Szabad Föld, 2001. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)
2001-06-08 / 23. szám
, 2001. JÚNIUS 8. A város napját ünnepelték Báthory Gábor adománylevelének 1608. május 23-i dátuma után Berettyóújfalu ilyenkor ünnepli a város napját. Az idén is gazdag programmal emlékeztek a város múltjára. Kürthy Sándor festőművésznek nyílt kiállítása a Nadányi Zoltán Művelődési Központban, ahol bemutatták a Bihari Múzeum legújabb évkönyvét is. Bihar fejlődésének európai kérdőjelei címmel Csatári Bálint, az MTA Alföldi Intézetének igazgatója tartott előadást, de most adták át a Bihari Múzeum és a Sinka István Városi Könyvtár épületét is. Aszaló a Túrháton A szatmári aszalt gyümölcs néhány évtizede még országos népszerűségnek örvendett. A legtöbb településen azonban mára teljesen kiveszett a hagyomány, a földön megy tönkre a tömérdek gyümölcs. A Felső-Tisza Alapítvány igyekszik menteni a menthetőt, a Túrmelléki Nagyhódoson egy, a régiekkel mindenben megegyező aszalóházat épít. A falak már állnak, s reményeik szerint az idei szilvából, almából, somból aszalványt is készítenek. A téli csemegét a boltokba is eljuttatják majd. Óvodások tánctalálkozója Mözsön A Tolna megyei, vegyes lakosságú Mözs községben a svábok buzgón őrzik és ápolják hagyományaikat. A nemzetiségi óvoda tánccsoportja tavaly volt tízesztendős, amit jól sikerült tánccsoport-találkozóval ünnepeltek. Az intézményt vezető Kovács Árpádné invitálására idén tizenhárom óvodai tánccsoport érkezett Mözsre vendégszerepelni. A színpompás viseletekbe öltözött gyerekek remek műsort adtak, amit játékos programok és kézműves-foglalkozások egészítettek ki. Indiai király Nandafalván Az ősi indiai vallási tanokat követő vaisnavák magyarországi anyatemplomát szentelték fel a közelmúltban Nandafalván. Az ünnepségen az indiai nagykövetség is képviseltette magát, eljött India egyik tartományi királya is. Balástya polgármestere beszédében elmondta, hogy a nandafalvi vaisnava közösség mintegy negyedszázada él a tanyavilágban békességben a helybeliekkel. Hamis volt a tejpor A pécsváradi tejporos csalás néven ismertté vált baranyai bűnügy tárgyalása ősszel folytatódik Pécsett. A vádirat szerint egy 1997 végén létrehozott kft. összesen 198 tonna, emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket vásárolt egy francia cégtől, amely állati fogyasztásra szánt takarmány-kiegészítőket gyárt. A külföldről behozott árut papíron eladták egy bt.-nek, hogy a keletkező számlákon azt már mint zsíros tejport szerepeltessék, és így adják tovább egy kereskedőnek. Az állatoknak szánt eledel eredeti beszerzési ára 43 millió forint volt, a magyar felvásárló viszont már több mint 150 milliót fizetett az állítólagos tejporért. (A vidék híreit tudósítóink jelentéseiből állítottuk össze.) A 22. játékhéten az ötös lottón telitalálat nem volt. A négyesek 1 108 730, a hármasok 12 691, a kettesek 765 forintot érnek. A nyertes számok: 22,23,51,78,89 A hatos lottón sem telitalálatos, sem öt plusz egyes szelvény nem akadt. Az ötösökre 144 987, a négyesekre 2724, a hármasokra 558 forintot fizetnek. A nyertes számok: 12,17,21,24,31,32; a pótszám: 23 A jokerszám mindkét lottón: 2 6 0 1 4 1 SzabadfölD HAZAI ÉLET Ébredezik a Tisza-tavi álompart Nem is a ciánszennyezés, inkább a katasztrófa híre okozott nagy károkat tavaly a Tisza-tónál. Poroszlón hiába várták a német horgászokat, a kiskörei vállalkozók százötvenmillió forintra becsülték kárukat. _______REMETE MARGIT_______ Á lompart - Dream Beach - így hirdeti magát ezen a nyáron a Tiszató néhány hevesi települése. Poroszlón akadnak is hagyományai az amerikai módinak, hiszen New Yorknak hívták a művelődési ház épületében berendezett, hajdan népszerű diszkót is. Mára már csak a hatalmas felirat maradt a nagyvonalú ötletből, a szórakozóhely bezárt. - Program kellene ahhoz, hogy visszajöjjenek a vendégek. Mihez kezdjenek itt esténként a fiatalok? - kérdi a szomszédos fagyizó tulajdonosnője. Saját tapasztalatból tudja: Poroszlón is csak az él meg, aki kezétlábát töri a vendégért. A németek, osztrákok, dánok horgászni szeretnek, az angolok azonban beérik a csónakázással. Egyre több errefelé a középkorú és idősebb ökoturista, akik a tó háborítatlan növény- és állatvilágában gyönyörködnek. Valószínűleg a kedvükért telepített vadkacsákat a szálláshelyet körülfogó tavacskába Erdélyi Imre, a Fűzfa pihenőpark tulajdonosa. Meséli, hogy tavaly az egész nyarat lefoglalták egy német horgászegyesület tagjai, ám végül otthon maradtak mind az ötszázan. A libasorban vonuló kiskacsák közben nagy sikert aratnak, az előszezonban itt pihenő miskolci szellemi fogyatékos gyerekek előszeretettel kísérgetik őket. A Vackor névre hallgató iskola és fejlesztőközpont gyógypedagógusa, Kundrát Jánosné meséli, hogy négy éve visszajárnak a tóhoz, a kicsiket megnyugtatja a természet közelsége, a ringatózás a csónakban, számukra még egy egyszerű szalonnasütés is nagy élmény. Csak arra panaszkodik, hogy a fogyatékosokkal nehezen találnak szállást. Sok helyen be sem fogadják őket, pedig ezek a gyerekek senkinek sem ártanak... Az idegenforgalomból élők egy része - már aki átvészelte a tavalyi idényt, mert néhány horgászbolt bizony örökre bezárt - igyekszik „előremenekülni”: úszómedencét, bowlingpályát épít, konferenciatermet rendez be, hogy az igényesebb, pénzesebb turistákat nyerje meg magának. Még a kevésbé tehetősek is kirukkolnak valami reklámmal. A kikötősök például összefogtak, rászántak fejenként ötvenezer forintot, és megjelentettek egy szép, színes prospektust harmincezer példányban. - A tavalyi szezon kész katasztrófa volt - legyint Csicsman Mihály, a poroszlói kikötő nyugdíjas bérlője. - Menthetetlenül ráfizetéssel zártam az évet, bevételem alig volt, miközben a bérleti díjat változatlanul fizetnem kellett. Ráadásul árvíz is volt, s úgy kimosta a partot, hogy most is követ kellett hozatom. Meg aztán rengeteg a patkány, nem győzöm venni a mérget, hogy ne fészkeljenek be a csónakokba - panaszkodik a kikötés. Az igazi túrázókat persze semmi sem riasztja vissza. - Engem sose veszített el a Tisza! - mondja néhány méterrel arrébb a gödöllői fiatalember, aki térdig a vízben állva éppen motort szerel a csónakjára. Még elmeséli, mennyire élvezte tavaly, hogy néptelen volt a part, és végre nem háborgatta a tömeg. Aztán felbőg az orosz gyártmányú, bikaerős motor, s a csónak már a habokat hasítja. A három hónapja megnyílt kiskörei Tourinform-iroda egyelőre néptelen, de a munkatársak már „alapoznak”: számos utazási kiállításon bemutatták a település kínálatát. Nyáron Szőke Tisza-napok elnevezéssel terveznek rendezvénysorozatot motorostalálkozóval, rockfesztivállal, triatlonversennyel, s remélik, hogy idén a vendégek nem maradnak távol. Olyan is akadt, akit földhöz vágott a tavalyi gyér vendégforgalom. A mintegy száz kiskörei vállalkozó összesen százötvenmillió forintra becsüli a kárt, amit a kereslet egyharmados csökkenése okozott, tájékoztat Oláh Jánosné, a település jegyzője. Kiskörén háromezer-kétszázan élnek, de nyáridőben megduplázódik a lélekszám. Az üdülők elmaradását nemcsak a szállásadók, a vendéglátósok, de még a helyi őstermelők is megsínylették. Nagy a sürgés-forgás, kopácsolás a kiskörei strandon. Pavilonokat építenek, virágpalántákat ültetnek, takarítanak. A büfésbódék azonban rozzantak, csúnyák, s csak a szerencsének köszönheti, aki idetalál, mert egyetlen tájékoztató tábla sem segíti az eligazodást. Mégis betéved egy terepjáró, de eltanácsolják: még néhány nap, csak azután jön a szezonnyitás. Hollywoodi mosollyal, napolajos vállal siet elénk Gábor, a helyi focicsapat erőssége, aki két edzés között a strandon serénykedik. A hollófekete hajú futballista körbevezet minket, mutatja a homokkal frissen feltöltött vízpartot. Szép lesz idén a kiskörei „plázs”, nyugtat meg a fiatalember, s közben elmeséli, hogy nemrég jött haza Amerikából. Hónapokig dolgozott kinn, szállodát takarított, méghozzá olyan erőbedobással, hogy szakadt róla a víz. A focista két dolgot tanult meg az Újvilágban. Az egyik az, hogy szüntelenül mosolyogni kell a vendégre, a másik pedig, hogy rengeteget kell súrolni utána. A szállodai takarítók után ugyanis szigorú, UV-lámpával felszerelt ellenőrök járják a fürdőszobákat. A lámpa különleges fényében azonnal megmutatkozik a kád alján felejtett szappanfolt vagy kósza hajszál, és ebben az esetben kezdhetik elölről a sikálást. A focistáról itthon nem szakad a víz. Lazán sétál, közben napozik. A Tisza-tavi strandon egyelőre nem kell „hajszálvadászoktól” félni. Az amerikai gondosság még csak álom a hevesi partokon. A szellemi fogyatékos gyerekeket megnyugtatja a természet közelsége GÁL GÁBOR FELVÉTELE