Szabad Föld, 1995. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-02-07 / 6. szám

4 SZABAD FÖLD Mertrs­zly­­füsgazdálkodis? Válaszol Csötönyi József, a MOSZ erdészeti szakértője Mi lesz a kárpótlás során eladott er­dőkkel? Erre a jogos, nyugtalanító kér­désre mielőbb megfelelő választ kell adni. Az erdőlicitek során mintegy 700 ezer hektárnyi állami és szövetkezeti erdő jutott több mint 200 ezer ember tulajdonába. Ez a változás tehát erde­­ink 40 százalékát érinti. Sok gonddal küzdenek az új tulajdonosok. Veszély fenyegeti a szétosztott­ erdőket. Dr. Csötönyi Józsefet, a MOSZ erdészeti szakértőjét kértük meg, hogy válaszol­jon a vitatott kérdésekre. - Véleménye szerint mi jellemzi magán-erdőgazdálkodásunkat ? - Miközben a világ a harmadik év­ezred elejének várható fejleményeit la­tolgatja, addig hazánkban egy sajátos gond, az erdőprivatizáció is sok em­berben kelt aggodalmat. A rendszer­­váltást követően jelentős tulajdoni át­rendeződés folyik a magyar erdőkben. A tulajdonváltás erdeink nagy részét érinti, és valóban több mint 200 ezer új erdőtulajdonossal kell számolnunk. Nyugaton az erdő-tulajdonviszo­nyok szerves fejlődés eredményeként alakultak ki. Nálunk viszont az új erdő­­tulajdonosok múltbeli sérelmeik kár­pótlásaként jutottak kisebb-nagyobb, inkább kisebb, néhány hektárnyi erdő­vagyonhoz. A magánerdő-tulajdono­­sok foglalkozását tekintve megállapít­ható, hogy az igen sokszínű, és csak kevésnek van valamiféle korábbi kötő­dése az erdőhöz. Inkább az üzleti szá­mítás, a gyors meggazdagodás remé­nye ösztönözte az erdőhöz ju­tást.­­Hogyan viselkednek az új tulajdonosok? — Két tulajdonosi magatartásformát szükséges megemlíteni. Az egyik­­ ez a negatív, a nemkívánatos amikor az új tulaj­donos fejszét, fűrészt fog és „az enyé­met vágom” jelszóval a könnyen szer­zett erdővagyonhoz nyúl a „nagy üz­let” reményében, ami végül is „erdőir­tó” tetté változik. A másik - ez a pozi­tív, a kívánatos -, amikor az új erdőtu­lajdonos erdész szakembert keres fel, és tanácsot kér vagy erdőgazdálkodási ismereteket nyújtó tanfolyamra iratko­zik be, illetve az erdejével szövetkezik vagy társul. Nagy gond, hogy a tulajdonváltást lassan követi az adminisztratív rende­zés, például a tulajdoni bejegyzés. Je­lenleg a „már nem” és „még nem” álla­potban „lebeg” mintegy 100 ezer hek­tárnyi erdő, melyben semminemű er­dőgazdálkodási tevékenység - szakke­zelés - egyáltalán nem folyik. A gaz­dátlan erdőkben csupán a fatolvaj­lások szaporodtak el, néhol szervezett kere­tek között, így aztán hangot kapott az a nézet, hogy az új tulajdonosok tönkre­teszik az erdőt. Kár azonban általános riadalmat kelteni, hiszen az új erdőtu­lajdonosok mégsem mind fatolvajok. Végül is jó gazdái lehetnek erdeik­­nek. - Milyen szemlélet és magatartás­váltás szükséges ehhez? -Tudatosulnia kell az erdőtulajdo­nosokban annak, hogy az erdejük - bármekkora is - kettős tulajdonú jó­szág, köz- és magántulajdon egyszerre. Az erdőbe fektetett tőke igen hosszú idő múlva térül meg. Az erdő alacsony jövedelmezőséget biztosít a tulajdo­nosnak. Szaktudás hiányában az erdő életébe történő beavatkozásból jóváte­hetetlen kár származhat mind a tulaj­donos, mind a társadalom számára. Jó, ha tudja a tulajdonos, hogy er­dejében - az erdőtörvény alapján - ütemterv szerint kell gazdálkodnia. Az ettől eltérő tevékenység szankci­ót von maga után. A fakitermeléshez szakhatósági, erdőfelügyelőségi en­gedély szükséges. A fakitermelés után kötelező a telepítés, a felújítás. Az erdő őrzéséről a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Meghatározott nagyságú területhez erdészeti szak­embert kell alkalmazni. - Milyen jövő vár a magán-er­dőgazdálkodásra ? - Ma, amikor a magánerdők helyze­te annyira kuszált, számos veszély fe­nyegeti az erdőket: a szétaprózódás, a tulajdoni rendezetlenség, a nem kielé­gítő tulajdonosi magatartás, sokféle erdősérülés, aszály, vadkár, hozzá nem értés, tőkehiány és számos szakmai gond. Mindennek árnyékában mégis a holnapra kell gondolnia az erdejét sze­rető és azt értéknek tartó tulajdonos­nak, erdésznek egyaránt. Két formája bontakozik ki a magán­­tulajdonú erdőkben az erdőgazdálko­dásnak. Az egyik a kis területű, szét­szórt erdőbirtokon folyó gazdálkodás, az úgynevezett magán-erdőgazdálko­dás. Ez esetben a tulajdonos maga gaz­dálkodik erdejében. A másik forma a közös erdőgazdálkodás - erdőkezelés - különböző formái: erdőszövetkezet, erdőbirtokossági társulat és a gazdasá­gi társaság. Várhatóan ezek lesznek a meghatározók. Valamennyire van már számos példa. Remélhető, hogy segítségükkel a zi­lált erdőviszonyok rendeződnek, és megvalósul az ésszerű erdőtulajdonlás. Bízom abban, hogy az 1995-ös eszten­dő annak a felismerésnek a jegyében zajlik, miszerint az erdő több mint nyersanyagforrás. Gyarapodnak a tár­sas erdőkezelő szervezetek, és erősö­dik a felismerés, hogy ésszerű, tarta­mos, hosszú távú erdőgazdálkodás szétaprózott parcellákon lehetetlen, igen költséges. A tulajdonosok tehát inkább szövetkezzenek vagy társulja­nak. Így emelkedik a magántulajdonra épülő erdőgazdálkodás színvonala, az erdőkultúra, az erdőetika, és fontos szerephez jut a szakértelem és a szak­tudás. Tóth Benedek Praveczki Pál már idős ember, 84 éves. Homokterenyén él. Már 75 éve foglalkozik a juhokkal. - Nekem az életem nem volt jó soha. Apám csak verekedni tudott, és ez marad bennem, amíg élek. Gyermekkoromban már hétévesen juhászkodni kellett, akkor tíz birka volt rám bízva. Zsoldos Béla nagy­ságos úrhoz kerültem, aki Buda­pesten volt képviselő. Nála a cseléd csak koldus volt. A ju­hásznak adott 24 kilogramm búzát, és mivel kinn a ta­nyán laktam, tarthattam disznót is, így valahogy ki­húztam. Viszont volt olyan kocsisa az uraságnak, hogy négy gyereket nevelt, de nem adott neki ezért semmi pluszt. Éljen meg, ahogy tud! Nagyon gyakran evett szegény csak sima főtt vagy sült krumplit ebédre, mert nem volt más - néz vissza az időben az öreg juhász. Praveczki Pál később, amikor megnősült, Kazáron vett házat, és az ottani té­­eszben juhászkodott har­minc éven át. Ötszáz birka volt a kezére adva, kutya nélkül képtelen lett volna kordában tartani őket. - Hiába kiabál az ember­fia! A birka nem hallgat rá, de a kutyától nagyon fél. Az ügye­sen összetereli őket. Volt kedvenc kutyám, „aki” nagyon a szívemhez nőtt. Az olyan okos volt, hogy ami­kor a kisbárány elaludt, rögtön ész­revette, és nyakánál fogva megrán­gatta, hogy fölébredjen, majd odaterelte a többi közé. Nagyon okos hajtókutyák voltak. Szép élet a juhászélet! Szép bi­zony, különösen nyáron. Lehet gombát, szamócát gyűjteni a jó le­vegőn. Télen viszont nagyon sok a dolog. Etetni, figyelni, hogy mikor ellik a juh, na és a kisbárányokkal is akad munka bőven. Előfordult olyan is, hogy nem kellett az anyjá­nak, és én neveltem föl. Cumis­üvegből etettem. Volt vele annyi dolog, mint egy kisbabával! Tavalyelőtt még Dorogon válla munkát 82 évesen. Szeretne m­ most is menni, de már nem bírt erővel.­­ Dorogon három hónapig do­goztam, de nagyon legyengülten ott kellett hagynom őket. A birkába legeltettem ott is, nagyon el volta hanyagolva. Sok volt a sánta, azo­kát körmöltem. Ez nem könny Praveczki Pál nyári „legényesen” (A szerző felvétele) munka, fiatalembernek megy, de öregnek már nehéz. Meg kell fogni a birkát, a körmét kell farigcsálni, csak hát ez nem olyan egyszerű, merthogy a birka rugdos! Büdös sántaságnak hívják a kórt a juhá­szok, de büdös is tényleg... Ha ezt nem kezelik rendesen, akkor a jó­szágnak szinte elrothad a lába. Ha a sántaság megjelenik, akkor jaj a juhásznak! Tapasztalatom szerint a legjobb orvossága az volt, ha kékkövet ecetben fölforraltam, ev­vel kentem, ettől egykettőre jobban lett. Jaj, nagyon szerettem én a ju­hászkodást, kedveském. Cserhalmi Adél Jobbágyi pantallók Nyugat-Európába 11 Termékei egyre inkább elviszik a hírét a világba Jobbágyinak, a Nógrád megyei kis falunak. A Sal-Kon Rt. helyi telepén Vargá­­né Kovács Mária telepvezető mutatta be cé­gét. Megtudtuk, hogy a salgótarjáni székhe­lyű anyavállalatuknak sikerült számos híres német, olasz és egyesült államokbeli vállal­kozással üzletet kötni. Ezek számára az el­múlt évben mintegy százezer darab női pantallót készítettek, kiváló minőségben. Ugyanakkor már erre az évre is lekötötték megrendeléseikkel az egész évi kapacitá­sukat. A jobbágyi telephelyen száztíz embert foglalkoztatnak, ebből 94 a teljesítménybé­res dolgozó. A munkások a környező tíz te­lepülésen laknak, és a cég saját autóbusza fuvarozza őket reggel a telepre, délután pe­dig innen haza. Üzemük korszerű, nagy tel­jesítményű gépekkel fölszerelt, ez az egyik oka annak, hogy kiváló minőségű terméket gyártanak. A másik a munkavállalók hozzá­állásában, igyekezetében keresendő. De az is igaz, hogy a dolgozóknak nem tudták ki­adni az évi rendes szabadságukat, sőt még a kéthetes karbantartási munkákra sem ál­líthatták le az üzemet, hogy maradéktalanul teljesíthessék a vállalásukat. Az elmúlt esztendőt 11 millió forint nye­reséggel zárták, így karácsony előtt már kifizethették a tizenharmadik havi fizeté­seket. Fejlesztési terveik között az üzemi épületek tatarozása és új célgépek be­szerzése egyaránt szerepel. És persze az is, hogy a fizetéseket mielőbb följebb tor­názhassák a mostani tizennégyezer forin­tos havi átlagbérnél. Szöveg és kép: Geleta Pál Vargáné Kovács Mária telepvezető Turcsányi József szabász Laczkó Mónika ipari tanuló Olaszországba „öltöztetik” a pantallókat 1995. FEBRUÁR Hol épüljön a sugártemető?­ ­A­ hazai villamosenergia-termelés felét a Paksi Atomerőmű adja, ahol kis­es-l­ és közepes aktivitású sugárzó hulladékok is keletkeznek. Ezek végleges el­helyezésére világszerte jól bevált, biztonságos módszerek ismertek, a lerakóhely kiválasztása viszont nagy körültekintést igényel. Nálunk 1993-ban kezdődött ezt illetően egy országos kutatómunka a Magyar Állami Földtani Intézet szakembere­inek irányításával. Az úgynevezett kiszűréses módszer szerint az ország területének nagy része alkalmatlan az említett célra. Kizárták az országhatár melletti 30 kilométeres sá­vot, a történelmi emlékhelyek, a természeti értékek környékét, a természetvédelmi területeket és az üdülőövezeteket. Mintegy 200 települést jelöltek meg, amelyek környezetében további kutatásokat érdemes folytatni. Ezek a helyek főleg Fejér megye déli részén, Tolna, Somogy és Baranya megyékben találhatók. Az érintett települések önkormányzatait levélben már értesítették, ugyanis a további földtani kutatásokat és az atomerőművi hulladéktároló építését is természetesen csakis la­kossági hozzájárulással lehet elkezdeni. Az erőművek működése során kétféle hulladék keletkezik - mondta dr. Or­mai Péter, a Paksi Atomerőmű Rt. osztályvezetője. - Egyrészt az elhasznált nukle­áris fűtőanyagok mint nagy aktivitású hulladékok jelentkeznek. A kis és közepes aktivitású hulladékok az atomerőmű technológiájához alkalmazott víz tisztítása­kor, a karbantartási és javítási munkák során keletkeznek. A kis aktivitású hulla­dékok között találhatók a munkavédelmi felszerelések, például műanyag kesz­tyűk, védőruhák, szerszámok és törlőrongyok. Közepes aktivitású hulladékok az üzemvíz tisztításához használt gyanták, illetve a tisztítási maradékok. A kis akti­vitású, szilárd hulladékokat 200 literes fémhordókba préselik, s az anyag radioaktivitása olyan kicsi, hogy a hordókat külön sugárzásvédelem nélkül lehet kezelni. A közepes aktivitású hulladékok szállításakor már szükség van sugárzás elleni árnyékolásra, a folyékonyakat pedig végleges elhelyezés előtt adalékanya­gokkal (például cementtel, bitumennel) hozzák szilárd formába. Nos, ezen kis és közepes aktivitású hulladékokat kell elhelyezni valahol a somogy-torna-baranyai dombvidéken. A végleges elhelyezés célja, hogy ezeket teljesen elzárják a környezettől, az élőlényektől. Szakemberek szerint világszerte évtizedek óta működnek ilyen sugártemetők, s ma már biztonságosan elhelyezhe­tők ezek a hulladékok. Az emberekben ennek ellenére rossz érzést vált ki, ha meg­tudják, hogy falujuk, településük környékén ilyen létesítmény épülhet. Pedig semmi ok az aggodalomra, akadnak polgármesterek, akik határozottan üdvözöl­nék, ha környékükön ilyen beruházás megvalósulna. Ez ugyanis új munkahelye­ket adhatna, és a lakosság másfajta előnyben is részesülhetne. Amerikában példá­ul adókedvezményt élveznek az atomtemető környéki települések. Így végül is hol építik meg a hazai sugártemetőt, azt a további vizsgála­­ti dlrr­tok és az adott területek lakosságának népszavazása dönti majd el. Ha ne­tán sehol sem egyeznének bele, akkor a gondot gyerekeinknek, unokáinknak kell megoldaniuk. Pethes József

Next