Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-23 / 21. szám
1989. MÁJUS 23. Csongrádon, a Tisza Bútoripari Vállalat gyermekbútorokat is gyárt. Az idén 1,2 millió nyugatnémet márka értékben szállítanak belőlük az NSZK-ba, melyek az ottani szabványok szerint készülnek MTI Fotó : Németh György VAS MEGYE: Felgyorsulóban a népfrontpolitika Megújulóban van a népfrontmozgalom Vas megyében. Alkalmazkodnak az új politikai helyzethez, éspedig saját kezdeményezésük folytán. Korábban elégedetlenül szemlélték az országos vezetést, túlzottan „némának” találták. Úgy értékelték, a mozgalom nemigen hallatja szavát, válasz nélkül maradnak fontos társadalompolitikai kérdések. Márpedig ez káros mulasztásnak számít. Mészáros Imre megyei titkárral ezekről beszélgettünk. Tavaly decemberben kezdődött, mondta. Honismereti munkát tárgyaltak megyei tanácskozáson, és akkor hangzottak el alapvetően fontos javaslatok. Községi, városi népfrontelnökök kezdeményezték: szervezzenek tisztújító választási gyűléseket. Néhol, szükség van személyi változásokra is, oldani kell a merevséget, a mozdulatlanságot, hogy a népfrontmunka részterületei megújuljanak. Azóta már községi és városi szinteken be is fejeződnek a választások. Jelentős személyi cserék történtek, a népfrontbizottságok derékhadát ma a középkorosztály képviseli. Megnőtt az értelmiségiek számaránya is. Az elnökök és titkárok személyében pedig mintegy harmincszázalékos lett a változás. Több pártonkívülit választottak a népfrontbizottságokba a korábbinál, arányuk meghaladja a hetven százalékot. Kétszázhuszonegy településen tartottak választási gyűléseket, a megyeit május végére szervezik. Szombathelyen mintegy háromszázötvenen tanácskoznak majd. A megyei elnökség nincs késedelemben. Van programjuk, rendelkeznek olyan cselekvési tervvel, amelyet a küldöttértekezleten megvitatásra ajánlanak. Programjukat a községi, városi gyűlések tapasztalataira alapozva átmeneti időszakra fogalmazzák, de már a többpártrendszer tényét alapul véve. Kinyilvánítják benne a „pártsemlegességet”. Valamennyi párttól függetlenül dolgoznak, nem vállalják a hagyományos transzmissziós szerepet. Tehát önállóan, szuverén módon, autonóm szervezetként. A községekben nincsenek alternatív mozgalmak, legszervezettebb erők a népfrontbizottságok. Gyűléseik alkalmasak a politizálásra, betölthetik a helyi parlament szerepét. Dönthetnek önállóan a helyi politikában, anélkül, hogy „súgnának” nekik. Azt akarják, legyen joguk aktívan részt venni a választásokon, önálló jelölteket állítani, és beleszólni például, hogy a faluban ki legyen a tanácselnök. Vas megye településszerkezetét, leginkább az aprófalvak jellemzik. Emiatt elképzelhető lenne, hogy számos helyen társadalmi tanácselnökök működjenek. Az aprófalvakban ugyanis alacsonyabb a fizetés, és a jobban fizetett emberek nem fogadják el főfoglalko-A szerző felvételezásként, hiába dönt mellettük a falu közössége. Mellékállásban és tiszteletdíjjal tán sikerülne. A falvak élére a legalkalmasabbak állnának, párthovatartozástól függetlenül. Mindezt községenként, ott helyben kell eldönteni, és nem másutt. Vas megyében felgyorsították a népfrontpolitika megújítását. Emiatt szelektáltak az eszköztárukban, felülvizsgálták, mit tartanak meg a régiekből, és mit kell elhagyniuk. Lényeges marad a közösségszervező, vagyis új fogalommal: a szövetségszervező munka. Olyan érték ez, amely nem hanyagolható, sőt tovább kell fejleszteni, éspedig a helyi politikára vonatkoztatva. Tükrözve a plurális viszonyokat. Mert a többpártrendszer léte nem mond ellent a népfronteszmének. Még nincs közmegegyezés, csak lehet. Ámde egyegy községben, városban az gyorsabban elérhető a helyi politikában. Emiatt is legyen a népfront nyitott, ne kijelentésekkel politizáljon, hanem érvekkel. Előítéletek nélkül tárgyaljanak majd az alternatív szervekkel, és leendő pártokkal. Annak ellenére, hogy azok szervezetileg nem képviselnek ma jelentékeny erőt. Sőt bizonyos kérdésekben még szövetségre is léphetnek velük, ha szükségét látják. Nehogy a két politikai elit, a régi és új, a nagy tömegek mellőzésével határozzon. Fontos kérdésekben ez nagy hiba lenne. Sajátos figyelmet igényel a nemzetiségekkel való törődés. Horvátok, szlovákok, és németek élnek a megyében, segíteni kell a kulturális szerveződésüket. Igaz, látszólag eddig sem voltak bajok a népfront nemzetiségi politikájával, mégis reformálásra szorul. Nem elegendő csupán a jogok biztosítása — éljenek is vele! Több kell a kinyilvánításnál: a kulturális lehetőségek túlkínálata szükséges. Márpedig túlkínálatot a többségi nemzet biztosítat. Szervezői, letéteményesei pedig a népfrontbizottságok legyenek. Mészáros Imre elmondta még: Vas megyében sem marad provinciális a népfrontmozgalom. Csatlakoznak a nemzeti programhoz, részévé válnak, még ha korábban kijelentették is: „Nem igazodnak az országos bizonytalankodáshoz ...” Persze, az akkor volt. Azóta változott a helyzet, a megújulás szándéka tettekre ösztönöz. Amit őszszel, a kongresszus országos megvilágításba helyez majd. Tihanyi János Mészáros Imre Hallgatom, olvasom a tudósításokat a mezőfalvi pedagógussztrájkról. Elegük volt a hiábavaló kilincselésből, kérelmezésből, látványos akcióra szánták rá magukat, hogy nyomatékot adjanak ötvenszázalékos fizetésemelési követelésüknek. A nyilatkozóktól tudjuk, hogy a sztrájk voltaképpen játékos sztrájk volt. Az első tanítási órát szabályosan megtartották, utána az osztályok a sztrájkoló pedagógusok felügyelete alatt az iskolaudvarra vonultak, a következő két órában pedig játékkal, szabad foglalkozással töltötték az időt. A negyedik órától újra szabályosan folytatódott a tanítás. Eljátszom a gondolattal: mire gondolhattak abban a két órában a gyerekek, és mire a pedagógusok? A gyerekek fejében vajon nem fordult-e meg, mikor vasalják be rajtuk ezt a két órát? A bombariadók miatt kiesett idő pótlására ugyanis már kialakult a gyakorlat, de mi történik, ha tanárok miatt nincs tanítás? És a tanárok vajon mit érezhettek abban az iskolaudvari felügyeletben? Nem feleselt-e bennük a kötelesség és az érdekérvényesítés? Nem érezték-e abszurdnak az egész helyzetet, hogy ők, a tanárok, saját elhatározásukból nem tanítanak? Nem tudok válaszolni. Azt az egyet viszont tudom, hogy a sztrájk nem játék. Sztrájkoljanak az alulfizetett orvosok, az áram- és vízszolgáltatók, a pékek, a közlekedésiek, ha méltó fizetést akarnak kiharcolni? Melyik bérből, fizetésből élő réteg lehet elégedett manapság ebben az országban? Attól tartok: egyik se. A kétségbeesés diktálta akciók emberileg érthetőek. De ha a nyereségveszteség arányát nézzük? A mezőfalvi pedagógusok és a hozzájuk csatlakozó Fejér megyei iskolák, óvodák dolgozói elérték: megkapták követelésük országos nyilvánosságát. Több lesz ettől a fizetésük? Maguk sem bíznak benne, mint nyilatkozták. Ők záros határidőn belül nem lesznek gazdagabbak, tanítványaik viszont most lettek két órával szegényebbek. A pillanatnyi mérleg ennyi. (iiczián) Május SZABAD FÖLD 3 kCedlMO 0(krad*)k: / Mi, újságírók állandóan keressük a múlt jó és rossz dolgait, de az utóbbiaknál rendszerint akadályokba ütközünk. Névtelenül sokan hajlandók „tanúskodni”, névvel azonban jóformán senki. Sőt, a múltbeli, helyi törvénytelenségeket ismerők rendszerint azt mondják, hogy nincs mondanivalójuk. Vagyis félnek. A félelem manapság olyan fal, amely egyelőre szinte áttörhetetlen. Lehet, hogy ezen Önök közül sokan felháborodnak, de ha lelkünk, élettapasztalataink mélyére nézünk, azt kell mondanunk, megértjük azt a jó néhány honfitársunkat, akik tudnak valamiről, mégis lakatot tesznek a szájukra, s még inkább azt a 4-5 millió embert, aki manapság távol tartja magát a politikától. A mi hazánk, egészen különös ország, talán sehol a világon nincs még egy hasonló, ahol a politikai kurzusok olyan gyakran változtak és ahogy az ilyen irányzatok felülkerekedése után annyi retorzió sújtotta az előző, akárcsak árnyalat mellett valamilyen módon kiálló embereket. Nemcsak a vezetőket, akik rendszerint bitófán végezték életüket, hanem az apró-cseprő dolgokba bemártózkodókat is. Ők legfeljebb azzal fizettek, hogy munkahelyi főnökük, kollégáik kiközösítették, kiüldözték őket. Ha csak a magam élettapasztalatait nézem, legalább tucatnyi kurzusváltás tanúja voltam. Kezdem gyerekkorommal, a 30-as évek végével, 40-es évek elejével. Aki óvta hazánkat attól, hogy belépjen Hitler háborújába, 1941 után igencsak megnézhette magát. Aztán, mikor Horthy „kiugrásra” készült, s valaki csak szurkolt neki, Szálasi hatalomra kerülése után jól járt, ha elbújt, különben valamelyik jó szomszéd feljelentésére a nyilas különítmények vasmarkában találta volna magát. Aztán jött a felszabadulás, amelyről mindjárt kiderült, hogy nemcsak a háborús bűnösök ítélőszéke, hanem sok tízezer ezzel-azzal egyet- vagy egyet nem értő polgár „húsdarálója” is. Megalakultak az igazolóbizottságok, s ha azokhoz bizonyos „bejelentések” érkeztek, máris meghozták az ítéletet, X. Y. politikailag megbízhatatlan és legfeljebb segédmunkás lehet. De az is előfordult, hogy valami meggondolatlan szóért, internálótáborba került. A következő állomás a nagy demokrácia, ilyen-olyan pártok léptek színre, kialakult a koalíciós kormány, amelyben eleinte a kisgazdapártiak voltak többségben, aztán választási csalással a kommunisták és máris fordult a kocka. A kisgazdákból „reakciósok”, a parasztpártiakból „narodnyikok” (népiesek), a szocdemekből jobboldali „peyeristák” lettek, s viselték a következményeket az agyonveréstől a szimpla megbélyegeztetésig. És jött a Rákosi-rendszer, amely százával tette el láb alól, főleg a vezető beosztásúakat, de a „gyanús” kisemberek sem kerülték el sorsukat. Néhány év múlva Nagy Imre új kormányprogramja sokakat kihúzott a bajból, sőt egyik-másik bűnöst elérte a „méltó” büntetés. De ez csak egy-két hónapig tartott. (Néhai főszerkesztőnkkel, Szentkirályi Jánossal akkoriban egy Tolna megyei faluban riportot készítettünk a tanácstitkárnőről, aki sírva mesélte, hogy a Békekölcsön túljegyzésétől viszolygó kulákok testrészeit — köztük azt, amit a férfiak a legjobban féltenek —, hogyan csípte be az ajtófélfába, de megbánása ellenére leváltották. Pár héttel később viszont azokat rúgták ki beosztásukból, akik őt félretették. Tovább nem folytatom, az ’56-os forradalom eseményeit és következményeit, az 1988-as pártértekezlet előtti és utáni időket legfiatalabb olvasóink ugyanúgy ismerik, mint a legöregebbek. Nekem — ha Önök közül sokan nem is osztják véleményemet — az a meggyőződésem, hogy ma már megszakad ez az akció-reakció lánc. Hiszen a reform előrehaladtával már nem keletkezhet olyan monopolisztikus hatalom, amely minden más erőt elsöpörhet. Ebben bízva, de az ellenvéleményt is megértve, tisztelettel üdvözlöm Önöket.