Szabad Föld, 2001. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)
2001-02-16 / 7. szám
4 j 2001. FEBRUAR 16. Hargitaiak Zalában Hargita megye vezetőiből álló delegáció járt Zalában. A gazdag program során előkészítették azt a márciusi tanfolyamot, amelyen tizennégy hargitai kistérség vezetője ismerkedik meg az uniós csatlakozáshoz szükséges pályázati módszerekkel, gyakorlattal. Már a korábban összegyűjtött ismereteknek is hasznát vették, ugyanis a zalai modell alapján létrehozott kistérségi társulások révén a terület, megelőzve más megyéket, komoly pályázati pénzekhez jutott. Ötvenéves a gyulai román hetilap Fennállásának félszázados évfordulóját ünnepelte a napokban az egyetlen, Magyarországon megjelenő román nyelvű hetilap, a Gyulán szerkesztett Foaia Romaneasca. A Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége által indított nemzetiségi lap (amelyet a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal ez évben 26 millió forinttal támogatott) eljut az ország minden olyan településére, ahol román anyanyelvű családok élnek. Előfizetőik száma folyamatosan nő, a legtöbben az ugyancsak Békés megyei Méhkeréken olvassák. Szétváló falu Elszakad a településtől a somogyi Zákány egyik fele. Január végén egy népszavazáson úgy döntöttek a falu egyik részének lakói, hogy új községet alapítanak. Zákány két felét eddig is elkülönítette egy partszakasz, ám a válásnak nem földrajzi okai voltak. Az bosszantotta föl a felsőzákányiakat, hogy az önkormányzat be akarja záratni a településrészen lévő iskolát. Népszavazást kezdeményeztek, és sikerrel jártak. Ha a köztársasági elnök is jóváhagyja az eredményt, jövőre Zákányból két falu lesz. Húsz év után üzemet avattak Jászkiséren festőüzemet adtak át, amely egyelőre tíz főt foglalkoztat, de nyáron talán már harmincat, még később pedig akár hatvanhetven embernek kínál majd megélhetést. Az esemény jelentőségét emeli, hogy az alsójászsági településen a bejegyzett munkanélküliek száma eléri a tizenöt százalékot. Kiséren a hetvenes-nyolcvanas évek fordulója óta nem volt hasonló nagyságú munkahelyteremtés. Olvasómaraton Hallgatósággal körülvéve, hangosan is nagyon jó könyvet olvasni. Ennek különleges ízét fedezhették fel azok, akik részt vettek a zalaegerszegi József Attila Könyvtárban szervezett, hatvannyolc órás olvasómaratonon. Szerdától szombat délig éjjel-nappal negyedóránként váltották egymást a felolvasók. A szokatlan kezdeményezésen több mint kétszázan adták elő kedvenc írójuk művét a folyamatosan jövő-menő hallgatóságnak. Makettmustra Békéscsabán Hetedik alkalommal rendezték meg Békéscsabán az országos makettkiállítást és -vásárt. A helyőrségi klubban a közelmúltban megnyílt seregszemlére minden eddiginél többen neveztek be. A 350 makettet, köztük miniatűr repülőket, harci járműveket, terepasztalokat minden alkalommal több száz érdeklődő tekinti meg. Sokan kíváncsiak e szép, de kissé költséges hobbi kulisszatitkaira is. Répafőző verseny Régi paraszti étel Zalában a savanyított tarlórépa. A közigazgatásilag Nagykanizsához tartozó Miklósfán úgy tartják, savanyításához itt értenek a legjobban, legalábbis a piacon ezt keresik a vásárlók. A helyi Közművelődési és Városszépítő Egyesület újult erővel látott munkához, s hagyományteremtő céllal megszervezte a savanyítottrépa-főző versenyt. Ezen tizenheten remekeltek, egyebek között túróval, mákkal vagy meggyel ízesített réparétessel. Szabad Föld HAZAI ÉLET Jégre akarják vinni az aratókat a vízügyesek Ha fagy, a nádkupac akkor nagy A hazai nád kiváló minőségét senki sem vitatja, mégsem felhőtlen a termelők kedve. Hiába van ugyanis jó piaca a magyar nádnak külföldön, Kína is feliratkozott a beszállítók közé. És ehhez jön még a sok nézeteltérés a vízügyesekkel. CSORNAI-KOVÁCS TAMÁS nád torzsáin lépkedek, csak néhány gyékénycsomó maradt ittott A távolban hideg szél fodrozza a Velencei-tó vizét Körülöttem kúp alakú, borzas nádkupacok, takarásukban a tó körül tevékenykedő harminc brigád egyike vastag pulóverekbe burkolva, szálanként, kézzel válogatja az idei termést. A vékonyabbjából tető lesz majd valamelyik nyugat-európai skanzenben, a vastagabbakból nádszövet vagy kertészeti takaró. A hazai nád kiválóságát dicséri, hogy az európai szabványokat a magyar kritériumok alapján írták le. Szerencsére a magyar nádnak mind a mai napig jó piaca van külföldön, bár néhány éve Kína is feliratkozott a beszállítók közé. Az egyik munkás éppen leül pihenni, odatelepszem mellé. - Ugye, jobb ilyen időben dolgozni, mint hóban-fagyban - kérdezem. - Nem mondanám - legyint, miközben rágyújt. - Nagyon lassan haladunk így. Sürget az idő, a természetvédelmi területeken legkésőbb február 15-én, másutt március végéig be kell fejezni az aratást. Ha hideg lett volna, akkor akár már november 1 -jével el tudtuk volna kezdeni a munkát, de néhány helyen még mindig leveles a nád. Várni kell, amíg besárgul és lehullik a levele. Már jócskán benne vagyunk a januárban, de komolyabb fagyok nem voltak. A mély vizes területekre az aratási engedélyhez szükséges tizennégy centiméter vastagságú jég híján a nagyobb gépek nem mehetnek be, és ilyenkor hamar elfogy a munka, pedig még van egy saját bérelt parcellám, azt is le kellene valamikor aratni. Ha ezzel az adaggal végzünk, akkor várhatunk megint, vagy mehetünk vissza a szállásra. Látom az arcán, hogy ez lenne a legrosszabb, ami történhetne, mivel teljesítmény után kapják a bérüket. Tíznapos turnusokban jönnek évről évre az ország legeldugottabb szegleteiből. A környező településeken már mindenkit elkapkodtak a multi cégek- így őket hívják. Ő például Nyíregyházáról jött, otthon nincs most munkája. Itt jó a napidíja, de hogy mennyi, azt persze nem árulja el. Egy biztos: egy hatvan centiméter körméretű kévéért két-háromszáz forintot kap a kereskedő, a napszámosnak meg csak úgy éri meg kijönni, ha egy nap legalább százat megcsinál. Látja, erre, ahol nincs víz, már régen learattunk. A múlt héten jó volt, végre kezdett fagyni, de ma megint esni fog. Ha itt kinn, a depóban ázik el a nád, akkor az osztályozással megint napokat várhatunk. Még nagyobb baj, ha a kész kéve nedvesedik át, mert újra szét kell bontani, és ki kell szárítani. - Mennyi nádat adhat ez a terület? - Ez a depó 5,6 hektár, egy hektáron pedig úgy nyolcszázezer kéve lesz. Ha lesz... - mondja sokat sejtetően, és már indul is vissza a többiekhez. A Velencei-tónál a nádaratásból élők és a vízügyesek között mostanában nem éppen felhőtlen a viszony. A kettőjük között felcsapó hullámok pedig magukat a nádasokat veszélyeztetik. A vízügy a nádgazdálkodásról szóló kormányrendeletre hivatkozik, a vállalkozók pedig a megélhetésüket féltik. Az idei évben a kevés csapadék miatt volt alacsony a tó vízállása - hangzik a hivatalos verzió. Sokak szerint ezért inkább a vízügy a felelős, hiszen egyenletesen kellene tartania a vízszintet, a kívánatos százötven-százhatvan centiméteren, a jelenlegi hetven-nyolcvannal szemben. Emiatt, a biológusok által szentesített aratási szabály szerint a nádat úgy kell aratni, hogy a levágott szár ne kerüljön víz alá a kora tavaszi magas vízálláskor, mert befulladhat a nád. Az aratóknak tehát a jelenlegi alacsony vízszint felett hatvan-hetven centiméterrel kellene vágniuk- ez pedig technikailag lehetetlen. Sokak szerint régebben, nagy hóolvadáskor mindig víz alá került a nád, mégsem lett baja, így inkább azt kellene megvizsgálni, hogy milyen mélységbe kerülve károsodik a növény. Egyvalamiben mindkét fél egyetért: a vízvédelemhez szükséges mennyiséget le kell aratni. A nádasok a tó öntisztulásában szűrőként funkcionálnak, és a tisztító aratáson múlik a jövő évi nád sorsa. Ha nem vágják, értéktelenné válik. - Beszéljen Kis Laci bácsival Velencén! Ő mindent tud a nádról. A régi rendszerben is dolgozott meg az újban is. Abból a négy-öt szakemberből, akit elismerek, ő az egyik. Már nyugdíjas, ő nyugodtan mesélhet magának, neki már nem kell tartania senkitől. Laci bácsi jót nevet, amikor elmondom neki, miért éppen őt kérdezem. - Negyvenhét évet húztam le ebben az iparban. Az apám is a náddal foglalkozott, nem is nagyon adódott akkoriban errefelé más munkalehetőség. A háború előtt még Ausztriába is szállított. Akkor nem voltak ilyen gondok. Régebben a nádért a nádgazdaságok, a vízért pedig a vízügy volt a felelős. - Igaz, hogy a nagy aratógépek teszik tönkre a nádast? - kérdezem. Pár nappal ezelőtt láttam ezeket a holdjáróra emlékeztető, majd másfél méter széles kerekeken gördülő, négy- és hatkerekű szörnyetegeket. Azt mondják, hogy a Leiga nádvágó gép felelős mindenért: a nád pusztulásáért meg a vízminőség romlásáért. Ez nem igaz. Ezeket a mocsárjáró aratógépeket több mint harminc éve hozták Dániából. Valójában már hat-nyolc éve romlik a part menti szélnád, ott is, ahol sohasem járt Leiga. A korábban víz alatt álló, természetes anyaggal feltöltődött területek kiszáradtak, és felbukkant egy vetélytárs növény is, a gyékény. Elismerem, hogy a nagy gépeknek lehetett károsító hatása, de a kettő együtt vezetett a jelenlegi helyzethez. A nádvágó kés éles, a piac tompaújvári sándor felvétele A vevő borjakat szoptat kecskékkel BALOGH MÁRI A___________ Debrecen, a szokásos szerdai marhavásár. Odabent, a kapun túl gyér a kínálat Csupán két soron kínálják jószágaikat a messziről jött, fázós gazdák. Legalább tucatnyi árus toporog kint, a piac kerítése előtt. Hajnal óta várják, hogy megköttessen az üzlet. Marhalevél nélkül, szabálytalanul A magyar ember lelkébe valósággal beleivódott, hogy a nagy vásár valamiféle ünnep, ugyanúgy tükörképe a jólétünknek, mint pangó életünknek. Ha pezseg a vásár, s gazdát cserélnek az állatok, az mindenkinek jó. Annak is, aki vesz és annak is, aki elad. Mostanság azonban vékonyka vásárokat jegyeznek szerte az országban. Pedig a Hajdúság fővárosáig is azzal a reménnyel zötykölődnek a vevők, hogy pár ezer forinttal olcsóbban jutnak majd borjúhoz, fejőstehénhez. Más jószágért már nemigen kerekedik fel a vidéki ember. Inkább a falu hirdetőtábláján keresi vagy kínálja a portékát, akár részletfizetésre is. Baktatok a bokáig érő latyakban, amely ilyenkor, télidőben észrevétlenül keveredik a tehénlepénnyel. Úgy tűnik, a szarvasmarha-tenyésztésre valóban nehéz idők járnak ma Magyarországon. Ezt erősíti meg Csomós János is, aki Tiszanánáról érkezett az állatvásárba. Csak körül kell nézni, az mindent elárul. Egyre kevesebb jószágból lehet választani, ráadásul a minőség is rosszabb. Az olasz és a horvát felvásárlók viszont nagyon válogatósak... - Látom, hogy résen van, nagyon figyeli a szemközti gazda marháit. Venni akar? - Kivárok. Ahogy halad előre az idő, engednek az árból. Hátha közben az én borjaimat elviszik. Ha másképp alakul, tartom még egy hétig. A penészleki Petróczi Jánosnak nagyobb szerencséje volt Egyetlen üszővel érkezett, s fél kilencre túl is adott rajta. A békésen ácsorgó tehenek s a virgoncán ugrándozó borjak mellett néhány kecskét is megpillantok az egyik soron. Régi gazdájuk, a hajdúszoboszlói Petermann Károly már éppen a kesztyűjét és a kucsmáját igazgatja, az utánfutót készül lezárni. Mint mondja, olyan vevőre akadt, aki botjakat akar szoptatni a kecskékkel. Az egyezséggel szemlátomást elégedett a gazda. Tíz óra körül fogyni látszanak a kapun beguruló autók, lovas szekerek és pótkocsis járművek. Dr. Takács János állatorvosnak viszont muszáj zárásig maradnia. Szigorú szabályok alapján kell ellenőrizni a marhák orvosi igazolását, fülszámát, marhalevelét. Ezek nélkül egyetlen jószágot sem lehet bevinni a piac területére. Ezt az 1997-ben hozott törvény írja elő, szó szerint viszont csak 2001-től kell betartani. - Nehéz az uniós normákat egy olyan országban elfogadni, ahol évtizedeken át mások voltak az állattartási és eladási szokások - ezt már Pántya Sándor, az állatvásárt üzemeltető piac ügyvezető igazgatója magyarázza, majd hozzáfűzi: - Tőlünk nyugatabbra természetes, hogy a gazdák kivárják a borjak születése után a nyilvántartásba-vételi procedúrát. A mi gazdáink többsége se időt, se pénzt nem akar erre áldozni. Tetszik látni, inkább kiállnak a kerítés elé, és hivatalos papírok nélkül kínálják a borjakat. Ez pedig szabálytalan és veszélyes is. Nemcsak azért, mert a féktelen jószágok kikiszaladoznak az úttestre vagy éppen be a piacra, a bámészkodók közé. De rizikóval jár az is, ha a közúti ellenőrzés során a régi vagy éppen az új gazda nem tudja hivatalos papírokkal igazolni az állat eredetét. A kinti árusok erre azt mondják: a rendőr sem szent, egyszerűen csak „érteni kell a nyelvén”... Az egyre néptelenebbé váló vásár kapujában ácsorogva Pántya Sándortól még azt is megtudom, hogy a Diószegi úti piac évek óta ráfizetéses. A közelmúltban például a helypénz beszedése után is épp csak annyi folyt be a kasszába, amiből az állatorvos napidíját kifizették. De nincs ezen mit csodálkozni, hiszen se híre, se rangja nincs már a hétfői sertés-, illetve a keddi lóvásárnak. Az utóbbiba főként három-négy dörzsölt lókupec jár „fel” nagy rendszerességgel másokat átejteni. Szerdán aztán a nyíregyházi, csütörtökön pedig a hódmezővásárhelyi állatvásárban igyekeznek jó pénzért túladni kikozmetikázott, göthös lovaikon. Fülemben csengnek Molnár Gyula békési gazda kesernyés mondatai is. Úgy emlékszik, kislegény korában még igazi családi ünnep volt az, amikor a debreceni álatvásárba vonatozott a család. Szebbnél szebb választási malacok, hízók, birkák, borjúk, csodás kancák meg rengeteg marha gyönyörködtette az ember szemét Amangalica egyenesen primadonnája volt a vásárnak. Volt mire áldomást inni a négy-öt forgalmas bódéban, ahol ételt-italt mértek...