Szabad Föld, 1991. január-június (47. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-29 / 5. szám

1991. JANUÁR 29. A RÁKOS-PATAK VÖLGYE Takács Zoltán rajza Magyar Sámsonok E­zzel a címmel jelent meg a közelmúltban Domon­kos László könyvecskéje. Nem nagyzolás, nem túlzás a cím, hiszen a békéssámsoni fiatalokról szól, akik, amikor már nem bírták elviselni a sötét ötve­nes éveket, röplapokat gyártottak, és a közeli városok­ban szétterítették ilyen feliratokkal: „Sír a magyar róna, ruszki csizma nyomja. Le a vörös terrorral, le az ÁVH-val! Állj ellen! Ruszkik háza!” Cseszkó Ferenc is a „Sámsonok" közé tartozott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a megőrzött házkutatási jegyzőköny. „Felvéve Békéssámsonon, Cseszkó Ferenc (Györgymajrosi tanya 36. szám alatti) lakásán. A házkutatás kezdete: 1955. március 17. 23.00 óra. A lefoglalt tárgyak jegyzéke: 29 db Ebben fasiszta hang­zású könyvek és jegyzetek, röpcédulák, bel- és külföldi levelek. Továbbá Magyarország térképe, 1 csomagban katonai jegyzetek és különböző iratok: 1 db kisipari szö­vetkezeti igazolvány, 1 db katonakönyv, 1 db levéltárca, 1 db MDP-tagkönyv, 1 db munkásvédelmi igazolvány,­1 db vasúti igazolvány, 1 db előjegyzési naptár 1955. évre, 1 db tanonc tagsági könyv, 1 db „Tegra” gyártmányú zsebóra.” Ő így emlékezett azokra az időkre. „Negyvenötben apám lett a rendőrparancsnok a falu­ban. Ő vitte a földosztási kérelmet Debrecenbe, az Ideig­lenes Kormányhoz. Nem sokkal később részt vett egy rendőrparancsnokoknak szervezett továbbképzésen, ahol valami olyasmit mondtak, hogy ha százszor is a pol­gárnak van igaza, akkor is mindig a rendőrnek van igaza. Erre apám letette a szolgálatot, kilépett a kommunista pártból és visszatért a kisgazdákhoz. Húszéves voltam akkor. Amint elkezdtünk röpcéduláz­­ni, igyekeztem minél több akcióban részt venni. Tótkom­lóson hajnalban a piacon rajzszögekkel tűztem ki a vil­lanyoszlopokra a röplapokat,­ a vasútállomáson meg a munkaversenytáblára, persze mindezt sötétben.” Zöld Imre, aki legidősebb volt a csoportban, az alábbi­ak szerint emlékszik vissza letartóztatására. — Engem 1955. március 24-én tartóztattak le, utolsó­nak. Vártam is már... Lefekvés előtt a belső és a külső ajtót is kulcsra zártam, mégis úgy bejöttek, hogy észre sem vettem, ami legalábbis jelentős rutinra vall... Arra ébredtem, hogy erős fény világít a szemembe, lerántják rólam a takarót. „Végre megvagy!" Bent hárman voltak, kinn minden ajtónál álltak, az utca végében fegyveres őr­ség. Ma már tudom, ki volt az az ismerősünk, aki a ház­hoz vezette őket. (A saját unokaöccséhez is ő kalauzolta az ÁVH-t.) Hajnalban már Békéscsabán voltünk, onnan irány a Fő utca. Annus István két és fél éves korában gyermekparalízi­­sen esett át, azóta béna a lába. Békéssámson egykori jegyzőjeként a fiát Zöld Imrével együtt 1955. június 2-án ítélték el első fokon. Ugyanabban az évben (augusztus 25-én) másodfokon pedig halálra. Később mindkettőjük börtönbüntetését életfogytiglanra változtatták. A húsz falubeli fiatalember, aki a csoporthoz tartozott, összesen 186 év börtönt kapott.. Annus így foglalta össze a szervezkedésüket: — 1951-ig munka nélkül voltam, apám internálása mia­­att nem vettek föl sehová. 1951. november 1-jétől a helyi vegyesipari ktsz főkönyvelője lettem (a képesítésem megvolt hozzá). Zöld Imre bácsival jól ismertük egymást, már évek óta apám jó barátja volt, a jobbkezének számí­tott, ő apám letartóztatása után is bent maradt a köz­ségházán. (Apám egyébként kiszabadulása után segéd­munkás lett.) A főkönyvelői irodában is beszélgettünk, gyűlésezgettünk ... Láttuk a helyzetet falun, a hajnalban sorban álló asszonyokat, a beszolgáltatásokat... Vala­mit csinálni kéne, borsot törni az orruk alá, mert utáljuk, gyűlöljük, megvetjük őket. A mieink csak szenvednek, a nagyszüleim, egyszerű parasztemberek, a szó szoros értelmében nyomorogtak. Állandó beszédtéma volt: mi lesz, ha lebukunk . .? De csak elkezdtük. Csináljunk va­lamit, amivel megnyugtatjuk magunkat.... Láttuk a rend­őrséget, az ávót a nyomunkban, ahogy szedték buzgón, gyorsan össze a röplapokat. Hízott a májunk . . . Azt hi­szem, igazi félelemérzetünk sohasem volt. Veszélyérzet, az igen, de fiatalok voltunk ... Az az igazság, ezt fel is rótták a tárgyaláson, hogy tényleg én lettem a csoport összefogója. Az oka egyszerű: én végig itthon voltam, ki-ki eljárt dolgozni, sokan bevonultak — de én nem mozdultam el a négy év alatt Sámsonról. Laza társaság, harmonikus baráti kör, egy korosztályból tartozók együt­tese volt az egész csoport. Nem volt semmi igazán „szervezeti”, konspiratív a dologban. Később persze va­lamennyire már igen, mert muszáj volt... Az ösztönös, vagy legalábbis csak félig tudatos ellenzéki magatartás tartott bennünket össze. Könnyedek voltunk és egyen­rangúak, soha nem­ gondolt senki arra, hogy vezetősé­get, főnököket válasszunk . .. A békéssámsoni fiatalok 1951. április 4-én szórtak először röplapokat Eljutottak Békés, Csongrád, Szolnok megyébe, majd Budapestre. Ezekre a röplapokra mindig az alábbi aláírást használták: Magyar Ellenállási Mozgalom. Négy éven át minden sorozatból kétezer példány készült. A végén annyira­­nekibátorod­tak, hogy a katonaságtól és különböző munkahelyekről már robbanóanyagot is szereztek ... Kik is voltak a Ma­gyar Sámsonok? Az említetteken kívül Makszi István, Arany-Tóth Ferenc, Setény János, Major János, Györgyi Ferenc, Tóth Sándor, Tóth István, Matók József, Tóth Jó­zsef, Kruzslicz Ferenc, Benyhe Gyula, Lengyel István, Bálint Mihály, néhai Matók István, Páll János, Hegedűs László és Pleskonics István neve érdemes arra, hogy ne feledjük. Sz. Lukács Imre A Szabad Föld január 1-jei szá­mában Keresztény Gabriella „Gazdára vár a ragályi kúria” cím­mel riportot írt, amely engem is érint. Úgy látom, semmiképpen nem akarják a földet és az ingatlanokat visszaadni! Csodálkozom a ragályi polgármester nyilatkozatán, mert én a nyáron jártam a tanácson, és jeleztem, hogy igényt tartok a tönkretett kastélyra, abból a cél­ból, hogy tő­késtárssal együtt rend­be hozassam és hasznosítsam. A zádorfalvi kisgazdák segítségé­vel beadtam a visszaigénylési ké­relmet. Mi, a kisgazdákkal, úgy gondoltuk, hogy a földet és a kas­télyt együttesen lehet hasznosítani egy nagy farmergazdaságban, ahol a fő tevékenység a lótenyész­tés lenne, a kastély pedig fogadóul szolgálna. Tudvalévő, hogy Ma­gyarországon az elmúlt rendszer­ben tönkretették a lótenyésztést. Biztosan lesz vállalkozó, hiszen a németek, angolok, hollandok na­gyon szeretik a lovakat. A birtok és a kastély a miénk volt, apám, dr. Ragályi Nándor a környék orvosa volt. A földosztás után a birtokából 100 hold földet hagytak meg, és egy tanyát, ame­lyet azóta összeromboltak. A Ti­­szakeszi Állami Gazdaság 1949 és 1954 között „bérelte” a birtokot, a bérletet persze nem fizették. Mi emiatt és a magas adó miatt már az éhhalál szélén álltunk, el kellett költöznünk Sárvárra. Én, mint apám legidősebb lánya, kaptam meg tőle az összes iratot a birtok­kal kapcsolatban. Nincs unokája külföldön: az illető, aki annak adja ki magát, szélhámos. Nekem nem kell kártérítés, én a kastélyt és a birtokot a környék hasznára, javá­ra akarom fordítani. Kérem a Sza­bad Föld szerkesztőségét, közölje levelemet, mert a riport vélemé­nyem szerint félreértésen vagy rosszindulaton alapszik. Ragályi Mária Sárvár SZABAD FÖLD 11 ELTŰNÉS MIATT KÖRÖZVE Vissza a fészekbe Magyarországon évente át­lagban hat-hétezer ember tű­nik el Nagyobb részük — sze­rencsére — rövidebb, hosszabb illegalitás után előkerül. Már az új év első napjaiban is több fényképes körözés jelent meg a legújabb nyomaveszettekről. Közöttük volt ez is: „A Kapos­vári Rendőrfőkapitányság Fa­­lussy Réka 15 éves gimnáziumi tanuló, Kaposvár, Berzsenyi utca 12. sz. alatti lakos körözé­sét rendelte el eltűnése miatt A diáklány 1991. január 4-én a reggeli órákban lakásáról eltá­vozott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: 168 cm ma­gas, sportos testalkatú, vállig érő haját kleopátrafrizurában hordja. Arca szögletes, szeme barna, mandula alakú, a jobb füle alatt 2 cm hosszúságú mű­téti heg látható. Ruházata: fehér magas szárú sportciím fekete felirattal, sö­tétkék farmer, fekete garbó­nyakú -rökker—emblémával ellátott pulóver, kék farmer­­dzseki és egy szögecsekkel ki­vert fekete bőrdzseki. A far­merdzseki hátán piros írón Maiden felirat van. A városi rendőrkapitányság kéri azoknak a személyeknek a jelentkezését, akik Falussy Ré­ka tartózkodási helyéről tud­nak ..Pontos cím, telefon­szám. — Ki az? Bizonytalan, sebesség nélkü­li hangon szól ki valaki az első emeleti lakás ajtaján, melyről dr. Falussy Lajos neve olvasha­tó le. Lassan nyílik az ajtó, a rés afféle lék a lakásbelsőbe. Mintha félne az, aki odabent van, arcából sem mutat egé­szet. Van félnivalója?! Nem ha­sonlítja a fényképet — szem­üveg sincs rajta, s a szeme in­kább fekete, mint barna —, mégis azonnal felismerem: az eltűnt lány.­­ Hol bujkált, Réka? Gimnazistáknak már kijár a magázás. A nyúlánk, nőiesedő bakfis valahogy késve reagál, spétreakciónak mondja ezt a pszichológia. Képtelen vagyok megvárni a választ. • Gyógyszert vett be? Rázza a fejét. Beenged. Nem hivalkodó, de fészekmeleg la­kás. Patinás és új bútorok har­móniája: fejlett ízléskultúra. Térelválasztóként lexikonok­kal, kitűnő irodalommal zsú­folt polcrendszer. Fejmagassá­gon fölül színes televízió: né­met nyelvű adón a kölni dóm, körülötte tömeg.­­ Kezdjük Ádámtól-Évától, szülei? — Apám a somogybabodi téeszben vezető, anyám a gya­korlóiskolában tanít. Nővérem is a Munkácsy Gimnáziumba jár. Harmadikos. A húgom meg a gyakorló harmadikosa. Bár az alapkérdés után újabb segédkérdéseket tettem fel, azért kezd kissé gyorsulni a beszéde. • Fiú miatt mondott búcsút a kapufélfának? — Nem. • A félévi bizonyítvány elől szaladt neki a világnak? — Nem. Az nem lesz fényes, de amiatt nem mentem volna el. Magamnak is váratlanul ke­resztkérdés ugrik a nyelvemre. • Melyik együtteseket ked­veli, Réka? A köd eltűnik szeméről, fe­kete gyémánt ragyog fel. — Beatrice, Pokolgép, trón Maiden... • Csak nem keveredett sá­tánista közösségbe? Van ilyen egyáltalán Kaposváron? — Van ... Ismerek ilyene­ket. Nem keveredtem közéjük. • Sok jó könyvük van. Mit olvas? Kicsit rágódik a kérdésen, mintha nemszeretem-rágógu­­mit kapott volna. Van időm be­­leborzongani, mit élhettek át eltűntekor a szülők. — A Garázst, a Nagy Feró műsornak könyvét — mondja végül. — Meg az Úgy érezte, szabadon él­t. Volt egy film a narkósokról, annak a könyve ez. Innen a bizonytalansága, lassúsága? Vagy a bakfis zava­ra ez? • Ugye, nem próbált ki semmilyen drogot, Réka? — Nem! — ebben határo­zott. • Akkor árulja el végre, miért kellett „köddé válnia”? — Sok vita volt a szüleim­mel. Nem akarták, hogy úgy öltözzek, ahogy szeretek. Itt­hon kellett lennem... Nehéz korban van ez a kis­lány. Ő még nem tudja, hogy nála csak a szülei vannak „ne­hezebb korban”. Szinte lehetet­len egy kamaszgyerekkel szót érteni manapság, amikor a vi­lág hirtelen kiszínesedett és ki­rakata a férges gyümölcsöt is szépnek, kívánatosnak mutat­ja. A szülő meg be van fogva a mindennapok hámjába, csak húz, húz, hogy legalább ellátni, öltöztetni tudja a gyerekeit... • Hol húzta meg magát az elmúlt napokban? — Itt maradtam a városban. Csak bolyongtam. Az állomás környékén aludtam egy keve­set éjszakánként. Hideg volt, megfáztam. Utoljára bekéredz­kedtem Krivalics Dittáékhoz. Az ő apukája hívta fel az enyé­met. Értem jöttek ... • Nem félt a rossz szándé­kú emberektől éjszakánként? — Nem. Az osztálytársairól kérde­zem, a művészeti tagozatról. Már meglátogatták, válaszolja: örültek egymásnak. De rögtön utána azt fejtegeti, nem hisz senkiben, semmiben. Csaló­dott. Volt úgy, hogy — nem tu­dom itteni, vagy lengyeltóti évei alatt-e — a barátnője is becsapta, egy ezüstmedált is kölcsönvett, majd azt hazudta: elvesztette. Értem én. Érzések zűrzava­rának életkora ez. Ilyenkor könnyen billen meg a lelki egyensúly. Talán hirtelen azt érzi, hogy nem állított ki magá­ról jeles bizonyítványt az eddi­giekkel, mert azt mondja: — Nem érdekel a kötelező irodalom, színházba sem járok. De az Antigoné tetszett. Olyan önálló az a nő ... Értem én, Réka. Antigoné kemény, szuverén kis személyi­ség. És szembeszáll a zsarnok­kal, Kreónnal... Leskó László ...............................................

Next