Szabad Föld, 1992. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)
1992-11-17 / 46. szám
1992. NOVEMBER 17. Vele kapcsolatos első emlékem korántsem humoros. Ötvenhétben ismertem bizonyos Peterdi Lászlót, aki mindig a színházak ésa művészklubok körül téblábolt. Ő mondta nekem egyszer szomorúan: - Képzeld, a hét elején elvittek a karhatalmisták. Fogva tartottak, és aggusztáltak napokig, hogy miket csináltam október huszonharmadika után. Minden erőszak ellenére tagadtam, mert nem tettem semmit. Végül kiderült, nem is engem kellett volna lefogniok, hanem Peterdi Pál újságírót. De Peterdi - Peterdi... Elengedtek. • Aztán elvittek téged? - kérdem most a humoristát. Nem vitték el. Miért is vitték volna. Rengetegen vannak közöttünk, akik „utólag forradalmárok”. A mi Peterdinktől viszont távol áll minden szándék, hogy legendát kerekítsen abból, hogy egy másik Peterdit megaprítottak helyette. Ő ugyanis nem hivatkozik arra, hogy egy árva golyóstollal megfutamított valaha egy szovjet harckocsiszázadot. Szabálytalan humorista a mi emberünk. Arcán legalább annyi a keserűség, mint a jókedv. Számomra megjelenésében a nem is humorista Galsai Pongrác testesítette meg a vidámság képviselőjét, ő ugyanis boldog derűvel hömpölygött az utcán és a szerkesztőségi folyosókon. Vagy Antal Imre, aki még a temetések sokadalmában is vicceket mesél. Peterdi pedig mindig lohol, mint egy végrehajtó, aki fél, hogy lemarad az árverésről. • A tegnapi napod?-nézek rá, és már be is kapcsolom a beszélgetésünket rögzítő magnót. Pali leteszi maga mellé kék sportsapkáját és mondja, mint aki a tévé kamerája előtt áll: - Negyed hatkor keltem. Hattól nyolcig teniszeztem. Télen majd futkározok. És úszom. Mondania sem kell, tevékenységeinek színhelye Óbuda. Peterdi ugyanis legalább annyira óbudai, mint amennyire magyar. Hatvankét éve költöztek ki szülei Csillaghegyre, az akkortájt még falu volt sárral, síró homokkal. Beszélgetőtársam ötvenkét esztendeje lakik ugyanabban a családi házban. Ahhoz a tájhoz köti életének minden jó és fájdalmas emléke... Például a sport. Ötéves volt, amikor édesanyja megtanította úszni a Dunában. Gimnazista korában olyan vízilabdacsapatban játszott, ahol a később világhírűvé lett Gyarmati Dezső csak tartalék volt. - A sport - folytatja - azóta is mindennapos az életemben. Úsztam, pólóztam, edzősködtem. • Ez így túl sima út a mai napig... Kever hát a történeten. Pestről azért sodródtunk ki Csillaghegyre, mert apám elvesztette az állását. A Petur utcában kötöttünk ki. Családnevünk magyarosított, apám nem a Peterdit választotta, hanem a Peturt. Már negyvenöt után kádereztek, méltó vagyok-e bizonyos újságírói állásra. Kérdezték apám nevét. Mondtam. Hol laknak? A Petur utcában. Erre rögtön lecsaptak rám. Utca van róla elnevezve. Akkor legalább kormányfőtanácsos volt az úri világban. Nem is kaptam meg az állást. Aztán végül mégiscsak bekerültem egy kis laphoz, de ötven táján az egész szerkesztőséget kirúgták... Majd hamarosan leestem a villamosról, kétoldali medencetöréssel, koponyalapi töréssel járt. • Ezek aligha tereltek a humor felé. Itt neveti el magát először. Amikor a tragédiák a végtelenségig halmozódnak, akkor egy ponton el kell röhögnie magát az embernek. • A napod? - ismétlem makacsul. - Kilencre bejöttem a szerkesztőségbe. Itt tettem a dolgomat fél háromig. Ez most a Mai Nap szerkesztősége. A lap vasárnapi mellékletét, a Napszúrást csinálom. Inam szakadtáig. Mert, ha aban megjelenik harminckét írás, abból huszonkilenc többnyire az enyém. És jönnek hozzám a rajzolók a munkáikkal. Most én zökkentem ki a nap eseményeinek fölsorolásából. • Különös élményem volt nemrég: elolvashattam megrendítő gyászbeszédedet, melyet Árkus temetésén mondtál. Humorista, aki halotti beszédet mond. Kurta csönd. Utána. - Ez a szakma olyan, mint a krumpli. A java a föld alatt van. Valami okból engem szemeltek ki sok elhunyt munkatárs búcsúztatására. Számomra elmondhatatlan szívfájdalom volt olyan szeretett pályatársam gyászszertartásán sírbeszédet mondani, mint Somogyi Pál, Endrődi Pista, Mikes Gyuri és most Árkus. • Akkor volt, ami sorozatban szomorította az életedet. Igen... Családtagok elvesztése, hadifogság és hasonlók. Még az is előfordult velem, hogy betörőt fogtam a lakásomon. Igaz, rettenetesen nagyot behúztam neki, mire ő azt mondta: „Akkor rendben van, maga nyert.” Hát nem röhej? Egy régi bölcsesség jut eszembe. A humorista belelát embertársai szívébe. Ezért a legtöbb humorista magánélete szomorú. • Akkor megmondhatnád, a döbbenetből hogyan váltasz át a derűbe... - A gyermekkoromban gyökeredzik ez a képességem. Apámmalanyámmal nagyon szerettük egymást. Jókedvűek voltunk, sokat nevettünk. És a humor bennem van, így látom a világot. Volt szerkesztőm, aki szerint az humorista, akinek mindenről vicc jut az eszébe. • Írsz is viccet? Természetesen. Hozzáteszem, a viccnek nem kell nagyon jónak lennie, ha nagyon időszerű. Például írtam azt, hogy két labdarúgó-szurkoló Nyíregyházán beszélgetett. Mondta az egyik a meccs után: „El kellene intézni, hogy a focipálya legnagyobb hossza tizenkilenc méter legyen.” Erre a másik: „Ugyan miért?” Az első: „Mert legutóbb húsz méterről lőtték nekünk a vereséget jelentő gólt.” Ezen csak afféle fű alatti mosollyal derülünk. És megy vissza a párbeszéd a napi programhoz. Délután körbejártam a rajonomat. Kabarécsütörtök készül a rádióban. Tárgyalás Szenes Ivánnal és a Vidám Színpad új műsoráról. Mikroszkóp Színpad. A Nemzeti Sport humorrovatának is dolgozom. Sportot csinálok a kerületi kábeltévé műsorához. Nem győzöm jegyezni. • Írjam, hogy kapkodnak utánad, mint Karinthy után? Szigorúan figyelmeztet: - Hol vagyok én tőle!? Mindössze a szakma jó iparosának tartom magamat. Felveszem a rendelést, és legjobb tudásom szerint legyártom azt, amit kérnek tőlem. Méretre és időre. • Előfordul, hogy semmi sem jut az eszedbe? Egy fintor. - Az lehetetlen. Nekem mindig eszembe jut valamiről valami. • Akkor jusson eszedbe az a vicc, amelyet a legjobbnak találtál életedben. Nem sokat kell tépelődnie. Kezdi is: Külföldi... Vizsgáztatják a rendőrt. Századosa azt mondja neki: „Képzelje el, őrjáratban van az utcán, óriási robbanást hall. Felfordult kocsit lát az út közepén. Maga odamegy, meglátja benne a válogatott középcsatárát és a főkapitány nejét bizalmas együttlétben. Iszonyatos alkoholszag jön ki a kocsiból. Maga mindkettőjükről tudja, hogy nincs jogosítványuk. Ugyanakkor motor áll meg a kocsi mellett, és egy férfi segítségért kiált. Benne felismer egy körözött gonosztevőt. Ugyanabban a pillanatban a szomszéd házból kirohan egy férfi és kétségbeesetten mondja: felesége a robbanás következtében szülni kezdett. Ugyanakkor a szomszéd utcában lévő víztározó felől segélykiáltásokat hall, egy férfi bezuhant a vízbe és nem tud úszni. Mit csinál maga ebben az esetben?” A rendőr válasza: „Levetem a zubbonyomat és elvegyülök a tömegben.” ...Ezen aztán mindketten kacagunk. Olyannyira, hogy elfelejtem megkérdezni Peterditől, jutott-e tegnap ideje alvásra. Bajor Nagy Ernő ásfél esztendővel ezelőtt emlékezetes hercehurca kísér-lte az újjáépített veszprémi színház igazgatójának kinevezését. A vita, amely országos nyilvánosságot kapott, már nem is igazán a bizonyos személyről szólt, hanem inkább arról, hogy az önkormányzatnak vagy a színészeknek, még inkább a szaporodó érdek- és értékvédelmi szervezeteknek joga az igazgató kiválasztása. A zajos vitába - rossz magyar szokás szerint - beleszólt boldog-boldogtalan, olyanok is, akik életükben nem jártak a veszprémi színházban. Ilyen előzmények után látott munkához 1991 tavaszán Vándorfi László, aki most már mint a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója szól az elmúlt szezonról, de még inkább a most indult színházi évad feladatairól. — A színház drága mulatság, és minél kevesebben ülnek a nézőtéren, annál többe kerül - kezdi a beszélgetést Vándorfi László. - Vannak olyan vélemények, hogy a mai díszlet- és jelmezárak vagy világítási költségek mellett ahhoz, hogy egy színház önfenntartó legyen, akár két-háromezer forintot is el lehet kérni a jegyekért. Ez persze a magyar jövedelmek mellett nem lehetséges. - Az elmúlt évadban gondot jelentett a pénzhiány? Volt olyan tervezett bemutató, amit anyagiak miatt nem tudtak megtartani? - Nekünk itt, Veszprémben szerencsénk volt: a városi és a megyei önkormányzat megegyezett egymással, és a színház támogatása mellett szavaztak. Természetesen ez önmagában nem bizonyult elegendőnek. Más bevételi forrásokat is fel kellett kutatnunk. Amikor átvettem a színház vezetését, bejelentkeztem a megyei és országos pénzintézetek vezetőihez, munkatársaihoz. Bizonyára szerencsém is volt, hogy szóba álltak velem és támogatták a színházat vagy egyegy előadásunkat. - Az üzleti életben nem szokás összegeket mondani, de talán a támogató intézményeket név szerint is megemlítheti. - Ha talán egy kis ódzkodással teszem, az azért van, mert nem szeretném, ha bárki is megsértődne. De azért annyit elmondhatok, hogy kitűnő kapcsolatot teremtettünk a Kereskedelmi Bank Rt.-vel, az Inter-Európa Bankkal és a Magyar Hitelbankkal. - Ne haragudjon, de kíváncsivá tesz, hogy is van ez, fogja magát egy volt színész-rendező és elmegy koldulni? Felfrissíti valamely régi szerepét és tulajdonképpen egy „nagyot alakít”? - Hát, van benne valami - neveti el magát Vándorfi László. - Tény, hogy minden támogatást kérő tárgyalás kezdeményezése is fellépés kérdése. Azt azért tudomásul kell venni, hogy most a banki szakmában is egy olyan korosztály képviselői kerültek vezető pozícióba, akik az igényes szórakoztatást szívesen támogatják. Színházunknak az elmúlt évadban több mint tizenegyezer bérlője volt. Egy hatvankétezres városban ez rekordnézőszámot jelent. A korábbi nagy korszakokhoz is viszonyítva a veszprémi színháznak régen volt ennyi nézője. - Ezek szerint sikeresnek tartja az elmúlt évadot? - Mindenképpen, sőt ünnepinek is nevezném. Az önálló veszprémi társulat most emlékezett meg megalakulásának harmincéves évfordulójáról, amely egybeesett a Latinovits Zoltánévfordulóval is. Latinovits, mint köztudott, nemcsak színészként, de rendezőként is zseniálisat alkotott Veszprémben, és mi a közönséggel együtt úgy éreztük, hogy erre színvonalas előadásokkal emlékeznünk kell. - Hogyan kezdték a mostani évadot? Több színházi műhelyben az utolsó pillanatban derült ki, hogy az év hátralévő részében csökken az állami támogatás, és így felborul a műsorterv. - Aggodalmaink színházon belül nekünk is vannak. A pénztelenség a színészek, a színházi dolgozók körében mindig is indulatot keltett. A színész érzékenyebben, ha tetszik, hisztérikusabban reagál minden olyan intézkedésre, amely az ő szabadságát vagy művészi elképzeléseit sérti. Mi most úgy kezdtük el az évadot, hogy a műhelymunka anyagi feltételei biztosítottak. - Kik a társulat új tagjai? - Hozzánk szerződött Lendvai Zoltán rendező a főiskoláról, Khell Csörsz díszlettervező a Katona József Színházból és Lőrinc Katalin balettművész, koreográfus. A társulat új színésztagjai között van Szakács Eszter, Trokán Péter, Dobos Judit, Bakai László, Illyés Róbert, Pataki András. - Hogyan áll össze a műsorterv? - Ősbemutatóval kezdjük az évadot, Asztalos István-Kovács Attila Börtönmusical című előadásával. Bemutatjuk Moliére Tartuffe című vígjátékát, Petőfi Sándor Tigris és Hiéna című ironikus tragédiáját, Sütő András Vigyorgó bánat című művét. Nagy várakozással tekintünk egy Hrabal-mű, a Bambini di Praga előadása elé. Bemutatjuk a Csárdáskirálynőt is. Rendkívüli bemutatónk lesz Jeles András rendezésében A nap már lement című misztériumjáték. A Mosolyszínházban Rejtő Jenő-kabarét tartunk, a Latinovits Játékszínben pedig Pintér, Pirandello és Buzatti egy-egy művét mutatjuk be. Gondolunk a gyerekekre is, Gyermekszínházunkban két előadást tervezünk. Fazekas Mihály Lúdas Matyiját mesemusical formájában Novák Ferenc rendezi. A négylovas köpönyeg című gyermekdarabot pedig a Nemzeti Színház művésze, Ivánka Csaba vendégként állítja színpadra. Deák Attila* 4 v OflQOffiflSafe^ ©p OUS^Jg] - tP@DMl |Egoimte DgjsQagjgfag. Palaszkó József Ihlethez Oldódva jársz, befogad minden, de láthatatlan a csodatáncod míg álmaimat felvértezi hízelgő kacagásod. Nem tévesztel meg, érzem, lekéstem, nem lesznek enyémek a gyöngyök mégis kívánlak amíg csak élek és hozzád, érted könyörgök. Elkeveredtél a csenddel rejtőzöl erdősusogásba titkon szelekkel ölelkezel márkád a hegyek hallgatása s magányt is kaptál bölcset, versgyöngyöt csörgetsz poharadban, gyönyörködöl, mint szerelmes kavics a gyors lábú patakokban. SZABAD FÖLD 13