Szabad Föld, 1987. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-20 / 12. szám
18 SZABAD FÖLD (IMÁD, OTTHON, SZABADIDŐ NCPFONTFORUM Az otthoni balesetekről Hazánkban ma 40 éves korig vezető halálok a baleset. Az öszszes baleset túlnyomó többsége pedig otthon, illetve szabadidőben történik. Ijesztő a szám: évente több mint 300 ezer esetről van szó! Az otthoni balesetekről hézagosak az ismeretek, mivel ezek nem állnak társadalmi ellenőrzés alatt, nem kötelező a bejelentésük. Mégis, állandóan növekvő számuk és arányuk miatt fokozottabb figyelmet igényelnek. A Hazafias Népfront Országos Elnökségének balesetvédelmi bizottsága a traumatológusokkal együttműködve kereste a választ arra, hogy milyen lehetőségek vannak a háztartási balesetek megelőzését segítő munkának, illetve hogyan segítheti a népfront a maga eszközeivel ezt a tevékenységet. A megelőzésre nem lehet országos irányelveket kidolgozni, hiszen az egyes megyékben a helyi sajátosságok is befolyásolják a balesetek kialakulását. A propagandára azonban falun és városon egyaránt nagy szükség van. A szaporodó magánépítkezések sajnos szaporítják a balesetek számát is. Az áramütések gyakran végződnek halállal. Csak a betonkeverők évente 15 haláleset okozói. A többi építkezési baleset főleg leesésből adódó sérülés. Az alkohol sajnos nagy szerepet játszik. Ma Magyarországon — különösen a hétvégi családi, kalákás építkezéseknél — a nap pálinkázással kezdődik, majd sörözéssel folytatódik. De igen veszélyesek az otthon, házilag barkácsolt kerti és munkagépek is. Lehet, hogy megtakarításnak tűnik ha valaki például egy régi padlókefélőgépet fűnyíróvá alakít, de hogy nagy veszélynek teszi ki magát, az bizonyos. Az elmúlt hetekben három ember fizetett életével azért, mert kényelmesnek találta a kádban való hajszárítást. Állítólag divatba jött az is, hogy gyerekek a kádban úsztatott papírhajócskáiknak hajszárítóval támasztanak szelet. Az életükkel játszanak! Az ablakpucolások hokedlire tett sámlin, a robbanások, a leforrázások — sorolhatnánk vég nélkül. Újabban pedig az otthoni sportbalesetek okoznak gondot. Gyakori, hogy edzetlen, gyenge emberek, fogyókúrázó nők hirtelen buzgalmukban megerőltető gyakorlatokat végeznek. A népfrontaktivisták és a traumatológus orvosok tanácskozásukon megállapították a tennivalókat. Ki kell dolgozni az iskolások felvilágosításának módszereit is, többek között az eszköz nélküli újraélesztés tanítását. A társadalomban pedig tudatosítani kell a balesetvédelmi alapismereteket. U. Á. A partnerek figyelme A biztonságos autóvezetéshez köztudomásúan szükséges az alapos, sokirányú, s minden külső információt egységbe foglaló figyelem. Sokan, s főként a kezdők, úgy vélik, hogyha haladási útvonalukra koncentrálják a figyelmüket, akkor nem érheti őket semmi meglepetés. Sajnos, ez a fajta egyénies figyelmesség nem elegendő! A forgalom sohasem egy közlekedő szándé - kán, döntésén, s akaratán múlik. A közlekedési folyamat mindig partnereket rendel egymás mellé, egymás közelébe, s nekik a körülöttük kialakult helyzetet közösen és közös figyelemmel kell mindig megoldaniok. Voltaképpen a forgalomban ez ismétlődik pillanatról pillanatra. Rendkívül fontos tehát, hogy az egyes vezetők meggyőződést szerezzenek arról is, hogy partnereik figyelme milyen. Minél közelebb kerülünk a forgalomban egymáshoz, minél sűrűbb a járművek, a gyalogosok tömege, annál inkább kutatni kell a partnerek szándékait, s figyelni sokat is. Nem szorul magyarázatra, mennyivel biztonságosabb egy nehezebb manővert például úgy megoldani, végrehajtani, hogy előzőleg már a körülöttünk lévők nyugtázták a mi szándékunkat, s mozgásunkból szemmel láthatóan megértették, mi következik, mi- hez kell alkalmazkodniok .. . Vagy: messziről észre lehet venni egy távolabb, az úttestre lépő gyalogost jól megfigyelve, hogy ő mennyire vett tudomást a mi közeledésünkről, egyáltalán látott-e bennünket, vagy abszolút másfelé fordult figyelemmel közlekedik. Bizony másfajta megközelítési sebességet kíván meg az egyik, s a másik viselkedés ... Vagy: egy előttünk bizonytalan nyomtartással haladó kocsi vezetőjéről is feltételezhető a figyelme gyengesége vagy másra irányultsága, s bizony ilyennek az előzésébe nem okos dolog belekezdeni... Igen fontos vezetéstechnikai követelmény, hogy a partnereink figyelmét igyekezzünk minél határozottabban felhívni magunkra. Az időben kitett index, a kocsival végrehajtott mozgásváltozások (lassítások, gyorsítások, elhúzódások), a kellő időben bekapcsolt világítás mind-mind eszközök ehhez, hiszen éppen a figyelemfelhívó jellegük miatt kell használnunk ezeket. A mi jelzésünk lehet kifogástalan a szabályok szerint, ám ez is kevés, ha a jelzést mások nem fogták fel! Minden jelzésünkre szinte „rá” kell kérdezni: vették-e a partnerek? Éppen mert a közlekedési partnereink figyelme nagyon is különböző lehet. KI MITŐL FÉL? A volán mögötti félelem vizsgálatával foglalkozott egy külföldi felmérés, amely e tekintetben a gyakorlott, felnőtt gépkocsivezetők és a még keveset vezető, 18—24 évesek korosztályát hasonlította össze. Érdekes módon a felnőttek közül sokan jelezték, hogy félnek a túlságosan összetorlódó forgalomban, az autópályán, ha nagyon nagy sebességű járművek közé kerülnek, s félnek akkor is, ha egy adott lakott területen túlságosan sok helyen nem működik a lámpa, s ugyanakkor bonyolult kereszteződésekben kell eligazodniok... A fiatalok ezzel szemben inkább az objektív időjárási nehézségektől tartanak, így például, ha nagy ködben kell vezetni, vagy nagy esőben egy sorban követik egymást sűrűn a gépkocsik, illetve, ha általuk nem ismert útvonalon kell tartósan közlekedniük. Mindezeket azonban kisebb arányban tartják nehézségnek, mint a felnőttek, akik ezeket a „félelmi” okokat is a fiataloknál jóval nagyobb számban jelölték meg. Petress István Asztalka van is. Nemcsak a régi építésű lakásokban adódhatnak olyan ajtók, amelyekre — valami oknál fogva — már nincsen szükség. Kár lenne kiiktatni, befalazni ezeket, mert — mint ábránk illusztrálja — jól kihasználható munkahelyet alakíthatunk ki. Praktikus megoldás, ha a falmélyedést, illetve az ajtókeretet polcokkal látjuk el úgy, hogy az nincs is... ajtófélfa két oldalára 2-3 kis lécet szögezünk, ezek tartják a ráhelyezett polcokat. A legalsó polc elé zsanérral vagy zongorapánttal egy lehajtható lapot szerelünk, amely kinyitáskor a két ajtólapra szögezett 1-1 lécre támaszkodik, kellő stabilitással. Használaton kívül az asztallapot lehajtjuk és az ajtókat becsukhatjuk. Az ajtókeret felső szegélyére helyezzünk mágneszárat, ez biztosítja az ajtó csukódását. Kisméretű lakásokban, ahol kevés a hely, jó szolgálatot tehetnek a lecsapható asztallapok. Ehhez nyújtanak ötletet rajzaink. A) Az asztal helye megváltoztatható, és a helyiség bármelyik — fal melletti — részén felszerelhető. Ehhez szükség van egy T formájú szerelőlécre, amit a falon rögzítünk. Maga az asztal két egyforma, 70 x 50 cm nagyságú, 20 mm vastag deszkalapból áll, amely két billenőkonzollal van összekapcsolva. A vízszintes lap külső éle alá egy kb. 20 x 20 mm vastag lécet ragasztunk vagy csavarozunk fel, amely belóg a falba rögzített T léc mögé.: B) Egyszerre hasznos és kényelmes egy ilyen kis munkahely, kifejezetten az ágynál. Ehhez csavarozzunk oda erősen az oldalsó ágydeszkához egy 50 cm széles és kb. 70 cm magas lapot úgy, hogy azzal derékszöget alkosson. Két billenőkonzolon helyezkedik el a kb 50 x 50 cm nagyságú munkalap, amely így szükség esetén fel- és lebillenthető. Az asztalon nemcsak dolgozhatunk, hanem alkalmasint hasznos lerakodóhely is lehet. Nagysága lettem, százért Nincs semmi új a megállapításomban, amikor azt mondom: az ember szeret örülni. Örülni az időnek, csendnek, vizek sietésének, a jégvirágoknak, amik soha-soha nem ismétlik magukat .. . Ó, hiszen a szél se fúj egyformán, soha, soha . .. Örül egy messze zengő kiáltásnak a határ mélyén, egy-egy viszontlátásnak, és ha úgy válogatnám, mint az augusztusi estékben bontott tarka paszulyszemeket, alig-alig akad benne ocsú, vagyis ... az ember több örömet rakosgat a lelkében, hogy a lehető legkevesebb szomorúság férjen meg benne. Legalábbis én így vagyok vele. • Ezért is volt, hogy a megszámlálhatatlan útjaimon, ha esett, ha fújt, tudtam örülni a szélhajtotta lomboknak, az ég alján gyúródó fellegeknek éppen úgy, mint az embereknek, akiket megismertem az évtizedek alatt, akik táplálták bennem azt a hitet: sokkal több a rendes, igazán ember, mint a hitvány. Örültem az eredményeiknek, az új vívmányaiknak, amiket akár a termelésben, tettekben, akár emberi magatartásban elértek. Hogy az élet lelassúdott — bennem inkább, mint körülöttem, nagyon megritkultak a nagy útjaim, de most is öröm, ha mehetek. Mint ezen a kemény téli napon, amikor a régi utak hangulata telepedik a szívemre, a régi, kavargó élet öröme ölelkezik a vonatra várók, a valahova menők nyüzsgésével. A tél erre az időre — nagyjából — kitombolta magát, pihen a fehér világ, felöltöztek a fák, bokrok, házak, gazok, még a telefondrótok is — a télszőtte csipkébe, zúzmarába. Álomvilág! Hiszen árnyék sincsen, csak a fehérség. (Álmodni sose álmodtam még úgy, tájjal, fákkal, virágokkal, tárgyakkal, hogy valaminek árnyéka lenne!) A vonat zakatolása semmi más, mint az alvó táj szívdobogása ... biztosan az, mert én így érzem. Mint azt is: nem a vonat szeli a kilométereket, a tájak jönnek, sorolnak elém a túlcsordult lélekben, megyek a gyerekeimhez, a barátaimhoz! Nos, ezzel az örömmel szállok le a vonatról a Nyugatiban. Hol van már a hajnali didergésem, álmatlanságom, töredelmem? Kiszorította a szívemből a hamarosan lezajló viszontlátás öröme. Mint mindig, ha Pestre jövök, előre küldöm a csomagokat, ne kelljen cipekednem. De most is, mint mindig, az utolsó percekben még ez is, az is előkerült, így bizony kissé nehéz a táskám. , Az idősebbik lányomék nem messze laknak a Nyugatitól, egy jó séta a nyáridőn. De most öröm ide, öröm oda, elfáradtam. Kissé iszonyodva gondolok a gyaloglásra, a súlyos csomag cipelésére. De hát. . . azért van taxi! Bezzeg nem kell már sorbaállni egy taxiért — örvendezek magamban —, nincs civakodás, fellobbant indulatok! Itt ajánlgatja magát két fiatalember, hogy taxi! Tessék! No, akkor gyerünk! Mondom a fiatalembernek: közel megyek. Nem baj, ó, dehogy baj! Azonnal keres egy társat. Történetesen egy fiatal lányt. A csomagomat elveszi, vonulunk utána, engem elöl ültet, a lányt és a csomagomat hátul. És nagy szavak alatt, közepette megyünk a mellékutcák hó- és autótorlaszában. Nézem a taxiórát: 42 forintot „mutat”, amikor megállunk. Még egy tízes — gondolom —, és kész. Még jó, hogy nincs aprópénzem, így egy százast kotorok elő. A taxis kinyitja előttem az ajtót, a csomagomat felkapja, viszi a kapu elé, s látván a százast a kezemben, s hogy mondom, nincs apróm — nem gorombán, csak úgy, mint egy „vidékit” oktatva mondja: — Ez magántaxi, nagyságos asszony! Ötven forint ugyan az óra, de „ugyebár” a csomag harminc forint, és lássa, még ide is hoztam a csomagját! Ezzel egy százas! Ó, persze, magántaxi. És a fiatal lány talán majd megfizeti ezt a százast is, meg még azt, ami az útja céljáig „összejön”. Nesze neked öröm! Nesze neked magántaxi, nagyságos aszszonyság, nagy beszélgetés, nagy vívmány. Mert „ugyebár”, ha maszektól drágábban veszem azt a fej salátát, akkor azért látom: megéri. De csak azért, mert magánvállalkozás, ugyanazt az utat pontosan duplájáért megszámítani. Még akkor sem éri meg, ha ilyen udvarias volt. Bertalan Ágnes 1987. MÁRCIUS 20. « Mese az Y-okról A mese úgy kezdődött, hogy hajdanában-danában, létezett a mi kis hazánkban, egy úgynevezett társadalmi ranglétra. Voltak akik a létra tetején csücsültek, akadtak akik középen, némelyeknek csak az alsó fokokra sikerült fölkapaszkodni — és voltak mások, ők a legtöbben, akik megtartották, hogy szét ne essen az a létra miközben hajnaltól napestig csak dolgoztak, dolgoztak. A létrán csücsülök, mint hangyákat szemlélték a földön szorgoskodókat, mégis fúrta az oldalukat, mi történnék, ha valaki összetévesztené őket, hiszen nekik is két szemük, két fülük, egy szájuk van? Kitalálták hát, hogy díszes ruhákat öltenek, címeres pajzsokat tartanak maguk elé, kutyabőrre írt okmányokat szereznek be, akinek pedig „i” betűre végződik a neve, az „y”-nal írja ezután, hogy a papír láttán is bárki rögtön tudja, nem akárkiről van szó. Történt aztán egyszer, hogy a szorgoskodó hangyanép megunta tartani a létrát, és lehullottak róla mindahányan, mint fáról a túlérett gyümölcs. Látták, nincs mese, be kell állniuk a jel nélküliek közé. Sürgősen sutba dobták hát címereiket, kutyabőreiket, ládafiába rejtették a drága prémeket, és töltőtollukból is visszaszívták a tintát, hogy a három szárny helyett csak a szerény kis „i” betűre fussa belőle. Az „i” betűsök országában egyszer s mindenkorra befellegzett az y-oknak, itt a vége, fuss el véle — kellene most mondanunk. Ha vége lenne a mesének . . . De nincs vége. Még egy emberöltő sem telt el, és csodák csodája, lengő szakállú, hadastyányok árnyékát látjuk viszszabandukolni a régi csatából. És ami ezután következik, már nem mese. Az még hagyján, ha a létra hajdani g-osai térnek vissza a régi írásmódhoz, ennyi az örökségük, ám tegyék. Szomorúbb, elgondolkoztatóbb, hogy sokszor y-t biggyeszt az „i” helyére az is, akinek a nagyapja másfél holdon tehénnel szántott, vagy a nagyanyja mosnivalóért járt a méltóságos asszonyhoz. Talán mert a televízióban, az újságokban is hosszasan „i”-vel megszokott nevek tűnnek fel az újfajta y-nal, és ez a minta? Kisék nem esnek kísértésbe, náluk legfeljebb középen lehetne variálni, ott meg minek. Nagyéknak eddig sem fájt a fejük miatta, náluk eddig sem volt félreértés ... de a többiek, akik választhatnak, és látják amit látnak?! A mesélő természetesen tudja, hogy divat mindig volt, van és lesz. Mikor éppen a népi volt a módi, a lányok a dédanyák réklijében pompáztak, a fiúk a sublótban megőrzött vászoningekben villogtak. Az Isaura tvsorozat után ifjú szülők szállták meg az anyakönyvi hivatalokat, hadd legyen Isaura az újszülött. (Voltak, akik szentül hitték eredetileg g-al írandó portugálul ez a név is, a magyarítás változtatta át, de azért micsoda — elvi! — különbség, hogy a szó elején avagy végén szerepel az az egyetlen betű ...) Lehet az y is divat, mint a nyakban hordott csillogó fityegő — ugyanúgy talmi. Csak éppen: nem kizárólag ízlés dolga, ha valaki pont ezzel akar tündökölni. Ne csodálkozzon rajta, ha másoknak nem tetszik. Persze az Isaura keresztnév sem. Az még I-vel sem. Mert szeretni lehetett ugyan a viselőjét, de semmi közünk hozzá. A vezetéknevek végén szereplő y-okhoz — sajnos van . . . —viczián—