Szabad Föld, 1996. július-december (52. évfolyam, 27-53. szám)

1996-12-03 / 49. szám

1996. DECEMBER 3. ' garanaKBggü®] |Srabia in TMK] Több olvasó érdeklődött a kül­területi termőföld bérbeadásából származó bevétel terményben tör­ténő kifizetése esetén követendő adózásról. Az ezzel összefüggő tudnivalókat foglaljuk most ösz­­sze. A személyi jövedelemadóról szóló törvény értelmében, ha a magánszemély nem pénzben jut az önálló tevékenysége (például földbérbeadás) ellenértékéhez, akkor bevételnek a kapott vagyoni érték forintban kifejezett szoká­sos piaci értékét kell tekinteni. Szokásos piaci értéknek pedig az adott időpontban ismert árat kell tekinteni, mely lehet a kifizető (például a szövetkezet) által álta­lában érvényesített (kiszámlázott) ár vagy ennek hiányában a mások által általában érvényesített ár. Amennyiben a bérleti szerző­dés tanúsága szerint a magánsze­mélyt aranykoronánként 25 kg élelmezési búza illeti meg, akkor nem alkalmazható a 20 százalé­kos mértékű kedvezőbb adózási mód, ha a búza általában érvénye­sített ára meghaladja a Földműve­lésügyi Minisztérium által meg­hirdetett, 1995. december 31-én érvényes garantált értéket. Ez esetben a terményben adott ellen­értékből nem forrásadót, hanem adóelőleget kell levonni. Ha a szö­vetkezet forintban nem teljesít ki­fizetést, akkor a kifizetőnek nem kell adóelőleget vonnia a ter­ményből. Ilyenkor az adót a ma­gánszemélynek a kifizető igazolá­sa alapján az adott évről szóló adóbevallásában kell megállapí­tani és megfizetni. Nem kifogásolható gyakorlat, ha a magánszeméllyel kötött meg­állapodás alapján a kifizető az adóelőleg mértékével azonos ér­tékű terménnyel csökkenti a bér­leti díj címén adott termék mennyiségét, és a kifizető a ter­ményben levont adóelőleg forint­ban kifizetett összegét befizeti az adóhivatalnak. Dr. Mészáros Gyuláné MIT­­ HOL? ▼ Almatermésük tárolási idejét akarják meghosszabbítani a gaz­dák. Évekkel ezelőtt olvastak la­punkban egy Prolong nevű készít­ményről, amellyel ez elérhető, de most hiába keresik a mezőgazda­­sági szaküzletekben. Vevőszolgá­latunk kiderítette, hogy a Prolongot a Cherole Agrokereskedelmi Kft. forgalmazza. Egy csomag tartalma 100-150 kg alma vagy körte keze­léséhez elegendő, és egyszeri ke­zelés hónapokkal meghosszab­bítja a tárolhatóság időtartamát. A Prolong megrendelhető utánvét­tel is a következő címen: 1021 Bu­dapest II. kerület, Budakeszi út 55/D, VII. épület. Bővebb felvilá­gosítást pedig a 200-0857-es tele­fonszámon adnak.­­ A 21,5 literes szódásballon­­hoz való csaptelep utánvéttel is megrendelhető az Alufix Szerviz­boltnál, ára 2600 forint. A szerviz­bolt címe: 1142 Budapest XIV. kerület, Erzsébet királyné útja 57-61. Telefon: 251-1444. ▼ Az egykori csehszlovák gyártmányú Tesla lemezjátszó­hoz való komplett betétet a Gelka Sistem Bt.-nél lehet meg­vásárolni vagy utánvéttel meg­rendelni. A betét típusszáma VK-4302, az ára pedig 1175 fo­rint. A Ziphona-Combo nevű le­mezjátszó pedig NDK-gyárt­­mány volt, ahhoz alkatrész vagy külön lemezjátszó tű már nincs és nem is lesz a szaküzletekben. Megoldás azonban van, csak ki­csit körülményes. Meg kell vásá­rolni hozzá az említett VK-4302- es komplett betétet, és abból a lemezjátszó tű átszerelhető a Ziphona-Combo lemezjátszóba. Fuchs Anna LELKI LEVELESLÁDA „Nincs bűnöm, mégis szenvedek” jelige. „Egy évig jártam egy sráccal. Nagyon boldogok vol­tunk. Testben és lélekben sokat adtunk egymásnak. Már azt is elterveztük, mikor házasodunk össze, hány gyere­künk lesz, hol építjük föl családi házunkat. De egyszer csak beleköpött a tálba egy csaj, akit a fiam annak idején ottha­gyott, amikor rájött, én vagyok az igazi. Két bátyjával összefogva följelentették az én drágámat. Teljesen hamis váddal. Elérték, hogy a fiú, aki mindenkinél fontosabb ne­kem, rács mögé kerüljön. Én természetesen semmit se hi­szek el abból, amit az a banda bosszúból rákent... Nincs a kedvesemnek bűne, hacsak az nem, hogy mint pénztáros nem tudott elszámolni háromszázezer forinttal és abban az időben kétszázötvenezerrel leelőlegezett egy telket, amire majd a házunk kerül... A srác családja napokon be­lül visszatérítette a vállalatnak a háromszázezret, de ad­digra a rendőrség munkához látott... Talán azt fújták föl, hogy tisztázhatatlan volt: a telek vaskerítése a cég raktá­rából engedély nélkül került-e a telkünk közé... Mindegy. Ezeket is csak azért írtam le, legyen érthető, nem vagyok elfogult a bűnügy megítélésében... És nem azért írtam le ezeket, hogy tisztára mossam őt, aki szerintem patyo­lattiszta. Az én bajom jövendőbelim börtönbe kerülése után kezdődött. Ő odabenn pokolian féltékennyé vált. Ez kiderült a beszélőkön. Rám támadt, hogy biztosan lefek­szem a régi fiaimmal. Leveleiben is fenyeget, hogy meg­iszom a levét a züllött életemnek. Csak leteljen a bünteté­se! Szabaduló zárkatársa is azzal keresett föl, hogy az én vőlegényfélém hazavágja majd azokat, akik összeszűrik velem a levet... Természetesen egy szó sem igaz abból, amivel gyanúsít. Amióta ő nem szabad, nem hogy diszkó­ba, de még presszóba se tettem be a lábamat. Hűségesen várom vissza szegényt. Ha egy férfi randit kér tőlem, és ez előfordul, mert sokan mondják rám, hogy dögös vagyok, csak annyit felelek: pardon, én már elígérkeztem másnak, így élek és mégis szenvednem kell. Félek, nem győzőül cér­nával. Mert az ő szabadulása még sokára tesz. Az én ide­geim pedig rongyolódnak...” Nem irigylésre méltó a maga helyzete. Még akkor sem az, ha netán valami aprócska oka tán lehet is a fiatalember­nek a féltékenykedésre. Ezt nem azért írom, mintha kétel­kednék a maga hűségében. Inkább arra gondolok, egy ma­gára maradt, vonzó külsejű fiatal nőre a férfiak egy része mai szóhasználattal élve: „ráhajt”. Az érem másik oldalán pedig az van, aki börtönben van, azt az ítélet - bár nem mondja ki - megfosztja a szerelmi élettől. Börtönviseltek elbeszéléseiből tudom, hogy egyébként szemérmes férfi­ak, akik odakint soha nem tárják föl nőügyeik „pikáns” részleteit, ott sokszor elmondják, kivel milyen kapcsola­tuk volt. És kitérnek arra is, számítanak-e az otthoni szere­tő vagy feleség hűségére, hűtlenségére. Mert valljuk be: sok minden veszélyezteti vagy éppen aláássa az egyedül maradt nő ragaszkodását... Tanácsom? Nem ismerem a maga tűrőképességét, áll­hatatosságát. Minden azon múlik. Arra ugyanis nincs le­hetőség, hogy bizonyítékokkal győzze meg a másikat ar­ról - változatlanul kötődik hozzá. Csak hozzá... Tehát láto­gassa őt, amikor csak lehet. Leveleinek hangjából sugá­rozzák, maga a régi. Esetleg a fiú családtagjaival is tartson fönn meleg kapcsolatot. Annak híre is eljut előbb-utóbb a regényhez... Ha túl hosszú szerelmesének büntetése? Ha elfogy a maga ragaszkodása? Ha mégis jön valaki az életé­be? Szakítása akkor se legyen durva, kímélet nélkül való. Akit egyszer szerettünk, az megérdemli, hogy tiszteljük ér­zékenységét, ne dúljuk fel a lelkét. Ne keltsünk benne olyan gondolatot, hogy most már nincs értelme az életnek. Mert az élet akkor is élet, ha egy szerelmi kapcsolat elfárad... LEVELEZNÉNEK Kertészkedést kedvelő, leszázalékolt, 45 éves férfi olyan nőtől vár levelet „Esetleg" jeligére, aki hasonló sorsú, mint ő, de még nem adta föl a reményt, hogy szép is lehet az élet. „Mindennapi reménység" jeligére lehet írni egy 41 esztendős, két gyerekét egyedül nevelő kisvárosi nő­nek. Pest környékén élő, gyermekét egyedül nevelő, is­kolázott férfi levele örömöt jelentene a számára. „Bódva völgye” a jeligéje egy 61 esztendős, józan életű özvegyembernek. Falusi, a barátságot megbecsülni tudó asszony levelét várja, hogy válaszolhasson arra. Korban hozzáillő férfi levelét várja „Sz/Whangi”jeligére egy 68 esztendős, gyermektelen, nyugdíjas nyugat­magyarországi özvegyasszony. „Leveleznék olyan egyszerű származású, szerény körül­mények között élő, becsületes, házias, 18 év körüli lánnyal, akinek szintén hiányzik az életéből a megértés. Jómagam 18 éves fiatalember vagyok. »Magányos tavasz« a jeligém.” Apró termetű, nagy szívű, 32 éves, kisvárosi, értelmi­ségi nő „Hűséges levelek"jeligére várja művelt, rende­zett életű, független férfi levelét. Örökmozgó, víg kedélyű, 72 éves vidéki ember, aki szeret verset írni, szívesen levelezne „Lelki táplálék" jel­igére egyszerű, korban hozzáillő vidéki asszonnyal. „Bakonyi séta"jeligére lehet írni egy 61 éves, értelmi­ségi özvegyasszonynak, aki romantikus lelkületű, és olyan férfival szeretne leveleket váltani, aki szereti a kertet és szintén romantikus beállítottságú. Társtalan, magányos, 33 éves férfiember levelezőkap­csolatra vágyik. Elsősorban Békés, Szolnok megyéből re­mél magányos nő által írt levelet. Jeligéje: „Fekete csillag.” Fiúkkal-lányokkal egyaránt szívesen levelezne egy 16 esztendős leány. Kisvárosban él, szereti az állato­kat, kedvelt időtöltése a zenehallgatás és az olvasás. Jeligéje: „Angyal.” JOGTANÁCSOSUNK ÍRJA Az egyik olvasónk (budapesti lakos) panaszolja, hogy hiába volt a gépkocsija felszerelve a legmodernebb és a legdrágább elektronikus riasztóval, és gyárilag mozgás­gátlóval is biztosítva, autóját mégis ellopták a harmadik kerületben a ház elől, ahol lakik és parkol. Fölteszi a kér­dést: vajon mit érnek a biztonsági berendezések, ha mégis el lehet követni egy ilyen súlyos bűncselekményt, és meg nem térülő kárt okozni a tulajdonosnak? Ő természetesen casco biztosítást kötött új korában az autójára, ám mégis kárt szenved, mert a forgalmi értéknél ötszázezer forinttal kevesebbet fog kapni. Elment a rendőrségre, ahol pontosan fölvették a lopás körülményeivel kapcsolatos adatokat, és miközben be­szélgetett az ügyintéző rendőrtiszttel, meg kellett állapíta­nia: fennáll szinte minden autó (legyen az bármilyen gyártmányú) ellopásának közvetlen veszélye. Mint mond­ja, ez tűrhetetlen, megengedhetetlen állapot. Kétségtelen, hogy az ilyen bűncselekménynek, ha a tet­test elfogják, súlyos a büntetése. De fölmerül bennem egy kérdés: vajon hogyan áll a biztonsági berendezéseket aján­ló cégeknek és beszerelőinek a felelőssége? Tudniillik mindig arra hivatkoznak, hogy nagyon jó a berendezés, amit ők adnak és beszerelnek, de az legfeljebb csak meg tudja ne­hezíteni a tolvajlást, és nem három percig, hanem - mondjuk - hatig tart a hatástalanítás! Persze az is előfordul, hogy te­herautóra húzzák a gépkocsit, és ilyenkor csak az segít, ha mozgásérzékelő van beszerelve, ami szintén kapható. Mindezek a biztosítórendszerek rendkívül erősen szól­nak, üvöltenek, visítanak. Ám vannak, akik azt mondják: nem törődnek az emberek ezekkel a figyelmeztetésekkel, mert hiába látják, hallják, hogy valami gyanús dolog törté­nik, nem mernek odamenni, félnek, hogy leütik őket. Inkább úgy tesznek, mintha semmiről nem lenne tudomásuk. Ez azért messze nem így van, mert nézetem szerint, ha nem is kell odamenni a gépkocsihoz, a telefont minden ve­szély nélkül föl lehet emelni, és a rendőrséget fölhívni. Hisszük és reméljük, hogy a rendőrség tényleg „szolgál és véd”. Elvárhatjuk tehát, hogy valamilyen úton-módon ér­jék utol a tolvajokat, ha időben értesítettük őket. Talán furcsa a gondolat, de nem ártana néha-néha fele­lőssé tenni azt is, aki forgalmazza az elektronikus bizton­sági berendezést. Tudniillik, ha egy gépkocsit el lehet lop­ni, akkor a biztonsági berendezés semmit nem szolgál, mert nem lehet megelégedni csak a lopás késleltetésével. Egyesek azt mondják, hogy a büntető törvénykönyvben is hiba van. Lehetséges, de ennek megítélése nem az én fel­adatom. Egy dolog azonban biztos: már fölöslegessé vált annak a bűncselekménynek a törvényben történő szere­peltetése, amit a jármű önkényes elvételének kell minősí­teni büntetőjogi szempontból. Mit is takar a jármű önkényes elvétele? Jogi pontosság­gal kifejezve: aki idegen gépi meghajtású járművet mástól (például a tulajdonostól) jogtalan használat végett elvesz, bűncselekményt követ el, és az alapeset szerint két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Súlyosabban bünteti a jelen­legi törvény a minősített eseteket. Például a bűnszövetség­ben való elkövetést, vagy ha a cselekmény erőszak vagy élet, illetőleg testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkal­mazásával valósul meg. Kétségtelen, hogy ez a cselekmény a lopáshoz hasonl­ít­­ható. De a jogtalan elvétel és a lopás között különbség van. A lopásnál az elvétel célja az eltulajdonítás, míg a jogtalan használatnál a célzat nem ez, hanem értelemszerűen ennél kevesebb. Állást foglalt a Legfelsőbb Bíróság egy olyan esettel kapcsolatban, amikor az elkövető az indítókulcsot a tulaj­donostól elragadva hajtott el a járművel. E magatartásnak nem a gépkocsi használata volt a célja, hanem az, hogy az autó tulajdonosa ismerje el, lássa be, hogy az elkövető nem tartozik neki semmilyen pénzzel, és erről adjon írásbeli nyilatkozatot! Büntetőjogi szempontból azonban ebben az esetben nem a jármű jogtalan használatáról van szó, ha­nem egy nagy értékű vagyontárgy - nem vitás, hogy a gép­kocsi ennek minősül - birtokbavételéről magánjogi vita rendezése céljából. Tehát az ilyen cselekmény nem jármű önkényes elvétele, nem is lopás, hanem zsarolás bűntetté­nek kísérlete. Megállapíthatjuk, hogy a mindennapokban a jármű ön­kényes elvétele voltaképpen lopásnak minősíthető, mivel szinte lehetetlen különbséget tenni a szándék, a végrehaj­tás, a célzat szempontjából. Büntessenek meg mindenkit szigorúan, aki elkövetője vagy részese bármely lopásnak. Dr. Perl István Szabadföld 15 HÁZIORVOSUNK ÜZENI „(B)ŐRSZEM” jeligével hoz­zánk fordult fiatal olvasónknak bőrével van gondja. Mint írja, né­hány éve foltok keletkeznek az ar­cán, az utóbbi időben a tarkótájon is. Ezek először pirosak, majd erősen hámlani kezdenek, s eköz­ben kínzóan viszketnek. Az eddig használt kezelések még nem hoz­ták meg a várva várt tünetmentes­séget. Levélírónk rovatunkon ke­resztül szeretné megtudni, hogy mi lehet az oka betegségének, s mit tehet a gyógyulás érdekében. So­raiban arról is említést tesz, nemré­gen kimutatták nála, hogy aller­giás a gyomokra. Elsősorban sietek leszögezni, hogy pontos diagnózis felállításá­ra csakis a tünetek leírása alapján nem vállalkozhatok. Ezt csak a bőrgyógyász szakorvos teheti meg a leletek és a saját vizsgálata után. A bőrtünetek oka sok esetben rejtve marad, erről csak sejtések állnak a szakemberek rendelkezésére. A tü­netek kialakulásának oka lehet a szervezet belső működésének rend­ellenessége. Ez lehet természetesen idegi eredetű, de létrejöhet elhúzó­dó betegség, fertőzés utóhatásaként is. Meghúzódhat a háttérben egyéb belszervi betegség is, melynek kizá­rására a belgyógyász hivatott, a bőr­gyógyász sejtései alapján. Ilyen le­het esetleg cukorbetegség, vérsze­génység, lappangó, egyéb tüneteket nem okozó fertőzés, de meghúzód­hat a háttérben allergiás reakció is. A szakorvos tanácsain túl segít­het a gyógyulásban a zöldségben és gyümölcsben gazdag diéta. Emel­lett nyomelem- és vitaminpótlás is jó hatású lehet. A lelki egyensúly ki­alakítása, megtartása, a rendszeres fizikai tréning mind-mind részesei a kiegyensúlyozott életnek, aminek eredményeképpen hiszem, hogy olvasónk kigyógyulhat bajából. Mindemellett azonban nem szabad megfeledkezni az orvostudomány adta lehetőségekről sem. A beteg­ség okának esetleges belgyógyá­szati hátterét tisztázni kell, s a bőr­gyógyász szakorvos tanácsait is érdemes pontosan betartani a teljes gyógyulás érdekében. „VAN REMÉNY?” jeligéjű ol­vasónk elkeseredésében ragadott tollat. Szeretett rokona rosszindu­latú daganat miatt műtéten esett át nemrég. Az orvosok nem sok jóval kecsegtetnek. Hozzátartozója az­óta kedvetlen, néha agresszív, időnként elkeseredett. Nem tudja, mit tegyen, hogy a beteg régi ked­ve visszatérhessen. A rákos beteg nemegyszer érték­telenebbnek érzi magát, a lehetsé­ges halál gondolata megrémíti, s emiatt visszahúzódóvá válik. A be­tegben ilyenkor keverednek az elke­seredettség, a rémület, a kilátásta­­lanság érzései, amik bizony olykor dühben, agresszivitásban is meg­nyilvánulhatnak. Szomorú tény az is, hogy a menthetetlen rákos bete­get sokszor kerülik barátaik, isme­rőseik. Nehezen tudunk ugyanis mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy egy olyan ember él környezetünkben, akiről úgy tudjuk, rövidesen meg fog halni. Pedig ekkor lenne a leg­több szeretetre szüksége, hogy átse­gíthessük a saját lelki nehézségein. Soha ne feledjük el, hogy a betegnek magának a legnehezebb szembe­nézni a tényekkel, megbarátkozni a gondolattal, ha kiderül, hogy eset­leg gyógyíthatatlan. Nekünk, hoz­zátartozóknak, barátoknak az a fel­adatunk, hogy átsegítsük ezen a ne­héz időszakon. Soha ne hagyjuk el érzelmileg, de tiszteljük egye­­dülmaradási szándékát, amikor sa­ját gondolatait akarja rendezni. Nem ráerőltetni kell a szeretetet, ha­nem művészként tudni, hogy mikor mire van szüksége­­ egyedüllétre avagy szerető társaságra. Amíg van remény, bízzunk a gyógyulásában, mert ez a pozitív hozzáállásunk megváltoztathatja a beteg hangula­tát, ami jó hatással lehet a gyógyulás folyamatára is. Dr. Szirmák Eszter

Next