Szabad Föld, 1991. július-december (47. évfolyam, 27-53. szám)

1991-07-30 / 31. szám

1991. JÚLIUS 30. Körösladány körzeti főorvosa: intem asiplt kockául e­nn­él is A magas vérnyomású betegeket tö­mörítő hipertóniaklubok országos mozgalmának elindítója dr. Kovács Zoltán, Körösladány ügyvezető körzeti főorvosa. Magáról és munkájáról kö­­rösladányi otthonában beszélgettünk. A faluban kevesen tudják róla, hogy egy kerékgyártó mester fiaként a köze­li Füzesgyarmaton született. Könnyen tanult, kiváló eredményeket ért el. A kecskeméti piaristáknál szerzett érettségit. Édesanyja papi pályára szánta, így Budapesten, a Pázmány Pé­ter Hittudományi Akadémián folytatta tanulmányait. Ám az ő életébe is bele­szólt 1956. A forradalom leverése után az Állami Egyházügyi Hivatal hűség­­nyilatkozatot kért mind a tanároktól, mind a hallgatóktól. Ő — társai nagy részével együtt — ezt megtagadta, így az első három év elvégzése után az ut­cára került. A főváros különböző üze­meiben segédmunkásként dolgozott. Később lazult a hatalom szorítása, és 1963-ban újra megkísérelhette a tanu­lást. Miután a Budapesti Műszaki Egyetemen kérelme ellenére nem te­hetett felvételi vizsgát, vidéken, a pécsi orvosi egyetemen próbált szerencsét, és végre sikerrel. Itt is az évfolyam leg­kiválóbb tanulója lett, de a diploma megszerzése után, 1969-ben — vallá­sos szemlélete miatt — kutató munká­ja mégsem maradhatott benn az egye­temen, helyette a közepes képességű KISZ-tagok élveztek elsőbbséget. Az egyetem után rögtön a gyakorlati mun­ka közepében találta magát, Püspökla­dányban lett körzeti orvos, majd 1974-ben Körösladányba került. — Az első évben — emlékezett visz­­sza dr. Kovács Zoltán — arra fordítot­tam az energiámat, hogy megismerjem a falu lakosságát, testi és lelki állapo­tát. Látva az egészségügyi ismeretek teljes hiányát, az oktatást, a nevelést tűztem ki célul. A rendelőben nem elé­gedtem meg a betegek szokásos vizs­gálatával, igyekeztem rávezetni őket életmódjuk fogyatékosságaira. Majd 1977-ben, a nyugati szakirodalomra tá­maszkodva, közművelődési program­ként, egészségügyi hetet szerveztem. Kerestem azokat az okokat, amelyek az úgynevezett nem fertőző népbeteg­ségekhez vezetnek. A szakma legjobb­jai mindennap más-más témáról tartot­tak előadást. A rendezvénynek már az első alkalommal nagy sikere volt. A következő esztendőben már nem he­tet, hanem egészségügyi hónapot ren­deztünk. Az oktatást összekapcsoltuk a lakosság egészségügyi állapotának ala­pos föltérképezésével. Az évenként kö­telező ernyőképszűréssel együtt meg­vizsgáltuk a vérnyomást, a vércukrot, a szívet, a májat, a vesét és a rákos el­változásokat. A felmérést követően az ismert megbetegedések száma azon­ban megduplázódott. Tehát 1977-től 86-ig dr. Kovács Zol­tán munkája jelentős részét az egész­ségnevelésre fordította. Ekkor úgy érezte, hogy elérkezett a mérlegkészí­tés ideje. A halálozási adatokat meg­vizsgálva meg kellett állapítania, hogy ennek a közel tízéves munkának nincs kimutatható eredménye. Az agyvérzés­ben, a szívinfarktusban, a cukorbeteg­ségben elhaltak, valamint az öngyilko­sok száma nem csökkent. Bár az elő­adások nagy tetszést arattak, de sem­mit sem változtattak a hallgatóság élet­módján. — Főleg az amerikai szakirodalom hatására — beszélt a sikertelenséget követő újabb elképzeléseiről vendéglá­tónk — a betegeket megpróbáltam cselekvően bevonni a nevelésbe. Az úgynevezett három fő kockázati ténye­ző — a magas vérnyomás, a vér kolesz­terinszintje és a dohányzás — ellen igyekeztem fellépni. Ugyanis ezek és a szívinfarktus között matematikai ösz­­szefüggés mutatható ki, továbbá az, hogy az elhalálozások több mint felét a szív- és érrendszeri betegségek okoz­zák. Mint körzeti orvos 1993. december 31-ig figyelmemet és energiámat ezek leküzdésére fordítom. Célom elérésé­hez „Nagyobb kockázat nélkül élni megéri” című pályázatommal a Nem­zeti Egészségnevelési Intézettől 350 ezer forintot kértem. A több mint ötezer lelkes Körösla­­dányban a magas vérnyomás a lakos­ság húsz százalékát érinti. Dr. Kovács Zoltán 1988-ban egyhetes intenzív hi­­pertónia-tanfolyamot szervezett. A részvevők megismerték betegségü­ket, és megtanulták a vérnyomásmérő használatát, majd a tanfolyam elvégzé­se után több mint százan megalakítot­ták a hipertóniaklubot. Tapasztalataik­ról folyamatosan füzetet vezetnek, sőt a szomszédok és a környéken lakó fek­vőbetegek állapotát is ellenőrzik. Mára már négyszázan vásárolták meg saját pénzükből a vérnyomásmérőt. — Munkánkra fölfigyelt az Orszá­gos Körzeti Orvosi Intézet is — hallot­tuk dr. Kovács Zoltántól. — Megkér­tek, hogy tapasztalatainkról részlete­sen számoljak be, majd úgy határoz­tak, hogy az ország valamennyi me­gyéjének két-két orvosi körzetében kí­sérletként ők is megszervezik a hiper­tóniaklubokat. Ugyanakkor mi ma­gunk is igyekeztünk elősegíteni az ön­gyógyító kisközösségek terjedését. Or­szágos bemutató foglalkozásokat tar­tottunk, az elsőt 1988-ban, majd a kö­vetkező évben a másodikat. Érkeztek vendégek az ország minden részéről. A klubok szervezésében segédkeztünk Dunaújvároson, Szatymazon, Buda­pesten és Tiszakürtön. Tavaly október­ben meghirdettük a Hipertónia Klu­bok 1. Országos Találkozóját, sajnos a taxisok ismert blokádja miatt ez csak részben valósulhatott meg. Az idén a Budapest Bank „Egészséges Magyar­­országért” címmel meghirdetett pályá­zatán százezer forintot nyertünk. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy klubtagja­inkkal az ország bármely részén egy­napos intenzív oktatást tartsunk. Szin­tén ez évben elkezdtük küzdelmünket a magas koleszterinszint ellen is. A gyulai kórház közreműködésével a hipertóniaklubon belül, mintegy szá­zan február eleje óta vizsgáljuk a vé­rünkben lévő különböző vérzsírokat. Táplálkozási szokásainkon igyekszünk javítani, nagyrészben áttérni a növényi étrendre, és emellett naponta rendsze­resen zabpelyhet is fogyasztunk. A zab vízoldékony rosttartalma miatt kedve­ző hatású. Az eredmények máris je­lentkeznek, a kísérletben részvevőknél felére csökkent az infarktus lehetősé­ge. Ez év szeptember 21-én tartjuk meg a Hipertónia Klubok 2. Országos Találkozóját, ezen főleg a koleszterin­nel foglalkozunk majd. A Körösladányban eltöltött tizen­négy esztendő eredményeit dr. Kovács Zoltán így összegezte: " A négyszáz tagot számláló hiper­tóniaklubban felére csökkent a szívin­farktus gyakorisága, és agyvérzés szin­te már elő sem fordul. Dr. Kovács Zoltán több mint másfél évtizedes gyógyító tevékenysége során bebizonyította, ha az ember nem ön­sajnálatával törődik, legyőzheti a szá­mára kedvezőtlen környezetet, és te­hetségével, következetes munkájával vidéken élve is országos figyelmet ér­demelhet ki. Molnár Lajos (Fotó: Oravszki Ferenc) Jönnek, düböre, Tisztelt Szerkesztőség! Segítségért fordulok Önökhöz. Mert úgy látszik, Du­­nakiliti, Bős vagy régebbről Kőszeg sorsa jut nekünk is. Mi is ilyen mesterségesen létrehozott csapástól szenve­dünk. Arról van szó, hogy községünk alatt gátfelújítási mun­kát végeztet a Debreceni Vízügyi Igazgatóság. (Mi lenne, ha újonnan csinálnák? — arra nem is jó még gondolni sem.) Az ilyen célra gyártott hatalmas, „százlábú”, rop­pant teherbírású Tátra gépkocsik púpozva megrakva agyaggal (a teher van 20 tonna is) feljönnek az ártérről, végigdübörögnek a keskeny, szűk utcákon, verik a port, okádják a füstöt, csinálják a zajt, sípolnak-visítanak, min­dent csinálnak, ami csak árthat embernek, növénynek, házaknak. Mert ahol ezek a monstrumok elfújtatnak, ott táncol a kanál a tányéron. És ezt igen megérzik az épüle­tek is, legyenek újak vagy régebben építettek. A televí­zió jóvoltából láthatta az ország lakossága azt a kárt, amit ilyen tevékenység miatt a dunakilitiek elszenvedtek. A tiszalökieknek teljesen érthetetlen az, hogy feljön a földes autó az ártérről, megcsinálja a leírt „munkáját”, aztán egy másik rámpán oda visszamegy. Szinte felfog­hatatlan, hogy miért nem tud­ott az ártéren, a nagy te­nyéren, a csordalegelőn közlekedni, különben is azokat a „százlábú” nagy dögöket nem a szűk kis falusi utcács­kákhoz csinálták. Panaszunkkal már végigkilincseltünk minden szóba jöhető fórumot, valamicsodás vezetőt, elkezdtük még a „dicsőséges” tanácsok idején, aztán folytattuk a nagy reménnyel kecsegtető önkormánykodóknál, fordultunk a miénknek mondott képviselőhöz, de semmi érzés, hang, jelzés. Csak a folytatólagos pusztításnak nevezhető te­vékenység. Az erő, a dölyfös hatalom fitogtatása, a kis­ember semmibe vétele. Környezet, ember, egészség — ugyan kérem, csak nyámnyognak róla. Odafigyelni valamire vagy valakire — minek az? Nagyon, de nagyon messze vagyunk mi még ettől. Úgy látszik, mintha törvény nem is volna, de ha van is, ki tartja vagy tartatja be? Mert mi is, mint annyi más embertársunk, hiába várjuk az igazságot, csak a végte­len közönnyel, csűrés-csavarással, a dolgok elodázásá­val, a nemtörődömséggel találkozunk. Változás? Csak a cégtábla más, különben minden és mindenki a régi. Veszélyben van a kis hajlékunk és az egészségünk. Tisztelt Szerkesztőség! Ha módjukban áll, kérem, legye­nek szívesek megkérdezni a nevünkben, értünk azokat, akik tehetnek arról, ami itt történik: milyen cél és érzés vezérli őket, hogy ennyi egyszerű és szegény embernek kárt és fájdalmat okoznak? Olvasói tisztelettel: Szőke László nyugdíjas nehézgépkezelő Tiszalök UTAZNI JÓ U­ tazni jót Egy idegen ország felfedezése, megismerése mindig izgalmakat tartogat a turista számára. Sajnos mostanság nem i ; csupán a külföld látnivalói miatt kerül felfokozott idegállapot­ba a magyar ember. Tisztelet a kevés kivételnek, gondoskodnak a pulzusszem emelkedéséről a gomba módra elszaporodott utazási iro­dák, toursok, kft.-k. Tesznek róla, hogy ne teljen el bosszúság, kese­rűség nélkül egy-egy tengerparti nyaralás vagy társaság Vállalkozó országunkban ma már több száz ilyen szervezet kinél programokat külföldre vágyó honfitársainknak. Pincékben, tetőterek­ben és ki tudja, hol nem nyíltak, nyílnak még utazási irodák, amelyek közül egyre többnek a komolysága erősen megkérdőjelezhető. Őszin­tén szólva csodálom ezeknek a toursoknak, kft.-knek a magabiztos­ságát, hiszen a vállalkozókedv és a határozottság önmagában még nem jogosíthatja fel őket egy ilyen tevékenység végzésére. Mert a szakértelem, az idegenforgalmi ismeretek hiánya gyorsan kiütközik, s ennek eredményeként rengeteg bonyodalom támad. A vesztes természetesen minden esetben az ügyfél, az utas, akinek oda a pénze, a szabadsága, s nem utolsósorban a nyugalma, amit képtelenség utólag pénzben megváltani... Tombol a nyár. Utazni valóban jó. De nem rozzant, kiszuperált autó­buszokon. Pedig szép számmal akad belőlük a hazai és külföldi uta­kon. Kétségbeejtő látvány, amikor a magyar utazási irodák lepusztult, de felújítottnak mondott járművel a grazi autópályán vagy éppen olasz földön poroszkálnak. Csoda, hogy ezeket a többségükben füstölgő, koromfelhőket okádó, durrogó, erőlködő masinákat beengedik a kül­földi országokba. Igazán örvendetes, hogy a kispénzű ember is eljuthat Velencébe, Athénba és a világ más tájaira. De hogyan? Milyen viszontagságok közepette? Napokon át zötykölődve, éjszakákat eltöltve a kényelmes­nek igazán nem mondható autóbuszokon. Szinte nem telik el nap, hogy valamelyik utazási iroda ne tálalná szenzációként: vele már két­ezer forintért láthatjuk Velencét! A Flotta Tours a minap éppen István­­napi Velencét ígér augusztus 20—22. között jövendő utasainak 1999 forintért. Sőt, nem fogják elhinni, akit Istvánnak kereszteltek, az 199 forinttal olcsóbban utazhat... Kérem, ne értsenek félre, tiszta szívemből örülök annak, hogy ily módon a csekély keresetű és nyugdíjas ember is gyönyörködhet a csatornák városában és az Akropoliszban. De vajon lesz-e ereje, energiája álmélkodni ebben a kánikulában egy viszontagságos uta­zást követően? Feltéve, ha egyáltalán célba ér az autóbusz. És milyen egészségi állapotban jut el az ember álmai színhelyére? A nyugati ha­tár mentén dolgozó orvosoktól tudom, hogy hány idős embert kellett kórházba szállítani, mert nem bírták az „erőltetett menetet’’. Az utóbbi időben alakult utazási irodák — megint csak tisztelet a kevés kivételnek — a gyors haszonszerzés reményében nem törőd­nek a kulturált utazás biztosításával. Még kevésbé azzal, hogy ben­nünket, magyarokat a kontinens különböző pontjain megmosolyog­nak. S ezzel lejáratják az országot is ... De nem csak az utazás körül akadnak gondok. Felelőtlenül hirdet­nek meg programokat, a legalapvetőbb információkkal sem rendel­keznek ezek a magukat utazási irodának valló vállalkozók. Az Omni­busz például a megrendelés, befizetés utáni második napon közölte a Bíbionéba igyekvő csoport tagjaival, hogy ugrott az apartman, s két hétig hiába vártak, nem tudtak újabb szálláshelyet biztosítani. A jelek szerint a Lucifer sem a megbízhatóság mintaképe. Náluk 14 fő fizette be az olaszországi apartmanok bérleti díját két hétre, s a tengerpar­ton derült ki, hogy senki sem tud e társaság szállásigényéről. A Süni­nél is akad még mit javítani. Biblonéban székelő irodájukban például képtelenek eltalálni a Velencébe érvényes hajójegy árát, a világhírű Dózse-palotába szerintük 5000 líra egy belépő, holott az 8000 órába kerül. Érdemes lenne áldozniuk egy programfüzetre, mert abban még azt is feltüntetik, hogy a velencei templomok közül hol kérnek belépő­jegyet és mekkora az az összeg. Esetleg azt sem ártana feltüntetni — ha már a 3 ágyat négy személyre adják el az apartmanban —, hogy dupla méretű ágyneműt vigyen magával a szerencsétlen magyar. Egyetértek azokkal, akik azt állítják, hogy vállalkozni kell! Jöjjön Víkend, Noé Bárkája, Omnibusz, Flotta, Lucifer... bánom is én. ■®"De jó lenne, ha mindenki olyasmivel foglalkozna, amihez ért! És nem járatná le azokat, akik számára holnap is fontos és szent az utas, a turista... Pálfalvi Gábor VISSZA­ A MINŐSÉGHEZ! Tiddis, Timgag, Djemilla kétezer éves városok Észak-Afrikában. Amint széles és tiszta utcáikat jártam, megle­pett, hogy az utcakövek ma is ponto­san illeszkednek egymáshoz, a vízve­zeték csatornájából pontosan a meden­ce széléhez folyik a víz, oly távolságra, hogy el lehessen érni korsóval, de a szél ne tudjon a tárolón kívülre verni egyetlen cseppet sem a drága nedűből. Nyolc éve építtettem a házam, Kelet- Európában. A vakolat mállik, mert a kőműves egyszerűen hazaszállította a cement egy részét kocsija csomagtartó­jában, ugyanis ő is építkezett. A műkő lépcsők széttöredeztek, mert a műkö­vesmester sajnálta bele az anyagot. A garázs lefolyócsatornája kezdettől fogva nem vezeti le a vizet. De már kezdhetném ott, hogy a ház eleje húsz centiméterrel szélesebb, mint a hátsó fele, pedig téglalap alapú lett volna a terv szerint. Trapéz lett... Pedig ezek a mesterek tudtak valamikor dolgozni. Csak az elmúlt évtizedek alatt a kiváló, a jó és a gyatra munka ellenértéke kö­zel ugyanannyi volt. Minek törjem ma­gam? Felelős nincs. Felelősségre vonni nem lehet. Nem is szabad! A rendszer önpusztítása minden részletben kimu­tatható. Talán több millió történettel vagyunk adósak egymásnak arról, hogy mi hogyan nem működött. Ho­gyan pusztult le a tisztes ipar tekinté­lye, becsülete és önbecsülése. Mi lett a vállalati garanciából, a jó hírnévre ügyelésből... Most azonban vége a korszaknak! Föl kell rázni azokat, akik továbbra is azt hiszik, hogy hasonló módszerekkel dolgozva megélnek. Hallottam már szakemberről, aki a nagyobb pénzért — megszegve korábbi szerződését — odábbállt, csakhogy az új helyről ha­marosan kitessékelték, mert aki ennyi­re megbízhatatlan, hogy adott szavát sem tartja be, arra nincs szüksége semmilyen vállalkozónak. A mester rossz munkájának is híre megy, lassan rákényszerülünk a visszatérésre. A mi­nőséghez! Nádor István SZABAD FÖLD 11

Next