Szabad Föld, 1998. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)
1998-06-16 / 24. szám
1998. JÚNIUS 16. Kiszivattyúzott köbméterek, hatalmas károk, meghosszabbított bejelentési határidő, megelőlegezett állami támogatás. Írtunk többször is a több megyét sújtó belvízről. Most pedig a károsultak is beszéljenek. Riportunk a bodrogközi Karcsán, Fáimban és Cigándon készült. Ha vízen járnak, a juhok lába tönkremegy! - A támogatási feltételeknek két pontján is elbuktam - közli higgadtan a karcsai Lisóczki József, aki közel száz hektáron gazdálkodik. Legelője negyven hektár, juhállománya háromszáz körüli, birtoka többi részén búzát, tavaszi árpát, napraforgót és kukoricát termeszt. Szántójából körülbelül húsz hektárt tett pocsékká a belvíz, a legelő fele tocsog. Kárát legalább egymillió forintra becsüli, kárigénye azonban csak „papírszaporítás”. A gazdajegyző unszolásának tett eleget, a „statisztikai adatközlés végett”, amúgy nem számít egy fillér állami támogatásra sem. -Nincs semmilyen biztosításom - folytatja. - Illetve dehogy! A juhokra kötöttem olyat, hogy ha mondjuk rájuk dől a hodály fala, és elpusztulnak, azt természeti kárnak veszik. Én a belvizet is annak tartom, a biztosító viszont nem. Egységcsomagban kínálják a jégkárt, tűzkárt, mifenét olyan hatalmas díjtételért, ami nekem megfizethetetlen. És ha valami csoda folytán hozzájutnék az állami támogatáshoz, az még az éves biztosítási összeget sem fedezné! De csoda nem lesz, mert a belvíztársulási hozzájárulást sem fizettem. Ezt különben nem is értem. Itt, Karcsán senki nem fizet ilyesmit. Még talán azok a kft.-k sem, amelyek a megszűnt téesz területén gazdálkodnak. Nincs is miért. Ha jól tudom, a belvízvédelmi társulat éppen most szűnik meg Sárospatakon. Annak idején a bodrogközi meliorációval (ami belvíz elleni védekezést jelent csatornahálózattal, talajba fektetett vízelvezető dréncsövekkel) egy időben kezdett működni, aztán szép lassan befulladt. Mint a melioráció is. A megépült csatornák elgazosodtak, benőtte őket a fűzfa. A vízátemelő szivattyúkat ellopkodták vagy kiberhelték a fémtolvajok. Tiszakarád és Cigánd térségére még jutott a meliorációs pénzből, Karcsa és Pácin környékén már hozzá sem fogtak. De amit elkezdtek, annak se volt sok értelme. Mivel a nagyobb csatornák bekötési ágait meg se építették, a kisebb csatornák rendben tartása is fölösleges volt... Lisóczki József véleménye szerint ebben az évben aligha tűnik el a víz erről a területről. Mert az idei belvíz legalább olyan makacsnak ígérkezik, mint a nyolcvanas években volt, ami sok helyen mocsárrá tette az egyébként aszályos földeket. A juhok lába, legyint beletörődve, valószínűleg tönkremegy. Tudniillik a szárazon maradt legelőhöz csak a pocsolyán átgázolva jutnak el. Vissza a karámba szintén. A víztől a lábuk „pállani” fog, lesántulnak, a leromlott állat meg szoptatni sem tud rendesen. - Ez van! - vonja meg a vállát. - Belvíz ellen itt mi nem sokat tudunk tenni. Legfeljebb csatornákat húzgálunk a földünkön. Azt tervezem én is, hogy a legelőt megbarázdálom. Úgy harmincméterenként, hosszában, hogy legyen egy kis vízfogadó benne. Onoferék nagyon peches emberek... Fülledt melegben, szúnyoginvázióban cuppogunk a pácini határban. A Bodrogköznek ezt a részét többnyire aszály sújtja, most a vetés körül előcsillanó langymeleg pocsolyákban béka kuruttyol, pedig a Tisza kanyarulata több mint tíz kilométerre van innen. Pár kilométerre tőlünk, az államhatár túloldalán, Királyhelmec mögött viszont már a zöldeskék szlovák hegyvonulat nyújtózkodik. - A belvíznek a gólya, a sirály meg a vadkacsa örül - morogja Onofer Ferenc. - Meg a muhar és a nád. Nézze csak! - mutat a búzatáblára, ahol a hitvány vetés között kevélyen ingatja fejét a nád. - Valamikor az egész Bodrogköz tiszta nád vót! Aztán lecsapolták, beművelték. De még most is ide szemtelenkedik! Fogtam én már a födémén halat is. Nem nagyot, de mégiscsak hal vót! Onofer István, a fia szótlanul lépdel mellettünk. Második cigarettáját szívja, amióta egy irdatlan „vízgyűjtő” előtt kiszálltunk a kocsiból. A pácini Onoferék, apa és fia, őstermelők az új szabályok szerint. Évek óta bérelnek földet a sajátjuk mellé. István az idén negyven, az apja harmincöt hektárt művel. Amit tavasszal elöntött a belvíz, abban az öreg zabot, a fia búzát és árpát vetett. - Mind szép vót! - Feri bácsi savanyú arccal körbenéz a sárga táblán. -Ez meg itt most nulla! Ahol reménykedtünk, ott helikopter vegyszerezte le, ami megmaradt... Onoferék (ha lehet így fogalmazni) nagyon peches emberek. Részint mert a pácini határnak csak azt a részét sújtotta a belvíz, ahol az ő földjük van. Másrészt tavaly és az idén, ahogy elvetették, zuhogni kezdett az eső, és benne is maradt az agyagos talajban. Harmadrészt tavaly kötöttek ugyan biztosítást, de nem jelentették időben a kárukat. Az idén a határidő stimmelt, biztosításuk viszont nincs. - Vagy a műtrágya és a vegyszer, vagy a biztosítás - az idősebb Onofer így sommázza a döntést. - Valamelyiket el kell hagyni, a három együtt nem megy! A... izé... a belvíztársulásról meg most hallottunk először! Sose fizettük. Nem is tudom, az mennyi. A kárt is nehéz most még kiszámolni. Kettőnknek sok százezer forint lesz. Hát... - és felsóhajt -, ez a tanulás belőle...! - Jövőre megint kötnek biztosítást? - Tudja a fene, mi lesz jövőre! - Feri bácsi nyakon csap egy szúnyogot. - Talán kötünk! Vagy nyárfásítunk! Az legalább megnő ebben a fődben. Ha meg a két Onofer egyetértőleg összenéz - júniusban rá lehetne menni, bevetnénk kölessel. Mert ez így tiszta pocséklás...! Özönvíz után feltételözön? - Na végre már! - így fogad Németh Károly, a cigándi polgármester. - Tele a sajtó belvizes hírrel, csak a lényeg hiányzik belőlük. Hogy ilyen feltételekkel vajon ki fog ehhez az állami támogatáshoz jutni?! Kezdjük a biztosítással. Nekem van, de én kft.-ben művelek több mint ezer hektár bérleményt. Nagyon drága, a legtöbb gazdálkodónak szinte kidobott pénz! Ráadásul nyáron kell kifizetni, amikor még bevétel sincs. És olyan konstrukciókat kínálnak, hogy égnek áll tőle a mezőgazdasági vállalkozók haja! Belvízkárra például miért nem lehet kötni? Amikor az nemcsak egyszer pusztít, hanem évekre kilúgozza, begombásítja a talajt. Aztán egy másik feltétel: május 4-e és 15-e között összefüggő, kéthektáros vízfelület legyen a károsult földjén. Ez egyszerűen röhej...! Ekkora vízfelülethez már árvíz kell! Kizárnak ezzel a támogatásból sok olyan gazdát, akinek foltokban - itt is, ott is - jött a belvíz. Ami egyébként sem ott okoz csak kárt, ahol megrekedt a csapadék, mert a hatósugarában is teljesen kipusztul a vetés. Mondom tovább: belvíztársulási hozzájárulás. Nagy ész lehetett, aki ezt kitalálta! Itt, a Bodrogközben a cég most van végelszámolás alatt. Kisebb gondja is nagyobb annál, hogy értesítéseket küldjön: ezt bizony fizetni kell! Pedig kibírható az összeg, hektáronként húsz forint évente. De ha az emberek nem is tudnak róla, hogyan fizessék? Mi leróttuk a községi hozzájárulás nyolcezer forintját, de a kft.-nek én se fizettem, mert nem tudtam, hogy kötelező. Na és a támogatás összege! Azt én nagyon keveslem még előlegként is! Körülbelül 240 hektárnyi területen van károm. A föld java részén vetni se tudtam, ahol meg igen, ott termés nem lesz. Ha ezt forintosítom, az több mint tízmillió. És jó esetben talán kétmillió forintot kapnék állami támogatásként. Nálunk így működnek az állami támogatások. Hasonló ez a megyei területfejlesztési tanács vissza nem térítendő támogatásához. Tavaly októberben megítélték nekem gépvásárláshoz a beruházás tíz százalékát. Olyan feltételekkel, amiket most felsorolni sem tudnak. A mai napig egy fillért sem láttam belőle, pedig más megyékben már régen kifizették, el is felejtették ezeket a pénzeket...! -A belvíz - folytatja Németh Károly, aki annak idején hosszú ideig elnöke volt az országban elsőként fölszámolt cigándi termelőszövetkezetnek nagy átka a Bodrogköznek. A nyolcvanas években hozzá is kezdtek a meliorációnak. Iszonyú költségen, hektáronként 60-100 ezer forintokért. De ésszerűség helyett a sorrendiség volt a szempont. Mert ahol a föld gyenge minőségű, ott nem meliorálni, hanem gyepesíteni, erdősíteni kellett volna, hiszen úgysem térül meg a beruházás. Aztán elfogyott a pénz, abbamaradt az állam által kezdeményezett talajjavítás. Mert a 40 százalékos központi támogatáshoz a 60 százalék saját erőt már nem volt miből hozzátenni a téeszeknek. Azok akkor már a létükért küzdöttek, nem gondoltak a jövőre, így állunk most. Azt kellene menteni, ami menthető. A kiépült csatornarendszert például átadni a helyi önkormányzatoknak, akik megfelelő normatív támogatással, a közhasznú munkásokkal rendben tartanák. Az üzemköziek meg maradnának vízügyi fennhatóság alatt. És mindenki arra figyelne, ami az ő feladata. Mert a belvíz kiszámíthatatlan. Legalább annyira az, mint a mostani állami támogatások szempontjai. Keresztény Gabriella Gazos csatornák, ellopott szivattyúk... Nádi békák a búzavetésben Lisóczki József: Állami pénzhez én nem jutok Ez volt az árpa... A SZERZŐ FELVÉTELEI Innentől géppel sehová! HAZAI ÉLET )Lubád Kid 3 Lovas marketingtársaság alakult Széchenyi kora, jelenünk, meg az unió Tucatnyi szervezet munkálkodott már eddig is a magyar lovas értékek összegyűjtéséért, megőrzéséért, hazai és külföldi bemutatásáért, az egyedülálló lovasturisztikai adottságaink kihasználásáért, külön-külön mégsem sikerült átütő eredményt elérniük. Április elejétől azonban van egy újabb társaság - teljes nevén a Nemzeti Lovas Marketing Társaság (NLMT) -, amely éppen a széttagoltság helyébe lépő, azonos irányba ható összefogás nemes célját tűzte zászlajára. E sorok írója mindjárt helyesbíteni kényszerül önmagát, s reményeit másként szavakba öntve megállapítani: nem újabb kérészéletű társulat lépett most a színre, hanem a magyar lovaséletet felemelni és eladni hivatott olyan közhasznú egyesület, amelyiknek bizonyosan sikerül majd megvalósítania a maga elé tűzött feladatok sokaságát. Miként az intézőbizottság egyik alelnöke fogalmazott: a huszonnegyedik órában létrehozott szervezet legfőbb feladata, hogy a hazai lovasvilágot marketingszempontból felkészítse az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz. A lovainkban és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokban és iparokban van ugyanis az egyik kibontakozási lehetőségünk - csakhát marketing nélkül a piacra juttatás nem lehetséges. Különösen a lovas turizmusban rejlik számos kiaknázatlan lehetőség. Ezért is örvendetes az NLMT első sajtótájékoztatóján bejelentett hír: május közepén megalakult a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség, amely egységes keretbe foglalva képes fejleszteni a több mint négyszáz hazai lovas vendégfogadó helyet. A szövetség elnöke Mausz Gotthárd, a Pegazus Tours igazgatója, aki egyben az új marketingtársaság egyik alelnöke - közvetlen tehát a személyi kapcsolódás. Magyarországon a nyolcvanas évek végétől a magántőke is megmozdult, s 20-25 milliárd forintot fektettek a lovas helyek kiépítésébe a vállalkozók. Túlnyomórészt más tevékenységekből származó jövedelmeket - bízva a hosszú távú megtérülésben. Az anyagiakkal azonban nem tartott lépést az oktatás, illetve a lovasképzés, s most nincs például elegendő, a lovaglás tudományában járatos, s idegen nyelveket is beszélő lovastúra-vezetőnk. A Magyar Turizmus Részvénytársaság kiemelten ajánlja a külföldieknek a hazai lovasturizmust, ezért - mint a sajtótájékoztatón kiderült - másokhoz hasonlóan tervezik a lovasoktatást. Ezen a ponton kért szót Prutkay Zoltán, a Magyar Lovas Szövetség sportszakmai alelnöke: felhívta a figyelmet az összehangolt képzésre, s ez ügyben felajánlotta szakmai segítségüket. A marketingtársaságot egyébként az intézőbizottság irányítja, amelynek elnöke Esterházy Antal, s őt három alelnök, valamint egy irodavezető segíti a munkában. Neves közéleti személyiségekből válogatták össze a díszelnökséget, a társaság hat tagozata pedig részletes program alapján lát a munkához. Ami azt illeti, bőven lesz teendőjük, hiszen a lovasturisztikai létesítmények átlagos kihasználtsága mindössze húszszázalékos. Belső piaca, hazai fogyasztója úgyszólván nincs a testnek és léleknek egyaránt felüdülést nyújtó lovasturizmusnak. Minden lehetséges eszközt kihasználnak hát annak érdekében, hogy a kissé begubózott lovasvilág a nyilvánosság elé lépjen. A A törekvést kitűnően érzékelteti jelmondatuk: „Székchenyi István szellemisége - múltunk öröksége. Az európai uniós tagság a jövő lehetősége. ” A két korszakot a jelen fűzheti csak össze, a mindennapok aprólékos munkáján át. Nagy csalódás lenne, ha a manapság oly divatos marketing kifejezéssel visszaélve, a frissiben bejegyzett társaság életrehívói másként cselekednének. T. D. I."