Szabad Föld, 1991. július-december (47. évfolyam, 27-53. szám)
1991-12-31 / 53. szám
1991. DECEMBER 31. A mosolygó Magyarország mindig is gazdag étlapról választhatta ki a maga szellemi táplálékát, ha jókedvre vágyott. Ott volt az éle, mely csúfolódó, kacagásra ingerlő megjegyzés vagy történet. Ott az adoma, mely valóságos, vagy képzelet szülte esemény, többnyire rövid, mulatságos történetbe ágyazottan. Jelen volt és van a tréfa, mely lehetett — vagy lehet — ügyes, vagy komisz, vidám vagy sületlen, de mindig mások mulattatására, kifigurázására alkalmas mondás, viselkedés vagy tett . . . Mindmáig a népköltészet remekei Takács Zoltán rajzai — Deák János, szolgálatjára — felelt hirtelen a legátus.” A magyar anekdota virágkora az volt, amikor Tóth Bélának A magyar anekdotakincs című hatkötetnyi gyűjteménye megjelent a századfordulón. Abban a réges-régi idők anekdotáitól kezdve korának megnevettető eseményeiig rengeteg tény, híresztelés, ráfogás szerepelt. Deák, Kossuth, Széchenyi éppúgy szereplői voltak a történeteknek, mint kora parlamenti világának főalakjai. Az őáltala tálalt históriák sokszor nélkülözték az úgynevezett csattanót. Inkább történelmi tájékozottságot bővítő szerepük volt. Mint ennek: Ön irigykedő ember — mondta Ferenc József 1865 végén Deáknak —, nagyobb pártja van, mint nekem. — Én pedig — válaszolta Deák — szerencsés vagyok felséged pártjához tartozni.” .. . Századunkban a kabaré műfajának térhódítása, a sajtó viharos ütemű fejlődése egyaránt azok kezére játszott, akik a mosoly szálláscsinálói voltak az irodalmi és színházi életben. De megjegyzem: Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Hunyady Sándor, Kosztolányi Dezső vagy Karinthy Frigyes a jókedv olyan adományaival gazdagították a huszadik századi Magyarországot, hogy azt sok nagy nyugati állam népe is megirigyelheti. Korunk sok súlyos megpróbáltatását tán nem is tudtuk volna elviselni a viccek, tréfák lelket könnyítő segítsége nélkül. Nemrég még a rendőrviccek jelentették a nem éppen kockázat nélküli politikai évődés egyik válfaját. Ki nem emlékszik, mondjuk erre: vicc (mert hiszen szerzőjét szinte sohasem ismerjük), s az tréfás, csattanós történet, vagy párbeszéd. És végezetül a vidámságok koronája az anekdota. Annak szereplője többnyire nevezetes személyiség, mint amilyen Mátyás király volt, vagy akár olyan kifigurázásra alkalmas közszereplő, mint Rákosi. Találomra benyúlok abba a hatalmas puttonyba, melybe népünk a századok során behajigálta az efféléket. Kónyi János, az 1700-as évek strázsamestere a tollforgatásban is vitézkedett. Budán 1782-ben megjelentetett egy anekdotagyűjteményt, A mindenkor nevető Demokritos címmel. Abból való az alábbi: Amikor az öreg IV. Károly császár serege Mentznél elveszítette a csatát, az uralkodó úgy fakadt ki: „A szerencse olyan, mint a fiatal menyecske, az csak az ifjakat szereti, a vénekre rá se néz ...” Ez ugyebár még szelíd, bölcselkedő anekdota. A XIX. század magyar írói már csípősebben ábrázolták — anekdotáikban is és adomáikban is — az élet fonákságát. Jókai, akinek A magyar nép élte szép hegedűszóban sok kiadást megért vidámsággyűjteménye is volt, például nem minden rosszmájúság nélkül írta le ezt. Végrendeletet tett az öregember, s azt írta: „A ritka tehenemet pedig, mely a múlt héten elveszett, azon esetben, ha megkerül, hagyom a Pista fiamnak, ha pedig meg nem kerül, hagyom a szürke barátoknak." Jókai derűje egyébként még olyan mellékesnek tetsző dolgokban is megmutatkozott, mint a nyelvi furcsaságok kedvelése. Például csupán a verekedésre száz magyar szót sorolt föl. A többi között ezeket: elcsépel, megdögönyöz, csetepatézik, helybenhagy, kiebrudal, elnáspángol, megaprít... Az anekdota Mikszáth életművében virágzik ki igazából, különösen parlamenti karcolataiban. Azokban ő nem ismert izgalmat. A legkényesebb főúr is megkapta tőle a magáét, ha úgy adódott a helyzet. Mondjuk, mint ebben az anekdotában: — Siket? Az lehetetlen! Hiszen ő hallgatja a beszédeket legjobban. — Igen, mert leolvassa a szájakról. Nagy virtuóz ebben. Arról nevezetes, hogy a kolozsvári színházban a guggeren át meghallja, amit a szemközti páholyokban az asszonyok egymás közt suttognak , így, így a szónokok házából. Nagy mestere volt az adomázásnak Vas Gereben, akinek életútja 1822-től csak 1867-ig terjedt, de könyvei, mint például a Nagy idők, nagy emberek, a Garasos arisztokrácia, vagy a Nevessünk még az én gyermekkoromban is kedvelt olvasmányai voltak, főleg a falunak. Még az ilyen, kissé avasnak tetsző adomák is szájról szájra jártak hajdan. „Megtanulta a legátus prédikációját és elmondta szóról szóra. Öröme határtalan volt, s gondolatai a szónoklata hatásával előidézett dicsőségen röpködtek még akkor is, midőn az úrimádságot elkezdte. — Miatyánk! — szólt, s fennakadt. — Miatyánk — kezdé újra, de a következő szó sehogy sem jutott eszébe . . . A pap, segíteni akarván a dolgon, alulról súgja: Ki vagy . . . Bajor Nagy Ernő „.. . A délceg gróf Bethlen András mellett ül egy rokonszenves, Napóleon arcú, kecskeszakállú főúr.. . A legelevenebb valamennyi között. Minden beszédre figyelt, s minden jelentősebb mondatnál megmozdult. Derült, nyugodt szemeiben, melyekkel mereven nézte a szónokokat, visszasugárzott a tetszés vagy nemtetszés, s ott futkározott arcán, homlokán. — Ki ez a főúr? — kérdeztem a szomszédomtól. — Egy erdélyi mágnás, Bethlen Károly. Siket. Vizsgázik a rendőr. Keresztkérdést kap: „Ha a szakaszvezető elvtárson múlna, mi szeretne lenni, szép vagy hülye?” Hosszú tépelődés után a szakaszvezető: „Én hülye szeretnék lenni.” Erre a vizsgáztató: „Ugyan miért?” A rendőr elvtárs: „Jelentem, úgy tanultuk, hogy a szépség múlandó.” ... És végül egy csujjogatóról. Ami táncszót jelent. Ez lakodalmi meneteket kísérő rímes, víg kurjongatás. Ilyenek: „Áldás, csók és szeretet — csináljatok gyereket!" Vagy: „A menyasszony faros, hegyes — a vőlegény legyen ügyes!" No, a csujjogatók egyik profi föltámasztója napjainkban Szilágyi György, a humorista. Az ő kétsorosait időnkint politikum szövi át. Az állampárt utolsó kongresszusa előtt barkácsolta az emlékezetes és roppant közéleti érzékenységről tanúskodó csujjogatóját: „Arra kérjük Jézus Krisztust, Áldja meg a pártkongresszust.” . . . Ami igaz, az igaz, nem áldotta meg. SZABAD FÖLD 13 Megújul a Magyar Rádió műsora Gombár Csaba a Magyar Rádió elnöke arról tájékoztatta a sajtót, hogy 1992 január hatodikától megújul a Rádió műsora. Egyebek között azt jelenti ez, hogy a Kossuth adón növekszik a nemzetiségi és a vallási műsorok mennyisége. Naponta jelentkezik a Magyarországról jövök vidéki körkép. Határok nélkül címmel hetente hatszor szólnak majd a környező országok magyarságának életéről. A Bartók rádió pedig személyes hangjával szeretné jelentősen bővíteni hallgatóinak számát. A napi 14—16 órányi, rendszeresen jelentkező zenei programok között portréműsorokat és irodalmi alkotásokat közvetít. A megújuló Petőfi rádió változásairól pedig az alábbi írás számol be: A Rádió munkatársai igen nagy érdeklődéssel figyelik a közönség véleményét, kívánságait. Bizonyítja ezt az is, hogy amikor a Petőfi rádió hallgatóságának jelentős számbeli fogyatkozásáról értesültek, nyomban hozzáfogtak a műsor átszerkesztéséhez. A végeredményt — tervek szerint — január 6-tól hallhatjuk mi is, kora reggeltől másnap hajnalig. Vicsek Ferenc megbízott műsorigazgatótól megtudtuk: szándékuk, hogy műsoraik általában a hallgatók szélesebb köréhez szóljanak. Sport, játék, humor, közérdeklődésre számot tartó riportok mellett természetesen jutott hely a hírszolgáltatásnak, a népszerű tudományos tájékoztatásnak, az irodalomnak és — főként — a zenének. Fontos törekvésük, hogy a hallgatók és a műsorkészítőik között mind több legyen az élő kapcsolat. Ennek érdekében a programok túlnyomó többsége alkalmat kínál arra, hogy az adás idején a hallgató betelefonálhasson, vagy akár személyesen is megjelenhessék a stúdióban. Okos ötleteivel bárki munkatárs lehet! Évtizedek óta tapasztalhatjuk, hogy rádiónk meg-megújítja műsorszerkezetét, messzemenően alkalmazkodik hallgatóinak igényeihez, ám magától értetődően felhasználja munkatársainak szakértelmét is. És még valami: figyelembe veszik a televízió műsorai körül kialakult szokásokat is, hogy a választás kényszere ne zavarja meg a hallgató-néző lelkivilágát. Tekintettel vannak a filmek sugárzásának megszokott idejére. Olyankor például arra a társadalmi rétegre gondolnak főként, amelynek tagjai feltevésük szerint képesek a tévét kikapcsolni, és a „túladagolt” kriminézés helyett a tartalmasabb hallgatnivalót választják. És természetesen gondolnak az autósokra, akik vezetés közben — szerencsére — nem néznek televíziót. Számítanak a reggeli órákban készülődök figyelmére is. Ahogyan a Rádió munkatársai több ízben bizonyították, most is hangsúlyozzák, hogy a műsorszerkezet nem fővárospárti, hanem igenis tudomásul veszi és teljesíti a vidéken élők igényeit is. Sok-sok érdekességet kínálnak, ezek közül megemlítjük a reggel hallható gazdasági híreket, tájékoztatást, amely a falut nem tekinti egyneműnek, hanem ahogyan a különböző munkába indulók ébrednek, hozzájuk alkalmazkodva változnak a tanácsok, tudnivalók. Ugyancsak őket „várja” a délelőtti műsorsáv, amelyben a Napóra című érdekes magazin jelentkezik, továbbá megmarad a közkedvelt nótaműsor, valamint a könnyűzene sugárzása, az idősebbek hullámhosszára kapcsolva. Ügyelnek arra is, hogy a sokféle kívánságműsorban sem legyenek a vidéken élők hátrányos helyzetben. Minden érdekességet felsorolni képtelenség volna, csupán néhány jellemzőbb változást ajánlunk figyelmükbe. (Aki a teljességre kíváncsi, kapcsoljon majd a Petőfire!) Ugyancsak ajánljuk a Napindító magazint, amely reggelenként 5 órától 8 óráig fogható. Kora délelőtt, majd délután is hallható a Napóra az érdeklődő ember magazinja alcímmel. Feltehetően sok hallgatót érdekel a sport. Reggelenként 8 órakor köszönt be az a negyedórás műsor, amely nem csupán eredményekről tájékoztat, de bővebben is beavat a sporteseményekbe. A műsor „másik végén” érdemes megemlíteni a Napfordulót, amely este 23 óra körül kezdődik és hajnali 4.50 óráig tart. Hogy aztán tízpercnyi szünet után jelentkezhessék a már említett Napindító Oldalakon lehetne sorolni a legkülönfélébb szórakoztató programokat. Bízunk benne, hogy ki-ki megtalálja a neki kedvére valót, útmutatásunk nélkül is. Szombaton 5 órakor a Kakukk című zenés összeállítás ébreszti a hallgatót, vasárnaponként 6 órakor Briós című zenés műsorral űzhetjük ki szemünkből az álmosságot. (Reméljük, a briós „békebeli” állagú és ízű lesz!) Említsük meg még a vasárnapokat. Részletes felsorolás helyett csupán anynyit mondhatunk, hogy ha a legfiatalab korosztálytól a legidősebbig a hallgatók elhatároznák, hogy egy-egy vasárnapon csak a Petőfi rádiót kapcsolják be, senki sem csalódnék, kora reggeltől másnap hajnalig tartalmasan tölthetnék el rádiózásra szánt óráikat. S. E. Megalakult 63 könyvtáros, diák, szerkesztő, nyelvész és író jelenlétében a Nemzetközi Olvasási Társaság magyar tagozata. Ez a társaság korántsem valamiféle olvasókör. Inkább szellemi közösség, mely az olvasási kedvet és lehetőségeket befolyásoló társadalmi folyamatokat, jelenségeket vizsgálja. Ami azt illeti, nálunk és most, van mit vizsgálniok. Ezért is figyelemre méltó a Magyar Olvasási Társaság alapító nyilatkozatából az, hogy szándékuk szerint felhívják majd a közfigyelmet a magyar olvasáskultúra állapotára és jelentőségére, segítenek az olvasással elsajátítható értékek felismertetésében, ébresztgetik a minőség iránti igényt a tanulók, szülők és pedagógusok körében stb., stb. Nem akármi az a vállalkozásuk sem, hogy pályázatokat, ötletbörzéket szerveznek majd a korszerű olvasáspedagógiai módszerek elterjesztése érdekében. Lapunk a maga lehetőségeinek megfelelően mindent megtesz a jeles kezdemény sikereiért. Hisz jelenünknek, jövőnknek egyaránt fontos kérdése: mennyit, milyen műveket, hogyan olvasunk. ..