Szabad Föld, 1992. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-27 / 43. szám

12 SZABAD FÖLD Forradalmunk keserű emlékezete Tököl: az elárultatás színhelye Tököl nagyközség Budapesttől 26 kilométerre. Ma békés, csendes hely. Nem úgy, mint évtizedeken át, a szovjet megszállás idején, amikor rendre vadászrepülők zaja verte föl a rövid idejű nyugalmat. Amikor még tányérsapkás szovjet tisztek és katonák töltötték meg a laktanyát és a kiszolgálóépületeket. Amikor radar- és rádióállomások vizslatták az eget, föld-föld és föld-levegő rakétaütegek álltak bevetésre készen... Ez a tököli különleges egység a történetének legnagyobb haditettét 1956. november 3-án éjjel hajtotta végre, amikor - fölrúgva minden nemzetközi jogot - a független magyar kormány katonai küldöttségét tőrbe csalta és letartóztatta. A továbbiakban a hadműveleteket is innen, a „Kis Moszkvából” irányították a magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtására. Részlet A. P. M., egy volt szovjet ezredes emlékirataiból. „A vezérkar Konyev marsall vezetésével, aki akkor a Varsói Szerződés csapatainak főparancsnoka volt, és így jól ismerte Magyarországot, több változatot dolgozott ki az 1956-os októberi magyar felkelés leverésére. Mikor elkészültek a hadműveleti tervek, Nyikita Szergejevics Hruscsov Zsukovékkal együtt a »B« változat mellett döntött. Eszerint a politikai tárgyalásokon halogató taktikát kell alkalmazni mindaddig, amíg össze nem vonnak 70-80 ezer főt, és a legmodernebb fegyverekkel körbe nem zárják a stratégiailag legfontosabb katonai helyőrségeket és városokat. Budapestet többszörös gyűrűbe kell keríteni, és az oda vezető utakat elzárni. Ezek a hadműveletek 1956. november 1-jére befejeződtek... Szolnokon 2-án szigorúan titkos tanácskozáson megkaptuk a részletesen kidolgozott hadműveleti terveket. Ezek szerint a magyar katonai vezetőkkel béketárgyalásokat kell kezdeni, amelyet rendkívüli baráti légkörben kell lefolytatni. Mindenben a kedvükben kell járni, és az összes felmerülő kérdésekben nekik kedvező választ adni... Amikor a magyar katonai küldöttség megérkezik Tökölre, azonnal riadót kell elrendelni az összes csapatainknál... A két küldöttség tárgyalásait rövid időn belül félbe kell szakítani, és a magyar küldöttség minden tagját letartóztatni. Meg kell akadályozni azt, hogy a Budapesten lévő kormánynak erről jelentést adhassanak. Az így keletkezett fejetlenséget és zűrzavart kihasználva egyszerre támadni az összes fronton...” Budapesten a két katonai küldöttség között 1956. november 3-án kezdődtek meg a tárgyalások. A szovjet delegáció tagjai: Malinyin, Scselbanyin, Styepcsenkó, Siskin, Formin. A magyarok küldöttsége pedig: Erdei Ferenc, Maléter Pál, Kovács István, Szűcs Miklós. A tárgyalás 50 percig tartott, a szovjetek ez idő alatt csak követeltek, így a magyarok alig jutottak szóhoz. De a megállapodás megtörtént, amit írásba is foglaltak. Majd a szovjetek felálltak a tárgyalóasztaltól, és Tökölre távoztak... Ezt követően Kovács István tábornok, a vezérkar főnöke Király Bélának, Maléter Pál pedig Nagy Imrének jelentette a történteket, akinek az volt a véleménye, hogy meg kell próbálni a kiürítés határidejét január 15-ről december 15-re előre hozni... A magyar kormány vezetői és a katonai küldöttség tagjai izgatottan készültek az esti tárgyalásra. Ez idő alatt a szovjetek sem tétlenkedtek, felderítőik keresték a magyar védelem gyenge pontjait. A Joszip Sztálin nevét viselő nehézharckocsik elkezdték elfoglalni az előre kijelölt támadási körzeteiket. A késő esti órákban pedig a magyar katonai küldöttség elindult Tökölre, a végzet színhelyére... A magyar katonai küldöttség egyik tagja így emlékezik: „Személykocsikkal, egy rádiós kocsival és megfelelő fegyveres biztosítással érkeztünk meg. A »tárgyalásra« a tököli szovjet parancsnokság egyik irodahelyiségében került sor. Már kezdettől fogva érezni lehetett, hogy valami készül. Mikor a »tárgyalóterembe« érkeztünk, a szovjet delegáció még nem volt ott. Leültettek bennünket egy hosszú asztal mellé. Malinyinék csak ezután érkeztek a terembe. Malinyin még a délelőttinél is hűvösebb volt. Kézfogás nélkül üdvözölte a magyar delegációt, aztán azzal kezdte, hogy a nap folyamán sajnos Moszkvával nem tudott telefon-összeköttetést teremteni (!?), így nem tudta feletteseit a délelőtti megbeszélésről tájékoztatni... Eddig jutott a mondókájában, amikor kivágódott a szomszéd szoba ajtaja, és Iván Szerov hírhedt KGB-parancsnok és katonái csőre töltött fegyverekkel elözönlötték a termet...” Ezután már Szerevé lett a főszerep: közölte a megdöbbent magyarokkal, hogy „önök ellenforradalmárok”, és a beosztottjai azonnal lefegyverezték a három magyar katonatisztet. Géppisztolyaikat a magyarok oldalaihoz nyomták, és egyenként elvezették őket a legénységi fogdákba. Ezek után már Malisenko ezredes vezetésével a felderítők és a tolmácsok vették kezelésbe a foglyokat, és készültek a jegyzőkönyvek... A napokban látogatást tettem az egykori Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának 19066. számú egységénél Tökölön. Fogadóbizottság sehol, az egykori zenekar tagjai pedig biztosan sorban állnak Moszkvában valamelyik kenyér- vagy húsüzlet előtt. De őszintén szólva nem is hiányoznak, már csak azért sem, mert kísérőm egy csinos magyar hölgy. A bejárat után laktanyai sorrendben lakóházak, az ablakok mind betörve. Ajtók, ablakkeretek összetörve, mintha egy katasztrófa sújtotta övezetben járnék. A parancsnoki épület egyik termében, ahol a hadműveleti tisztek dolgoztak, a falon 5x10 méteres hatalmas világtérkép. Innen irányították az 1956-os októberi forradalom vérbe fojtását is. Most a földön a parketták félig fölszedve, a térkép összevissza tépve. Ahogyan darabokra szakadt a szovjet birodalmi álom is... Itt áll az az épület, amely örökre beírta nevét a magyar történelembe. Ennek az egyik termében tartóztatták le a független magyar kormány katonai küldöttségét 1956. november 3-án éjjel. Megilletődve léptem át a küszöböt. Megtudtam, hogy a község ebben a szobában egy kis emlékmúzeumot tervez Maléter Pál emlékére. Özvegye, Gyenes Judit támogatja a szándékot, és át fog adni családi ereklyéket is. Kopjafa áll ma az egykori tököli laktanya bejárata előtt. Szabadságért küzdők, vértanúk emléke, legutóbbi nagy elárultatásunk emlékjele. Béke van közötte, csend és nyugalom. És lassan újrasarjadó élet az elhagyott, lepusztított falak között. Geleta Pál m (A szerző felvétele) A megállapodás jegyzőkönyve (1956. november 3.) 1. A szovjet csapatok 1957. január 15-ig kivonulnak Magyarországról. 2. Addig a határidőig a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatokat a magyar kormány látja el, biztosítja összeköttetésüket, és kielégíti szállítási igényeiket. 3. Mivel a Szovjetunió Magyarország barátja, az eltávozó szovjet csapatokat ünnepélyesen kell búcsúztatni, és a megrongált szovjet háborús emlékműveket helyre kell állítani. 4. A két delegáció tájékoztatja kormányát a tárgyalások eredményeiről, és 22.00 órakor Tökölön a szovjet főhadiszálláson ismét találkoznak a szerződés aláírása céljából. KÓRRAJZ - A KORRÓL ÉS A KÓRRÓL p. r, annak műalkotások, melyek történelmi mérföldköveknek bizonyulnak. Ilyen a francia \\|/ Marseillaise induló, melynek zenéjét és szövegét egy katonatiszt írta 1792-ben az április \_/ 25-re virradó éjszakán. Ez lett a francia forradalom legnépszerűbb harci dala. Ma a Francia Köztársaság hivatalos nemzeti himnusza. Ilyen Petőfi Sándor legismertebb költeménye, a Nemzeti dal, melynek hatalmas szerepe volt a negyvennyolcas magyar szabadságharc kirobbanásában, s mindmáig a magyar nép nemzeti imádsága. S ugyancsak történelemalakító szerepe volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versremekének. Nincs mélyebb, az értelmet és a szívet jobban megragadó írott dokumentuma az ötvenhat október huszonharmadikán föllobogott hazafias tisztítótűznek, mint ez a költemény. Pedig Illyés már évekkel korábban megírta, de a zsarnokság nem tűrte nyilvánosság elé tárását. Mert benne didergett népünk fájdalma, az önkény fullasztó erőszakossága, a tömény nemzeti keserűség. Amikor a szabadságharc napjaiban megjelent, hatása fölért egy százezres sereg tűzerejével. A tétovázókat becsületes döntésre bírta, a harcosok elszántságát megsokszorozta. Ezt olvasták az anyák, akik gyermeküket küldték a túlerő elleni gyönyörű küzdelembe. Ezt olvasták föl a haldoklóknak. Ez döbbentette rá azokat, akik addig rossz úton jártak, hogy hol a helyük. Az elnyomás kiszolgálói a forradalom eltiprása után is tiltották e mű kiadását. Még tíz évvel ezelőtt sem tűrték, hogy Illyés életműve részeként eljusson mindenkihez. Pedig nem lázadást sugalmaztak monoton sorai, inkább csak kórrajzot adtak a korról és a korról. Ezt: Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben, nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallatószobákban, nemcsak az éjszakában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal-morse-jében, nemcsak a bíró hűvös ítéletében: bűnös! ott zsarnokság van nemcsak a katonásan 90 pattogtatott „vigyázz!”-ban, „tűz!”-ben, a dobolásban, s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák, nemcsak a titkon félignyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben, a száj elé hulltan pisszt jelző ujjban, ott zsarnokság van nemcsak a rács szilárdan fölrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolyban, a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában, kimeredt szembogárban, ott zsarnokság van nemcsak a talpraálltan harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak az ergedetlen tapsoló tenyerekben, kürtben, az operában, éppoly hazug-harsányan zengő szoborkövekben, színekben, képteremben, külön minden keretben, már az ecsetben, nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban s abban, megállt a kapualjban; hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan mindenekben, ahogy rég Istened sem; ott zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban. ILLYÉS GYIHA* Egy mondat sírsamEcsigpiig 90 éve született a költő az anya mosolyában, abban, ahogy a gyermek idegennek felelget; nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál jobban butító szólamokban, az ott van a búcsúcsókban, ahogy így szól a hitves: mikor jössz haza, kedves; az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagyokban, a hirtelen puhábban szorított kézfogásban, ahogy egyszercsak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban, nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban, mint légy a borban, mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban, mert szépnek csak azt véled, mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél, tányérban és pohárban, az van az orrban, szájban, hidegben és homályban, szabadban és szobádban, mintha nyitva az ablak, s bedől a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van, ha magadban beszélgetsz, ő, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független, fönt a tejút is már más: határsáv, hol fény pásztáz, aknamező; a csillag: kémlelő ablak, a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból, a papból, kinek gyónós, a prédikációból, templom, parlament, kínpad: megannyi színpad; hányod-nyitod a pillád, mind az tekint rád, mint a betegség, veled megy, mint az emlék; vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog; hegyen és tenger mellett de ezt lehelled; cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, a szívhökkenésben, a nyugalomban, a bilincs-unalomban, a zápor zuhogásban, az égig érő rácsban, a cellafal-fehéret bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át, s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban; mint víz a medret, követed és teremted; kémlelődsz ki e körből? ő néz rád a tükörből, ő les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglál; dohányod zamatéba, ruháid anyagába beivódik, evődik veledig, eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból, mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s így rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál; s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni a karod kitárni, bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed, hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban, belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy vakondként napsütésben, így járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában; mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az is ilyen hű, akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál. (1950) 1992. OKTÓBER 27.