Szabad Föld, 2002. január-június (58. évfolyam, 1-26. szám)

2002-05-31 / 22. szám

16 2002. MÁJUS 31. rábban Csongrád megyei rendőrfőkapitány volt, majd éveken át Hágában rendőri attasé­ként képviselte Magyarországot. ■ Példátlan tisztogatás A magyar közigazgatás Szent Bertalan éjsza­kájának nevezte a Medgyessy-kormány első napját Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke. Medgyessy Péter az ígéretekkel és a fogad­kozásokkal ellentétben példátlan elbocsá­tásokba kezdett, és a tisztogatásoknak még nincsen vége. A politikus szerint a „pár órás” miniszterelnök intézményi vezetőket, mi­nisztériumi helyettes államtitkárokat és al­kalmazottakat „mészárolt le”. Medgyessy Péter első munkanapján felmentette a köz­­társasági őrezred vezetését. Felmentette a külügy teljes államtitkári karát, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkárait, az APEH, az ÁPV Rt. és a PM vezetését, vala­mint a GYISM-ben is kilátásba helyezett hasonló lépéseket. Szabad Föld­i NAP KRÓNIKÁJA Hétfőn a Parlamentben esküt tett, majd átvette megbízólevelét Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Medgyessy Péter miniszterelnök kormánya. Képünkön az új kabinet tagjai (hátsó sor): Németh Imre agrárminiszter, Görgey Gábor kulturális miniszter, Jánosi György ifjúsági és sport­­miniszter, Kovács László külügyminiszter, Kiss Péter munkaügyi miniszter, Bárándy Péter igazságügy-miniszter, Kiss Elemér kancellária­­miniszter. Első sor: Magyar Bálint oktatási miniszter, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi mi­niszter, Lamperth Mónika belügyminiszter, Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter, Csehák Judit egészségügyi miniszter, Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. mű­fotó A Szövetség a Nemzetért Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök beje­lentette a Szövetség a Nemzetért elnevezésű, a formálódó jobboldali tömegmozgalomhoz kapcsolódó polgári kör létrehozását. A 16 jobboldali elkötelezettségű értelmiségi részvé­telével létrejött polgári mozgalom célja a jobb­oldali összefogás erősítésén túl a magyar nem­zet másik nyilvánosságának megteremtése a szociálliberális sajtó túlsúlyával szemben. ■ Négy esztendő tárcaleltárai A leköszönő polgári kormány tárcaleltárainak rövidített változatából kiderül, hogy négy év alatt a társadalmat gazdagító sikeres gazdaság­­politika mellett tartalmas kül-, valamint erő­teljes nemzetpolitikát folytatott, kiemelten fi­gyelt a család és az ifjúság helyzetének javításá­ra, továbbá a magyarságtudat és a kulturális örökség védelmére. A távozó kormány megte­remtette a szervezett bűnözés elleni harc és a közlekedésbiztonság feltételeit javító jogsza­bályi hátteret is. Mindezt úgy is lehet összegez­ni: a legtöbb intézkedés jó alapot teremt a Medgyessy-kormánynak a folytatásra. B E L F ■ Állományülés a BM-ben „Erős, határozott és tettre kész a minisztéri­um állománya, az előző kormány, legfőkép­pen a tavaszi választások idején, korrekt munkát végzett, önök jól szolgálták Magyar­­ország érdekeit” - jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Belügyminisztérium­ban tartott állományülésen, ahol beiktatta hivatalába Lamperth Mónika belügyminisz­tert. Szerinte az őszi önkormányzati válasz­tás és a 2003-as népszavazás uniós csatla­kozásunkról fontos kihívás lesz a tárca fel­készült apparátusa számára. A tárca új veze­tője ötről két évre csökkentené a főtisztvise­lők védettségi idejét. A lakosság szakszerű kiszolgálását, hatékony bűnüldözést és bűn­­megelőzést, az államigazgatási eljárásról szóló törvény módosítását ígérte. ■ Váltás az ORFK élén Salgó Lászlót, Tolna megye rendőrfőkapitá­nyát kérte fel Lamperth Mónika belügymi­niszter az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének. A poszt várományosát meghall­gatta az Országgyűlés rendészeti bizottsága. A belügyminiszter ezután javasolhatja a mi­niszterelnöknek az új rendőrfőkapitány ki­nevezését. Salgó László dandártábornok ké­ ■ Medgyessy nem költözik Az adófizetők pénzével nagyon-nagyon gon­dosan fogunk bánni. Olyannyira gondosan, hogy ki fogjuk írni azokat a közbeszerzési pá­lyázatokat, amelyek segítségével valószínű­leg jelentős összegeket lehet megtakarítani a kiadások területén - jelentette ki hétfőn Medgyessy Péter. Néhány órával később a nemzetbiztonsági bizottság szocialista-sza­bad demokrata többsége megadta a közbe­szerzési törvény hatálya alóli mentességet annak a 100 millió forintos beruházásnak, amely ahhoz szükséges, hogy a miniszterel­nök villáját biztonsági berendezésekkel sze­relhessék fel. Túlzónak tartja a biztonság­­technikai szakma is a 100 millió forintos árat. A vagyonvédelmi kamara budapesti elnöke szerint 3 millió forintból megoldható lenne Medgyessy Péter otthonának védelme. ■ Eleget tettünk a kiotói elvnek Hazánk már teljesítette a kiotói környezet­­védelmi konferencián vállalt követelményt, hogy az 1980-as évekbelihez viszonyítva 2010-ig hat százalékkal csökkenti a káros­anyag-, ezen belül a szén-dioxid-kibocsátást. Kedvező, hogy tavaly sikeresen lezárult a Ma­gyarország és az Európai Unió közötti csat­lakozási tárgyalások környezetvédelmi feje­zete. A vonatkozó magyar jogszabályok alap­vetően EU-konformak, ám a levegőtisztaság­védelem, a szennyvízellátottság és a hulla­dékgazdálkodás területén még jelentős, sok milliárd forintos beruházásokra lesz szükség a következő évtizedben. ■ Hat év Székely Zoltánnak Székely Zoltán volt kisgazda országgyűlési képviselőt kétrendbeli, vezető beosztású hi­vatalos személy által, hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés mi­att hat év börtönbüntetésre ítélte az elsőfo­kú bíróság hétfőn. A bíró kiemelte: Székely mások bizalmából került vezető pozícióba, így az általa elkövetett legkisebb vétség is nagy kárt okoz a magyar társadalomnak. Tár­­sát, F. Zsoltot - akit az ügyészség kétrend­beli befolyással való üzérkedéssel vádolt - felmentették. Az ítélet ellen a vád képviselő­je súlyosbításért, a védő iratellenességre, valamint a cselekmény téves megítélésére hivatkozva felmentésért fellebbezett, így a határozat nem jogerős. ■ Elhalasztották Tocsik perét A Legfelsőbb Bíróság októberre halasztotta Tocsik Mártának azt a polgári perét, amely­ben a felperes Legfőbb Ügyészség kéri az al­peres ÁPV Rt. és a jogásznő között 1996-ban megkötött két sikerdíjas megbízási szerző­dés érvénytelenségének és semmisségének kimondását. Tavaly a Fővárosi Bíróság a pol­gári perben a Legfőbb Ügyészség keresetének valamennyi jogcímét elutasította megalapo­zatlanság miatt. A bíróság akkor hangsúlyoz­ta: Tocsik Márta elvégzett munkája után vet­te fel sikerdíját. ■ A halálba segítő vallomása Bűnösnek vallotta magát a Fővárosi Bírósá­gon hétfőn megkezdődött büntetőperben Fa­­ludi Tímea, a Nyírő Gyula Kórház 25 éves ápo­lónője, aki a vádirat szerint 2000 májusa és 2001 februárja között a munkahelyén súlyos betegségben szenvedő nyolc betegnek adott halálos injekciót. A vádlott a bíróság előtt el­mondta: nemcsak a vádiratban szereplő áldo­zatok, de a többi, általa kezelt beteg miatt is bűnösnek érzi magát. A vádlott vallomását követően a bíróság megtekinti az ápolónő nyo­mozati vallomásairól készült többórás video­felvételeket is, ez várhatóan az egy hét múlva következő tárgyaláson folytatódik. A tanúk meghallgatása csak ezután következik. K­Ü­L­F ■ NATO-orosz egyezmény Az olasz fővároshoz közeli Pratica di Maréban kedden megtartották a NATO-orosz csúcs­­értekezletet. Ebből az alkalomból ült össze először az újonnan létrehozott NATO-orosz tanács, amely a hidegháború utáni korszak eddigi legnagyobb fordulataként egyenjogú tanácskozó és döntéshozó fórumot teremt az Észak-atlanti Szövetség országai és egykori ellenfelük, a Szovjetunió utódállamaként lét­rejött Oroszország között. A húsz ország ál­lam- és kormányfői aláírták a római nyilatko­zatot, amely arra hivatott, hogy elindítsa az új, szoros biztonságpolitikai együttműködést. Az eseményen jelen volt Medgyessy Péter, aki több európai politikus mellett megbeszélé­seket folytatott Bush amerikai és Putyin orosz elnökkel. ■ Tüzérségi párbaj Kasmírban Hétfőre virradóra folytatódott a tűzharc az in­diai és a pakisztáni erők között a vitatott ho­­vatartozású Kasmír déli részén. A pakisztá­niak első ízben használtak páncélosok meg­semmisítésére alkalmas távvezérelt rakétá­kat, károkról nem érkezett hír. Pakisztáni részről egyelőre nem kommentálták ezt az állítást. Négy pakisztáni katona meghalt, ti­­zenketten megsebesültek a Kasmírt ketté­osztó határvonalnál indiai ágyúlövedékektől - közölték helyi források. A két dél-ázsiai atomhatalom között azután nőtt meg ismét ugrásszerűen a feszültség, hogy május 14-én két szélsőséges muzulmán szervezet fegyve­resei rajtaütöttek az indiai hadsereg egyik kasmíri támaszpontján. ■ Még egy élő bomba Izraelben Egy öngyilkos merénylő két izraelit vitt ma­gával a halálba annak a támadásnak a során, amelyet hétfő délután Tel-Aviv elővárosa, Petah-Tikva egy kisebbfajta bevásárlóköz­pontjában követett el. Az esti órákban az al- Aksza Mártírjainak Brigádjai, amelyet az el- Fatah mozgalom katonai szárnyának tarta­nak, bejelentette: emberük követte el a táma­dást. Izrael Jasszer Arafat palesztin elnököt kárhoztatta a merényletért. Egy nap eltelté­vel az izraeli hadsereg újra visszatért a palesz­tinok lakta ciszjordániai Betlehem városába. A csapatok palesztin szélsőségesek után ku­tatnak a városban és a környékbeli menekült­­táborban. ■ Válság küszöbén Szerbia Még mindig van lehetőség a megállapodásra a szerbiai kormánykoalíció (DOS) pártjai kö­zött, áthidalható a parlamenti válság, véli Goran Szvilanovics jugoszláv külügyminiszter, a Polgári Szövetség koalíciós tagszervezet el­nöke. A fejlemények azonban ennek ellenke­zőjét jelzik. A DOS vezetőségének döntése ötven parlamenti képviselő lecseréléséről vég­legessé tette a szakítást a Kostunica és a Djindjics vezette politikai tábor között. A kép­viselőcseréket kompromisszumos megoldás­ként fogadta el a DOS vezetősége: a többség túl radikálisnak találta a Kasza József szerb kormányfőhelyettes, a VMSZ elnöke által is­mertetett javaslatot, hogy Kostunica DSS-ét egyszerűen zárják ki a DOS-ból. ■ Kolumbia leszámol a vörösökkel Kolumbiában Alvaro U­ribe jobboldali jelölt léphet Andrés Pastrana leköszönő államfő örökébe. Nehéz napok várnak a szélsőbalol­dali gerillákra: hajtóvadászat kezdődik a vö­rösök teljes megsemmisítésére. Uribe nem a kompromisszumok embere: célja a demok­rácia megerősítése a sokat szenvedett dél­amerikai országban, hogy senkinek se kell­jen félnie, ha kilép az utcára. Az egész világ, az ország legfőbb szövetségese, az Egyesült Ál­lamok is kedvezően értékeli Uribe győzelmét. Utóbbi azért, mert a gerillák kábítószer-ke­reskedelemből tartják fent magukat, és első számú célállomásuk az USA. ■ Megtalálták a fekete dobozt Megtalálták a lezuhant tajvani utasszállító re­pülőgép fekete dobozát: szakemberek remélik, hogy a szerkezet által rögzített repülési adatok feldolgozása segíthet magyarázatot adni a 225 emberéletet követelő légi szerencsétlenségre. A tajvani légitársaság Tajpejből Hongkongba tar­tó Boeing-747-200-as gépét szombaton, ki­lencezer méter feletti magasságban érte a sze­rencsétlenség. A 23 éves gép négy darabra esett szét, és a roncsok a Tajvani-öbölbe zuhantak. A tíz kilométeres körzetben szétszóródott roncsok között vasárnap este fedezték fel a re­pülési adatokat rögzítő fekete dobozt 60-65 méteres mélységben. A légi szerencsétlenség okait egyelőre homály fedi, a fekete doboz se­gíthet kiderítésükben. ■ Kevesebb APEH-ellenőrzés Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megfelelő osztályai tavaly 157 ezer ellen­őrzést végeztek, egy százalékkal keveseb­bet a tavalyelőttinél. Az ellenőrzési szak­terület 2001-ben hozzávetőlegesen 69,5 milliárd forint adóhiányt tárt fel. Az ellen­őrzések 41 százaléka adó-, 59 százaléka pedig célellenőrzés volt. Kedvezően alakult az év során elvégzett ellenőrzéstípusok aránya: az adóellenőrzések száma négy százalékkal nőtt, a célellenőrzések száma ugyanennyivel csökkent az előző évihez képest. Az adóellenőrzéseken belül az utó­lagos átfogó és adónem-ellenőrzések szá­ma három, a záró ellenőrzéseké 32 száza­lékkal nőtt, csökkent ugyanakkor a támo­gatásigénylések kiutalás előtti ellenőrzé­sének száma. G­AZDASÁG ­ Adórendőrökből vámosok Szeptemberig megszüntetik az adórendőr­séget. A jelenleg az APEH Bűnügyi Igazgató­ságán dolgozó mintegy négyszáz adónyomo­zó a Vám- és Pénzügyőrség Központi Bűn­üldözési Parancsnokságán folytatja munká­ját. Az új pénzügyminiszter múlt heti bizott­sági meghallgatásán még további két válto­zatról is beszélt, mely szerint vagy a rendőr­ség vette volna át ezt a területet, vagy új pénzügyi nyomozati szervet hoztak volna létre. Csupán néhány jogszabályt kell mó­dosítani ahhoz, hogy a korábbi adórendőr­ség feladatait a pénzügyőrök átvegyék. Mi­vel az adórendőrség megszüntetése munka­jogi értelemben átszervezésnek minősül, nem biztos, hogy mindenki elfogadja a fel­kínált új beosztást. ■ Százmillió a hazai turizmusnak A belföldi turizmust ösztönző országos roadshow-t szervez május és június hónap­ban a Magyar Turizmus Rt. négy régiós mar­ketingszervezete. A hazai és külföldi turisták igényeinek megfelelően - a forgalomtól füg­gően hosszabbított nyitva tartással - működ­nek országszerte a Tourinform-irodák júni­us 15. és szeptember 15. között, erre száz­millió forint többletforrást ad a részvénytár­saság az irodák számára. ­ A településeké lesz a súlyadó A gépjárműadó 2003. január 1 -jétől teljes egészében az önkormányzatokhoz kerül - jelentette ki az új belügyminiszter, Lam­perth Mónika. A Pénzügyminisztérium adatai szerint 2001-ben összesen 22,4 milliárd forint súlyadó folyt be a csaknem 3200 településen, ebből tavaly 13,9 ma­radt az önkormányzatoknál, 8,4 milliárd forintot utaltak a központi költségvetés­be. A településeknek kötelező kivetni, il­letve beszedni ezt az adót, de 1996 óta a törvényben megállapított alsó és felső határérték között a helyi önkormányzatok dönthetnek annak mértékéről. A vonat­kozó jogszabály szerint a járművek min­den megkezdett száz kilogrammja után minimum hatszáz forintot kell fizetni évente. ■ Gazdasági előrejelzések A külső és belső hiány növekedése az év hát­ralévő részében folytatódik - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Rt. a K&H Bank együttműködésével készült prognózisában. Az elemzők szerint májusban a magyar gaz­daság már valószínűleg túljutott a dekon­junktúra mélypontján, a lakosság jövedel­me és a fogyasztása igen gyorsan emelkedik. Összességében a gazdaság lassul, de az év második felében a javuló külső konjunktú­ra révén élénkülés kezdődhet. Az ipari ter­melés már márciustól kezdve enyhén emel­kedik, de az év egészében így is csak mint­egy három százalékkal bővül. A GDP az év első felében három százalék alatti, az év második felében 3,5 százalék körüli, 2002 egészében pedig mintegy 3,2 százalékos ütemben bővül.

Next