelszóval dolgoznak a népműve­lők. Legutóbb sikeres olvasómoz­galmat indítottak a mezőgazda­ságban dolgozóknak. Szabó Pál, Veres Péter, Móricz Zsigmond egy-egy népszerű regényét elolva­sás után megvitatják. A beszélge­tések során hamar terelődik a szó mai életünkre , s éppen ezért szeretik ezeket az összejövetele­ket. Deák Attila Egy intézmény gyermekévei SZABAD FÖLD 13

Next