Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-04-18 / 16. szám
1989. ÁPRILIS 18. jJDJJjJDjJJJJDJSl A mozielőadás elmaradt. Fejbe lőtte magát a gépész. Öngyilkosság. A lélek szakemberei szerint a visszafordíthatatlan tett bekövetkezte előtt a személyiség elszakad kapcsolataitól, magára marad, beszűkül, bár az öngyilkosság előtt még megpróbál közeledni a számára lényeges személyek felé, valamilyen formában közölve szándékát. Ezt a csaknem szabályszerűen bekövetkező közlést („cry for help”) segélykérésszindrómának nevezik. Rendszerint csak akkor kerül sor a végzetes tettre, ha a legnagyobb kétségbeesésben, sőt kényszerű átélésben az öngyilkosság látszik az egyetlen megmaradt lehetőségnek. Külső tényezők önmagukban soha nem képesek arra, hogy öngyilkosságot hozzanak létre. Freud zseniális felismeréseinek egyike szerint az öngyilkosság nem más, mint agresszív késztetéseink saját magunk ellen fordítása. H. Tibor 37 éves ádándi mozigépész önkezű halálában három kérdés foglalkoztatott. Miért lesz öngyilkos egy, a legszebb férfikorban — alkotóerőben — lévő ember? Mely bokorban „terem” ma illegális fegyver? Van-e ennek a halálnak „társadalmi mondanivalója”, azaz lehet-e bizonyos értelemben S. O. S. jelzésnek felfogni? A sírra könnyű rábukkanni a temetőben: a három viszonylag friss halom közül az, amelyet a fakereszt csúcsáig elborítanak a fenyőág alapú koszorúk. A fejfa szövegét sem lehet leolvasni, úgy körülöleli a szalagokkal, virágokkal színesített örökzöld. H. Tibor már nem vetítette le az Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa című angol krimit. A művelődési ház aznap este a csöndet zárta magába. A döbbenet csöndjét. Ez érzékelhető még ma is a 2200 lakosú községben. — Most már van új, betanuló gépészünk, Takács István asztalos — mondja a bemutatkozás után Csák János művelődésiház- és könyvtárvezető, aki éppen akkor érkezett az intézményhez, amikor a hívatlan vendég. — A Tibor fiatal ember volt, barátságos, mondhatni népszerű személyisége Ádándnak. Fiatal feleséget, szakmunkástanuló fiút hagyott itt. Igaz, törzsvendégnek számított a presszóban. Érthetetlen, miért tette, és azt is csak találgatni lehet, hol tett szert a fegyverre. Most, hogy már nincs az élők között, suttogják a faluban, hogy eladósodott, még a mozivállalatnál is volt tartozása. Asztalosmunkákban dolgozott a milliomos Mónusnál, hébe-hóba. Örökölt házat, egyet el is adott, újat épített... A ház, ott a 48-as Ifjúság utcában, emberi léptékű épület, nemcsak lakni, de élni is lehet benne. Zárt kapuja, ajtaja, ablakai úgy őrzik a zavart fájdalmat, mint a fekete ruhás fiatalasszony ott a munkahelyén, az idősek klubjában. Még nem sikerült rendet tennie magában. A leltár eredménye azonban nem kétséges: hiány ... A neve elé azóta a nap óta azt írják: özvegy. Nem akar beszélni. Megértem őt. — Nem volt se munkásőr, se önkéntes rendőr — ezt az átellenben lévő ház hasonló nevű két férfi tagja jelenti ki. A tetovált karú, fekete fiatalember még hozzáteszi: — A fegyvert meg könnyen beszerezhette a siófoki vegyespiacon külföldiektől — lengyelektől, szlovákoktól, csetiektől —, kéz alatt. Árulnak ott néha tiltott dolgokat. Egy szürkébe öltözött asszonynyal állok meg az utcán. — Harminc éve lakunk ebben az utcában. Ivott, de én H. Tibort részegen soha nem láttam. Nagy titok van az ő halála körül. Valóságos rejtély ez. Meg vagyok döbbenve még most is, pedig egy hete már, hogy eltemettük. El sem akartam hinni, hogy ez történt. De mondok valamit: nem természetesaz, ha egy 37 éves fiatalembernek nincs rendes munkahelye, ami kitölti az életét! A mozizás csak amolyan mellékes kell hogy legyen. Csoda, hogy az Erzsi vissza-visszaköltözött a szüleihez ? ! Valósággal dühbe jön. — Ilyen hülyeséget senkinek sem volna szabad csinálnia, jó uram! Érti? ! Senki emberfiának! A másik utcában is így vélekednek. Valóságos asszonygyűlés kerekedik az egyik ház előtt. Németh Vilmosné, Üstök Gyuláné, Kiss Sándorné és Pretzl Istvánná segítenek kirajzolni egy portrét. — Nem volt rossz ember. Házasságban meg kanál, kés csörrenés nélkül nincs. Ha mindenki pisztolyt fogna, akik között nincs mindig egyetértés, kipusztulna a világ... — Minden helyzeten túlteheti magát az ember, a legrosszabbon ■is. — Magas, vékony férfi volt. Már őszült kicsit. El nem ment volna a ház előtt, hogy be ne köszönjön. — Nagy titok az ember. Azt hiszed, ismered, de kiderül, más is, mint amilyennek látszik, amilyennek megmutatkozik. Azt mondják, ha többet akarok tudni H. Tiborról, menjek el az asztalosmester kisvállalkozóhoz, Mónus Istvánhoz, így teszek. A mester barátságos arcú, szemüveges férfi, ritkás, szürkülő hajjal. — Nálunk tizenkét évig dolgozott a Tibor. Betanított munkás volt, de ügyes kezű, jobb, mint némelyik szakmunkás. Aztán elment mozisnak. Olyan mindenefféle volt. Gépész, fűtő, pénztáros, takarító. Jó, jó, elismerem, hogy ivott. De nem látszott meg rajta az ital. Három hete még disznóölésen volt itt, de józan maradt. Szilveszterkor meg vadászbanketten is együtt szórakozott a fiammal, de „elfelejtett” berúgni. Ami az esetet illeti, 4 órakor még beszéltem vele a presszóban. A fiam siófoki építkezéséhez hívtam dolgozni, ígérte, hogy eljön. Hazament, és 5 óra után már halott volt. A családja éppen fonalat venni volt el a szomszéd faluban. Otthon találtak rá félig ülve, félig eldőlve. A homlokába lőtt. A rendőrség nálam is járt, érdeklődtek róla, akkor láttam a fotókat a fegyverről. 6,35-ös önvédelmi „játékszer”, néhány méterről már senkit sem lehetne eltalálni vele. Csakhogy ő a homlokához illesztette azt a vacakot. Néha külföldiek árulnak ilyesmit Siófokon, úgy beszélik. Rákérdezek arra, amit segélykiáltás-szindrómának nevez a lélektan. — Három éve megevett egy marék gyógyszert. Altatót. Elvitték, kimosták belőle. Utána azt mondta: „Hülyeséget csináltam, Pista bátyám.” Az meg nem igaz, hogy eladósodott. Igaz, kocsija most nem volt, de eladtak egy házat . . . A kör bezárult? Dr. Németh Jánost, a Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatóját is megkerestem. Reálisan látja a történteket. — Átérezzük a tragédiát. Részvétünket nyilvánítottuk a családnak a temetésen is. Sajnos azonban az is igaz, hogy az ádándi gépész a januári és a februári bevételt nem adta fel. Ez 16 256 forintot tesz ki. Egyébként 1986. augusztus elsejétől volt a vállalat állományában. A munkája nem töltötte ki a teljes foglalkoztatási időt. Havonta ugyanis csak hat-kilenc előadás van Ádándon. A keresete nálunk minimális volt: januárban 1246, februárban 625 forint. Az együttérzéstől függetlenül elkerülhetetlen, hogy a tartozás megtérüljön. Szeretnénk azonban a bírósági eljárást elkerülni, ha a hagyatéki eljáráskor az özvegy vállalja a rendezést. A kérdésekre tétova módon, de választ kaptunk a falubeliektől. Nem vonunk le a magánélet úgynevezett intim szférájába tartozó következtetéseket; erre sem okunk, sem jogunk. Általánosabb érvényű üzenete is van számunkra H. Tibor halálának. Az egyik: aki figyel a bűnügyi tudósításokra, az érzékeli, hogy megszaporodtak az olyan ügyek, melyekben a fegyver szerepet játszik, akár mint eltulajdonított tárgy, akár mint az elkövetés eszköze. A másik az értékvesztés, az értékrend borulására utal. És egy olyan szélesedő réteg ma „útitársként” velünk, mely a mintát azoktól veszi, akik hozzá képest csillagnyi távolságban lévő nívón élnek. Megpróbálja ehhez a mintához hangolni az életét, alibiállást szerez, a többit megkísérli összeügyeskedni. Nem ismeri fel azt, hogy ehhez nincsenek meg az alapjai szaktudásban, kapcsolatrendszerben, szervezőkészségben. A szórakozóhelyi törzsvendég státusa nem annyira az italozásra kell neki, hanem a látszat fenntartására, hogy egyenlő a „még egyenlőbbek” között. És egyszer csak megcsúszik alatta a talaj... De lett volna más megoldás is. Igaz, az nehezebb! Leskó László „Aki gyorsabban szállít, azé az üzlet” A Győri Keksz- és Ostyagyár az elmúlt évben 1,8 milliárd forint értékű terméket gyártott, ebből 70 millió forint volt tőkés export. — Ilyen termék például a Zoo. Afrikába, Franciaországba, NSZK-ba, Ausztriába és az USA-ba szállítjuk — mondja Halbritter Mátyás igazgató. — A technológiai korszerűsítést 1985-ben kezdtük el. Először természetesen a KGST-n belül kerestünk korszerű gépeket. Így jutottunk el a Szovjetunióban egy kijevi gyárba. A tervekre már vagy húsz pecsétet szereztünk, de még akkor sem kezdték el a gépek gyártását, sőt, kijelentették, hogy a nyomóhengereket nem fogják kivésni. Így aztán beláttuk, hogy nem tudunk velük boldogulni, befejeztük tárgyalásainkat. Ezek után a tőkés piacon versenytárgyalást hirdettünk, annak a cégnek a gépeit vettük meg, amelyek műszaki színvonala a legmagasabb volt. Az NSZK-beli HERCONA Művek gépei 80% energiát takarítanak meg elődeikhez képest. A gépek három műszakban, sőt szombaton és vasárnap is dolgoznak, így 5-6 év alatt vissza tudjuk fizetni — devizában — gépeink árát. A nemzetközi piacokon nagyon kemény küzdelmet kell vívnunk a vásárlókért. Franciaországba például ötféle ízesítésű készítményeket küldtünk ki, nem tetszett nekik egyik sem ... Természetesen figyelembe vettük a javaslataikat és a következő szállítmányt már ennek alapján készítettük. Ez tetszett nekik, és már csak az áru mennyiségében és az árban kellett megegyeznünk. Itt egy másik piac, Ausztria. Tirolban, Bécsben, Burgenlandban, Stájerországban más-más az ízlés, így a szállításoknál ezeket figyelembe kell venni. Nálunk szeptember végén kezdődik az igazi munka! A környező tsz-ekből idénymunkásokat fogadunk fel, mert a rendeléseket csak így tudjuk időben, pontosan leszállítani. Vannak olyan megrendelőink, mint a kölni Ulrik Pie nagykereskedelmi cég, amely az év utolsó hónapjaiban rendel tőlünk 200 tonna árut. Sőt, ha a kiskereskedelmi hálózatban gyorsan fogy az áru, akkor mondjuk hétfőn reggel idetelefonál, hogy neki csütörtök reggel 10 óráig 20 tonna egyenként csomagolt cukorkát szállítsunk. Tudjuk, hogy ők arra a időpontra rendelték oda a kiskereskedőket, akik a mi konténerünkből azonnal átrakják az árut a saját kocsijukba. Ilyen esetekben nincs bürokrácia, megrendelő levél stb., csak egy telefon, mert ez a piacgazdálkodás. Aki gyorsabban szállít, azé az üzlet... A bedolgozók egyik legjobbja a mihályi Táncsics Tsz. A gépeket tőlünk bérlik és egész évben olyan kiváló munkát végeznek, mind a mi dolgozóink. Kép és szöveg: Geleta Pál SZABAD FÖLD 11 A rendőrségi vizsgálat riportunk elkészülte után kiderítette, hogy H. Tibor a revolvert egy várpalotai lakostól kapta, aki egy ideig náluk lakott, Ádándon. Az ajándékozó a vallomása szerint a fegyvert lengyel turistáktól vásárolta a lakóhelyén ezer forintért.