Szabad Föld, 1987. július-december (43. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-31 / 31. szám
1987. JÚLIUS 31. A mesedarabokkal a környék falvait, tanyaközpontjait is fölkeresték ! I * ( I Trrnusfii Czính 17 __ luiiiyai d/LiiiiidáCi !a£i1 2( Mosolygott kollégám, amikor a gépelt meghívómat lobogtatva, szombat esti programnak operettelőadást javasoltam: — Nézzük meg a Luxemburg grófját! — Ugyan hol — kérdezte —, Budapest messze van. — Tázlárra hívnak, a Kiskunmajsa melletti falucskába: az ottani általános művelődési központ színjátszó csoportja, a Pécsi Nemzeti Színház művészeiből és tanárokból alakult szimfonikus zenekar közreműködésével Lehár örökifjú művét mutatja be ... — Nézd már meg, mikori a levél, nem harminc évvel korábban postázták? A háború előtt vagy a negyvenes-ötvenes években ugyanis nem okozott feltűnést egy ilyen vállalkozás. Nem volt ritka, hogy pedagógusok tanítás után külön is foglalkoztak a fiatalokkal: koreográfiákat, dalokat tanítottak, majd egész estét betöltő produkciókkal léptek a közönség elé. Gyakran a falvak iparosai, kereskedői, hivatalnokai is kapcsolódtak a legifjabbakhoz. Közös „műként” vitték színre a Mágnás Miskát, a Csárdáskirálynőt vagy — hogy prózai művet is említsünk — Shakespeare Szentivánéji álom című darabját. Mára azonban a „régi, jó szokás” kiment a divatból. Még kisebb művek előadásáról sem lehet hallani. Elindultam megkeresni a tázlári titok nyitját... A Tázlári Általános Művelődési Központ igazgatója, Horváth János — aki néhány hete egyben a település tanácselnöke is — szervezi a randevút a Latabár- és Honthy-utódokkal. A nagy tapasztalatú szakember is „különlegességként” jellemzi a társulatot. „Önállóak, termékenyek és népszerűek” — fejti ki tömören véleményét. „Ahol ismerik őket, viszszahívják a csoportot, amikor új műsoruk születik.” A társulat motorja a Tornyai család. A mindenes tanyasi tanítók örökségének letéteményesei ők: pedagógusok, rendezők, tánc- és koncertmesterek, díszlet- és jelmeztervezők. Sarra a legfontosabb: fáradhatatlanok és lelkesek. Dimek Éva óvónő a csoport énekkarának a vezetője. Számára, mint mondja, kikapcsolódás a közösségi élet. Munkájában is hasznosítani tudja például, hogy a próbákon énekelni és táncolni tanulnak. Jó csapat ez — állítja —, melyben az iparosok, a szövetkezeti tagok éppúgy helyet kapnak, mint a pedagógusok vagy a diákok. Az öntevékeny színjátszás örömöt ad, gazdagít. A közösség tagjai úgy hálálják meg a nagy türelmű és fáradhatatlan pedagógus család törődését, hogy fegyelmezetten és felkészülten vesznek részt a próbákon. Lázár Mónika, most végzett nyolcadikos, de ősztől — ha minden jól megy — a kiskunhalasi gimnáziumban tanul. — Az iskolában kitüntetésnek számít, ha valakire szerepet bíz Tornyai tanár bácsi. Az osztályunkból például Hadfi Aranka, Sörös Györgyi, Papp Ervin és Nagy István György játszik a Luxemburg grófjában, velem együtt. Balogh Zsolt ősztől szakmunkástanuló lesz: — Most Rober Marchau festőművész szerepét vállaltam. Volna itt sok más elfoglaltság is délutánra — számítástechnika, német nyelv, sport — de ezt választottam, mert ez itt hagyomány. A családunkból többen is szerepeltek már régebben. Tőlük is hallottam s már tudom magam is: remek szórakozás csoportosan énekelni, táncolni. Ha tudok, majd Kiskunhalasról is visszajárok. Jönnek ide Pécsről, Kiskőrösről, Soltvadkertről, Tabdiról és Kaskantyúról is. A közösségi élmény ... A tázlári színjátszók vezetőivel, Tornyai Györgynével és férjével Tázlár-Felsőtelepen, egy századelején épített iskolában találkozom. Bár a próbákat általában a községi művelődési ház nagytermében tartják, ez az igazi otthona az együttesnek. Az egykori osztályteremben színpad is van, itt tervezi meg az előadásokat a pedagógus házaspár. A kelléktár: zenekari lámpák gyógyszeres, rivalda, konzerves dobozokból. Másutt kiselejtezett reflektortestek — felújítás után — itt még jól szolgálnak. — Miért éri meg önöknek, hogy — sok-sok munkával, gondol-bajjal küszködve — színházat szerveznek? — kérdezem vendéglátóimat. .— A szerelmeseknek miért éri meg, hogy találkoznak szerelmesükkel? — kérdezi vissza Tornyai György. — Én 1946-tól színjátszókkal dolgozom. Szerepeltem, rendeztem, majd a zene- és az énekkar karmestere lettem. Ha valaki szeret valamit, annak a teher is könnyű! — Tanyasi iskolákban kezdtük a pályát — veszi át a szót Tornyainé. — Ott éreztük meg először, unalmas téli vasárnapokon, hogy az embereknek a tanítás mellett szépet és szórakoztatót is adni kell. így kezdődött a zenés darabok sorozata. A világítást kezdetben négy tanulónk „szolgáltatta”: kerékpárt hajtottak, hogy a dinamó dolgozzon, legyen elég fény. Tanító kollégák, ügyes cigány- és parasztzenészek jöttek segíteni. Sok jó hangú legényt és lányt is találtunk. — Elismerés? — Mindketten megkaptuk a Szocialista Kultúráért kitüntetést és a Kiváló Népművelő jelvényt. Ezeknek is örültünk, de azért a legnagyobb elismerés az, amikor sikere van egy előadásnak. Látjuk, megérte, hogy ifjú és idős barátainkkal létrehoztunk valamit, ami örömöt ad szereplőnek, zenésznek és a közönségnek egyaránt. Az emberek szeretik a zenés, énekes műsorokat. Persze nem csak felnőtteket szórakoztatnak. Szeretettel emlegetik barátaink Helvécián, Tabdin, Felső-Cebén, Kaskantyún, Pirtón, Tázláron az Aladint, a Hófehérkét, a Többsincs királyfit és a Kristályvirágot is. Általában negyven-ötven fiatallal dolgozunk. Ehhez jönnek még Pécsről és Kecskemétről „barátságból segítő” kiváló muzsikusok. — Nem fáradtak el negyven év alatt? — Tanárom, Rajeczky Benjámin mondta mindig — szól ismét Tornyai György —, a neveléshez szív és hit kell. A többit szeretet szüli. Valahogy így gondoljuk mi is. Ezért kedves számunkra ez a munka, ezért nem fáradunk. Tabdin zsúfolásig telt a művelődési ház nagyterme. Az apró színpadon egyes jelenetekben alig férnek a szereplők. Nagyszerűen játszik az alkalmi zenekar, szépen énekelnek a szólisták, zeng a kórus. Az ismertebb dallamoknál előadás közben is fel-fel zúg a taps. Teljes a siker. Újrázni pedig vastapsnál kötelező! A záró akkordoknál aztán állva ünnepel a közönség, öröm a színpadon és a nézőtéren. Pirtón is így volt, és mint hallottam, Tázláron is. Lehár Ferenc örökifjú operettje, a Luxemburg grófja nyolc hónap próbáinak eredményeként a tázláriak előadásában feltámadt, s élt négy előadást. Megérte? Hát persze! Az élmény, a példa megmarad! Ősztől új évadot kezd a Tornyai - színház... Farkas P. József Ha valaki csodagyerekként indul, majd később több mint egymillió nevével fémjelzett magnókazettát adnak el, azt méltán ismernie kellene a publikumnak. Ismerik is annyian, ahányan megvették azokat a kazettákat, amelyeken ő énekel. Ám újság, rádió, televízió még nem vett tudomást róla, merthogy azt a műfajt műveli hazai sztárként, amit a „hivatalos” kultúra enyhén szólva lesajnál. Kadlott Károlyról — és ürügyén — szóltunk a fentiekben, ami pedig a vitatott műfajt illeti, a lakodalmas rocknak keresztelt stílus — habár többen szeretik és igénylik, mint a rockzenét — jó szót még nemigen kapott. De hogyan indul egy lakodalmas rockzenész pályája? — Ahogy más zenészé. Én ugyanúgy játszottam, Beatlest, Cliff Richardot, vagy a hatvanas évek sztárjait, mint más. Pedig én klasszikus zenét tanultam. Pontosabban hegedűt fogtam először a kezembe. Mindig is csodáltam a hegedűsöket, falusi gyerekként a lakodalomba jártam „koncertet” hallgatni. Aztán addig könyörögtem az öregapámnak, amíg szerzett egy hegedűt és a kezembe nyomta. Én pedig, bár előtte sohasem fogtam hangszert, mindjárt eljátszottam rajta néhány nótát, dallamot, úgy hogy senki sem mutatta meg, „merre” is vannak a hangok. Rögtön beajánlottak a zeneiskolába, Tápiószelén, de két év múlva nem volt, aki tanítson, mert a mesterem már semmi újat nem tudott mutatni. Később hatodikos koromban bevettek a helyi pedagógus-zenekarba, akkor kezdtem járni az országot, amit a mai napig sem hagytam abba. Sőt akkoriban lemezfelvételünk is volt, de anyámék annyira csórók voltak, hogy még a lemezt sem tudták megvenni. De minek is vették volna meg, mikor lemezjátszónk sem volt. • ... de rólad az a hír járja, hogy nemcsak hegedülni tudsz. • Játszom harmonikán, zongorán, gitáron és fúvós hangszereken is. De a hegedűn kívül egyik hangszeren sem tanítottak játszani. Amin nem tudok, azon úgy két hónap alatt megtanulnék. Nagyképű vagyok, mi? • Mindig is a zenészségből éltél? — Itt-ott dolgoztam különböző állásokban, de a hatvanas évek végétől már csak a zenéből élek. Magyarul: vendéglátózom. Akkoriban az Országos Szórakoztatózenei Központ állandóan zongoristahiánnyal küszködött. Szóltak, hogy kellenék. Először csak egykézzel játszottam, mert azelőtt soha nem ültem zongoránál. Aztán nyolc hónap múlva már olyan hírem volt, mint zongoristának, hogy elcsábítottak Százhalombattáról — ott voltam szerződésben —, Székesfehérvárra zenélni. Aztán a munka közben tanultam meg zongorázni, de akkor már az énekemre fektettem a hangsúlyt. • Hogyan kerültél kazettára, mert a Magyar Hanglemezgyár még nem kért fel... ? — Egyszer a szomszédom átjött és mondta, hogy te, Karcsi vettem egy kazettát és te vagy rajta. De én erről nem tudtam. Valószínűleg ez úgy történhetett, hogy mikor zongoráztam, énekeltem a „vendéglátóban”, magnóra vették. Nem is titokban. Volt olyan vendég, aki adott ötszáz, vagy ezer forintot és csak annyit kért, hogy felvehesse a muzsikámat. Aztán szépen lemásolták, sokszorosították és árulták a piacokon. Tulajdonképpen így ismert meg az ország, de egy fillért sem kerestem vele. Kétszáz forintért adták a kazettát, de én abból nem részesedtem. Összesen hárig kazettád került forgalomba? — Legalább harmincféle, és abból darabonként eladtak úgy százezret. Számold össze. Én meg először csak örültem, hogy népszerűsítenek, de aztán már pénzt is szerettem volna látni a dologból. Az nemigen sikerült a legutóbbi időkig, amikor szerződést kötöttem a zeneműkiadó kisszövetkezettel. Ők most már arra is vigyáznak, hogy ne hamisítsák a kazettáimat. Egyébként aki élőben kíváncsi rám, az meghallgathat a Budapest Sportcsarnokban a Lakodalmas Rock Fesztiválon, szeptember tizenharmadikán. A 3 + 2, a Szivárvány, a Sógorock és Karnevál együttes társaságában. • ... és addig? — Járom a lakodalmakat, lakodalmas zenész vagyok, és egyáltalán nem szégyellem. M M L Lakodalmak sztárja: Kadlott Karcsi (Fotó: Szebeni) SZABAD FÖLD 13 Eszperantisták Spanyolországból A közelmúltban spanyol eszperantisták látogattak Paksra. Évek óta levelezünk velük, de személyes találkozásra eddig csak egyszer egy eszperantó világkongresszuson került sor. Spanyol barátaink látogatásának nagyon örültünk. Bemutattuk nekik Paks nevezetességeit. A Munkás Művelődési Központban a fotó- és képkiállításttekintették meg. Itt különösen az atomerőmű berendezéséről kiállított sok színes fotó nyerte meg tetszésüket. A Művelődési Központ eszperantó klubjának összejövetelén vendégeink új levelezőpartnerekre, barátokra találtak. Vendégeinket elkísértük a fővárosba is, így szép élményekkel gazdagodva utazhattak vissza hazájukba. Bálint István Paks