Szabad Föld, 1996. július-december (52. évfolyam, 27-53. szám)
1996-12-03 / 49. szám
1996. DECEMBER 3. HORVÁT NYELVOKTATÁS KŐSZEGEN Érdekes elképzeléssel rukkolt elő a kőszegi Jurisics Miklós Kísérleti Gimnázium. Az intézet vezetői a jövő évtől horvát nyelvi osztály, csoport indítását tervezik. Ez idáig ilyen középiskolai oktatásra még nem volt példa. A horvát anyanyelvű diákok Budapesten vagy Pécsett tanulhattak tovább a nemzetiségi tannyelvű gimnáziumban. E két iskolába sokan azért nem jelentkeztek, mert bizonytalan alapokkal rendelkeztek horvát nyelvből. Ugyanakkor a fővárosban és a Mecsekalján egyaránt komoly nyelvtudásra épült a tanrend. Kőszegen viszont figyelembe veszik azt, hogy a horvát anyanyelvű családok legtöbbjében a gyermekek nem beszélik hibátlanul a horvátot. Az elképzelés szerint heti hét-nyolc órában folyik majd e tantárgy oktatása a vasi gimnázium falai között. A diákok főként az irodalmi nyelvet ismerhetik meg tanáraiktól, akik természetesen az egyes nyelvjárási jellegzetességek tanulmányozására is gondolnak. A cél, ahogyan azt Németh Sándor igazgató is hangsúlyozta, a gimnáziumból kikerülő fiatalok továbbtanulva tevékeny részesei legyenek a horvát-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztésének. Azok pedig, akik viszszavágynak falujukba, komoly szerepet vállalhatnak az anyanyelv és a nemzetiségi kultúra életben tartásában. Elsősorban a horvátok lakta települések fiataljaira, valamint a nyelvet tanító általános iskolák végzős diákjaira számítanak Kőszegen. Az érdeklődők részletes felvilágosítást kaphatnak telefonon is a Jurisics Miklós Kísérleti Gimnáziumban. Egyébként az iskola a lehetőségekről előzetes tájékoztatót is küld azon települések önkormányzatainak, ahol horvátok élnek, illetve helyben e nyelvet oktatják. (p. g.) Nem politizált, inkább filozofált Határ Győzőt díszpolgárrá avatták szülőfalujában Határ Győző író, bölcselő 1956-ban hagyta el Magyarországot. Otthona azóta Angliában, szőkébb hazája pedig Londonban van. A negyvenes években felséggyalázásért, míg 1950-ben tiltott határátlépésért zárták börtönbe. A BBC és a Szabad Európa Rádió munkatársaként több évtizeden át tevékenykedett, távol tartva magát a direkt politizálástól. Hallgatóságát a magyar irodalom konzervatizmusának szakadatlan kritizálásával bombázta. Itthon a nyolcvanas évek végétől szinte folyamatosan jelennek meg a munkái. Legutóbbi, októberi látogatásakor például a Bábel tornya című kötettel lepte meg olvasóit. (A könyvet a Trikolor és az Intermix adta ki, az Örökségünk könyvsorozat darabjaként.) Határ Győzővel debreceni irodalmi estje előtt beszélgettünk a múlt és a jelen sorsfordító történéseiről. - Meglehetősen ritkán szokott hazalátogatni. Vajon minek köszönhető az őszi vendégeskedés? -Olyan messziről el sem indultunk volna a feleségemmel - gondolja csak el, már 82 éves vagyok -, ha nem hívnak. Meghirdettek egy olasz-magyar verspályázatot, s rábírtak a barátaim, hogy én is küldjek be két verset. Pontosabban, úgy történt, hogy láttam a kiírást az Élet és Irodalomban. Az egyik telefonbeszélgetés alkalmával említettem Pomogáts Bélának, hogy észrevettem a felhívást. Erre ő azt felelte: „Igenigen, te csak küldjed a verseidet!" Mondtam neki, dehogy küldöm, nyolcvan után ez már kész félrelépés lenne. Menjenek inkább a fiatalok, lépjenek inkább ők a szorítóba, övék a világ. Végül addig kértek, amíg hagytam magam meggyőzni. Találomra két verset tettem a borítékba a kísérőlevéllel együtt. - S talán mégsem adta postára? - Majdnem ez történt. Amikor bedobtam a sarkon lévő levelesládába, abban a pillanatban megbántam. Titokban arra is gondoltam, talán elkeveredik és meg sem érkezik Magyarországra. Esetleg a beérkező 3-4 ezer vers között úgyis elvész. Eltelt jó néhány hónap, amikor értesítettek, hogy nekem ítélték az első díjat, s jöjjek haza. Hát, ezért vagyunk most itt, s az egyik állomás Debrecen. - Ön negyvenkét esztendős volt, amikor elhagyta Magyarországot. Elképzelhető-e, hogy az elmúlt évtizedek alatt átértékelődött a „HAZA" szó jelentése? - Egy filozófusnak a hazája a bölcselet maga, az igazi haza a filozófia. - Ennél kicsit konkrétabban érdekel a válasza. Magyarország vagy Anglia? - Anglia. Gondoljon bele, ha maga lenne 82 éves, s volna egy 12 ezer kötetes magánkönyvtára Londonban - Wimbledonban - egy hatalmas villában, nagy kényelemben, a megszokott környezetében, ahol sötétben, behunyt szemmel is jól tájékozódik, vajon mit válaszolna... Hogyan is tudnék én onnan máshová elvágyódni?! Értelmetlen volna. - Idézzük fel az emigrációban töltött kezdeti éveket. Volt-e alkalma arra, hogy kapcsolatot tartson az itthoniakkal? - Öt-hat évig nagyon kellett vigyázni, féltettem azokat, akik nekem írtak. Előfordult, hogy egyetlen levélért is „megvakarták" őket. Ezek a jelenségek később aztán enyhültek. Egyébként, nagyon sok könyvet küldtek írótársaim, kedves, jó barátaim. Akkor rohantak meg igazán - köztük fiatal költők is -, amikor neszét vették, hogy a Szabad Európa adásaiban recenzeálok, beszámolok különféle könyvekről. Persze arra is ügyelnem kellett, hogy a nagy munkában a recenzeálás ne lakoltasson ki író voltomból. Azt sem titkolhatom, hogy az évek múlásával egyre fontosabb lett számomra a bölcselet felé fordulás. Anglia olyan ország, ahol ez az irodalmi tudat középpontjában helyezkedik el. Magyarországon ez egyáltalán nincs így. Ha arra is kíváncsi, hogy politizáltam-e, nemmel kell felelnem. Ne feledje, én elsősorban filozófus vagyok. - Hosszú éveken át semmiféle magyarországi elismerésben nem részesült, sőt talán még mellőzték is. Később aztán Kossuth-díjat kapott, illetve szülőfalujában, Gyomaendrődön díszpolgárrá avatták. Gyógyultak-e már a korábbi sebek? -Természetesen ezek jóleső érzéssel töltenek el. Örömmel és szeretettel gondolok ezekre az órákra. Az ünnepélyes pillanatokat idéző fotók ott vannak az otthonomban a falakon. Amikor viszont a fényképeknek hátat fordítok, és arccal a számítógép elé ülök, mindent elfelejtek. Saját magamat is. Csak a gondolatok maradnak, az a munka, amin éppen dolgozom. - Semmi feloldhatatlan megbántódás? - Miért lenne? - Ellátogatott-e szülőfalujába, s vajon élnek-e még ott rokonai? - Nagyon régen volt, amikor én ott születtem, de mindig, nagy örömmel megyek vissza. Fiúkként fogadnak azok is, akik nálam sokkal fiatalabbak. A családomból senki nem él már ott. Mostanra minden elhalványul a régi emlékekből, mert hiába ismerek rá ódon fényképekre, ahol élt születtem, annak a háznak nyoma sincs. A régi vasútállomás, ami az emlékezetemben él, szintén eltűnt, modern épület áll a helyén. Megismertem például az öreg református templomot, de ezek a dialógusok egy templom meg egy hazatérő között elég absztrakt históriák lennének. - Köszönöm a beszélgetést. F. Balogh Mária Határ Győző CZEGLÉDI ZSOLT FELVÉTELE KÖNYVSAROK E címmel jelentette meg a Hét Krajcár Kiadó negyven magyar költő verseit a forradalom és szabadságharc negyvenedik évfordulóján. Benke László szerkesztő válogatása megrendítő meglepetés az olvasónak: milyen érzékeny szeizmográfjai voltak lírikusaink a készülő rengésnek, hogyan magasodtak Petőfi utódaivá a lángnapokban, mint artikulálták verssé a gyászolók jajszavait. Egyek voltak a lélek hullámhosszán, bár az ütem, a mérték különböző: a klasszikus forma ünnepélyessége vagy a szabad vers csapongása csak a szívdobbanások szaporaságát jelzi... Hogy is maradhatott volna ki a fekete - vörös és fehér betűs borítójú, színköltészettel is hangoló könyvből Illyés Gyula mindent kimondó, önváddal terhes Egy mondat a zsarnokságról című nagy verse? Zászlaja lett az antológia első negyedének. A csak jelzésértékű, mondandójukat metaforákkal fátyolozó versek egy része megjelenhetett, a „tiszta beszéd" azonban csak búvópatakként olthatta az elkínzottak szomját. Néhány költői mű a fogházban született, mint Gérecz Attila (ő a novemberi napokban halt meg) vagy Tollas Tibor verse. Nem tudtam, hogy lapunk egykori munkatársa, a költő Sípos Gyula ilyen megrendítő költeményt írt azokban a napokban, mint az Egy orosz katonáról. Számomra a kötet egyik meglepetése. A tűzzel és vérrel írt történelmi napok belső, lélekben tomboló forradalmát is versbe vetíti Sinka István, Kassák Lajos, Benjámin László, Vas István, Lakatos István, Tamási Lajos, Csanádi Imre, Nagy László, Buda Ferenc, Eörsi István. Különböző indíttatásúak, s mégis azonos a hőfok, a hangnem! A megtorlás gyászverseit - mécsek - egymás mellé helyezte Benke László; ez az antológia harmadik harmada. Nincs izgalom - ezt adta szinte cikluscímül, s bár a „ciklusnak" strófáit más és más írta, a fájdalom vezérszólamaként rezeg mindenkiben. Eörsi, Zelk Zoltán és mások a börtönből üzennek, Zas Lóránt, András Sándor, Márai Sándor, Tollas az emigrációból, Fodor András, Bella István, Csanádi, Sinka, Mészöly Dezső, Csoóri Sándor belső fogságból... Zelket idézem: „s hull rád az emlék, mint a pernye / s beszállja szíved a korom..." (Tűzből mentett hegedű) A túlélők - apák és fiúk -, Faludy György, Lakatos István, Bella István, Nagy Gáspár, Kiss Benedek, Utassy József, Benke László szívparázson melengették a hősök neveit, a forradalom erkölcsi eszményeit. Nagy Gáspárnak sikerült 1983-ban a köztudatba szöget ütni: „egyszer majd el kell temetni / és,nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezni!" A zsebkönyv méretű kötet jelentősége felmérhetetlen, akár egy breviáriumé. Az is, a forradalom verses breviáriuma. Más-más irányból jött, más szellemi - olykor földrajzi - égtáj felé haladó költőket ölel közösségbe a kötet, miként tették ezt az öröm, a vér és a gyász napjai is. (A Vérrel virágzó 1956 című antológia a Magyar Könyv Alapítvány támogatásával jelent meg.) Leskó László Vérrel virágzó 1956 csmSm " Szabad Föld 13 A kenyérízű vers Kerek negyven évvel ezelőtt, ötvenhat végén magam is éjszakahosszat ácsorogtam a hidegkúti péknél kenyérért. Este kilenckor álltam oda, s másnap délelőtt vehettem kézbe a két pirosra sült, kemenceforró kenyeret, amelynek illatával semmi más étele nem ér fel. Benjámin László versei a frissen sült kenyér ízére, illatára emlékeztetnek: egyszerűek, jóízűek és nélkülözhetetlenek. Legkülönb volt a pék című versének tanúsága szerint lehet, hogy egyazon éjszakán topogtunk a hosszú sorban a külsőbudai pékség előtt; a tíz-tizenkét órás fagyoskodás, toporgás emlékéből (meg az ifjúkori, pestszentlőrinci kenyérélményeiből) született a költemény. A címben elhangzó ítélet némelyeknek talán sommásan hangzik az ötvenhatos forradalomra vonatkozóan - de nem sérti a hősöket és az áldozatokat: a demokrata szava ez, amely ma úgy hiányzik, mint a sorban álláskor hiányzott egy falat kenyér. A közhasznú embert becsüli meg és élteti a vers. Benjámin költészetének java demokratikus hitvallás. 1953 utáni poézise harc azért, hogy semmiféle nyomorító hatalom ne tűzhesse kalapja mellé az ő műveit. Legnagyobb vágya mindig az volt, hogy költőjének vallja a szegény nép, a külváros és a falu népe. Rendszerint úgy beszéltek, úgy vitáztak verseiről, mintha nem költői alkotások, hanem politikai döntések, tettek volnának. Valójában a szép szó művelője volt, és joggal írhatta egyik versében: „kedves fiának hí az anyanyelv." Alföldy Jenő BENJÁMIN LÁSZLÓ Legkülönb volt a pék Lőrincen sok volt a nagy ember, de a legkülönb volt a pék, Pulai bácsi ő sütötte a lőrinciek kenyerét. Télen-nyáron egy szál gatyában izzadt a kemence előtt, forgatta a hosszú lapátot, ő maga is hosszúra nőtt. Nagy ember volt, gatyástul is több, mint a mesebeli urak. Színe előtt szinte szorított a tisztelet s a bámulat. Mert otthon azt láttam anyámtól. Ha egy darabka leesett, úgy vette föl: engesztelésül megcsókolta a kenyeret, így is meg szóval is tanított. Legfőbb e földön a kenyér, s hittem, hogy aki kenyeret süt, az is különb mindenkinél. Kamaszfővel már kinevettem anyám kenyér-imádatát, mint vénasszonyos hiedelmet, mint babonák közt babonát. Bizony, aligha gondolok rá többé, ha életem delén - ha nem tolul megint eszembe ötvenhat félelmetes telén. Alig múlt éjfél, összeálltunk nők, férfiak,, tíz-valahány, a csikorgó erdőn keresztül vonult a néma karaván. Mentünk, kendőkbe bugyolálva, sort állni egész éjszaka s tán délig is - ha már erősebb a fagynál a kenyér szaga. S néztem a hidegkúti utcán. Háromszáz ember úgy lesi a pékeket, oly áhítattal, mint Rimbaud kis éhesei. Itt állok, mint gyerekkoromban, mint Pulai bácsi előtt - Nem fenyeget már önimádat, se zseni-póz, se zseni-gőg. Mit adtam én? Meg kell becsülnöm s becsülhetem is magamat, de alázatom, amíg élek, azé, aki kenyeret ad.