Szabad Föld, 1995. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-03 / 1. szám
2 SZABAD FÖLD Nehéz lecke A közeli boltban, ahová hajnalonta járok, akkor a jókedv volt az úr. Melegét ontotta a kályha, öklömnyi rádióból simogató muzsika szállt, kenyerek, kiflik és zsömlék illatoztak, s szokott székemre húzódva szomszéd Janit hallgattam; kutyájának kerítést mászó tudományáról tartott előadást. És nyílt az ajtó. Hórihorgas, galambősz öreg toppant közénk, testes bajusza alatt széles mosoly, nem szólt, görbe botjával a pult elé kopogott, némán kémlelt polcokat és vitrint, s midőn így feltérképezte magának mindazt, ami kapható, parancsoló hangon mondta: „Csak finomságot! Mindenből a legjobbat. Két rúd Pick-szalámi, két üveg vilmoskörte-pálinka, fél tucat pezsgő, szardíniakonzerv, kakaó, kifli és fonott kalács. Ja kapott a homlokához, el ne felejtsem, hogy narancsot, banánt és valami finom szivart is kérjek.” A boltosnő megélénkült, szemében bizsergő csodálkozás, igen, ilyen vevő kell, aki hajnalok hajnalán ezresekkel emeli a napi bevételt. „Hohó - így a bácsika, látva a boltosnő indulását, állj! Bocsánatot kérek, tréfának szántam, mert tudja, aranyoskám, még így, játékból is jólesett módosnak lennem. Ámbár ajka lefittyedt, volt idő, amikor sok mindent megengedhettem magamnak. Ámde az elmúlt, koromat tudva mondom, számomra örökre elmúlt. Egyébiránt lesz szíves fél liter tejet és negyed kiló kenyeret adni.” Hosszasan babrált lapos pénztárcájában, s miután filléresek ojy duslamolt, mintha görbedtebb lett volna, mint amikor jött, s kifelé haladtában talán a botja is halkabban kopogott. Ott és akkor azt sem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Utólag mondom, inkább sírni lett volna kedvem. Mert azt éreztem, valaha jobb időket látott s élt meg az az öreg, s láttam, roppant nehezen találja bele magát újsütetű szegénységébe. S hány és hány ilyen jelenetet látok mostanság, amikor nyilvánvaló, már-már tapintható, hogy a szereplők igyekeznek igazodni szerepükhöz, de még igazából nem tudják, hogy az új helyzetben, amit a sors szabott rájuk, hogyan és miként kell úgymond „alakítani”. Más. Sándor, ha összetalálkoztunk, rendre felemlítette azt az elvált asszonyt, akiért egy idő óta bolondul, s akivel, úgy lehet, gyakran álmodik. Tegnap is szóba hozta, de másképpen, más hangsúllyal és ábrázattal, mint rendre szokta tenni. „Vége - jelentette ki -, most már nem is igen merünk egymásra nézni, ha az utcán összefutunk.” Nocsak. S szavai nyomán kikerekedett a kicsi történet, ami arra is alkalmatos példa, hogy a szűkösség, a szegénység csöppet sem javít kapcsolatainkon. Megtudtam, hogy az akciós boltban futottak össze, ahol éppen olcsó télikabátokat árultak, mondhatni bagóért. Éppen ott és éppen azon a helyen tehát, ahol, ha úgy tetszik, nyílt színen, mások előtt is színt kell vallani. „Fene se gondolta volna, hogy olyan csóró - tűnődik Sándor -, igaz, ő sem hihette, hogy csak egy ócska, használt télikabátra vagyok vevő. Úgy csináltunk, mintha nem is vettük volna észre egymást. Ő a mennyezetet szemlélte, én pedig a padlót bámultam. Azóta már találkoztunk, de ki érti, hogy igazából nem is mertünk egymásra nézni. Szégyelli az ember a szegénységét egy nő előtt. Úgy is mondhatom, ez kölcsönös.” Igen, ez a röstellkedés az, ami szinte nap mint nap visszaköszön. Mint annál az asszonynál, ott, a panelház tizedik emeletén. Riportügyben jártam nála, s midőn hellyel kínált a szerényen berendezett szobában, megkérdezte, kérek-e kávét? Igent mondtam s előre köszöntem. Mire ő: „Elnézést kell kérjek, de igazi kávém nincsen, arra nem telik, csak pótkávéból tudom készíteni. Pedig fejét büszkén felvetette - volt idő, amikor a legmárkásabb kávékat vásároltam, magam daráltam, és mindig annyit, amennyi egy főzetre kell. Úgy a legfinomabb. Egyébként nem azért fogyasztom a pótkávét, mert szeretem. Dehogy. Nem ér ez semmit, de nincsen más választásom. Hacsak nem a tiszta víz, egy szem kockacukorral.” Valahol ezek a történetek összefüggnek, már-már összemosódnak, s ami azonos bennük, hogy a szereplők valamiképpen, legalábbis viselkedésükben hasonlatosak 4 * ___-uvu v cillclN. r\ La~vart mosoly, a bátortalan mozdulat, a félszegség, az alázatosság, a szomorúság mindegyikben ott van, mint ahogy megmutatkozik valahány helyzetben, naponta, amikor a szegénység ad hírt magáról. Keserűen mondom, mert tapasztalom, hogy Magyarország tanul, a többség számára immáron kötelező tantárggyá lett a szegénység. Nehéz a lecke, gyötrelmes a tananyag. Bár megadatna, hogy mielőbb sutba hajíthatnánk ezt a nemszeretem tankönyvet. Varga S. József . (Takács Zoltán rajza) TÖRVÉNYTÁR §§ A Magyar Közlöny 1994/116. számában megjelent az 1994. évi LXXI. törvény a választottbíráskodásról. Néhány részletét ismertetjük. Választottbíróságot általában országos gazdasági kamara hozhat létre. Több országos gazdasági kamara állandó választottbíróságot közösen is létrehozhat. Bírósági peres eljárás helyett választottbírósági eljárásnak van helye, ha legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy, és a jogvita e tevékenységgel kapcsolatos; a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek; a választottbírósági eljárást a felek szerződésben kikötötték. Az ilyen eljárásnál a felek harmadik személyt vagy valamely szervezetet is felhatalmazhatnak. A választottbírák függetlenek és pártatlanok, nem képviselői a feleknek. Eljárásuk során utasítást nem fogadhatnak el, és teljes titoktartásra kötelezettek a teendőik ellátása keretében tudomásukra jutott körülmények tekintetében, az eljárás megszűnése után is. Minderről - a manap választottbíróság esetében - megválasztásuk alkalmával írásbeli nyilatkozatot kötelesek tenni. Nem lehet választottbíró; aki huszonnegyedik életévét nem töltötte be; akit jogerős bírói ítélet a közügyektől eltiltott; akit a bíróság jogerősen gondnokság alá helyezett; akit a bíróság jogerősen elítélt, amíg a büntetett előélettől nem mentesítették. A felek a választottbírák számában szabadon állapodhatnak meg, ezek száma azonban csak páratlan lehet. Ha a felek a választottbírák számában nem állapodnak meg, akkor a választottbírák száma három. Három választottbíróból mindegyik fél egy-egy választottbírót jelöl ki, és az így kijelölt két választban jelönti a harmadik választottbírót. Egy választottbíróból álló választottbíróság esetében, ha a felek nem tudnak megállapodni, bármelyik fél kérésére a választottbírót a megyei bíróság jelöli ki. A választottbíró ellen csak abban az esetben lehet kizárási kérelmet előterjeszteni, ha olyan körülmények állnak fenn, amelyek jogos kétségeket ébresztenek függetlensége vagy pártatlansága tekintetében. 1995. JANUÁR 3. Szeretik-e a herecét? Amikor a televíziós vetélked Adók egymásutánjában Salgótarjánra került sor, és Nógrádról, a palócokról annyi, de annyi kérdés hangzott el, eszembe jutott az a beszélgetés, amelynek nemrég a váci vasútállomás várótermében voltam véletlen hallgatója. Az Antal Imre vezette műsorban arról is szó volt, hogy a palócok kiejtése, beszéde valakiben azt a gyanút keltette, talán nem is magyarok ők. Nem tartozom az ilyen gyanakvók közé, palóc kérdésben valahogy illetékes vagyok, szülővárosom, Hatvan a palócvilág alsó csücskéhez tartozik. Rég letűnt gyerekkorommal együtt jobbára már a múlté a városnak ez a jellege. Mégis. Egyenesen élvezettel hallgattam a két tetőtől talpig feketébe öltözött fejkendős, bőszoknyás asszony, Bözsi néni és Panka néni csevegését, a sötéten zengő „á” hangokat, a világos színű rövid „a”-kat. Hadd jegyzem meg, az utóbbi okán: igazság van az említett műsor vezetőjének tréfájában, amely szerint a palócok úgy ejtik ki Hatvan nevét, hogy Zalában hetvennek hallják. Nekem örömet szerzett a sok különös tájszó, amelyet más vidéken lakók talán idegennek, kifacsartnak éreznek. Emlegette a két asszony például a váci püspök urat, persze püspöknek mondva, Panka néni pedig valami Katyi nevű rokonáról beszélt, akit a váci kórházban látogatott meg. Ekkor kezdtem jobban figyelni a beszélgetésre, s tudtam meg, hogy kinek mi a neve. A vidám tekintetű, kerek arcú Bözsi néni kapva kapott a kórház szón, ő ugyanis éppen Budapestről tartott hazafelé, valamelyik pesti kórházban járt. Meg kellett mutatnia a szemét, amelyről két hónapja távolították el a SZürkeháln^'—* ** — - Látsz mán jól? - kérdezte Panka néni. - Hát. Nem én ismertelek meg? - így felelt Bözsi néni. - Igaz a’! A két asszony más-más faluba való volt, de nyilván régebbről jól ismerték egymást, mert meleg, bizalmas hangon beszélgettek, másról sem volt már szó, mint a kórházról, a szemműtétről. Hogy milyen aranyos volt az a bizonyos szemorvosnő, meg milyen figyelmesek az ápolónő lányok! Örzsi néni azonban leghosszabban kórházi tartózkodásának az utolsó előtti napjáról beszélt. Ekkor ugyanis a doktornő meghívta a saját szobájába. A néni csodálkozott, hogy ugyan mit akar tőle, nyilván pénzt. Vitte is a zsebkendőjében. De hát nem arról volt szó, mert a doktornő szobájában egy szépen megterített asztalvégen kólásüveg meg sütemények voltak. Ültek már a szobában mások is, a doktornő két kollégája, meg néhány ápolónő. Örzsi néni nem is mind ismerte. Mosolyogva fogadták, a doktornő hamar a lényegre tért: - Kedves Erzsi néni, vagy inkább Erzsi néni, azért jöttünk itt össze, hogy magát hallgassuk. Szépen megkérjük, hogy meséljen nekünk valamit, de ne úgy beszéljen, ahogy mi, pedig maga úgy is tud, hanem úgy mondjon mindent, ahogy otthon szokott. - Nem ijedtél meg? - kérdezte a vasútállomáson Panka néni. - Nem hát! Mindenki csak mosolygott rám, biztatott a nézésük. Tudod, jártam én a Pávakörbe, szólista is voltam, szerepeltem már én sokat. Nem is voltam szűkszavú. Mindennek nagy feneket kerítettem... Senki sem nevetett ki a beszédemért. A házunkról meséltem, meg az uramról, meg az unokákról, de néha meg kellett magyarázni, hogy nálunk a tehén az tehén, a dinnye az gyinnyénk, a fánk az pampuskánk. Amikor belemelegedtem, megkérdeztem tőlük, hogy szeretik-e a herőcét. Csak néztek rám. Mondtam volna, hogy a herece az forgácsfánk, de a doktornő közbevágott, hogy ő talán tudja. Tudta hát. Panka néni csodálkozott. -Te tartottál előadást nekik? Kissé meglepődtem magam is, hogy a kórházi csapat nem azért jött össze, hogy jót mulasson a palócos beszéden. (Kár, hanah.Írni lérdeztem meg, melyik kórházban történt.) Igaz, a történet hallatán keserűen egy réges-régi kellemetlen jelenetre is gondoltam. A hatvani gimnáziumban egykor a rajzot egy fővárosból oda helyezett piperkő- művész-H tanár tanította, aki egy ízben ki- s csúfolta, kigúnyolta tanyáról jött osztálytársamat, mert palócosan mondta az „á” hangot. Igaz, csak I egyszer történt meg, nyilván az fr igazgató tudomására jutott a dolog, de emléke ma is fáj. I Ó, a jelen némely dolga menynyire fel tudja idézni a múltat! Kóródi József: IIi SZAKADÉK ' ' • Dallos Jenő rajza Subad Föld Független társadalmi és családi hetilap Elnök, mb. főszerkesztő: Major Lajos Szerkesztőség és kiadó: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. Postacím: 1428 Bp. 8., Pf. 52. Telefon és fax: 133-6794 Kiadja a Szabad Föld Lapkiadó Rt. Felelős kiadó: a részvénytársaság elnöke Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, 1085 Budapest Vill., Blaha L. tér 3. Telefon: 138-4669, 138-4707,138-4456 és 138-2369. Terjesztik: árusításban a HIRKER Rt., az NH Rt. és a regionális részvénytársaságok, valamint az ERALL és az EXTRA-HIR Rt.-k; előfizetésben a Magyar Posta Rt. Külföldön terjeszti a Kultúra Külkereskedelmi Rt. H—1389 Budapest, Pf. 149. Előfizethető bármely postahivatalban, a kézbesítőknél, valamint a Hírlapelőfizetési Irodánál (HEUR). 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hónapra 152 Ft, egy évre 1824 Ft. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 Szedés: Szabad Föld Rt. Tip-Műhely Nyomtatás: veszprémi Kinyomért Felelős vezető: Fekete István igazgató ISSN 0133-0950