Szabad Föld, 1992. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-17 / 46. szám
1992. NOVEMBER 17. iaiüsÉi: iiiGDetiioDk mS® ------,régóta sanyargató sóvárgásom DJ tárgya a barátság. Bár én is _TU részelhetnék belőle, bár nekem is volnának barátaim s lehetnék magam is jó barát. Hogy végre volna kikkel megosztani bánatot, bát, néha örömöt, boldogságot, de oda és vissza, a ma nekem, holnap neked bölcsességének szem előtt tartásával. Csak lassan, lassan! Hátrább az agarakkal, mert egyszer már csúnyán megégettem a kezemet eme, sajátságosan emberi kapcsolattal. De majd most! Fél éve, hogy bolti sorállás közben összeismerkedtem B.-vel. Szó szót követett, s hiszem, midőn elmenőben lekezeltünk, nem csak én, de ő is sejtette, hogy megtaláltuk azt, akit, amit a barátság szó takar. Összejártunk, igaz, ő gyakrabban jött, hogy telefon híján az enyémen beszélhessen, egyre közelebb kerültünk egymáshoz, kitártuk lelkünket s feltártuk titkainkat. A napnál is világosabb lett, hogy összetartozunk. Legutóbb feleségemmel jártunk náluk, B. barátom büszkén mutatta pincéjét, piros abroncsú, több tíz hektó borát őrző hordóit, s ami igaz, igaz, kóstolgattuk a nemes nedűt szorgalmasan s takarosan. Mikor már elmenőben voltunk, B. aggodalmasan megkérdezte: - Van borod odahaza? - Se szőlőm, se borom. - Lesz. Majd lesz - sejtelmeskedett B., és eliramodott. Percek múltán literesforma, duci demizsonnal tért vissza, s a kezembe nyomta. Köszöntem szépen, s kezemet nyújtottam. - Valamiről megfeledkeztél, pajtás tekintetét tekintetembe akasztotta. - Ugyan bizony miről? - hebegtem, s meghökkentem. Vagy úgy! - Ha igaz barátságra, akkor egyben apámra is gondolok. E tekintetben, hiszem felnőtt fejjel, roppant szerencsés volt. Hű és mindenben kitartó barátokat mondhatott magáénak, a tanyás gazda Balogh István, Bérczi István s az öreg Lukács személyében. Összefogtak, összetartottak, s jóbanrosszban megosztoztak. S igazából csak akkor bizonyosodott be a barátságuk, amikor az ötvenes évek elején apám része az üldöztetés, sanyargatás és az örökös rettegésben tartás volt. S mert hogy jó apámat fiatalon kipécézte magának a Kaszás, barátai még inkább mellénk álltak, felváltva végezték a tanya körül a férfimunkákat, sorsunkat is egyengették, mindaddig, amíg szülőföldemen, a tanyavilágban, Kamutpusztán éltünk. Ma is van olyan barátság, mint boldogult apámé volt? Megmutatja magát az önzetlenségen, a rokonszenven és az odaadáson alapuló, ilyen-olyan érdekeket elmellőző, igazi, tiszta emberi viszony? Erre kerestem a feleletet, s hittem, ebből a szempontból is igen fontos és érdekes lehet, amit korunk felkent kulcsemberei, az újsütetű vállalkozók mondanak. Meglátogattam Horváth Dénest Szekszárd határában lévő húsfeldolgozó üzemében. Amint megközelítettem a jeles épületet, már messziről éreztem az ínyt és orrot csiklandozó, frissen füstölt kolbász illatát. Mocorgott bennem a kisördög, s témához igazodva, magamban már-már képszerűen láttam, miként jönnek az illatra-szagra az önjelölt jó barátok. Feltételezésemet nem rejtettem véka alá, elmondtam Horváth Dénesnek, s utána kérdeztem: - Rosszul látom és túlzok? Nevetett. - Van benne valami. Én úgy mondom, jönnek, mint darazsak a hullott körtére. - És előtte, amíg beindította ezt az üzemet, amikor tényleg kellettek volna hitem szerint a jó barátok? - Hagyjuk - Horváth elkedvetlenül -, én pironkodok mások helyett. - Dénes, miért? - Mert kerültek, mint akinek szaga van. Szinte elhatárolódtak tőlem. Belesárgultak az irigységbe, és akiktől biztatást és bátorítást vártam, kedvemet vették, jóságosan óvtak, hogy ne csináljam, mert ebbe beletörhet a bicskám. - Tudom, hogy nem tört bele. Sőt! - Igen. Hála legyen a sorsnak, ez egy nagyon jól menő vállalkozás. Csalódtam éppen eleget az emberekben. De aki nyitott szívvel, jó szándékkal közelít, azt én is úgy fogadom. Egyébiránt ma mindenben, még az emberi kapcsolatokban is, az érdek a meghatározó. Most akkor hogy higgyek én a barátságban? - Azért ne általánosítsunk. Van kivétel is. Bonyhádon járva összehozott a sors Lőrincz Gáspár, nyolcvanesztendős, hajdani gazdával. Megkérdeztem tőle: - Lőrinc bátyám, van barátja? - Volt. Fájdalom, csak volt. A Fábián Plusz. Ötven évig is, hogy kenyeres pajtások voltunk. Jobban odaálltunk egymás mellé, mint a testvérek. Pedig hozzám képest Piusz komám sokra vitte. Ugye, annak idején, amit ma már jobb elő se hozni, mozgalmas ember volt, futott is a szekere partvonalon. De ez nem volt beszéd tárgya közöttünk. Szerettük és becsültük egymást a haláláig. - Hiányzik-e a barátság? - Nagyon. De az én koromban már nem keresek újat. Meg a másik. Az igaz barátság csak egyszer mutatja meg magát az emberi életben - Lőrincz Gáspár tartásával is jelzi, hogy mélységesen hiszi, amit mondott. - Lengyelben, a helybéli szakmunkásképző intézetben Gerencsérné Csapó Magda tanárnővel beszélgettem. Amint megtudta, hogy miről szándékozok írni, a szépséges arcú tanárnő szinte tűzbe jött. - Fontos, nagyon fontos a barátság. Az ember társas lény, és nemcsak úgy, hogy ellenkező nembélivel, a házasság keretében köt házastársi viszonyt. De úgy is, hogy óhajtja a vele azonos neműek társaságát, amit, egy határon túl, a barátság óhajának nevezhetünk. - Van barátnője? Hevesen bólogat. - Nem is egy és nem is kettő. - Mit vár a barátságtól? - Nyitottságot, oda és vissza. Mindezen felül jó szándékot, önzetlenséget és bizonyos fokú kontrollt. Tehát, hogy a barátnőimnek legyen véleménye valamely cselekedetemről, és ha szerintük helytelen lépésre készülök, győzzenek meg, hogy ne tegyem. - Tanárnő, ma sokat beszélünk az elidegenülésről és ami már-már ebből következik, a magányosságról... Csapó Magda indulattal közbeszól: - Igen, tudom, hogy van ilyen. De nem tartom szükségszerűnek. Az ember nem attól ember, hogy úgymond be- és elzárja magát a külvilágtól, és hirdeti az én házam az én váram feltételezett igazát. A barátság is olyan, mint az a bizonyos sült galamb. Ha nem teszünk érte semmit, ha nem keressük, kutatjuk azokat, akikkel jó barátok lehetünk, a barátság képzeletbeli sült galambja sem fog a szánkba repülni. Mintha a tanárnő állítását erősítené akaratlanul is Bai Béla 24 éves autószerelő Kakasdon, a Hilcz és Fia autóházban. Béla ránézésre is szinte elhivatottan barátnak való. Tekintete nyílt, szemembe néz, amíg beszélgetünk, arca jó szándékot sugároz, s mintha régről készült volna a felelettel, határozottan kijelenti: - Hiszek a barátságban. Én még nem csalatkoztam. - Szerencsés ember - vetem közbe. Bai Béla töpreng: - Inkább körültekintő. Nagyon megnéztem azokat, akikkel baráti szándékaim voltak. Nem mondom, amióta megnősültem, kicsit távolabb kerültünk egymástól. De azért a legénykori jó barátok, Póth Zoltán szakmámból és Benke László szakács kitartanak mellettem. Igaz, én is mellettük. - Hogy nyilvánul meg maga szerint a barátság? - Aki bajban volt, azt felkaroltuk. Akár ha házat épített, akár ha szüleivel volt valami gondja, akár ha szívügye volt. - Mi az, amit megköszönne a barátainak? - A türelmüket és a megértésüket. Hogy nemcsak az erényeimmel, de hibáimmal együtt is el tudtak fogadni. Sőt, szeretettel szeretni. B. barátom összedörzsölte a mutató- és nagyujját. Aha, szóval a pénz. -Elfelejtettél fizetni. - Sándor, nem azért a pár forintért. De több tíz hektó borod van. Nekem meg - tettem hozzá célzattal - telefonom, amit bármikor használhatsz. - Az más. És megint más az üzlet és a barátság. Ezt külön kell választani - okoskodott. - Rendben. Mennyi lesz az az egy liter bor? - Idegeneknek hatvan forintért adom, de mert hogy a barátom vagy, neked ötvenért. - Köszönöm, nem kérek kedvezményt. Legyen hatvan ez is. Odahaza a feleségem poharat tett az asztalra, s a kicsi demizsont. - Kérsz? - Hagyd - leintettem -, nem kell. - Beteg vagy? - Dehogy. Kitűnően érzem magam és az előbb bebizonyosodott, hogy a látásom is megbízható. Nem kell a bor. Felőlem ki is öntheted. Roppant savanyú. Meg se kóstoltad. Feleségem értetlenül kémlelt, de pillanat múltán megvillant a szeme. Értettük egymást. Varga S. József SZABAD FÖLD 11 Kincsek a Kincsesben az, akinek teljes a gyűjteménye. Van, akinek csak néhány hiányzik belőle. Van, aki kevesebbet őriz közülük. S van, aki csupán a legfrissebbet teszi el magának a következőig. Immár negyvennyolcadszor kerül a Kincses Kalendárium a hírlapárusokhoz és a postahivatalokba. Címlapján ifjú család keríti körbe új tulajdonosként a földjét, melynek valódi és gondos gazdái lesznek. Átvitt értelemben jelkép ez a Szabad Föld 1993-as évkönyvének tartalmára nézve is. A termőföld, ez az ősi kincs a múltat és az állandóságot, a jövő évhez kapcsolódó írások pedig jelen valóságunkat mutatják be. Persze az előretekintés nem csupán a holnapig hasznos, hanem azon túl is. Példa erre az évkönyvnek a Közös Piacról szóló elemzése, amely a „tizenkettek” 35 éves történelmével, agrárpolitikájának változásaival foglalkozva vázolja hazánk mezőgazdaságának leendő helyét e szervezetben. A népszerű Berek Kati színésznő pályafutásában kicsiben benne van a magyar színjátszás utóbbi három-négy évtizedének eseménykrónikája is. Van ebben az életútban megannyi vastapsos siker és hosszabb-rövidebb kényszerpihenő, közönségdíj és bántó kritika, zajos ünneplés és kicsinyes udvariatlanság... S egy emberöltő a színpadon, filmvásznon, tévéképernyőn. Ahogyan az önvallomást megörökítő írás szerzője fogalmazza: Berek Kati mindent végigjárt, amit egy magyar színésznő csak megtehetett. Van úgy, hogy történelmünk, kultúránk nagyjai által valamiképpen rokonaik is elhíresülnek, így van ez Petőfi SándorIstván öcsérfijével és Madách Imre feleségével, Fráter Erzsébettel is. Petőfi István a világosi fegyverletétel után - oly sok társával egyetemben megjárta a börtönt, majd 1858-ban a kondorosi tájra vetődött. A helytörténész itt gyűjtötte össze e csendes múlt ereklyéit, melyeket bemutat olvasóinknak. Az asszony esete már tragikusabb: a szabadságharc leverése után őrizetben tartott írót a felesége nem várta örömmel haza. Talán e hideg szeretetlenség volt az első jele az idegbajnak, mely élete alkonyán elhatalmasodott rajta? Szlovákiában, Sztregován sokat megőrzött Madáchék korán öszszeomlott házasságáról az emlékezet. S a megrontott sorsú férfi és asszony számára nem lehetett semmiképpen sem vigasz, hogy a női nemből kiábrándult írófejedelem önnön keserű tapasztalatait is beleszőtte Az ember tragédiája Éva-alakjába - útban a világhír felé... Az irodalomtörténet e kulisszatitkai után említődjék meg a Kincses Kalendárium immár szokásos prózai verses összeállítása, mely ezúttal a Bővizű forrás címet viseli. A határainkon túli kortárs magyar irodalom remekei között szemlézgetve, talál az olvasó igen ismerős és kevésbé hallott neveket-innen a válogatás címe, mely egyszerre utal a kiapadhatatlan utánpótlásra. Háztáji kis tanácsadónkban hasznos tudnivalók olvashatók ritkább zöldségekről, a mézgásodásról, a gyümölcsfák porzásáról, a sokhasznú bodzáról, de arról is, hogyan kerülhetők el manapság az Arany János által fülemülepernek elnevezett szomszédcsatározások. Ha már a pereknél tartunk - az Élet és jog sorozat a jogalkotás kezdeteit idézi fel, számon tartva: a napjainkban használatos jogelvek ésszabályok milyen mélyen gyökereznek a római magánjogban. De izgalmas kalandozás a múltban a római ítélkezési szabályok történelmi környezetének felelevenítése is. A történelem kincsestárában számtalan tragikus korszak lelhető fel. Ilyen az első világháború sok millió áldozatot követelő négy éve is. Hetvenöt esztendeje, 1918. november 11-én, valahol egy flandriai lövészárokban francia ezredtrombitás „tüzet szüntess!” fele zengte az iszonyú világégés rézhangú hattyúdalát. Ekkorra már a német generálisok is megelégelték az értelmetlen öldöklést... Az utolsó hetek esemélyfolyamatát idézi a krónikás, közte a fegyverszünet aláírását is, melynek „díszleteit” 1940-ben Hitler afféle kísérletként árnyékolta. Mennyivel vidámabb visszaemlékezések is lehetnek! Ötvenéves érettségi találkozó... Mi minden történt akkoriban, fél évszázaddal ezelőtt - hát még mi minden azóta! Három évtizeddel ezelőtt forgatták a Mici néni két élete című filmvígjátékot. Kiss Manyi, Páger Antal és a többiek akkor s azóta is telt házas vetítéseken kacagtatják meg a nézőteret. Visszatérve a mába: igen gyakorlatias tanácsokat olvashatnak azok az autótulajdonosok, akik nem szaladnak szíve-szóra a szerelőhöz. Még a tapasztaltabbak is bukkanhatnak érdekességekre a gépkocsitartás ábécéjét felmondó írásban. S csak címszavakban, hogy mi minden lelhető fel még az 1993-as Kincses Kalendáriumban: az országos vásárok éves naptára, horoszkóp, értékes díjakat felajánló rejtvénypályázatok, képregény, a fiataloknak a Kis Kincses. S végül, de tényleg nem utolsósorban: ezúttal is meghirdeti a kiadó a fantasztikus, 50 ezer dolláros fődíjat kitűző utazási pályázatát! Amennyiben a Kincses-olvasó kitalálja, hogy az eddigi két nyertes merre járt a nagyvilágban, s ezt ráírva a pályázati szelvényre beküldi azt a kiadóba, máris részt vehet a sorsoláson. S aztán: szerencse fel...Addig is kérjék a hírlapárusoktól, a postahivatalokban az 1993. évi Kincses Kalendáriumot! Hogy teljes maradjon a gyűjtemény. Hogy ez semmiképpen se hiányozzék belőle. Hogy ezt mindenképpen megőrizzék. Mert a legfrissebb egy egész évig érvényes - a következőig... B. H. J.