Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-04-18 / 16. szám

1989. ÁPRILIS 18. jJDJJjJDj­JJJJDJ­Sl A mozielőadás elmaradt. Fejbe lőtte magát a gépész. Öngyilkosság. A lélek szakem­berei szerint a visszafordíthatatlan tett bekövetkezte előtt a személyi­ség elszakad kapcsolataitól, magá­ra marad, beszűkül, bár az öngyil­kosság előtt még megpróbál köze­ledni a számára lényeges szemé­lyek felé, valamilyen formában kö­zölve szándékát. Ezt a csaknem szabályszerűen bekövetkező köz­lést („cry for help”) segélykérés­szindrómának nevezik. Rendsze­rint csak akkor kerül sor a végze­tes tettre, ha a legnagyobb kétség­­beesésben, sőt kényszerű átélés­ben az öngyilkosság látszik az egyetlen megmaradt lehetőség­nek. Külső tényezők önmagukban soha nem képesek arra, hogy ön­­gyilkosságot hozzanak létre. Freud zseniális felismeréseinek egyike szerint az öngyilkosság nem más, mint agresszív készteté­seink saját magunk ellen fordítá­sa. H. Tibor 37 éves ádándi mozigé­pész önkezű halálában három kér­dés foglalkoztatott. Miért lesz ön­gyilkos egy, a legszebb férfikor­ban — alkotóerőben — lévő em­ber? Mely bokorban „terem” ma illegális fegyver? Van-e ennek a halálnak „társadalmi mondaniva­lója”, azaz lehet-e bizonyos érte­lemben S. O. S. jelzésnek felfogni? A sírra könnyű rábukkanni a te­metőben: a három viszonylag friss halom közül az, amelyet a fake­reszt csúcsáig elborítanak a fenyő­ág alapú koszorúk. A fejfa szöve­gét sem lehet leolvasni, úgy körül­öleli a szalagokkal, virágokkal szí­nesített örökzöld. H. Tibor már nem vetítette le az Az ifjú Sher­lock Holmes és a félelem piramisa című angol krimit. A művelődési ház aznap este a csöndet zárta ma­gába. A döbbenet csöndjét. Ez ér­zékelhető még ma is a 2200 lakosú községben. — Most már van új, betanuló gépészünk, Takács István asztalos — mondja a bemutatkozás után Csák János művelődésiház- és könyvtárvezető, aki éppen akkor érkezett az intézményhez, amikor a hívatlan vendég. — A Tibor fia­tal ember volt, barátságos, mond­hatni népszerű személyisége Ádándnak. Fiatal feleséget, szak­munkástanuló fiút hagyott itt. Igaz, törzsvendégnek számított a presszóban. Érthetetlen, miért tet­te, és azt is csak találgatni lehet, hol tett szert a fegyverre. Most, hogy már nincs az élők között, sut­togják a faluban, hogy eladóso­dott, még a mozivállalatnál is volt tartozása. Asztalosmunkákban dolgozott a milliomos Mónusnál, hébe-hóba. Örökölt házat, egyet el is adott, újat épített... A ház, ott a 48-as Ifjúság utcá­ban, emberi léptékű épület, nem­csak lakni, de élni is lehet benne. Zárt kapuja, ajtaja, ablakai úgy őr­zik a zavart fájdalmat, mint a feke­te ruhás fiatalasszony ott a mun­kahelyén, az idősek klubjában. Még nem sikerült rendet tennie magában. A leltár eredménye azonban nem kétséges: hiány ... A neve elé az­óta a nap óta azt ír­ják: özvegy. Nem akar beszélni. Megértem őt. — Nem volt se munkásőr, se önkéntes rendőr — ezt az átellen­­ben lévő ház hasonló nevű két fér­fi tagja jelenti ki. A tetovált karú, fekete fiatalember még hozzáteszi: — A fegyvert meg könnyen besze­rezhette a siófoki vegyespiacon külföldiektől — lengyelektől, szlo­vákoktól, csetiektől —, kéz alatt. Árulnak ott néha tiltott dolgokat. Egy szürkébe öltözött asszony­nyal állok meg az utcán. — Harminc éve lakunk ebben az utcában. Ivott, de én H. Tibort részegen soha nem láttam. Nagy titok van az ő halála körül. Valósá­gos rejtély ez. Meg vagyok döb­benve még most is, pedig egy hete már, hogy eltemettük. El sem akartam hinni, hogy ez történt. De mondok valamit: nem természetes­­az, ha egy 37 éves fiatalembernek nincs rendes munkahelye, ami ki­tölti az életét! A mozizás csak amo­lyan mellékes kell hogy legyen. Csoda, hogy az Erzsi vissza-vissza­­költözött a szüleihez ? ! Valósággal dühbe jön. — Ilyen hülyeséget senkinek sem volna szabad csinálnia, jó uram! Érti? ! Senki emberfiának! A másik utcában is így véleked­nek. Valóságos asszonygyűlés ke­rekedik az egyik ház előtt. Németh Vilmosné, Üstök Gyuláné, Kiss Sándorné és Pretzl Istvánná segí­tenek kirajzolni egy portrét. — Nem volt rossz ember. Há­zasságban meg kanál, kés csörre­­nés nélkül nincs. Ha mindenki pisztolyt fogna, akik között nincs mindig egyetértés, kipusztulna a világ... — Minden helyzeten túlteheti magát az ember, a legrosszabbon ■is. — Magas, vékony férfi volt. Már őszült kicsit. El nem ment volna a ház előtt, hogy be ne kö­szönjön. — Nagy titok az ember. Azt hi­szed, ismered, de kiderül, más is, mint amilyennek látszik, amilyen­nek megmutatkozik. Azt mondják, ha többet akarok tudni H. Tiborról, menjek el az asztalosmester kisvállalkozóhoz, Mónus Istvánhoz, így teszek. A mester barátságos arcú, szem­üveges férfi, ritkás, szürkülő haj­jal. — Nálunk tizenkét évig dolgo­zott a Tibor. Betanított munkás volt, de ügyes kezű, jobb, mint né­melyik szakmunkás. Aztán elment mozisnak. Olyan mindenefféle volt. Gépész, fűtő, pénztáros, taka­rító. Jó, jó, elismerem, hogy ivott. De nem látszott meg rajta az ital. Három hete még disznóölésen volt itt, de józan maradt. Szilveszterkor meg vadászbanketten is együtt szórakozott a fiammal, de „elfelej­tett” berúgni. Ami az esetet illeti, 4 órakor még beszéltem vele a presszóban. A fiam siófoki építke­zéséhez hívtam dolgozni, ígérte, hogy eljön. Hazament, és 5 óra után már halott volt. A családja éppen fonalat venni volt el a szom­széd faluban. Otthon találtak rá félig ülve, félig eldőlve. A homlo­kába lőtt. A rendőrség nálam is járt, érdeklődtek róla, akkor lát­tam a fotókat a fegyverről. 6,35-ös önvédelmi „játékszer”, néhány méterről már senkit sem lehetne eltalálni vele. Csakhogy ő a hom­lokához illesztette azt a vacakot. Néha külföldiek árulnak ilyesmit Siófokon, úgy beszélik. Rákérdezek arra, amit segélyki­­áltás-szindrómának nevez a lélek­tan. — Három éve megevett egy marék gyógyszert. Altatót. Elvit­ték, kimosták belőle. Utána azt mondta: „Hülyeséget csináltam, Pista bátyám.” Az meg nem igaz, hogy eladósodott. Igaz, kocsija most nem volt, de eladtak egy há­zat . . . A kör bezárult? Dr. Németh Já­nost, a Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatóját is megkeres­tem. Reálisan látja a történteket. — Átérezzük a tragédiát. Rész­vétünket nyilvánítottuk a család­nak a temetésen is. Sajnos azon­ban az is igaz, hogy az ádándi gé­pész a januári és a februári bevé­telt nem adta fel. Ez 16 256 forintot tesz ki. Egyébként 1986. augusz­tus elsejétől volt a vállalat állomá­nyában. A munkája nem töltötte ki a teljes foglalkoztatási időt. Ha­vonta ugyanis csak hat-kilenc elő­adás van Ádándon. A keresete ná­lunk minimális volt: januárban 1246, februárban 625 forint. Az együttérzéstől függetlenül elkerül­hetetlen, hogy a tartozás megté­rüljön. Szeretnénk azonban a bíró­sági eljárást elkerülni, ha a hagya­téki eljáráskor az özvegy vállalja a rendezést. A kérdésekre tétova módon, de választ kaptunk a falubeliektől. Nem vonunk le a magánélet úgy­nevezett intim szférájába tartozó következtetéseket; erre sem okunk, sem jogunk. Általánosabb érvényű üzenete is van számunk­ra H. Tibor halálának. Az egyik: aki figyel a bűnügyi tudósításokra, az érzékeli, hogy megszaporodtak az olyan ügyek, melyekben a fegy­ver szerepet játszik, akár mint el­tulajdonított tárgy, akár mint az elkövetés eszköze. A másik az ér­tékvesztés, az értékrend borulásá­ra utal. És egy olyan szélesedő ré­teg ma „útitársként” velünk, mely a mintát azoktól veszi, akik hozzá képest csillagnyi távolságban lévő nívón élnek. Megpróbálja ehhez a mintához hangolni az életét, alibi­állást szerez, a többit megkísérli összeügyeskedni. Nem ismeri fel azt, hogy ehhez nincsenek meg az alapjai szaktudásban, kapcsolat­­rendszerben, szervezőkészségben. A szórakozóhelyi törzsvendég stá­tusa nem annyira az italozásra kell neki, hanem a látszat fenntartásá­ra, hogy egyenlő a „még egyen­lőbbek” között. És egyszer csak megcsúszik alatta a talaj... De lett volna más megoldás is. Igaz, az nehezebb! Leskó László „Aki gyorsabban szállít, azé az üzlet” A Győri Keksz- és Ostyagyár az elmúlt év­ben 1,8 milliárd forint értékű terméket gyár­tott, ebből 70 millió forint volt tőkés export. — Ilyen termék például a Zoo. Afrikába, Franciaországba, NSZK-ba, Ausztriába és az USA-ba szállítjuk — mondja Halbritter Mátyás igazgató. — A technológiai korsze­rűsítést 1985-ben kezdtük el. Először termé­szetesen a KGST-n belül kerestünk korsze­rű gépeket. Így jutottunk el a Szovjetunió­ban egy kijevi gyárba. A tervekre már vagy húsz pecsétet szereztünk, de még akkor sem kezdték el a gépek gyártását, sőt, kije­lentették, hogy a nyomóhengereket nem fogják kivésni. Így aztán beláttuk, hogy nem tudunk velük boldogulni, befejeztük tárgya­lásainkat. Ezek után a tőkés piacon versenytárgya­lást hirdettünk, annak a cégnek a gépeit vettük meg, amelyek műszaki színvonala a legmagasabb volt. Az NSZK-beli HERCONA Művek gépei 80% energiát takarítanak meg elődeikhez képest. A gépek három műszak­ban, sőt szombaton és vasárnap is dolgoz­nak, így 5-6 év alatt vissza tudjuk fizetni — devizában — gépeink árát. A nemzetközi pi­acokon nagyon kemény küzdelmet kell vív­nunk a vásárlókért. Franciaországba példá­ul ötféle ízesítésű készítményeket küldtünk ki, nem tetszett nekik egyik sem ... Termé­szetesen figyelembe vettük a javaslataikat és a következő szállítmányt már ennek alapján készítettük. Ez tetszett nekik, és már csak az áru mennyiségében és az ár­ban kellett megegyeznünk. Itt egy másik pi­ac, Ausztria. Tirolban, Bécsben, Burgen­land­ban, Stájerországban más-más az ízlés, így a szállításoknál ezeket figyelembe kell venni. Nálunk szeptember végén kezdődik az igazi munka! A környező tsz-ekből idény­munkásokat fogadunk fel, mert a rendelése­ket csak így tudjuk időben, pontosan leszál­lítani. Vannak olyan megrendelőink, mint a kölni Ulrik Pie nagykereskedelmi cég, amely az év utolsó hónapjaiban rendel tőlünk 200 tonna árut. Sőt, ha a kiskereskedelmi háló­zatban gyorsan fogy az áru, akkor mondjuk hétfőn reggel idetelefonál, hogy neki csütör­tök reggel 10 óráig 20 tonna egyenként cso­magolt cukorkát szállítsunk. Tudjuk, hogy ők arra a időpontra rendelték oda a kiske­reskedőket, akik a mi konténerünkből azon­nal átrakják az árut a saját kocsijukba. Ilyen esetekben nincs bürokrácia, megrendelő le­vél stb., csak egy telefon, mert ez a piac­gazdálkodás. Aki gyorsabban szállít, azé az üzlet... A bedolgozók egyik legjobbja a mihályi Táncsics Tsz. A gépeket tőlünk bérlik és egész évben olyan kiváló munkát végeznek, mind a mi dolgozóink. Kép és szöveg: Geleta Pál SZABAD FÖLD 11 A rendőrségi vizsgálat ri­portunk elkészülte után ki­derítette, hogy H. Tibor a re­volvert egy várpalotai lakos­tól kapta, aki egy ideig náluk lakott, Ádándon. Az ajándé­kozó a vallomása szerint a fegyvert lengyel turistáktól vásárolta a lakóhelyén ezer forintért.

Next