Szabad Föld, 2001. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)
2001-05-25 / 21. szám
Álmodj egy otthont magadnak! Az elegendő tőkével nem rendelkező, ezért saját otthonról csupán álmodozó embereket valósággal felvillanyozta a tavaly februárban életbe lépett kedvezményes kamatozású lakáskölcsön lehetősége. SZIJJÁRTÓ GABRIELLA A tapasztalatok alapján a kormány júliusban és idén februárban az otthonteremtési támogatások bővítéséről döntött. Különböző kamattámogatású hiteleket elsőként az állami tulajdonban lévő Földhitel - és Jelzálogbanknál igényelhettek az érdeklődők, azóta közel tíz banknál van rá lehetőség. Dr. Zádori Jánostól, az FHB marketingigazgatójától megtudtuk, hogy pénzintézetük tavaly mintegy 3600 ügyben tizenkétmilliárd forintnyi lakossági lakáshitelt hagyott jóvá, az idén négy hónap alatt már ötmilliárdnyit. Az igénylők negyven százaléka használt lakás vásárlásához kért segítséget, huszonöt százalékuk új otthont épített, a többiek pedig a meglévőt korszerűsítették, bővítették. A banknál a múlt évben az új lakás vásárlására kért kölcsön még nem volt meghatározó, hiába vonatkozik rá a legkedvezményesebb kamatozású hitel (6,2+1,5 százalék kezelési költség). Ám a bevezetett otthonteremtési támogatások hatására a vállalkozók már tavaly építkezésekbe fogtak, és a hirdetésekből is kitűnik: az elkészült lakásokat az idén folyamatosan értékesítik, tehát a pénzintézetek az ez irányú kérelmek növekedésére számítanak. 2000-ben az FHB hitelállományának hatvan százalékát a fővárosban vették fel, az idei évben ez a tendencia megfordult a vidék javára. Használt lakás vásárlásánál átlagosan hárommillió forintot vesznek fel az ügyfelek, annál négy-ötmillióra is szükségük van. A futamidő általában 13-14 év. Használt lakások esetében tavaly - az infláció folyamatos csökkenésében bízva - többen választották a változó kamatú (jelenleg 12,8+1,5 százalék) hitelt, míg az utóbbi időben a fix kamatú (10,9+1,5 százalék) a keresettebb. A CIB Banknál az átlagos hitelösszeg 3-3,5 millió forint, és többen igénylik a változó kamatozású kölcsönt. Az OTP pozíciója vidéken erős, ott ugyanis tavaly 7530 kiegészítő kamattámogatásos lakáshitelt engedélyeztek a 660 fővárosi mellett közel 18 milliárd forint értékben. A hitel átlagos nagysága 2,2 millió forint. Mivel az állami támogatású hitelek kamatának felső határát jogszabály határozza meg, a bankok leginkább a szolgáltatás minőségével tudnak versenyezni. Például az FHB kezelési költsége tartalmazza egy hitelfedezeti életbiztosítás díját: ha az ügyfél a törlesztési idő alatt elhalálozna, a biztosítótársaság téríti vissza a hitelt. Egy halasztott törlesztésű konstrukción is dolgoznak. A bank tavaly októberben átalakította az adósminősítési rendszerét, adott jövedelem mellett azóta nagyobb hitel vehető fel náluk. Összehasonlításképpen: kilencvenezer forint nettó keresettel a múlt évben egy kezessel egymillió forintot engedélyeztek, idén legalább kétmilliót, kezes nélkül. Az igényléseket gyakorta azért utasítják el, mert az ügyfelek nem tudnak hosszú távú fizetőképességet felmutatni, így az adott pénzintézet nem bízik a folyamatos hiteltörlesztésben. A mai vállalkozói adóbevallási szokásokat, a feketemunka arányait ismerve a jövedelemigazolás kiváltható nagyobb értékű vagy több ingatlanfedezettel. E téren kétségkívül hátrányban vannak a vidéki igénylők, hiszen ott az ingatlanok értéke jóval alatta marad a budapestiekének és a városiakénak. Az OTP 240 bankfiókjában - az egyszerűsített jövedelemvizsgálatnál - megfelelő ingatlanfedezet esetén elegendő a munkaviszony és legalább háromhavi mindenkori minimálbér meglétének igazolása. A CIB tízmilliárdos lakosságihitel-állományának nagy részét az ingatlanfedezetes kölcsönök teszik ki. A bank ingatlanvásárlás esetén nem kér értékbecslést, az adásvételi szerződés az alapja a fedezetérték meghatározásának, illetve náluk is van lehetőség jövedelemvizsgálat nélküli hitelfelvételre. Az ügyintézési idő lerövidítésére áthidaló hitelt dolgoztak ki: igénylése esetén a bank a hitelösszeget már a jelzálogjog széljegyzett bejegyzése után folyósítja, míg az FHB csak a földhivatali iktatást követően. A hitelügyintézések ideje (általában négyet hét) lényegesen csökken majd, ha a parlament elfogadja a jelzálogtörvény beterjesztett módosítását. Eszerint a földhivataloknak soron kívül, a javaslat szerint nyolc napon belül be kellene jegyezniük a bankok jelzálogjogát, így az ügyfelek gyorsan hitelhez jutva nem maradnának le olykor álmaik otthonáról. Nemsokára kevesebb időt kell várni a kölcsönre újvári Sándor felvétele Segítség az OTP-adósoknak Ezekben a hetekben jelentkezhetnek a települési önkormányzatoknál azok, akik a közelmúltban értesítést kaptak az OTP-től lejárt lakáshitel-t artózásukról, és szeretnének részt venni az állami adósságrendezési programban. Az adósság elengedéséről nincs szó, az 1,4 milliárd forintos alapból a kamatokat, indokolt esetben a tőke egy részét vállalja át az állam. A fennmaradó részt több módon fizethetik vissza az érintettek. Május 31 -ig azok jelentkezését várják, akik 1989 és 1993 decembere között vettek fel hitelt, de nem tudták törleszteni a tartozásukat. A második ütemben, június 15-ig azoknak kell jelezni az igényüket, akik 1989 előtt részesültek kedvezményes, majd később felemelt kamatú kölcsönben. A lehetőséggel azok az ügyfelek élhetnek, akiknek szerződését 2000. december 31-én már legalább egy éve felmondta az OTP. Az érintettek a napokban kapják kézhez az értesítéssel együtt azt az adatlapot, amelyet kitöltve - a szükséges igazolásokkal együtt - el kell juttatniuk a helyi önkormányzatokhoz, a kérelmeket aztán ők továbbítják a körzeti OTP-fiókokhoz. A végső döntést a Szociális és Családügyi Minisztérium illetékesei hozzák majd, erről várhatóan az év végén kapnak értesítést az igénylők. Lubád Föld HAZAI ÉLET 2001. MÁJUS 25. 3 Hatszázalékos hitel a takarékosoknak KORMÁNY SÁRA Olyan lakáshoz jutási lehetőséget szorgalmaznak a lakás-takarékpénztárak, amely megtakarítási forma és hitellehetőség is egyben. A Lakáskassza, az OTP, a Fundamenta és az Otthon ügyfelei szerződést kötnek a pénzintézettel arra az összegre, amelyre szükségük van otthonteremtési terveik megvalósulásához. A vállalt futamidő (minimum négy év) végén az ügyfél havi megtakarításai, a harmincszázalékos állami támogatás és a jóváírt háromszázalékos betéti kamat adják a szükséges összeg felét, a másik rész erejéig pedig hatszázalékos kamatú hitelt igényelhetnek a pénztártól. Kölcsön esetén az előtakarékosságként fizetett összeghez közeli nagyságú részletet kell törleszteni havonta. A négy pénzintézetnek több mint hétszázezer tagja van - tudtuk meg Gergely Károlytól, a Lakás-takarékpénztárak Egyesületének elnökétől. Május végén járnak le az elsőként megkötött négyéves szerződések, tehát ezután adhatják be kölcsönkérelmüket az igénylők. A szokásosnál könnyebb hitelbírálatra lehet számítani, és a jövedelemigazolást sem automatikusan kérik - garancia az eddigi rendszeres megtakarítás, illetve a jövőben az ingatlanra bejegyzendő jelzálogjog -, bár a jogszabály szerint a pénztárnak és az ügyfélnek még három hónapot kell várnia, míg a kölcsönt kiutalhatják. A hitel folyósítása nem automatikus. Gergely Károly a Lakáskassza elnök-vezérigazgatójaként elmondta, hogy náluk az idén kilencezer tagjuk betétgyűjtési időszaka telik le, és az ügyintézési időt is beleszámítva körülbelül hatezer ügyfélnek hiteleznek majd. Jövőre már 22-24 ezren juthatnak otthonhoz ezzel a lehetőséggel. A négy lakáspénztár négyéves takarékoskodást választó mintegy százezer tagja számára az idén 15-20 milliárd forintot fizetnek ki, jövőre ez az összeg várhatóan 50-60 milliárd körül alakul. Az elnök szerint a bankok dinamikusan növekvő lakáshitel-állománya és a pénztárak folyamatos kifizetései együtt jócskán megpezsdítik majd az építőipart. Nyári attrakció Egerben Az Eger kis csillagai című, több mint száz gyerekszereplővel készülő bemutató színesíti nyáron a hevesi megyeszékhely turisztikai kínálatát. Zalán Tibor és Huzella Péter zenés darabját az egri Dobó téren állítja színpadra a helyi színművész, Venczel Valentin. A szabadtéri premiert augusztus 17- én tartják, a produkció öt és fél millió forintos költségét a város önkormányzata és Tourinform-irodája is támogatja. A főtéri attrakcióhoz - melyet állandó programként szeretnének az idegenforgalom szolgálatába állítani - az egri vár szolgáltatja a díszletet.\ Diákok a mocsárvilágban Tanösvényt építettek és madármegfigyelő tornyot állítottak föl a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó Drávaszentes határában. Az erdőn és a szentesi mocsaras réten átvezető út mentén az érdeklődők ezentúl megfigyelhetik a vízivilág madarainak serénykedését. Még az idén új látványossággal egészül ki a nemzeti park e szöglete: a legelőkre szürkemarha gulyát telepítenek. Biztonságban a tanyákon A Belügyminisztérium tavaly indította el a biztonságos település elnevezésű mozgalmat. Lezsák Sándor országgyűlési képviselő kezdeményezésére a tanyán élő emberek élet- és vagyonbiztonsága érdekében négy alföldi megye, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun- Szolnok, Békés és Csongrád szakemberei időnként kicserélik tapasztalataikat. A közelmúltban a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság és az országos bűnmegelőzési tanács szervezésében Tiszakécskén tartottak összejövetelt. Mákszecskán nő a gomba Tiszavasvári körzetében találhatók az ország legnagyobb mákültetvényei, amelyek termése a helyi gyógyszergyár fontos alapanyaga. A feldolgozás során keletkezett mákszecskát hasznosítva hamarosan nagyszabású gombatermesztési akció indul a városban. A tervek szerint egy korszerű gombatelepet fognak építeni, amely akár ötven helyi és környékbeli munkanélkülinek is kereseti lehetőséget biztosíthat. Betanításukat a Nyíregyházi Regionális Munkaerő-fejlesztő és -képző Központ vállalta. Sándor megint vontat Nosztalgiagőzös szállította május első szombatján a fővárosból kirándulókat a királyréti kisvasúthoz. A Duna-parti Kismarosról induló, a Börzsöny hegyei közt kanyargó, keskeny nyomtávú vasutat egy közalapítványnak csak nagy áldozatok árán sikerült megmentenie. A tizenkilencedik század végén a kisvasutak még szinte az egész Börzsönyt behálózták. A királyréti vonalat 1893-ban Sierstoff Henrik porosz gróf alapította. Az első mozdonyt, mely a farakományokat vontatta, Sándornak hívták. Énekeltek Mosonmagyaróváron Régi hagyomány a Lajta-parti városban a környékbeli települések általános iskolás diákjainak tavaszi kórustalálkozója. Ezúttal a mosonmagyaróvári Bartók, Bolyai, piarista, valamint a Haller és Újhelyi intézmények összevont együttesei mellett Dunakiliti, Halászi, Kimle és Lébény dalos ajkú fiataljai léptek pódiumra. Játszópark Ramocsaházán Játszóparkot avattak a minap Ramocsaházán. A szabolcsi kisközség a park kialakítására egy pályázaton négyszázezer forintot nyert, s ezt toldották meg vagy hárommillió forintot érő saját munkával. Az ötletes játékokat a falu ügyes kezű mesteremberei készítették, maga a park pedig a helyi közmunkások lelkiismeretes munkáját dicséri.