Szabad Föld, 1991. július-december (47. évfolyam, 27-53. szám)
1991-07-30 / 31. szám
1991. JÚLIUS 30. Körösladány körzeti főorvosa: intem asiplt kockául ennél is A magas vérnyomású betegeket tömörítő hipertóniaklubok országos mozgalmának elindítója dr. Kovács Zoltán, Körösladány ügyvezető körzeti főorvosa. Magáról és munkájáról körösladányi otthonában beszélgettünk. A faluban kevesen tudják róla, hogy egy kerékgyártó mester fiaként a közeli Füzesgyarmaton született. Könnyen tanult, kiváló eredményeket ért el. A kecskeméti piaristáknál szerzett érettségit. Édesanyja papi pályára szánta, így Budapesten, a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián folytatta tanulmányait. Ám az ő életébe is beleszólt 1956. A forradalom leverése után az Állami Egyházügyi Hivatal hűségnyilatkozatot kért mind a tanároktól, mind a hallgatóktól. Ő — társai nagy részével együtt — ezt megtagadta, így az első három év elvégzése után az utcára került. A főváros különböző üzemeiben segédmunkásként dolgozott. Később lazult a hatalom szorítása, és 1963-ban újra megkísérelhette a tanulást. Miután a Budapesti Műszaki Egyetemen kérelme ellenére nem tehetett felvételi vizsgát, vidéken, a pécsi orvosi egyetemen próbált szerencsét, és végre sikerrel. Itt is az évfolyam legkiválóbb tanulója lett, de a diploma megszerzése után, 1969-ben — vallásos szemlélete miatt — kutató munkája mégsem maradhatott benn az egyetemen, helyette a közepes képességű KISZ-tagok élveztek elsőbbséget. Az egyetem után rögtön a gyakorlati munka közepében találta magát, Püspökladányban lett körzeti orvos, majd 1974-ben Körösladányba került. — Az első évben — emlékezett viszsza dr. Kovács Zoltán — arra fordítottam az energiámat, hogy megismerjem a falu lakosságát, testi és lelki állapotát. Látva az egészségügyi ismeretek teljes hiányát, az oktatást, a nevelést tűztem ki célul. A rendelőben nem elégedtem meg a betegek szokásos vizsgálatával, igyekeztem rávezetni őket életmódjuk fogyatékosságaira. Majd 1977-ben, a nyugati szakirodalomra támaszkodva, közművelődési programként, egészségügyi hetet szerveztem. Kerestem azokat az okokat, amelyek az úgynevezett nem fertőző népbetegségekhez vezetnek. A szakma legjobbjai mindennap más-más témáról tartottak előadást. A rendezvénynek már az első alkalommal nagy sikere volt. A következő esztendőben már nem hetet, hanem egészségügyi hónapot rendeztünk. Az oktatást összekapcsoltuk a lakosság egészségügyi állapotának alapos föltérképezésével. Az évenként kötelező ernyőképszűréssel együtt megvizsgáltuk a vérnyomást, a vércukrot, a szívet, a májat, a vesét és a rákos elváltozásokat. A felmérést követően az ismert megbetegedések száma azonban megduplázódott. Tehát 1977-től 86-ig dr. Kovács Zoltán munkája jelentős részét az egészségnevelésre fordította. Ekkor úgy érezte, hogy elérkezett a mérlegkészítés ideje. A halálozási adatokat megvizsgálva meg kellett állapítania, hogy ennek a közel tízéves munkának nincs kimutatható eredménye. Az agyvérzésben, a szívinfarktusban, a cukorbetegségben elhaltak, valamint az öngyilkosok száma nem csökkent. Bár az előadások nagy tetszést arattak, de semmit sem változtattak a hallgatóság életmódján. — Főleg az amerikai szakirodalom hatására — beszélt a sikertelenséget követő újabb elképzeléseiről vendéglátónk — a betegeket megpróbáltam cselekvően bevonni a nevelésbe. Az úgynevezett három fő kockázati tényező — a magas vérnyomás, a vér koleszterinszintje és a dohányzás — ellen igyekeztem fellépni. Ugyanis ezek és a szívinfarktus között matematikai öszszefüggés mutatható ki, továbbá az, hogy az elhalálozások több mint felét a szív- és érrendszeri betegségek okozzák. Mint körzeti orvos 1993. december 31-ig figyelmemet és energiámat ezek leküzdésére fordítom. Célom eléréséhez „Nagyobb kockázat nélkül élni megéri” című pályázatommal a Nemzeti Egészségnevelési Intézettől 350 ezer forintot kértem. A több mint ötezer lelkes Körösladányban a magas vérnyomás a lakosság húsz százalékát érinti. Dr. Kovács Zoltán 1988-ban egyhetes intenzív hipertónia-tanfolyamot szervezett. A részvevők megismerték betegségüket, és megtanulták a vérnyomásmérő használatát, majd a tanfolyam elvégzése után több mint százan megalakították a hipertóniaklubot. Tapasztalataikról folyamatosan füzetet vezetnek, sőt a szomszédok és a környéken lakó fekvőbetegek állapotát is ellenőrzik. Mára már négyszázan vásárolták meg saját pénzükből a vérnyomásmérőt. — Munkánkra fölfigyelt az Országos Körzeti Orvosi Intézet is — hallottuk dr. Kovács Zoltántól. — Megkértek, hogy tapasztalatainkról részletesen számoljak be, majd úgy határoztak, hogy az ország valamennyi megyéjének két-két orvosi körzetében kísérletként ők is megszervezik a hipertóniaklubokat. Ugyanakkor mi magunk is igyekeztünk elősegíteni az öngyógyító kisközösségek terjedését. Országos bemutató foglalkozásokat tartottunk, az elsőt 1988-ban, majd a következő évben a másodikat. Érkeztek vendégek az ország minden részéről. A klubok szervezésében segédkeztünk Dunaújvároson, Szatymazon, Budapesten és Tiszakürtön. Tavaly októberben meghirdettük a Hipertónia Klubok 1. Országos Találkozóját, sajnos a taxisok ismert blokádja miatt ez csak részben valósulhatott meg. Az idén a Budapest Bank „Egészséges Magyarországért” címmel meghirdetett pályázatán százezer forintot nyertünk. Ez az összeg lehetővé teszi, hogy klubtagjainkkal az ország bármely részén egynapos intenzív oktatást tartsunk. Szintén ez évben elkezdtük küzdelmünket a magas koleszterinszint ellen is. A gyulai kórház közreműködésével a hipertóniaklubon belül, mintegy százan február eleje óta vizsgáljuk a vérünkben lévő különböző vérzsírokat. Táplálkozási szokásainkon igyekszünk javítani, nagyrészben áttérni a növényi étrendre, és emellett naponta rendszeresen zabpelyhet is fogyasztunk. A zab vízoldékony rosttartalma miatt kedvező hatású. Az eredmények máris jelentkeznek, a kísérletben részvevőknél felére csökkent az infarktus lehetősége. Ez év szeptember 21-én tartjuk meg a Hipertónia Klubok 2. Országos Találkozóját, ezen főleg a koleszterinnel foglalkozunk majd. A Körösladányban eltöltött tizennégy esztendő eredményeit dr. Kovács Zoltán így összegezte: " A négyszáz tagot számláló hipertóniaklubban felére csökkent a szívinfarktus gyakorisága, és agyvérzés szinte már elő sem fordul. Dr. Kovács Zoltán több mint másfél évtizedes gyógyító tevékenysége során bebizonyította, ha az ember nem önsajnálatával törődik, legyőzheti a számára kedvezőtlen környezetet, és tehetségével, következetes munkájával vidéken élve is országos figyelmet érdemelhet ki. Molnár Lajos (Fotó: Oravszki Ferenc) Jönnek, düböre, Tisztelt Szerkesztőség! Segítségért fordulok Önökhöz. Mert úgy látszik, Dunakiliti, Bős vagy régebbről Kőszeg sorsa jut nekünk is. Mi is ilyen mesterségesen létrehozott csapástól szenvedünk. Arról van szó, hogy községünk alatt gátfelújítási munkát végeztet a Debreceni Vízügyi Igazgatóság. (Mi lenne, ha újonnan csinálnák? — arra nem is jó még gondolni sem.) Az ilyen célra gyártott hatalmas, „százlábú”, roppant teherbírású Tátra gépkocsik púpozva megrakva agyaggal (a teher van 20 tonna is) feljönnek az ártérről, végigdübörögnek a keskeny, szűk utcákon, verik a port, okádják a füstöt, csinálják a zajt, sípolnak-visítanak, mindent csinálnak, ami csak árthat embernek, növénynek, házaknak. Mert ahol ezek a monstrumok elfújtatnak, ott táncol a kanál a tányéron. És ezt igen megérzik az épületek is, legyenek újak vagy régebben építettek. A televízió jóvoltából láthatta az ország lakossága azt a kárt, amit ilyen tevékenység miatt a dunakilitiek elszenvedtek. A tiszalökieknek teljesen érthetetlen az, hogy feljön a földes autó az ártérről, megcsinálja a leírt „munkáját”, aztán egy másik rámpán oda visszamegy. Szinte felfoghatatlan, hogy miért nem tudott az ártéren, a nagy tenyéren, a csordalegelőn közlekedni, különben is azokat a „százlábú” nagy dögöket nem a szűk kis falusi utcácskákhoz csinálták. Panaszunkkal már végigkilincseltünk minden szóba jöhető fórumot, valamicsodás vezetőt, elkezdtük még a „dicsőséges” tanácsok idején, aztán folytattuk a nagy reménnyel kecsegtető önkormánykodóknál, fordultunk a miénknek mondott képviselőhöz, de semmi érzés, hang, jelzés. Csak a folytatólagos pusztításnak nevezhető tevékenység. Az erő, a dölyfös hatalom fitogtatása, a kisember semmibe vétele. Környezet, ember, egészség — ugyan kérem, csak nyámnyognak róla. Odafigyelni valamire vagy valakire — minek az? Nagyon, de nagyon messze vagyunk mi még ettől. Úgy látszik, mintha törvény nem is volna, de ha van is, ki tartja vagy tartatja be? Mert mi is, mint annyi más embertársunk, hiába várjuk az igazságot, csak a végtelen közönnyel, csűrés-csavarással, a dolgok elodázásával, a nemtörődömséggel találkozunk. Változás? Csak a cégtábla más, különben minden és mindenki a régi. Veszélyben van a kis hajlékunk és az egészségünk. Tisztelt Szerkesztőség! Ha módjukban áll, kérem, legyenek szívesek megkérdezni a nevünkben, értünk azokat, akik tehetnek arról, ami itt történik: milyen cél és érzés vezérli őket, hogy ennyi egyszerű és szegény embernek kárt és fájdalmat okoznak? Olvasói tisztelettel: Szőke László nyugdíjas nehézgépkezelő Tiszalök UTAZNI JÓ U tazni jót Egy idegen ország felfedezése, megismerése mindig izgalmakat tartogat a turista számára. Sajnos mostanság nem i ; csupán a külföld látnivalói miatt kerül felfokozott idegállapotba a magyar ember. Tisztelet a kevés kivételnek, gondoskodnak a pulzusszem emelkedéséről a gomba módra elszaporodott utazási irodák, toursok, kft.-k. Tesznek róla, hogy ne teljen el bosszúság, keserűség nélkül egy-egy tengerparti nyaralás vagy társaság Vállalkozó országunkban ma már több száz ilyen szervezet kinél programokat külföldre vágyó honfitársainknak. Pincékben, tetőterekben és ki tudja, hol nem nyíltak, nyílnak még utazási irodák, amelyek közül egyre többnek a komolysága erősen megkérdőjelezhető. Őszintén szólva csodálom ezeknek a toursoknak, kft.-knek a magabiztosságát, hiszen a vállalkozókedv és a határozottság önmagában még nem jogosíthatja fel őket egy ilyen tevékenység végzésére. Mert a szakértelem, az idegenforgalmi ismeretek hiánya gyorsan kiütközik, s ennek eredményeként rengeteg bonyodalom támad. A vesztes természetesen minden esetben az ügyfél, az utas, akinek oda a pénze, a szabadsága, s nem utolsósorban a nyugalma, amit képtelenség utólag pénzben megváltani... Tombol a nyár. Utazni valóban jó. De nem rozzant, kiszuperált autóbuszokon. Pedig szép számmal akad belőlük a hazai és külföldi utakon. Kétségbeejtő látvány, amikor a magyar utazási irodák lepusztult, de felújítottnak mondott járművel a grazi autópályán vagy éppen olasz földön poroszkálnak. Csoda, hogy ezeket a többségükben füstölgő, koromfelhőket okádó, durrogó, erőlködő masinákat beengedik a külföldi országokba. Igazán örvendetes, hogy a kispénzű ember is eljuthat Velencébe, Athénba és a világ más tájaira. De hogyan? Milyen viszontagságok közepette? Napokon át zötykölődve, éjszakákat eltöltve a kényelmesnek igazán nem mondható autóbuszokon. Szinte nem telik el nap, hogy valamelyik utazási iroda ne tálalná szenzációként: vele már kétezer forintért láthatjuk Velencét! A Flotta Tours a minap éppen Istvánnapi Velencét ígér augusztus 20—22. között jövendő utasainak 1999 forintért. Sőt, nem fogják elhinni, akit Istvánnak kereszteltek, az 199 forinttal olcsóbban utazhat... Kérem, ne értsenek félre, tiszta szívemből örülök annak, hogy ily módon a csekély keresetű és nyugdíjas ember is gyönyörködhet a csatornák városában és az Akropoliszban. De vajon lesz-e ereje, energiája álmélkodni ebben a kánikulában egy viszontagságos utazást követően? Feltéve, ha egyáltalán célba ér az autóbusz. És milyen egészségi állapotban jut el az ember álmai színhelyére? A nyugati határ mentén dolgozó orvosoktól tudom, hogy hány idős embert kellett kórházba szállítani, mert nem bírták az „erőltetett menetet’’. Az utóbbi időben alakult utazási irodák — megint csak tisztelet a kevés kivételnek — a gyors haszonszerzés reményében nem törődnek a kulturált utazás biztosításával. Még kevésbé azzal, hogy bennünket, magyarokat a kontinens különböző pontjain megmosolyognak. S ezzel lejáratják az országot is ... De nem csak az utazás körül akadnak gondok. Felelőtlenül hirdetnek meg programokat, a legalapvetőbb információkkal sem rendelkeznek ezek a magukat utazási irodának valló vállalkozók. Az Omnibusz például a megrendelés, befizetés utáni második napon közölte a Bíbionéba igyekvő csoport tagjaival, hogy ugrott az apartman, s két hétig hiába vártak, nem tudtak újabb szálláshelyet biztosítani. A jelek szerint a Lucifer sem a megbízhatóság mintaképe. Náluk 14 fő fizette be az olaszországi apartmanok bérleti díját két hétre, s a tengerparton derült ki, hogy senki sem tud e társaság szállásigényéről. A Süninél is akad még mit javítani. Biblonéban székelő irodájukban például képtelenek eltalálni a Velencébe érvényes hajójegy árát, a világhírű Dózse-palotába szerintük 5000 líra egy belépő, holott az 8000 órába kerül. Érdemes lenne áldozniuk egy programfüzetre, mert abban még azt is feltüntetik, hogy a velencei templomok közül hol kérnek belépőjegyet és mekkora az az összeg. Esetleg azt sem ártana feltüntetni — ha már a 3 ágyat négy személyre adják el az apartmanban —, hogy dupla méretű ágyneműt vigyen magával a szerencsétlen magyar. Egyetértek azokkal, akik azt állítják, hogy vállalkozni kell! Jöjjön Víkend, Noé Bárkája, Omnibusz, Flotta, Lucifer... bánom is én. ■®"De jó lenne, ha mindenki olyasmivel foglalkozna, amihez ért! És nem járatná le azokat, akik számára holnap is fontos és szent az utas, a turista... Pálfalvi Gábor VISSZA A MINŐSÉGHEZ! Tiddis, Timgag, Djemilla kétezer éves városok Észak-Afrikában. Amint széles és tiszta utcáikat jártam, meglepett, hogy az utcakövek ma is pontosan illeszkednek egymáshoz, a vízvezeték csatornájából pontosan a medence széléhez folyik a víz, oly távolságra, hogy el lehessen érni korsóval, de a szél ne tudjon a tárolón kívülre verni egyetlen cseppet sem a drága nedűből. Nyolc éve építtettem a házam, Kelet- Európában. A vakolat mállik, mert a kőműves egyszerűen hazaszállította a cement egy részét kocsija csomagtartójában, ugyanis ő is építkezett. A műkő lépcsők széttöredeztek, mert a műkövesmester sajnálta bele az anyagot. A garázs lefolyócsatornája kezdettől fogva nem vezeti le a vizet. De már kezdhetném ott, hogy a ház eleje húsz centiméterrel szélesebb, mint a hátsó fele, pedig téglalap alapú lett volna a terv szerint. Trapéz lett... Pedig ezek a mesterek tudtak valamikor dolgozni. Csak az elmúlt évtizedek alatt a kiváló, a jó és a gyatra munka ellenértéke közel ugyanannyi volt. Minek törjem magam? Felelős nincs. Felelősségre vonni nem lehet. Nem is szabad! A rendszer önpusztítása minden részletben kimutatható. Talán több millió történettel vagyunk adósak egymásnak arról, hogy mi hogyan nem működött. Hogyan pusztult le a tisztes ipar tekintélye, becsülete és önbecsülése. Mi lett a vállalati garanciából, a jó hírnévre ügyelésből... Most azonban vége a korszaknak! Föl kell rázni azokat, akik továbbra is azt hiszik, hogy hasonló módszerekkel dolgozva megélnek. Hallottam már szakemberről, aki a nagyobb pénzért — megszegve korábbi szerződését — odábbállt, csakhogy az új helyről hamarosan kitessékelték, mert aki ennyire megbízhatatlan, hogy adott szavát sem tartja be, arra nincs szüksége semmilyen vállalkozónak. A mester rossz munkájának is híre megy, lassan rákényszerülünk a visszatérésre. A minőséghez! Nádor István SZABAD FÖLD 11